Pénz & Sárm!
Íme, a pillanat. Jelentem, folytatom!
Nem tegnap pötyögtem utoljára...
[okéoké, minden poszt így kezdődik] :-)
Csabi tanácsára úgy döntöttem, ezúttal feltördelem néhány epizódra az oknyomozó riportot, mivel már legutóbb sem először éreztem, hogy ekkora adagokban ez már hízlal. :-)
A mai "adásban" elvarrom Nektek a tavaszi turnéról megmaradt szálakat, legközelebb a nyárról regélünk, aztán majd meglátjuk, meddig marad nyereséges a franchise. :-)
Ott szakadt meg a sztori, hogy Salgótarjánban zenéltünk. Azt a hétvégét bizonyára megemlegetjük még. Node nem csak egy koncert volt a sok közül, hanem egyfajta megágyazás néhány változásnak. Hangosan kimondva csak később lett, de eredetileg ezen a bulin szerveztük át a felállást, így másfél év után újfent. Szerencsére ezúttal senki sem lépett ki, viszont bővültünk, rögtön duplán. Az előző posztban már meséltem Szentiről, aki betömte végre a Sanyi után maradt hiányposztot, és Maci is előlépett állandó taggá. Volt ugyan egy kis ijedtség, amiért eléggé kapkodva intéztük ezt - tulajdonképpen két sör között elböffentve, hogy ki-mit akar - de pár nap/hét alatt hozzászoktunk a gondolathoz, hogy mostantól hatan. Az egyéni sztorik apróságaival most nem untatnálak Titeket, egyrészt, mert kicsit utána számolva már negyedik hónapja így vagyunk, másrészt mert megvolt ennek a maga hírverése, elolvashatjátok itt vagy itt, de még TV verzió is volt, és kétszer rádióztunk, amihez nem tudok most hirtelen kontaktot, de tán majd máskor. :-)
Négy buli volt hátra. Nem ígértük meg egymásnak, hogy azonnal, hirtelen, minden kanyart levágva az új felállással rugaszkodunk neki, ez még korai lett volna. "Könnyített" valamennyit a helyzeten, hogy négyből kettőt már a következő héten lemondtak. Sopronba, ha emlékeztek, tavaly is mentünk volna, de miután Komárnóban akkora földbeállást produkáltunk, hogy nem rizikóztuk meg a tovább indulást [annyi pénzünk sem volt, hogy étlen-szomjan-mezitláb-kutyaszánnal be bírjuk vállalni], úgy döntöttünk idén biztosra kell menni. Ettől lépett vissza most a Bohémia klub, amivel aztán nem vitatkozhattunk. Ígértek pótlást, de ragaszkodva a blog szellemiségéhez - ami nem ritkán a polkorrektség rovására megy - elárulom, hogy az ilyenekben sosem hittem...na majd meglátjuk. Olvas bárki Sopronból? :-)
A következő hétvégére tehát egy bulink maradt, amivel szerencsére nem igazán lehetett mellélőni > Oroszlány. Sajnos, azon a héten elég sok minden elromlott, aminek a nagyrészére már nem emlékszem, de jól kirángatott a hangulatból. Péntek délután eszközöltünk egy próbát, aztán egy berúgást. Lenéztünk a Dürerbe, ahol valami rögtönzött detkór koncerttel ünnepelték a hely 5-ik születésnapját. Elég nyomasztó volt az oly' sokat emlegetett
vasalthajú/fültágított/nyakbatetovált/répanacis delegációból ilyen tömény adagot "kapni", és sikerült belefutni abba a bandába is, aki tavaly Békéscsabán lenyúlta a lóvénkat, de szerencsére nem maradtunk sokáig. Itthon aztán Bencével szokás szerint reggelig dumáltunk, nem is volt könnyű az ébredés.
Dél körül átmentünk Szentiékhez, onnan meg a meccsre. Összeraktuk a hangot, pont ahogy legutóbb, aztán elhoztuk a család mikrobuszát, merthát az új fiú annyira főnyeremény, hogy ilyenjük is van. :-) A faterja diszkréten leviszgáztatott, miszerint már odafelé is én vezettem, de szerencsére görbült az osztályzat. :-) Visszaérve még elpöcsöltünk egy pár órát pakolással, szereléssel, pizzazabálással, sebek nyalogatásával [másnap volt köményen]. Út közben megint megjegyeztem, hogy mázlink van az időjárással. Szinte az egyetlen dolog, ami hibátlanul klappol egész évben [na jó, az esztergomi koncert elhalasztása a március 15-ei hóvihar miatt talán előre letudta a szivatásunkat egyben].
Egy laza óra alatt leértünk Oroszlányba. Koccantunk az Over My Dawn tagokkal, Csabi és Anna meg még egy harmadik irányból érkeztek, aztán szép kis háromautós fáklyásmenetben megérkeztünk. Emlékszünk tavalyról, hogy hogy néz ki a helyzet? Zsír. :-) Megvoltak a nagy nyakba borulások, nyilván itt nem az a szokásos arctalan bürokrácia érvényesül. Kipakoltunk és rámentünk a szeszre. Legalábbis már-aki. Kiderült, hogy korábban nem jártuk eléggé körbe hazatérés körülményeit, a buszt is várják időben, szállásunk is legfeljebb a szabad ég alatt lehetne, úgyhogy részemről se pia, se hernyó, se kurvák. Néha ilyen is kell [vagy nem]. 
Másodiknak időzítettük magunkat a négyből, így nem telt bele sok idő, máris lehetett szerelni. Előttünk egy helyi srácokból verbuválódott ücsörgős-akusztikus szett játszott. Kellemes dallamokat pengettek, de kicsit sem feldobva a labdát. :-) Minden esetre szépen összegyűltünk. Elővettük a tavaly bevált megoldásokat, voltak ismerős arcok, ismeretlenek is, eladta magát a performansz, már amennyire ilyen körülmények között ez lehetséges. Ez inkább házibuli mint koncert. Csillagos ég alatt, a puszta kellős közepén, lobog a tűz, fűben fetreng mindenki. A szabadságérzetben ad extrát, nem az adrenalinban. És hibátlanul működött.
Ami utánunk következett az szintén megér egy misét. MC Broko művésznévre hallgat az úriember, aki Csehországból érkezett, és egy igen attraktív one-man-performed műsort nyomott, a szó legszorosabb értelmében >>> játékokon. A műfaj egyfajta breakcore, amit, ha valaki nem ismer, úgy tudnám összefoglalni, hogy egy elektronikán, tört ritmusokon, szekvenáláson, konzervatív füllel a legösszeférhetetlenebbnek tartott dolgok házasításán alapuló stílus. Rendszerint számítógéppel készül, de kis kreativitással - amiből itt nem volt hiány - élőben is előadható. 
Lemezről biztos sokan olcsójátékhülyegyerekeknek jellegű poénzenének gondolnák, klasszikus orgonaszólók alá programozott blastbeat-ekkel, elképzelhetetlen nyelveken történő suttogással - vagy épp ordibálással - de ahogy láttuk Brokót rátehénkedni a kütyüire, miközben gitáron, szintin, és a programozott alapokat élőben keverve zenél, elvitathatatlan muzikalitással, nem volt több kérdésünk. :-) Ahogy ott álltunk, nagy félkörben a színpad előtt, mindenki kereste a másik tekintetét, benne az őszinte csodálkozással hogy bazdmeg, embeeeeer, ez mimááár?? :-) Bezony. Készült pár videó, nem mind kapta el a csúcspontokat, de ezt azért nézzétek meg Ti is.
Nem először játszott itt sem, de Pesten is már többször, és a Critical Mass biciklis menet is ismeri - mint jelenséget - Európa szerte. A legtöbb koncertfotó is az Ő galériájából való, és ugyan nem beszélgettünk túl sokat, de sztorijai is akadtak bőséggel. A buli előtt és után egy teljesen hétköznapi íszternjuróp arc, enyhe hipszter beütéssel, amit még bevesz a redneck gyomor. :-)
Megnéztük az Over My Dawn koncertjét is...pontosabban ott voltam rajta. Elnézést kérek a srácoktól, de nem igazán tudok érdemben nyilatkozni. A hazaút közeledtével kezdtem szeparálódni a partiarcoktól, meg amúgy is kifárasztott a sok kérdés-válasz-kérdés küzdelem [mi volt velünk egész évben? alapon], és ez valahogy visszahozta rám az egész heti elkenődöttséget. Támasztottam a falat, éreztem, ahogy lüktet az egész, a zenével, a dülöngélő emberkékkel, de fejben közben egész máshol jártam. A hangos koncertek után volt még egy kis tűznézés, körbeülés, akusztikus gitár, kongázás, énekelés, ez kicsit lelazított. A srácok építettek deszkából egy kis kilátót, úgy 5-6 méter magasat. El nem hittem volna, hogy nem szakad össze alattunk, de csak felmásztunk rá Szentivel. Dumáltunk, meséltem neki ezt-azt a közelmúltról, kicsit a távolról is, had haladjon az ismerkedés. Irgalmatlan csillagos eget láttunk fentről.
Mire mindenki kifílingezte magát, vettünk egy mély levegőt, és hazaindultunk. Mindenki össze-vissza szervezte a hazaútját, úgyhogy a buszra végül csak hárman maradtunk. Talán a városhatárig dumáltunk a semmiről, Szenti szinte azonnal bealudt [hoppá milyet alliteráltam gecó], nem sokkal később Mapett is. Bőven világos volt mire hazaértünk. Felcuccoltunk és bedobtunk egy kávét. Külső szemmel olyan lett volna, mintha most indulna a nap, a srácok rápippantottak egy bagóra, tervezgető jelleggel beszélgettünk, de valójában az utolsó lépésekhez gyűjtöttünk erőt. Ők elpályáztak, én ágyba zuhantam. Koffeinlöket ide vagy oda, nem számított. :-) Snitt.
A másik sztornózott koncert Szegeden lett volna, egy "új" helyen, az Alagút sörözőben. Bevallom őszintén, ezzel a koncerttel én sem sokat foglalkoztam a "holtidőben". Önálló bulikhoz rendszerint tisztes távlatokból szokás időpontot intézni, a hirdetésre, részletekre, ilyenkor még ráérünk. Nem mondanám, hogy azzal keltem és feküdtem, hogy mikor megyünk már. Szeged megítélése amúgy is elég vegyes. Amikor a Szolnoki két éve odaköltözött, mondván, hogy felvették az egyetemre, a csapból is az folyt, hogy Szegeden hanyas a kabát. Itt kell zenélni "mert jó", ide kell jönni a semmittevés kedvéért is, és azért összegyűlt egy kisebb adag haver aki ide volt köthető, de mégsem alakult ki az a "második otthon" fíling, mint mondjuk Mezőtúron, vagy Dunaújvárosban. Szilveszterkor voltunk utoljára, azóta mintha eltűnt volna a föld színéről. Nem tudom mit gondoljak, majd meglátjuk lesz-e legközelebb. Minden esetre itt volt nekünk Kiskunfélegyháza. Még aznap délután [május 25-én], hivatalosak voltunk a 1 like Rock-ba interjúzni. Ezen a ponton még mindig ment az agonizáció, hogy mit mondjunk, mi zajlik a ház körül, minden esetre tudtuk, hogy csak két hét múlva megy adásba, szóval rizsáztunk össze-vissza, a szereplés reklámértékére hagyatkozva. Köszönjük srácok!! :-)
Korán leértünk 'Félegyházára, a Rocktár még ki sem nyitott. Sétáltunk egyet cigi és pia vásárlás ürügyén. Annak ellenére, hogy ekkor még csak távoli fenyegetésnek tűnt a Nemzeti Dohánybolt "éra", a főutcán tömegével nyitva lévő kocsmák, éttermek, újságosok egyhangúlag nélkülözték ezt az opciót. Az egész hóbelevanc túlvégéig masíroztunk, mire találtunk egy boltot. Magunkhoz vettük ami kellett, oszt séta vissza, közben befutott a "stáb" is.
Kihasználva a hosszú idő adta kényelmességet, rámentünk a színpadépítésre. Szépen végigrágtuk magunkat az összes, általában elkapkodott részleten, még egy kamerát is beállítottunk a keverőpultba, hátha elkap néhány masszívabb pillanatot amivel Kögéék még fűszerezhetnek a tévés anyagon.
Az eredeti menetrend az lett volna, hogy két teremben, egymást váltva mennek a koncertek, az átszerelések adta üresjáratok teljes mellőzésével. Ez több ponton is bedőlt. A Noa Rock nevű frontasszonyközpontú formáció lemondta a szereplést [hozzáteszem > szerencsére, mivel így kerültünk feljebb a nagyszínpadra], a másik, egy Psychogang nevű fantomzenekar pedig minden felvezetés nélkül, egész egyszerűen elmulasztott megjelenni. Azért mondom, hogy fantom, mert tényleg az, ez alatt a név alatt még a megadott címeken sem találtam róluk semmit. Mondjuk a többiek sem tudták, hogy ezek Ők ki a faszomok kik, csak Árpinak [rokktár tulaj] volt egy telefonszáma a bobhoz aki elvileg tehet az egészről. Persze hiába hívtuk. Kettesben maradva sikerült egész elegáns esti időpontra csúszni, már nem kellett aggódnunk, hogy akadnak még, akik úton vannak és le fognak késni. Sajnos nem rogyadozott az épületalap az emberanyagtól, viszont örömmel tapasztaltam, hogy aki eljött, az ugyanolyan nyitottsággal fogyaszt minket is, ahogy vélhetően az Akelát fogja. Ezt annó a Bloody Roots-os koncertünkön is megfigyeltem, habár azt gondoltam, hogy tök véletlen. Respekt!
Mapett átvállalta a hazautat, úgyhogy én is söröztem-buliztam, a magam visszafogott módján. :-) Rég nem láttam az Akelát élőben, pedig jóformán rajtuk nőttem fel, mókás volt kicsit nosztalgiázni. Közben persze sör meg még több. Konkrétan kiittuk a Kőbányait a pultból. Gasztro spin-off > az itteni melegszendó kurvajó. Ha kijön a lépés, próbáljátok ki! ;-) Hazafelé menet ismét felbomlottunk két-három különböző útra/módra. A Pestre tartókban mocorgott a honvágy, szóval lassacskán kipakoltunk. Mapett felső ládája bukfencezett egy szépet a rakodórámpán legurított cucc-torony tetejéről, én pont kihagytam... Nem tudom mióta mondom, hogy ennyire azért nem kéne spórolni az energiával, mert egyszer valami összetörik, dehát beszélhetek...szerencsére baja azért nem lett. Elköszöntünk mindenkitől és gó. Kellett még egy gyors kitérő ahhoz a már előzőleg feltérképezett éjjelnappalihoz, mert kevésnek bélyegeztük söreinket. Szenti megkért, hogy hozzak neki is párat, és a kezembe nyomott egy kétezrest. Nem tudom miért, úgy vettem le, hogy ennyiért kér sört, szóval hoztam vagy 15 dobozzal...kiderült, hogy csak kettőt akart, meg a visszajárót. Mindegy, nem romlott meg. :-) A szokásos minden bokornál meg kell állni szindrómától eltekintve, sima utunk volt hazáig.
A következő héten épp egy ilyen hangszerbolt-stúdió-stúdió-hangszerbolt tiszteletkörön cirkáltunk - elvittük a videót Kögének, Szenti meg kinézte az új motyóját, természetesen minden oldalról szivatott a technika, ahol csak ért - amikor a Blaha felé sétálva egyszer csak megállított egy hölgyemény, és apró szemrevételezés után beszervezett egy sör-tesztelésbe. Igazából az életkorunkra volt kíváncsi, de nem azért, hogy a vélhető nagykorúságunkat megerősítsük, hanem hogy megtudja, hiányzunk-e még a statisztikájából. Az ilyen kendőzetlenül offenzív kérdések [hány éves vagy?] hallatán mindig fellángol bennem a kalandvágy, és persze rávágtam, hogy 43 [megvan a maga sztorija, hogy miért ennyi], ezzel felvételt is nyertem. Szenti, aki még - MÉG - nem ilyen rutinos, a valóságot mondta, és mivel az 19 - bezony -, bőven akadtak korábbi jelentkezők ahhoz, hogy Ő már ne kelljen. A csaj [csaj a faszt...khm...hölgy...asszony...mammer...GILF...stb...] egész sor tipikus piackutató kérdést tett fel mielőtt belevághattunk. Érdekes, hogy ugyan beleláttam a papírjába, és több válaszom is magától ott figyelt volna az opciók között, nem is egyet közülük elutasított [manipuláció? korrupció? konspiráció? okossááááág???]. Többek között azt, hogy a leggyakrabban fogyasztott márkának a Kőbányait jelöljem meg, pedig ez minden túlzás nélkül hagyomány [tulajdonképpen a Kőbányai teszi ezt zenekaros sztorivá, ezért van, hogy ezt most ide leírom :-)], és nem könnyen mondtam le róla, azt hiszem, hogy a Soproni javára. Kíváncsi vagyok, az egész vajon mire kellett [persze a nyílvánvaló tatarozáson és wellnesshétvégén kívül, a pályázati pénzek adóvisszatérítése után]... Persze az értékelés nem az utcán zajlott. A Mercury Hotel egyik földszinti konferenciatermébe vitt be minket, ahol egész bizalomgerjesztő körítéssel, számítógéppel, kosztümös titkárnő vezetésével dübörgött a kvíz show. Az egész leginkább egy szavazó bizottsághoz hasonlított, bár ha urnát látok, lehet, hogy megijedtem volna. :-) Kaptam egy pohár sört, ittam, Ő kérdezett. És bazdmeg, a nyakam rá, hogy Kőbambi volt. Mondtam is nekik, hogy ezt isszuk majd' minden nap, kurvára nem ma kezdtem, de csak nagy matektanár szigorral néztek rám a szemüveg fölött, hogy disztingváljak-koncentráljak. A kérdések, nem mellesleg, elég személyesek voltak, és bár névtelenül zajlott, elég sűrűn hazudtam ahhoz, hogy Szenti hülyére röhöghesse magát a válaszaimra vágott pofáikat látva. Három ilyen kört futottunk, maximum 5 perc alatt, három pohár - esküszömhogy - Kőbambi, háromszor ugyanaz a kérdéssor. Nem volt szerencséjük, emlékeztem az előző körben adott válaszokra, és már csak a vicc kedvéért sem mondtam mást, legfeljebb úgy analizálgathatnak ronggyá, ha pörgött valahol egy kandikamera. Fizetségül kaptunk két doboz Borsodit. Miiiöööcsoda multikultúra...!... Ezt egyébként már előre elporhintette amikor leszólított, afféle biztonsági mézesmadzagként. Ha Szenti időben kapcsol, négyet is kaphattunk volna. :-) 
A június nem hozott sok újat a nap alá, de azért próbáltuk kreatívan eltölteni. Interjúztunk a Rockvilág rádióban. Felrántottunk pár új demót. Lőttünk fotókat, összekaptunk az utómunkán, kibaszattuk magunkat az Aréna Pláza - sokat látott - parkolóházából. Megkóstoltuk a habanero paprikát, ami még hugyozás közben is visszamar. Felfedeztük a rocksztár feliratú kólásüvegeket. Katasztrófatúristáskodtunk a Duna parton. Meglátogattuk Pávcsiékat 'Újvárosban, kajáltunk Bullburger-t. Jártunk a Hegyalján, és végigvirrasztottuk a Stanley kupa döntőt. Végülis nem rossz. :-)
Időközben már szanaszét feszített a belső kényszer, hogy legalább 1 új dalt fejezzünk már be eléggé ahhoz, hogy elkezdhessük a koncertekre cipelni. Ehhez sikerült egy őrjítően meleg nyári estét választani, romantikus félhomályban, pár hétnyi osztás-szorzás, dalszövegírás, kísérletezgetés eredményeként Maci felkajabálta az első nekifutást, ezzel sínre is téve az egész-zenekaros előadást [egyelőre persze csak bétatesztelés céljából]. A nóta munkacíme Twenty-thirteen lett, és dióhéjban arról szól, mennyivel könnyebben is megúszhattuk volna, ha a 2012-re ígért dolgok tartják a határidőt. Morcos kis nóta lett, páran azóta talán hallottátok is már. :-) Remélem a többi nem igényel majd ekkora lélegzetvételt.
Szép vízválasztó lehet itt a történet folyásában, ha klubszezonból a fesztiválszezonba lépéshez pakolom a reklámszünetet, úgyhogy mára ennyi. Van itt még bőven elbeszámolnivaló, úgyhogy most magam is kicsit rápihenek.
Hogy is szól az idevágó közhely?
"Maradjanak velünk!"
;-)
Folytköv!
TGer
