Sziasztok!
Először is BUÉK! :-)
Kis túlzással teljes egészében kommentár nélkül hagytuk elmenni magunk mellett a 2014-es év végét, és ezzel együtt az ilyenkor szokásos összegzések és ömlengések is kimaradtak, viszont hiányzik még egy fejezet ebből a minden eddiginél alaposabb dokumentációból, úgyhogy engedelmetekkel ezt most pótolnám. :-)
Az utolsó hétvégére egy kicsit rápihentünk. Volt vagy két hét szünet, persze nem töltöttük teljesen tétlenül, de adott egyfajta szellemi felfrissülést, ami már kellett is. Volt aki másikzenekarozott, volt aki a munkából való kimaradásait pótolgatta, vagy épp "kés alá feküdt", sőt, még egy kis dzsemmelésre is futotta a próbateremben. Csabi a Szigetszentmiklós/Kisújszállás túrát követő héten egy munkahelyi balesetben beszedett egy elég komolynak látszó égési sérülést, de hálistennek nem került veszélybe a folytatás. Bámulatos egyébként, hogy az évek során már szinte minden elképzelhető módon és mértékben lezúzta magát a srác, mégis szinte kivétel nélkül mindet kihordta lábon. Elég, ha csak az ominózus lezúgást említem a Rocktogon backstage-ébe vezető csigalépcsőről a debütáló koncert előtt 10 perccel, de volt itt térdkalács repedéstől kezdve, az összevarrt sebeken keresztül, a műtétekből lábadozásokig bezárólag minden szar, és mindig ugyanolyan fapofával ült be a dob mögé. Ha jól emlékszem mindössze egy bulink lett volna még a kezdetek kezdetén, ami egy ilyen para miatt ugrott, de még az sem biztos, hogy igazam van, minden esetre az tuti, hogy nem bánkódunk érte. :-)
A Dunaújváros/Baja kört megelőző hétvégén egyébként fel is ugrott Pestre, egy kis karácsonyi shoppingra, amit összekötöttünk egy próbával, és Artúrt is meglátogattuk, hogy egy kis színt vigyen az életünkbe, legalábbis Csabi vádliján keresztül. Kellemes kis nap volt, meg is hozta a kedvemet a folytatáshoz. Az 'Újvárosi bulik valamiért mindig különlegesek, nem tudnám megmondani, hogy hogy jöhet ki mindig a lépés, de rendszerint van valami, ami megkülönbözteti a többitől. A mostani ilyen valami az volt, hogy szám szerint a 100-ik koncertünkhöz érkeztünk. Büszke voltam/vagyok, hogy megértük ezt, mivel elég hosszú ideje futunk Cojones név alatt, még ha nem is ugyanebben a formában, és azért elég sok olyan markáns mélypontra emlékszem, amikor nem adtunk volna magunknak tized ennyit sem. Ugyanakkor jogos lenne az is, ha valaki most az olyan irányú meglepetésének adna hangot, hogy "csak száz??"... Hát igen. Ennyi. A koncertet megelőzően úgy kábé 10-15 emberkével beszélgettem erről mindenféle kontextusokban, és ugyan egyikük sem mondta, hogy kevés lenne ez a szám, de azt azért megerősítették, hogy az alapján, amennyi sztorit mesélünk, és ahány helyen látták felbukkanni a nevünket az évek során, lehetne sokkal több is. Például, ha nem számolnánk és tippelnem kéne, én legalább kétszer ennyi koncertre való emléket őrzök, de a legkisebb szám is 150 körül lenne, amennyit mondanék. Nem ez a helyzet, sajnos nagyon lassan gyűlik, még ha az a néhány turné, amit elég töményre szerveztünk az elmúlt pár évben, elég nagy területet fedett is le, és elég sokat is adtunk arra, hogy minél több különböző helyre jussunk el. Azért remélem, hogy a sokat emlegetett mennyiség/minőség mutató alapján jól állunk, mert nem egy hozzánk hasonló zenekart ismerek, akik kétszer/háromszor ennyit játszottak már, akár rövidebb idő alatt, és mégsem váltották meg a világot... Mindegy, a lényeg, hogy megyünk tovább. :-)
Két nappal a buli előtt Mapettel a próbateremben töltöttük az estét, mert olyan rémhíreket kaptunk, hogy szükség lesz a frontline-ra is cuccban, úgyhogy meg kellett gyógyítani a Kisújon beszedett betegségeit. Nem örültünk, hogy mindent vinni kell, főleg, hogy megint jócskán 500 kilóméter felett zártuk a túrát, de legalább mindent sikerült megszerelni, jól szólt, működött. Azért is érdekes ez, mert Szentivel forgattunk még egy jelenetet a múltkor már meglebegtetett készülőfélben lévő filmünkhöz, mindenféle koncertek előtti előkészületekről, és az eksztra motyók miatt valami ritka balfaszul sikerült megoldani a pakolást, nagyon nem voltunk formában. Péntek délután egyébként is volt valami a levegőben, mert valami elképszető mennyi idióta cikázott fel-alá az utakon, szinte le sem szálltam a dudáról, amíg kijutottunk a városból. Amikor Csabiért mentünk a Keletibe, egy faszfej skodás kábé 1 milliméterrel a csattanás előtt hagyta abba a tolatást, de akkor már 3 segítőkész unatkozó taxis üvöltött rá velünk együtt, hogy álljon meg. A duda meg a villogás, meg amit még önmagunkban tehettünk talán kevés is lett volna. Tényleg nagyon közel volt, belülről nézve szinte el sem hittük, hogy nem jött nekünk, de mivel mögöttünk is furakodtak, nem volt hova menekülni. A többiek begyűjtése, és a városból való távozás után azért nagyjából megnyugodtunk, az egyetlen megmaradt frusztráció Maci mérgelődése volt, aki egy elég nevetséges kritikát kapott a 'School Bus kislemezre a RockStation-ön, én meg nem nagyon tudtam meggyőzni róla, hogy ezeket sosem szabad komolyan venni.
'Újvárosba érve egy gyors bevásárlás után megérkeztünk a helyre, rögtön az első pár méteren egy rakás ismerőssel pacsiztam. A terep egyike a legjobban ismerteknek, úgyhogy nem is ragoznám túl, viszont érdemes megemlíteni, hogy a felszereléseket szinte teljesen lecserélték azóta, hogy utoljára jöttünk, jó volt látni, hogy fejlődés van. A hangember korábban jelezte, hogy késni fog, és ha tudjuk, kezdjük el nélküle. Mapett átvette a gyeplőt, és a mostanában hangmérnöknek tanulgató Szentit is bevonta az összeszerelésbe. Ezutóbbi lehet, hogy hiba volt, mert a nagy oktatás kellős közepette rögtön egy bő 40 perc csúszást is beiktattak az egyenletbe, nem örültem. A hozzánk csatlakozó zenekarok egyébként a Painful Anger és a HHCC voltak, mindketten a legjobbak közé tartoznak, akikkel mostanában dolgoztunk, ezt a szitut is profin kezelték. Hasonlóan jól alakultak a koncertek is, csak a saját fellépésünkre való várakozást esik mindig nehezemre abszolválni. Persze ment a haverkodás, meg a parkolóparádé. Ez 'Újváros egyik védjegye, szerintem nem sok hely van még, ahol ennyire egyben tudtak maradni az együtt felnövő brigádok, kinőve a tinédzser kort, a közös suliba járást, és persze az ezeket követő szokásos Pestre [vagy külföldre] költözés hullámot. Nagy körökbe állva gyülekeznek a klub előtt, egyeztetik, hogy kivel-mivan, roppant szimpatikus népség. Sikerült egy kedves, rég nem látott hölggyel is találkoznom, és váltani néhány szót, ami külön jól esett. Tulajdonképpen Ő volt az egyetlen akit ezzel a kissé hatásvadász "ez lesz századik koncert" szöveggel zsaroltam le a bulira, mivel abból az időszakból ismerős, amikor az egészet kezdtük. Ott volt akkor amikor ez a mutató még nullán állt, most szerettem volna, ha látja, hogy nem a levegőbe beszéltünk. :-) Ami azt illeti, akkoriban konkrétan udvaroltam neki, ígyhát a kezdeti gyermeteg, közhelyes, amatőr, angoltalan, nyelvtani és stilisztikai tragikomikum fogalmát abszolút kimerítő dalszövegek szerelmesdal szekcióját Hozzá írtam...talán ennek is köszönhető az, hogy most eltekintenék a nevesítéstől, mivel ezeknek a döntő többsége inkább terhelő, mint hízelgő Rá nézve, és nem akarom megsérteni, mert egy ideje már jó barátok vagyunk, és elég jól sikerült átadni a sztorit múltnak. Csak szimplán örülök, hogy eljött, és megnézett minket. :-)
Minden más szempontból egy "átlagos", a sorozatba jól illeszkedő koncertet produkáltunk. Bár egy kicsit megszivattuk magunkat a késői kezdéssel, így sokan ledobbantottak mire sorra kerültünk, de azt gondolom, hogy aki számít, az maradt, és amikor a vége felé mégiscsak elsütöttem a közönség felé is ezt a századik buli dolgot, szabályosan felrobbant a nézőtér. Nem akartam túl sokszor, vagy túl hangosan puffogtatni ezt, mert mégis csak ketten maradtunk meg az alapítók közül, és ez akár kényelmetlen is lehet a később érkezetteknek, de azért szó nélkül hagyni se. Tudjátok, "a név kötelez". :-) Buli után sokan jöttek gratulálni, meg pengetőt/dobverőt/trekklistát tarhálni, mindet alá is íratták, és az ŰVé kollégától kaptunk egy üveg pezsit is, szóval sikerült megmulatni a dolgot. Akinek nem a századik volt, annak a turné utolsó hétvégéje, szóval nem kellett azért messze menni a motivációs tényezőkért. Személy szerint azért is pörgök ennyire a témán, mert gitárosként mindössze egy alkalommal álltam színpadra más csapat színeiben, amikor kisegítettem a Szezont '13 nyarán, úgyhogy mondhatni együtt öregszem a zenekarral, fontos mérföldkövek ezek. :-)
Az este egyetlen gikszere az volt, hogy nem sikerült szállást intéznünk, így a teljes végkimerülést céloztuk meg aznapra. :-) A koncert utáni rockdiszkó [ami pár óra leforgása alatt szép lassan fokozatosan hagyományos diszkóvá degenerálódott] egyébként teljesen lecserélte a népet, csak pár srác maradt a székeken bóbiskolva, gondolom Ők az első busszal terveztek hazamenni. Mi is elkényelmesedtünk, a sarokba halmozott cuccon ücsörögtünk, nézegettük a táncoló csajszikat, meg ittunk, ahogy azt ilyenkor szokás. Több csodabogarat is utunkba sodort a sors, két srác például azzal igyekezett érdekesebbé tenni az életünket, hogy angolul haverkodva külföldinek tettették magukat, konkrétan norvégoknak. Megmondom őszintén, hogy szégyellem magam, mert simán beszoptuk a dolgot, mindannyian le is álltunk velük előadni a nagy nemzetközi arcokat, csak később a biztonságiak - akik láthatólag morogtak rájuk - mondták, hogy az egész egy ordas nagy kamu, és hogy ezek mindig ezt [vagy legalábbis ilyen hülyeségeket] csinálják. Sejthettük volna, volt már szerencsém "átlagos" skandináv arcokhoz, arrafelé még az egészen kis gyerekek is makulátlan angolsággal beszélnek, ezek meg épp hogy törték a nyelvet. Egy másik srác Mapettel kezdett vitatkozni a kábeles kofferen, miután elmeséltük neki, hogy az valaha - full komolyan - a Metallica-é volt, még a 91-es Népstadionos koncertjükkor utaztattak benne egy adag cédét, Mapett pedig lecsapott rá. Ez egyébként tényleg igaz, bár tudom elég meredeken hangzik, nem is szeretem mesélni, mert sose hiszi el senki. Most odáig mentek, hogy letépkedték róla a matricákat, hogy láthatóvá váljon a fedelén lévő dombornyomott kép az aktuális lemezborítóval...ez már kicsit elgondolkodtatta a srácot, még, ha nem is győzte meg. :-)
Mire teljesen autentikus veretős elektronikába váltott a zene, már inkább reggel volt mint hajnal, úgy döntöttünk asztalt bontunk. Pakolás közben amúgy sikerült lencsevégre kapni egy srácot, aki igazi tankönyvbe illő electric boogie-t táncolt, kurvajól nyomta. Nincs még nálam a felvétel, de remélem fel tudjuk majd használni, élőben nem is láttam még ilyet. :-) A hétvége egyetlen összezörrenését pakolás után sikerült abszolválni, miután Maci kidőlt, és befeküdt a buszba aludni, én meg rázártam volna az ajtót, de Mapó még akart ezt-azt pakolászni, és kicsit rosszul jött ki a lépés. Nem volt komoly balhé, csak épp akkora, ami így a vége felé már kijár, ez jelzi, hogy fáradunk. Sokkal rosszabbul nézett ki az, ami a klub tőszomszédságában zajló kocsma előtt folyt. Egy amúgy kis termetű, de rettentő agresszív részeg félmeztelen csávó, látszólag minden ok nélkül, kollektíven szájbabaszott mindenkit, akinek pechére - reggel lévén munkába menet - útba esett a járda azon szakasza. Egyik-másik vissza is ütött, ezek közül többen a körülöttük álló - nem tiszta, hogy csak bámészkodó, vagy konkrétan felbújtó - társaság tagjaitól is kaptak 1-1 pofont, de volt olyan srác is, aki szó szerint elfutott, hogy ne bántsák. A hülye fasz meg dobált utána üvegeket, meg amit csak ért. Csak pár percig néztük ezt a jelenetet, eléggé meg voltunk rökönyödve, aztán az vetett véget a dolognak, hogy egy - valószínűleg valami nagyon elméleti jellegű harcművészetet gyakorló - járókelő szinte már naív higgadtsággal belement a bunyóba, és egészen addig sodródtak [kábé 50 métert], hogy már majdhogynem a busz oldalának dőlve ütötték egymást, erre úgy döntöttem leléptetem magunkat a pástról. Így reggel félhétkor kurvára nem hiányzott, hogy hirtelen a teljes pereputty úgy ítélje, hogy közösségileg lépünk fel, és egy pillanat múlva egy 5vé10 közepén találjunk magunkat. A csávó egyébként láthatóan nem vette komolyan a támadást, egyik-másik szorongatásba fulladó ütésváltás között konkrétan röhögött, ami a félmeztelen kollégát a véres torokkal üvöltés szintjéig dühítette, szerencséje volt a srácnak, hogy ilyen részeg, mert olyan luftokat ütött, ami egy 120 kilós ellenfelet is simán lekáózott volna, ha el tudja találni...hihetetlen.
Kicsit odébb a rendőrök igazoltattak egy faszit, ezt már a helyszínről való elhajtás után láttuk csak, szerintem észre sem vették, hogy egy izmosabb köpésre tőlük mindjárt vért ontanak. Beszarás. Jobb ötlet híján a reggeli órákat a teszkó parkolóban töltöttük, megpróbáltunk aludni egy kicsit. Mondjuk az alvás, mint kifejezés nem feltétlen fedi a valóságot, inkább csendben ücsörgésnek nevezném ami történt. Beugrottunk pár péksüteményért így "lefekvés előtt", és a biztonság kedvéért ökörködtünk pár sort mindenféle leopárd mintás kabátokkal a női ruha részlegen. Videóztuk is a dolgot, de odajött az őr, és kijelentette, hogy tilos, és szinte azzal a lendülettel el is viharzott, mint aki tökéletesen megbízik abban, hogy azonnali hatállyal végrehajtjuk a rendelkezéseit. Persze nem akartunk semmi rosszat, csak egy kicsit úgymond...ledobta az agyunk az ékszíjat. :-) Az autóhoz visszatérve kicsit kajáltunk, aztán bebugyolálódtunk a takarókba/hálózsákokba, és megpróbáltuk kipislogni magunkból a szeszt. Én ugyan a legtöbb esetben azt mondom, még a puszta betonon is szívesebben alszok mint a kocsiban, de hát december 20-án ezt azért meg kell gondolni, pláne, hogy már hetek óta a megfázás szélén egyensúlyozgattam. Bő három óra telt el, mire Szentivel utolsóként rászántuk magunkat a kikászálódásra, ekkor már hét ágra sütött a nap, és a hétvégi bevásárlók is elözönlötték a környéket. A srácok már bent kávéztak a büfében, csatlakoztunk hozzájuk. Kiértékeltük az estét, meg úgy az ilyenkor szokásos semmirőlbeszélgetés is kezdetét vette. Alvás hiányában az átlagosnál jóval több szabad időnk maradt így a két koncert között, Macinak volt is egy ötlete az eltöltésére. Mi lenne, ha valahol útközben beugranánk valahova paintball-ozni?? Volt egy általános meglepetés az ötlet hallatán, de végülis mindenkinek tetszett, csak abban egyeztünk meg, hogy ne így öten bomoljunk fel 2-3 fős csapatokra, hanem hajtsuk fel a ma estére hivatalos zenekarokat, és nyomjunk egy ilyen nagy össznépi mókát. Sajnos ez nem sikerült, pedig találtunk egy jó pályát Baja mellett, ahol szívesen láttak volna minket, de végülis úgy döntöttünk, hogy kiscsoportosan inkább valami lazább foglalkozás legyen. Feldobtam példának a bowling-ot, ebben is simán benne lett volna mindenki, de végül ez is elmaradt. :-)
Persze adta volna magát, hogy a szabadban csináljunk valamit, mert régóta először tökéletes őszi kirándulóidő volt, 5-10 fok közötti hőmérséklet, gyönyörű napsütés, és bár eléggé fújt a szél, ezt betudtuk inkább a környéknek. Útközben Macinak volt egy elég meredek monológja arról, hogy a brokkoli valójában földönkívüli eredetű életforma. Nem tudnám idézni, és az is igaz, hogy én mondjuk pont a társaság megrögzött standup-ellenes partikillere vagyok, de azért el kell ismerni, hogy nagy alakítás volt. :-) Az egyetlen, ami csak-csak kihagyhatatlan programnak bizonyult, a Baján történő kajálás volt. Nem vagyunk különösebben ismerősök a városban, de találtunk egy elég jól kinéző helyet egy Duna-holtág partján, ahol egymás mellett sorakozott vagy 5-6 étterem. Az irányelv az volt, hogy a lehető legtürhőbb kockásabroszos, olcsó, egyszerű kajálda legyen, és halászlevet szeretnénk enni, merthát mégiscsak tudjuk már, hogy hova jöttünk. Az első komoly csalódás az utóbbi teljes hiánya volt. Miután az összes bejáratra kifüggesztett étlapot végigtanulmányoztuk, kiderült, hogy egyik sem tart halászlevet. Volt köztük mexikói kajálda, grillező, és még egy kizárólag koktélokra specializálódott "randi bár" is, de semmi klasszikus konyha. Hát ez hótciki. Találomra bizalmat szavaztunk a legolcsóbbnak látszó helynek, ami inkább a büfé kategória volt, mint az étterem, hát ez is hiba volt. Nem sorolom, hogy mit ettünk, de kritikán aluli volt a menü, és annyira még csak nem is olcsó. Oké, drága se, de olyan szinten volt elbaszva minden, hogy az botrány. Egyedül a büfés lányok mentettek a dolgon valamennyit, de hát nem ezért jöttünk mise meg tise.
Kicsit megrázva magunkat ezen trauma után leparkoltunk az Armstrong klub elé, és lehoztunk még egy szettet a kocsiban bóbiskolásból. Első körben egy ilyen "brainstorming" jellegű asszociációs játékkal kezdtük magunkat zsibbasztani. Mondok egy szót, Te vágd rá, ami elsőként az eszedbe jut, és megyünk körbe-körbe. Mire ötvenedjére is csak annyit mondtam, hogy "pina", örömmel láttam, hogy a többiek is kezdenek álmosodni. Amikor legközelebb kipattant a szemem, már rég ránk sötétedett, és eleredt az eső, szóval minden lényeges szempontból egy teljesen új időszámítás kezdődött. Épp kinyitották a helyet, úgyhogy bepakoltunk. Nagyon jófejek voltak a helyiek, és kiderült, hogy zenekari fogyasztás is van [nem volt megbeszélve], úgyhogy mindenki magához vehette, amiről úgy gondolta, hogy visszahozza hangulatba, én bekávéztam. Ugyan a tejszínhab pont előttem fogyott ki, cukrot meg dacból nem kértem, szóval nem volt egy kulináris élmény, de kellőképpen felébresztett, és már el bírtam képzelni, hogy lesz még belőlünk valami. Aznapra két teljesen új megismerkedés várt ránk, az Orwell Disznói, és a Gardnerella Vaginalis zenekarok személyében. Mindkét zenekar képviselete jóval a buli előtt megérkezett, és nagyon jófej srácok voltak, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Bár az eksztra-hang szükségessége nem bizonyult igaznak, Mapett szépen összemókolta a két cuccot, jól szólt. Közben meglátogattuk a helyi Spar-t, és bár a múltkori Penny-s kiruccanáshoz hasonlóan, nyomába sem ér a teszkós élményeinknek, sikerült azért feltöltekezni, gondolva már a hazaútra is. Ami külön kellemes meglepetés, hogy időközben a klubban KURVASOKAN lettek. Azért is meglepő, mert Baja egy afféle "random" városként élt a fejemben, amiről a méretéhez és lakosságához képest soha senkitől nem halottam nagy sztorikat. Időről időre felmerült, hogy itt is kéne játszani, de sosem éreztem, hogy lemaradtunk volna valamiről. Hát tévedtem. :-) Csabinak egyébként volt egy idevalósi barátnője, aki miatt megfordult itt párszor még a kezdetek kezdetén, és mondogatta szervezéskor, hogy a bandával is el akar jutni ide egyszer, de szerintem nincs olyan város az országban, ahová nem, tehát ez nem sokban különböztette meg a többitől, legalábbis az én szememben. Amit viszont itt láttunk, az magáért beszélt. Mapett szedte a belépőt, és én is beugrottam pár percre, amíg a bandák beállásával kellett bíbelődnie, szinte megállás nélkül jöttek az arcok. Számot nem mondok, de annyit elárulhatok, hogy az este végére rekordot is döntöttünk, soha ezelőtt nem jártunk ilyen jól kapuzással. :-)
Ismerős ugyan nem sok volt, lévén, hogy Baja nem sok mindenkinek esik útba, de két bátaszéki leányzó, Kriszta és Heni eljöttek megnézni minket, nekik külön örültünk. Régi ismerősök, és nem mellesleg a környék leggyönyörűbb hölgyeinek egyikei, úgyhogy sokat dobott a közérzetünkön a találkozás, természetesen csak barátilag. A Gardnerella Vaginalis nyitotta a sort, ha jól értelmeztem, akkor ez nem épp a sokadik bulijuk volt, ennek megfelelően egy kicsit nehezen állt össze, de nagyon lazán tolták a srácok, jó hangulat uralkodott. Már amennyiben a goregrind-ot lehet egyáltalán lazán tolni. A mi fellépésünk olyan hirtelen jött, hogy el is felejtettem, hogy egy szürke Budapest Cowboys-os póló van rajtam, ami annyira azért nem metál. Meg is lepődtem amikor a beszerelés végén ledobtam a pulcsit, de úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ez a turnétemetés, no shave, no shower weekend. A szürke anyagon egyébként brutál hatalmas izzadtságfoltot sikerült összehozni a végére, ebből tudom, hogy dolgoztam rendesen. A koncert egyébként kurvajól sikerült, odapakoltuk mint a gép, se színpad, se elszigeteltség, tömve volt a hely, pogó, ordítozás, a plafonról is csorgott a geci verejték, és TALÁN még jól is játszottunk. Meg is állapítottuk, hogy bár nem túl etikus versenyeztetni egymással az aktuális koncerteket/városokat/közönségeket, de Szerbia óta ez volt a legjobb. Az Orwell Disznói még utánunk tolták, Ők helyben alapbandának számítanak, ennek megfelelően rájuk is betódult a nép. Hardcore-punkot tolnak a mocskosabb fajtából, Macit szabályosan megvették kilóra, végigpogózta az egészet. Mapett és Szenti is bent buliztak, Csabival mi inkább olyan beszélgetős-iszogatós levezetést tartottunk.
A kifelé pakolást elég lazára vettük. A 'Disznók rendeztek egy kis jótékonykodást is, az egész bulit azzal hirdették, hogy játékokat, és egyéb adományokat gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek így karácsony közeledtével, erre mi is készültünk ezzel-azzal. Választottunk egy fő-szimbólumot is az akcióhoz, egy labdát, amire mindenki írt egy kis üzenetet, és persze dedikáltuk, ezzel aztán meg is kíséreltünk lefotózkodni, na az volt egy szép jelenet. Ott álltunk tizen valahányan, és perceken keresztül mindenhonnan csak vakuvillanások látszottak, mint a vörös szőnyegen. Kemény volt. :-) Valaki feldobta, hogy nem is így kéne oda adományozni ahogy van, hanem el kéne árvereztetni, aztán a pénzt adományozni oda. Erre mindenki nagyon bólogatott, de nem igazán tudom, hogy mennyire volt komoly ötlet. Minden esetre remélem, hogyha tényleg megcsinálták, akkor hamarosan hírt kapunk az eredményekről. Nagy barátságok köttettek az este alatt, elég nehezen köszöntünk el, de addigra már mindenki megfejtette az általa ismert világegyetemet oda-vissza kétszer, sikerült egy sokkal patentebb pakolást is eszközölni, mint az ideúton, és úgy alapvetően minden készen állt. A hazaút nagyjából a szokásos eseménytelenségben zajlott, még meg is jegyeztem, hogy a legutóbbi ilyen hosszú utunkról [asszem Gyuláról] sokkal fáradtabban vezettem haza, pedig ott sem az alváshiány, sem az időjárás nem tett alánk ennyire. A srácok aludtak, én kértem magamnak zenét a Szenti telefonjáról bluetooth-on vezérelt hifibe [bááááámulatos hol tart a technika...:-D], és hagytam, hogy az út csak úgy leperegjen előttem. Pár boxkiállást, és pár percre tehető "alvás-megszakító" beszélgetést leszámítva csendben utaztunk hazáig. Pontosabban a próbateremig, ahol ki kellett dobnunk a cucc egy részét, utána Csabit a vasúton, a többieket meg otthon, de ez részletkérdés. Bőven világos volt már, mire az utolsó motyót is a helyére raktam, utána végre volt alkalmam egy pillanatra hátra dőlni. :-)
A fészbukra azt írtam > parádés finálé áll mögöttünk, és valóban, nagyon betalált az utolsó hétvége, sok mindenkinek tartozunk köszönettel, nem csak most, az egész turné alatt óriási élményekkel gazdagodtunk.
Nem is várat magára sokáig a folytatás, egész pontosan MA ESTE játszunk '15-ben először, a már-már legendás Stagediving fesztiválon, amit mindannyian áttörésként élünk meg. Nagyon reméljük, hogy jó lesz, különösen a tavalyi nyitány tükrében, ami nem kifejezetten sikerült erősre, inkább emlékezetesre. :-)
Köszönöm Mindenkinek, aki követett egész évben, de legfőképpen az őszi turné alatt, bíztam és továbbra is bízok Bennetek, különösen azért, mert soha ezelőtt nem körmöltem még ennyi beszámolót, remélem, hogy akik ott voltak 1-1 állomáson még sok-sok további emléket őriznek, legalább olyan megmosolyogtatóakat, mint én. :-)
BUÉK mégegyszer, és '15-ben is mi vagyunk a Herék, köszönjük, ha velünk lógtok!! :-)
TGer
