Cojones

Sziasztok!

Ne aggódjatok, az itt leírtak mind igazak lesznek, már menet közben elhatároztam, hogy ez a fejezet ezt a címet kapja majd. Olyan esetekben használom ezt a panelt, amikor tudom, hogy semmi olyat nem mondhatok, amit hallani akarnak, márpedig "fel kell vállalni" a valóságot, még, ha sok más esetben meg is játszhatnám magam. Sokan megteszik, még olyan hülyék is vannak, akik a publikus bizonyítékok [képek/videók] meghazudtolásával igyekeznek a külvilág felé jó pofát vágni, de nálam ez itt most nem játszik. Azt mondják, egy sportoló mindig olyan, amilyen a legutóbbi meccse volt, úgyhogy ebben a posztban most kifejezetten földhözragadt leszek. :-) Általában kútfőből hordom össze azt a sokmindent ami ide kerül, de most csak a biztonság kedvéért írtam egy vázlatot címszavakban. Azért érdekes ez, mert kifejezetten hosszú lett, főleg ahhoz képest, hogy milyen gyalázatos módon alámentünk a szintnek az elmúlt hétvégén. De ne szaladjunk ennyire előre. :-)
Hét közben megint téma volt, hogy elég sietős lesz a menet pénteken, Mapett még a korábbiaktól is egy órával később tudott csak szabadulni. Odarendeltük a gyülekezőt a munkahelyéhez, és bár Szenti direkt lemondta az aznapi dolgait, hogy időben elkészüljünk az indulásra, mégis össze-vissza csúsztak a dolgok, szinte az utolsó pillanatban érkezett hozzám. Addigra már az ajtóba halmoztam mindent, és a következő 20 percben meglepő hatékonysággal tudtunk egymás keze alá dolgozni. Ketten kábé fele annyi idő alatt produkáltunk egy plafonig rakott autót, mint sokszor mindannyian együtt. Igaz, hogy Szenti pár dolgot otthon felejtett, de attól ez még jó kezdés, végül semmit sem nyilvánítottunk nélkülözhetetlennek. Vételeztünk még egy kávét/energiaitalt és a gázra léptünk, 20 percen belül oda is értünk a találkozóra. Fura érzés, hogy egész héten kifejezetten meleg volt [átlag 15 fok?...több?], és pólóban/rövidnaciban pakoltunk, de már a lakásból kilépve is éjszakai sötétség fogadott, még ebben az elvileg délutáninak számító időpontban. Ettől ősz az ősz igazán - legalábbis szerintem - és innen már csak sötétebb, és hidegebb lesz. A legkevésbé sem volt "közeleg a karácsony" érzésem tőle. :-)
Jól haladt a Hungária körút, jól haladt az M5-ös is, a 44-esen aztán beálltunk a konvojba. Valahogy nem volt egy száguldozós napom. Amúgy is hírül adták, hogy razziázik a szerv. Elvileg a kivilágítottságot ellenőrzik, de nem tartom kizártnak, hogy egy-két rosszabbul kereső körzetben összekötik ezt még sebességméréssel, és egyéb jól büntethető dolgokkal, megaztán én hiszek abban, hogy sofőrként mindenben alkalmazkodni kell az éppen aktuális aznapi formámhoz, még ha lassabb napokon ez "cikinek számít" és/vagy sietünk is. Volt pár kifejezetten szoktalan szituáció, amikor kettesével-hármasával előztek ránk a kamionok, de leszartam, így sem haladtunk rosszul. Közben ment a duma, most már az is szóba került, hogy van-e élet a turné után. Sorra vettük, hogy milyen tervek várnak megvalósításra. Megkövetem magam, mivel már vagy három rojtos éve is bazdmeg minden ezzel kapcsolatos kérdésre azt válaszoltam, hogy az első és legfontosabb dolgunk elkészíteni a második lemezt, most nem jelentem ki kerekperec, hogy erre jutottunk, de remélem, hogy bármi is lesz, kedvez majd ennek, mert nekem már nagyon hiányzik. Néha visszaolvasom a régi interjúkat, elgondolkodom, hogy miket hordtam össze, mit gondolok másképp, vagy épp szégyen szemre évek távlatából is ugyanúgy. A napokban pont elém került egy, ami főcímben szedte valamelyik lemezzel kapcsolatos kijelentésemet, ami azóta sem valósult meg. Azért ez blama. Tudom jól, hogy senki sem tart puskát a fejünkhöz, hiszen annyi lemez jelenik meg nap mint nap, nem egy közülük minden eredetiséget/értékes tartalmat nélkülöz, és továbbra sem tartom magunkat óriási műalkotóknak, mégis, annyi mindenben változtunk már az előző óta, hogy egyszerűen vágyom rá, hogy a zenénk MINKET képviseljen. Vitatkozunk arról is, hogy nagylemez kell-e vagy valami kisebb, könnyebben abszolválható kiadvány...mégis...úgy érzem többek vagyunk. Túl szentimentális?...megint. :-)
A másik téma, ami ritkán marad érintetlenül koncertek előtt, hogy navajon "mi nyírhatja ki a ma esténket?" :-) Az éppen aktuális ok a Kárpátia zenekar koncertje volt, ami a szarvasi sportcsarnokban rendeződött meg péntek este. Igaz, hogy nagyon finoman fogalmazva teljesen különböző világokat képviselünk, mind zenében, mind szubkultúrában, és a szigorúbban hozzáálló tagjaink azonnal ki is jelentették, hogy aki inkább oda megy, az nem is fog innen hiányozni, de sajnos vidéki - pláne alföldi - szinten nem válogathat úgy az ember. Biztos vagyok benne, hogy ha csak azokat a srácokat vesszük alapul, akik leszarták, hogy ki játszik, és kizárólag a haverok [értsd: a többség akarata] miatt választották a másik koncertet, akármennyien is vannak, épp elegek lettek volna, hogy jó bulink legyen. TERMÉSZETESEN semmi rosszat nem akarok mondani a Kárpátiáról, amúgy is megteszi helyettem más de azért sejtettem, hogy fájni fog...azt mondjuk nem, hogy ennyire.
Fél9 magasságában érkeztünk a helyszínre. Relatíve egyszerű terepeken mindig is elleneztem a GPS használatát, úgy mint minden gépiesítést [halljátok mennyire összecseng a két szó? mondjátok ki hangosan! :-)] ami visszaveti az emberi tényezőt, de azért utca/házszám keresgélések alkalmával előfordul, hogy engedek a többség az Y generáció akaratának. Bár tudni vélte, hogy merre vigyen, azt már nem egészen, hogy az utcák merrefelé egyirányúak, úgyhogy kellett egy kis tolatgatás a szembeforgalomban mire megtaláltuk a helyünket, de hát szeretünk veszélyesen élni. :-) Scarecrow-ék már ott voltak, és persze a helyben dolgozók, de kissebb ledöbbenésre > senki más. Köszöntünk, átbeszéltük, hogy mi a helyzet, de mivel tényleg egy deka érdeklődés nem látszott kibontakozni, egy órát helyből csúsztattunk a kezdésen. Pakolás után Szenti elugrott a vasútra, hogy begyűjtse Csabit, idő közben a Just Four is megérkezett. Jól elkirándulták az időt, még délután beszéltünk telefonon, és azt mondták órákkal korábban indulnak nálunk, mégis csak így sikerült, de legalább már "jól érezték" magukat. :-)
Nagy kár volt a rossz kilátásokért, mert nagyon tetszett a klub. Méretében, felszereltségében, földrajzi elhelyezkedésében is sok más hely megirigyelhetné. Az is igaz, hogy már csak a térségből kiindulva is illett volna ismernem a Zebrát, elég régen megvan már, de úgy látszik ezidáig kimaradt, nem rémlik, hogy buliztam volna már itt bármikor. A lényeg az egészben, hogy bár nem kifejezetten szoktunk válogatni klub és klub között, én eléggé féltem ettől a turnétól olyan a szempontból, hogy navajon hány olyan helyen játszunk majd, ahol egész egyszerűen be kéne tiltani, hogy koncertet rendezzenek. Nem is azokról a szokásos/tipikus, ma már sztárallűr kategóriába sorolható igényekről beszélek, minthogy legyen külön öltöző, hátsó ajtón lehessen közlekedni, és mondjuk egy bizonyos technikai felszereltség alá ne menjünk, hanem arról, hogy rengeteg vendéglátós nagyon rossz hatást gyakorol a szakmára az által, hogy a maga szaros kis talponállóját egy 3x5 méteres elkerített kiüríthető sarokra alapozva már "klub"-nak definiálja, durván visszaélve azzal, hogy a gombamód szaporodó zenekarok az anyjukat is eladnák, hogy felléphessenek. Nem akarom dramatizálni, de nagyon sok az olyan hely manapság, ahol istenverte élmény egy koncert, még ha nem is a hangulat, de a lebonyolítás szempontjából biztosan. A közönség persze bünteti ezt, nem egy olyan bulira emlékszem, amikor az maradt számomra is a végkövetkeztetés, hogy "a helyükben én se jöttem volna ide", de azért csak nem fogynak el. Mintha elbújnánk a világ elől, hogy senki se lássa, mit művelünk, mivé lettünk. :-( Szerencsére a Zebra nem ilyen, de egyébként ezidáig elég jól teljesít a komplett turné is, sehol nem volt kifejezetten kritikus az infrastruktúra.
Van cucc, van színpad [mondjuk az elég beszédes, hogy ezt ma már felsorolom, mint pozitívumot], vannak fények is, sőt, kerthelység és öltöző is. Főleg ez utóbbi érdekes. A padlástérben rendezték be, egy közel azonos méretű helyen mint a lenti küzdőtér, és egy komplett zenekarra való cucc árulkodik arról, hogy - mint kiderült - korábban diszkó volt, most két helyi banda próbaterme is egyben. Mondjuk ami hangzavar itt be bír ragadni, az alapján elég nehéz elképzelni, hogy a két szinten két különböző buli párhuzamosan menjen, de állítólag volt erre példa. 10 után valamivel elkezdett a Scarecrow, mi meg egy asztalhoz telepedve úgy tettünk, mintha lenne még ott rajtunk kívül valaki. Túlzok egy kicsit, mert volt azért a kerthelységben egy asztaltársaság, bár kivonták magukat a körforgásból. Időről időre bekukkantottak amikor piáért jöttek a pulthoz, de néhány másodpercnél tovább sajnos nem tartottak ki a produkció mellett. Egy leányzó volt csak, aki egy másik asztalnál, teljesen egyedül nézte végig a koncertet, de valami azt súgta, hogy Őt sem a zene vonzotta ide, hanem a srácok közül tetszik neki valaki, legalábbis abból kiindulva, hogy egy pillanatra sem fordította el a tekintetét a színpadtól. Csinos lány volt, de nekem ez inkább mint jelenet tetszett, olyan tinivígjátékba való volt [a kevésbé böfögősfingósabbak közül]. :-)
Az apró lélegzetvételnyi csendekben megszakmáztuk a dolgokat, megegyeztünk, hogy melyik pultos lányba vagyunk szerelmesek [mindegyikbe, érted...alanyi jogon], az amerikai álszentség témakörét is kiveséztük NFL szabályokra levetítve, és jókat röhögtünk azon, hogy a pakoláskor használt ajtó valójában nem a bejárat, ezért időközben bezárták, de erről kollektíven mindenki lemaradt, és elég hülye fejeket vágtak, amikor ki akartak menni cigizni, de nem sikerült. JustFour-Áron elmesélte nekünk, hogy mindegyiküknek elég nehéz hete volt, ezért eleve úgy vágtak neki a napnak, hogy ma bizony dühből tolják, mind a bulit, mind a zenét. Az Ő zenéjüket lehet is, és a pia is kezdett hatni, rövid átszerelés és egy harmatosan hatásvadász "mi vagyunk a Just Four és be vagyunk baszva" csorda-bemutatkozás után elkezdték. Nem régóta vannak így együtt, ez többek között azért is fura, mert korábban, amikor együtt turnéztunk/buliztunk/okvetetlenkedtünk, valahogy mindig az a kép élt a fejemben, hogyha van olyan banda, ahol SOHA nem lesz tagcsere, akkor azok ők, most valahogy mégis megtörtént. A nevet most már "meghazudtolva" öten vannak, és amúgy nagyon jófejek az új gitárosok, szóval ez nem feltétlen probléma, ennek ellenére még szokni kell a változást. Bírtam Kristófot, remélem jó neki ott ahol most van. Zenei szempontból gördülékeny volt a dolog, zúztak ahogy kell, és próbáltak a közönséggel is kommunikálni, de ebből sajnos nem sikerült sokat kihozni. Azért Slukknak eszébe jutott pár régi közös sztori, amire mókás kis utalásokat tett ránk mutogatva, persze ezeket a laikusok nem érthették volna. :-) Macinak volt egy szép mélyenszántása, miszerint "nem fohászkodsz esőért, ha nincs felhő az égen", - vagy valami ilyesmit mondott - ezzel szépen összefoglalta a látottakat. :-)
Aztán játszottunk mi is. Ezt nagyjából ennyivel lenne indokolt lerendeznem...de azért ne legyünk szőrös szívűek. Az első dolog, ami feltűnt, hogy a többieket mi néztük meg, de magunkat már nem tudjuk. Igaz ugyan, hogy közben megjöttek a jegyszedő srác haverjai, akik már a Just Four-on is valami Judas Priest nótát kértek számon, és azt állították, hogy akkor hajlandóak lesznek bulizni, de mi úgy éreztük ez egy kicsit övön aluli. Fura figurák voltak, nem tudtam eldönteni, hogy viccelnek, vagy komolyan mondják. Rajtuk kívül egy idős házaspár volt még jelen, akik valószínűleg csak fűtött helységben akarták elfogyasztani a valamijüket, ezért kötötték meg azt a kompromisszumot amit a zenénk elszenvedése jelentett, valamint egy részeg és egyre részegebb bobi, aki kíváncsi volt ugyan, de örült, hogy állt a lábán. Nagyon bíztam benne, hogy a kertben szeparálódó brigád igazából azért vonult úgy külön, mert a mi koncertünket várták, de kiderült, hogy nem. Kurvára nem. :-) Aztán a hangzás. Nem túlzok, a legrosszabb volt EVÖR. Onnan tudom, hogy a koncert nagy részét az üres nézőtéren mászkálva játszottam le [ilyet egyébként is szoktunk, ha van hely], sőt, néhány riffre/nótára még az asztalokhoz is leültem gitározni. Bent a színpadon ez nem tűnt fel, de odakint valami eszméletlen ocsmány, értelmezhetetlen zaj volt az egész. Azért vagyok ezen így megütközve, mert se a cuccal, se a hangemberrel nem volt különösebb gond, és a többiekhez képest is csak annyiban alakítottuk másképp a dolgokat, hogy szerettünk volna hangosabban szólni, de ez valami katasztrófálisan sikerült. Beszélgettem a kollégával elcuccolás közben, nem hiszem, hogy az Ő készülékében lett volna a hiba, de valahol mindenképp.
Mi magunk is érdekesen reagáltuk le a dolgot. Szentin és Mapetten semmi különös nem volt érezhető, bár Ők nekem mindig is csak a titokzatos "túloldal", gyakran megesik, hogy semmi rálátásom nincs, hogy a színpad azon felén mi történik egész idő alatt. Legfeljebb egy-két húrszakadás, vagy durva elhangolódás okozta kínos pillanatot osztunk meg egymással. Most aránylag sokat láttam belőlük, de azon kívül, hogy nem öltek különösebb energiákat a vehemens előadásmódba, nem éreztem rajtuk semmi eksztrát. Csabi kezelte a leginkább helyén az egészet, bár korábban jellemző volt, hogy zokon veszi ha leszarnak minket, ugyanakkor azt is mondta párszor, hogy lehajtott fejjel játszik és sokszor fogalma sincs, hogy mivan, de most láthatólag volt kedve dobolni, meg röhögni is...rajtam meg Macin...de főleg Macin. Ő ugyanis, a korábban még Sopronban kitűzött up-for-whatever elven, fullgázon verette végig. Nem csak a szokásos fel-alá rohangálás ment, de még a konferálás a csupasz falaknak is másfélszer kacskaringósabb volt az átlagosnál, a színpadhoz tolt kis lépcsőt is össze-vissza rugdosta, ha útban voltam engem is fellökött, és akkorákat csulázott mint egy teniszlabda. Ez amúgyis nagyon menő underground szokás, rendszerint fej fölé, hogy aztán a plafonról/lámpákról/vagy épp - jelen esetben - a kábel-elvezető alagútról visszacsöppenjen, pontosan a saját fejére. Raszta hajjal a legzorallabb, amiből persze soha ki nem jön többet, de sajnos az nem volt kéznél. :-) Valószínűleg előfordult ez már párszor a fennállásunk alatt, minden esetre most alkalmam volt nagy totálban látni. A legcudarabb a buli vége volt, ahol már rég túl voltunk az összes záróakkordon/lecsengésen/gitárbúgatáson, de Ő még mindig teli torokból hisztérikusan üvöltötte negyvenhatodjára is, hogy ÁJ 7 LÁV SZONGZ!!, és vágott össze-vissza mindent, amiért később kapott is egy lebaszást, de szerencsére semmi többet. Ilyen toporzékolást még életemben nem láttam. Összefoglalva, a kővé dermedéstől az ördögűző koreográfiáig minden szerepet felvállalt valaki. :-)
Fontos kiemelni, hogy a szervező srác vagy tucatszor elnézést kért tőlünk minden miatt, a szarvasi rockerektől kezdve az összes elképzelhető félresikerült dolog nevében, pedig igazán nem tehetett semmiről. Erről beszéltem a bevezetőben, hogy az ilyen estékkel is szembe kell tudni néznie annak, aki vállalja ezt az egészet, ez is ugyanúgy az anyagi valóságunkat reprezentálja, mint amikor jobban sikerül a sztori. A csapos lányoktól kaptunk egy-egy sört, nagyon kedvesek voltak, bár gondolom, hogy inkább a kitartásunkat jutalmazták vele, mintsem az előadás minőségét. Én elpasszoltam a magamét egy kávéért cserébe Szentinek, aztán amíg a szociálisabb felünk ismerkedett, Csabival komótosan-öregesen elpakolásztuk a motyókat. Zahorán Csabiék egy pár héttel korábbi koncertjükön itt felejtettek két pólót, ezt is elpakoltam, apró csalódást okozva ezzel az egyik csajszinak, de mivel olyan aranyosan mondta, hogy már kiszemelte magának az egyiket, adtam Neki egy kohóneszest, hátha ezzel is kicsit kellemesebb emléket hagyunk magunk után. Hát nem djönyörű?? :-) Az is benne van, hogy tetszett a keresztneve, de ezt már végképp én se értem, hogy miért írom le, úgyse vágja senki. :-) Kicsit talán indiszkrét és nem ide való, de mégis meg kell említenem, hogy ugyan basztak megnézni, de a jegyszedő arc minden betévedő bámészkodót kőkeményen levett pénzzel, így ez a kvázi nullaemberes buli egyáltalán nem volt az a klasszikus értelemben vett bukta, sőt. Groteszk.
Miután végeztünk, már csak a haverkodás befejezése volt hátra. Mapett elég jól berúgott Just Four-ék viszkijétől, és egy kicsit össze is törte magát egy biciklin, amit az egyik sráctól kért el egy körre. Bár Ő röhögött közben, azért elég veszélyeseket borult. Maci rutinszerűen belebonyolódott az egész általa ismert zeneipar elmesélésébe valami raszta arcokkal, akik a metálról reggae-re váltásban [WTF??] rejlő logikát igyekeztek elmagyarázni, Szenti eközben a muterja által csomagolt kajába temetkezett [amit innen is KÖSZÖNÜNK :-)], Csabi meg egyre mélyebb sóhajokkal jelezte, hogy haladna, de aztán nagy nehezen csak elindultunk. A GPS még tett egy kísérletet, hogy bevigyen az erdőbe - tudniillik létezik egy rövidebb út az erdőn át, szinte nyíl egyenesen Mezőtúr felé Kevibe, de arrafelé komppal kellene átkelni a Kőrösön -, szerencsére nem dőltünk be neki. Mezőtúron Csabi átszállt saját verdába [Szarvasra ugyebár vonattal jött], és mindenféle anyagcserefolyamatok lebonyolítása után kis lemaradással követtük is. Túrkevére mentünk, ugye a másnapi koncerthez ez klappolt, hajnal 4re ágyba is kerültünk.
Már-aki persze, nekem szerencsére jó hely jutott [nem túl szűken Csabi mellett :-D], Maci egy kanapét, Szenti egy fotelt kapott maga alá, Mapett viszont jobb híján a kocsiban aludt. Aggódtam, hogy szarrá fagy, de Ő arról számolt be, hogy nagyon kényelmesen elhevert hátul, még be sem kellett nagyon takaróznia. Ki érti ezt... :-) Csabinál elég komoly létszámban produkálnak "késő nyári" túlélést a szúnyogok, ebből kaptam is dögivel, mindkét kezem olyan volt mint a túrórudi reggel, érdekes, hogy a kopasz fejemet nem csípkedték össze. Egyben mázli is, mert az kurva idegesítő. Szakítva kicsit a hagyományokkal, Mezőtúrra mentünk át kajálni, Csabi ajánlott egy helyet, ahol 1200 pénz leszurkolása után 3 órán keresztül megállás nélkül zabálhatunk. Nagyon finoman fogalmazva éltünk a lehetőséggel. Hideg gyümölcsleves, gulyás, vagy ötféle rántott dolog, csülök és pacal pörik, rizs, majonézes törtkrumpli, süti és kávé, meg még az isten tudja mi, úgy mentünk rá, mint aki negyven napja nem evett. Állítólag megy az étterem már vagy 4-5 éve, egészen elképzelhetetlen számomra, hogy csak most jutottunk el ide először. Szóba is került, hogy na, már megint lesz gasztroblogolás?, mondtam, hogy alap! :-D
A kép még a bemelegítéskor készült, kár, hogy kihagytuk a végeredmény megörökítését, derékig gázoltunk a tányérokban... :-)

Levezetés képpen rádobtunk egy kávét, közben ki-ki elintézte a hazatelefonálást, nekem is megvoltak az első "hazagondolós" pillanataim. Macival kicsit meglelkiztük a dolgot, aztán visszamentünk Kevibe. Beugrottunk a teszkóba, részben rutinból, részben pedig, hogy feltöltsük a továbbindulós készleteket. Egy kicsit még várakoznunk kellett amíg felszabadult Csabi autója, hogy hasonlóan gördülékenyen intézzük az utazást, mint előző nap. Időhúzónak úgyis ott a jútúb, ezúttal a néhai Z+ csatorna kimaradt jelenetei, és egy kis stand up került terítékre. Itt sem értettünk mindenben egyet, de hát nem is azért van, hanem lazulni. Sikerült késve indulni, bár nem volt sürgős, de olyan 7 környékére ígértük magunkat, ehhez már sietni kellett. Kisújon csatlakozott Anna, javítva kicsit a nemek arányát, Csabi letette az autót, és megállás nélkül robogtunk Hajdúszoboszlóig. Közben egy olyan közúti látványosság is "szórakoztatott", minthogy egy kamion a szemünk láttára kapott durr-defektet, ami elég para volt. A jelenség végeredménye viszonylag gyakori az utakon, biztos láttátok már Ti is az óriási cafatokban, a felniről szó szerint lefoszlott abroncsot heverni - jobb esetben - az út mellett. A futófelület rendszerint egyben marad, a többi meg olyan távon szóródik szét, amíg még a szikrázó felnin elment a járgány, hiszen ha azonnal megállna kigyulladna, így nem teheti. A kamion mögött - közvetlenül előttünk haladó autó át is hajtott a gumin, mázli, hogy nem fordította be alánk, ki tudja mekkorát dobott volna rajtunk. Ezt leszámítva minden simán ment, nem is késtünk sokat, pár percet a megbeszélthez képest.
A Rock Café-val kapcsolatban ugyanaz az érzés fogott el, mint előző nap. Van minden mint karácsonykor, szép is, korrekt a mérete is [bár az sötétben nem tűnt fel, hogy rózsaszín]. Nem ismerem úgy a várost, hogy az elhelyezkedését is meg tudjam ítélni, de nagyon reméltem, hogy nem kell azzal a konklúzióval térnünk haza, hogy két kurvajó helyet "pazaroltunk el". Az első benyomás amúgy vicces volt, mert a lejátszókból - direkt vagy véletlenül - épp Tankcsapda szólt, és a színpad - úgy látszik állandó - háttere is egy nagy Tankcsapdás molinó volt, amit láthatóan kézzel készített valaki, és ezer ponton rögzítették a falra, ezzel egyszersmind kizárva, hogy a miénket használni tudjuk [mivel a minimum az lett volna, hogy keresztül kell vernünk rajta néhány szöget], vagyis az egész úgy tűnt, mintha egy Tankcsapda-múzeumba érkeztünk volna, de aztán kiderült, hogy erről nincs szó, csak érzéki csalódás. :-) Összeraktuk a cuccot, aztán egy kis szakmázás, piák magunkhoz vétele, és a háttérzene Depresszióra történő leváltása után el is kezdődött a móka.
A Szupersztráda nevű zenekart az Overcast szerezte maguk helyett, mivel pár héttel korábban lemondták a szereplést. Hasonló helyzet volt, mint ami pár hete, volt ugyan rá ok [az egyik tag kidőlt valami sérüléstől], de úgy éreztem, hogy vastagon benne van az is, hogy a szombathelyi visszajelzések elvették tőlünk a kedvüket. Hát mindegy, lelkük rajta, minden esetre köszönjük a közbenjárást! Nem sokat láttam a zenekarból, de többen közülünk jókat nyilatkoztak a teljesítményükről. Azért használom megint ezt a kifejezést, mert igyekszem Őket nem összehasonlításba helyezni. Attól részben függetlenül, hogy a stílusuk hard rock, kifejezetten nehéz zenét játszanak, sokat vállal a gitár, és az ének is, ebben sok a hibalehetőség. A jelen lévőket viszont meggyőzték, számomra már csak az maradt rejtély, hogy egy láthatóan fiatal, 18-20 év körüli brigád, hogy választhatja ezt a műfajt sajátjául, ami már a szüleik idejében is lejárt lemeznek old school-nak számított...?? Erre nem fogok választ kapni. Sok sikert kollégák!!
Jól is szóltak egyébként, a helyiek - egy középkorú házaspár - jó munkát végeztek a technikával, és amennyit tudtunk beszélgetni, a szaftos sztoriknak sincsenek híján a klub mindennapjaiból. :-) Nyaranta saját fesztiváljuk is van ott a telken, meg minden. Egyébiránt az egész személyzet nagyon jófej volt, talán egy kivétellel, a kidobóember személyében [ingyenes buli lévén nem tudom virágnyelven jegyszedőnek címkézni fel]. Pár gondolat erejéig telepedtünk volna a mikrobusznál az utcán - mondván, hogy ott az átlagosnál nagyobb nyugi van, és egy-egy bagó kíséretében tudunk beszélgetni, de mindannyiszor odajött, és olyan stílusban magyarázta el, hogy náluk ezt a hátsó udvarban szokás, hogy a hajam leég. :-) Ha egy kibaszott matekórán a mögötted ülővel beszélgetsz, és a tanár úgy vizsgázott konfliktuskezelésből, hogy egy másfélkilós tornaszertáros kulccsomó csattan a tarkódon 20 méterről odabaszva, még az is barátibb. Persze FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, értjük mi, hogy emitt mi a protokoll, semmi kifogásunk a hátsó udvar ellen, de azért ez a hepciáskodás tanítani való volt.
Scarecrow-ék közben egész jó koncertet adtak. Ezt főleg csak a saját elbeszélésükből tudom, de örültem neki, mert lelkiismeret furdalásom volt miatta, hogy Szarvason úgy jártak, ahogy. Volt egy ajtó a hátsó kertbe vezető folyosón amin "öltöző" felirat állt, de mivel oda senki nem ajánlott be, inkább a buszban, és részben az utcán sikerült egy kis közszeméremsértést eszközölnünk, ez megint olyan tipikus underground, mint a színpadon köpködés. :-) Macinak eltört az övcsatja, én meg már nem terveztem visszavenni a hosszú gatyát a hazaútra, úgyhogy felajánlottam az övemet, hogy ne villanjon ki a medve bőre koncert közben, de kiderült, hogy a legbeljebb eső lyukhoz képest is még 20 centit szorítana rajta, ha tudna. El kéne járnom futni... Közben az udvarban vetkőzős csocsó bajnokság zajlott, két hölgy és két úr részvételével. Jól is hangozhatna, de a lányok voltak ügyesebbek, nem is kicsivel, szó szerint kukira vetkőztették a két bobot. Kicsit már-már sajnáltam is őket, bár kétség kívül az Ő hibájuk, hogy voltak olyan hülyék, hogy nem alakítottak vegyes párosokat. :-) Szentivel nagyon hergeltük magunkat, hogy ki kéne hívni "a győztest", de aztán végül kihagytuk ezt a ziccert, pedig nem gondolom, hogy lett volna okunk aggódni, - korábban már többször alkottunk ütőképes csapatot több versenyszámban is. Az is benne volt, hogy nem gólonként, hanem meccsenként vetkőztek, ezért elég sok időt emésztett fel maga a játék, a mi fellépésünk viszont vészesen közelgett. :-)
Ugyanúgy üres teremnek kezdtünk játszani mint előző nap, de itt azért csak-csak összegyűltünk a végére, nem kellett azon izzadni, hogy két homályt szórunk egymás után. Nem voltak sokan, de nem éreztük magunkat eredménykényszerben, és ez ennyi. Ez a hétvége erre volt hivatott...vannak olyanok, akik örömzenélésnek hívják csak azok általában nem fogadnak el érte pénzt. :-) Egyébként nagyon kedves lányok/fiúk voltak, tudtak tapsolni is, meg üvölteni is, meg mindent amit kell. Maci megint bedobta a fejfölé csulázós figurát, csak most épp akkora szög alatt, hogy engem találjon el az emberes egydecis turha, hát volt már kellemesebb meglepetésben is részem. Nagy hirtelen csak egy egész apróra gyűrt zsebkendővel sikerült kisegítenie, úgyhogy a következő szám előtt a trekklistát használtam fel cicamosdásra, az is egy izom türhő megnyilvánulás volt, jól passzolt az összképbe. :-) Közben egészen elmerengtem rajta, hogy mennyire rutinszerű már ez az egész, úgy robogunk keresztül egész nótákon, hogy észre se veszem, pedig régebben hangról hangra meg tudtam jegyezni, hogy mit-hogy játszottam egy koncerten, és mi dolgom lesz még vele mire összeáll. Valahogy szükségem volt arra, hogy minden szempontból "ideiglenesként" tekintsek magunkra, és ez folyamatos fejlődést generáljon. Van persze az újak között olyan dalok, amiket még - a kevés ismétlésszámból kifolyólag - bizonytalanabbul játszunk, de például a Clouds Over California-val kapcsolatban néha már eszembe sem jut, hogy nem a saját számunk, pedig mit összeszoptam, mire megtanultam tisztességesen eljátszani... Egyébként régen voltunk utoljára olyan helyen, ahol kijön a szótagszám, ha kicseréljük a California-val [asszem talán Balatonszemesen], úgyhogy +1 kredit Hajdúszoboszló!! :-) Kicsit visszatérve, így is oda kell persze figyelni, például Szenti egyik gitárja nehezen hangolható [floyd rose-os, mégis droppolgatja a kétlakiság miatt], így rászoktunk, hogy füllel is utána húzunk, erre van egy figura amit a konferálás alá játszunk, hogy ne legyen feltűnő, aztán Maci néhány helyen alternatív dalszöveget használ, és egyéb apróságok mások mint otthon, de már ez a konkrét sorozat is két és fél hónapja tart, nem nehéz belepunnyadni. Ebből a szempontból kifejezetten várom, hogy újra demózzunk/ötleteljünk, visszatérjünk a felfedező útra.
Jól kicentiztük a buli végét, elméletileg fél1-kor kell abbahagyni a zajkibocsátási engedély lejártával, ezzel együtt épp, hogy nem tehettünk eleget a visszatapsolásnak. Azért köszi. :-) Elég gyorsan összeszedtük a motyót, és az indulás is aránylag gördülékeny volt, csak az udvarias elköszönések voltak hátra, és persze a lehető legtöbbet erőltetett pultoslánnyal-fotózkodást is megejtettük [főleg, hogy a szintén sláger település-táblák ezúttal kollektíven kimaradtak]. Érdekes mennyire egy húron pendülnek a kocsmatöltelékek a térségben, előző nap Szarvason a "fogd meg a seggét", emitt meg a "fogd meg a csöcsét!" felkiáltásokkal igyekeztek Ők is hozzátenni valamit a fotó közvetítette - betetőzni látszó hangulathoz, mi azért nagy nehezen, de úriemberek maradtunk. :-)
A hazaútra nem maradt sok dolog, szokás szerint mindenki bealudt, nekem ez jót is tett. Megnyugszom ilyenkor, visszalassulok gondolkodó emberré, igazság szerint még élvezem is az éjszakai autózást. Nagy szabadság ez, különösen, ha egyedül vagyok, előhozza a romantikus énemet. Nem ér röhögni, igen is van ilyen, sajnálom, hogy nem mutogathatom gyakrabban. :-) Olyan tiszta levegő és holdfény volt, hogy egy fél pillanatra le is kapcsoltam a világítást, így is tökéletesen láttam az utat [sofőr koromban gyakran csináltam ezt, persze csak óvatosan]. Csabitól és Annától elköszöntünk Kisújon, sztorizgattunk még a parkolóban a mostanában egymásnak ajánlgatott filmekről, és megbeszéltük, hogy kit-milyen meglepetések fognak érni, ha majd itt elolvassa, hogy mi történt. A következő nekifutásból aztán már meg sem álltunk Pestig. Mindenki aludt, én "levitáltam". A Ferihegyi fényekkel megtámogatva baromi hangulatos kis hazaút volt, ennél talán csak a százhalombattai erőmű szebb éjszaka, azt Dunaújvárosból jövet szoktam stírölni az M6-osról. Beugrottunk még a benzinkútra, és lemostuk a járgányt - elég sok mocskot összeszedett ez alatt a szűk két nap alatt - aztán kicuccolás, a srácok leléptek, én próbáltam rendszert találni a körletben keletkezett káosz számára, aztán lassan káó. Pár óra után fel is ébresztett az éhség. :-) Az utcában sétálva összefutottam Ball kollégával [aki korábban a Subliminal Merger, újabban az Insane sorait erősíti], kiderült, hogy nemrég a szomszéd házba költözött, valami azt súgja, lesznek még itt megfejtős esték a közeljövőben. :-)
Azzal fejeztem be legutóbb, hogy remélem az elkövetkezendő élményeink is elég okot adnak egy kurvahosszú hosszú posztra, hát ez a két koncert - vállaltan - nem tette, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy honnan gyűlik össze a fejemben mindig ennyi minden... Ezúton is elnézést kérek, ha szar ha esik a színvonal, csak remélni tudom, hogy kifogyok, mire a turné is kifogy alólunk, aztán akkor majd pihenhet ez a platform is, amíg a zeneszerzésben - vélhetően - hasznosabb munkát végzünk. :-)
Sejtettem én, hogy az előző hétvége már-már rekordokat döntögető számaiért előbb utóbb meg kell bűnhődnünk, remélem ezt ennyivel letudtuk, hiszen így is jól éreztük magunkat, és folytatjuk tovább. :-)

Nem hagytam ki semmit?...oké, kussolok. :-D
Pusza
TGer

Sziasztok!

Új hét, új élmények. Kezdek belejönni ebbe is. :-)
Bár legutóbb is elég szorosan kicentiztem, hogy beszámolót kapjon a hosszú hétvége mielőtt tovább nő a lemaradásom, kezdem egyben látni magam előtt az idei évet, és ennek örülök, mert amilyen sivár tavaszunk volt, kezdett egyfajta elmúlás érzés bontakozni ki bennem. No nem az a fajta, ami kilátásba helyez bármit is, hanem az bizonyos nosztalgikus, a fiatalságról ábrándozó. Szó sincs róla természetesen, hogy öregek lennénk, csak úgy éreztem, hogy azért hagyjuk telni az időt tétlenül, mindenféle aktivitás, ha úgy tetszik lépéskényszer nélkül, mert felébredtünk bizonyos álmokból, amiből sosem szerettem volna. Túl szentimentális?...lehet. :-)
No nem kell ám megijedni ettől a felvezetéstől, mindössze annyi indokolja, hogy ez a hétvége ismét egy kamaszkori jellegű hangulatot hozott el bennem. :-) Tudni kell a turnékról, hogy akkor működnek jól, ha a szabadnapokon sem "kapcsolunk ki". Ki kell ugyan józanodni, saját ágyban aludni, tiszta ruhát felvenni, asszony/anyu főztjét kajálni - kinek mi jut, de amint elkezdesz azon agyalni, hogy hol-milyen buli volt, mennyi pénzt vertél el, kinek szívtad a vérét és ki szívta a tiédet, hirtelen nagyon fárasztó lesz, nyomás alá helyez, siker/kudarc tökmindegy, nem tesz boldoggá. Személyfüggő, hogy ki-mikor kerül ezekre a bizonyos mélypontokra, és milyen gyorsan esik túl rajta. Vannak olyan mázlisták akik soha, és vannak akik csak nem vallják be. Imádtam a hosszú hétvégét, de valahogy csak-csak utolért ez is.
Csorna volt az első olyan állomás idén ősszel, ahol újak voltunk. Elég sok ilyen van, egész pontosan a teljes menetrend fele, most kezd majd el szaporodni. A felkészülés most sem volt egyszerű, senki sem ért rá semmire, megint gallyra ment egy állvány, Nándi megint megcsinálta [KÖSZI!! :-)], és kibaszott hamar lett a keddből péntek. Az egyetlen, ami könnyített a helyzeten, hogy ez alkalommal a korábbi állomás egyben közelebbi is volt, úgyhogy nem feltétlenül kellett kapkodni. Kecskeméten ugyan már elég sokszor játszottunk, de a Kilele Music Cafe ezidáig kimaradt. Picike hely, szerintem tokkal-vonóval 50-60 ember befogadására lehet alkalmas. Ez ugye épp az ellenkező véglet, a másik bejáratott hely a városban óriási ehhez képest. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, minden esetre az feltétlenül a mostani leosztás mellett szólt, hogy itt még nem jártunk.
Kora délutánra vártam a srácokat, ismét nulla rápihenéssel, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy késtek egy bő fél órát, így volt időm elugrani kajáért, és bedönteni egy vödör kávét. Eredetileg négy zenekarosra terveztük az estét, de High Five-ék lemondták a szereplést. Mondták ugyan, hogy miért, de igazság szerint én arra gyanakszom, hogy a soproni koncerten csalódtak az általunk nyújtott lehetőségekben, amit őszintén sajnálok. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a klub egy lakóház pincéjében található, vagyis 11-kor életbe lép a csendrendelet, így elég korán el kellett volna kezdenünk, hogy kényelmesen sorra kerülhessen mindenki. Eljött a Halloween is, ami nem rossz alkalom egy kis bolondozásra, bár nem kifejezetten támogatom az életünk minden területére befurakodó amerikanizmust. Először elvetettük a beöltözős buli ötletét, de amikor Mapett beállított egy babakék színű mindenhol összematricázott munkavédelmi sisakban, úgy döntöttünk ideje bölcsebb döntést hozni. :-) Vagy épp a frászt Szentire, aki a liftből kilépve egy koponyamaszkos figurával nézett szembe, ami alatt egy símaszk lapult, vette ezt észre akkor, amikor megkért, hogy amazt vegyem le. Tudom, ez így zavaros egy kicsit, de óriási jelenet volt, kurva nagyot röhögtünk. :-D
A szokásos körök lefutása után átkempeltünk a Fradi pálya elé, ahol felvettük Macit, és bepofátlankodtunk az M5 felhajtásra várakozó kilóméteres dugó legelejére, kaptunk olyan káromkodást, hogy öröm volt visszavigyorogni gonoszul. Meg sem álltunk a kecskeméti teszkóig, ahová további jelmezek után kutatva érkeztünk, de elég nagy csalódást okozott. Szinte semmivel sem készültek Halloween-ra, még a karácsonyra is jobban, pedig még csak október van - utolsó nap ide vagy oda. Műfenyőtől kezdve, adventi koszorún keresztül, a szintén amerika-import kandallóra függesztendő zokniig ott figyelt az összes vacak, nem is tudtam másra fanyalodni, mint egy mikulás sapkára, gondoltam a símaszkkal vicces lesz. Mapónak adott volt a sisak, Maci kapta a koponyamaszkot, Szenti pedig jobb híján egy babos kendőt vásárolt. Csabi ugyan korábban nem adta a beöltözést, de gondoltuk, majd kibontja a haját, és Ő lesz Nagyfi Laci. :-)
Vele is itt a teszkóban futottunk össze, mellesleg véletlenül, mivel nem egyeztettünk pontosat, hogy mikor érkezik. Jól megszívatta a Szolnokon talált bomba, leszállították a vonatról, és órákon keresztül vesztegelt a pótlásra várva, miközben azt tervezte, hogy kényelmesen elbassza az egész délutánt Kecsón. Erre inni kellett. :-) Átmentünk a klubhoz, és mivel még zárva volt, a sarki kávézót vettük célba, mintegy felfrissülés céljából. A tévében épp a helyi meccs közvetítése kezdődött. A Kecskemét az örök "kedvenc" Felcsútot fogadta, mi pedig elkezdtük azt fejtegetni, hogy navajon ez hány embert von el a mi koncertünktől így péntek este. Őrület. :-D Egyébként a túloldali lelátón tisztán kivehető volt, hogy alig néhány maroknyian voltak kíváncsiak az örökrangadóra :-) úgyhogy nem fájt nekünk se. :-)
Mire kinyitott a klub, a zenekarok is megérkeztek, és amint felállt a cájg már kezdett sürgőssé válni a kezdés. Szegény Scarecrow-ékat kénytelen is voltam egy nótával előbb lekérni a színpadról mint tervezték, mert nagyon belecsúsztunk a kritikus időszakba, Kecskemét meg nem pont az a város, ahol rendőröket akarunk látni a koncertünkön. Azért is kár, mert nagyon jól tolták, nyoma sem volt annak az "összeszokatlanságnak" amit az orosházi bulijuk után írtam. Megmondtam, hogy elmúlik, így is lett. Jó volt. A Godgiven koncertje alatt ugyan jórészt a jegyszedésben segítettem Mapónak, és a buszban pakolásztam, de amit láttam belőlük, az állat volt, a helyi srácok megőrültek rájuk. Én is egyre jobban bírom a brigádot, minden szövegközi félmondatban megegyeztünk, hogy toljuk még együtt amennyit csak lehet. A nekünk küldött számot is külön köszi, nagy királyok vagytok Srácok!! :-)
Beszúrok ide egy nótát Tőlük, a klipp ugyan már nem az aktuális felállást szerepelteti, bőgő poszton az egy koncertet nálunk is lejátszott Bucsi Laci erősít már egy ideje, de ez a szám ettől még most is állandó szereplő a műsorban. :-)
o