Cojones

Pénz & Sárm!

Nyolc bulin vagyunk túl az őszi kóválygásból, kapkodom a fejem a történések után. :-)

A most summázandó négy koncert, a már-már "mindenturnés" hosszú hétvégénken zajlott. Szerencsére ilyenből minden tavaszra/őszre jut már lassan, úgyhogy idén is sikerült megszerveznünk, hogy egy nagyjából szűken értelmezett országrészt alaposabban betúrázhassunk rövid idő alatt. Ez a mostani a Kisalföld és a Balaton-felvidék metszetére esett.
A túra ennek megfelelően szerdán startolt, de az én ilyenkor már-már szokásosnak mondható "ámokfutásom" már vasárnap. Hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy Ti, akik visszajártok olvasgatni - az adminként hozzáférhető statisztikák alapján mindig ugyanazok - úgy ismertek mint a tenyereteket, de feltételezve, hogy talán mégsem, és/vagy akad azért néhány "újfiú", nem árt tudni rólam, hogy elég jól rá vagyok gyógyulva a major sportokra [a baseball kivételével az összes amerikai ligát követem], és képes vagyok éjszakákat átvirrasztani, hogy ősztől tavaszig 2-3száz meccset nézzek meg élőben, az ottani időszámítás szerint. Vasárnap a szokásosnál is töményebb adaghoz jutottam. Hajnal 2 órai kezdettel hétfő reggelig toltam, két meccset napközben még személyesen is közvetítettem [kezdő vagyok még, de Szenti és a családja révén egy ideje már megszilárdulni látszik a pozícióm az Újbuda Rebels focicsapat hazai kommentátoraként], és mire észbe kaptam már kezdődött is a csonka hét, szóba sem jöhetett, hogy akár egy pillanatot is pihenjek, mielőtt nekivágunk az országnak. Meló, edzés, és még egyéb zenekaros teendők mellett a következő két nap is egy-kettőre elrepült, hirtelen azon kaptam magam, hogy szerda reggel 8 óra van, és még mindig nem aludtam egy percet sem. Az előző itt leközölt beszámolót pár órás lélegzetvételnyi szünetekben készítettem, és mindenképpen publikálni akartam mielőtt lelépünk, mondván, hogy egy nyolc buliról szóló posztot kizárt, hogy elbírjon ez az amúgyis leterhelt platform. :-) Na ennyit az önsajnálatról.
Küldtem egy sms-t Mapettnek, hogy érkezéskor addig verje az ajtót, amíg elő nem bújok, mert kitudja milyen mélyre süllyedek, ha lefekszem erre a pár órára. :-) Így is lett, nem cicózott, és bár ritka cudarul nézhettem ki, nekiálltunk előkészülni. Az átlagosnál is hosszabb listám volt az el nem intézett dolgokról, de szépen összeraktuk amit kő. Nándihoz is volt még egy futásunk, mert még Orosházán sikerült megtépni egy csavarmenetet Csabi egyik állványában, ami így az utolsó pillanatra lett kész, de sikerült ezt is elintézni, úgyhogy jók voltunk. A Csabik is megjöttek, nem tudom...kettő-három körül, kezdődött a tetrisz.
Nem gyenge mutatvány volt, mivel az összes elképzelhető cuccot magunkkal kellett vinnünk, nem csak amit ritkán, hanem amit SOHA nem szoktunk koncerten használni. Gyakorlatilag a tábortüzelős bulikhoz tartott akusztikus gitáron, és a legendás, Janótól örökölt home-made basszuskombón kívül csak a - lemezfelvétel idején még slágerpoén, ma már inkább csak dísztárgy - vuvuzela maradt itthon. Nem csak az ölekbe vagy a lábak alá, de még a rakteret leválasztó rácsra kötözve is jutott cucc. :-) Kaptunk egy "potyautast" is, a húgom lakótársának személyében, akit ugyan igyekeztem felkészíteni, hogy mi vár rá, de abban nem sikerült megegyeznünk, hogy hátha inkább nekünk kellene felkészülnünk Őrá, minden esetre könnyedén átugrottuk az ismerkedős köröket, mindenki egyet értett abban, hogy megvettük egymást kilóra. Ő Vera. Szia Vera! :-)
Majdnem minden klappolt volna, ha nem állunk az idővel NAGYON szarul. Írtam a múlt héten, hogy nincs már szabink, ez most is betett, pláne, hogy az első bulihoz kifejezetten messzi célpontot választottunk Sopron képében. Macit a munkahelyénél vettük fel, eleve durván fel volt baszva, de amikor megtudta, hogy előre ültetjük, és az - egyébként példás előre gondolkodásból még előző nap beszerzett - kocka söre is mélyre van temetve, elég csúnya káromkodások közepette sikerült beparkolnunk a dugóba, így a hosszú hétvégén vidékre menekülőkkel elárasztott Duna parton. Persze amint elmesélte, hogy mi bántja lelkét, és menetrend szerűen a büdösnarkóskurvaanyjába száműzött mindenkit, aki részt vállalt benne, már azért jobban lett, helyreállt az egyensúly. Én is ideges voltam, mert elég combos késés összejött, mire kissebb-nagyobb megszakításokkal letekertük a távot, de legalább odaértünk.
Amint megérkeztünk, a zenekarok már vigyáz állásban várakoztak, pillanatokon belül kiürítettük a buszt, nagy nehezen összeeszkábáltuk a hangosítást, és lehetett kezdeni. A Zombie Machine zenekar nyitotta a sztorit, részben saját/részben feldolgozás szettel. Nem tudom érdemes-e belebonyolódnom, nem volt egy veretes produkció, mondjuk nagyobb gond sem volt vele, mint bárkivel aki kezdő. Trióban tolták, ami egy szuperkönnyűnek tartott felállás, de mivel már csak valamit-valamiért alapon is, ha könnyebb valakin kiigazodni, a hibáit is könnyebb észrevenni, úgyhogy ez azért megtévesztő lehet. A frontember kolléga arról számolt be, hogy próbálkoztak gitárosokkal, de senki sem húzta sokáig...én ennek ellenére tanácsolnám, hogy valakivel csak-csak békéljenek meg, akkor még lehet belőlük valami. Gyakorlás, alázat, és minőségibb kommunikáció. Félreértés ne essék, nincs bajom a srácokkal, csak épp két napon keresztül hallgattam ezt másoktól [nem beszélve a saját észrevételeinkről]. Az utolsónál is utolsóbb pillanatban kerültek a képbe egy lemondás miatt, úgyhogy köszönjük szépen, hogy vállalták, és csak arra az esetre, ha ezt olvasnák, egymilliomodjára is elmondom: no offense, a blogban nincs cenzúra. :-)
A második a sorban a High Five nevű pop-rock formáció volt, Szenti ismerősei. Ők egészen máshol helyezkedtek el a térképen. Az összeszokottság, a hangszeres vállalás, meg úgy alapvetően a zene mind nagyon rendben voltak, és az énekes kollégának - mindannyiunk egybehangzó következtetése szerint - valószínűleg abszolút hallása van, mert egy egészen hangyafasznyi kis nyolcadhangot sem énekelt félre egész koncert alatt. Az egyetlen hiba az egészben az volt, hogy nem kalkulálhattak arra, hogy Sopronban bárki is kimozdul csak miattuk, és nem kifejezetten vérszomjas metálarcoknak szóltak elsősorban, itt pedig kevés kivétellel csak ilyenek gyűltek össze. Ettől még Nekik is köszönjük, nekünk egyértelműen tetszett! :-)
Macival megbeszéltük, hogy teljesen mindegy, akármi is lesz, mi odabasszuk a nyitányt, az átlagosnál is jobban megőrülünk. Ez sikerült is, de a teljesen indokolatlan arconpörgés közepette sikeresen rásérültem a korábban már lezúzott derekamra, hát bravó paraszt. Persze nagyon bízom benne, hogy az a maroknyi ember aki megtisztelt a figyelmével, értékelte, hogy mi itt nem válogatunk koncert és koncert között, mindenképpen "pirosba forog", de azért remélem azt is, hogy meggyógyulok, és nem fogom megbánni, mert ez elég erősen limitálta a fizikai teljesítményemet a hétvége többi részén.
Itt jegyezném meg, hogy SENKIT NE TÉVESSZENEK MEG a beágyazott fotók >>> csak részben kötődnek a prózához, nem volt elegendő anyagom, hogy kronológiailag mindent rendesen illusztrálni tudjak. :-)
Koncert után a vedelés vette át a főszerepet. Mivel helyben aludtunk és az autó is jó helyen volt ott-ahol, én sem szaroztam, adtam az érzésnek. :-) Rögtön indítás képpen letoltunk vagy fejenként hatot abból a valamiből, amiben a vodka és a málnaszörp mellett még Tabasco adja a hatóanyagot, ez behúzta az alaphangulatot. Később egy sör-pong játszma tétjeként azért meccseltünk, hogy ez a pia Mérges Kohónesz néven fusson az itallapon [az eredeti nevére nem emlékszem, de Szenti haverjainak pesti törzshelyén "Alattomos" néven árulják], de miután a Mapett & Maci páros ronda nagy zakót kapott a házigazdáktól, Szentivel mi is csak megszorongatni tudtuk őket, legyőzni sajnos nem, pedig két kört is mentünk, és az utolsó pohárig húztuk. :-/ Minden esetre szépen elment a fél éjszaka, már csak a hátam miatt volt aggódni valóm, nagyon finoman szólva nem köszönte meg szépen azt a pózt, amiben sikerült közel délig heverni mozdulatlanul...
Snitt. Remekül illusztrálta a kimerültségemet, hogy mindenkit sikerült órákkal túlaludni, már lazán ment a duma meg a kávé, mire összekaptam magam. Átugrottunk a pár utcányira lévő, még tavasszal felfedezett hamburgereshez kajálni egyet, és újból kilátásba helyeztünk egy kirándulást a Pléh Csárdába, amikor legközelebb Pesten leszünk együtt. Még indulás előtt ejtőztünk egyet a klubban, újranéztük a Maunikasó örökzöldeket, és pár epizódra tehető Driving in Russia-t, aztán nagy nehezen útnak indultunk Szombathely felé. Nem komoly távolság, kiránduló tempóban csapattuk, az egyre romló időjárás ellenére is egy laza óra alatt átértünk. Október 23-a lévén nem is volt semmilyen más opció, minthogy azonnal a Végállomás klubhoz menjünk "beköltözni". A placcmester kolléga épp abban a pillanatban érkezett meg, úgyhogy jól klappoltak a dolgot, kiürítettük a buszt, és elkezdtünk a színpaddal molyolni.
Ekkora már nagyon durván harapott az időjárás, viharos szél, cudar hideg volt, kezdhettünk aggódni, hogy itt sem számíthatunk komoly nézőszámra. Még a kezdetek kezdetén, amikor utoljára itt játszottunk, talán nem volt komolyan vehető összehasonlítási alapom, de most kiemelném, hogy egy példamutató hely-adottságokkal és felszereltséggel rendelkező klubról van szó, amiért ebből kifolyólag különösen nagy kár, ha nem sikerül "kihasználni". Tényleg minden van, mint karácsonykor. Hasonló helyzet volt anno is, csak az épp januárban történt, amikor nincs min csodálkozni, ha nem vállalják a népek ezt a tundra közeli leosztást a város szélén. Mire kész lett a színpad, és a többi banda is megérkezett már elég távoli emléknek tűnt a hamburger, úgyhogy rendeltünk egy pizzát, pontosabban kettőt, jó nagyokat. Épp jókor jött meg, mire mindenki berendezkedett, már csak ez kellett az idillhez. Igaz, hogy a pesti illetékességű Overcast műsoráról emiatt lemaradtam, de amennyit az ajtón keresztül hallottam belőlük, az elég volt. Kevés kivétellel ugyanazt tudnám leírni, amit az előző esetben a High Five-ról. Játszott egy laza szettet a Zombie Machine is, kontrollcékontrollvé, ezen már túl vagyunk.
Sikerült faszán betartani az időket, így pár perccel 11 előtt mi is sorra kerültünk. Én ugyan annak is örültem, hogy járni tudok ezzel a derékkal, de igyekeztünk odabaszni. Eléggé kevesen voltak, de ahogy azt már többször megbeszéltük, Ők erről egyáltalán nem tehetnek, nem is beszélve arról, hogy a legkevésbé sem szeretnénk, ha hazaérve azt mesélnék rólunk, hogy "ezért" nem érte meg kimozdulni. Kaptunk is egy levelet pár nappal később, amiben egy nagyon kedves hölgy méltatta ezt a típusú igyekezetet a részünkről, innen is köszönjük, nagyon jól esett a sorait olvasni!! Kisebb-nagyobb technikai malőrök ellenére nagyjából rendben lement a buli, volt egy kis húrszakadás, és az I hate előtt olyan durván elhangolódtam, hogy szerintem soha olyan rosszul gitár még nem szólt a kezemben. Nem is volt hova elsumákolni, örültem, hogy túl jutottam az intrón, és gyorsan kiálltam behangolni, aztán nagy nehezen lement a nóta, de már semmire sem tudtam koncentrálni, csak ahogy Csabi kínjában röhög az egészen. :-)
Koncert után nem sokkal bezárt a pult, és az emberek is haza szálingóztak, mire letakarítottuk a cuccainkat a színpadról, már csak az öltöző maradt, meg a sör, és a helyi kollégák egy kis szakmázásra. Jól átrágtuk magunkat rajta, hogy hogy működne ez errefelé, ha pár fokkal magasabb kategóriát képviselnénk, és amúgy mások hogy szokták, és kivel-mivan. Mire a srácok elpályáztak, már átcsapott a dolog kanbuliba, jöttek az egyre lucskosabb témák. :-) Azért nem kizárólag, Macival például szépen körbejártuk a dalszöveg koncepciókat, mind a régi, mind az új nóták tekintetében. Nagyon örültem, hogy végre együtt vannak az agyak, és átlátjuk a zenekar "világnézetét", főleg annak ellenére, hogy a mondanivaló, úgy intézményesen, ma már kurvára nem divat zenész körökben. :-) Közben folyamatosan szívtuk egymás vérét azzal, hogy ki-mit dumál önkéntelenül, abból a listából amit a múltkor már kifejtett rendszer szerint adóztatunk. GDP, bitch...! :-)
A következő reggeli ébredés sem volt könnyebb. Összeszedelőcködtünk és megcéloztuk a teszkót, hogy bevásároljunk döglött állatból. Nagy nehezen egy kávét is sikerült keríteni, miután csúnyán megbotránkoztatott az ottani kajálda rész az árakkal/mennyiséggel. Így már azért vállalható volt a következő néhány kilóméter. Vinárra mentünk, nem tudom ki emlékszik, két évvel ezelőtt egyszer már jártunk itt brigádostul, és meséltem is róla. Ez egy kis falu, Celldömölk és Pápa között nagyjából félúton. Íd'sanyám és a család azon része innen származik, azóta is van itt egy telek, redneck összkomfort. :-) Muter és nagybátyám vártak ránk, ők mindenféle egyéb okból töltötték itt a hétvégét, készültek egy kis welcome-pálesszel, mindenhol az a jellegzetes fával-fűtés illat terjengett, egyből ránk tört a tanyasi hangulat. Nem csak kempelni, hanem próbálni is terveztünk itt a házban, de már út közben megegyeztünk, hogy elnapoljuk. Idő sincs rá, és mindenki fáradt, így félúton épp holtpont-közelben voltunk. Cserébe egész délután ment a duma meg a lazulás, sőt, még egy kis frissítő "sportolásra" is futotta. Szentivel ilyenkor általában tojáslabdát dobálunk, de az most nem volt, helyette kaptunk íjakat és egy szalmabálát, úgyhogy ment a lövöldözés. :-) Csabi zseniális pörköltet oktojált a bevásárlásból, ez további kiváló felvezetése volt az estének. Egy jó zuhany is tervben volt, de mivel ez itt szabadtéren van megoldva, egy fából készült kabin fölé szerkesztett hordóban ipari méretű merülőforralóval melegített vízzel, miközben alul-felül süvít a szél, ezt senki nem vállalta. Körülbelül olyan, mint amikor a legmorcosabb orosz télben köpsz egyet a vodkaslukk után és a nyálad koppan az aszfalton. Ki ne tudná milyen érzés. :-)
Mikor beesteledett, kipakoltuk az alvós motyókat, és átmentünk Pápára. Ez a buli mindössze egy héttel korábban szerveződött, egyáltalán nem vártunk tőle semmit, ennek ellenére óriási kellemes csalódás fogadott. Elég bonyolult helyen van a Klastrom, sikerült is kóvályogni egy sort az egyirányú utcákban mire megtaláltuk, de már parkolás közben kijöttek elénk a srácok, és mint a hangyák elözönlötték a cuccot, pikk-pakk összeraktuk a dolgokat. :-) Mapett kezdett már eléggé feszült lenni, talán Őrajta látszott a legjobban, hogy kezdi már unni mindenki hülyeségét, de azért összeállt a setup. Nemsokára a Godgiven zenekar is megérkezett, és miután egy durván részeg kolléga másfél óra leforgása alatt vagy harmincszor mutatkozott be, és mesélte el, hogy már reggel óta itt iszik, és mikor kezdődik már valami, nagyjából fél10 tájban meg is kapta Tőlük, amire vágyott. Max respekt Nekik, a hétvége első olyan zenekara voltak, akik tudták, hogy mire vállalkoztak. Remekül megmozgatták az emberkéket, a Ghost Inside nótáért pedig külön pacsi, nagy kedvencünk!! :-)
Következtünk mi. Szépen begyűltek a népek, és beindult a daráló, most először igazán. :-) Bár ma már elég hosszú a műsorunk ahhoz, hogy néha a legkitartóbbaknak is kelljen egy cigi, így voltak azért hullámvölgyei is a bulinak, nem úgy a vége!! :-) Sikerült egy húrt is leszakítanom, - ez velem koncerten kifejezetten ritkán fordul elő, évek óta nem is volt rá példa - ugyanakkor pikk-pakk átváltottam a pótgitárra, meg sem kellett, hogy álljunk miattam. Szép munka a srácoktól és tőlem is. :-) Háromszor visszatapsoltak, eljátszottunk mindent, ami nem volt felírva, és több nótát ismételtünk is, úgyhogy igazán kemény finálét sikerült produkálni. Össze is álltunk egy fotóra a legproaktívabbakkal. :-)
Nem mintha siettünk volna bárhová, de azért szép lassan összekaparásztuk a cuccot, megvoltak a nagy összeborulások mindenkivel, örültünk, hogy jól sikerült, aztán úgy egy óra múlva kábé eltoltuk a biciklit. Kiértékeltük, hogy mi zajlott/hogy zajlott, aztán Vinárra visszatérve ott folytattuk, ahol délután abbahagytuk. Pálinka, sör, politika, botrány...stb. :-) Hajnal volt már, mire lefeküdtünk a kályha mellé, komolyan mondom, ha azt hazudnák, hogy Alaszkában vagyunk egy hegyi menedékházban, és az odakint tomboló hóvihar hetekre zárt el a civilizációtól, én elhittem volna. Állati hangulatos volt. :-)
Dél tájban keltünk, az öregek addigra már visszaértek egy körről a szomszéd városból, hoztak péksütiket a kávékhoz, és úgy alapvetően visszatértek a melóhoz. Muter a kerámia bizniszét pörgeti innen, 'bátyám pedig fleksszel fakasztott szikrazuhanyt lépten-nyomon, bár nem nagyon tudom mi célból. Nagy nehezen mi is rászántuk magunkat a próbálásra, bepakoltuk a legszükségesebbeket a házba, és elővettük a nótát, amit még Keviben kezdtünk el építgetni. Épp egy olyan stádiumban tartunk, ahol "visszafordul önmagába" vagyis a kezdő riff először csendül fel újra, így tudtunk belőle egy végtelenített verziót gyakorolni megszakítások nélkül. Mire átrágtuk magunkat rajta párszor, és mindent megbeszéltünk, el is ment az a néhány óra, amitől úgy éreztük megérte elővenni a hangszereket, annak ellenére is, hogy már azért kezdett kicsit sok lenni a rokkolásból így a negyedik napon. :-)
Búcsúzóul még zabáltunk egyet, Muter sütött kolbászt, és bevágtuk a pörkölt maradékát egy kis főtt krumplival. Esküszöm, ezen a hétvégén többet ettem - és aludtam - négy nap alatt, mint máskor hetekig. :-) Kicsit sokáig ejtőztünk, sietve kellett indulnunk Csornára, de elég jó tempót autóztunk ahhoz, hogy ebből ne legyen gond végeredményben. Kellemes meglepetésként fogadott, hogy a helyi srácok full backline-al készültek [perkálhatok az angol zsargonért bazdmeg], így nem kellett lejátszanunk azt a fél/1 órás procedúrát, amit színpadépítés címen mindig emlegetek. Csak a bőgőmotyót toltuk be, mert az nem volt túl izmos, cserébe egy helyes kis piktogrammot hegesztett a tányérjára valaki szigszalagból. Baszd a kombót!! :-)
A Soós Kocsma névre hallgató kultúrközpont egy családi házból lett átalakítva, egy ennek megfelelő környéken. Elsőre nem nagyon tűnt bíztatónak amikor megláttam, hogy hova vezet az utunk, de ettől még kellemes hely volt, szép nagy, félig fedett hátsó udvarral, ahová ki lehetett ülni bagózni, és már majdnem el is gondolkodtam azon, hogy miért nem kint játszunk, amikor feltűnt, hogy kábé 3 fok van, és nyilván a szomszédok személyében is elszánt ellenségekre találnánk. Ehelyett egy, a pápaihoz hasonló méretű szobában épült fel a motyó, és főleg ehhez képest volt veszélyes, hogy a szervező kollégák egy elég bitang méretű - és persze teljesítményű - cuccal készültek, mintegy borítékolható, hogy perceken belül a fejünk leszakad. :-) Óvatosan kezelték persze a srácok, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy a házat le lehetett volna bontani vele. A Sztereotípia nevű, önmagát pop punk/punk rock zenekarnak aposztrofáló társaság nyitotta az estét. Elmondásuk szerint már régóta zenélnek, de a formáció még csak most debütál. Kisebb-nagyobb pontatlanságok mellett egyben volt a produkció, egy kis hamis ének, vagy félrepöngetett hang abszolút belefér, sokkal fontosabb, hogy nagyon szimpatikusak voltak személyesen, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz! A Nice One Babe nevű formáció már ismerősebben hangozhat, egy ideje már mocorognak a színtéren, Bencétől korábban sokat hallottam róluk. Bár személyesen csak most ismerkedtünk meg, nagyon jófej brigádnak bizonyultak, és elég jól is tolták, komoly beleéléssel. A zenéjük metalcore, aki ismer az tudja, hogy hányadán állok a műfajjal, minden esetre, ha valaki jól csinálja, annak tisztelet! :-)
Kifogytam az akár csak részben releváns fotókból is, úgyhogy toljatok inkább egy nótát a srácoktól! :-)

A nézőszám kifejezetten jól alakult, de elég nehéznek bizonyult beindítani a népeket. Maci a nyakát majd' kitörte, úgy pörgött, de még a bólogatás szintjéig is alig bírta feltüzelni az egybegyűlteket. Mivel itt már eléggé dekoncentráltak voltunk, és a szűken egymás nyakára pakolt cuccokban turkálni sem volt könnyű, nem vettünk elő trekklistát, hanem fejből dobáltuk be, hogy mi jön, ennyivel is kicsit megvariálva a dolgokat. A nóták között ettől még tökéletes visszajelzéseket kaptunk, csak fura módon mintha nem bulizni, hanem zenét hallgatni jöttek volna a népek. Mapett mindkét gitárjáról letépett egy húrt mire végeztünk, nekem pedig a dobhártyám viselte nehezen a fülem mögött irgalmatlan sípoló magasakkal szóló éneket, de azért csak megmaradtunk.
Megbeszéltük, hogy bár nem túl etikus, de eljövünk amikor lejátszottunk, mert eléggé fáradtak vagyunk már így négy nap után. A Murders Coming Back nevű helyi banda már javában tolta mire kipakoltunk, és amennyit elkaptam belőlük, az alapján elég jól, úgyhogy remélem nem szorultak ránk semmilyen formában, hogy elégedettséggel nyugtázhassák az estét. Van egy olyan sztereotípia a közönséggel szemben, hogy amikor mozdulatlanul állják végig a koncertet, akkor vesznek cédét. Elég banálisan hangzik, de bejött, ugyan nekünk cédénk már pont nincs, de pólóból kifejezetten sokat eladtam, egészen meg voltam illetődve. Valamivel éjfél előtt sikerült elstartolni, és bár a katasztrófális látás-, és útviszonyok mellett százas utazónál komolyabb tempót nem igazán autóztunk, fél kettő környékén már azt fejtegettük, hogy ki-hogy esik útba, hol szálljon ki. Amikor hazaértünk Csabival, még épp el tudtam kapni egy meccset, amiről azt hittem, hogy lemaradok, ez jól hatott a közérzetemre, habár a végeredmény nem sietett a kedvemben járni. :-( Tartottunk még egy kis helyzetkiértékelést, aztán levakartuk magunkról a retket, és ledöglöttünk. Nem sokat pihentünk, mert vasárnapra is maradt program, miután délben Őt elvitte a vonat, én Szentiékhez csatlakoztam a pálya szélén, kvázi levezetés képpen. Bár soha ilyen lassú és pontatlan nem voltam még ezelőtt, döntőbe jutott a csapatunk, úgyhogy innen is gratulálunk!! :-)
Nem kimondottan ide tartozik, de miután vasárnap este már semmihez sem volt lélekjelenlétünk, Bencével félig-meddig spontán elhatároztuk, hogy kilátogatunk a keddre bejelentett tüntetésre. Nem szívesen fűzök a dologhoz semmit, tudom, hogy a szélrózsa bármelyik irányából meg lehet közelíteni a témát, és különben is olyan távol tartom magam a politikától, amennyire csak lehet, viszont abban biztos vagyok, hogy mindenki egyet ért, hogy változás KELL. Az is nyilván való, hogy ennyivel még nem tettünk szinte semmit, és ez eléggé dühítő dolog, minden esetre hízlaltuk a tömeget, még ha jelen esetben ez a 200 kiló élő hús még kevésnek is számít. Lényeg a lényeg > bármelyik oldalra is álltok, támogassátok a változást, mert ez, ami van, egészen biztosan nem vezet sehová!! A zenekar szűkebb köreiből csak Janóval találkoztunk, Vele is csak futólag, mi épp egy kerítésre másztunk fel fotót készíteni, amikor ránk kiabált a tömegből. Maci telefonon követte az eseményeket, és annyit üzent: "csak ne rabosítsanak!"
Ezt sikerült hozni. :-)
Dióhéjban ezzel telt az elmúlt hét. A turnénak még a felénél sem járunk, a következő körrel Kecskemétet és a vajdasági Óbecsét látogatjuk meg, aztán kezdenek majd szaporodni az olyan helyek, ahol még sohasem jártunk, így remélhetőleg egyre szaftosabb sztorikkal szolgálhatok majd! :-)

Kösz, ha hogy ezt képes voltál végigszenvedni, remélem előbb utóbb mindenki szereplője lesz majd a "kalandnak"!! :-)

Pusza!
TGer

Hi All!!

Letudtuk az bemelegítő köröket, szóval úgy döntöttem, igyekszem újra felvenni az események fonalát. :-)

Esztergomban indult az idei ősz, ott, ahol tavaly kétszer is jártunk, és valami egészen megdöbbentően hasonló forgatókönyv érvényesült így harmadjára is. A tavalyiak jó kis koncertek voltak, nagyon kedvesek, vendégszeretőek a helyiek, nagyon jól éreztük magunkat, csupán egyetlen aprócska "perzsa foltja" volt a dolognak, hogy mind a kétszer sikerült egy hosszú line up végére kerülni, ami azért sok esetben hálátlan dolog, rendszerint csúszás is van, sokan hazamennek, aki marad az is fáradt, keresztül gázolt rajta 3-4 [akár 5] többé-kevésbé kemény, hangos-gyors-durva-borzasztó-brutális zenekar, megrágta-lenyelte-kikakilta, úgy kell neki egy kohónesz koncert mint pocoknak a tarlótűz. :-(
Ettől persze még nem volt rossz, de ezúttal igyekeztünk - volna - úgy alakítani a dolgokat, hogy ez ne így legyen. Hát nem sikerült. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy választhattunk, hogy több lehetséges már-megszervezett koncert közül melyikhez csatlakozunk, ahol nyilván nem voltak már kiadóak a legjobb helyek. Szombat lévén volt időnk kényelmesen gyülekezni, pakolászni-elindulni, és kifejezetten későn érkeztünk a helyszínre, de még így is az elsők között voltunk, pedig már alig volt pár perc a kiírt kezdésig. Barátkoztunk az aznapi "főzenekarral" akik Brazíliából érkeztek hozzánk, és Revengin néven futottak, valamint a Mongooze-os srácokkal, akiket még Mosonmagyaróvárról ismerünk azelőttről, hogy zenekarrá formálódtak volna. Kaptunk sört, elvoltunk, de senki sem volt igazából kompetens a műsor megindításával kapcsolatban. Nagy nehezen csak megérkezett a nyitóbanda, megmondom őszintén, hogy már elfelejtettem a nevüket [vagy soha nem is tudtam??...], de helyi srácok voltak, és instrumentális műsorral készültek, habár nem volt tiszta számomra, hogy csak azért nincs ének, mert még nem találtak rá embert, vagy az egész még csak egy ideiglenes riffhalmaz, amiről úgy gondolták, hogy koncertképes. No offense fiúk, de nem tudom dicsérni a munkamorált. Ahogy az első kolléga megérkezett, és arról számolt be, hogy a többiek még hozzá képest is komoly lemaradásban vannak, arra gondoltam, hogy minden egyes elvesztegetett másodperc egy újabb lapát föld a még le nem játszott koncertünk sírjára.
Tudta ezt a Mongooze zenekar is, akik a nagy sorrend és időpont vitatkozás közepette úgy döntöttek, ma mégsem lépnek pályára, és elköszöntek. Aggódtam ugyan, hogy azzal a tanulsággal zárjuk az estét, hogy Nekik volt igazuk, de tudtam, hogy ennél több kitartás kell, főleg itt az elején. :-) Mivel a Dusty Chopper jobban sietett, a brazil banda időpontja pedig kőbe volt vésve, nagy nehezen elfogadtuk, hogy megint utoljára maradunk. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, a legkevésbé sem azért írom ezeket, hogy bárkire bármiért is ráhúzzam a vizes lepedőt, SZÓ SINCS ILYESMIRŐL, csak szeretem, hogy itt őszinte lehetek, és egy kicsit úgy gondolom, hogy aki idejön olvasni az kizárólag ennyit vár el tőlem. [de az is lehet, hogy csak szimplán nincs kinek elsírnom a szarságaimat] :-)
Mapettel és Csabival szakmázással próbáltuk elütni az időt, oppardon, egymás fülének rágásával, hogy hogy kéne csinálni ezt az egész önmenedzselés dolgot. Vannak bizonyos elvek, amiken rendre összevitatkozunk különböző lerészegedések összejövetelek alkalmával, úgyhogy mondhatni adta magát. Kívülről bizonyára megmosolyogtató lett volna látni, de mi olyan komolyan vettük, hogy tulajdonképpen egy percet sem láttam a többi zenekarból, úgyhogy nem is tudok beszámolni róluk. Színpadon kívül mindenki nagyon jófej volt, találkoztam Dávid barátommal is, akivel a nyáron együtt dolgoztunk egy projektben, amiről majd valamikor tuti mesélek, meg Just Four-ék mánáger cimbije, Ádám is keményen kivette a részét a buliból, ebben nem volt hiba. :-)
A koncertünk végeredményben egész jó volt, nyilván kevesen voltak, de ugyanúgy, ahogy a korábbi két alkalommal, példás kitartást tanúsítottak, és megmozgatták magukat a zenére, úgyhogy ebből szerencsére sikerült jól kijönni, köszönjük, RESPEKT. :-) A végére csak-csak feloldódtam én is, nem is távoztam rossz érzésekkel, az egyedüli, ami megmaradt, hogy még az elején sikerült valami nehezet nagyon szerencsétlenül emelnem, és meghúztam a derekam, ezt még így három hét távlatból is nyögöm, persze már messze nem olyan szar, mint akkor/ott. Remélem nem sokára végleg elmúlik... :-/
Két hétre rá a Dürer kert volt célpont, egy saját szervezésű bulival. Elég nehezen állt össze a történet, alig több, mint három hetet kaptunk a teljes melóra, mivel egy lemondás okán kaptunk időt/helyet, de a korábban már említett, soha nem tapasztalt munkamegosztásunk működni látszott. Ennyi idő alatt feltűnni a láthatáron és sikerre vinni a meccset [pláne pesti viszonylatban, egyedül a világ ellen] mondjuk lehetetlen, de mivel ezt akkor senki sem mondta, így az elején kezdtük. :-) 6 zenekarosra terveztük meg az estét, és kisebb-nagyobb kompromisszumok árán sikerült is mindenkivel megegyezni, nem volt más hátra, mint a végrehajtás.
Ez sem könnyű, bár Mapettel a bulit megelőző két napot és két éjszakát együtt, és készülődéssel [!! :-D] töltöttük, Szenti rögtön egy karambollal indított, ráadásul nem is a "szokásos" buszunkat törte össze [pontosabban Őt törték, ami azért nem ugyanaz], hanem a másikat, amire elvileg jobban kell vigyázni, mert kicsivel kevésbé saját, és nem annyira kicsivel drágább is. :-( Ez mondjuk még csak a kezdet volt, azóta már egymás között kielemeztük a történetet lépésről lépésre, ettől most jelen esetben eltekintenék, elég, ha annyit mondok, hogy kiábrándítóan kevés dolog történt a megbeszéltek szerint. Nem jelent ez semmi rosszat, pontosan azt produkálta a rendezvény, amit ebből a leosztásból, két lábbal a földön állva, józan paraszti középkeleteuróp ésszel várni lehetett, mindazonáltal sajnos kiütközött a hátránya annak, aminek minden más szempontból örülünk, miszerint, ha mindenki kiveszi a részét a munkából, akkor nincs meg az az 1 ember, akinek a kezében összpontosul minden szál, és azokat megfelelően rángatja is. Apró késések, figyelmetlenségek, egy-két elromló kütyü, otthon felejtett akármi, kicsi, de szörnyen idegesítő parák fémjelezték az esténket.
Hogy most már a velünk játszó zenekarok is "címlapra" kerüljenek, azért a nagy assetudommerrevagyokarccal közepette igyekeztem mindenki műsorába belenézni egy kicsit, egyúttal csekkolni, hogy a fészbukeseménybe posztolgatott ajánlóimmal mekkorát hazudtam a népnek. :-) A budapesti Ashley Noise nyitotta a sort, egy aktuálisnak mondható metalcore produkciót hoztak, szerintem a jobbik fajtából. Ennek az amúgy is fáradófélben lévő műfajnak a meglehetősen szűk eszköztára ma már szerintem kevés a figyelemfelkeltéshez, de még mindig döntő tud lenni, hogy meg bírják-e szólaltatni emberi erőforrásból is, az űrtechnikával dolgozó stúdiókban makulátlanra pucolt zenét, és ebből kifejezetten jól vizsgáztak a srácok. Nem szívesen használok ilyen tipikus távolságtartó szövegkörnyezetet, mintha valami indokoltalan webzine befásult adminja lennék, és ingyenjegyért írnám a cikket egy amúgyis ingyenes koncertről, de sajnos csak ilyen általános dolgok ragadtak a fejemben. Nagyon jófejek voltak a srácok, Őket is szivatta a technika, még a beállás alatt elszállt az egyik fej [egy kombóból kiműtött 6505-ös vas], de sikerült kivédekezni a dolgokat, és kaptak egy tizenpár perc "ajándék" csúszást a figyelmetlenségünktől. Őket követte a VL45 zenekar, akikről sok helyen azt olvastam, hogy épp visszatérésben vannak, de mivel korábban nem ismertem őket, számomra ez bemutatkozás volt. Ők is elsősorban a teljesítményükkel győztek meg, mivel a zenéjük inkább rock mint metál [messzire elkerülném a szokásos al-al-alműfaj szőrszálhasogatást], amihez képest az én "lejátszómnak" kicsivel jobban "viszket", de kurvajól eljátszották azt-amit, szóval oda is respect! Az újraformálódáshoz egyébként Süle Tomi barátunk [Mapett korábbi zenésztársa] is csatlakozott, úgyhogy ott is lett egy közös pont. Remélem nyomjuk még együtt a jövőben! :-)
Harmadikként a Kill With Hate brigádja álhatott a színpadra, elég nagyot emelve a "téten", brutális darabolós deathmetállal. Róluk azt érdemes tudni, hogy tavaly megnyerték a Wacken fesztivál idehaza is megrendezett tehetségkutatóját, aminek eredménye képpen felléphettek odakint. Ide is ennek megfelelően hozták a kötelezőt. [tudjátok, ez az a buli, ahol a kisszínpad előtt vannak tízezren] :-) Azzal együtt, hogy én mondjuk az övéknél valamivel dallamosabb technikásabb deathmetált szeretem, nagyon jól működtek a számaik élőben, főleg annak ellenére, hogy bár sosem voltam egy hangzás miatt károgó típus, az Ő zenéjüknek ellensége volt a megszólalás, az alap ritmusképleteken kívül nem sokat értettem a lejátszott hangokból, minden esetre a fíling átjött. A Claps For Caroline jelenség egy hosszabb sztori, és sok esetben könnyedén lerendezném egy "őket ugye nem kell bemutatni" közhellyel, de most merészen megelőlegezem magamnak, hogy itt talán többen még nem hallottatok róluk. Ők is egy 'core, saját bevallásuk szerint electrocore zenekar, amit nagyjából úgy kell elképzelni, hogy az alapvető breakdown-tukatuka-tisztarefrén-breadown-kezdelőről körforgásba elektronikus elemeket, de szerintem inkább mondjuk ki >>> diszkózenét kevernek, sejtem, hogy azzal a céllal, hogy mindkét színtérhez egyszerre szóljanak, és/vagy valami olyan fúziót sakkozzanak ki, ami az összeférhetetlensége okán lesz egyedi és figyelemfelkeltő. Azt szerintem egy percig sem vitatja senki, hogy ezutóbbi sikerült, olyannyira, hogy rövid idő alatt az egyik legmegosztóbb társasággá nőtték ki magukat a színtéren, különösen azáltal, hogy elég attraktív külsőségekkel is megtámogatják a koncepciót. Bevallom, én sem kifejezetten tartozom az elért rajongótáborhoz, de azt hiszem itt az ideje gondolkodó ember módjára állni hozzá, hiszen mindannyian ugyanarra a hegyre igyekszünk felmászni, csak más-más irányból. A srácok cuccait egyébként három földrészen terjesztik kiadók, jövőre pedig nyugatEu/Amerika turnéra készülnek, ez megint olyasmi, ami nem szorul magyarázatra. :-) A nálunk játszott koncert is ennek jegyében telt, a zenében ugye ízlések vannak meg pofonok, de a munka ettől még profi. :-)
A saját koncertünkről most sem írnék többet a kelleténél. Itt is volt pár gubanc. Szentinek a gitárja egyre többet hisztizik a több zenekar okán több beállításban történő használat miatt, nem volt könnyű rábírni, hogy azt a hangot adja amit kérünk. A dobot is elég csúnya rendetlenségből kellett újraépíteni, de mégsem ez volt a legmarkánsabb különbség a "rutin" koncertekhez képest, hanem a ránk általában egyáltalán nem jellemző GANAJ részegség. :-) Most már röhögök a dolgon, de akkor azért zavart, hogy mindenki a felére lassult, és láthatóan nem jöttek ki az amúgy már milliószor elismételt lépések egymás után. Ettől még a zene megszólalt, és kifejezetten jó visszajelzéseket kaptunk, holott én például már rég nem éreztem magam ennyire kényelmetlenül színpadon. Szerencsére nem az én kedvem a tét. :-) A Lost Continent buliját arra is alapozva szekvenáltuk a végére, hogy talán Ők a legerősebbek helyi szinten, és tutira sokan megvárják Őket, de sajnos elég sok csúszás halmozódott fel addigra, és a lelki egyensúlyom elhúzódó visszaállítása okán pár percet leszámítva el is szalasztottam. Remélem, hogy nem haragszanak. Ennek ellenére nem kérdés, hogy jól tolták, megaztán a tagok egyéb munkásságát tekintve kvázi a második otthonuk ez a színpad, ahol nem tudnak hibázni. :-)
Az este egyéb részei jól működtek, a Dürer Kerttől mindenben a legtöbb segítséget kaptuk, ahogy már írtam korábban, jó kis nosztalgiázást rendeztünk Janóval, Bence is elkirándult a kedvünkért, amiért azért még lógok neki egy túrórudival. A mörcsben Vellai Ricsi, a színpad mögött pedig Virág Tomi tartotta a frontot, akiknek innen is köszönjük, lávcsi van srácok!! Bezárt a bazár, mire mindennel végeztünk, eszközöltünk még egy öltözői kupaktanácsot, a pakolás és a hazaút pedig már csendben zajlott. Előbb elvetettük, aztán mégiscsak életre kapott az afterparti vedelés gondolata, hazaérve hármasban délután kettőig verettük...rejtély, hogy maradtunk idáig életben. :-)
Végre vidék! - felkiáltással készülődtünk a következő hate-re. Orosháza és Túrkeve, és persze új megfejtések vártak "tárt karokkal". Nagyjából az egész turnén téma lesz, hogy a srácok már minden szabadságot elégettek a tavaszi/nyári programjaikra, így péntekenként muszáj megvárni a munkaidejük végét, ennél korábban nem indulhatunk. Tekintve, hogy mindenki a mi cuccunkon játszik, és nem egy útvonalon a távolabb eső állomás került előrébb, ez bizony komoly gond. Értem ez alatt, hogy ki vagyunk centizve, sietünk, nem hibázhatunk, nincs időnk javítani. A leggyakoribb, legkézenfekvőbb lecsapódása ennek az útközben történő "pihenőkön" való huzakodás, nehéz úgymond együtt menstruálni "egyeztetni óráinkat" a toalett/cigaretta/kajapia szükségletek terén. Ez kifejezetten az én "hibám", annó éveken keresztül nemzetközi fuvarozásból éltem, ahhoz szoktam, hogy teletankolok, és akkor állok meg legközelebb, amikor elfogyott, ehhez nyilván nem sokaknak van segge türelme a társaságban. Orosháza esetében ez még megfejeltetett azzal, hogy senki nem ért rá részt venni az előkészületekben, vagyis cső egyedül pakoltam, és gyűjtöttem be a bobokat, ami nem mondhatnám, hogy fenékig tejfel. :-(
A Fradi pályához beszéltünk meg találkozót, többé-kevésbé pontosan oda is ért mindenki, aztán az utat is nagyjából zökkenőmentesen letekertük, csak néhány helyen kellett megállni térképezni, ahol elbizonytalanítottak a jelzőtáblák, ezzel a prosztataproblémák is megoldódtak. Orosháza nagyobb város, mint amilyennek látszik, kifejezetten nehéz volt megtalálni a helyet, főleg ahhoz képest, hogy már harmadjára jöttünk. A zenekarok katonás rendben megérkeztek, de a hangosítók még egy másik buliról tartottak éppen hazafelé, úgyhogy ezzel nyertünk egy kis időt. Nyilván előbb kezdtük volna, ha lehet, de nem volt mit tenni. A gyulai illetékességű Colmena zenekar nyitotta a sort, különböző modern rock/metál feldolgozásokkal, őket követte a Kistópart Utca, akiket ugye jól ismerünk, és utána mi. Többen maradtak otthon, mint akik eljöttek, de szerintem jól nyomtuk, és akit ez érdekelt, annak sem hiányzott a sok fotelrocker. :-) A terem túloldalán gyönyörű lányok csapolták a sört, és irgalmatlan hangosan döngetett a cájg, nekem ennyi elég volt. :-) Zárásként a békéscsabai Scarecrow tolt még egy laza szettet, Őket is ismerjük már korábbról a környékről, a Cavalera-folklór groove metal vonalat viszik, sajátokkal és cover-ekkel vegyesen. Szerintem kurvajó kis banda, érződött ugyan némi összeszokatlanság, mivel nemrég tagokat cserélgettek, de ennek nemsokára nyoma sem lesz, és mivel még további 7 helyre is elkísérnek minket az ősszel [ezzel vezetve az ide vonatkozó statisztikákat], minden bizonnyal látni is fogjuk.
Az este pikáns része a koncert utánra maradt, amikor is a busz berakodásakor mellénk szegődött egy meglehetősen részeg - és agresszív - srác, hogy számon kérjen valami múltbéli dolgot, ami bántja a lelkét. Sajnos nem teljesen állt össze a kép, hogy miért is van megsértődve, arról számolt be, hogy nem jött össze egy koncert, amit a korábbi zenekarával közösen toltunk volna, de a tényekről hamar elterelődött a szó, miután az egésszel elsősorban Macit találta meg, aki nagyon finoman fogalmazva nem a megfelelő ember az ilyesmire. Tettlegességig nem fajult ugyan a balhé, de komoly érzelmi skálán mozogtak az indulatok, a fenyegetőzésen át a ríva fakadásig minden megvolt, és egy ponton már átcsapott gonoszkodásba, akkor már kimondottan megsajnáltam a szerencsétlent. Felbukkant az említett zenekarnak egy másik tagja is, aki mondjuk még annyira sem tudta megmagyarázni a dolgot, de segített levakarni rólunk a srácot, ezt innen is hálásan köszönjük. Remélem, hogy sikerült kialudni a dolgot, én senkiben sem szeretek tüskéket hagyni [feltéve, hogy túlélték a döfést]... :-)
Egész este dumáltunk róla, hogy a buli utáni első utunk a teszkóba vezet majd, de mint kiderült, annyira azért mégsem világi a metropolisz, hogy 24 órás teszkója legyen, így hát megindultunk Kevibe. Lőttünk pár megőrülős fényképet, paréjkodtunk, megbeszéltük, hogy ki-kibe volt szerelmes az este folyamán, volt egy kis parám, hogy egy szembejövő rendőrautó esetleg zokon veszi, hogy egész úton távolságival és ködlámpával igyekszem lokalizálni az útba integrált lövészárkokat, Mezőtúron pedig "lerobbant" a vonat az átjáróban, és negyed órát váratott, de szerencsére minden különösebb gond nélkül hazaértünk.
Haza. Mert Túrkeve az otthon. A mostani tagoknak már nincs annyi kötődésük hozzá, mint nekem, de amilyen módon és mértékben képesek vagyunk feloldódni, az több mint beszédes. :-) Kezdve a panzióval, kényelmes akár a punci, folytatva a reggeli kávéval, habkönnyű de izmos, bezárólag a haverokkal és a bulival. Csabival még a teszkó bebukásának környékén megdumáltuk, hogy elzarándokolunk a Dodó Pizzériába egy "bőségtálra" amit annó régen mindig toltunk, ezt asszem nem kell magyarázni, rizs, krumpli, és az étlapon szereplő ÖSSZES fajta húsból kettő. Köztünk így megy a buzulás. Vállaltan. :-) Annyi rondított csak a dologba, hogy a kollégát még előtte elszólította a kötelesség, ahová alvás nélkül ment szombat reggel, és nem is keveredett elő délutánig, amikor nekünk már jelenésünk volt a Tóparty-ban, mivel megbeszéltük, hogy korán lemegyünk, és még próbálunk egyet délután, amíg zárva tart.
Ez etalon ötlet volt. Kettőre lejött Balázs, az ŰVé kolléga, kinyitotta a helyet, kipakoltuk az ülőgarnitúrát a gyepre, berendeztük a helyet, hét ágra sütött a nap, pattintottunk egy sört [...monstert...], és rázendítettünk. Bemelegítésnek eltoltuk a már leámenzett új nótákat, aztán tartottunk egy nagy demó-hallgató áttekintést, és kiértékeltük a még feldolgozatlan ötleteinket. Jól állunk. Tényleg. Durván 6-ig, a hivatalos nyitásig nyúztuk, aztán kicsit összébb rakodtunk, és átadtuk a terepet a vetítővászonnak, azon "belül" is a magyar-román meccsnek, és elpályáztunk kajálni. Ekkorra már olyan éhes voltam, hogy az se számít, döglött-e. Megkaptuk, amit akartunk, hibátlanul. :-)
Kaja után Csabi hazament, hogy ledőljön egy másfél órára amíg a többi banda lejátszik, mivel péntek reggel óta nem aludt, és itt már bőven besötétedett, én meg visszamentem megfejteni. Végre személyesen is megismerkedtünk a Toportyán Férgek és a Painful Anger zenekarokkal is, állati jó formák, azonnal megvolt a közös hang, ment a sztorizgatás. A kezdés magasságában még Vincze Robikáék is rátettek egy lapáttal, miszerint két házzal arrébb bográcsolást rendeztek, és rám csörögtek, hogy ugorjunk át két zenekar között, úgyhogy még egy kis marhalábszár is besegített, hogy visszajöjjek nullára, utána pedig a teljes brigád csatlakozott a bulihoz. Valahol az események kellős közepére beesett az este WTF pillanata is, nem kisebb "ellenség" személyében, mint a NAV, akik ezt a remek időt/alkalmat találták megfelelőnek egy laza kis razziára, úgyhogy rövid időre lefagyott a buli, amíg egy rendőrbácsi és egy rendőrnagyonnéni felügyelete alatt interjúvolták az ŰVé kollégát mindenféle témákat feszegetve. Ha jól vettem ki néhány félmondatból, ez elsősorban munkavédelmi ellenőrzés volt, de nem tudom biztosan, a lényeg, hogy látszólag nem találtak problémát, csak ránk hozták frászt, úgy általában, hivatalból. Bravó paraszt. :-)
Leléptek, bepörkölteztünk, a bandák zúztak, elnökség volt. Mikor mi következtünk, megint csak megállt bennem a trágya, mert hirtelen olyan sokan és kollektíven eltűntek a helyiségből, mintha megfeledkeztek volna róla, hogy még csak este 11 van, de alig jutottunk az első nóta közepéig, és újra megtelt a hely, beindult a hentelés. Pár percig még formálódott a társaság, miután egyszer csak egy irgalmatlan attraktív hölgykoszorúban találtuk magunkat, akik egészen megdöbbentő módon a banda minden egyes rezdülését azonnal lereagálták, ez, egészen durván intim helyzet volt. :-) Lenyomtuk a műsort, és lé a zsebben :-D izzadtan mint a ló, komolyan mondom, eddig legjobb buli volt a turnén. Egy gyors hazacuccolás után pedig első alkalommal én is magamhoz vettem az üveget, és kiültünk a kanapéra a csillagos ég alá, ment a brigádolás, mindenki bró volt, esküszöm, óriási érzés. :-)
A szó legszorosabb értelmében kiittuk a sört a kocsmából, és még felugrottunk az egyik lelkes - ám ezidáig számunkra ismeretlen - arc pecójára egy teára, aztán úgy reggel 6 fele létjogosultságot nyert az alvás hipotézise is. :-) Meg volt ugyan beszélve, hogy még a délelőtt folyamán hazaérünk, és hasznosan töltjük a hétvégéből fennmaradt időt, de erre esély sem volt, a legviszketegebb kollégák is délután 1-ig feküdtek hullamerevségben. Toltunk még egy búcsúpizzát a Dodóban, és beugrottunk a teszkóba üdítőért az útra, aztán ráléptem a pedálra, és itthon találtuk magunkat. Kitaláltuk megint az okosságot, miszerint a sok-sok apró kis hülye elszólásokat, amik mindenkinél ott vannak, és rendszerint kiszívjuk érte egymás vérét, valamilyen rendszerben el kéne kezdeni adóztatni, hogy aztán abból induljunk galaktikus turnéra, mert hát a mennyiség okán ez a legkevesebb. Készült is egy árfolyam prognózis, még azért majd pontosítjuk. :-)
Nem volt gáz az elcsúszás, mivel a mostani hétvégét is itthon töltöttük, rápihenve az előttünk álló 4 bulis túrára. Mire mindenki hazaútját elrendeztük, megtankoltunk és elköszöntünk, már este is lett, és ülhettem le nyugalomban a vasárnapi szokásos NFL maratonomhoz. Győzött a csapatom, ennyi, mi kell még? :-)
Nem tudom mit írhatnék lezárásképpen...talán azt, hogy bocsi, rövidebbre terveztem. :-)
Itt folytatjuk, nomeg ott ahol abbahagytuk >>>

10.22. - Sopron - Bohémia
10.23. - Szombathely - Végállomás
10.24. - Pápa - Klastrom
10.25. - Csorna - Soós Kocsma

Gyertek koncertre!! :-)
Pusza!!
TGer

23:48.

Percek vannak csupán éjfélig, pont mint a Linkin Park első gyengébb lemezének címében, leülök ide, és elkezdek pötyögni. Csak párat kettyen még az óra, és 7 egész éve lesz annak, hogy az első igazi, hangos próbánkon annak idején zenekarnak mertük nevezni azt a fura kis társaságot, akikről ma már elképzelni sem tudom, hogy akkor és ott, vajon mi a huncut fütyit gondolhattak, hogy hol lesznek most, és mit csinálnak. Persze, ha visszalapoznék ennek a naplónak az elejére, rögtön kivilágosodna számomra, hogy milyen sokáig tartott, mire rendeztük a fogalmainkat a világgal, a felnőttéválással, és szinte utolsó sorban a zenész élettel kapcsolatban. :-) Egyszer már megtettem, istenverte élmény volt látni, hogy mennyi [és milyen] csodálatos, gyermeki álmot szakított szét azóta a valóság [és az ébrenlét]. DE, még mindig itt vagyunk. :-)
Hét éve ugyanekkor, egy ugyanilyen hűvös hajnalon Kecskemét felől érkeztünk "haza" Túrkevére. Akkoriban mindenhétvégés rutin volt Csabi és köztem, hogy ahol Akela koncert van, ott mi ott vagyunk. Egy elég sűrű bulin voltunk túl, ez elég sok mindent meghatározott, de most nem ide tartozik. Kollár Pisti barátunkkal, és Szijártó Zsoltival megrakodva autóztuk le ezt a kényelmes, 1 órás távot, majd miután Zsoltit kitettük otthon, a kevi strand parkolójában tértünk "nyugovóra", miután Csabi nem hozott magával lakáskulcsot, és nem tartottuk volna jó bemutatkozásnak az anyukájánál, ha felverjük álmából azon melegében. Az akkori, köreinkben legendás, kedvenc, szakadt, zöld Szuzukim üléseit próbáltuk az elképzelhető legkevésbé kényelmetlen szögekbe csavargatni, és elterelvén a gondolataimat arról, hogy mennyire kurvára rühellek autóban aludni, az egyre párásodó ablakokra rajzolgattam hülyeségeket, miközben azon mélázgattam, hogy úristen-mi lesz itt.
Nagy nehezen csak reggel lett, átgurultunk a kisújszállási vasútra, hogy Pistit becserélhessük az akkor érkező Janóra, aki az első években nyúzta kötelékünkben a mélygitárt. Az Ő tagsága már nem érte meg azt, hogy közönség előtt is igazán aktívvá váljon a banda, minden esetre nagyon is ott volt az kezdetkor, és a pénteki Düreres bulinkon ittunk is egy nagyot a régi szép időkre. :-) Csabival akkor még egyáltalán nem ismerték egymást, és komoly kérdés volt, hogy hárman képesek leszünk-e felépíteni, és persze működtetni egy távkapcsolatban élő zenekart, de nyilván ezt is az elején kellett kezdeni. Elő a hangszert, és mutasd mid van, haver. Nem bíztam a véletlenre, 5 egész, teljesen kész[nek értelmezett] nótával érkeztem, amiből három és felet már az első félórában kibasztunk. :-) De nem csak én vizsgáztam jelesre komolyanvehetetlenségből, a mai napig emlékszem Csabi arcára, amikor az első témákat pengettem, és ötlete sem volt arra, hogy most akkor mihez kezdjünk az egésszel. Ő akkor már bejáratott haknidobos volt, több zenekarral a háta mögött, több száz betanult 80-as-90-es évekbeli metál klasszikussal a fejében, de ez Neki is új volt, emlékszem, ahogy elhangzott az azóta is aktuális kérdés: "Hogy a faszomba kell saját zenét játszani??" :-)
Node bárhogy is volt, jó hangulatban telt az első napunk, megfejtettük a mindent, pizzáztunk a Dodóban, leszűrtük a lényeget az első két dalhoz [akár ismerhetitek is azt a két nótát, aminek az alapjai túlélték a lomtalanítást], és magabiztos "jövő héten folytatjuk" kijelentések mellett köszöntünk el egymástól, és indultunk haza Pestre. Csak hogy egy orbitális közhelyet is elsüssek a biztonság kedvéért: a többi már történelem. :-)
De nem csak ennek van most évfordulója, illetve majdnem-évfordulója. Szombattal bezárólag kereken 1 éve nem frissült a blog, szégyen szemre még az év végi összesítőt is leszartam, és bár ennek a bizonyos hanyagságnak egy - a zenekaron teljes mértékben kívülálló oka volt, azért van egy kis lelkiismeret furdalásom. :-)
Tudjátok, hogy általában milyen részletességgel írok a koncertjeinkről és egyéb kalandjainkról, most rögtön le is szögezném, hogy ez ebből a távlatból már teljesen kizárt, így efelől ne aggódjatok, igazság szerint a fele sztorira már nem is emlékszem, a másik fele meg nem biztos, hogy olyan, ami ne történt volna meg korábban, ergó nem érdemes új karaktereket pazarolni rá. :-)

Tavaly ősszel nem kifejezetten turnéztunk, de azért megfordultunk itt-ott, például Egerben, ahol a valaha volt legszélesebb skálán hullámzó közönség fogadott. Óriási szkinhed pogótól elkezdve, az veretőselektronikás afterpartira váró, órájukra gyakran pillantó diszkósokon keresztül, breakdown-közben-cigiszünet címszó alatt az utolsó emberig kiürülő teremig bezárólag minden volt, csak pislogtunk mint hal a szatyorban. Ennek ellenére kellemes az emlék, ha arra jártok, mindenképpen igyatok meg egy sört a Gödör Kult Klubban, nem hazudok, az ország egyik leg"cool"abb atmoszférájával rendelkező klubja, remélem nem utoljára jártunk ott!
Volt egy szokásosnak mondható körünk Dunaújvárosban, ahol a lyánok sütöttek nekünk sütit, a szülővárosunkbeli Tóparty Sörözőből pedig hazavihettük a helovíntököket, amik szépen világítottak, de két nap múlva úgy megrohadtak, mintha egész nap Obituary-t bömböltettem volna a lakásban. :-) Az ősz legkalandosabb történetét egyértelműen a Békési Rockzenekarok Találkozója hozta meg, ahová megérkezvén elszállt a mikrobuszunk elektronikája, és ott ragadtunk éjszakára. A babona, miszerint a legtöbb szívással, elromlással, gondatlansággal összehozott bulik a legjobbak, tökéletesen működött, a szervezők pedig PÉLDAMUTATÓ módon segítettek a lehető legkisebb lelki sérüléssel megúszni a dolgot, elszállásoltak, gondunkat viselték, leköteleztek! :-) Másnap egy kis közúti veszélyeztetés, egymással ordítozás, garantált megfázás után egy generátor csere tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. Volt egy szintén szokásosnak mondható koncertünk a Dürer kistermében is, és ahogy kezdtük, úgy fejeztük be az évet: Esztergomban, a Sport Alsóban. Zsír volt.
Az év végi elszámolásban olyasmikről esett volna szó, hogy időközben Bence kilépett a zenekarból, így a hatfősnek kimondott felállásunk mindössze 3 koncertet ért meg. Ez így önmagában elég szarul hangzik, de nem mondanám, hogy rossz döntés volt, inkább örülök, hogy tovább tudtunk lépni. Igazából most először "beszélek" erről "nyíltan", mivel az események sodrásában úgy döntöttünk, hogy ennek nem rendezünk nagy bejelentést, és a szokásos ezzel járó drámát, még ha Bence, a posztjából, a köztünk eltöltött időből, és úgy általában a hozott eredményeiből következve meg is érdemelte volna. Tulajdonképpen Ő is ezt preferálta, hogy egyszerűen csak eltűnjön az alvégen és kész. Mindig is meghatározó tag volt, szerintem Ő maga sem tudja, hogy mennyire, csak voltak pillanatok, amikor inkább negatív dolgokat hoztunk ki egymásból. Hozzáteszem, amióta nem zenélünk együtt, én személy szerint úgy érzem, közelebbi barátomnak tekinthetem, mint bármikor ezelőtt. Maci természetesen azóta is lelkesen ellátja a feladatokat, ez is ott volt Bence szempontjai között, ami az időzítést illeti, így a lehető legkevesebb gondot okozta a távozással.
Szilveszter környékén, csak úgy önszórakoztatásból nekifutottam, hogy kigyűjtöm egy nagy, mindent átfogó statisztikába a 2013-as évünk ÖSSZES számszerűsíthető adatát, kezdve a teljesen alapvető költségeinktől, az egy év alatt 5 különböző felállásban történő koncerteken keresztül olyan fun fact-ekig, minthogy a próbákon cirka 70 bögre kávét toltunk az arcokba, és amíg Malajziából, Indiából, Szingapúrból, Kirgizisztánból, Irakból, Szenegálból és Vietnámból több lájkolónk is akad a fészbukon, Franciaországból mindössze 1. :-)
A '14-es évet az Akela vendégeként avattuk fel a Wigwamban [bocsesz...Club 202-ben], ahol az anyukám fennállásunk óta először látott élőben zenélni [és nagyjából ez volt az este legérdekesebb része], aztán egy apró, de annál szélsőségesebb országjárás keretein belül Sopronban, Sátoraljaújhelyen, és Szegeden kérdeztük meg Rohan Lovasait, hogy mi újság a határon. Istenemezdekurvaerőltetettvolt. :-D Közben persze csináltunk néhány - szerintem legalábbis - kizárólag ránk jellemző anti-kreatív kis hülyeséget, minthogy elmentünk a Csillag Születik válogatásra, TELJES színpadi felszereléssel a hátunkon, aztán amikor elolvastuk a jelentkezés feltételeként kézhez kapott szerződést, úgy vágtuk be magunk után a forgóajtót, hogy csak úgy reccsent. Rommá zabáltuk magunkat a Bádog Gundelban próba előtt, aztán kézzel rajzoltunk tortát Mapó szülinapjára, és hasonlók. De hát ezek csak hétköznapok. :-)
A nyárra 7 koncert gyűlt össze mindenféle körülmények között, ami az eddigi legaktívabb nyarunkká tehette volna az ideit, de sajnálatos módon különböző összeférhetetlenségek okán hármat le is kellett mondani közülük. Szenti nyaralása is betett a programnak, 4 egész embert fogyasztottam el beugrókeresés címszó alatt, mire egymásra találtunk Sanyival, aki végülis visszatért a zenekarba egy koncert erejéig, és akivel nagyon király volt újra együtt zúzni - Szabadszálláson. Balatonszemesen aztán ismét eljátszottuk ugyanazt a parát a busszal mint tavaly, annyi különbséggel, hogy most a tolóajtót sikerült lezúzni. :-) A koncert szerencsére kiválóan sikerült, és ismét a szívünbe zártuk a RockPart[ra átkeresztelt] fesztivált, izgatottan várom, hogy mi lesz jövőre!! :-)
Szolnokon, és Kecskeméten jártunk még fesztiválozni, ahol ugyan kicsit nehezebb leosztásból, de próbáltuk kijátszani a legtöbbet. Előbb a színpad lejtett, utóbb pedig elvesztettük a pirotechnika szüzességünket is. :-) Kösz mindenkinek!! :-)
Na...és mi a fasz van a jelenben? Végre elérkeztünk ehhez a kérdéshez is. :-) 1:39 lett, mire összepötyögtem ezt a mennyiséget, és mivel a szöveg megszületése után rendszerint a képek válogatása következik a blogger szakmában, még órák vannak hátra a publikálásig, és emlékeztetnem kell magam, hogy születésnapunk van, és szereznem kell valahonnét egy tortát [HACSAK valaki meg nem teszi helyettem]. A jelen csak ez. :-) Illetve nem egészen. A múlt héten Esztergomban, tegnapelőtt pedig Pesten játszottunk, egy - a jelen állás szerint - 17 állomásos turné első két koncertjét. És ez most nekem nagyon bejön. Elmondom miért. Sokadjára turnézunk már, és régóta nem kergetem már azokat az illúziókat, hogy akármikor történhet valami ami meghozza az áttörést, és hirtelen egyik pillanatról a másikra majd "lesz belőlünk valaki", de most, olyan közhangulat uralkodik bandán belül, amire esküszöm, még nem volt példa. Soha nem látott, kiegyenlített munkamegosztásban szerveződik a körút, nem csak azt teszi mindenki hozzá amit tud, hanem amit szeretne is. Segítjük egymást, és majd' minden kérésre igent tudunk mondani egymásnak. Ez csodálatos. Tényleg. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de így még sosem dolgoztunk, úgy érzem, valami összeért most a csapatban. És ha rajtam múlik, ezt ezerrel magunkkal visszük a színpadokra is, remélem, hogy meglátjátok! :-)
Kár is tovább ragozni, itt vannak a dátumok, hosszú időre visszamenőleg frissítettem a galériát is, böngésszetek, tervezgessétek, hogy hol találkozunk!!

Köszi a köszöntéseket is! :-)
Pusza
TGer