Cojones

Csókolom-csókolom!

Itt vagyok-élek, aggodalomra semmi ok, minden a régiben. ;-)
Írom ezt azért, mert többen is kérdeztétek már, hogy mi ez a "csend".
Írtó jól esik, köszi srácok, tényleg!
Hogy miért nem írtam? Hm...bennem elsősorban az a kérdés motoszkál egyre-másra, hogy amikor írok, na akkor miért csinálom?
Vegyünk sorra pár alternatívát:

1. A zenekar népszerűsítése céljából?
...esélytelen. Nem hinném, hogy lenne bárki is, aki ezen keresztül ismerszik meg a zenénkkel, és nem fordítva. És csak remélni merem, hogy nem bánja meg. :-D

2. Híradás céljából?
...nem hinném. Az esetek 99%-ában múltidőben zajlik itt az élet.

3. Hivatalos honlap hiányában?
...se. Emezt leginkább a lustasággal kitűnően elegyedő pénztelenség motiválja. Meg amúgyis kiment már a divatból.

4. Jó sztorik miatt?
...hátőőő, maximum talán. Bár ez nem túl menő, hiszen, ha aktuális lenne, Nektek illene mesélnetek rólunk...tehát nem. :-)

5. Akkor miért bááázdmeg?????
...nos. A valódi ok az, hogy magamat emlékeztetem a dolgokra. Markó Tomi cimboránkkal már régen beszélgetünk róla, hogy folyamatosan kamerákkal a zsebben kéne mászkálni mindenhová, és szépen megörökítgetni mindent, mert sajnos egy-egy hét távolságból a történet színe-javát már nem könnyű felidézni. Mit gondoltok? Vírmenő lenne filmet csinálni bazz... :-D
Persze pillanatnyilag még így oldom meg a dolgot. Amíg friss az élmény, szépen leülök ide, és lekörmölöm. Persze ez a mennyiség azért gáz (wow, önkritika, bizony).
Mivel már nem is öt perce szakadt meg a sztori, és nem is szándékozlak untatni vele tesókám-ott-a-másik-oldalt, szorítkozzunk a lényegre, tőmondatokban (esélytelen). :-D

A Dürer után hagytuk abba, pont ott, ahol kezdett feltorlódni a turné.
4 koncert egy hétvégén, dirr-durr-csitt-csatt.
Potyautasokat szerezni megintcsak nem sikerült, de sebaj. Az első benyomás tökéletesre sikerült, péntek reggel Kevibe menet bliccelés alapos gyanújával Szajolban lehajítottak a vonatról. Persze nem vagyok én elveszett gyerek, 5 perc se tellett bele, már jött is a következő, enyhe útvonalmódosítással célt értem. :-) Kaptunk egy gyönyörű makulátlan állapotban lévő (bár ősrégi) Transit-ot egy túrkevei sráctól, meghagyva, hogy úgy vigyázzunk rá, mint a szemünk fényére. Bence egyetem-problémái csavartak még egyet a dolgok képzeletbeli mellbimbóján, így helyet cserélt a karavánban a Moratorium énekesével. A szokásos két óra csúszás mellett, padlógázzal leközlekedtünk Szombathelyre. Pályaengedély hiányában "mezei" főutakat használtunk, és minden nagyobb városban orbitális dugókba kerültünk, sz'al gáz volt. Én amúgy hírhedten stresszes sofőr vagyok, az előző felállásban egész legendák szóltak a vezetés közbeni cifrábbnál cifrább káromkodásaimról. Ezúttal kevéssé volt aktuális, egyrészt, mert Mapett mindenre rákontráz > No para!, másrészt, mert találtunk a kesztyűtartóban Belga cédét. :-) Bár ez nem mindenkit tett maradéktalanul boldoggá, Mapettel egész úton úgy röhögtünk, hogy beállt az arcomban az izomláz. :-D
7 bandát kellett aznap megkoncerteztetni, opppardon, igazából csak 6-ot, a kötelező kiesőt kihúzva. Az Oladi Művház egy kurvanagy hely, 300 embert kell bevinni, hogy kinézzen valahogy, képzelhetitek mennyire sikerült.
Ettől függetlenül nagyon jól éreztük a színpadot, és a söröket is, és a többi bandát is, és miután Mapett "bedolgozott" egy hangyányit a keverőpultba, már a hangzást is. A szintén szokásosnak mondható technikai probléma ezúttal a mikrobusz csomagterének kilincsével lépett színre, biztosítva számunkra, hogy egész hétvégén a tolóajtó felől, az utastéren keresztül pakolhassunk. Defasza. A bulin persze ez nem változtat, majdnem minden ismerős eljött, akivel a tavaly januári fellépésünk alkalmával spanoltunk össze. 4-5-6 (nemszámoltam) srác a koncert teljes hosszát a színpadon tombolta végig, e szempontból abszolút különleges volt. :-)
Egyikük a koncert után megrendelte tőlünk a nagylemez kézzel fogható változatának utolsó darabját, ígyhát bizony, mostmár tényleg kifogytunk! Volt-nincs, és amíg utcára nem vonultok fáklyákkal, egymillió példányos utángyártást követelve, nem is lesz. ;-)
Elment egy üzenet is, de most nem viccből, és nem a Kolin énekesének. Egy nemrég elhunyt szombathelyi leányzó barátai voltak jelen, és kértek meg, hogy mi is búcsúztassuk el Őt, hiszen a rajongónk volt, és nagyon szeretett volna eljönni aznap. Szívszorító élmény volt. Bár nem ismertük Őt személyesen, úgy döntöttem innen is elküldöm a track-et.
Nyugodj Békében Brigi!



Bár elég családiasra sikerült a létszám, a többi banda hozzáállását páratlannak minősíthetjük. Egytől egyig mindenki úgy zenélt, mintha kétszeres teltházat kaptak volna, különösen a Suicide Rockers előtt emelem kalapom!! Koncert után Bogiék invitáltak a tavalyi elsétálós kocsmázás megismétlésére, de ezúttal leszavazódott a dolog. Nekik muszáj volt menniük (hazavinni a veszélyesen részeg cimbiket), nekünk meg maradnunk, mivel mindenki kidöglött, így elszakadtunk. Reméljük nem haragszanak! :-( Elraktuk a cuccokat egy szobába, majd magunkhoz vettünk pár Tipli névre hallgató, rumos, vodkás, napóleonos, és mindenfaszomos tüskét (vákumcsomagolva árulták műanyag pohárban, bazz, mint a Pöti Danon XD), plusz kaptunk még egy tálca sört a büféből, úgyhogy hangolódtunk "alvásra". :-D
Egy öltözőben kaptunk szállást, betonkemény tornamatracokon, és a délutáni huzatban száguldozás miatt a fülem is bedurrant, úgyhogy rideg egy éjszaka elé néztünk. Kissebb-nagyobb megszakításokkal 3 órát sikerült szundítani, aztán feladtuk. Kávé, szendvics, beoperáltuk a cuccokat a buszba, és lerobogtunk Vinárra.
???
Vinár kérlek, egy egyutcás kisközség Vas és Veszprém határán, minden lényeges szempontból elzárva a külvilágtól. Itt található anyámék oly' sokat emlegetett minden redneck igényt kielégítő kacsalábon forgó betonhengere. Nem vicc, a ház maga valóban egy betonhenger, még nagyapám keze által terminalizált. Jó nagy, és körülötte minden egyéb tanyasi kellék kialakítva. Van pottyantós budi is, persze, hogyne lenne. Rittyentettünk egy csülök pörit, dobáltuk a söröket, mintha fizetnének érte, és a kamera is pörgött rendesen, de, ha nem bánjátok, most elszalasztanám az alkalmat, hogy feltöltsek bármit is az ott készült felvételekből (talán majd egy pár év múlva). ;-)
Estefelé, mire már teljesen lepusztultunk, elérkezett a tovább indulás ideje. Pápán már masszívabb volt a szitu. Kocsma fíling, kis színpad, nagy zaj, izmos NYHC arcok, zúzda. A Just Four még mindig a leglendületesebb koncertzenekar, akit ismerek. Komolyan. Respekt! Persze az El Pollo Loco is döngetett, mert megtehette, és mi is szépen ellavíroztunk a ritmusok közt. Őrült arcok, pogó, headbang, minden adta. Pápa, atomkirályság, köszi!!
Aludni még visszamentünk Vinárra. Még buli előtt benyomtunk egy hordó vizet melegedni (egy ipari méretű merülőforraló segítségével), és mire visszaértünk, kellemes meleg vízünk volt. Persze mindez az udvaron, egy funérból összevert zuhanyfülkével, így míg a víz állatjó meleg volt, a szél szinte kockára fagyasztott két öblítés között. Azért mindenki bevállalta, és víz is maradt másnapra. Csabi és Mapett szinte azonnal beverték a szunyát, Bencével meg addig okfejtettünk sörrel, amíg ültünkben végünk nem lett.

Nem tudom, a tanyasi levegő, vagy más miatt, de itt még az átlag 3 órás sztenderd szint is simán kipihentetett. Remek napsütésre ébredtem, kávé kész volt, Mapett sürgött-forgott-megfejtett. Ahogy szokta. Én is végeztem egy apró motyókarbantartást, lepucoltam a gitárjaimat, és kidobáltam a szemetet a buszból. Bevártuk Mutert, aki szintén lejött egyet lazulni Pestről, és még a mosogatást is átvállalta a pörköltes balhénk után (kösziiiii!!!). :-)
Továbbzúztunk Oroszlányba. Csöbörből-vödörbe fíling. Telek a város szélén, rajta faházak, katonai sátrak, sörpad, slagg, kinti retyó, mintha csak egy DIY Zöld Pardon lenne. :-D Mapették még a Checkpoint Charlie hőskorában fedezték fel maguknak ezt a kis közösséget, akik itt csapatják egész nyáron, most mi is bevezetésre kerültünk. Bepakoltunk, ismerkedtünk, felvettük a névre szóló stadge pass-t (bizony), segítettünk a Dűne zenekarnak lucskos dalszöveget írni, vedeltünk mint a gép, és vártuk a koncertet. Emberkék szépen voltak, de egyúttal lazán is, nem siettek tömött sorokban a zenekar arcába mászni.
Jó kis southern-t csapatott a Dűne, és a Hortobágy Hard Core Crew is odabaszta, ahogy azt kell. Szabadtéri súlytás volt, és bőven megjött a beígért 30fok, tehát sötétedés ide vagy oda, izzadtunk, mint a ló. A magunk részéről próbáltuk minél inkább házibulivá maszkírozni a fellépésünket, így invitáltuk az arcokat, hogy közénk állva zúzzanak, jól sikerült, mindenki csapta. A koncertek után még tettek egy gyenge kísérletet egy rögtönzött jam session-re, de hálistennek nem tartott sokáig. A srácok raktak egy igazi "égig érő" tábortüzet, megállapítottuk, hogy huszonkét emberből egy sem ismer más csillagképet a Kis Göncölön kívül (bezzeg én, háhá), ment a piálás, smúzolás, filterezés (nem, igazából nem), aztán szépen lassan kidőlt mindenki. Egyedül mi, és a HHCC egyik énekese voltunk elég durvák, hogy reggelig adjunk az érzésnek, keresztül pogózva magunkat a teljes Tankcsapda diszkográfiát, megfejelve egy árnyalatnyi Suicide Silence-el, Waking the Cadaver-el, és pár hasonszőrű grájndkór himnusszal. Emeletes ágyról stadgediving-oltunk, és rajtam kívül mindenki megfordult az emberkupac alján (gy.k.: kicsi a rakás játék), persze emezt csak annak köszönhetem, hogy a kolléga urak hárman sem bírtak ledönteni. Ne kérdezd, hogy lehetséges. :-D Reggel 9 tájban megdögöltünk szépen.
Alvást körülbelül 3-4 óra mértékben sikerült abszolválnunk, aztán az egész délutánt fesztiválos lapítás kísérte. Sátor, sör, szendvics, duma, irgalmatlan meleg. Mindenki elmesélte élete történetét, félóránként meg a hideg víz alá toltuk a búránkat. Jó két órán át mondogattuk, hogy ideje tiplizni (nem, nem úgy Tiplizni :-D), de mire mindenki összekapta magát, már csak egy gyors zuhanyra volt idő, aztán tepertünk tovább Kecsóra. Ekkor már komolyabb, "tervezzük a jövőt" megfejtés ment. Mivel a hosszú hétvége is kezdett véget érni, így a turné vége is felrémlett a horizonton. Lassan vissza kell csempésznünk a fejünkbe az itthoni dolgainkat, a lemez írást, a szólógitáros megtalálását, és mindent, amit februárban "majd, ha vége a turnénak" címszó alatt elhalasztottunk. Erről majd később, bővebben.
Csodálkozom, hogy a Technika Háza "klub" még nem futott be semmilyen megírt módon a történelembe, mint a "legvalószínűtlenebb környezetben kialakított szórakozóhely". Aki nem ismerné, kapaszkodjon: egész konkrétan egy zsinagógában került kiépítésre. Kívülről semmi sem látszik, belűről viszont nagyonis tágas, hosszú bárpulttal, nagy színpaddal, brutál fesztiválcájggal kihangosítva, kanapék, csocsóasztalok, minden van. Valahogy a deja-vu is megkörnyékezett. Ha az Oladit esélytelen volt megtölteni, akkor ezt vajon??
Hát igen, ezt is. Nem mintha a buli ne lett volna zsír, de szándékosan csúsztatva a starton, az ALS még így is null-ház előtt kezdhetett, amit aztán úgy kábé 30 ember magasságáig sikerült feltornázni fél óra alatt. Ejnye. Beszereltünk, beindultunk. Valamivel már többen voltak, és a hangzás nagyon adta, így jól éreztem magam, de még mindig egyértelmű volt, hogy ebből a gázsiból sem vacsorázunk másnap a Gundelben. Ha értitek a "finom" célzást. Előzőleg, épp erre való tekintettel, a Blind Myself befektetéseit igyekeztünk a minimálisra csökkenteni. Minden motyót kölcsönadtunk, hogy ne kelljen buszt bérelniük, és ennek kishíján rossz vége is lett. Édes Gergő nem spórolt a wattokkal, így a koncert végére szegény motyóm majd' kilehelte a lelkét. A műsoruk alatt én épp egy mélyreható beszélgetéssel voltam elfoglalva, amiből ez zökkentett ki (pontosabban, az, ahogy kiabáltak, hogy hol vagyok, mert mindjárt leég a cucc). Szerencsére megmenekült a motyó, tényleg mázli, merthát ez lett volna csak a kegyelemdöfés. Blind-ékat egyébiránt nagyon tisztelem, mert a végeredmény hallatán sem gyújtottak fel bennünket élve, pedig ez már közel sodort ehhez a szinthez. Tényleg srácok, nagyon köszi!! bárki más felnégyelt volna...
Más: Édes Gergő gitárját szombat este Németországban lenyúlta valami pöcsmadár. A fb-n megy egy akció a megtalálására, aki tud, az csatlakozzon, nagy segítség lenne!!
Buli után 4-en három felé mentünk, plusz a Szezon és a Blájnd is a maga útján. Velem csak a Szolnoki maradt, eldobtam haza, közben igyekeztünk nem felkenődni Tiszakécske mellett, az úton átsétáló szürkemarha gulya egyes díszpéldányaira. :-) Visszavittem a járgányt Kevibe. Szorítottam erősen, hogy ne legyek összegyilkolva a törött csomagtér-kilincs miatt. Nem lettem, úgyhogy aludtam egyet a panzióban. Emlékeztek? Az ősidőkben még ez volt a próbatermünk, zsír volt újra itt lazulni! :-)
Délután derekán ébredtem, kellemes hűvösben, összecuccoltam, és jöhetett a hazaút. Bekopogtam még Sanyiékhoz a buszpálya fele menet, dumáltunk egy sort, még mindig pubi, nyílván. ;-) Éppen annyit sikerült összekuporgatnom, hogy a hazaútra megvehessem a jegyeket (papír vagyok, tudom), felpattantam a buszra, és gó. Közben világi cimborám Lacika (törzsbloggerek ismerhetik) is felhívott, hogy beszámoljon róla, hogy ledöntötte a nyavalya. Szegénykémről kiderült, hogy a cukorbetegség legdurvább verzióját találták nála, így naponta négyszer szúrhatja az inzulint, mosttól mindörökké. Kurva életbe. Kitartás Lacika!! Nesze itt egy nóta, tőlünk, Neked, erősítésképp >>>



Hazaérve megelégedéssel tapasztaltam, hogy nálam nem diagnosztizálható kórosnak a netfüggőség, mivel 5 egész offline töltött nap után sem éreztem különösebb vágyat azonnal a gép elé ülni, visszaigazolni a kétmillió és egy újonnan szerzett fészbukismeretséget, és törölgetni a spam-eket a postából. Csak szolidan.

A Komárno/Sopron kör sem volt egyszerű. Az első "meglepi" az volt, hogy nem kaptunk mikrobuszt. Régi idők "ismerős" problémája, sosem mentes sértődésektől, irracionalitástól, és persze a lóvéhiány-faktor is központi szerepet játszik benne. Átszerveztünk, amit tudtunk. Szezonéktól kaptunk rengeteg segítséget, amiért nagyon hálásak vagyunk. Két kedves hölgyemény csatlakozott vendégként, és nagyjából az Ő társaságuk volt az egyetlen megmentőnk erre a hétvégére. Ezúttal (végre-valahára) a saját verdámmal mentem le Kevibe. Elhoztuk a cuccokat, aztán Csabit és Bencét eldobtam az ALS próbateremhez, és elmentem Mapettért, meg a csajszikért. Egyeztettük az újratervezést, majd pár perc leforgása alatt Komárnóba is értünk, még simán azelőtt, hogy a többiek egyáltalán gyülekeztek volna odahaza. Vedeltünk/hülyültünk mire mindenki befutott, aztán 9 magasságában, közönség majdnem teljes hiányában a 1KillEmbrace rá is zendített. Szépvót/jóvót, Bence is énekelt egy nótát, WMD Imi is szépen támasztotta a pultot, de ennyi. Sajnos. ALS-ék szépen hozták a szintet, bár a hangzás nem fogta a pártjukat, ami ilyen bonyolult zene esetében komoly hátrány. Ez egy ilyen nap. Mi hasonló próbálkozást tettünk, mint Oroszlányban. Tessék a színpadra állni, a mikrofon szabad, üvölts bele amit akarsz, Bence még a bőgőt is átvállalta az I hate LS alatt, bár ebből nemigen érzékeltünk semmit. Az a 4-5 lelkes arc, a jányzók, és persze drága Dominikánk (aki már hivatalosan is Szezon grupinak tekintendő) feldobták némiképp az utcán keresztül vetődő ördögszekerek hangulatát, de nagy-totálban részünkről is csak ennyire futotta. Mindezek után zárásig piáltunk. Bence, jószolnoki módjára szállást is tarhált nekünk, egy durván frusztrált, mindenen idegeskedő fiatal úr pecójában. Nem sokban kommentálnám a dolgot. Nagyon hálásak vagyunk, hogy befogadott, ámde a beszédstílusáért, és hirtelen hangulatváltozásaiért már kevésbé. Bizonyára el tudjátok képzelni, ezt élő szóban hogyan fogalmaznám. :-D
Reggel aztán összegeztünk, és cudar statisztikák születtek. Számokat nem mondanék ha nem bánjátok, de azt igen, hogy nem kisebb dolog forgott kockán, mint a hazajutásunk. Felhívtuk a soproniakat, és megkérdeztük, hogy van-e esélyünk behozni a minimális kikalkulált embermennyiséget, ami garantálja, hogy nem rohadunk le az út szélére. Azt mondták, kizárt. Az Abandon Ship nevű helyi szápport már egy hete felmondta a részvételt, és Szilárdék (El Pollo Loco) is úgy vélték, hogy a "csúcson" kell abbahagyni. Nem tudom vélemény nyilvánításnak értékeljem-e, hogy amikor hazaérve kihirdettük a lemondást, a Csehó Underground fészbuk profilja nemes egyszerűséggel lájkolta a posztot. :-D Minden esetre reméljük, hogy nem haragszanak, én gyűlölöm lemondani a bulikat. :-(
Bár a szokásos világvége hangulatot (ez minden megturnéztatott hétvége zárónapján rám telepszik) felváltotta a fáradtság, azért mégis arra voltam bemelegítve, hogy szombaton is zúzunk, ígyhát hazajöttem, megkávéztam, kajáltam, rendet raktam, zuhanyoztam, és ledzsaltam a Dürer kertbe. Egy már-már szokásosnak mondható tribute-est volt terítéken > garantált megzuhanás. Bár a System of a Down-ért sosem ugráltam különösebben, az őket megformáló Sience or Society zenekar kivételesen jól nyomta, ami rögtön fel is vidított. A Grain (Korn trbt), és a Chocolate Starfish (Bizkit trbt) pedig a szokásos szintet hozták, ami igen magas, és mivel a tavalyi A38 tetőteraszos WMD óta nem pogóztam, igazán jól átmozgatott. Tomi barátommal szapultuk egy kicsit a szakmát, ami mindig jól esik, Macival meg lelkiztünk egy ízeset, ahogy azt ilyenkor jószociopaták között szokás (bocs Maci, magamból indulok ki! ;-)). Grain-ék még egy wall of death-re is rá bírtak venni, pártucatmagammal, csekkold, szeresd >>>



Itt tartunk srácok, és mivel a Mezőtúr/Szolnok hétvégét is átszerveztük időközben, dupla bandalemondás, és egyéb viszontagságok hatására, reméljük csak, hogy minden rendben megmarad. A 'barcikai okosságot változatlanul nem tudom, hogy mikor pótoljuk, viszont már-már kizárt, hogy bármilyen fesztiválfelkérés is becsúszna, így hát a most hétvégét hivatalosan is kikiáltom Turné-Temetőnek, és invitállak Benneteket, hogy gyertek még a tavasszal utoljára, egy kibaszott nagyot zúzni velünk!!
Nyáron nagyrészt lemezezünk, és kalandozunk, és nagyon remélem, hogy "civilben", barátokként is találkozunk majd Veletek, ilyen-olyan bulikban, vízpartokon, úton, útfélen!!

Ott legyetek hétvégén! ;-)
Pusz(t)a!
TGer