Cojones

Sziasztok!

Lassacskán a célegyenesbe érünk, nem is húzom az időtöket felesleges bevezetésekkel.
Három bulink volt a legutóbbi beszámoló óta, és azóta ki sem látszottam a dolgokból, így most kicsit nehéz mindent összeszednem, de talán ez nem is olyan nagy baj. A gyulai kört megelőző napokban már olyannyira vállalhatatlan állapotok uralkodtak szerény hajlékomon, hogy úgy döntöttem rászánok vagy kettőt, hogy rendbe hozzak ezt-azt, és kitakarítsak most már. Sok minden gallyra ment, ablakzárakat kellett cserélgetnem, több helységben a linóleumot is felszedtem, és a vízvezetékek is okoztak fejfájást bőven [egy ideje már vödörrel öntögettük lefelé a ganajt a retyón]. Ismerhetitek is akár a kérómat, legfeljebb nem tudjátok, sok publikált fotó készül itt, és még valami is, ami miatt ezt az egészet felhoztam. De erről csak később.
A szóban forgó hétvége ugyanúgy duplázós lett volna, mint majd' mindegyik, de a pénteki koncertet lemondták, Nagymágocsra így mégsem jutottunk el. Amikor kihírdettük a dátumokat, sokan fel is kapták a fejüket erre a kis falura a listában, nem értették, hogy oda mégis hogyan kerülünk, de én ettől még nagyon vártam. Korábban sok olyan tapasztalatunk volt, hogy az ilyen eldugott helyek - kiéhezettségük okán - elég hálásak tudnak lenni. Egyszer egyébként már áthaladtunk rajta egy utazás alkalmával, Orosházára menet útba esett. Ha minden igaz, a koncertet befogadó kocsma az, ami bedobta a törölközőt, és a helyi kontakt nagyon szerette volna átmenteni valahová a hepajt, de a jelek szerint nem sikerült. "Na mindegy."
Szombat délutánra rendeltem a srácokat magamhoz. Szenti és Mapett biztonságban megérkezett, Macival viszont nem sikerült egyeztetni, hogy min változtat az, hogy csak ekkor indulunk, így lett egy kis szabad időnk. Elugrottunk visszaváltani a takarításkor összerakott üvegeket. Nem kevés volt, még a másfél évvel ezelőtti Erdély-túráról is itt maradt egy kockányi üres palack, mégis valahogy többre számítottam. Minden esetre az sem jött rosszul. :-) Volt még egy kis paránk az cuccal kapcsolatban, egész pontosan azt nem tudtuk, hogy mennyire lesz felszerelt a klub. Elvileg Szenti lekommunikálta ezt, de Mapettet mégsem hagyta nyugodni a dolog, úgyhogy elég kacifántos módon, az egyik pincér lányt lenyomozva a fészbukon, sikerült szereznünk egy kontaktot, aki végülis megnyugtatott affelől, hogy nem kell már eksztra motyóval készülnünk. Maci is előkerült, mire minden szokásos kört lefutottunk, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre. Igen hamar visszatért beszédtémaként, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal, ha majd a koncertek mellett újra levegőhöz jutunk, és szintén igen hamar újra vitatkozásba torkollott. Nem voltam valami toleráns kedvemben, fáraszt már nagyon, hogy ilyen küzdelmek zajlanak közöttünk, így ez valahogy az egész utat fémjelezte - számomra. Igyekeztem a lehető legtömörebben összefoglalni az álláspontjaimat, és csak annyi indokot felhalmozni, amennyit feltétlenül muszáj. Érdekes, hogy belátok ugyan néhány tőlünk olajozottabban működő zenekar kulisszái mögé is, mégsem érzem, hogy akármit is tanulhatunk tőlük. Pedig jó lenne már megszabadulni ettől a jelenségtől, hogy akárki akármit mond, képtelenség egyről a kettőre jutni, mert mindenki ezrével kezdi bedobálni a pro-kontra érveket, mint amikor a felugráló ablakok idegesítenek halálra a szar holnapokon... Szerencsére a 3-4 évvel ezelőtti önmagunkra jellemző 2-3 fős klikkesedés már nem kifejezetten jellemző a vitatkozásainkra...
Csabit Szarvason vettük fel, így próbáltunk a lehető leggyorsabban/hatékonyabban célt érni. A duma is többé-kevésbé elterelődött, Mapett a Vörös Yuk felújításáról mesélt, meg ilyen-olyan szakmai dolgokat feszegettünk. Volt még egy jelenésünk a No Silence stúdióban koncert előtt, mert megbeszéltük Simivel, hogy Szenti ezzel a bulival összekötve jön feljátszani az új Over My Dawn dalt. Nem könnyű belőni a helyet, mivel nem pontosan Gyulán van, hanem mellette egy tanyán, és főleg így éjszaka könnyű eltévedni. Nagy nehezen azért odataláltunk, Szentit kitettük, és tovább indultunk a helyre. Belvárosi pinceklub, vidéken az ilyenek jót jelentenek, most is meg voltunk elégedve, mind méretében, mind adottságaiban nagyon bejött. A tulaj jó arc volt, kaptunk sört, és mivel már csak egy óránk volt kezdésig, elkezdtük összepakolni a cuccokat.
Hetek óta az első alkalom volt, hogy a hátteret is használni tudtuk, egy pontosan olyan széles, feltekerhető vetítő vászon volt a színpad mögötti falra szerelve, ezen csak át kellett terítenünk, mint a száradó ruhát. :-) A Scarecrow és a Toportyán Férgek már minket megelőzve megérkezett, úgyhogy kisebb-nagyobb technikai akadályok elhárítása után át is adtuk Nekik a terepet. Kaptam Bencétől egy kis olvasnivalót, amit a koncertre beüzemelt állványos reflektor fényénél próbáltam szemrevételezni, de olyan hülyén váltogatta a színeit, hogy hiába a fullos bőrkanapé, egyszerűen az őrületbe kergetett, el kellett vonulnom "hátra". Egyébként egy teljesen felújított szuper-menő kocsmáról beszélünk, szóval szó sincs a szokásos dohos-téglás-álcahálós pinceklub megfejtésről, annál cudarabban nézett ki a backstage, ami a pince egy lezárt szakaszában, egy óvóhelyen volt, itt már sima fehér fény világított. Kellemes volt, csak kicsit hideg. Csabi is ide menekült egy kicsit a nyugiba, úgyhogy most megint lelkizhettünk egy sort.
Harapós kedvemben vagyok voltam mostanában, fáraszt, hogy ennyi mindenért kell felelősséget vállalnom, és sokszor úgy érzem ezzel egyedül maradok. Félreértés ne essék, imádom a srácokat, és tényleg úgy érzem, hogy ez most összeérni látszik [persze igazán majd csak akkor, amikor elkészül a közös lemezünk], és ez sokszor el is hangzik, de nagyon hiányzik, hogy néha mellettem is kiálljon valaki. Ez ilyen tipikus "turné vége" szindróma, kezd sok lenni. Nem fogok semmi rosszat mondani, de akadnak bennem tüskék. Csabi egyébként nagyon készségesen végighallgatja a panaszkodásaimat, néha azt gondolom, rajta kívül nem is értené senki. Pedig tudom, hogy ez az írás félig-meddig üzenet is [vagy "segélykiáltás"], de sajnos csak teljesen hétköznapi, pitiáner hisztiként csapódik le a köztudatban. Nem hiszti ez, csak én is vágyom rá, hogy ellazulhassak, és kicsit élvezzem. Pia nélkül, nyakbaborulások nélkül, világmegfejtés nélkül...csak a zene kedvéért, vágjátok.
A hely tulaja az egyik legproaktívabb szervező volt, akivel idén találkoztunk. Folyamatosan kereste velünk a kontaktot, dicsérte az ide hordott motyót, és annak hangját, sört is kaptunk, meg mindent átbeszéltünk, ez tetszett. Igaz, hogy az artisjusos papírom láttán egy kicsit ráncolta a szemöldökét, de mivel az egésszel úgyis csak én foglalkozom, nem volt gond ez sem. Találkoztunk két messzi földi cimboránkkal is, Zsebivel, és Rolival, akik Nagyszalontáról jöttek át Gyulára. Tudom, nem nagy távolság, de azért mégis különleges mindig, ha utaznak a kedvünkért, pláne ha országhatárokon át. Nem először fordul elő, pár éve egyszer Békéscsabára is beugrottak megnézni. Azért sem mindegy a dolog, mert Őket még az 'Akelás időkből egy mosonmagyaróvári társaságból ismerjük, 'Szalonta pedig "egész véletlenül" Túrkeve testvérvárosa, szóval sok ponton össze lehet itt kötni a dolgokat. :-)
A 'Férgek és a Scarecrow is lezúzta a magáét, már-már rutinból, így nincs is hova ragoznom, mindannyian meg voltak elégedve a bulival, és ez a fő. Lett volna még egy negyedik, az Orosházán megismert Colmena nevű zenekar is, de lemondták, nem is emlékszem, hogy miért. Minden esetre így is késő volt mire sorra kerültünk, többen fel is adták a "várakozást", minden esetre lelkes arcok gyűltek össze. A műsor a szokásos volt, úgy is működött, ahogy kell. Bár készült egy-két videók, amin felfedeztünk hibákat, néhol igencsak durván mellémentek a gitárok a hangolásnak. Csak remélni merem, hogy ez nem bukott ki túl durván ott helyben. Mikor végeztünk, nekem nem volt kedvem egyből visszaöltözni, eléggé hideg volt hátul, így leizzadva nem is lett volna megfázás-biztos. Csabival elég sokáig elhúztuk a cuccok összekaparászását, és bár eldumálgattunk meg elröhögcséltünk közben, de azért megint úrrá lett rajtam a neheztelés amiatt, hogy a többiek a záróakkord beütésével bezárólag a szélrózsa minden irányába szétrebbentek, meg sem gondolva, hogy esetleg segíthetnek valamiben. Ez így a "vége felé" már egyre jobban idegesít, és nem is értem. Hülyére aggódom magam a cuccaikért, hogy mi lesz, ha majd rajtam keresik az összes apróságot amit csak úgy lebasztak valahová, hogy a legrövidebb úton rárabolhassanak a szeszre. Értem én, hogy buli van, de szerintem ez túl laza. Macit például már majdnem sikerült bevonni a dologba, amikor "oldalról" egyszerűen berepült a képbe egy arc, és csak annyit mondott: "ha jössz csocsózni, kapsz pálinkát!" ...és mentek csocsózni. :-D Jó nekik...
Megint csak ne értsétek félre, nem akarok én itt szarakodni, csak ezek a dolgok valahogy arra emlékeztetnek, hogy a többiekkel ellentétben én nem bulizni jöttem. Valahogy nem tudok leszakadni erről. Csurom retek volt a cucc, minden leöntve borral, sörrel, meg az utcáról behordott sárban megfürdetve, hát ritka kellemetlen szitu volt. Tudtam, hogy itthon sem lesz elég mindent a helyére pakolni. Mire mindenki kibarátkozta magát, és nagy nehezen kivergődtünk a cuccokkal a járgányhoz [teljes összevisszaságban, azt se tudtam, hova nyúljak], már benne voltunk a hajnalban, be is zárt a hely, pontot is tettünk a dolgok végére. Gyulán egyébként komoly éjszakai élet van, tele volt a főutca fiatalokkal, úgyhogy ezt csak az órára pillantva realizáltuk mi is. Tettünk egy kísérletet még egy kis éjszakai zabálásra, de annyian álltak sorban, és olyan botrány mód lassan "főztek" az egyszem nyitva lévő kajáldában, hogy pár perc ácsorgás után feladtuk. Simi és a barátnője pont arra sétáltak, megpróbáltunk tudakozódni, hogy van-e esetleg másik hely, akár távolabb, ahol tudunk valamit enni, de mivel semelyik esetben nem voltak biztosak a nyitva tartásban, inkább megindultunk hazafelé.
A Gyula táblával történő fotózkodás ugyanúgy zátonyra futott, mivel már semmihez sem volt türelmem, és miután huszadik próbálkozásra sem találtuk meg a megfelelő pozíciót ahhoz, hogy mindenki benne lehessen a képben, egyszerűen ott hagytam a picsába az egészet. Nem bírtam már tolerálni, hogy még ezen is vitatkozni kell, jól le is üvöltöttem a bobok haját, már nagyon érett. Bocs mindenkitől, ha úgy érzitek, hogy ezzel még tartozom, de nagyon nem esett jól az egész jelenet, nem is akarom tovább ragozni. Egész úton hazafelé azon merengtem, hogy honnan a francból van bennem ez az egész feszültség, és, hogy biztos az én hibám, de valahogy mégsem jutottam arra, hogy jó pofát kéne bármihez is vágnom. Szeptemberben még, amikor azt láttam, hogy a srácok nélkülem is egy csomó koncertszervezést kezdeményeztek, és intézgetik szépen az egészet, már előre elterveztem, hogy most én leszek az, aki a maga segge alá tolatja a körülményeket, és hűdekurvára le fogok lazulni, ennek ellenére, már egy ideje totál a viszályára fordult bennem a dolog. Mindegy, hagyjuk is ezt a témát, nem akarom, hogy ez legyen a legjellemzőbb része ennek az "epizódnak"!
...talán ez a néhány, az átlagosnál is komolytalanabb illusztráció segít egy kicsit visszabillenteni a hangulati egyensúlyt. :-)
A következő egy hét amúgy is sokkal proaktívabb volt. Volt egy kis közös dolgunk vasárnapra is, így félig-meddig rögtönzötten megbeszéltük, hogy Maci kivételével mindenki nálam alszik, így egy kisebb box-kiállást leszámítva [fel kellett töltenünk vízzel az egyik kütyüt] nyíl egyenesen jöttünk hazáig. Már világos volt, mire felértünk Pestre, futottunk egy szokásosnak mondható teszkózós kört. Úgy ki voltunk éhezve, hogy ott helyben - fizetés után persze - leültünk felzabálni a fél pékséget. Kipróbálásra került egy egész csomó mostanság megjelent ízesített túrórudi, és Soproniék "palackozott csapolt söre" is, ami egy elég hülye koncepció, legfeljebb az számít jó pontnak, hogy papírzacskóba bújtatott üvegben árulják, ami elég mókás megjelenésre. A kaja azért javított a közérzeten, és egy gyors pakolás után úgy durván reggel 8 magasságában leheveredtünk szundítani egy másfél órát. Fél11 felé már a második kávénkat szürcsöltük, és csaptunk egy kis rendet, hogy kezdetét vehesse a meló.
Amiről itt szó van - és már eléggé közel járunk a megfejtéshez ahhoz, hogy "nyíltan" beszéljek róla -, hogy Bence megintcsak a zenekar körül ólálkodik, és ezúttal egy olyan ötlettel állt elő, hogy az egyetemen ahol "tanul" [Szeged], olyan feladatot kapott egy beadandóhoz, hogy egy bizonyos dramaturgiájú dokumentumfilmet kell forgatnia, és amennyiben benne vagyunk, Ő minket választana témaként. Még szép, hogy benne voltunk. Már a turné eleje óta igyekeztünk minél több nagy pillanatot megörökíteni videó formájában, hogy annyi naprakész anyagunk legyen a filmhez, amennyi csak lehet. Persze archívnak tekinthető felvételek tonnájával vannak a "fiókban", - a '11-ben és '12-ben bonyolított turnékon, és a stúdiózásokkor is nagy videózásokat rendeztünk - de azt szerettük volna, hogy a jelen kapja a legnagyobb hangsúlyt. A fészbuk aktivitást leszámítva nem sok kézzel foghatót alkotott még ez a brigád, úgyhogy itt volt az alkalom. A kezdetektől-napjainkig zanzásított kis jeleneteket egy afféle portré-interjú jellegű székenülős-mesélős-véleményezős-nyilatkozós vázra építettük fel, ez várt ránk vasárnap, ezt vettük fel.
Bence már előre összekészítette a kérdéseket, bár sok időm nem volt átgondolni, de többé-kevésbé személyre szabtuk, és mindenkivel toltunk egy-egy szettet. Díszletnek a lakásomat használtuk, ugye ez eleve egy elég "releváns" látványvilág, másfelől meg kimondva-kimondatlanul a zenekar bázisa. Már azóta minden lényeges háttérmunkát itt végeztünk, amióta eltűnt az életünkből a rendszeres Túrkevére mászkálás. Jó kis beállításokat sikerült kisakkozni, bár a bevilágítás okozott némi fejtörést, és amúgy is minden megoldást abszolút amatőr módon a bármilyen-háztartásban-fellelhető eszközökkel kellett hozni, de elég jól sikerült, kora délután készen is lettünk Csabival, Szentivel, és Mapóval. Mivel Maci csak később ért rá, így útjukra engedtem a srácokat, pár óra múlva pedig folytattuk kettesben. Jogos lenne a kérdés, hogy mit tudunk még mesélni magunkról, ami itt a blogban, vagy más módokon [például interjúkban, vagy a színpadon konferálás által] ne lett volna unalomig ismételve, de igyekeztünk egyfajta alternatív hangot megütni, kicsit átfogóbb képet, nagyobb rálátással mutatni.
Az sem mindegy ugye, hogy mindenki megszólal majd a filmben, és bár Macival erős túlsúlyba kerültünk a nyersanyag szintjén, próbáljuk majd úgy csűrni-csavarni, hogy helyreálljon az egyensúly. Itt a blogban amúgy is hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy a zenekar nevében szólalok meg, sokszor merészkedek olyan területekre, ahol már nem teljes az egyet értés, így érdemes lenne nagy betűkkel kiírni, hogy SZVSZ, ezzel is biztosítva a többiek véleményének tiszteletben tartását. Hozzáteszem, hogy időnként épp ez fog vissza az igazán kemény odamondásoktól - nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy amikor időről-időre negatív kontextusban írok valamiről/valakiről, azt élő beszédben nagyon finoman fogalmazva kevésbé diplomatikusan tenném...tudom, hogy ez kicsit hülyén passzol az oly' sokat hangoztatott "blogban nincs cenzúra" elvemhez, de higgyétek el, nem kétszínűsködök itt egy percig sem, csak szimplán igyekszem elkerülni, hogy a zenekar megítélését rontsák ezek a sajnos langyos kritikák. Bízom benne, hogy olvastok a sorok között, hiszen ismertek. ;-)
A következő hetet, a "ne álljunk meg nyerő szériában" elvet követve Szegeden töltöttem, Bencével nekiálltunk az utómunkának. Már a leutazás magasságában kibukott, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. Mire mindenkinél körbe házaltam, aki bármilyen nyúlfarknyi kis videóanyaggal rendelkezik a témában, ott tartottunk, hogy kedd este van, és én még mindig nem aludtam egy percet sem. Szentinél konkrétan egy napon keresztül digitalizáltuk a kazira készült felvételeket, Mapettel a fél lakást feltúrattam, mire minden memóriakártyát megtalált, ami valaha megjárta a telefonját, és még a fél haveri kört is feltelefonáltam, hogy küldjék el amijük van. Azért egész jól összejött a nyersanyag, felpakoltam minden motyót amire csak szükség lehet, és megindultam Délnek. Enni sem sikerült túl sokat ez idő alatt, úgyhogy az első mekiben vettem egy szatyor sajtburgert, és azokat majszolgatva alig egy óra alatt letekertem a távot. Rájöttem, hogyha izomból taposom a gázt egész úton, körülbelül pont akkora kockázattal vagyok mintha elalszom, viszont elég adrenalint áramoltat át rajtam, hogy az utóbbi egész biztosan ne történjen meg. Hülye ötlet, de működött, úgy mentem mint kamaszkoromban, egészen feldobott. Ne próbáljátok ki otthon!
Az utómunkával is kifejezetten jól haladtunk, bár Bence kissé alábecsülte a feldolgozandó adatmennyiséget, és sajnos a hardver kapacitásaink végére is igen hamar eljutottunk [a várthoz képest legalábbis egész biztosan]. Nem lettünk készen, de egész jó képet kaptunk róla, hogy mire számíthatunk a végeredménytől. Jó hangulatú munka volt, kifejezetten kellemesen csalódtunk egymásban, már ami az együttműködési képtelenségeinket képességeinket illeti - különösen 5 év együtt zenélés tapasztalataiból ítélve. Közben persze ment a hülyülés, ha elfáradtunk kávéztunk, sőt, a kolléga még egy lasagna-t is sütött valamelyik este. A hétvége eljövetelével fel kellett függesztenünk a tevékenységet, mivel jelenésünk volt otthon. Kecskemétig még együtt utaztunk, nagy vonalakban elterveztük a befejezés hogyanját, aztán elköszöntünk, én meg újból késésben találtam magam.
Kellemes hazautam volt amúgy, laza zene ment a rádióban, és a naplemente sem csúnya az M5-ösről vizslatva, de mire hazaértem, épp hogy csak egy zuhanyra volt időm, plusz dobtam egy csókot a lánynak akit imádok, aztán irány a Dürer. Míg mi többiek aktív pihenőn töltöttük ezt a hétvégét, Maci két zenekarral is fel tervezett lépni aznap. Az ALS a szokásosnak mondható év végi buliját adta, viszont egy elméletben már évek óta létező, de kézzel fogható formát csak mostanában öltő zenekar, a Hit By A School Bus debütálni készült. Macinak van egy egészen hosszú listája azokról a dalokról, amiket el szeretne még játszani ebben az életben valamelyik bandájával, egy kicsivel rövidebb listája azokról a műfajokról, amikben ki szeretné próbálni magát, és néhány olyan ötlete, ami köré felépít majd 1-1 kis világot. Na ez a banda az utóbbiak egyike. Gecitürhő kétakkordos őrjöngés, szigorúan trióban, kizárólag a lényegre szorítkozva. És, hogy mi a lényeg? Hát körülbelül az, hogy mindenki bassza meg a faszt, ugyanazzal a fasszal. Persze nem általánosít, külön-külön, részletesen kitér minden egyes esetben, hogy az éppen szóban forgó alany pont miért. De mindegy is, jó kis dzsunga tress/grájnd/krászt cuccról van szó, a nemrég megjelent kislemezen én is kajabálok, tökre élem. A dalszerzési tevékenység egyébként nagyrészt Maci munkája, koncertképes trióvá Nedóval, és a Superbutt-os Attikával egészül ki, akit mondjuk én nem ismerek személyesen, de mivel mindenki így hivatkozik rá, bátorkodom én is azt tenni. :-)
Jó volt a koncert, és bár nem voltak sokan, Mapett nagyon dinamikus megszólalást sakkozott ki nekik a pult mögül, egészen megdöbbentő módon életre kelt a cucc. A kislemez DIY készült, és bár nem a legkutyaütőbb - kizárólag demó szintű cuccokkal és körülmények között, de azért sejtettem azt, hogy jellegében megváltozik majd az egész, ha élőben, csutkára kihajtva tálalják. A Szezon buli hasonlóan jól sikerült, és bár itt sem voltak sokan, azért szépen megmulatták a dolgokat. Timi [Mrs.Maci] egy elég lélekemelő beszédet is tartott nekünk arról, hogy mennyire nem szereti, hogy sok közös barátjuk eljátsza, hogy támogatják Macinak ezeket az önmegvalósító jellegű törekvéseit, mégis, amikor kellenének, akkor nincsenek sehol, és mi ehhez képest milyen jófejek vagyunk, hogy mindig, mindenhol "testületileg" jelen vagyunk, és támogatjuk a "mieinket", amiben csak lehet. Hát igen. Szezonék egyébként elég jól haladnak az új nótáikkal, megint volt egy egész csokor, amit eddig nem mutattak még be sehol. Nagyon jól találnak el bizonyos hangulatokat, főleg azokra a témákra kapom fel a fejem, amikről számomra egyértelműen az jön le, hogy ezt nem lehet "kitalálni a semmiből", mondjuk otthon pötyörészve a hangokat a gitárpróba, hanem igenis próbálni kell hozzá, és hosszú időn keresztül érlelni, variálni, kikristályosítani a dolgokat. Bár nem én vagyok az igazán "próbákra éhes" tagja a közösségünknek, de ezek hallatán el kell ismernem, hogy igen, ez valóban hiányzik belőlünk. Itt lenne az alkalom tanulni valamit. :-)
Mire a srácok lejátszottak, nekem már ketyegett is az óra egy itthoni jelenésemhez, úgyhogy lecuccolás után elköszöntem, gondoltam eldöcög ez már nélkülem. :-) Másnap aztán jött a hideg zuhany, miszerint indulhatok vissza a próbaterembe az énekcuccért, mert a kövi hétvégén még az is kelleni fog. Megtörve ezt azzal, hogy Szenti bátyja is aznap költözött, és még oda is beugrottam egy kicsit segíteni [bár a legvégére értem oda, így nem sok hasznomat vették], fáradtságban szinte már ugyanott voltam, mintha ugyanúgy koncerteznénk. Sebaj, a lényeg, hogy el lett intézve. Hét közben egy épületbontáson dolgoztunk a Random Virág Tomival, úgyhogy be kellett melegíteni. Jól elfáradtam, a kezemet szétvertem, és a szakállamba ette magát a cementszag, de azért megcsináltuk. :-) A hálaadás napi NFL maraton azért kárpótolni tudott [főleg mint ürügy az udvarlásra]. :-)
Szigetszentmiklós, közelsége révén egy kicsit megtévesztett, így megint csak kapkodásba és fejetlenségbe torkollott a gyülekezés. Egyedül Szenti volt rugalmas, vele rendesen össze is pakoltunk, aztán felkaptuk Csabit a vasúton, de mind Mapett, mind Maci elég jól elúszott. A várakozással nyakunkba szakadt időt produktív kutatómunkának szenteltük. A Hős utcai benzinkúton kellett találkoznunk, ahol egy Penny Market is akad, szóval miután megetettük egy kicsit a busz folyadéktartályait, gondoltuk lecsekkoljuk, hogy hogy sütnek a pékek errefelé. Ez nálunk amúgy is olyan rituális dolog, nem múlik el hétvége teszkó [!] látogatás nélkül, de ezt az esetet megbántuk. Nagyon finoman szólva az egész bolt egy rakás szar, mind a választék, mind a kiszolgálás terén TALPAS egyesre vizsgázott, a tájára nem megyünk többet. Azért vettünk ezt-azt, de már csak kínunkban. Mire a srácok megérkeztek, már késésben voltunk, szóval ezzel a csalódással "kiegészült" feszültséggel néma csöndben elstartoltunk. Maci nem értette pontosan a szitut, így eléggé felhúzta magát, hogy most akkor Őt mi hibáztatjuk-e azért mert ennyi időt kóstál a városban lezongorázni azokat a távolságokat, amikre neki még szüksége volt munka után. Nem volt ilyesmiről szó, csak ahogy írtam is, ennyi mindennel a hátunk mögött, már minden apróságot nehéz elviselni, ami nem könnyíti meg a dolgokat... :-(
A távot egyébként pikk-pakk abszolváltuk, nem úgy a hely megtalálását. Eléggé összezavart, hogy az előzetes utána nézés alapján minimálistól kicsit rosszabbnak mondható helyismeret, a telefonon kapott tanácsok, és a GPS véleménye mind ellent mondtak egymásnak. Így utólag persze már egyszerűbbnek tűnik, és valszeg oda is találnék, de főleg az zavart be, hogy már csak a vélhető közönség helyébe képzelve magam is, minden megtett száz méter után egyre kizártabbnak tűnt, hogy ilyen helyen kéne keresnünk egy bulit. Nagy nehezen csak megérkeztünk. Az infrastruktúra egész rendben volt, színpad, hátsó ajtó, parkolóhely, ide behúzok egy pipát. A cuccról, és a helyiek mentalitásáról már nem nyilatkozhatok ilyen derülátóan. Az Aspects zenekar, nem sokkal az utolsó pillanat előtt lemondta a szereplést, és ezt a szervezőség szankcionálta is...a motyó meg csak simán egy rakás szar volt, miközben olyan kampányolást kaptunk mellé, hogy jujj. Ettől függetlenül a társaság, akik összegyülekeztek erre a nem túl rangos eseményre, nem nagyon tűnt válogatósnak, a Toportyán Férgek beállása alatt, már a "kérem a lábdobot" felszólításra felálltak táncolni, mókás volt. Maci egy korábbi bekezdésben már felemlegetett ismerősei egyébként ezúttal ellátogattak a bulira, mondván, hogy közülük többen ide valósiak, úgyhogy ott is alakult egy kis kör. Azt mesélték, hogy lettek volna többen is, de a városban két nagyobb társaság is, akik rendszerint a hely törzsközönségét adják, épp házibulit tart aznap, úgyhogy rájuk nem számíthatunk. Sajnáltuk, de hát mit lehetett tenni. A srácok rámentek a szeszre, én meg jobb híján kávézással ütöttem el az időt. A pultos lány kedves volt, és bár eléggé nagy kavalkád volt a pia körül, főzött nekem vagy hármat is zsinórban, pont erre volt szükségem.
A Férgek bulija elég türhőre sikerült, a megszólalás gyakorlatilag kimakszolta a koncepciót, soha ilyen recsegős-ropogós élményben nem volt eddig részem - bár lehetett volna...ha Ők is ott lettek volna Szarvason. :-) A fiatalság azért élte, nem kérdeztek semmit. Az egyik mélynyomó sikeresen leégett, és a rezgéstől még a színpadról is lemászott a cucc [jó nagyot csattant], aztán a mi koncertünk alatt még egyszer. Hátőőő...izé. Semmi közünk hozzá bazdmeg. Nem is értem. Méretét, és elrendezését tekintve kényelmes placc volt, nem volt különösen kellemetlen itt játszani, csak a hangzás által éltem újra részben a Szarvason tapasztaltakat [ahol amúgy meg minden más miatt tökre lelkiismeret furdalásom volt, ha emlékeztek]... A bulinkat nem részletezném, olyan volt, mint a többi, csak egy kicsit random. A haverok bírták. Az útitervünk szerint e között a két koncert között otthon alvás szerepelt, és Szenti be is táblázta valamivel a délelőttjét ezen felbuzdulva, úgyhogy eléggé szorgalmazta a mielőbbi hazaindulást. Az ittasabbik felét mondjuk nem volt könnyű rávenni, hogy segítsen, de a Férgekkel jól eldumálgattunk színpadbontás közben. Csak Csabit zavartuk kissé, akinek szanaszét voltak rakva a tokjai, és kapott is egy kérdőre vonást a stílusát illetően, amikor látszólag idegesen próbált szlalomozni az cuccban térdig gázoló emberkék között. Norbi, a Férgek frontembere kérdezte meg tőle, hogy "csak Őt személy szerint utálja-e nagyon, vagy tényleg ennyire alulfejlett a kommunikációs képessége?", és sikerült egy érdekes párhuzamot is felállítani a konyhai munka [gy.k.: Csabi szakács], és az antiszocialitás között. :-) Húbazdmeg, mondom, mi lesz itt mindjárt??...de aztán semmi, csak röhögtünk az egészen.
Nem úgy kábé 10 perccel később, amikor már a busznál tartottunk, és valaki a seggére állítva tette le a kedvenc gitáromat a hátam mögé, ami jó nagyot csattanva el is dőlt amikor nem néztem oda, na az meg belőlem hozta ki a rosszabbik énemet. Szerencsére megvédte a tok, de nagyon remélem, hogy ebből nem lesz legközelebb, mert a frász jött rám. Egy darabig csak fortyogtam magamban, de amikor kész lett a pakolás, és próbáltam volna átgondolni, hogy minden megvan-e, már nem tudtam tolerálni, hogy a srácok harmadszori felszólításra sem hagyták abba a hátam mögött 1 méterrel történő sutyorgást, úgyhogy üvöltöztem egy kiadósat. A hely tulaja is ott volt, próbált beszúrni valami közhelyet, hogy "úgyis minden megvan", de azt is leugattam. Tudom, nem kellett volna, de megmondom őszintén, hogy nem bántam meg, ilyenkor ezeket hagyni kell, hogy kijöjjenek belőlem, nagyon rosszat tesz az, aki húz azzal még percekig, hogy "nyugi már, lazulj!". Attól napokig is rajta tudok maradni a dühön. Levezetés képpen betoltam az utolsó sütit, amit még a Pennyben vettünk, aztán megpróbáltuk bebikázni a Férgek verdáját, hogy Ők is elstartolhassanak. Nem arattunk túl nagy sikert, még egy kósza szikrára sem futotta a töltésből, ez főleg azért meglepő, mert betolni kifejezetten rövid távon sikerült. A hazautunk többé kevésbé zökkenőmentesen zajlott, mindenki épségben megérkezett, felszórtuk a motyókat hozzám, Csabival még kicsit elemezgettük a történteket, aztán ledöglöttünk. A másnapi kötelező nagyzabálás ezúttal a sokat emlegetett Pléh Csárdában történt. Ezt egy egész napos programként illik értelmezni, mert még ha reggel 8kor tolod is oda a képed, akkor is garantált, hogy úgy bekajálsz, hogy estig egy értelmes gondolatra nem fogja futni, nemhogy még mocorogj is mellé. Valamivel átfogóbb képet igyekeztünk kapni a menüről, mint legutóbb, így nem csak a másfél kilós panírozott hullákra építettünk. Szenti barátnőjével kiegészülve hatan voltunk, kipróbáltuk a pacalt, a sztrapacskát, a milánóit, a rakott krumplit, és az egyszerűbb gyomrúak [például én] a cordon bleu-t.
Mondanom sem kell, hogy irgalmatlan adagokat adnak, aki mellőzte eddig a linkekre kattintgatást, szerintem pótolja be, és nézze meg a videót, mert abból fogja érteni. Az öreg, aki főnökként szerepel, egyébként nem dolgozott aznap, és ez érezhető visszaesést jelentett a minőségben, de mondjuk engem ez nem érdekelt, én zabálni jöttem [Csabi szóvá tette, dehát Ő szakmabeli, jó hogy érzékenyebb]. :-) Persze senki sem bírt vele - az csodával határos lett volna - ki előbb, ki utóbb, de a végét mind elcsomagoltattuk. Bocs, ha ezzel most szétoszlatok egy álomképet magunkkal kapcsolatban, ez tényleg profi szint, a közelében sem vagyunk. Volt még rajtunk kívül egy elég tiptop kis kosztümös csaj a bódéban, meglepő temperamentummal hallottuk telefonálni két rágcsálás között, Tőle kifejezetten féltünk. Mi van, ha egyedül betolja a szemünk láttára, amit mi nem bírunk hatan?? :-D Az utolsó pillanatig a jelét sem adta fáradásnak, de aztán egy ponton Ő is bedobta a törölközőt, és kért egy dobozt. Szerintem pontosan ismerte a határait, nem úgy tűnt, mint aki idegenül mozog a környezetben. :-) Az idő is szépen elment, lassan ideje volt összeszedni magunkat. Hozzám amúgy kifejezetten közel van ez a hely, de még megígértük, hogy kivisszük Szentinét a Keletibe. Elég sűrű forgalom volt, nem is mertem közelebb menni, mint a Dózsa György úti kereszteződés, itt elköszöntünk, és visszafordultunk. A liftből kilépve a húgom jött szembe a folyosón, rögtön meg is örökölte tőlem a kajám második felét, úgy éreztem már a könyökömön jön ki. Dobtunk egy kávét még pakolás előtt, reméltem, hogy kicsit helyre rakja a pocakokat, de talán mindenki csak nyűgösebb lett tőle. Szívtuk egymás vérét mint állat, még azon is képesek voltunk összeveszni, hogy beférünk-e egy telefonnal készült képbe anélkül, hogy fel kéne állni, hogy összeboruljunk, mint a sittesek a zuhany alatt. Kiderült, hogy igen. :-)
Nagy nehezen megindult a karaván Kisújszállás felé. Szenti keresgélt a lemezek között, hogy mivel lazíthatna a hangulaton. Abban mindenki egyet értett, hogy szóba sem jöhet semmi, amiben torzított gitár szól, ahhoz már "öregek vagyunk". Szóba jött filmzene, komolyzene, még diszkó is, mire a többség megszavazta a Boney M - pontosan ugyan nem tudom de - úgy 30 év körüli koncert dévédéjét. Mondanom sem kell, hogy én a kisebbséghez tartoztam, de aztán egész jó poén-alapanyagnak tűnt, különösen, hogy kép is volt hozzá, a GPS kijelzőjén lehetett sasolni. Hát mit ne mondjak...ha én nekem valaki 2007.10.06.-án ezt elmeséli...lehet, hogy ma nem tartanánk itt. :-) Egyébként elég rövid volt, még nem jártunk szerintem Monornál sem, amikor vége lett, kereshettünk tovább. Megpróbálkoztunk a legutóbbi Linkin Park lemezzel, de nagyon nem jött be, sőt...ahhoz képest, hogy csupa jót hallottam róla, kifejezetten traumatikus élmény volt. Az útviszonyok sem voltak kellemesek így telezabálva, ekkor hangzott el az az ominózus mondat is, ami ennek a bejegyzésnek a címe lett végül. Olyan jó helyen, a jó időben talált meg, hogy azóta szállóigévé vált. "Még egy ilyen kanyar, és visszajön a pacal" :-) Megérkezéskor már az első benyomás is sokkal jobb volt, mint mostanában a legtöbb bulink esetében. Tele volt a kocsma, sőt, még a környéke is. Csupa rokker arc, és senki olyan, aki láthatólag ne tudta volna, hogy mire vállalkozik. Nem volt ugyan valami tágas, de bőven elég ahhoz, hogy sok jó ember kis helyen is sok helyet foglalhasson. :-) Sietve bepakoltunk, aztán átadtuk a terepet a Roar zenekarnak. Hát Ők nem kifejezetten voltak hálásak, hogy velünk dolgozhatnak. Ez nagyjából minden megnyilvánulásukból lejött. Az egész kurvára nyögvenyelősen állt össze, valamivel több mint 40 percet kóstált eljutni odáig, hogy az első hangot megpengessék. Ettől már előre a plafonon voltam. Nem is kevéssel futottunk ki az időből, amit rájuk tudtunk szánni. Elég rendesen be voltunk fenyítve a buli végét jelentő csendrendelet felől, de szóba sem álltak velem, amikor mondtam, hogy sietni kéne... Igazából még a szervezés hogyanjából fakadt a sértődöttség, nem kifejezetten értettek egyet azzal, hogy további zenekarokat is szeretnénk az estére, - ezért több különböző módú és mértékű kioktatásban is részesültem még az este folyamán - csak kár, hogy mindegyik nélkülözte az együttműködni vágyást, és/vagy az ok-okozati összefüggéseket. Mindegy, nem akarok én itt sarat dobálni, minden esetre kurvára remélem, hogy soha többet nem kerülünk egymás útjába.
Ennek a homlokegyenest-ellenkezőjét tudom nyilatkozni a Painful Anger zenekarról, akik most másodjára játszottak velünk, és jönnek a következő körre is. Állati jófej srácok, jól is zenélnek, és nekik különösen gubancos volt megszervezni ezt a koncertet, aminek ellenére minden helytállást példásan hoztak, szóval tényleg, RSPKT! Egy jópofa cintányér megfejtést is láttam náluk, még a backstage-nek kikiáltott billiárd teremben vártuk az előző koncert végét, amikor láttam, hogy a kolléga egy majdnem teljesen szétrepedt ride, és egy szintén eléggé viseltes splash tányért csavaroz az állványra egymásba fordítva, tehát úgy, hogy lemez a lemezre simuljon. Állítólag a Blind Myself-es Valentin ötlete, és egy nagyon varacskos kínai hangzást ad ki ez a kettő így együtt. Én is megcsaptam, tényleg morcosan szólt. A cucc szarakodásától, és a fél hangfal elszállásától eltekintve innen már egészen zökkenőmentesen zajlott az este. Ez sem volt különösebben gázos, mert csak az éneket hangosítottuk ki, és a hely akusztikája elég jól szétdobálta a hangot mindenhová, legfeljebb a tányér erőlködésének tett egy kicsit rosszat, hogy csak a fele szólt. Azóta persze megszereltük. :-) A mi bulink is jól sikerült, a szokásos szettet játszottuk, tömve volt a kocsma, nem is érdemes ragozni - meg elég régen is volt már ahhoz, hogy részletekre emlékezzek. Annyi maradt meg, hogy Szenti lehangolt gitárja megint beszart valamiért, és az utolsó erre írt nótát egyedül kellett játszanom, ami megintcsak jól kiborított a komfortérzetből. Persze így is lement, és Szenti azt mondta, hogy jó volt. Ő csak tudja má'. :-) Van itt egy videó elvileg, nem tudom sajnos beágyazni, mert a fészbuk nem engedi, de tégy egy próbát, hátha láthatod! Elvileg mindenkihez eljuthat, aki a posztoló hölgyemény, vagy a videóban megtagelt arcok ismerőse, vagyis "haver" [igazából annyira nem aggódom amiatt, hogy túl sok "laikus" eljutott volna a poszt ezen igen késői szakaszára]. :-)
Egész jól lelazultam, mire végeztünk, de igyekeznem kellett az elpakolással, hogy a Férgek műsora még beleférjen az időbe. Hát drága jó Roar-ék főnöke ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy még egy kis pénzügyi természetű vitába is belesodorjon, plusz a nyakamba öntse, hogy mennyire azt hitték, hogy a bab is hús. Mit ne mondjak, elég rosszul esett, de félig meddig megértem, hiszen tudhatta ha van egy kis esze, hogy ezt a dolgomat nem fogom félbehagyni azért, hogy mélyebbre ássuk magunkat az egyet nem értésben... Kár, mert mire végeztem és utánuk mentem, már leléptek, pedig nagyon kikívánkozott már valami hálátlanság. Csabival aztán ha már más szarság nem is történt, ezen felbuzdulva megtartottuk az aznapi terápiás beszélgetésünket. Arra tértünk vissza a buliba, hogy Mapett és Maci már szinte belépett a Toportyánokhoz, Mapett nyakában a három húros bőgő, Maci meg a torka szakadtából üvölti a mikibe, hogy ROOOOOOOOOTS!!!!!, hát legalább Ők jót buliztak. Szentivel beültünk a biliárdhoz kicsit relaxálni hazaindulás előtt, közben a Férgek vagy egy milliószor megköszönték a közös koncerteket, tényleg nagyon kedvesek voltak, aztán amikor végeztek, mi elkezdtünk szétszerelni.
A pakolás már-már cirkuszi látványosság számba megy, bár most eléggé nehéz volt mindent betuszkolni, és Mapettel ugyanúgy odabasztuk/ugyanabba az ajtóba/ugyanazokat a kezeinket, de a csinos/lelkes kocsmárosnénik végignézték, és gratuláltak, hogy milyen szép rend lett. Elmeséltem nekik prózában, hogy hát ez már tényleg elég sokadjára történik, sőt, ha a Nagymágocsot nem mondták volna le, akkor ez bizony egy jubileumi koncert lett volna, de erről majd később. :-) A Férgek kocsiját megint csak be kellett tolni, szegény autó remélem azóta azért meggyógyult, Csabitól elköszönve pedig mi is hazaindultunk. Nem maradt Ő sem hoppon, még valahol a két első zenekar műsorai alatt/közben Szentivel átugrottak Kevibe', így saját autóval mehetett haza. A lehető legjobb pillanatban, még mielőtt eluralkodott volna rajtam a kétségbeesés, a végeláthatatlan hajnali hazaút gondolatától, hirtelen bevillant, hogy mi még tele vagyunk elpakolt kajával, úgyhogy azon "melegében", menet közben, elkezdtük kézzel zabálni a délutánról megmaradt húsokat. Elfogyasztottuk a Monstert is, amit már vagy egy hete folyamatosan magamnál hordok, hogy kihúzzam vele a legfáradtabb pillanatig. Bár nem ez volt az, de nagyon jól esett. :-)
Miután mindenki megtömte az arcát, egy darabig még dumáltunk, aztán ahogy ez mindig is lenni szokott, a srácok elaludtak, én meg csak bámultam bele a sötétbe, és igyekeztem megnyugodni. Az énekcuccot ugyan még vissza kellett szállítanunk Szezonéknak, ami sajnos a leghidegebb hajnalra esett, és az épületben lévő teherliftet sem tudtuk használni, de ennyi kellemetlenséget leszámítva minden különösebb gond nélkül hazaértünk.
Ezzel voltam tehát még adósotok, remélem, hogy megérte mindezt végigszenvedni, és esetleg olvastatok olyasmiről is, ami további érdeklődést kelt. :-)
Kösz mindenkinek, a következő két koncerttel [egyik/másik] az idei évre már befejezzük, remélem, hogy minél többetekkel találkozunk!!

Pusza!!
TGer