Cojones

Csigidicső.

Íme a folyt., ami köv. :-)

Annak ellenére, hogy tartós szkepticizmus uralkodik a fesztiválszezon ránk eső részét illetően, az első jelek azt mutatták, hogy apránként, de fejlődünk, és a korábbiaknál aktívabb nyár várható. Először is a Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál [továbbiakban - ismertebb nevén - Sz.A.R.] szervezőségében találtak imáink meghallgatásra. Amióta vagyunk, minden évben jelentkezünk, reméljük idén sikerült elég mély benyomást tennünk ahhoz, hogy hagyománnyá válhasson a szereplés. :-)
Mivel pénz és egyebek hiányában a korábban preferált fesztiválok "civilben" történő meglátogatása idén kizártnak ígérkezett, az Új Fiúval úgy döntöttünk, élünk a stábkarszalag adta minden kiváltsággal, és végigtoljuk a Sz.A.R. fesztet teljes hosszában. Borítékolható volt, hogy többé-kevésbé rommá szívatjuk ezzel a csapat maradékát, de nem ütköztünk számottevő ellenállásba, így hát fogtuk a cájgot, a mikrobuszt és Szenti két haverját, hogy kidolgozzuk az haditervet. Hatékony, tőkeerős gépezetté kellett válnunk rövid átfutással, így azonnal le is csaptunk az első hirtelen jött munkalehetőségre. Kasler Ancsiék, akikkel másfél éve Dombóváron ismerkedtünk meg [és aki bizony a nemzetközi undergroundban sem akárki], költöztető brigádot kerestek, mi pedig teljes mellszélességgel ráraboltunk. Friss levegő, napfény, plató, doboz, ablak és gurtni. Testhez álló feladat volt. Egy masszívabb ülő-fekvőgarnitúrán, irgalmatlan szobanövényeken, és pár trükkösen alaktalan cuccon kívül nem okozott komoly fejtöréseket, ahogy bementünk, úgy jöttünk ki.
Hazafelé átrágtuk magunkat a terven, aztán csütörtök délben gyülekeztünk nálam. Kiválogattuk a cuccokat, lőttünk pár "before" fotót, összevadásztuk az útravaló söröket, szendókat, üdítőket, aztán gó. Nem telt bele másfél óra, már helyben is voltunk. Több helyről hallottuk korábban, hogy az évek során alaposan kicserélődött a rendezőség, meg úgy alapvetően az itt felnőtt/felnövő generáció. Persze garantáltan a "régen minden jobb volt" felhangokkal, "ez már nem ugyanaz a szarfeszt", de minket cseppet sem érdekelt, nagyon szimpatikus kis közösséget ismertünk meg már az első órákban, ahogy a ráhangolódás gyanánt magunkhoz vett italokat szürcsöltük serínyen. [E.] Ilyen az, amikor mindenki tudja, hogy ez egy buli, és akkor is csak egy buli marad, hogyha akármennyi lóvé van benne, vagy akármilyen áldozatvállalás árán jöhet létre, és akármekkora gonddal szükséges kézben tartani a szálakat. Ilyenre tényleg ritkán van példa, ezerrel meg kell becsülni. És nem merül ki abban, hogy rugalmasak, elnézőek a szervezők, ha valami elromlik, elkésik, vagy váratlan helyzet elé állít [igen, ilyenről is lesz szó később], hanem egyszerűen a levegőben érezni, hogy ez itt és most mindenkinek nyaralás. Az ilyen embereknek tényleg elég egyszer elmondani mindent. És az úgy van/lesz. Ráncoltam a szemöldökömet amikor magyarázták, hogy 8 év alatt egyszer sem csúsztak a programmal, így most kilencedjére sem szeretnének, de láss csodát, bejött. Persze ez csak egy földhözragadt példa.
Az első nap programja főleg a punk szakosztályra fókuszált, amiben nem igazán vagyok otthon, itt volt a lehetőség művelődni tizenvalahány idősávban. A színpad oldalában egy ilyen buszmegálló szerűen féloldalas katonai sátor volt megtéve backstage-nek. Full-extrás táborhely. Sörpad, fotelek, szalmazsákok a dögléshez. Innen néztük páholyból a teljes három napot. Lelkesen tolták a srácok, valahol értem is a műfajt, de azért nem győzött meg. Nem mondanék senkiről rosszat, de hiba lenne elsumákolni, hogy színvonalában eléggé felhígult a színtér. Tömörítsük a kioktatást egy a félmondatba > "akinek inge", az ne szégyellje észrevenni magát. Azért akadt pár banda, akiket megjegyeztem magamnak. Elsőként a pécsi Dirty Dawn-t, akik nem csak jóval tökösebb, közvetlenebb, "színpadról legördülő" műsort adtak mint bárki előttük, hanem az ilyen ándörgránd gyülekezők alapfunkciójának számító haverkodással is Ők életek először, kicsit csodálkoztam is a többi bandán. Meg vagytok szeppenve, vagy mifasz? :-)
A második említésre méltó kompánia, az első napi headliner, az argentín The Argies. Kurjongatós sramli-punk rock. A stílusba ugyan nem tudtam beleélni magam, de annyira lazán, felszabadultan tolták a háromakkordot, hogy egyszerűen nem lehetett nem örülni. Habár nem kimondottan látszott rajtuk, hogy megfiatalítaná őket a sok jókedv-móka-kacagás. :-) Mindegyik jó 10 évvel nézett ki idősebbnek a - vélhető - koránál, itt-ott egy-két fog hiányzik, vagy pár tenyérnyi haj, és persze a hetes borostájukkal meg a füstös latínó beütésükkel [az amúgy is dögmeleg nyár közepén] színpadon kívül akármikor beképzelném őket odakozmált aszfaltozónak borsod megyéből szeretettel. A színpadról azért barátságosabb, gyerekkoromból ismerős hangulat áradt, a Bud Spencer-Terence Hill filmek kocsmai verekedései. Akármelyikben ott lehettek volna élőzenés aláfestésként napszemcsis bőrjakós olasz digó szettben, talán egy magasabb korhatárbesorolásban. :-) Egy kis apróság árnyalta az élményt, a közönség. Volt ugyan néhány elszánt vécépumpalóbáló pankgyerek, aki lebontotta rájuk a letaposott füvet, de egy egészen félelmetes módon nihillista társaság pont a színpad előtt talált magának fél tucat szalmazsákot, hogy hirtelen felindulásból körbeülős pikniket tartson. Elég hülyén nézett ki. Csóri frontember minden nóta között tett egy-egy kísérletet, hogy "bevonja" őket, de mintha a falnak beszélt volna. Mintha én szégyelltem volna magam. Minden esetre jó kis buli volt, Szenti és Bézs [az említett haversrácok közül az egyik] két tannyelvű sulijuk révén folyékonyan brekegnek spanyolul, így tudtunk kicsit beszélgetni velük. Jófejek voltak, és a bandanevünk hallatára cseréltünk is egy pólót izibe. :-)
A harmadik általam is megjegyzett zenekar Ashen Epitaph névre hallgatott. Azon kívül, hogy Zentáról jönnek, nem sokat tudtam meg róluk, de a recsegős-ropogós tech-death cuccot respektáltam. Nem kicsit kilógtak az aznapi felhozatalból, hozzáteszem > szerencsére. Olyan volt mint egy esti-mese, álomba ringathattam magam az egész napi hajtás után. :-) Egyébként tevékenység szempontból elég "lineáris" napunk volt. Ingáztunk a sör és a budi között. Elfelejtettük megbeszélni, hogy ki-hol-milyen körülmények között alszik, sőt, addig ki sem derült számomra, amíg fel nem ébredtem reggel 9kor a busz hátsó ülésén keresztbe fekve. Rohadt kényelmetlen egy szitu volt, se a fejemet nem tudtam egész éjjel sehová sem rakni, se a lábamat, ami az egyik legborzasztóbb érzés a földön. De komolyan. Fejjel lefelé lógva is szívesebben alszom, csak a lábam lehessen nyújtva. :-/
A másik élet-, és emberellenes dolog, amivel hasonló helyzetben azért mindig leápoljuk magunkat, az a kocsmás kávé. Egy nagyon kedves idős házaspár szállt ki a helyszínre állandó büfével. Az esti piáltatás nagy részét is Ők végezték, de már korán reggel frissen várták a feltápászkodó, nyúzott arcú, másnaptól sújtott delegációkat. Tényleg tök aranyosak voltak, de sajnos a kávéjuk pontosan ugyanaz a köpedelem szar, keserű-savanyú szutyok volt, amit a nyugati aluljáró legtürhőbbolcsóbb talponállójában is hörpinthet, aki nem fél a haláltól. Talán pont ez benne a lényeg, muszáj felébredni, máskülönben ebbe pusztulsz bele. Utána még kicsit nyújtózkodtunk, kifo(gmo)stuk magunkból a tegnapot, aztán bolt-kaja-lazulás. Ápoltuk a diplomáciai kapcsolatokat. A stáb prominens egyéniségei, akikkel időközben sikerült masszívan összehaverkodni, maguk is megérnének egy-egy ilyen posztot.
Direktor úr, Robi, a főszerv, a góré, minden titkok tudója, akinek van halas tetkója [persze tudjuk, hogy Koi ponty, mert nem vagyunk faszparaszt], senki vele nem gecizik. ;-)
Tacsi, a felkonferanszié, amúgy több fellépő zenekarnak is énekese, afféle "nemmakezdtem" jellegű arc, nagydumás, nem éppen konzervatív. :-)
Erika. Hát...őőő...Erika. Mindenki anyja helyett anyja. :-) És az anyjuknak tolja. Ő süti a ház specialitását, az úgynevezett Szarburgert, hordja az ingyenpólókat, és igény szerint, Tacsi kolléga kenyerét elvéve, bikiniben konferál. Mert megteheti. Domina.
Rajtuk kívül az örökké szomjas Ród-Krú, köztük Ricsi. Igen, a mi Ricsink. Beépített ember. És egy nagyon felhasználóbarát jelenség, hogy vannak őrök is, de nincsenek szem előtt. Nincs feszítés-demonstráció-totyakodás...ha néha-néha elcsattan egy pofon [bunyó nélkül nincs buli ;-)] előkerülnek a semmiből, apró irgumburgum, és már el is tűntek. Ez. Jó.
Szó volt róla, hogy ezen a hétvégén megtörik az egész évünket fémjelző időjárás-siker-széria. Végig esni fog, meg 18 fok lesz. Így második nap délelőtt ennek még semmi jelét nem vettük, tömény, meleg, mozdulatlan levegő, és mélykék ég, ideális strandidő volt. A szabadszállási tűzoltók ilyenkor kiugranak egy kocsival a fesztiválterületre, és fellocsolják a színpad előtti tipikus mindenhová beférkőző kiskunsági homokot, és ha már itt vannak, a vállalkozó kedvű fiatalságot is. Én mondjuk kihagytam a vízágyús balhét, de aki egész napos szabad ég alatt fetrengést tervezett, azt biztos jól felfrissítette. Nem volt ugyan az a szörnyű brutál hőség [helyi idő szerint csak két hét múlva durvult be a nyár], de nem is kellett megfázástól tartani. :-)
Délután kettőig azért sok időnk volt, és miközben a fél szememet folyamatosan a következő heti ZP-s bulink szerveződésén tartottam, Szenti a kezembe nyomta a laptopját, és megkért, hogy csináljak meg neki egy küldit a GTA - San Andreas-ban, amibe már belefürdött párszor. Akárki akármikor azt gondolná, hogy ilyen helyen szentségtörés ilyesmit csinálni, de így a két berúgás közti átfedésben mókás volt kicsit leülni kockulni. Korábban három télen háromszor vittem végig a játékot, de engem is megizzasztott a mutatvány, sz'al lesz még bajban a koléga, mire a végére ér. Egy lépéssel minden esetre sikerült közelebb vinni. :-)
Az aznapi felhozatal két szörnyű rossz, hamis, pontatlan, szétesett zenekarral indult. De tényleg, amit zenekar elbaszhat, azt ők el is baszták. Az egyik arc észre sem vette, hogy kirántotta a gitárjából a kábelt, úgy játszott le három számot, hogy szerencsétlen erősítő majd' szétrobbant a levegőből felszedett jelektől, a dobosuk nem húzta meg a pergőállványt, így ahányszor odacsapott, annyi szögben állt összevissza az egész. Nem egyszer a mikrofon kosarát verte, aztán amikor a lába alá zuhant a pergő, csak ütötte tovább a cineket, mondván, hogy nem állhat le. Különben is mit csinálna, és mit csinált eddig rosszul?? Bazdmeg, azt hittem el sem hiszem. Vallatni lehetett volna velük. Külön "vicces", hogy mi nem tudtuk, de a második zenekar tagjai ott ültek mellettünk amíg az első játszott, és velünk, Tacsival, meg a színpados bobokkal együtt ócsárolták a szegény párákat a fellépésük teljes hosszában [mondjuk úgy 25 percig]. Aztán amazok lejöttek, emezek felmentek, és alig hittem el, de még rosszabbak voltak. Ilyet én még nem basztam, fel kellett volna venni.
Tudom, ez most durván hangzik, de én komolyan, sajnáltam a srácokat. Nem csak azért, mert ez a koncert így sikerült, hanem, mert a következő, meg az azutáni is ilyen lesz, ha nincs aki helyre tegye őket. Erről már beszéltünk itt-ott. Sok olyan zenész, akinek az utánpótlás generáció ad a szavára, nagyon rosszul teszi, hogy kihagyja a kritizálás lehetőségét, és egyszerűen csak nyugtázza, ha ilyet lát. "Jaó lesz ez, csináljátok!" Tudom én, hogy meg kell hozni a gyerekek kedvét a zenéléshez, de könyörgöm, így erdőben hagyni a srácokat katasztrófa. Hülyén halnak meg. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet erről a szarról... ;-)
A későbbi idősávokban azért emelkedett a szakmai egzisztencia [:-D], bár a sárkányüldöző hegyimetál, és a "kompromisszummentes rock" térnyerése a punk után nekem afféle csöbörből vödörbe érzést kölcsönzött... De azért no offense. :-)
Az este közeledtével átvették a terepet a "fiatalok". Láttunk egy sikergyanús Óvör Máj Daun koncertet...nem is volt rossz. Pár hete Oroszlányban basztam odafigyelni, de egészen kikupálódtak azóta, hogy utoljára láttam. Bencét meg Rolit kibasszák a picsába, még lehet is belőlük valami. :-D Na jó, csak viccelek. Őket követte egy szintén régről ismerős társaság, a 'fehérvári Sleepless. Bírom a srácokat, bár nem épp az én műfajomat játszák [hozzáteszem, aznap szinte senki], viszont annyira átalakultak az elmúlt 1-2 év alatt, hogy felém ez kábé egy bemutatkozással is felért volna, és igazán ügyesen tolták.
Őket követte a pösti Csakazértis a line-upban. Nem tudom, Őket mennyire kell bemutatni, egy afféle laza-bulizós-dallamos-DEAZÉRT-zúzós-tökös-bölcselkedős popmetál formációról van szó. Ismerünk még ilyeneket, és nem mindegyiket szeretjük, de ezeket a srácokat bírom, két egészen földhözragadt okból. 1, mert sokkal szimpatikusabb, vidámabb, emberközelibb, allűrmentesebb arcot mutatnak, mint azok akikre gondolok [hadd ne mondjak neveket, nem akarok megint én lenni a szargeci] emiatt szerintem sokkal jobban megérdemelnék azt a bizonyos státuszt, amire műfaj szinten mindig lesz egy bizonyos "mainstream" rocker réteg [réééteg, bazdmeg...TÖMEG!]. 2, mert bivaly a hangzás. :-) Azóta egyébként kijött egy klipjük, amiben itt készült felvételek is vannak bőven. Ugyan magunkat nem találtam meg benne, de, ha valakinek mégiscsak sikerül, az nyert valamit amiről majd megalkuszunk. :-)
Közben szépen besötétedett, és már kezdett a buli is kinézni valahogy [értsd: lettünk egy páran]. Következett az Insane. Fura történetem van a srácokkal kapcsolatban. Még tényleg a legelején ismertem meg őket, 2000 körül, amikor az "alapító" felállás a Tankcsapdával turnézott. Ott voltunk a Pecsa szabadtéren, és akkoriban a TCs még egy alapvetően "trú" zenekarnak számított, és a kellően konzervatív kőrocker közönséget vonzotta, akinek köreiben óriási divat volt az összes "újító" jellegű zenekart rommá savazni. Knapp Oszkár barátunk [gy.k.: az akkori énekes] a méter széles bőgatyájában, égnek meredő zseléhajjal, meg a tökömtudja, nem volt...khm...könnyedén idealizálható a számukra. :-) Ugyanígy Mapett, aki irgalmatlan brutális feketében, tetkó helyett pirszingekkel, kőkemény pofákat vágva félelmetesen nézett ki, már akkor megjegyeztem magamnak. :-) Viszont én, mint zöldfülű, minden lelkiismeret furdalás nélkül meleg szívvel üdvözöltem amit művelnek, főleg, hogy már akkor titkolnom kellett a suliban, hogy Limp Bizkitet - is - hallgatok, máskülönben fejjel mártogatnak a budiba... :-D Ez után az "éra" után nagyon sokáig nem tudtam róluk semmit, talán egészen addig, amíg hosszú-kanyargós úton-módon egyszercsak Mapett is a mi kötelékünkben találta magát. Itt kapcsolódik ez, az aznapi produkcióhoz, mivel az azóta megfigyelhető "evolúciójuk" láttán mindig csodálkoztam, hogy egy banda, aki ilyen rendhagyó módon halad a korral, hogy több nagy hangvételű stílusváltást is meglépnek [bár, ez inkább csak megszólalásbeli változásokat hozott, mintsem dallamvilágbelit], az hogy képes ennyi energiát felhalmozni, hogy közben mindenki másnál többet koncertezik, és mégsem ebből él. Mert sajnos, ez az árnyoldala azért meglátszik, szinte állandó jelleggel van[nak] új arc[ok] a képben, és mivel egy-egy facelift zeneileg is szakít a hagyományokkal, folyton azt az érzést keltik bennem, hogy itt valami előről kezdődött, valamit újra kell építeni. Mostanában kifejezetten sokszor láttam őket, és ebből messze a Sz.A.R.os volt a legjobb, éppen azért, mert ezt a legkevésbé éreztem. Nem tudom megmagyarázni.
Utolsó banda volt aznapra a pösti Subliminal Merger. Amennyire otthon vagyok a műfajban - semennyire -, úgy tudom, hogy elég megosztó társaság, de mivel egy-két tagjukkal pacsi-heló-mivanveledsemmi?-hovamészsehova? viszonyban vagyok, és ezek halál jófej csávók, semmi okom előítélkezni. :-) Otthon szorosan a nyomukban jár egy elég stabil brigád, akik borítékolják, hogy aprítás lesz a koncerten. Nélkülük nem volt ugyanaz, de azért elég könnyen megmozdították az egybegyűlteket. Jobb is, ha ennyiben maradunk, mert ekkora már olyan hullakészen álmos voltam, hogy a már említett színpad melletti fotelek egyikében szimplán bealudtam a vérbe. Egy egész tehetséges kiscsaj háromszor is felébresztett, és látszott rajta, hogy "horgászik", de mivel mindháromszor úgy mutatkozott be, hogy az előzőeket láthatólag röptében elfelejtette, gondoltam, "ez" most nem ér annyit, amennyi türelmem amúgy sincsen. :-D
Szombaton reggel már annak tudatában kellett összeszednem magam, hogy ma már játszunk is. Nem volt egyszerű, mivel az előző este azért rendesen sikerült odapakolni a fogyasztásnak, bizonyára kevesebb szót ejtek a fellépőkről, ha a személyes élményeim nagyobb százalékára emlékszem - azért ne felejtsük el, hogy mindez három hónappal ezelőtt történt. ;-) A srácok gondoskodtak róla, hogy kizökkenjek az álomvilágból, első ízben Mapették leutazása bonyolódott meg olyan módon és mértékben, hogy kérdésessé vált, hogy az egészet lemondjuk-e a faszba. Másfelől meg az sem sokat segített, hogy Bence megtalálta a "megfelelő" pillanatot arra, hogy belázadjon az előre összeállított műsort kifogásolván...hát nem örültem. Ettől függetlenül da só mászt gó on, annak rendje és módja szerint beindult ez a nap is.
Lényegesen minőségibb volt már a napközbeni felhozatal is, mint az előző két napon, a Kistópart utca és a Toscrew, bár kissé motiválatlan, de profi produkciója után az Armada zenekar is szépen hozta a kötelezőt délután háromkor. Őket követte az Early Morning Vision nevű - ha jól emlékszem - instrumentális zenekar, akik bár nem showmankedték túl a dolgot, mégis kurvajó, karakteres zenét nyomtak, igazi atmoszféra-teremtő hangulattal. Zsír volt. Időközben befutott a mi "másik felünk" is, és röviden átdumáltuk a Bence kiharcolta változásokat, utánna lehetett asszimilálódni. Tacsi koma egyik zenekara, a Blind Monkeys is sorra került, gyalultak. Bár ekkor már készülődnünk kellett saját magunkra, ezért a színpad mögül, de igazán respektáltuk a produkciót, élen az örök-kedvenc Hatebreed nótánk interpretációjával, a Destroy Everything-el. Ez különösen annak tükrében volt üdítő, hogy az elmúlt két napban elég sűrűn leltünk partnerre egymás személyében, hogyha épp a...khm...gyengébb leosztásból operáló zenekarok vérének kiszívása volt a progi. Egyikünk sem szeretett volna lebőgni. :-) A másik brigád az All Falls Down, szintén ügyesen muzsikált, csak sajnos - a rendezőség tagjaként - annyit variáltak az időpontjukkal, hogy ekkora távlatból már nem tudom visszafejteni, hogy mikor is játszhattak a fesztiválon belül. Talán az előző napi adagból felejtettem épp ki a srácokat. Bocsesz. :-/
Csak sorra kerültünk. Mit is írjak saját magunkról? :-D Talán azt mindenképp, hogy amíg a fesztivál teljes egésze egy csepp eső, és/vagy időjárás leromlás nélkül megúszta, egyes egyedül a mi koncertünk nem. Már a buli előtt látszott, hogy gyülekeznek a felhők...kicsit a szél is erősödik...és néhány számot azért még kivárt, de utána dirr-durr-csitt-csatt. Leszakadt az ég. Szerencsére - több bandával ellentétben - a mi gyertek közelebbjeinkre azért akadtak reagálók/vállalkozók, és az irgalmatlan zuhé' csak erősített a felfrissülni vágyáson, de a színpadolók nem örültek ennyire, sovány malac vágtában ránk raboltak, és takartak le/vittek el az útból mindent, aminek árthat. Az egyik kolega jól szájba is baszott a mikrofonommal, miközben Ő a motyót próbálta menteni, én pedig vokálozni igyekeztem. Azt hittem kiköpöm az összes fogam. :-( A komolyabb gondokat azért majdnem megúsztuk, már az utolsó szám közepén jártunk, amikor csak elment az áram a vérbe, jöhetett a sztendáp komédia. :-) Koccintás az első sorral, ordítózás, szokásos időhúzó stuff. A legjobbakkal is megesik...az áram visszatértével beütésre ott folytattuk, ahol abbahagytuk...még egy playback cédé sem bútol be ennyi idő alatt... :-D
Utánunk a Sonic Rise nevű nevétmárhallottamdenemtudokróluksemmit zenekar játszott, akikkel ugyan sikerült bemutatkozni, szerencsét kívánni, meg ilyesmiket pakolás közben, de mivel a korábban emlegetett "másik felünk" sietett hazafelé [rekordsebességet voltak kénytelenek autózni, valami Pesten elérendő vonat miatt], ezért a cuccok szelektálásában, és egyéb szálak elvarrásában megállt a következő egy órám, így nem láthattam, hogy mit művelnek a színpaddalon. :-/
A következő, Pigs Might Fly nevű zenekar szinte koppra ugyanez volt, kivéve, hogy még több helyen láttam már a nevüket régebben, és őket már volt is érkezésem megnézni. Vegyes érzéseket hagytak bennem. Egyfelől jól is, profin is muzsikáltak, másfelől meg sajnáltam, hogy bár lemezről nagyon izgalmas, változatos zenét hallottam tőlük korábban, nem tapasztaltam olyan átütő "előadói aurát", ami közelebb hozta volna a közönséget a világuk megismeréséhez/megértéséhez. Azért kár, mert a külsőségeik, és a tapasztalataik is mind meglennének ehhez, de valahogy mégsem. Az énekes koléga részéről viszont egy dolgot mindenképp szeretnék kiemelni, egy igazi, high-tech, horrorfilmbe illő halál-sikolyt, amit ugyan több helyen is teljesen funkciómentesen hozott elő, viszont olyan irgalmatlan, hihetetlen, elképesztő hangot én még életemben nem hallottam. Bence pont mellettem állt amikor első alkalommal sikította bele a srác a nagy semmibe, hát azt az arcot, amivel mi egymásra néztünk, le kellett volna fotózni. Komolyan.
Cadaveres. Hát Őket szerintem nincs hova ragozni. :-) Pontosabban van, Ők voltak azok a három nap, három főbandája közül, akikkel kapcsolatban úgy éreztem, hogy igen, igazán jó választás. Energikus, fáradhatatlan előadás, semmi követhetetlen művészkedés, jókedv-rajság-keménység, könnyen felvehető lendület. Ha a helyükben lennék, kizárólag az ehhez hasonló lehetőségeket keresném a sztárságra. :-) Magukkal hozták Sleepless Milán-t, félig ródnak, félig csak úgy bulizni, hathatósan megismertette a mosh-olás kultuszát egy felkészületlen arra járóval, úgy döntöttem segítek kiemelni az ezt követő bunyóból. :-) Nem csak Ő járt hasonlóan, Balika, az első szám alatti beindulás hevében - nem kimondottan egyedülálló módon - lezúgott a színpadról. Ehhez is karnyújtásnyira voltam, szinte már nekem fájt. Tudni illik, ez a színpad egészen magas, mondjuk nekem mellkasig érő volt, és még a mi fellépésünk alatt takarták le az előtte lévő szubládákat az eső miatt, egy hosszú, kifeszített, fekete ponyvával. Balázsunk fentről nyilván nem láthatta, hogy ami egy egész-színpad-széles nagy fekete párkánynak tűnik, az középen tök üres, csak egy nejlon, és mivel elég nagyot, úgy jó másfél métert kellett lépni hozzá a színpad széléről, nem volt olyan fázis, amiben még meggondolhatta volna magát. :-D Valamikor mostanában pont erről volt egy kis riport az ertéell fókuszban, ha ezt felvettük volna, első és legmarkánsabb példa lehetett volna a jelenségre. :-D
A fesztivál záróakkordja a Don Gatto fellépése volt. Ők is jól passzolnak az előző konceptbe, miszerint egy igazán idevaló banda, akikben minden megvan, hogy kihozzák ebből a buliból a makszimumot, épp csak belőlem nem. Igazán nem akarok semmi rosszat mondani a srácokról, amit eddig színpad mögött tapasztaltam tőlük, az mindig is nagyon szimpatikus volt, de Ők is [!!] azok közé tartoznak, akikről őszintén szólva sosem értettem, hogy hogy a fenébe kerülnek oda-ahova. Ehhez talán a műfaj megértése/szeretete hiányzik belőlem, minden esetre ez az óbéjgatós hárdkór-pank nekem nem ad semmit. Az elődzenekar Fürgerókalábak amúgy annyira nem volt a mumusom, egy-két dalszövegükön el tudtam vigyorogni [nem úgy, mint sok kortársén], és a szintén hozzájuk köthető Chaos of Disorder [ahonnét a Kada is örökölt egy kopasz-szakállas gitárost Kálmi személyében] is tetszett a maga idejében. Minden esetre, akiben még volt erő megőrülni, az megtette, és ezt nem vitatnám el a srácoktól semmi pénzért! :-)
Így a buli végéhez közeledve összefogtunk az útitársakkal, és derekasan az utolsó fillérig elittuk minden pénzünket, közben szocializálódtunk. Szombat lévén aznap voltak a legtöbben, így lehetett is kontaktusokat keresni. István [Szenti másik haverja] a csajozás azon módját preferálta, hogy látványosan kikent-kifent-parfümfelhőbenúszó-mindenbőlalegdrágább jellegű jányokhoz ment oda, és finoman, artikuláltan, intellektuálisan, de annál pofátlanabb módon belekötött a pasijaikba. Számomra nem igazán volt tiszta, hogy tulajdonképpen miféle eredményt vár a dologtól, vagy csak szimplán a bajt keresi magának, viszont az ötven kilója, százhatvan centije, és full-türhő megjelenése ellenére egy faszomtudjahánydanos karatemester [tényleg az], úgyhogy szívesen ráhagytam a dolgot és csak vigyorogtam az oltogatáson, ami oda-vissza ment.
Csak megjött aznap is "az a bizonyos" törés, és amikor már mindenkivel koccintottunk, minden Szarburgert felfaltunk, és Robit se tudtuk több piajeggyel letarhálni, jöhetett a mély levegő, és egyszer csak a buszban ébredtünk, és vasárnap reggel volt. :-)
Ricsiék még az éjszaka folyamán elbontották a színpadtechnikát, úgyhogy már tényleg úgy nézett ki a placc, mint ahol mindennek vége van. Megvártuk, amíg a főnökúr befut, mert nála igazi otthon főzött kávé szokott lenni még reggel termoszban, és az bizony ebben a helyzetben minden pénzt megér. :-) Eztán szépen körbenyaltunk mindenkit, letarháltuk a stage passukat emlékbe, és hazaindultunk. Lazán, bámészkodósan vezettem, közben bömböltettük a Sub Bass Monster örökzöldeket...igazi "nyár" érzésem volt. :-)
Tudjátok, fura érzés, de ez is olyan jó egy fesztiválon. Látjátok, mennyit írtam [feltéve, hogy eljutottatok idáig ;-)], az embert ilyenkor ez keríti hatalmába. Hogy úristen, megint mik történtek, miket csináltunk, mekkora sztori lett ebből is, feltéve, hogy az életben egyszer hazaérünk, két óráig zuhanyzunk, eszünk, alszunk, és egyszer majd valamikor a távoli jövőben feltöltődünk annyira, hogy el bírjuk mesélni. :-)
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy eredetileg azt terveztem, hogy az egész nyarunkat foglalom össze ebben a posztban, a következő pedig már a jövőről fog szólni, és láss csodát > csak az első buliig jutottam. :-D
Köszi a figyelmet, ez itt bizony még nem ér véget, amint egy kis levegőhöz jutok, folytatom! ;-)
Pusszantás, meg a pénz, mega sárm! ;-)
Stay tuned!!
TGer