Juppijáé faszikáim!
Lehet már lassan unalmassá válik ez az örökös köszönet nyilvánítás, de a legutóbbi kis sztorinkkal minden eddigi (olvasottsági) rekordot megdöntöttünk. Sz'al köszi. Azoknak, akik olvasták, akik terjesztették, és persze akik visszajeleztek a mondóka bármely részére. Leírtam már jópárszor, hogy szívesen venném, ha kommentelgetnétek sűrűn, hátha aztán kialakul valami beszélgetés, esetleg valamiféle elvrendszer, dehát no. Ha nem tudtok mit hozzászólni, elismerem, az valszeg az én hibám. :-)
Ezen felbuzdulva meg is ragadnám a lehetőséget, hogy hasonlóan elkalandozó jellegű posztot firkantsak, nehogy véletlen visszazökkenjünk az unalmas kerékvágásba. A békéscsabai koncert ragyogóan sikerült. Péntek délután 4-kor találkoztam Szűccsel Szolnokon, aztán Csabival Keviben, felszedtük a buszt, becuccoltuk az egész próbatermet, begyűjtöttük Sanyit, szarakodtunk egy sort a GPS-el, aztán kábé egy óra múlva odaértünk. A helyet is megtaláltuk, bár "lőttünk" néhány "kapufát". Abszolút bejövős kocsma, közepes színpaddal, hangulatra meg nagyjából a Loksi (Mezőtúr) és az Y2K (Nyíregyháza) keverékének mondanám. Becuccoltunk, félig a színpadra, félig a backstadge-be, felszenvedtük a molinót a vízvezetékre, felpakoltuk a merch-et a bejáratnál, aztán átadtuk a terepet a The Boosters-nek. Ők afféle Amerikai Pite jellegű punk rock-ot játszottak, kamaszkorunk távolából visszakacsintó feldolgozásokkal (Green Day, Blink 182, ésatöbbi). Ügyesek voltak, de én sokkal dekoncentráltabb voltam, mintsemhogy végigkövessem figyelemmel, megtették helyettem sokan mások, főleg csajok (bizony). A Bloom Is Off The Rose már az előző ilyen partin is főszerepet játszott, láthatólag sokan emlékeztek is az akkori produkciójukra. A zenekarról bőven elég, ha annyit tudtok, hogy ők akarnak lenni a magyar Parkway Drive, éppenséggel meg is van hozzá mindenük, úgyhogy hajrá srácok, mi egész biztos, hogy nem állunk az utatokba. :-) Amúgy nyomulunk is együtt, legközelebb majd Jászberényben.
Csak sorrakerültünk mink is, nyomtuk, ahogy illik, minket is megnéztek szép számmal, zúztak is rendesen, fasza volt. Érdekes amúgy, hogy a közönséget abszolút megosztotta mindhárom zenekar. Legfeljebb 2-3 embernyi átfedés lehetett a különböző publikumok közt. Tudom én ezt onnan is, hogy amikor megkérdeztem, hogy a többiek hogy tetszettek (szavam sodrában véletlen le-előzenekaroztam őket, ezért ez úton is bocs), néma csend volt a válasz. Nemgáz, fő, hogy senki nem járt pórul. :-) Letoltunk 10 számot, háromszor visszatapsoltak, mindháromszor visszajöttünk, rendben volt. A szokásos "vegyetek-cédét" kampányért is próbáltunk tenni, de mint kiderült, a jegyszedő bácsi, akire a cuccokat bíztuk, egy órával a bulink vége előtt összepakolt, bekúrta a ládát a raktárba, és lelépett. :-S Fasza. Mindegy-mindegy.
Visszavedlés közben jöttek a srácok dobverőt aláfirkantatni, elérhetőséget kérni, meg hasonlókat. Ez persze így szétziláltan nem ment könnyedén, de mindenki megkapta, ami jár. Eztán még igyekeztünk smúzolni kicsit Zsebiékkel, akik a mi kedvünkért jöttek el Nagyszalontáról, de csak "akció" közben érkeztek meg. A duma nem tartott sokáig, mert a zenekar azon három ötöde, akik nem ismerik őket, már nagyon rinyáltak, hogy le akarnak lépni, szóval lassacskán csak beadtuk a derekunkat.
A hazaút hasonlóan telt, mint az ideút. Párásablak-problémák, infantilis GPS menürendszer, egyéb előkészületi bakik.
Még benzinkutaltunk egyet, aztán gó. Nem volt gáz, legfeljebb amiatt aggódtam egy kicsit, hogy az út szélén RENGETEG vadat láttam, (bár az úton kilapítva is), és reménykedtem erősen, hogy egyiknek sincsenek épp szuicid hajlamai. Kevibe érve mindenki a legrövidebb úton távozott. Másnap délelőttre megdumáltunk még egy kissebb gyakorlást Csabival, hogy az új nóta egy-egy bennragadt bizonytalanságát kipucoljuk, ezt is rendben lezavartuk. Dél körül indultam Pestre. Nem nagyon lehetett pihenni. Lesz néhány koncert ezen a turnén, amit Szűcs nem vállalt, (ami azt illeti, a zenekar is ugyanúgy készen kapta a turnédátumokat, ahogy Ti) és ezekben az esetekben Artúr helyettesíti majd, ehhez kellett leülnük gyakorolni. Kielégítő hatékonysággal megoldottuk, ami külön öröm, mivel Artúr ritmusgitározása (annó) hagyott némi kívánnivalót maga után, viszont a bőgő szépen megszólal a kezében. A számok felét át is tudtuk nézni, szerintem simán működni fog, mire oda kerülünk. Hajnal fél 2-ig nyomtuk, úgyhogy most kialvatlanul, de legalább náthásan, itt rohadok. :-)
Időrendben nehéz lenne beilleszteni a történetbe, de az üresjáratokkor (pl.: utazás közben), kimondottan sok súrlódás van közöttünk monstanság. Most is volt rá példa, a legkülönbözőbb apropókból. Tételesen fölösleges lenne felsorolni (és kielemezni) a konfliktusokat, de sokat baszogat a gondolat, hogy mi a faszt kéne csinálni ezzel a társasággal, hogy képesek legyünk csapatként gondolkodni, és tehermentesíteni egymás idegrendszerét az egyéni problémáinktól. Erre utal eme poszt címe is. A minap egyébként, valami hasonló okból kifolyólag, visszalapoztam az elejére, és végigolvastam mindent. Gondoltam felfrissítem az emlékeimet a zenekar egyedfejlődéséről, kialaukásunktól napjainkig. Eltartott vagy három és fél óráig, de okozott pár "fontos" meglepetést. Egyrészt az, hogy mennyi minden történt, amióta folyamatos dokumentációban vagyunk, másrészt, hogy mennyi mindent elfelejtettem már, ami a maga idejében jelentős volt. A kezdeti tagcseréket (kész átjáróháznak éreztem a bandát akkoriban, pedig a kutya sem tudott rólunk semmit), a kislemez körüli szerencsétlenkedést (amiről hálistennek már rég nem kellett mesélnünk senkinek semmit), első koncertet (instrumentális és mérsékelten gyalázatos volt), megafaszomtuggya. Külön megjegyeztem magamnak egy posztot, ami még az elsők közül volt az egyik. Ebben valami olyasmit írtam, hogy csak a kezdet az, ami igazán nehéz, utánna már csak lóvé kell. Hát ez baromság. Milyen kis naív voltam még, teatttttyaúristen. :-) Mindegy, a lényeg, hogy rengeteg problémát, amit az élet elénk állít, át lehetne vészelni, ha mindenki egyaránt akarná, hogy a dolgok meg legyenek oldva. De mindig akadnak, akik nem értenek egyet abban, hogy ami elromlott, azt meg kell javítani, inkább kidobnák. Néha egyenesen a túloldalra állnak, minthacsak kormánypárt lennénk, és ellenzék. Hogy ki-kicsoda az lényegtelen (és változó). De néha elmegyünk egészen durvába is. Káromkodással, üvöltözéssel, meg ami ilyenkor kell. És sokszor nem tudom eldönteni, hogy amikor már teljesen lenn vagyunk alpárban, akkor ez komoly veszekedés, vagy már csak bagatelizáljuk a dolgot, érvek nélkül. Most hétvégén én is elég agresszív voltam, remélem senki nem sértődött meg (csak beleéltem magam, semmi több). Nyílván tudom, hogy nem lehet minden ajtót berúgni, és mindenen átgázolni, mint egy nomád török horda, de attól még szétbasz az ideg, amikor nyílvánvaló dolgokon vitatkozunk, ahelyett, hogy összeállnánk, mint két kicsi...vagyis mint egy csapat. :-)
Kedves Olvasóim! Van köztetek pszichológus? Adjatok mán' tanácsot!...vagy nemtom. Mi kéne ide? Vellnessz hétvége tízszemközt? Az tök buzis. Akkor... Sztriptízbár? Horgászat Orfűn? Paintball? Bungee Jumping? Egyenbillog a seggünkre? Ingoványos talaj.
Eszembe jutott, hogy tényleg fel kéne dobnom valami ilyesmi program ötletét, csak, hogy lazuljunk is egy kicsit együtt, de arra jutottam, hogy mivel mindig én vagyok aki ilyen "senkineksemhiányzik" típusú ötleteket feldob, ezért jobb csöndben maradni, úgysem kapok lelkesedést, viszont ez jó apropó, hogy ötleteket adhassatok Ti! :-) Bármi megfelel, ha van kedvünk hozzá. A legnagyobb baromságok is. Szóval ahogy Bence mondaná: Free for All! :-)
Addig is gyúrunk Mezőtúrra! ;-)
TGer
