Cojones

Deleted Scenes :-)

2013.05.15. 02:32 | TGer | Szólj hozzá!

Hejhó Again! :-)

Közeleg a vége. Tömény adagot fogyasztottunk a turnéból a legutóbbi bejelentkezésem óta, így nem csodálkoznék, ha komoly részletek felett siklanék el így beszámolható emlékek után kutatva magamban, de ígérem igyekezni fogok! Sokszor nyavalyogtam már, hogy szokjatok rá a kommentálásra, de hát nem történt meg, így aztán elég nehezen térképezem fel, hogy kinek írom ezt tulajdonképpen. :-) Általában egy-egy poszt után három napig stabilan görbül felfelé a statisztika, de persze abból csak annyi derül ki, hogy nem senkinek. Most majd meglátjuk, magatokra ismertek-e. :-)

Esztergom után a Dürer Kertbe látogattunk. Nem tudom hány éve minden tavasszal megvan ez a buli, de ahelyett, hogy haladó hagyományként ünnepelnénk, minden egyes alkalommal olyan érzésem van, mintha az elsőre készülnénk...[csalódott vagyok?...talán egy kicsit.] Persze nincs min meglepődni, hetente megfordulok a DK-ben, és akár egy sörre jövök, akár egész estére, akár ismernek a pultosok, akár kezet nyújtanak az őrök, én a mai napig idegenben érzem magam. És pláne nehéznek látom előadóként érvényesülni. Mindenki annyira menő, annyira trendi, annyira hipszter, hogy annak ellenére, hogy jó törzshelynek látom a helyet, mégsem alakult ki bennem az "otthon" érzés. Egymillió és két banda megy fel a színpadra reménytől csillogó szemmel, és jön le BÁRHOGY, akár teljes kielégülésben, attól még a következő úgy veszi át a stafétát, mintha soha nem is léteztek volna. Ilyenkor úgy érzem, egyszerűbb az egész világ 7 milliárd humanoidjával ELŐBB megismertetni, neadjisten megszerettetni [?!] a zenémet, és csak azután kísérletezni a bázisépítgetéssel Budapesten...pedig ide születtem, baszki. Minden esetre helyi szinten még mindig a DK a legjobb. Sok más, talán jobban befogadó belvárosi klub leginkább csak olyan, mintha élve eltemettek volna. Egy szó mint száz, felvettem a "legszebb mosolyomat" és nekiálltam összerakni a Húsvéti Special Set-et, ami a szervezőség külön kérése volt a kistermes zenekaroktól.Nem szólt ez többről, mint egy halom feldolgozásról, legalább a műsor felében. Ez még önmagában nem lett volna nagy dolog, de mivel a buli még egy hónappal korábban időpontváltással került március 31-re, Bence nélkül voltunk kénytelenek megoldani, akinek ekkora már "kőbe vésett" programja volt. Ugye korábban az ilyen helyzetekre tanultuk be a műsort Macival, de most ez sem működhetett, mivel kettővel utánunk az A Losing Season is az est fellépői között sorakozott, és két egész koncertet már nem lett volna szerencsés bevállalnia. Megoldottuk: vállalja Maci a saját számokat, a feldolgozás nótákra meg kerítsünk vendégszereplőket, hátha még jobban is veszi ki magát a dolog. Kellett tehát 4 azaz négy új, nullkilóméteres énekes. Mapett [erősen ironizálva a helyzetet] első nekifutásra szerzett 3 gitárost. Végülis elférnek, gondoltam én, de mire az énekeseket összevadásztuk, azon kaptuk magunkat, hogy kilencen vagyunk a stábban, és illene azért próbáltatni is a brigádot. :-/ Végül nem lett olyan nehéz szülés, mint amire számítottam, de hát jobb félni. :-)
Két szombat délutánt áldoztunk erre az Amper próbateremben. Kurvajó hangulatban telt a gyakorlás, elszállt minden aggodalmam. Közben persze világmegváltás, megfejtés, sztorik, pénz, sárm.
A második próba már a koncertet megelőző napon volt, így onnét hazaérve Csabival már csak egy pingpongasztal méretű pizzát toltunk az arcunkba, aztán alvás. Másnap Ő elzúzott barátnőzni, én meg nekiálltam az utolsó simításoknak. Gitárt húroztam, trekklistát nyomtattam, elemet cseréltem, hogy minden patent legyen. Mivel az Esztergom előtt összetört autóm még mindig a biztosítási ügyintézésre várakozott, dönthettem, hogy melyik egyéb itthon lévő szappantartóba gyűröm bele a cuccot [a szó legszorosabb értelmében]. Pakolhatóság szempontból mindkettő katasztrófa volt, így kábé hasra ütés jelleggel döntöttem, és mire laza másfél óra alatt sikerült bepréselnem az embertelen sok szarunkat, már indokolt volt attól parázni, hogy Frédi Flinstone jelleggel kell majd rásegítenem a szerénynek mondható lóerőkre...
Odatelefonáltam, hogy kések egy fél órát, de kiderült, hogy még így is megelőztem mindenkit. Nahát mondom szépen vagyunk. :-) Félúton jártam a kipakolásban, amikor befarolt a többi zenekar, de ők is egy szép kis puttonnyal érkeztek, úgyhogy segítségem továbbra sem akadt. :-) Azért megoldottam, és kezdődhetett a sörözés. Az sem sokáig, mert elég hamar belelendült az első zenekar, és utána a második is, és hirtelen azon kaptam magam, hogy mindjárt kezdünk. A lelki békém felkutatása céljából gondoltam sétálok egy kört még a buli előtt. A WC előtt elhaladva megállított egy srác, és érdeklődött, hogy láttam-e egy bizonyos kék hajú cimboráját kijönni a budiból. Mondtam, hogy nem, de nem zavarta nagyon a dolog, rögtön meg is invitált egy kortyra, valami maga által kevert koktélból, laposüvegből. Mondta, hogy mit öntött bele, és nem volt kifejezetten bíztató, de azért csak megkóstoltam, nem illik az ilyet elutasítani. :-) Közben megkerült a kolléga [aki a dürer fényei mellett még egészen közelről sem tűnt kék hajúnak] úgyhogy nekiálltak elmesélni, hogy sok más egyéb között a Cojones-t jöttek megnézni, és nem-e tudom, hogy mikor kezdenek. Természetesen fogalma sem volt, hogy én vagyok az én, de elmesélte, hogy van egy közös ismerősünk, aki húde szeretett volna gitározni jönni hozzánk, csak amikor találkozott velünk, megijedt és inkább visszalépett, de már megbánta... NAHÁT. :-) Ebben a magasságban muszáj voltam felfedni magam, hogy kiderüljön az illető kiléte, így hát jól megleptem őket, minden esetre ebből még lehet, hogy lesz valami. :-) Majd még mesélek.
Időközben a minket megelőző zenekar beütötte a záróakkordot, úgyhogy lelki békével vagy nélkül, de mennem kellett felszerelni. Szépen begyűltek az emberkék, a tavalyit már helyből felülről verte a sztori, sz'al belekezdtünk. Széjsztap, Detkemp, ahogy szoktuk, aztán jöhetett a vendégdömping. Kádár Laci vastagított egy gitárnyit a Clouds Over California (Devildriver) megszólalásán. Ő ugyebár az Insane-ből lehet ismerős, ahonnét a mai napig is oly' sokan ismerik fel Mapettet is. Nem öt perccel ezelőtt zúztak együtt utoljára. Király volt! Szerettünk volna erre is egy vendégénekest, de nem lett, viszont Maci lelkesen lenyomta. :-)
Verettünk egy Driven By Hunger-t [kezd már alakulni, azért még eltart mire felzárkózik a többihez], aztán a hangszercserére való tekintettel ide szekvenáltuk a "nosztalgiafeldolgozásunkat", vagyis a Five Finger Death Punch-tól a The Bleeding-et. Jó három éve már, hogy ez volt az állandó külsős nótánk a bulikon, de egész jól sikerült felidézni. :-)
Rendkívül csinos segítségre leltem a gitármegfejtéseket illetően Máté Évi személyében, aki főállásban a Cherry Bomb leányságát [van ilyen szó?...és olyan, hogy zegzug?] erősíti, valamint énekfronton is kaptunk hathatós nyolcoktávos segítséget, egy három lábon járó budapest-élvonalbeli metálceleb személyében, aki nem más, mint Bokodi "Bráti" "Kisoszika" "Bokoditéjlor" Bálint, aki [számomra elsősorban] ex-ALS, Slipchaos, Backseat, Lost Continent, ex-The Ministers, ex-Gloaming [teattttyaúristen] tag. :-D
Csaptunk egy Empty trash-t, ami szokás szerint jól sikerült [a Maci féle performansz legerősebb nótájaként tartjuk számon], aztán jöhetett az újabb "reunion", Köge és DeadT érkeztek a Checkpoint Charlie-ból egy nótára. :-) Amíg a gittyócserével vacakoltam, a srácok összedobtak egy rögtönzött kis country bulit, yeeehaaaw-zással, meg tábortűzakkordokkal, meg kamudéliakcentusos kamunótával. :-) Körbeállva, tapsolva már egész stand up-osra sikerült. Azt hihették volna, hogy egy Volbeat nótához jammelünk intrót, de bizony nem, mert a korai Machine Head egyik nagy slágere következett, a From This Day! Ezt a számot már külön ennek a bulinak a kedvéért tanultuk meg, és nagyon élveztük, jó kis könnyen játszható, parti zúzda. :-) Eztán You Suffer...már klasszikus. És egy karizmatikus I hate LS...És ennyi. Így történt.
Lecuccolás közben pacsiztam több akkor érkezett, ilyenformán rólunk lemaradt cimborámmal...ejnye jányokfijúk. :-) A másik dolog, ami miatt [jogosan] rinyálhat az egyszeri zenész a Dürer kistermében játszva, az a backstage mérete, különösen, ha az átlagos bulikon szereplő zenekarok mennyiségét is figyelembe vesszük. Hiába vannak a külsősök "kitiltva" az öltözőből, egyszerre akkor sem tud huszon embernél kevesebb tobzódni ebben a telefonfülkében, ha a fene fenét eszik, és még ott a cájg is, ami mindig láb alatt van, és vagy divatból, vagy a zenei színtér homogenitásából adódóan, de ránézésre rendszerint az összes banda összes cucca tök egyforma.
Tizen darab tök egyforma gitártok, x darab ugyanabból a három-négy féle erősítőből, amit mindenki használ, meg vagy egy millió kis obis-praktikeres kábeles koffer, na meg vans hátizsák [jobb esetben tán quicksilver, közepesben eastpak, rosszabban teszkós fila]. :-D Egyszóval egy kibaszott gombostűt nem lehet leejteni. Mi előre feladtuk a harcot, és a ránk következő banda műsora alatt inkább kicuccoltunk a kocsiba, ami az időközben egész takarosra hízott tömegen keresztül szintén egy mutatvány volt. :-)
Ezután már minden gátlásunkat levethettük magunkról. Volt, aki lelépett, volt aki fel, én sodródtam az árral. Végigpogóztam az ALS-t, ittam az összes haverral, ismerőssel, ismeretlennel egy-egy sört, ment a muffin zabálás, világmegváltás, ésatöbbi. Talán, amit meg kell még gyónnom, hogy fél füllel sem figyeltem oda semelyik másik zenekarra sem. A Backseat, és az AWS műsorai hagytak bennem apró emlékeket a nagy vonalakban elmondható hangulatról, de ennyi. Na majd legközelebb. A bandázás eztán odáig húzódott, hogy ránk zárták a bazárt, és egy darabig még eztán is, már nappali világosság volt mire mindenkitől elköszöntem és hazavergődtem. Leparkoltam, kizuhantam, megfáztam, sérvet kaptam, hanyatt estem, combnyakamat törtem, de valahogy felrámoltam a motyót, és egy részem azóta is alszik. :-)
Snitt. Dunaújvárosnak van egy bizonyos varázsa. Egy külön atmoszféra, egy külön kis világ. Tudom, minden városhoz köthetőek bizonyos hangulati elemek, "stílusjegyek" ha úgy tetszik, és persze sztereotípiák is [erről Bencével egyszer majd könyvet írunk :-D], de Újváros valami egészen megfoghatatlan értelemben más. Egyfelől a parkosításba ágyazott betonrengetegével kifejezetten hasonlít szép szülőgettómra, Újpalotára. Másfelől a városkép szinte kizárólag a kommunizmus hagyatékát őrzi, ezzel egyszerre történelmi és újszerű, valahogy "friss". A girbegurba utcái sem "szokványosak", nem arra az elbaszott körút-sugárút féle pókháló sablonra épült, mint Pest, Szeged, Debrecen, meg az átlag európai városok, és hiába a 4-6-8 lépcsőházas nemtomhányemeletes panelek, ettől még egészen vidékies, nyugis az egész. Irgalmatlan sok ember, kis helyen, mégis, mint egy faluban, végigmész az utcán, és mindenki köszön mindenkinek. Egyszóval bejön. Pár éve voltak tisztátalanabb indokaim is, amiért erre figyelgettem, ma már elég annyi, hogy jó ide jönni zenélni. :-) Olyan az egész, mintha egy apokalipszis után itt telepedett volna le az a maroknyi túlélő aki az összes, és még csak barátkoznának a gondolattal, hogy újra be kell népesíteniük a bolygót. :-D
Idén első ízben kellett eljátszanunk a főzenekar szerepét [húúúúúúúmegháááááááámegapukezdődiiiiik :-D], és persze szokás szerint mindent megszívtunk, amit csak lehetett. Buszbérlés, zenekarok lekötése, telefonálás, tonnányi agyfaszok. Nincs értelme leásni benne, "hallottátok" már ezerszer, most is kábé ugyanaz történt. Meg bekaszáltam egy mandulagyulladást. Az még nem történt. Úgy hozta az élet, hogy koncert napján délelőttre pakoltunk egy próbát is, ami nem esett rosszul, bár csak hármasban, a hangszeres szekció dolgozott, szépen haladtunk az új nótákkal. Próba után Csabi lelépett, Mapóval meg felugrottunk Pilisvörösvárra a mikrobuszért. Értek ott is meglepetések, de rendben leszerveződött azért minden, és kijöttünk hozzám pakolni. 16 perc alatt kihozták a pizzánkat, amit innen is respektálok!
Időközben a többiek is megkerültek, és még sok többieket meg felkaptuk a Keletiben, és irányhorány.
Felfedeztük, hogy a 6-os úton tér-, és időgörbületek találhatóak. A városból kiérve már 45 kilóméternek írta Újvárost, 10 perccel később 46-nak. Szép munka. :-)
Ezek a furafijúk képesek lettek volna minden benzinkúton megállítani, hogy cigizzünk meg hugyozzunk, de szerencsére egyel megúsztam. :-)
A fentebb már felemlegetett városszerkezetnek köszönhetően, évről évre stabilan elfelejtem a járást, de ezúttal Mapett megtámogatott egy kis telefonos segítséggel, és be is villantak részletek, szóval az eltévedést kifelejthettük a programból.
Odaértünk, becuccoltunk, pacsiztunk a többi bandával, vitatkoztunk még egy sort a fellépési sorrend miatt, csak úgy az íze kedvíért, aztán nyugi lett. Ment a bandázás, gengelés, kajapijanő, minden. A számon tartott cimborák kielégítőnek mondható 70%-a eljött, és szintén egészséges mennyiségű "érdeklődő", úgyhogy odavágás történt.
A koncertről szerintem felesleges regényt írnom, mindenki ügyes volt, mi is alápakoltunk a témának, kisorsoltunk egy adag cédétpólót a színpadról, még egy korábbi faszbukos eseménymeghívós akciót lezárva, a legjobban üvöltő kollégáknak a mikrofont is kölcsönadtuk. Király volt.
A koncert végeztével melegváltás következett, beindult a diszkó, és időre be is állított egy adag nép, akik láthatólag már várták, hogy végezzünk. Úgy döntöttünk, hogy gyorsan színpadot bontunk, hogy aztán lehessen szabadon asszimilálódni. Ez nem tartott sokáig, mondjuk egy órát, amíg mindenki elszopogatta a piáját, és úgy döntöttünk, hogy gó. Véletlen egybeesés, de nagyon régóta most először tudtam megállni, hogy egyetlen cseppet se igyak egész este, és ez nagy mázli volt. Immáron nyolcadik éve, hogy autóvezetésből tengődök napról napra, aznap mégis életem első szondáztatását pipálhattam ki, méghozzá a Bosnyák téren, ami azért elég cudar ziccer... :-D A buszunk tulajával még előző nap nyitva hagytuk a lehetőségeket, hogy mikorra vihetjük vissza a járgányt, úgyhogy a hazaérkezés után Bencével még délelőtt közepéig ültünk a szoba közepére halmozott cuccokon, és 1 azaz egy sört, órák hosszat adogattunk, mire feladtuk a telefonra várakozást, és ledöglöttünk. Nem is jött a hívás, délután háromkor magunktól ébredtünk fel, és szerveztük le a visszautat, aztán Bencét is kivittem a vonathoz. Valamiért külön megragadt bennem, hogy nagyon király időjárásunk volt egész hétvégén, nem meleg, nem hideg, napfényes, friss levegős, állat. Így az indokoltnál jóval kevésbé fáradtan tértem vissza az unalmas kispolgár szerepkörbe bő három napra. :-)
Unalmas kispolgárból unalmas rockerbe váltva [mindezt unalmas szófosó bloggerként mesélve], szerdán egész napos alvást terveztem, amiből aztán semmi sem lett. Hiába húztam a lefekvést reggel 9-ig, délután 2-kor úgy vágott ki az ágy, mint a macskát szarni. Volt mivel elütnöm az időt, mert az átlagoshoz képest sokkal több dolgot írtam fel az elintézendők közé, hiszen "külföldre" megyünk. A késő éjjel és a kora hajnal metszéspontjára terveztük az indulást, amikor Mapett megkerül a melóból, és üresek az utak, meg nyugi van. Sikeresen megjártam Pilisvörösvárt kétszer is délután, mivel egyrészt elkéstem a buszbérlés megbeszélt időpontjáról, másrészt a saját autómban felejtettem a lakáskulcsot, amit már csak itthon vettem észre. Mire lezongoráztam a dolgot, már bőven este volt, úgyhogy járhatott a kezem rendesen. Sütöttem egy tonna rántott húst szendvicstölteléknek. Szépen felpakoltam, mindenből raktam el pótot is, nehogy valamivel szarban maradjunk.
Éjfél után voltunk, amikor beesett az első szapport. Vízer Ricsike, aki fesztiválos cimboránk, és első ízben csatlakozott ilyen túrához. Egyenesen a kék yukas Vader buliról jött, szépen be is volt rekedve. :-) Elszöszmötöltünk még pár órát, mire Mapett befutott, aztán felpakoltunk, és gó. Bőven világos volt, mire felszedtük a Szolnokit természetes élőhelyén, Csabit pedig Kisújszálláson, ahol már az iskolába tartó fiatalság hömpölygött az utcákon. Volt pár igencsak tűzrű'pattant menyecske, mit ne mondjak. :-D
Mapett egész úton próbálta megfejteni az autórádiót, amin egy ponton úgy felbaszta magát, hogy kishíján az egész műszerfalat kibontotta a kocsiból, de csak azért sem működött. Bence egy laptopnyit mentett a dolgon, és bár nem szólt valami izmosan, mégsem kellett zene nélkül leutaznunk 2000 kilómétert. :-)
A karcagi teszkónál még végeztünk egy utolsó készletfeltöltést. Alkalmam volt bemutatni a fesztiválos gatyómat, amiben nem kevesebb, mint 14 sör rejthető el [2-2 az első zsebekben, 2-2 a farzsebben, 3-3 oldalt]. Persze azért kifizettük. :-D
A határátkelés-pénzváltás-útdíj fizetés mesterhármas már abszolút simán ment. Az ökörködés egy percre sem szűnt, úgyhogy szépen csorogtunk Székelyudvarhely felé. Időközben ahogy a multinacionális rétegződésben időről időre visszatérő román-domináns területekre tévedtünk, majd kiesett a szemünk, az errefelé "villa" címszó alatt épített már majdhogynem kacsalábon forgó paloták látványára. Ebben persze vastagon ott van a pejoratív felhang. :-) Ezek az épületek valószínűleg státuszszimbólumot jelentenek, de mezei paraszt alföldi szemmel nézve a vallási, kulturális, szexuális, és intellektuális aberrációk minden elképzelhető formáját magukon hordozzák, így leginkább csak félelmetesek. Pláne azért, amire nemigen találok magyarázatot, hogy bár nagyon is újnak, késznek és gondozottnak látszanak, 99%-ban lakatlannak tűnnek. Nem is egynek még ott figyel a verandáján egy-egy betonkeverő, vagy pár zsák cement, mintha épp, hogy befejezték volna, de egynek sem láttam életre, hétköznapi forgatagra utaló jeleit. Mondjuk egy virágot az ablakban, vagy a faszom tudja. Mintha az Addams Family kísértetkastélyai lennének, otrombán kibaszva a kirakatba, az utcafronton, lakatlanul, csak a felvágás kedvéért...sosem fogom megérteni...valszeg. :-)
Erős késő délután volt, mire megérkeztünk. Fáradtan, nyűgösen, Mapóval kicsit marakodtunk is az kóválygás miatt, mire megtaláltuk a klubbot. A helyiek torkán is nehezen nyomtuk le, hogy szeretnénk még aludni egyet mielőtt akármi történik, dehát már vagy 30 órája nyomtam ébren, és levezettem az egész utat, úgyhogy velem aztán vitatkozhatott volna bárki... :-) A Damned zenekar bőgőse szállásolt el, meg is mutatta a pecót, nem messze volt a klubtól, de mire mindenki megtalálta a maga helyét, és elhevertünk a matracon, már alig volt egy óránk, hogy pihenjünk, annak is a legnagyobb részét eldumáltuk.
Visszatérve a klubba még másfél óránk volt a tervezett kezdésig, a szervező srác már a plafonon volt, hogy hogy fog ez sikerülni. 10 perc alatt összeraktuk a cájgot, és mondtuk neki, hogy így. :-D
Fellépőtársaink a Damned, egy folkmetálban utazó társaság, még aránylag sokáig osztottak-szoroztak, mire összeállt nekik is a kép, és már csak várakoztunk, hogy jöjjön a nép. Ez csak majdnem rímelt. :-) Nem tudom helyi szinten mennyire számított erősnek a nézőszám, de szerintem egész szépen összegyűltünk, és a srácok rázendítettek. Meglepően jól szóltak, főleg ahhoz képest, amit korábban hallottam Tőlük a neten, kifejezetten karakteres, fasza kis zúzda volt, népdal feldolgozásokkal és pár saját nótával! Respect! \m/
Ezután mi is megtettük a magunkét. Az utolsó pillanatig paráztam, hogy ez sok mindenki mind a másik zenekar cimborái, és mint aki jól végezte dolgát, el is pályáznak, de nem így lett. Elénk is álltak szép számmal, és ment az ihajcsuhaj. Elvileg ugyanazzal a műsorral készültünk, mint előző hétvégén, de mivel háromszor is visszatapsoltak, a végére már csak ismétlésekkel szolgálhattunk. Minden esetre mindenki meg volt elégedve, ittunk is rá bőséggel. :-)
Bár buli után stabilan elkezdtek hazaszivárogni az emberek, maradtak bőven, akikkel ismerkedhettünk. Valahogy a afterpartikoncept rokkdiszkó, két acélszív és egy testemenajel között nem igazán indított be, de sokat dumáltunk a helyiekkel, ment a sztorizgatás. Egészen megdöbbentő, hogy mennyire képben vannak az "anyaországban" zajló dolgokkal, az elmondásaikból egyértelműen kiderült, hogy a fél szemüket szinte mindig "rajtunk" tartják, miközben az itteni kis világ szerintem 10ből 9 földinknek teljesen idegen. Errefelé márpedig pezseg az élet. Többet kéne ide járni.
Mire megérett az indulás, már a helyiek is a záráson gondolkodtak, úgyhogy szépen elbúcsúzkodtunk, és visszatértünk a pecóra. Ez egy kurvanagy panellakás volt, ami albérlők hiányában üresen állt, úgyhogy bár bútor egy darab se' volt, kényelmesen el tudtunk héderelni. Másnap aztán regenerálódás, zuhanyzás [turnén??? bizony.], kaja, cigi, még több cigi, meg sör, és indultunk tovább.
Mapett átvette a vezetést, nekem meg volt időm össze-vissza fotózgatni, mindent, amit csak láttunk. Sepsiszentgyörgy egy egészséges "szolnoknyira" van 'Udverhelytől [ez nagyjából 100km-t jelent, otthonról szoktam megjegyezni ilyen DIY mértékegységeket a távolságok belövéséhez], néhány kanyargós-meredek-életveszélyes útszakaszt leszámítva lazán átautóztunk.
Itt újra megjegyeztem, hogy egész hétvégén mázlink volt az időjárással, ezerrel sütött a nap, 25+ fokok és fasza friss levegő volt, egészen berúgtunk tőle. :-) Sepsiszentgyörgy belvárosa és főtere leginkább a pécsi Széchenyi térre emlékeztet, sétálóutcák, turistának tűnő arcok mindenhol, és persze kellőképp alul öltözötten, egész nyárias volt minden. Itt sem volt könnyű megfejteni a klub hollétét, de azért egy bő fél óra alatt megoldottuk. Egy szálloda [és üdülő központ] épületének aljában volt kialakítva a hely, látszólag univerzális, kávézó, étterem, szórakozóhely, és bármi más elképzelhető funkcióra berendezkedve. Menőn nézett ki. A helyiek már láthatólag munkában voltak, összeraktak egy elég tisztességes hangot és színpadot, így egyből pakolhattunk is.
Lezongorázva a kötelező köröket, gondoltuk begyűjtjük a legfontosabb tapasztalatokat, úgyhogy beruháztunk a pizzájukra. :-) Nem bántuk meg, kurvajó fával tüzelős kemencés módszerrel csinálják, jól megpakolva, puha tésztával, adta mint az állat. A kávéról sajnos már nem zenghetek ódákat, bár az sem volt rossz, de újból bebizonyosodott, hogy igazán jóra csak magam tudom megcsinálni. :-) Közben Damned-ék is beértek minket, és felpakoltak, és közeledett is az idő.
Bence panaszkodott, hogy úgy érzi, mintha csúnyán néznének rá, talán valami előző esti, vagy valamikori bunkó megnyilvánulása miatt [tudjuk mi, hogy milyen az], és ugyan ez senkinek nem tűnt fel rajta kívül, rögtön el is képzeltük, hogy hogy énekelnék meg ezt magyar népdalos formában, ha már róluk van szó. A szöveg hamar összeállt, és a hejj dunárúl fúj a szél című énekórai alapvetés dallamára könnyedén rá is illesztettük. :-D
Úgy döntöttem, hogy srácok műsorát a "backstage"-ből hallgatom végig, ami most szó szerint volt értendő, ugyanis a színpad pont leválasztott egy helyiséget a klubról, ahol a billiárd asztalon kívül semmi sem volt, így ezt kaptuk meg öltözőnek. Mivel a molinónk az egész boltívet elfedte, látni semmit sem láttunk a mögötte történtekből, de kiválóan hallottunk mindent, amit a színpadon állók művelnek.
Nem tudom, az Ő koncertélményük milyen lehetett, de a miénk sajnos elég ingerszegényre sikerült, miután kiderült, hogy az a 80 pár ember, aki megvette a belépőt, egyáltalán nem a zene kedvéért jött, hanem, hogy sörözzön/pizzázzon/lazuljon, a klub egy ettől részben elválasztott helységében. Azért legnagyobb részt rockerekből állt a társaság, és időről időre átjöttek belehallgatni egy-egy nótába, de konkrét bulizásra alig tizenpár emberke vállalkozott, ami azért nem hatott a legjobban.
Ahogy végeztünk, rögtön szembesültünk is vele, hogy ki-miért jött, mivel rögtön rá is rabolt egy brigád a billiárdra, kis túlzással kizavarva minket a helyünkről, amit azért elég nehéz volt megállni "röhögés" nélkül. A szállásunk a szomszéd épületben volt, és mire kiszenvedtük a cuccainkat, meg átbeszéltük, amit ilyenkor kell, már bezárt a hely, és néhány rendőrbácsi is ott téblábolt, amit nem tudtunk hova tenni. Minden esetre mi eltökéltük, hogy most bizony berúgunk, mint az albán szamár.
Találtunk is alternatívát, a parkon belül egy harmadik épületben, egy lepukkant raktárházban romkocsma volt kialakítva. Persze a kialakítás egy durva kifejezés, itt nyilván a koncepció része az omlott vakolat, a raklapok, olajos hordók, és társaik, viszont az árkategória nagyon is fedte a büdös nagy hipszter valóságot, úgyhogy önmagunk rommá ivása elmaradt, viszont legalább reggel 9ig okfejtettünk. Dr.Szolnoki publikálta a felfedezéseit a témában, megállapítottuk a kötelező-laptopdídzsé által performált zenék műfaji keresztmetszetét is, az úgynevezett "poszt-gomba" stílust, és játszottunk csernusosat. Mindenki szépen elmesélte, hogy milyennek látja mostanában a másikat, most, hogy már Mapett is régi tagnak számít, így a közel másfél évével, amióta együtt vagyunk. :-)
Mire reggelre teljesen kifogyott a hely, minket is elküldtek aludni. Dél körül aztán arra ébredtünk, hogy a panzió takarítónői bebámulnak a szobánk ajtajának ablakán [wtf...?!], és meglehetősen puritán módon adnak hangot a meglepetésüknek, amit a foglalt szobák okoztak nekik. Talán azt hihették, hogy hajléktalanok tartanak éppen szabadrablás szerű házfoglalót, de mivel képtelen voltunk tovább aludni, közölhettük velük, hogy ki a faszomok vagyunk, és mit keresünk itt. Kaptunk egy drótot, hogy lenn a főtéren a toronyóra alatt található a környék legjobb kávézója, úgyhogy Ricsivel és Mapettel elzarándokoltunk, a többieket hátrahagyva tisztálkodásra. A kávét ugyan emitt is legfeljebb közepesnek minősíthettük, viszont a hangulat nem volt rossz, hasonló hipszterségben, mint az előző esti kocsma, csak itt a könyvespolcos-antikbútoros egyetemi klub fílinggel operáltak. A mellettünk lévő asztalnál egy egész nagy társaság kávézgatott, és arról beszéltek, hogy ott voltak a tegnapi bulinkon. Elmondásuk szerint nem is lett volna rossz, csak kár, hogy kevesen voltak. Belőlünk majdhogynem a röhögés tört ki, de láthatóan észre sem vettek. :-)
Visszatérve a járgányhoz még raktunk egy kis rendet, aztán úgy döntöttük elstartolunk.
Marosvásárhely elvileg ugyanarra van, mint amerről jöttünk, de a GPS egy egész más környékre vezetett. Ez nem jelent eltévedést, csupán alternatívát, errefelé is gyönyörű volt a táj, volt okunk bámészkodni. Szintén késődélutánra értünk oda, és a kifogyóban lévő lejeinkre való tekintettel első ízben egy pénzváltót kerestünk. Nem találtunk, de egy kis vásárlás és lazulás azért még belefért koncert előtt. A helyi ábécében árultak Borsodit, ezen mindenki jót mosolygott [az egyetlen hazai sör, amit itthon sem preferál egyikünk sem].
Minden eddiginél nehezebb volt megtalálni a helyet, mivel a város főterén egy orbitális utcabált rendeztek éppen, nagyszínpaddal, bazársorral, mindent lezárva, a kedves GPS-ünk az istennek nem tudta megfejteni, hogy hogy a viharba kerüljük el. A harmadik eltévedés után úgy döntöttünk, hogy gyalogosan próbálunk odatalálni. Bár sokáig kételkedtünk abban, hogy jó irányba tartunk, az utolsó pillanatban mégis odaértünk, és a helyiek azonnal ránk repültek. Elmondásuk szerint már órák óta hiába próbálják levadászni az elérhetőségünket a netről, és tonnányi elérhetetlen közös ismerőstől, és már azt hitték, hogy meghaltunk, és kilőttek a holdra, és felfaltak a szaracénok. Nem igazán tudtuk hova tenni a dolgot, de kiderült, hogy errefelé az a szokás, hogy este 10-ig bezárólag vége az élőzenének, úgyhogy spuri van. A srác kocsijával visszamentünk a buszhoz [egy nem kicsit bonyolult és követhetetlen útvonalon, szűk, macskaköves, egyirányú utcákban kavarogva], aztán beparkoltunk, és lehetett is felszerelni. Egy út vezetett be is ki [pontosabban le és fel], egy embertelenül szűk, szabálytalan, és meredek lépcsőn le a pincébe, hát ezen kész Jackass volt levarázsolni a motyót. Elférni sem igen tudtunk, így első ízben, amióta Sanyit egy második gitárládára cseréltem [már bocsesz :-D] volt toronyba rakva a cuccom, Mapett pedig mindenestül a színpad előtt kapott helyet.
A molinóra ugyan esélyünk sem volt, de volt a falon egy jópofa LED-es fényreklám bizgentyű, amin egész este oda-vissza kúszott az éppen játszó zenekar neve. Pakolás után Csabival úgy döntöttünk, hogy belenézünk abba a "hakniba", ami kiiktatta a főteret az útvonalból. Be is sétáltunk szépen a tömegbe, és elterveztük, hogyha utunkba akad egy szervező, akkor villámgyorsan leköttetjük magunkat a nagyszínpadra, de csak egy fél nótára futotta, az éppen aktuális román vastagcsaba előadásából, amikor csörgött a telefon, hogy azonnal jöjjünk vissza, mert mindjárt kezdünk. Nahát.
Előttünk a Kövérgép nevű helyi zenekar játszott, akik egy érdekes feldolgozás repertoárral álltak ki. Egy tonna magyar ősmetál-klasszikust szőrén leszedtek, és habár szépen, pontosan játszották, a feldolgozás része abból állt, hogy bele-bele írogattak a szövegbe, ami ugyan nagy vonalakban megmaradt, de a legtöbb rímet kicserélték, leginkább olyan szavakra, amik az eredeti sorvégek magánhangzóinak magas/mély párját tartalmazzák, ezért totál erdőbe visz az egész. Bizonyos értelemben nagyon vicces volt, másfelől meg furcsa, így, hogy nem ismertük őket. :-) A nézőszám határozottan barátibb volt, mint előző este, bár sokan ülve maradtak, és sörözés közben hallgattak minket. Azért előre egész szép számban jöttek komoly hajzuhataggal rendelkező kollégák, úgyhogy ez egy különösen headbang-centrikus este volt. :-)
Emide már nem szerveztünk magunknak szállást, úgyhogy a buli végével bezárólag kipakoltunk, és sörözés, dumálás, haverkodás, cickóösszefirkálás, fotózkodás, pólóeladás keretein belül barátkoztunk a gondolattal, hogy előttünk terpeszkedik 500 kilóméter hazaút. Bence úgy döntött, hogy betankol sörből, és hozott is vagy tízet, de csak felbontva adták ki a pultból. Nem nagyon volt ötletünk, hogy hogy tudnánk ezt magunkkal utaztatni, úgyhogy gondoltam zárjuk vissza, van itt bőven szigszalag, ragasszuk be. :-D
Ez nem sikerült a legjobban, de arra elég volt, hogy egy esetleges felboruláskor elmaradjon a lábunk alá ömlő söráradás. Ez szép mondat volt. Na minden esetre elköszöntünk mindenkitől, és a gázra léptünk. Szó volt róla, hogy meg kéne rizikózni mégiscsak azt a nagyszínpados fellépést a főtéri vúdsztokkon, kvázi kérdezés nélkül. Betolatunk a színpad mögé, és felpakolunk, mintha mindenki számára evidensnek kellene lennie, hogy mi jövünk...de aztán csak a fáradtság győzött. :-)
Még jó darabig összegeztük a tapasztaltakat, és zavarba ejtően gyakran álltunk meg brunyálni, de hálistennek egész éjszaka egy deka autó nem volt az úton, így kényelmesen, még sötétben elértük a határt. Visszaváltottuk a zsét, aztán előkapartuk az igazolványokat, és irány a "check out". A határőr bácsi az iratainkat visszaszolgáltatván "Sok Szerencsét!" kívánt, de valami olyan - számomra - értelmezhetetlen hangsúllyal, mintha az azonnali végelgyengülés következtében történő elhalálozásunkat reszkírozta volna meg fejben. Én komolyan nem tudtam hova tenni a dolgot. Egy nagyjából 5 másodperces tömör hatásszünet, és a világ legbutább arckifejezésével történő egymásra bámulás után, utolsó lélegzetemet kiköhögve visszakérdeztem, hogy "Mihez, - és nagyon halkan -> bazdmeg???" Erre valami irgalmatlan röhögés tört ki a kocsiban, Ő meg kábé elszomorodva, hogy ekkora barmot lát, annyit tett hozzá, hogy "hát az élethez, úgy mindig". :-D
Elköszönni hálistennek már udvariasan sikerült. :-D
Csabit átdobtuk Túrkevére, Bencét Szolnokra, magunkat Pestre. Közben már annyira nem hallottunk, nem láttunk, hogy forma 1-ről meg magyar fociról beszélgettünk, ami azért elég ritka, még, ha vannak is köztünk érintettek. :-) Hazaérve már nem sok dolgunk maradt, felhalmoztuk a cuccot a szobába, a srácok leléptek, Ricsike még búcsúzóul belerókázott a lépcsőház előterében lévő szórólapos-kukába, biztos ami biztos. :-) Eszközöltem a buszon egy gyors takarítást, hogy a tulaj ne feltétlen csodálkozzon rá a trógerségre, amiben három napig léteztünk, visszakanyartam Pilisvörösvárra, aztán hazajöttem, és aludtam egy négy-öt napot egyhuzamban.
Talán el is hiszitek, de ezen a ponton, én ezt már vagy két hete körmölöm, napi 2-3 órás adagokban, úgyhogy fogalmam sincs, rendesen körülírtam-e mindent, amiben részünk volt, de nagyon remélem, hogy lesz, aki nem adta fel félúton. Jól éreztük ezt a pár hétvégét, és innen, az enter lenyomása után szinte azonnal megyünk tovább Debrecenbe, másnap pedig Salgótarjánba, ahol első ízben játszunk, úgyhogy szintén megvan az alaphangulat. :-)

Snitt. Amit nem árt hozzátennem ehhez a szép kis kihúzott, dőlttel szedett, lezárásnak szánt bekezdéshez, hogy a szöveg megírása sajnos még csak a munka nagy részét sem teszi ki. Képeket válogatni, méretezni, linkeket beágyazni, valamint a gyalázatos spontán helyesírásomat javítgatni, még legalább ugyanannyi idő, úgyhogy most kénytelen vagyok rekordhosszra nyújtani ezt a posztot, mivel időközben Debrecenből és Salgótarjánból is kőkeményen hazaértünk. :-)
Ezekre a bulikra volt idő rápihenni. Két hétvége is üresen maradt, próbáltuk kihasználni. Volt aki kirándult, volt, aki egyéb zenekaros teendőket intézett, mi Csabival első ízben visszalátogattunk Dunaújvárosba. Formálódik egy új banda, ahová Csabi is beszállt ropogtatni, az ős-Akela alapító Pávcsi meghívására. Mostanság csinálnak saját próbatermet, és én is csatlakoztam kicsit segíteni. Lenn töltöttük az egész hétvégét, és szépen elengedtük magunkat. :-)
Az 'Újvárosról fentebb megfogalmazott véleményem is leginkább ennek a kirándulásnak az alkalmával alakult ki bennem. Pávcsi tetőtéri konyhájának ablakából bámultam a város horizontját egy irrrgalmatlan gyönyörű csillagos ég alatt, a telihold fényénél, mikorra már mindenkit ledöntött a lábáról a rákendroll. Világi érzés volt, szerintem amíg élek, nem felejtem el. :-)
A második szabad hétvégénken amerikai foci meccsre mentünk új barátommal, Szentivel. Róla majd mesélek még. Már egy ideje elég rendesen elkapott az NFL őrület, tudja ezt aki ismer, de magyar előadásban még nem láttam ilyet. Szenti bátyja játszik is a csapatban akiket megnéztünk, így szervezői minőségben, hangosítóként voltunk jelen. Király hangulat volt, és bár nem lettem szurkoló [Oros Norbinak, aki Szolnok Soldiers játékos, minimum tartozok ennyivel :-D], bizonyára visszatérek még bámészkodni. Az ellenfél [schmidt ad isten] a debreceni csapat volt, akik nem akármilyen zakót kaptak, gondoltuk, ezt majd a bulin felemlegetjük. :-)
A kövi túra úgy volt elképzelve, hogy 9 személyes buszban vagyunk összebútorozva a Just Four-al, de ez az utolsó pillanatban kútba esett. Péntek kora délután meg is indultunk a buszért, már szokásosnak mondható módon Pilisvörösvárra, ami szűk 30 kilóméter, de akkora forgalom volt, hogy helyből beszedtünk egy másfél óra késést. Maradt is volna még tennivaló a pakolás előtt, de mindent leszartunk, csak behánytuk a buszba a cuccokat, és nekilódultunk az M3-asnak.
Közepes tempót autóztunk, de ez sem volt elég, nagyjából a kiírt kezdés előtt 10 perccel zuhantunk be, de sem a Just Four nem előzött meg, sem a last minute-ban beszervezett Kistópart utca nem sietett sehová, és a szervezőlány sem sürgetett, inkább megállított, már az ajtóban. Mint kiderült, elég szerényre sikerült az érdeklődés, így arra kaptunk felajánlást, hogyha még most lemondjuk a bulit, nem tartanak igényt semmilyen anyagi vállalásra tőlünk.
Osztottunk-szoroztunk egy darabig, hogy mi legyen, közben a J4 is megérkezett, de végülis úgy döntöttünk, hogy leszünk akár egymás közönségei is, ha már idáig elszenvedtük magunkat. Felcuccoltunk, és hagytuk Kistópartékat beállni. Egy cimborám edzőtermében kaptunk szállást, és mivel csak így ért rá, kénytelen voltam elszaladni egy pár percre, hogy kulcsot kaphassunk. Mire lezongoráztam a dolgot, már javában hívogattak, hogy jöjjek vissza, mert további parák vannak. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy a koleganő vígan hagyta, hogy plusz egy órát elbasszunk a koncert megtartásának eldöntésén, egy bizonyos helyi csendrendelet értelmében a buli legkésőbb fél12-ig tarthat, ilyenformán, ha akarunk [és persze fizetünk] sem játszhatunk tovább. Na ezen a ponton már átbillent bennem a libikóka, és úgy döntöttem, mellőzöm az észérveket. Kiderült, hogy a hely főnöke, valamint a velünk kapcsolatot tartó szervező csaj között is elég...khm...döcögős a kommunikáció, így bár senki sem volt egyértelműen hibás az egész este alakulásában, csak az lett a vége, hogy a Kistópart műsorával bezárólag lehúztuk a rolót. Sokat gondolkodtam, hogy na vajon ezt hogy fogom mesélni. Biztos vagyok benne, hogy megvan rólam a véleményük, ahogy nekem is róluk. Egyik sem túl fényes, de valahol mindegyik jogos. Nem szeretnék kígyót-békát mondani senkire, tudom jól, hogy magam is rászolgáltam, hogy rám mondják. Mapett lecuccolás közben/után sokat próbált melózni azon, hogy mentse a zenekar renoméját a helyiek szemében, nem szeretném elbaszni neki azzal, hogy itt szarakodok. Minden esetre kétlem, hogy közeli-távoli jövőben igényt tartanak még a szolgálatainkra...és őszintén sajnálom.
Nem volt más hátra, mint megünnepelni a megünnepelhetetlent. Eldobódtunk a szállásra, leparkoltuk a buszt, mindenki kijelölte a magának tetsző négyzetmétereket a tatamin, aztán úgy döntöttünk, hogy menedékre lelünk Debrecen híres-hírhedt rokkocsmájában, a Fácánban. Szinte megalázóan sokan múlatták itt az időt. Bővült is a hely azóta, hogy két éve itt jártunk még a Cada turnéval. Valószínűleg a dohányzási tilalom miatt, egy jó nagy hátsó kerttel toldották meg, amivel kábé megduplázódott, de még így is teltház volt. Hát ki voltunk akadva. Just Four-ék köreiben ketten is az alkohol mellőzésére kényszerültek mindenféle gyógyszeres kezelések okán, és elég gyászos arcot vágtak a dologhoz, de a többiek ittak helyettük is rendesen.
Mire kisztorizgattuk, kiökörködtük, kibosszankodtuk magunkat, már benne voltunk a hajnalban, így visszavonulót fújtunk. Mapett úgy be volt rúgva, hogy kvázi vinni kellett, de ebben én is csak annyival maradtam le mögötte, hogy vigyázni tudjak magunkra. A szállásra menet még elsétáltunk egy non-stopba, ami valami embertelen messzinek tűnt, pedig elvileg csak pár utcányira tértünk le a legrövidebb útról. Közben a mostanság nagy népszerűségnek örvendő "új helyet", a Roncsbárat is sikerült megfigyelnem közelről...hát mit mondjak...nice. A terembe visszaérve a részegebbje azonnal kidőlt, én a "szokásos" reggelig okfejtős verziót éltem. Igaz, ez a Szolnoki nélkül nem ugyanaz [ezen a hétvégén ugyebár Maci jött velünk dalolászni], de azért nem maradtam egyedül. :-)
Másnap reggel korán keltünk, mivel 9re volt várható egy csapat edzésre, de szerencsére késtek egy órát, így rendezni tudtuk az arcberendezéseket. Azt is kiszúrtuk magunknak, hogy ez az edzőterem, közös udvarban van egy mindenki által sokkal inkább preferált szórakozóhellyel, a Kaptárral. Jobb is lett volna itt benyelni az orbitális buktát, könnyebb lett volna elbújni a szégyen elől. :-D Ami talán még jobban ironizálja a helyzetet, hogy két emelettel alatta egy buzibár üzemel. Mókás volt vizslatni a hajnalban hazabotorkáló szőröstökű gerlicepárokat... :-D Átadva a terepet az izzadt, erős, egymásnak feszülő férfitesteknek [földharc edzés következett], először is kajálni mentünk. A plázafílingben úgy gondoltuk mindenki megtalálja a számítását, úgyhogy egy közösen bedobott kávé után szétszéledtünk, mindenki keresett kedvére valót. Csabival ketten átsétáltunk az út túloldalára, az "újabbik" plázába, ahol találtunk is egy jó kis helyet. Csabi a szokásos girosztálat, én meg egy hagymás rostélyost választottam krumplipürével. Meg voltunk elégedve. Talán ez, és a tény, hogy az egész debreceni tartózkodásunk alatt elképzelhetetlenül gyönyörű lányokat láttunk ezrével az utcákon, még menthet a hangulaton valamit. Annál is inkább, hogy ez idő alatt egy mikulás csomagot is rábaszott a buszunkra az a kurva szabad szombatot hírből sem ismerő elöljáróság, szóval már tényleg megfogadtam, hogy kiégetem Debrecent az autós térképeim lapjairól... :-D
Just Four-ék tettek egy javaslatot, hogy Tarján felé félúton ugorjunk be lazulni egyet valami útba eső vízpartra. Ők ugyan a "bányató" kifejezést használták, én mégsem tudok róla, hogy bármit is bányásznának a Tisza parton, minden esetre benne voltunk. A városból kiérve benzinkutaltunk egyet, és Mapett telefonjáról előkerültek az ominózus Belga lemezek, úgyhogy innentől a célig üvöltve röhögött mindenki. :-) A Hortobágyra érve eszembe is jutott, hogy direkte magammal hoztam a HHCC pólómat, úgyhogy átvedlettem alkalmiba. :-) Poroszlóig sodródtunk, mire alkalmas helyet találtunk a tavi lazulásra. Volt egy fasza tóparti szálloda, kemping, étterem, és egy kis csónakkikötő. Igaz, hogy a gáton sétálva megközelíthető szabad strandot túl távolinak ítéltük, és egy, a lehúzódásunk mértékét keresetlen szavakkal illető biciklis csoport még pluszban felbaszta az agyamat, de egy jó gombaleves kihúzott a szarból. Macival azt beszéltük, hogy a lángosos-hekkes-kockásabroszos-szocreál attitűddel keressük majd a kontaktust, de nem jártunk így sem rosszul, Ő például egy szép emberes tányér lecsóra tett szert mindössze három kilóból, amit nagyon barátinak ítéltünk. :-)
Idő közben Just Four-ék úgy döntöttek, hogy kalandoznak még egy kicsit külön, nekünk meg Verpeléten volt jelenésünk, ahol egy eladó basszusgitárfej várt Macira. Ő most ugyebár a The Sea And The Sun [vadonatúj még bevezetés alatt álló nevén > SEE THE SUN] zenekarban bőgős-énekes lett, így ideje cuccot újítani. Mint kiderült, az eladó fejtől függetlenül, a tulaj igazi mesterember, gitárokat, erősítőket és ládákat is gyárt teljesen saját kezűleg, valamint felvigyázza a helyi bandák hangszereinek állapotát. Többet között Road-ék gitárjai is ott lógtak a szobája falán, mint aktuális munkadarabok. Jól elszakmázgattunk, Maci be is ruházott a fejre, és kaptunk is egy kis sütit az útra, úgyhogy jó kedvvel indultunk tovább. :-)
Tarjánba megérkezve bolyongtunk egy ízeset, aztán csak odataláltunk. Pacsiztunk, ismerkedtünk, színpadot építettünk, adminisztráltunk, és kaptunk ingyen sört. :-) A helyi banda, cseppet sem meglepő módon lemondta a bulit, de egy fiatal csipetcsapat azonnal rá is csapott a felszabaduló lehetőségre, hogy szeretnének játszani. Igenááám, de még csak egy kopott pengetőjük sem volt. A gitárosokon keresztül verekedték magukat kölcsönadás szempontból, de a dobmotyókat már nem engedték a tulajok.
Kicsit sajnáltam őket, mert lehettek vagy 13-15 évesek, de már mindegyik olyan magas volt mint én, és igazi lelkes, derék gyerekeknek látszottak. Sokszor hálásak lennénk egy ilyen brigádért a vidéki bulikon. Minden esetre most így alakult. Elég nagy káoszban voltam, így már csak arra eszméltem fel, hogy a Just Four belecsap. Egész szép kis társaság bulizta végig a műsorukat, jól is szóltak, fasza volt. Persze én nagyon jól tudom, hogy mit tudnak a srácok, de Maci például most futott beléjük először, és látszott, hogy csont nélkül betalálta a fíling, úgyhogy Ő is csatlakozott a mocorgókhoz. :-)
Persze az ördög nem alszik, sajnos a jelenlevők nagy része az átszerelés alatt hazament az utolsó busszal, azért minket ez sem állított meg, aki maradt, az kapta rendesen, jól felszántottuk a deszkákat. Volt közös ugrálás, alighogy össze nem szakadt az egész hóbelevanc, meg színpad előtt rohangálás, ahogy kell. :-)
Kicsit elefánt is voltam a porcelánboltban, több ízben Csabi középső beütőjét rúgtam rá a dobra állványostul, egy ízben pedig egy kábelen történő elcsúszás miatt az egész bal oldalsó hangfaltornyot döntöttem rá a hangosító gyerekre, ami csak csodával határos módon nem vágta agyon a srácot, és szintén ennyin múlott, hogy még csak a nótát sem kellett félbe szakítanunk. Szóval nem volt egy presztízs buli, de odabasztunk. :-D
A koncert végén pacsi mindenkinek, fellélegzések, pakolás. Elmondtuk még egymásnak ezerszer, hogy mi az underground, és, hogy fúde nagyon nagy dolgok várnak még ránk, aztán csináltunk egy "stáb fotót", firkáltunk a firkafalra, és mindenki körbenyalt mindenkit.
Gyorsan még vettem pár sört a hazaútra, aztán csak döglöttünk. Mapett mindenkit hazavitt, beleértve magát is, úgyhogy onnantól hazáig nekem kellett ellavírozni a busszal. Örültem, hogy nem futottunk ellenőrzésbe [psssszt!!! :-)]. Csabival aztán szépen felcuccoltunk, és másnap elkísért 'Vörösvárra. Kiderült, hogy Mapett az utolsó tankolásunkkor [már itthon, Újpalotán] a kúton felejtette a tanksapkát, vagyis már hosszú kilómétereket mentünk nyitott tankkal. Hát gondolhatjátok, hogy zavarba jöttem, de mázlim volt, mert miután végeztünk, és Csabit is eldobtam a vonathoz, visszamentem a kútra, gondoltam hátha megtalálták, és igen, meglett. Mégsem játszottam el teljesen a tulaj bizalmát. :-)
Vasárnap délután Szentivel visszatértünk az amerikai foci-miliőbe, ezúttal a Fáy utcai Vasas sporttelepre, egy nemzetközi mérkőzésre a Pozsonyi Uralkodók ellen. :-) Az előzőnél sokkal izgalmasabb meccs volt, mégis alig tudtunk figyelni, mivel a szlovák cimbik cheerleader csapata pont a hangosító pult előtt találta meg a helyét, és bár nem szeretnék semmi valótlant beleképzelni a dologba, de a lelátó, és a saját csapatuk zászlóinak szerencsétlen elhelyezkedése révén mi voltunk az egyetlen közönségük...akinek majdhogynem végig háttal állva táncoltak. :-) Nincs ezen mit szépíteni, bilibe lógott a kezünk. :-D Még csak zenét sem hoztak magukkal, arra riszáltak, amit betettünk, aztán nem győztük magyarázni, hogy ez bizony a sajátunk. :-D A meccs végén el is kaptuk őket egy közös fotóra, mert féltünk, hogy nem fogjátok elhinni, no meg aztán ezt a ziccert be kellett zavarni minden áron!! :-)
Nagy nehezen csak a végére értem, ez történt tehát a legutóbbi elszámolás óta, remélem, hogy nem nyertem meg semmilyen fogadást azzal kapcsolatban, hogy ember nem lesz a földön, aki idáig olvas, minden esetre jól éreztem magam, miközben körmöltem eme kedves, indokolatlan sorokat. :-D

Van még hátra, tartsatok velünk!!
Képek a galériában!!
Rákendroll!! :-)
TGer