Csű!
Naderég sztorizgattunk, kedves gyerekek. :-)
Ezen a hétvégén Szlovákiába szakadt hazánk földjére, valamint, Túr-kibebaszott-kevibe voltunk hivatalosak egy kis zajkibocsájtásra. Mondanom sem kell, hogy a szokásos megbeszélt dolgok az utolsó pillanatig jól tartották magukat, és pont mielőtt elindulhattunk volna itthonról, megborult minden. Péntek este amúgy is egy 4-es felállású koncertet terveztünk, ami ugye még több aggodalomra adhat okot, hiszen, ha még valakivel történik valami (jelen esetben Szűcs volt, aki nem tudott elszabadulni), az már egyenlő a megsemmisüléssel. Hát történt. Sanyi feje felől ellopták a drótot, ami nélkül a vonat egy tapodtat sem mozdul, és így Ő sem elérhető. Csabi már reggel feljött Pestre, elmentünk dobbőrt venni, plusz felszedtük a frissen készült háttérvásznunkat, aztán ülhettünk egész délután, várakozva. Kicsit untam is, izgalomra vágytam, hát megkaptam. Fasza. XD Az első telefonhívásból csak annyi derült ki, hogy Sanyi késik egy órát. Az még belefért volna, csak nyílván sietséggel. A második már másfél óráról szólt, ígyhát kármentés volt indokolt. Utólag visszagondolva talán egyszerűbb lett volna a saját kezünkkel megszerelni a felsővezetéket a pusztában, de azért a harmincadik emberke, akit felhívtunk, csak elvállalta, hogy elhozza Sanyit Szolnokig. Mivel emitt is lekésték a csatlakozást, ezért Bence is mozgósított. Após-pajtása besegített, hogy Hatvanba is eljussanak, és, bár nem időben, de sikerült összeverődnünk. Fel az autópályára, kéccáznyócvannal, és már majdnem jó is volt, mire kiderült, hogy 70 kilóméterrel túlmentünk a miskolci lehajtón, tehát lehet megfordulni... Baaazz...persze ez időben nem volt olyan nagyon sok, a fent említett illegalitás tudatában, de azért rohadtul idegesítő. Küldözgettük az sms-eket Smicinek, hogy nagyon sietünk, de gáz van. Nem igazán kaptunk választ, úgyhogy csak remélni tudtuk, hogy nem gyűlöl nagyon. :-) Nagy nehezen elvergődtünk Miskolcig, ahol ehhez képest egész könnyen megtaláltuk az utat, amire szűkségünk volt. A várost elhagyva gyorsan átalakult a táj. Kanyargott az út a dombok-hegyek között, csupa nagy panoráma, és végig amerre néztünk, mindenütt volt valami "elhagyatott". Tüzépek, bányák, gyárak, egy csomó minden, lepusztulva, elfelejtve, némaságban, gyommal benőtten, embertelenül. Megvolt a maga romantikája, mert, ahogy az úton sem volt forgalom, és az útbaeső falvakban sem volt egy deka ember sem, úgy igazán magunkénak érezhettük az egész környéket. Bár másfelől meg a posztapok-szájlenthill-zombilend életérzés furakodott az agyunkba. :-) Belealudni mondjuk nem igazán sikerült, mert amíg ilyen település nevek jöttek szembe, mint Büdöskútpuszta, meg Szalonna, addig volt állandó beszédtémaforrás. :-) Nagy nehezen csak átléptük a határt, és tényleg minimális eltévedésfaktorral egy tíz perc múlva placcon is voltunk. Lepacsiztunk mindenkivel, elmeséltük, hogy mi tartott idáig (2 és fél órát késtünk a megbeszélthez képest), oszt faarccal vártuk, hogy végigverjenek rajtunk vezérműlánccal. Hálistennek ez elmaradt, különösebben senki sem haragudott, de mondták, hogy mivel nem tudtunk időben jönni, már egy banda átvette az idősávunkat, és szeretnék, ha utoljára kerülnénk. Választás híján beletörődtünk, aztán még vagy félórát okfejtettünk, hogy akkor most ki-kinek a cuccán nyomul majd, mire jött oldalról egy helyi "főnök", aki azt mondta, hogy nem, mégse variálunk, ha már megjöttünk, játszunk most azonnal, aztán had haladjon a buli. Mondtuk, hogy jó. Felcuccoltunk a "színpadra" (igazából IFA platóra), összedugtuk magunkat, oszt vártuk a csodát. A hangzást belülről a színpadról irányították, így gyakorlatilag semmit sem tudtunk megállapítani róla, de ezek után már majdnem mindegy is volt, csak csapjuk, aztán ne törődjünk semmivel. Ugyanazt a repertoárt játszottuk, mint a turnét lezáró hétvégén, és, bár nem volt nyoma annak, hogy bárki is előre utána nézett volna, hogy mit nyomunk, nagyon is szép számmal a színpad elé gyűltek a népek. A helyszínről tudni kell, hogy egy hatalmas füves focipálya közepén állították fel a cájgot, amihez képest a büfé, és az ülő rész, kifejezetten távol volt, így paráztunk, hogy mindazon közönség, aki inni is szeretne, nem vállalja majd az ingázást a parti két "gócponjta" között, de végülis nem volt ebből baj, tényleg sokan voltak, és nyitottak is a mi kis dolgainkra, úgyhogy beindult a daráló rendesen. Az eső is csapkodott, a levegő is lehült rendesen, de aki mozgott, nem fázott, úgyhogy nagyon királyul éreztük magunkat. Volt egy-két stagdediver arc is, akik felmásztak beugrálni, és egy mérsékelten látványos circle pit-et is kialakítottak, úgyhogy vigyorogtunk, mint a tejbetök. :-) A buli végeztével mindenki nagyon be volt sózva, vissza is tapsoltak volna, ha szabad lett volna visszajönnünk, de azért így is megvolt a levezetés, elosztogattuk az összes törött dobverőt, az összes fölösleges pengetőt, az összes trekklistával, és matricával, és autogrammal együtt (amíg ki nem fogyott a toll). :-) Cédék is mentek el, szépen. Aztán persze sörözés, duma, meséli mindenki, hogy ő is zenél, aztán majd nyomjuk együtt, ha jövünk legközelebb, meg ilyenek. Nagyon kedves volt mindenki. Számítottam rá, de még ahhoz képest is sokkal kedvesebb-mosolygósabbak voltak a felvidékiek. :-) Kaptunk egy-egy tányér babgulyást is a vendéglátóinktól, amit ugyan a viharos erejű és kiszámíthatatlan irányból érkező széllökések mellett kész akrobata mutatvány volt elfogyasztani, de nagyon finom volt. :-) Megnéztük a Bloody Roots-ot, és bár a saját zenéjüket én a magam részéről nem ismerem, voltak dögivel a kedvenc Moby Dick balladáimból is a műsorban, meghát a névadó Sepu szám is ütött. :-) Mire végeztek, már mindenki menni akart, úgyhogy elköszöntünk. Hajnali 1 volt, az út meg hosszú, és ugyebár voltak köztünk, akiknek másnapra jóval több koncertre volt kilátásuk, mint egy kohónesz, tehát indokolt volt tartalékolni. Közben amúgy is eléggé elmérgesedett az időjárás, tehát nem tudom, hogy meddig tartott a móka. Szállt valami pletyka a levegőben a Slytract már nem nyomja le a magáét, de ezt már tudtuk meg. Hazafelé még azért megálltunk lefotóckodni a Büdöskútpuszta táblánál (galériafrissülés később :-)), meg egy kiadós benzinkút-parti (kávézás) is indokolt volt, az autópályára érve. Azért szépen haladtunk, fél 6kor kitettük Bencét Szolnokon, egészkor már Keviben voltunk. Sanyit hazadobtuk, Csabi még betervezett magának egy reggeli tejvásárlást, engem meg várt a jól ismert kanapé. :-) Snitt.
A döglés nem is tartott olyan sokáig, fél1kor délután már az ebédhez készülődtünk. Pulykamell, rizibizi, frissen sült pogácsa, királyság. :-) Akartam még egy kicsit csörömpölni a próbateremben, pontosabban a frissen bizniszelt új fejládám beállításait tesztelni, amihez Sanyi is betársult. Jó harapósan szól. :-) Aztán Sanyi lement a művházba, ahol már addigra beröffentették a banzájt, de mivel mi este 11kor voltunk aktuálisak, bepakoltuk a cuccokat a kocsiba, és maradtunk még egy kicsit otthon. Megnéztük a Lemmy filmet, hát mit is mondjak. Ajánlom mindenkinek, aki rokker akar lenni, de nem hisz magában eléggé. Az öreg odabasz. :-) Közben Bence is befutott, ha jól tudom, ezúttal is az apósa által transzkontinentálva, oszt hivogatott, hogy hol vagyunk már. 6 körül volt, mire vége lett a filmnek, hát átmentünk. Voltak egy páran emberkék, és már a sokadik zenekar játszott. Amolyan alacsonyan repülős feldolgozás repeortárral nyomultak, langyos volt az egész. Nyílván ez a buli "zenészeknek-zenéről" volt koncepcionálva, de azért az csak nem ment a fejembe, hogy kinek jó az, hogy délután 1-től kezdődtek a koncertek, közönség egy darab se, de aki mégis, az közel a színpad elé tolt asztaloknál ül, és sörözik. Valahogy a zenekarokat sem nagyon értettem, mert 12 bandából legalább 8, egy-két számot leszámítva ugyanazzal a repertoárral állt ki (70-es 80-as évek rokkja, 8óramunka, Zöldcsillag, ésatöbbi), mégis mire számítottak reakcióul...? :-/ Harminc fő per koncert ezen a környéken ennyire megéri? Hogy sorban alakulnak az ilyen haknibandák? Érdekes...pedig zeneileg mindegyik rendben volt, de akkor is. Mi lehet a cél? Ehhez én kevés vagyok. :-) Ismerősök persze voltak dögivel, de nem igazán figyelt oda senki, az udvaron, kisebb nagyobb körbeállások formájában dumáltak. Beültünk a "backstadge"-be, ami gyakorlatilag a rendezvény keretein belül rendezett fotókiállítás, egy helységében felállított asztalokból, és a rajtuk lévő ingyékajából állt. :-) Próbáltam elvegyülni, de nem igazán sikerült, vagyis ettől kezdve félóránként sétáltam egy kört, hátha beleakadok valakibe vagy valamibe, de végül csak visszatértem az asztalhoz. Az egyetlen bandát, akit meg akartam nézni is lekéstem (sőt, konkrétan azt álmodtam délelőtt, hogy le fogom késni, és ez be is jött). Ők voltak a Vasmacska, na tippelhettek, hogy mire voltam kíváncsi. :-D No semmi bunkóság, én nagy tisztelőjük vagyok. :-) Azért találkoztunk, de korán leléptek. Csabinak a barátnője is eljött, gondolom meglepetésnek szánta magát, amit jól lelőttem, mivel rögtön ahogy megláttam a tömegben, "elszóltam" magam, szóval bocsi. :-) Volt vele egy afféle "legjobb barátnő" is, aki nekem nagyon szimpatikus volt, de mintha az látszott volna rajta, hogy egyáltalán nem élvezi, hogy itt lehet, csak nem akarta hagyni magában utazgatni a jányzót. Azért remélem jól érezte magát. :-) Szűcs is előkerült a maratoni melózásából, elmesélte, hogy előléptették, ésatöbbi. Nagy dolgok vannak készülőben. :-) Mire sorra kerültünk, már több, mint egy órás csúszás jött össze az időbeosztásban. Felraktuk a háttérvásznat, durván nézett ki, aztán lóhalálában a többi cuccot is. Mivel az intró cédé bekrepált, kezdődhetett is a zúzda. Egy afféle "most-popular" repertoárt akartunk összeállítani, de meglátva, hogy a többi banda hogy tolja, úgy döntöttünk, hogy kezdés előtt 10 perccel teljesen átírjuk az egészet, így lett belőle "most-brutal without melodies". :-D Azért egyetlen kakukktojásként benn hagytuk a Flowers-t, hogy képviselje a dallamos oldalt, de azon kívül csak és kizárólag aprítás. Rajta voltunk, hogy a lehető legjobban széjjel kell bontani a színpadot, és ez sikerült is, semmit sem maradt ott, ahova tettük. :-) A Clouds over California-ért konkrétan harcolnunk kellett Szűccsel, aki azt állította, hogy gyakorlás hiányában nem szeretné játszani, de végülis nem volt gond, nem is rontotta el, meg semmi. :-) Az emberek lassan indultak be, de mivel Oros Norbira, és a keménymag többi részére mindig lehet számítani, csak-csak felszabadult mindenki. :-) Norbi egy I hate-et is leénekelt, mint az ilyen bulikon szoktuk. :-) Vissza is tapsoltak, ebben az esetben engedtünk is ennek, megfejelve a műsort egy Stolen truth-al. Aztán lebontottuk a romokat. Egy banda volt csak utánunk, meg egy bónusz, mindenki "gratulált", mi meg megköszöntük szépen. :-) Bár ezt nem hangsúlyoztam, de aki emlékszik arra, hogy már tavaly is volt egy ilyen buli (hivatalos nevén Fiatalok Napja, van arról is beszámoló, kicsivel hátrébb), az tudja, hogy a bandák voltaképpen versenyeztek. Nem konkrétan tehetségkutató jelleggel, inkább csak arról van szó, hogy az egész végén mindenki megkaphatta a maga elismerését, és kisebb díjakat (üvegbor, merch cuccok, stb...). Az eredményhírdetésre várva visszaültünk az egész este táborhelyünkként kezelt asztalhoz. Csabi barátnőjétől kaptam szendvicset, úgyhogy boldog lettem. A fenn emlegetett barátőnek is bemutatott, akiről kiderült, hogy festő-tetováló, és komoly kritikus szemmel tudja nézni a teremben kiállított képeket, aztán megmutatta a telefonján a munkáit, én meg nagyban csodálkoztam. :-) Közben az eredményhírdetésnek is eljött az ideje. Idén három kategóriában lettünk eredményesek, vittük a "legjobb zenekar", a "legjobb dobos" és Sanyi személyében a "legjobb gitáros" címet is, úgyhogy triplán királyság volt. A legjobb zenekar címhez egy boríték is járt, yeaaah... :-) Mindezek után már csak két dolog volt hátra. Egy, hazavinni a motyókat. A gitárálványomat valaki ragyogóan elsuvasztotta, innen is üzenem neki, hogyha megtalálom, kibelezem, mint egy disznót. Kettő, Bence meghívott bennünket, köreinek legcudarabb (mostmár hagyományosnak tekinthető) nyáreleji házifesztiváljára, az ún. Bozsó Bulira. Ez annyiból áll, hogy lemennek Szolnok mellett a Holt Tisza partján fekvő kis nyaralóba, és egy héten keresztül alkoholizálnak. Bence nekem adta ajándékba a REDNECK feliratos vászon kalapját (hát nem ééédes?), úgyhogy kiöltözhettem a bulihoz. Már voltam tavaly is, nem rossz kis valami, csak épp kipihentnek kell lenni hozzá. Hát ezt most nem sikerült abszolválni, reggel 6-ra estünk be, felvertünk mindenkit (a társaság már egy napja kinn volt), kibontottuk a Becherovkát, és aggyneki. Az időérzék elveszett, a pia fogyott, én meg olyan zombi lettem, mint ritkán. Volt egy srác, akinek a nevét sajnos elfelejtettem, és azt is, hogy hogyan jött szóba köztünk, hogy amatőr masszőr, de nagyon durván jól nyomja. Ez legalább egy óráig téma volt. Többünket meg is maszírozott, amire tényleg szűkség is volt, sokkal jobbat tett, mintha 50 darab kávét ittam volna meg. :-) Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a zenekarból csak Bence és én képviseltettük magunkat, de mi ittunk, ahogy kell. Bence szerette volna ha itt is játszunk egyet élőben, de a hét folyamán kiderült, hogy senkinek sem jó, úgyhogy csak a pia maradt, meg a laptop. Valamikor dél körül elveszthettem a fonalat, és ledőltem egyet aludni. Nem tudom meddig aludhattam, de úgy érzem, hogy hamar felrugdostak Lecsóék (Szűcs országos cimborája), merthogy közben meg egy bográcsolás vette kezdetét. Mondanom sem kell, hogy ez kellően motivált, de voltam annyira rosszul, hogy inni már nem tudtam. A kaja sokáig készült, és közben el-el bóbiskoltam a székben, amit sikerült újítani, de aztán csak meglett, és jól be is zabáltunk. Ez aztán lepunnyasztotta az egész társaságot, Bencét is utolérte az elalvás, a talpon maradt emberkékkel aztán meg végigvizslattuk az elmúlt évek partiképeit a laptop-ján, és mivel a végére teljesen kijózanodtam, gondoltam nem maradok tovább. A hétfő úgyis csak hétfő, tehát jobban leszek, ha itthon alszom. Kocsiba is pattantam, aztán bele a naplementébe. Fura volt, de a sajgó fejem, és görcsölő gyomrom ellenére nagyon jól éreztem magam, és az utazást is. Bámultam a lehető legunalmasabb alföldi tájat, hallgattam a zenét, és este 10-re haza is értem, biztonságban, jókedvűen. Sose vót ilyen bazz'... :-)
Összeszámoltam, hogy pontosan 807 és fél kilómétert autóztunk a hétvégén, és ezzel a második leghosszabb koncertezésért megtett utat sikerült villantani (az első a tavalyi Dunaújváros-Székelyudvarhely volt, a bronzérmes pedig a pár hete lejátszott Debrecen-Győr). Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen szerepben is velünk volt ezen a hétvégén, nagyon jól éreztük magunkat, és Titeket is! ;-)
Pusza!
TGer
