Sziasztok!
Újból eltelt a megfelelő idő, mely az előző bejegyzés megemésztéséhez, és az újabb hírcsokor összegyűjtéséhez szűkségeltetett, úgyhogy itt vagyunk megint.
Véget értek a felvételek, egy-két kissebb dolgot leszámítva teljesen készen vagyunk, ezen sorokat immáron itthonról írom. Nagyon remélem, hogy idővel a kommentezésre is lesz itt, aki rászokik, merthát a statisztikákból pontosan látom, hogy itt vagytok, és figyeltek, de mivel az itt leírt tapasztalatok, és élmények java része közös, (ahogy a zene és a színpad is ;-)), eltekintve egy-két ihletett pillanatomtól, amikor a saját agymenéseimről monologizálok, ilyenformán a blog gondolatvilágát is jobb, ha minél többen alakítjuk.
A lemez amúgy ragyogóan fog szólni, persze még magunk is csak keveretlenül hallottuk, de garantáltan leszakítja majd a gyengébben rögzített (vagy épp a sok headbang-től kilazult) fejeket. :-)
Aki ismer, az tudja, hogy tipikusan az az ember vagyok, aki a véletlenre bízza magát. Egészen az utolsó lélegzetvételig tervezek, de a megvalósítás pillanatában szinte mindent eldobok, ami a kezemben van, és az ösztöneimre hallgatva egy-egy járatlan utat választok. Valamiért így nőttem fel, hosszú évek alatt növesztettem magamra ezt a hozzáállást, és persze az előnyöket amikkel jár, a zenekarban is szeretem kamatoztatni. Nem mintha a hátrányokat ki lehetne zárni, előfordul, hogy az őrületbe kergetem a srácokat néhány spontán dologgal, ami az utamba kerül, és épp jó ötletnek tűnik fejest ugrani bele, de azért általában jól sül el. Itt a blogon is nem egyszer számoltam már be ilyen módon intézett dolgokról (Kill City válogatás, hogy jobbat ne is említsek). Persze a lemez esetében ilyesmiről szó sem volt, rengeteget készülődtünk, gyakoroltunk a felvételek előtt, és volt, hogy órákon keresztül tudtunk okfejteni a próbák szüneteiben, hogy egyes elemek miért működnek (vagy nem), egy egy adott nótában. Aztán, ahogy körvonalazódott a lemez összkép, egy kis alkotói válság is elkapott, miszerint nem minden esetben nyertem/nyertünk önigazolást, abban, hogy minden a helyén van-e, viszont mindenki tudta, hogy szó sincs további agonizálásról, megcsináljuk, és kész. Aztán ahogy becuccoltunk a stúdióba, valahogy megszállt a kreatívitás jó szelleme, és nem csak simán a kételyeink tűntek el a fenébe, hanem sohanemlátott ötletszezon vette kezdetét. Olyan megoldások, variácók is teljesen egyértelműen adták magukat, amikkel a nóták megszületése óta nem tudtunk kibékülni. Persze tudva levő, hogy hétköznapi megvalósítások terén (értsd: próbákon, koncerteken), száz százalékos amatőr hozzáállást tanúsítunk, se hangnem, se metronóm, se rálátás nem létezik, csak csörömpölünk, ahogy az nekünk tetszik, most viszont valahogy mégis kerek egésszé állt össze előttünk a kép. Mindenki hozta a maga dolgát, és mindenki hozzá tudott szólni mindenhez. Ezutóbbi azért is meglepő (mármint leginkább az, hogy jót tett), mert valahányszor eddig példa volt rá, mindig csak odáig jutottunk, hogy öten ötfélét ugattunk, és a végén vagy azé lett az utolsó szó, aki a legtovább bírta az üvöltözést, vagy azé, aki épp nem lépett ki a bandából. XD Viszont ebben az esetben, mindenki megtalálta a helyet az éppen felmerülő ötletének, nem voltak viták, szépen fel tudtunk használni mindent. És persze maguk az újonnan felmerülő gondolatok is minden eddiginél szerényebb baromságfaktorral születtek, úgyhogy abszolút nincs okunk panaszra. Gitárszólók/szólamok tömkellegét menet közben impróztuk össze, szövegeket, kiegészítő/díszítő/aláfestő hangsorokat, még új hangszerek, effektek, és vendégszereplők bevonását is helyben találtuk ki. Persze Töfiék kibaszottul profik, és ebben is rengeteg segítséget kaptunk tőlük. Szinte el sem kell mondanom az ötletemet, és máris ott tartunk, hogy hogy lehet megvalósítani. Külön kiemelném Boros Béci nevét, aki rengeteg tippet dobott a közösbe, hogy milyen témákkal tudhatnánk többet is kezdeni, ha kicsit agyalnánk a hangszeraparát kihasználásán. És nagyon jól működnek az ötletei. Többször is viccelődött egy bizonyos bankszámlával, és valami produceri díjnak nevezett gazdaságtani anomáliával, de az biztos, hogy néhol már a beperelhetőség határát súrolja az ötletmennyiség, amit nekünk ajándékozott, úgyhogy mindenképp sokkal tartozunk, igyekszünk majd törleszteni. Tudjátok, már a zenekar megalapítását megelőző tagtoborzáskor alap volt, hogy saját zenét szeretnénk, és, hogy igazán "ki, ha én nem?" típusú emberek kellenek, mert mi aztán merni fogunk nagyot álmodni, mindig is. Ilyenformán, a lemezt az első próbán kezdtük írni, és három éven keresztül készült. A nóták zöme ebben az olvasatban számunkra réginek minősül, és én a magam részéről nem számítottam semmilyen változásra, úgy gondoltam, hogyha éveken keresztül nem jöttek ki témákon, hogy meg kellene dobni őket még ezzel-azzal, akkor már most sem fognak. De persze ez jónak tűnt így is. Bemegyünk, azt csináljuk, amit mindig is, úgy, ahogy mindig is, aztán kijövünk, és a végeredményre tuti, hogy büszkék leszünk. Legalábbis az I hate Love Songs óta így működik a stúdiózás. Viszont most valahogy minden kikristályosodott, minden letisztult, és minden érthetővé vált, így olyan dolgok is, amikre eddig nem is számítottunk. Próbák nélkül, megbeszélések nélkül, egyszerűen csak előkaptuk az adott ötletet, dallamot, szöveget, vagy bármit, lenyomtuk a "rec"-et és hagytuk, hogy az aktuális valami simán kibontakoztassa önmagát. És bizony, aki ismeri a Road across the East EP-t, vagy járt már olyan koncertünkön, ahol "érthető" szintre voltunk hangosítva, az számíthat meglepetésekre. Ha egy mondattal kellene jellemeznem a történteket, azt mondanám, hogy a lemez megírásakor egy szép, részletgazdag, fekete-fehér képet festettünk, amit igazából csak most sikerült kiszínezni. És persze a köszönetlista is hosszú lesz, mert nem egy valaki támogatott benne, hogy ez megtörténhessen. Semmiképp sem kifelejtendő, a zenekar mindenkori tagsága, akik ránkhagyományoztak nótákat, a kölcsönhangszerekkel, és egyéb fizikai jellegű támogatással minket segítők, valamint az a (hálistennek) szűkebb keretnyi rosszakaró, akik segítettek a kerékvágásban maradni. Hiába kaptunk bármi "méltatlant", köszönjük Nekik is, tanultunk belőle. És, ami szintén nem elhanyagolható, hogy ezzel a zenekar első igazi korszakát lezártnak is tekinthetjük. Nehéz volt megtalálni önmagunk, nehéz volt kibontakoztatni önmagunk, nehéz volt egyensúlyt keresni ezen az ötágú libikókán, és még nehezebb lesz mindig is megtartani, de az első igazi célunkat a magunk részéről elértük, és ez szinte a súlytalanság állapotában tart most minket. :-) Persze most egy új korszak következik, egy új céllal, nem is kell gondolkodni, hiszen, a kész anyaggal még rengeteg mindent kell kezdenünk, ahogy a fejlődésben sem állhatunk meg. Többünket is képes volt olyan szinten inspirálni a munka, hogy már most szívesen elkezdenénk írni az új nótákat, és valóban született a gitározások közben jónéhány olyan téma, amit majd csak eztán fogunk tudni nótákba építeni, de persze ez egyenlőre még várat magára, most még a mára kell koncentrálnunk. Sajnos rengeteg falon kell még átmásznunk, mire a lemezt kiadják, és mire visszhangot leszünk képesek kicsikarni rá, de bízom benne, hogy Ti is várjátok már annyira, hogy ezt "odafönn" is észre veszik. Ha segíteni szeretnétek, nincs más dolgotok, minthogy beszéljetek rólunk. Minél többet, és lehetőleg témának minél nagyobb marhaságokat ragadjatok ki a közös sztorikból. Így remélhetőleg célbaér az üzenet. :-) Tengermély tiszteletünk mindenkinek, aki már véghez vitte, most mi jövünk. És reméljük, hogy Ti is velünk tartotok.
Legközelebb szófosáskor jelentkezem. (talán már holnap XD)
Mötál!
TGer
