Cojones

Pénz & Sárm!

Nyolc bulin vagyunk túl az őszi kóválygásból, kapkodom a fejem a történések után. :-)

A most summázandó négy koncert, a már-már "mindenturnés" hosszú hétvégénken zajlott. Szerencsére ilyenből minden tavaszra/őszre jut már lassan, úgyhogy idén is sikerült megszerveznünk, hogy egy nagyjából szűken értelmezett országrészt alaposabban betúrázhassunk rövid idő alatt. Ez a mostani a Kisalföld és a Balaton-felvidék metszetére esett.
A túra ennek megfelelően szerdán startolt, de az én ilyenkor már-már szokásosnak mondható "ámokfutásom" már vasárnap. Hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy Ti, akik visszajártok olvasgatni - az adminként hozzáférhető statisztikák alapján mindig ugyanazok - úgy ismertek mint a tenyereteket, de feltételezve, hogy talán mégsem, és/vagy akad azért néhány "újfiú", nem árt tudni rólam, hogy elég jól rá vagyok gyógyulva a major sportokra [a baseball kivételével az összes amerikai ligát követem], és képes vagyok éjszakákat átvirrasztani, hogy ősztől tavaszig 2-3száz meccset nézzek meg élőben, az ottani időszámítás szerint. Vasárnap a szokásosnál is töményebb adaghoz jutottam. Hajnal 2 órai kezdettel hétfő reggelig toltam, két meccset napközben még személyesen is közvetítettem [kezdő vagyok még, de Szenti és a családja révén egy ideje már megszilárdulni látszik a pozícióm az Újbuda Rebels focicsapat hazai kommentátoraként], és mire észbe kaptam már kezdődött is a csonka hét, szóba sem jöhetett, hogy akár egy pillanatot is pihenjek, mielőtt nekivágunk az országnak. Meló, edzés, és még egyéb zenekaros teendők mellett a következő két nap is egy-kettőre elrepült, hirtelen azon kaptam magam, hogy szerda reggel 8 óra van, és még mindig nem aludtam egy percet sem. Az előző itt leközölt beszámolót pár órás lélegzetvételnyi szünetekben készítettem, és mindenképpen publikálni akartam mielőtt lelépünk, mondván, hogy egy nyolc buliról szóló posztot kizárt, hogy elbírjon ez az amúgyis leterhelt platform. :-) Na ennyit az önsajnálatról.
Küldtem egy sms-t Mapettnek, hogy érkezéskor addig verje az ajtót, amíg elő nem bújok, mert kitudja milyen mélyre süllyedek, ha lefekszem erre a pár órára. :-) Így is lett, nem cicózott, és bár ritka cudarul nézhettem ki, nekiálltunk előkészülni. Az átlagosnál is hosszabb listám volt az el nem intézett dolgokról, de szépen összeraktuk amit kő. Nándihoz is volt még egy futásunk, mert még Orosházán sikerült megtépni egy csavarmenetet Csabi egyik állványában, ami így az utolsó pillanatra lett kész, de sikerült ezt is elintézni, úgyhogy jók voltunk. A Csabik is megjöttek, nem tudom...kettő-három körül, kezdődött a tetrisz.
Nem gyenge mutatvány volt, mivel az összes elképzelhető cuccot magunkkal kellett vinnünk, nem csak amit ritkán, hanem amit SOHA nem szoktunk koncerten használni. Gyakorlatilag a tábortüzelős bulikhoz tartott akusztikus gitáron, és a legendás, Janótól örökölt home-made basszuskombón kívül csak a - lemezfelvétel idején még slágerpoén, ma már inkább csak dísztárgy - vuvuzela maradt itthon. Nem csak az ölekbe vagy a lábak alá, de még a rakteret leválasztó rácsra kötözve is jutott cucc. :-) Kaptunk egy "potyautast" is, a húgom lakótársának személyében, akit ugyan igyekeztem felkészíteni, hogy mi vár rá, de abban nem sikerült megegyeznünk, hogy hátha inkább nekünk kellene felkészülnünk Őrá, minden esetre könnyedén átugrottuk az ismerkedős köröket, mindenki egyet értett abban, hogy megvettük egymást kilóra. Ő Vera. Szia Vera! :-)
Majdnem minden klappolt volna, ha nem állunk az idővel NAGYON szarul. Írtam a múlt héten, hogy nincs már szabink, ez most is betett, pláne, hogy az első bulihoz kifejezetten messzi célpontot választottunk Sopron képében. Macit a munkahelyénél vettük fel, eleve durván fel volt baszva, de amikor megtudta, hogy előre ültetjük, és az - egyébként példás előre gondolkodásból még előző nap beszerzett - kocka söre is mélyre van temetve, elég csúnya káromkodások közepette sikerült beparkolnunk a dugóba, így a hosszú hétvégén vidékre menekülőkkel elárasztott Duna parton. Persze amint elmesélte, hogy mi bántja lelkét, és menetrend szerűen a büdösnarkóskurvaanyjába száműzött mindenkit, aki részt vállalt benne, már azért jobban lett, helyreállt az egyensúly. Én is ideges voltam, mert elég combos késés összejött, mire kissebb-nagyobb megszakításokkal letekertük a távot, de legalább odaértünk.
Amint megérkeztünk, a zenekarok már vigyáz állásban várakoztak, pillanatokon belül kiürítettük a buszt, nagy nehezen összeeszkábáltuk a hangosítást, és lehetett kezdeni. A Zombie Machine zenekar nyitotta a sztorit, részben saját/részben feldolgozás szettel. Nem tudom érdemes-e belebonyolódnom, nem volt egy veretes produkció, mondjuk nagyobb gond sem volt vele, mint bárkivel aki kezdő. Trióban tolták, ami egy szuperkönnyűnek tartott felállás, de mivel már csak valamit-valamiért alapon is, ha könnyebb valakin kiigazodni, a hibáit is könnyebb észrevenni, úgyhogy ez azért megtévesztő lehet. A frontember kolléga arról számolt be, hogy próbálkoztak gitárosokkal, de senki sem húzta sokáig...én ennek ellenére tanácsolnám, hogy valakivel csak-csak békéljenek meg, akkor még lehet belőlük valami. Gyakorlás, alázat, és minőségibb kommunikáció. Félreértés ne essék, nincs bajom a srácokkal, csak épp két napon keresztül hallgattam ezt másoktól [nem beszélve a saját észrevételeinkről]. Az utolsónál is utolsóbb pillanatban kerültek a képbe egy lemondás miatt, úgyhogy köszönjük szépen, hogy vállalták, és csak arra az esetre, ha ezt olvasnák, egymilliomodjára is elmondom: no offense, a blogban nincs cenzúra. :-)
A második a sorban a High Five nevű pop-rock formáció volt, Szenti ismerősei. Ők egészen máshol helyezkedtek el a térképen. Az összeszokottság, a hangszeres vállalás, meg úgy alapvetően a zene mind nagyon rendben voltak, és az énekes kollégának - mindannyiunk egybehangzó következtetése szerint - valószínűleg abszolút hallása van, mert egy egészen hangyafasznyi kis nyolcadhangot sem énekelt félre egész koncert alatt. Az egyetlen hiba az egészben az volt, hogy nem kalkulálhattak arra, hogy Sopronban bárki is kimozdul csak miattuk, és nem kifejezetten vérszomjas metálarcoknak szóltak elsősorban, itt pedig kevés kivétellel csak ilyenek gyűltek össze. Ettől még Nekik is köszönjük, nekünk egyértelműen tetszett! :-)
Macival megbeszéltük, hogy teljesen mindegy, akármi is lesz, mi odabasszuk a nyitányt, az átlagosnál is jobban megőrülünk. Ez sikerült is, de a teljesen indokolatlan arconpörgés közepette sikeresen rásérültem a korábban már lezúzott derekamra, hát bravó paraszt. Persze nagyon bízom benne, hogy az a maroknyi ember aki megtisztelt a figyelmével, értékelte, hogy mi itt nem válogatunk koncert és koncert között, mindenképpen "pirosba forog", de azért remélem azt is, hogy meggyógyulok, és nem fogom megbánni, mert ez elég erősen limitálta a fizikai teljesítményemet a hétvége többi részén.
Itt jegyezném meg, hogy SENKIT NE TÉVESSZENEK MEG a beágyazott fotók >>> csak részben kötődnek a prózához, nem volt elegendő anyagom, hogy kronológiailag mindent rendesen illusztrálni tudjak. :-)
Koncert után a vedelés vette át a főszerepet. Mivel helyben aludtunk és az autó is jó helyen volt ott-ahol, én sem szaroztam, adtam az érzésnek. :-) Rögtön indítás képpen letoltunk vagy fejenként hatot abból a valamiből, amiben a vodka és a málnaszörp mellett még Tabasco adja a hatóanyagot, ez behúzta az alaphangulatot. Később egy sör-pong játszma tétjeként azért meccseltünk, hogy ez a pia Mérges Kohónesz néven fusson az itallapon [az eredeti nevére nem emlékszem, de Szenti haverjainak pesti törzshelyén "Alattomos" néven árulják], de miután a Mapett & Maci páros ronda nagy zakót kapott a házigazdáktól, Szentivel mi is csak megszorongatni tudtuk őket, legyőzni sajnos nem, pedig két kört is mentünk, és az utolsó pohárig húztuk. :-/ Minden esetre szépen elment a fél éjszaka, már csak a hátam miatt volt aggódni valóm, nagyon finoman szólva nem köszönte meg szépen azt a pózt, amiben sikerült közel délig heverni mozdulatlanul...
Snitt. Remekül illusztrálta a kimerültségemet, hogy mindenkit sikerült órákkal túlaludni, már lazán ment a duma meg a kávé, mire összekaptam magam. Átugrottunk a pár utcányira lévő, még tavasszal felfedezett hamburgereshez kajálni egyet, és újból kilátásba helyeztünk egy kirándulást a Pléh Csárdába, amikor legközelebb Pesten leszünk együtt. Még indulás előtt ejtőztünk egyet a klubban, újranéztük a Maunikasó örökzöldeket, és pár epizódra tehető Driving in Russia-t, aztán nagy nehezen útnak indultunk Szombathely felé. Nem komoly távolság, kiránduló tempóban csapattuk, az egyre romló időjárás ellenére is egy laza óra alatt átértünk. Október 23-a lévén nem is volt semmilyen más opció, minthogy azonnal a Végállomás klubhoz menjünk "beköltözni". A placcmester kolléga épp abban a pillanatban érkezett meg, úgyhogy jól klappoltak a dolgot, kiürítettük a buszt, és elkezdtünk a színpaddal molyolni.
Ekkora már nagyon durván harapott az időjárás, viharos szél, cudar hideg volt, kezdhettünk aggódni, hogy itt sem számíthatunk komoly nézőszámra. Még a kezdetek kezdetén, amikor utoljára itt játszottunk, talán nem volt komolyan vehető összehasonlítási alapom, de most kiemelném, hogy egy példamutató hely-adottságokkal és felszereltséggel rendelkező klubról van szó, amiért ebből kifolyólag különösen nagy kár, ha nem sikerül "kihasználni". Tényleg minden van, mint karácsonykor. Hasonló helyzet volt anno is, csak az épp januárban történt, amikor nincs min csodálkozni, ha nem vállalják a népek ezt a tundra közeli leosztást a város szélén. Mire kész lett a színpad, és a többi banda is megérkezett már elég távoli emléknek tűnt a hamburger, úgyhogy rendeltünk egy pizzát, pontosabban kettőt, jó nagyokat. Épp jókor jött meg, mire mindenki berendezkedett, már csak ez kellett az idillhez. Igaz, hogy a pesti illetékességű Overcast műsoráról emiatt lemaradtam, de amennyit az ajtón keresztül hallottam belőlük, az elég volt. Kevés kivétellel ugyanazt tudnám leírni, amit az előző esetben a High Five-ról. Játszott egy laza szettet a Zombie Machine is, kontrollcékontrollvé, ezen már túl vagyunk.
Sikerült faszán betartani az időket, így pár perccel 11 előtt mi is sorra kerültünk. Én ugyan annak is örültem, hogy járni tudok ezzel a derékkal, de igyekeztünk odabaszni. Eléggé kevesen voltak, de ahogy azt már többször megbeszéltük, Ők erről egyáltalán nem tehetnek, nem is beszélve arról, hogy a legkevésbé sem szeretnénk, ha hazaérve azt mesélnék rólunk, hogy "ezért" nem érte meg kimozdulni. Kaptunk is egy levelet pár nappal később, amiben egy nagyon kedves hölgy méltatta ezt a típusú igyekezetet a részünkről, innen is köszönjük, nagyon jól esett a sorait olvasni!! Kisebb-nagyobb technikai malőrök ellenére nagyjából rendben lement a buli, volt egy kis húrszakadás, és az I hate előtt olyan durván elhangolódtam, hogy szerintem soha olyan rosszul gitár még nem szólt a kezemben. Nem is volt hova elsumákolni, örültem, hogy túl jutottam az intrón, és gyorsan kiálltam behangolni, aztán nagy nehezen lement a nóta, de már semmire sem tudtam koncentrálni, csak ahogy Csabi kínjában röhög az egészen. :-)
Koncert után nem sokkal bezárt a pult, és az emberek is haza szálingóztak, mire letakarítottuk a cuccainkat a színpadról, már csak az öltöző maradt, meg a sör, és a helyi kollégák egy kis szakmázásra. Jól átrágtuk magunkat rajta, hogy hogy működne ez errefelé, ha pár fokkal magasabb kategóriát képviselnénk, és amúgy mások hogy szokták, és kivel-mivan. Mire a srácok elpályáztak, már átcsapott a dolog kanbuliba, jöttek az egyre lucskosabb témák. :-) Azért nem kizárólag, Macival például szépen körbejártuk a dalszöveg koncepciókat, mind a régi, mind az új nóták tekintetében. Nagyon örültem, hogy végre együtt vannak az agyak, és átlátjuk a zenekar "világnézetét", főleg annak ellenére, hogy a mondanivaló, úgy intézményesen, ma már kurvára nem divat zenész körökben. :-) Közben folyamatosan szívtuk egymás vérét azzal, hogy ki-mit dumál önkéntelenül, abból a listából amit a múltkor már kifejtett rendszer szerint adóztatunk. GDP, bitch...! :-)
A következő reggeli ébredés sem volt könnyebb. Összeszedelőcködtünk és megcéloztuk a teszkót, hogy bevásároljunk döglött állatból. Nagy nehezen egy kávét is sikerült keríteni, miután csúnyán megbotránkoztatott az ottani kajálda rész az árakkal/mennyiséggel. Így már azért vállalható volt a következő néhány kilóméter. Vinárra mentünk, nem tudom ki emlékszik, két évvel ezelőtt egyszer már jártunk itt brigádostul, és meséltem is róla. Ez egy kis falu, Celldömölk és Pápa között nagyjából félúton. Íd'sanyám és a család azon része innen származik, azóta is van itt egy telek, redneck összkomfort. :-) Muter és nagybátyám vártak ránk, ők mindenféle egyéb okból töltötték itt a hétvégét, készültek egy kis welcome-pálesszel, mindenhol az a jellegzetes fával-fűtés illat terjengett, egyből ránk tört a tanyasi hangulat. Nem csak kempelni, hanem próbálni is terveztünk itt a házban, de már út közben megegyeztünk, hogy elnapoljuk. Idő sincs rá, és mindenki fáradt, így félúton épp holtpont-közelben voltunk. Cserébe egész délután ment a duma meg a lazulás, sőt, még egy kis frissítő "sportolásra" is futotta. Szentivel ilyenkor általában tojáslabdát dobálunk, de az most nem volt, helyette kaptunk íjakat és egy szalmabálát, úgyhogy ment a lövöldözés. :-) Csabi zseniális pörköltet oktojált a bevásárlásból, ez további kiváló felvezetése volt az estének. Egy jó zuhany is tervben volt, de mivel ez itt szabadtéren van megoldva, egy fából készült kabin fölé szerkesztett hordóban ipari méretű merülőforralóval melegített vízzel, miközben alul-felül süvít a szél, ezt senki nem vállalta. Körülbelül olyan, mint amikor a legmorcosabb orosz télben köpsz egyet a vodkaslukk után és a nyálad koppan az aszfalton. Ki ne tudná milyen érzés. :-)
Mikor beesteledett, kipakoltuk az alvós motyókat, és átmentünk Pápára. Ez a buli mindössze egy héttel korábban szerveződött, egyáltalán nem vártunk tőle semmit, ennek ellenére óriási kellemes csalódás fogadott. Elég bonyolult helyen van a Klastrom, sikerült is kóvályogni egy sort az egyirányú utcákban mire megtaláltuk, de már parkolás közben kijöttek elénk a srácok, és mint a hangyák elözönlötték a cuccot, pikk-pakk összeraktuk a dolgokat. :-) Mapett kezdett már eléggé feszült lenni, talán Őrajta látszott a legjobban, hogy kezdi már unni mindenki hülyeségét, de azért összeállt a setup. Nemsokára a Godgiven zenekar is megérkezett, és miután egy durván részeg kolléga másfél óra leforgása alatt vagy harmincszor mutatkozott be, és mesélte el, hogy már reggel óta itt iszik, és mikor kezdődik már valami, nagyjából fél10 tájban meg is kapta Tőlük, amire vágyott. Max respekt Nekik, a hétvége első olyan zenekara voltak, akik tudták, hogy mire vállalkoztak. Remekül megmozgatták az emberkéket, a Ghost Inside nótáért pedig külön pacsi, nagy kedvencünk!! :-)
Következtünk mi. Szépen begyűltek a népek, és beindult a daráló, most először igazán. :-) Bár ma már elég hosszú a műsorunk ahhoz, hogy néha a legkitartóbbaknak is kelljen egy cigi, így voltak azért hullámvölgyei is a bulinak, nem úgy a vége!! :-) Sikerült egy húrt is leszakítanom, - ez velem koncerten kifejezetten ritkán fordul elő, évek óta nem is volt rá példa - ugyanakkor pikk-pakk átváltottam a pótgitárra, meg sem kellett, hogy álljunk miattam. Szép munka a srácoktól és tőlem is. :-) Háromszor visszatapsoltak, eljátszottunk mindent, ami nem volt felírva, és több nótát ismételtünk is, úgyhogy igazán kemény finálét sikerült produkálni. Össze is álltunk egy fotóra a legproaktívabbakkal. :-)
Nem mintha siettünk volna bárhová, de azért szép lassan összekaparásztuk a cuccot, megvoltak a nagy összeborulások mindenkivel, örültünk, hogy jól sikerült, aztán úgy egy óra múlva kábé eltoltuk a biciklit. Kiértékeltük, hogy mi zajlott/hogy zajlott, aztán Vinárra visszatérve ott folytattuk, ahol délután abbahagytuk. Pálinka, sör, politika, botrány...stb. :-) Hajnal volt már, mire lefeküdtünk a kályha mellé, komolyan mondom, ha azt hazudnák, hogy Alaszkában vagyunk egy hegyi menedékházban, és az odakint tomboló hóvihar hetekre zárt el a civilizációtól, én elhittem volna. Állati hangulatos volt. :-)
Dél tájban keltünk, az öregek addigra már visszaértek egy körről a szomszéd városból, hoztak péksütiket a kávékhoz, és úgy alapvetően visszatértek a melóhoz. Muter a kerámia bizniszét pörgeti innen, 'bátyám pedig fleksszel fakasztott szikrazuhanyt lépten-nyomon, bár nem nagyon tudom mi célból. Nagy nehezen mi is rászántuk magunkat a próbálásra, bepakoltuk a legszükségesebbeket a házba, és elővettük a nótát, amit még Keviben kezdtünk el építgetni. Épp egy olyan stádiumban tartunk, ahol "visszafordul önmagába" vagyis a kezdő riff először csendül fel újra, így tudtunk belőle egy végtelenített verziót gyakorolni megszakítások nélkül. Mire átrágtuk magunkat rajta párszor, és mindent megbeszéltünk, el is ment az a néhány óra, amitől úgy éreztük megérte elővenni a hangszereket, annak ellenére is, hogy már azért kezdett kicsit sok lenni a rokkolásból így a negyedik napon. :-)
Búcsúzóul még zabáltunk egyet, Muter sütött kolbászt, és bevágtuk a pörkölt maradékát egy kis főtt krumplival. Esküszöm, ezen a hétvégén többet ettem - és aludtam - négy nap alatt, mint máskor hetekig. :-) Kicsit sokáig ejtőztünk, sietve kellett indulnunk Csornára, de elég jó tempót autóztunk ahhoz, hogy ebből ne legyen gond végeredményben. Kellemes meglepetésként fogadott, hogy a helyi srácok full backline-al készültek [perkálhatok az angol zsargonért bazdmeg], így nem kellett lejátszanunk azt a fél/1 órás procedúrát, amit színpadépítés címen mindig emlegetek. Csak a bőgőmotyót toltuk be, mert az nem volt túl izmos, cserébe egy helyes kis piktogrammot hegesztett a tányérjára valaki szigszalagból. Baszd a kombót!! :-)
A Soós Kocsma névre hallgató kultúrközpont egy családi házból lett átalakítva, egy ennek megfelelő környéken. Elsőre nem nagyon tűnt bíztatónak amikor megláttam, hogy hova vezet az utunk, de ettől még kellemes hely volt, szép nagy, félig fedett hátsó udvarral, ahová ki lehetett ülni bagózni, és már majdnem el is gondolkodtam azon, hogy miért nem kint játszunk, amikor feltűnt, hogy kábé 3 fok van, és nyilván a szomszédok személyében is elszánt ellenségekre találnánk. Ehelyett egy, a pápaihoz hasonló méretű szobában épült fel a motyó, és főleg ehhez képest volt veszélyes, hogy a szervező kollégák egy elég bitang méretű - és persze teljesítményű - cuccal készültek, mintegy borítékolható, hogy perceken belül a fejünk leszakad. :-) Óvatosan kezelték persze a srácok, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy a házat le lehetett volna bontani vele. A Sztereotípia nevű, önmagát pop punk/punk rock zenekarnak aposztrofáló társaság nyitotta az estét. Elmondásuk szerint már régóta zenélnek, de a formáció még csak most debütál. Kisebb-nagyobb pontatlanságok mellett egyben volt a produkció, egy kis hamis ének, vagy félrepöngetett hang abszolút belefér, sokkal fontosabb, hogy nagyon szimpatikusak voltak személyesen, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz! A Nice One Babe nevű formáció már ismerősebben hangozhat, egy ideje már mocorognak a színtéren, Bencétől korábban sokat hallottam róluk. Bár személyesen csak most ismerkedtünk meg, nagyon jófej brigádnak bizonyultak, és elég jól is tolták, komoly beleéléssel. A zenéjük metalcore, aki ismer az tudja, hogy hányadán állok a műfajjal, minden esetre, ha valaki jól csinálja, annak tisztelet! :-)
Kifogytam az akár csak részben releváns fotókból is, úgyhogy toljatok inkább egy nótát a srácoktól! :-)

A nézőszám kifejezetten jól alakult, de elég nehéznek bizonyult beindítani a népeket. Maci a nyakát majd' kitörte, úgy pörgött, de még a bólogatás szintjéig is alig bírta feltüzelni az egybegyűlteket. Mivel itt már eléggé dekoncentráltak voltunk, és a szűken egymás nyakára pakolt cuccokban turkálni sem volt könnyű, nem vettünk elő trekklistát, hanem fejből dobáltuk be, hogy mi jön, ennyivel is kicsit megvariálva a dolgokat. A nóták között ettől még tökéletes visszajelzéseket kaptunk, csak fura módon mintha nem bulizni, hanem zenét hallgatni jöttek volna a népek. Mapett mindkét gitárjáról letépett egy húrt mire végeztünk, nekem pedig a dobhártyám viselte nehezen a fülem mögött irgalmatlan sípoló magasakkal szóló éneket, de azért csak megmaradtunk.
Megbeszéltük, hogy bár nem túl etikus, de eljövünk amikor lejátszottunk, mert eléggé fáradtak vagyunk már így négy nap után. A Murders Coming Back nevű helyi banda már javában tolta mire kipakoltunk, és amennyit elkaptam belőlük, az alapján elég jól, úgyhogy remélem nem szorultak ránk semmilyen formában, hogy elégedettséggel nyugtázhassák az estét. Van egy olyan sztereotípia a közönséggel szemben, hogy amikor mozdulatlanul állják végig a koncertet, akkor vesznek cédét. Elég banálisan hangzik, de bejött, ugyan nekünk cédénk már pont nincs, de pólóból kifejezetten sokat eladtam, egészen meg voltam illetődve. Valamivel éjfél előtt sikerült elstartolni, és bár a katasztrófális látás-, és útviszonyok mellett százas utazónál komolyabb tempót nem igazán autóztunk, fél kettő környékén már azt fejtegettük, hogy ki-hogy esik útba, hol szálljon ki. Amikor hazaértünk Csabival, még épp el tudtam kapni egy meccset, amiről azt hittem, hogy lemaradok, ez jól hatott a közérzetemre, habár a végeredmény nem sietett a kedvemben járni. :-( Tartottunk még egy kis helyzetkiértékelést, aztán levakartuk magunkról a retket, és ledöglöttünk. Nem sokat pihentünk, mert vasárnapra is maradt program, miután délben Őt elvitte a vonat, én Szentiékhez csatlakoztam a pálya szélén, kvázi levezetés képpen. Bár soha ilyen lassú és pontatlan nem voltam még ezelőtt, döntőbe jutott a csapatunk, úgyhogy innen is gratulálunk!! :-)
Nem kimondottan ide tartozik, de miután vasárnap este már semmihez sem volt lélekjelenlétünk, Bencével félig-meddig spontán elhatároztuk, hogy kilátogatunk a keddre bejelentett tüntetésre. Nem szívesen fűzök a dologhoz semmit, tudom, hogy a szélrózsa bármelyik irányából meg lehet közelíteni a témát, és különben is olyan távol tartom magam a politikától, amennyire csak lehet, viszont abban biztos vagyok, hogy mindenki egyet ért, hogy változás KELL. Az is nyilván való, hogy ennyivel még nem tettünk szinte semmit, és ez eléggé dühítő dolog, minden esetre hízlaltuk a tömeget, még ha jelen esetben ez a 200 kiló élő hús még kevésnek is számít. Lényeg a lényeg > bármelyik oldalra is álltok, támogassátok a változást, mert ez, ami van, egészen biztosan nem vezet sehová!! A zenekar szűkebb köreiből csak Janóval találkoztunk, Vele is csak futólag, mi épp egy kerítésre másztunk fel fotót készíteni, amikor ránk kiabált a tömegből. Maci telefonon követte az eseményeket, és annyit üzent: "csak ne rabosítsanak!"
Ezt sikerült hozni. :-)
Dióhéjban ezzel telt az elmúlt hét. A turnénak még a felénél sem járunk, a következő körrel Kecskemétet és a vajdasági Óbecsét látogatjuk meg, aztán kezdenek majd szaporodni az olyan helyek, ahol még sohasem jártunk, így remélhetőleg egyre szaftosabb sztorikkal szolgálhatok majd! :-)

Kösz, ha hogy ezt képes voltál végigszenvedni, remélem előbb utóbb mindenki szereplője lesz majd a "kalandnak"!! :-)

Pusza!
TGer

Sziasztok!

Immáron túl is vagyunk a tavaszi turné első hétvégéjén. Két nagyon frankó kis bulit tudhatunk a hátunk mögött, két messzeföldön hírös dunántúli városban, nagyon jól éreztük magunkat, úgyhogy köszi mindenkinek, aki eljött!

Beszámolót? Na jó... :-)

A péntek délután útnak indult karavánhoz én csatlakoztam utolsóként, mivel a Kevibül gyüvő buszban már eleve 5-en ültek, Szolnokon pattant be Bence (állítólag most negyed óra alatt lenn volt a ház előtt, ami nem számít rossznak), majd Nyakó Karcsi kománk kiszállt Ferihegyen, és helyet kaptam jómagam. Ez szép mondat volt. Egy, már amúgy is félrészeg társaság fogadott, ami kifejezetten konstruktívan hatott rám, mivel már két hete fekszem itthon, örültem, hogy hangulatban lévő embereket látok. Bence volt egyedül gyűrött, mivel (hogy az öregemet idézzem) "hajnalig írtotta a pálcikaembereket a számítógépén", dehát "aki kurvának szegődik, ne sírjon, ha basszák", úgyhogy kénytelen volt jó pofát vágni a történésekhez. :-) Annak ellenére, hogy Szombathely messze van (és mit szóljon az, aki már ekkor is 3 órája úton volt), azért egész könnyedén placcra kerültünk, kissebb nagyon megszakításokkal 2 és fél óra alatt. Lecsekkoltunk a klubbot, marhajól nézett ki, jó nagy tér, szépen berendezve, két nagy öltöző a három bandának, emberes-terpeszkedős színpad, úgyhogy minden rózsaszín. Mivel még órák hosszatt nem volt dolgunk, letettük a fehér seggünket, és a bátrabbak az üvegek aljára néztek (én maradtam az ásványvíznél, baj lett volna, ha magasabban repülök). Megfejtettük a világot, elmeséltük, hogy kemény dolog az atomháború, elképzeltük, hogy milyen lehetett a sok-sok többi koncert, aminek a plakátja mind ott díszelgett a falon, aztán rázendített az első banda, úgyhogy bementünk skubizni. Ők voltak a Catalepsy (akikkel amúgy nem sikerült közelebbről megismerkednünk), afféle "riffelős blekk metált" játszottak, ami a műfajában biztosan nagyon jónak számított, mert látszott, hogy magabiztosan áll a kezükben a hangszer, de mivel én nem is nagyon értek az ilyesmihez, és soha nem is kerestem a kontaktust ezzel a világgal, leginkább csak tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden esetre volt két úriember, akik egy egész tömeg helyett tomboltak rájuk, úgyhogy ebben egész biztos önigazolást nyerhettek a srácok. Következett az Éjfény, akik már sokkel jobban beletaláltak a mi ízlésünkbe is, és lenyomtak egy laza 50 percet. Sajnos a "tömeg" egyáltalán nem gyülekezett az est végéig sem, de azok akik ott voltak, már megérezték a rákendrollt, úgyhogy ekkor már egészen "élettel telinek" volt mondható a klub. A srácok zenéje amúgy "mocsármetálnak" van öndiagnosztizálva, ez nem tudom mit jelent, de engem abszolút megvettek kilóra, voltak dallamok, zúzdák, elszállások, végülis minden, ami az öntudatos hangulatembereknek (mint nekünk) kell. Miután végük lett, mi is felcuccoltunk, komótosan, mint aki sehová sem siet soha, kicsit az előre elhatározott trekklistán is módosítottunk (felmérve a sejthető igényeket), és rázendítettünk. Egész szépen begyűltek az emberkék, azok is, akik ezidáig csak a kocsmaszekcióban vegetáltak, és bár az erős túlzás lenne, hogy a plafonról is ömlött a veríték, azért csak-csak úgy látszott, hogy tetszik ez a dolog mindenkinek. Nem játszottunk valami szépen, a színpadon belüli hangzás elég sokszor bezavarta az ítélőképességünket, de azért nem volt rossz se, nyílván be kellett melegednünk (nem 5 perce álltunk utoljára színpadon). Lement a műsor, lepakoltunk, átöltöztünk száraz ruciba, mindenki szörnyűlködött, hogy mennyire gyenge volt a produkció, de azért csak-csak bejött egy-két elismerés, a zenész kollegák azt mondták, jó volt. Tudtuk, hogy hazudnak, de azért jól esett. :-) Közben ahogy kicuccoltunk, egy kedves hölgy, és a hozzátartozó kissebb helyi erők meghívtak minket piálni, és amíg a banda kitikkattabb fele úgy döntött, hogy inkább a szállás felé veszik az irányt (mentségükre mondom, hogy egész nap ittak, becsülettel), Bence komámmal úgy döntöttünk eleget teszünk a meghívásnak, és velük tartottunk egy "közeli" non-stop hangulatkarbantartó egységbe, ahol aztán beavattuk egymást a nagy távolság által kialakult különböző hagyományainkba, Bence természetesen vesszőparipa áradattal is ellátta őket böcsülettel, és mi is járatosabbak lettünk a szombathelyi szokások terén. Amíg a srácok, hogy úgy mondjam "Hawking-ra itták magukat" én is leküldtem egy pár óvatos unicum-ot, hátha segít a bajomon, de ez sajna elmaradt. Azért az éjjel végeztével (gy.k.: reggel) mi is jobbnak láttuk, ha eltesszük magunkat holnapra, úgyhogy könnyes búcsút vettünk a cimbokráktól, és léptünk a koliba szunyálni. Még kanyarintottunk egy rövidke kis okfejtést a "trollkodás" fogalmáról, és próbáltam megfejteni, hogy miért van az, hogy 8 vödör vér kiontása nélkül Bence komám miért nem képes élvezni se filmet, se könyvet, se zenét, se semmit, de ebben a vitában zátonyra futottunk, úgyhogy csak jött a döglés. Délben keltünk, hálistennek ezzel senkit sem kellett megvárakoztatni, újból összeülés-dumálás következett, aztán Teszkózás (kurvajó rántotthúst ettem, ha arra jártok, térjetek be!), és irány Győr. Itt az első utunk a kocsmába vezetett, röptében adtunk egy interjút a rokkerekponthunak, aztán megint duma, aztán lassan-komótosan átgurítottuk a seggünket a klubba. Mivel ott még nagyjából semmi nem történt, páran a hangosítást rakták össze éppen, ledöglöttünk a kanapéra, és kezdődött a hétvége "legvégetnemérőbb" semmittevése. Az öltözőben utca-hideg volt, úgyhogy nem favorizáltam, inkább a színpad mellett foglaltam helyet, és örömmel konstatáltam, hogy sokkal magabiztosabban haladnak befelé az emberek mint előző nap, úgyhogy ma már csak jobb lehet. Azért tényleg nagyon hosszan döglöttünk így egy helyben, időközben az első zenekart is feloktojálták a színpadra, akik nagy nehezen el is kezdtek, de még most is csak az álló időt tapasztaltam. Ők a Sunset Sphere voltak, akik egyébiránt nagyon szépen játszottak, egy nagyon igényes zenét, de egy olyan stílusban, amit ebben a fáradtságban, és reménytelenségben, amit épp éreztem, nem bírtam befogadni. Egy tényleg nagyon szépen megírt dallamokkal teli, középlassú zenét játszottak, egy gitárral, egy elég domináns basszusal, és egy laptop-ról menő billenytűvel, az énekesnőjük pedig rendkívüli magasságokat produkálva énekelt, de ahhoz, hogy a dolog melankóliáját át bírjam érezni, kellett volna 13 darab energiaital, egy keserédes őszi délután, és, hogy épp egy temetésről tartsak hazafelé, ami most pont nem jött össze, úgyhogy maradtam a diszkrét tapsnál, a nóták végére igazítva. Azért a népeknek tetszett, a csajoknak főleg (úgy láttam, egészen meghatotta őket ezen érzelemgazdag hangulatvilág), úgyhogy nyílván a megérdemelt elismeréseket anélkül is bekaszálták, hogy az én jégszívemet felolvasztották volna. Ezúttal második bandaként állhattunk színpadra, amiért rendkívül hálás voltam, úgyhogy mihelyt beütötték a záróakkordot, és elkezdték lecuccolni a színpadot, már megláttam a fényt az alagút végén, villámgyorsan lecseréltük a dobcuccot is, és a többi motyó is a helyére került, aztán rövid soundcheck után már csapattuk is. Nagyon szép kis tömeg jött össze már a hangolás alatt, de azért az első nótát meghagyták maguknak ismerkedés céljára (nyílván éles volt a váltás a két zenekar között), aztán mint aki álmából ébred fel, a második nóta kezdőhangjára beindult a gyilkolás. Erre már én is feléledtem, sőt egész biztosan mindannyiunk, úgy repült a haj, ment az ugrabugra, mindenki kielégült, letoltuk az összes slágert, és az új feldolgozást is (DevilDriver - Clouds Over California), mindenki vigyorog, meg dől-borul, úgyhogy tutifasza. Az ilyen koncertek amúgy haladósak, 9 nótát játszottunk, amik elvileg 4 és 5 perc körüliek, de mégis egy pillanat alatt elrepült, és már azon kaptam magam, hogy pakolunk lefelé. Nagyon sok kedves visszajelzést kaptunk, jöttek oda a fiúk-lányok, hogy milyen jó volt, tisztára el voltam érzékenyülve, még lemezrendeléseket is gyűjtöttem, ami annak fényében, hogy meg sem jelent, megtisztelő dolog. Elhangzott a "mitiszikazenekar" kérdés is, aminél szebbet nem is mondanak nekünk soha. :-) Megnéztük az Éjfényt újból, Ők is kitettek magukért, és a népek is bizonyítottak újfent, állóképességből. Éjfényéknek amúgy fogós nótáik vannak, mert ugyan ezidáig sosem hallottam a zenéjüket, az előző napi koncertről magamon meglepődve tapasztaltam, hogy kifejezetten jól emlékszem a nóták szerkezetére, a riffjeikre, és dallamaikra, úgyhogy mindenképp bevették magukat a fejembe. Hozzá is jutok majd valamikor a lemezeikhez, hogy tudjam egy kicsit tanulmányozni a következő alkalomra. :-) Mikorra végeztek, már elég fáradtak voltunk, úgyhogy úgy döntöttük lelépünk, összeszedtük a kölcsönadott cuccokat, bedobáltuk a buszba, és indultunk hazafelé. Haladós volt, sokkal gyorsabbnak hatott az út, mint idefelé, úgyhogy hajnal 3-kor már engem mint legközelebbi lakost, ki is tessékeltek az autóból 60-ra történő lelassítás mellett, úgyhogy minden fasza volt, bedöglöttem, és aludtam 14 órát. :-)

Köszi mégegyszer mindenkinek, aki eljött, találkozunk legközelebb Mosonmagyaróváron, és mivel ez is ugyanez a régió, remélem viszont látunk pár arcot mindkét koncertről! :-)

Balra, a galériában pedig találtok egy hivatalos turné flyer-t, tessék böngészni (és észben tartani, hogy a mi részünkről ez a koncerteknek csak a legnagyobb része, de koránt sem az összes!)!

Pusza!

TGer