Cojones

Hejhó!!

Lassacskán ideje utolérnem magam ezzel a vándorkrónikával, mivel ezen a hétvégén már klubbulizunk, és így is elég nehéz összekaparászni az emlékmorzsákat... :-)

A Sz.A.R. fesztivál véres zsír volt, de hamar tovább kellett lépnünk, mert a következő buli kisebb fajta bizonyítási vágyat is felébresztett bennem [ideje tán' visszavenni arcból?...lehet :-)], hiszen olyan kiváltságban lehetett részünk, amiben nem sűrűn. A Zöld Pardon ugyan sosem tartozott a kamaszkori törzshelyeim közé, de azzal együtt, hogy majdnem kizárólag sztárzenekarokat játszattak, azért mindig is referenciapontnak számított. Az utóbbi két-három évben sokat fejlődött a város a nyári klubozást illetően, nincs már az a "levegőt sem kapunk a fesztiválok mellett" dolog, mint régen. A Dürer Kert, az A38 tető, a Park megnyitása, meg a ZP, akármekkora jackass is volt a bezárása/költözése körül, faszán kiszolgálják a nyáron is itthon sinylődő réteget, igény is van, örülünk. Értelem szerűen, bármilyen, minimálisan is ambíciózus zenekar, ezerrel feni rá a fogát, hogy ebből kiharaphasson egy magának való darabot. Nyilván mi is. :-)
Bár lehet, hogy nem túl "etikus" a szervezésről mesélnem, azért arra mindenképpen szeretnék egy kicsit látványosan büszke lenni, hogy a dolgok olyan gyorsan összeálltak, hogy előbb írtak ki a honlapra, mint az Akela előzenekara, minthogy erről a tagokat értesíthettem volna. Elég régen nem csináltuk ilyet [márminthogy nem kérdezek, csak közlök], úgyhogy rohadtul bennem volt a drukk, hogy mindenki ráérjen, de mázlim volt. Köszönet érte Király Zolinak, aki az egészet a vonal másik végéről vezényelte, nagyon begerjedtünk a lehetőségre! :-) Omász Peti nevét sem hagynám ki semmiképp a listáról, mivel az én feladatom volt flyer-t készíteni, de mikor kiderült, hogy nyomdakész minőséget szerettek volna, mi már Szabadszálláson üdültünk és egyedül Hozzá fordulhattam. Kértem, hogy ne fáradjon semmi komoly/bonyolult/egyedi cuccal, de mégis, egy fullos, kézzel rajzolt grafikát küldött, és mire hazaértünk, már ki is nyomtatták. Szentivel aztán, gatyarohasztó hőségben körbesétáltuk velük a fél várost, és adtunk a pofájának. Ezen aztán ne múljon. :-) Jól jött ki a lépés a pronyóciót illetően, mivel még azon a héten hivatalosak voltunk a Tilos Rádióba is, ahol Plaskovék egy vérmenő új műsort indítottak a megboldogult Gorezone helyét átvéve. Elmeséltük a Sz.A.R.akodást, és, hogy mit tervezünk "legközelebb". A többi szimpatizáns fanzine-webzine-mötálportál is sokat segített, úgyhogy ezúton is köszi!! :-)
Azóta, hogy hatan lettünk, vagy ötvenszer fel lett vetve, hogy visszamenőleg is kéne egy ráncfelvarrás a műsornak. Rendesen szétosztani az énekesek szerepeit, beleirkálni itt-ott a dalokba, hozzátenni/csűrni/csavarni. Ez kábé mind az ötvenszer be is szopódott. Az utolsó kétségbeesett próbálkozás a koncert napjára került VOLNA, de a Szolnoki elaludta a reggeli vonatot. Az ilyesmin mindig van köztünk egy kis marakodás. Nem tűnik valódi problémának, de mégis. Tudjátok, homokszem a gépezetben. Néha azért fárasztó soha hátra nem dőlni...mint aki jól végezte dolgát...
Azért van pozitív oldala, mivel még előző este elintéztem mindent, így a gyakorlás híján rápihenhettem a mérkőzésre. Az előkészületi fázissal egyébként is órákat el lehet baszni. Összeállítom/kinyomtatom a trekklistát, megírom az artiszjuszos papírt [hátha majd egyszer észbe kapnak, jól fog jönni egy kis nyugdíj kiegészítés :-)], ellenőrzöm az elemeket, kábeleket, megszerelem/megtisztítom amit kell, listát írok, hogy mit kell elvinnünk és mi marad itthon, aztán többé-kevésbé útra kész kupacba halmozok mindent. Éjfél tájban még Mapettnek is főztem egy adag húrt, mert mostanában rászokott, hogy letépkedi őket, és rohamosan fogy a készlet amit még a stúdiózáskor halmoztam fel [ott ugyebár nem szakadások indokolják a cserét]. Érdekes egyébként, hogy sokszor úgy érzem, a zenekari fészbuk oldal szinte kizárólag fotóblogként sikeres. Erről a fazékban rotyogó mosogatószerről is lőttem egy képet, és pár perc alatt behozott egy tonna lájkot az éjszaka közepén - ráadásul pénteken - miközben a híradás célú posztok rendszerint a kutyát nem érdeklik. Na mindegy, reméljük, a közölt értékek csupán tájékoztató jellegűek. :-D
Valamikor kora délután megjött Bence, nem volt épp a legjobb bőrben. Előző este a szó legszorosabb értelmében betegre itta magát. Kicsit ugyan magyarázkodott...de mindannyian tudjuk, hogy megesik az ilyen. :-) Elmentünk Szentihez a buszért, aztán nálam csatlakozott Maci is. Ő már kevésbé bízta a véletlenre a jövőnket, kinyomtatta a dalszövegeket és nyakon csípte Bencét, hogy azért csak dumálják meg legalább, hogy hanyas a kabát. :-) Közben bepakoltunk, és gó. Ugyan én bírom az utazgatást, de most valahogy örültem, hogy csak a "szomszédba" megyünk. Akeláék már felpakoltak mire beértünk, és a beállásuk is haladt a maga útján. Elintéztünk a formalitásokat, közben a többiek is beszálingóztak. Bájx személyében lett ródom. Egészen fura érzés. Mondjuk nem volt sok dolga, de azt lelkesen csinálta. :-) Sok időnk volt még kezdésig, úgyhogy mindenki szétszéledt megkeresni a maga brigádját. Velünk egyidőben zajlott a Dürerben a Tattoo The Sun névre hallgató rendezvény, ami már kisebb népünnepélynek számít így a pesti nyárban, és sanszos volt, hogy a szimpatizánsok tetemes részéről le kell majd mondanunk miatta, de szerencsére azért nem lett olyan látványos, mint gondoltam.
Mire elkezdtük, már bőven megérkeztek az Akelások is, úgyhogy nem a kongó ürességet visszhangoztattuk. :-) Király volt, energikus, de azért kellett néhány nóta, mire megéreztük egymást. Ezek a hatalmas színpadok mindig ilyenek. Dinamikus kontroll, sugárban lövi a hangot, ha előtte állsz mindent elnyom, a holtterében síri csend van. Messze vagy a cucctól, métereket kell rohannod, ha elfelejted, hogy csatornaváltós rész következik. A srácokkal nem nézünk egymásra, messze vagyunk, alig vannak átfedésben a mozgástereink. Amit nem hallasz, arról nem tudsz. És még sorolhatnám. Bizonyára beletanulunk majd egy idő után, ha több jut ebből, mint évente 1-2.
Az előzenekaroskodásból úgy általában sok különböző dolgot ki lehet hozni. Most magam sem tudnám eldönteni, hogy mit sikerült, de úgy láttam, hogy azért örültek nekünk. Ilyenkor van lehetőség minden lényeges szempontból meglepni a közönséget, pláne, ha hasonló módon távoli generációk és műfajok között kell hidat építeni. Kiskunfélegyházán azt gondolom, hogy könnyebb dolgunk volt. Úgy tartja a "mondás", hogy az ácsorgó közönség legalább olyan jó, mint az őrjöngő, mert Ők vesznek lemezt. Ugyan mi lemezt nem árulunk, de a pólóeladásban tetten érhető volt a dolog, és a most elkészült új matricákból is elég sokat szétosztogattunk. Buli után sok haverral futottunk össze, és azt - a sajnos szintén nem keveset - leszámítva, akik lekéstek, azért kaptunk vállveregetéseket. :-) A ZP megtámogatott minket egy kis fogyasztással, úgyhogy lepakolás után átficcentünk a vip részlegre, ahol már le volt adva a drót, hogy jön a fosztogató horda. :-D
Sofőr létemre úgy döntöttem inkább kajálok, mintsem, hogy illegalitásba vonuljak [vagy még rosszabb: üdítőre költsek, a backstage-ben amúgy is kaptunk egy csomó kólát], szóval kértem egy pizzát. A választék a szokásos volt, és bár a magyarossal nem igazán lehet mellélőni, mégis, meg kell dicsérjem, nagyon frankó, igényes, éttermi színvonalat produkáltak, és kiszolgálásban is. Ez a részleg egyébként teljesen fullos, már-már a sznobizmus határait súrolja. Mind a berendezés, mind az étel/ital kínálat tekintetében, sőt, még a buliból sem von ki teljesen, mivel mindenütt lapostévék, amiken a helyszíni kamerák képén a fal túloldalán zajló koncert látható. De ülhettünk volna az emeletre is, ahonnét ráláthatunk a színpadra. Ennyiből egészen biztosan többet tud az új ZP mint a régi, bár az elszeparáltsága kicsit fura. Nem is tudom, hogyha csak úgy kitalálnám a semmiből, hogy eljövök ide vacsorázni, az miféle úton-módon valósulhatna meg. Nem igazán rakják ki a kirakatba, nem is tudom, hogy miért.
Mivel megvan az a szokásunk, hogy csak szépen, óvatosan vegyítjük a baráti köröket, és itt ráadásul kiemelkedően sokan voltak, ebből sem lett családi vacsi, mindenki fogta, amit akart, és szétszéledtünk. Amíg az Akela játszott, a cuccunk egy része is a közösben maradt, úgyhogy elfílingeztük még ezt a kis időt, utána dumáltunk valamennyit, összeszedtük a cuccokat és elköszöntünk. Maciék átnéztek a Dürerbe, elcsípni a tetkós buláj maradékát, Bence még mindig rajta volt az epic-hangover-ön, úgyhogy megcsípett egy vonatot, Csabiék maradtak még sörözgetni, Mapóék hazatolták a bicajt. Szenti elég morcos lett a végére, mert valamiért azt hitte, hogy időben elszabadul [ögyömapicisziveckídötédöskicsicsillagom], és a haverjai valami parkban-ivászatra is várták. Elvileg engem is, de én ahhoz már előre kevésnek éreztem magam, hogy hazaérve, cuccolva, buszt visszavíve, és a saját kocsimat hazahozva is még újból elinduljak az éjszakába. Minden esetre Bájx még vevő volt pár sörre, úgyhogy lerakódtunk nálam, és dumáltunk.
A leírásból úgy tűnhet, hogy az átlagosnál is átlagosabb dolgok történetek ezen az estén, de ahogy utólag kiértékeltük, az év egyik legjobb bulija volt ez. Ez alkalommal ugyan elmaradt az a bizonyos adrenalinfröccs, nem történt semmi, amit "kalandnak" kategorizálnánk, és ami számomra az élet sóját jelenti...viszont minden patent módon működött, mindenki örült mindennek, és nem volt bennem aggodalom..."para". Ritkán élem ezt meg ilyen "pozitívan", megnyugvással. És felfedeztünk valami újat. :-)
Snitt. Személy szerint eléggé utálom ezt a nagy előregondolkodást, amit az ipar [és persze a benne sodródó emberkék] folytat[nak], de mivel muszáj, így még tavasszal/nyár elején egy délutánon leültem egy kávéval üzeneteket küldözgetni. Hangos "Adjunk a látszatra!" felkiáltások mellett, főként olyan fesztiválokat kerestem, amik vagy most indulnak a nulláról, vagy még a bereklámozás előtt állnak, vagy kellőképp kicsiben gondolkodnak ahhoz, hogy egy kategóriánkbeli zenekar már jó fogásnak számítson, vagy mindezek tetszőleges keveréke. Egy nyúlfarknyi szöveg, egy tonna link, és mindenkinek elküldöm, aki él és mozog. Ha a név nem is mond nekik semmit, úgyis csak a legegyszerűbb dolgoknak néznek majd utána. Hány koncert, hány lájk, és profi-e a felvétel, vagy DIY. Az igazság az, hogy az egyedüli lehetőség, amit ezen az úton-módon sikerült megfogni, a balatonszemesi Rock Beach Fesztivál lett. De totálra megérte! :-)
Ezt a bulit már azért bőven árnyalták bonyodalmak. Először is az, hogy sokáig nem tudtuk, hogy a fesztiválon belül mikor játszunk. Ez azért sem volt mindegy, mert mindenkit a világ végéről kellett előráncigálnom. Péntekre kerültünk végül, és nem könnyen, de megfejtettük, hogy mindenki ott legyen. Szenti azon a héten már Horvátországban lazult az ősökkel. Őt ugyan haza tudta dobni egy ismerőse, aki tök véletlenül jött pont akkor pont vissza, de a buszt a család használta. Egy jó darabig úgy volt, hogy Csabiék Túrkevéről hoznak egy másikat, amibe bedobhatjuk a motyót, épp csak mi nem férünk be, aztán amikor ez is bedőlt, újra a pilisi kolégákhoz fordultunk. Szenti a "stoppal" egyenesen placcra vitette magát, Csabiék meg kitalálták, hogy végigtolják a fesztet, úgyhogy inkább vasúti kedvezménnyel élnek oda-vissza.
Úgy döntöttem, hogy végképp elébe megyek a hibalehetőségeknek, és már korán reggel felmentem 'Vörösvárra, elhozni a buszt. Egy kellemes és egy kellemetlen meglepetés fogadott. A kellemes az volt, hogy nem a "szokásos" buszt kaptuk, hanem egy jobbat, a kellemetlen pedig az, hogy a csávó elmondása alapján, egyetlen apró hibája van, mégpedig, hogy a csomagtér nem zárható. Elsőre nem kifejezetten paráztam rá, amúgy sem szoktunk a zárakban megbízni, ha ott is hagyjuk bárhol a tele járgányt, mindig úgy parkolunk, hogy ne is lehessen kinyitni. Elintéztük a papírmunkát, és kifaroltam a telepről, már az első száz méteren azon kaptam magam, hogy 120-al megyek, mondom fúbazdmeg. :-) Pedálok-kormány-váltó-kilátás-ülés-külalak, WOW. Eddigi legjobb buszunk [gondoltam magamban]. A délelőttöt a szokásos előkészületekkel töltöttem, majd miután beesett Bence, leugrottunk a boltba. Visszaérve már a kapuban várakozott Mapett, gondoltam, hogyha már úgyis itt vagyunk lenn, gyorsan megmutatom neki ezt a zárat. Persze Ő ilyenkor azonnal bedurran, mint a villanykörte, namaaajdazténmegoldóóóóóóóóóómöh. :-D És ténylegesen meg is oldotta, kinyitotta az ajtót, szaszerolta egy fél percig a bilincset, aztán a fogadó felét is, itt egy kattintás, ott egy pattintás, namostpróbáldki!, és hoppá, zárva van. Elismerően csettintettünk, senkivelünknemgecizik, ennyi volt, pipa. :-)
Nem várakoztunk már senkire, a többieket menet közben kellett begyűjtenünk. Bepakoltunk, kattant a frissen megfejtett zár, minden zsír. Macihoz mentünk először, aki ugyan nem volt otthon, de a barátnőjét, Timit szedhettük fel elsőként. A terveik szerint a fesztivál után egy rokonozós/barátkozós/bebaszcsizós hétvégét bonyolítottak Balatonkenesén, ahova majd átdobjuk őket este, Timi ehhez fel is készült. Tonna kaja, tonna pia, és persze a fél lakás egy bőröndben, de hát csak nőből van Ő is. :-) Egyébként megdöbbentően bámulatosan pozitív leányzó. Amikor úgy nagyjából tavaly év vége magasságában először találkoztunk, én egy "kicsit" be voltam baszva, és éppen a következő lemez, kötelező-nőgyűlölő nótájának szövegén tervezgettem-ötletelgettem, és...hát...Timi seperc alatt kiszedte belőlem a bánatomat. Olyan kedves volt, hogy - viccen kívül - elbőgtem magam. Szóval zseniális. :-)
Kimentünk a vágóhíd utcai próbatermekhez, mert Mapó elfelejtett bőgőfejet kölcsön kérni [a sajátja finoman szólva nincs a helyzet magaslatán], mivel Maci onnan egy köpésre dolgozik, egyszerűbb volt oda irányítani. Pakolás, cigi, szendvics, és indultunk tovább. Az M7-es ilyenkor nyáron egy 270 kilóméter hosszú Hungária körút, úgyhogy nem volt egyszerű menet. Mire leértünk, Maci és Bence rendesen kimosták az agyunkat különlegesebbnél különlegesebb telefonról villantott zenékkel. Minimális keresgélés után meg is találtuk a helyünket. Az utóbbi években volt néhány markáns elrettentő példa, ami azt sugallta, hogy a Balaton-partra képtelenség metált vinni. A legutóbbi ilyen kezdeményezés idején még örültem is neki, mert egy időbe esett volna valamivel, amiben mi is érdekeltek voltunk, de sajnos mi is a sorsukra jutottunk. Ide belépve azonban semmi nem utalt rá, hogy bármiféle botránybafulladás készülődne, sőt, kompromisszummentesen profinak tűnt minden. A szervező koléga robogóval ingázott az egyes intézkednivalói között, egy rövid útbaigazításon és a passzaink/karszalagjaink/rendszámazonosítónk borítékban történő hozzámvágásán kívül nem is volt velem több dolga, egy félmondatban örült, hogy megérkeztünk, és viharzott is tovább. Micsoda sztahanovizmus. Respekt! :-)
A helyszín maga valahol egy sporttelep és egy kutyaszarató park metszéspontján helyezkedett el. Kitudja, hogy festett volna a színpadok és a tereprendezés nélkül, nem volt sok derékszög, én a magam részéről kicsit el is veszítettem a térérzékemet. Kissé árnyalta a dolgot, hogy alig-alig lézengtek emberkék a büfék körül, és a színpadok közül is még csak egy [a miénk] volt műsoron, de ezt azzal magyarázták, hogy még korán van [és tényleg: délután 3 körül voltunk], és mindenki a strandon van. Ez utóbbi sem volt kamu, tényleg mindenki a strandon volt, de nem csak az irgalmatlan brutális hőség miatt [igen, ez pont abban a pár hétben zajlott], hanem mert a fesztiválnév ellenére combosan kihagyták a balaton-parti helyszín ziccert, sőt, a strand, mint később kiderült, egész messze, egy bő 20 perces sétányira van. Persze nem kétlem, hogy volt erre okuk, háromból két színpad igencsak nagy volt [a másik kettő], ezeket messzebb is kell vinni egymástól, meg aztán a húzónevekre vártak is emberkéket bőven. Volt néhány aranyos, "trendi" ötletük, például egy okostelefon-alkalmazás, ami a Pogo-méter nevet kapta, és a zsebben történő rázkódás alapján mérte, hogy melyik bandára zúztak a legnagyobbat a felhasználók. Érkezésünkkor rögtön ketten is letöltötték, de sajna még nem működött. :-)
A "mi" színpadunkat a pronyóció során hívták egy darabig tehetségkutató színpadnak is, de ebben legfeljebb annyi volt a tehetségkutatás, hogy az utolsó idősávba kerülő bandát [minket, legalábbis ez nap] kivéve fészbukszavazással lehetett bekerülni. Azok akik nyertek, már kora délután rázendítettek itt a kis[későbbi szponzornevén: Hell]színpadon. Nem volt valami hálás feladat, az a pár emberke is aki kitartott, szerintem csak arra gondolt, hogy dekurva meleg van, és dekurvára sörözne inkább, viszont olyan kevesen vannak, hogy ő maga is zavarba ejtő mértékű reflektorfényt kapna, ha megkísérelne angolosan távozni. Mi sem számítottunk semmi jóra, de mivel időnk még volt bőven, ezért elkezdtük leinni a leinnivalót. :-) Úgy döntöttem, ma sem kísértem a sorsot, és kértem egy alkoholmentes Szalon-t [igazából az egész feszt mindenestől pécsi háttérrel működött, így a sör is], hát ezt nem gondoltam át eléggé. Ez a "sör" valami botrány szar. Pedig a márkával nincs bajom, a 'maratoni időkből szép emlékeket [?] őrzök róla. Átnyergeltem a radlerre, később a vízre. Mindkettőből adtak egy tonnával. Szépen lassan azért lepörögtek a másodpercek, és mivel ezt a színpadot minden fellépő a sárga földdel bezárólag önkeze által kellett felépítse, próbáltunk időben neki állni. Ekkorra tartogatta az este az egyetlen, mindent meghatározó fordulatát >>> visszamentünk a színpadhoz, és a ragyogóan, szerszám nélkül, diploma nélkül, gondolkodás nélkül, elemi ösztönökből megberhelt csomagtér zár nem nyílt ki. >WaddaFax??!!< Hát igen. A következő két óránkat ez...khm...fémjelezte. :-)
Próbáltuk a kulccsal, a távirányítóval, bal kézzel, jobb kézzel, ugyanazzal a fasszal, külön-külön és együtt is. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgot kipróbáltunk, és nem. Közben persze az összes technikus, biztonsági őr, szervező, és szervezetlen, és barátnő, és szúnyog megpróbált segíteni, de nekik sem ment. Volt a körben a "kötelező" ezermester nagy öreg, aki valaki jelen-nem-lévőnek a faterja, és mindenhez ért, de persze ez Őt is megakasztotta. Egy amerikai vígjátéksorozatban [tudjátok, ahol alákeverik a röhögést a "vicceknek"] ez, mint alapkonfliktus, 1.0-ás közhely lenne. De így, és itt, és ekkor...beszarás. Felhívtuk az összes elképzelhető szervízt és szerelőt és szakit, aki csak fellelhető volt, de vagy csak megadtak egy számot, ahol megadtak egy számot, ahol megadtak egy számot, vagy addig jutott a problémánk megértésében, hogy tisztázza a végkimeneteltől független kiszállási díját. Szopjanak lovat...
Hadd jegyezzem meg, mielőtt átlépnénk a megoldási fázisba, - hiszen a képek már jó előre elszpojlerezték számotokra, hogy a koncert nem maradt el - hogy mindez idő alatt PÉLDÁTLAN szervezői segítőkészséget tapasztaltunk, és ugyan az előre lebeszélt paraméterek közül kivételesen könnyű volt kilépni [a színpad utolsó zenekaraként, délután 5-től], én elmondhatatlanul nagyra értékelem, hogy nem küldtek el a véres rohadt gecibe messzeségbe, hogy mit balfaszkodunk mink itten. Bármilyen más fesztiválszervező megtette volna. Még, ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Az lett a feldobott alternatíva, hogy toljuk át az egészet késő éjszakára, addig valahogy kinyitjuk, ha másképp nem, hát elflexeljük szakértői segítséggel drága pénzért. És ha már úgyis csúszunk, mi lenne, ha nem is ezen a kisszínpadon, hanem valamelyik nagyobbikon, az utolsó zenekar utánra kerülnénk. A helyszínváltás megvétózódott, mondván, hogy a nagyszínpadnak, a zajkibocsájtási rendelkezés értelmében éjfélkor el kell hallgatnia, a közepesnek meg egyébként is reggelig tart a műsora, viszont lehet szó az éjfélről, ugyanezen a színpadon, mivel amúgyis útba esik azoknak, akik a nagyszínpad zárásával megindulnak hazafelé.
Vállalható kompromisszum volt, és komolyan, mintha a sors arra várt volna, hogy megegyezzünk, erre alig negyed órával, éppen Bence próbálkozásainak hatására kinyílt az ajtó. Elmondása szerint nem csinált semmit másképp, mint azelőtt, csak erősebben. És tényleg, én épp bent ültem és fogtam a fejemet, hogy baaazdmegeztaszopááááást, közben Ő döngette az ajtót mint az állat. Ekkor már túl voltunk azon amit a lehető legtovább szerettem volna halogatni, hogy felhívjuk a tulajt. Igazából Ő sem mondott semmit azon kívül, hogy csináltassuk meg, kérjünk számlát, aztán majd lesz valami, de később, azt a magyarázatot kaptuk a dologra, hogy VALÓSZÍNŰLEG, olyan szabálytalan terepen álltunk, hogy ezek a hosszított buszok, már kasznistól képesek úgy megcsavarodni, hogy az ajtó egyszerűen beszorul a tokba. Ilyetén módon, ami történt, egyáltalán nem a zárral, vagy a babrálás hatására történt, hanem a négy kerék, négy különböző magasságától, és kizárólag erővel kell/lehet megoldani. Ezután már nem volt sok dolgunk, még mindig világos volt, és a többi színpad javában dübörgött, de nem szavaztunk neki különösebb figyelmet, inkább fogtuk magunkat, és lezúztunk a bitch-re. :-) A rockerek azóta már feljöttek, teljesen nyugis, chillezős, tipikus balaton-parti hangulat volt. Lehet gyakrabban kéne jönnöm, tavaly egyetlen egyszer jártam erre Artúrral, és jó volt egyet csobbani > október 30-án. :-D [nem vicc...bár kinézve az ablakon, az lenne kunszt, ha idén is megcsinálnánk]. Most is belesétáltunk a vízbe, de csak úgy gatyóban, kábé olyan meleg volt, hogy bögrével merítve meg is lett volna az instant leves. :-) Dumáltunk, lazultunk egy darabig, aztán visszasétáltunk. Ettünk egy nagyon pöpec kis lángost, közben a távolból hallgattuk Halász Feri konferációit a nagyszínpadról, ez egyből be is indította az idézetlavinát, az összes mindenkori színpadi aranyokádásokköpésekből, amit valaha hallottunk. Feri nem szégyellte kábé mondatonként feldobni a labdát. :-D
Visszaérve még szétszéledtünk, Maciék belenéztek a Paradise Lost-ba, Szentivel, Mapóval és Bencével egy nóta után feladtuk. Ledobódtunk egy asztal köré, és belesodródtunk egy többé-kevésbé komolykodó beszélgetésbe, ami a jövőről szólt. Mit ne mondjak, volt is egyetértés meg nem is. Kicsit nehéz hova tenni. Minden esetre eltelt vele az idő, és úgy döntöttünk, most alábaszunk a színpadépítésnek, megcsináljuk úgy, hogy a tíz ujjukat megnyalhassák utána. 11 tájban előkerítettük a technikusokat - a színpad ezidő alatt teljesen zárva tartott - és nekiálltunk belőni. Feltettük a molinót, majdnem teljesen elfedte a hátoldalt, már most 200%-al jobban festett. Aztán a cuccok és a hang. Mondtam a hangembernek, hogyha túl szigorú szabályokat nem sért, és/vagy elfér az arcán, akkor adjon a pofájának horrrrribilis, indokolatlan kakaót, amennyit csak elbír a cájg, kurvasokat. Ezzel is elősegítve, hogy minél többen észrevegyenek. Megkaptam, amit akartam, már a beálláskor kibaszott nagyot dörrent alattunk a tákolmány. Hozzáteszem, én nem ismertem a csapatot, de minden színpad kiváló megszólalással bírt, ezt is nagyon eltalálták a szervezők. ;-)
Az egyedüli probléma, ami nem is igazán probléma, csupán fájó pont, hogy ez a színpad nappali használatra volt berendezve, vagyis a srácok mindössze két, csak munkaterület-megvilágításra alkalmas, hétköznapi fehér fényű reflektort szereltek fel a gerendákra, így a világítással nem variálhattunk. Minden esetre bejött a tipp, ahogy nagyszínpad végzett, a tömeg megindult kifelé, ezzel együtt felénk, és a kezdést csont nélkül elkapták. Kurvára nem szarakodtunk, iszonyatos hévvel raboltunk rá a deszkára, hadd döntsék el itt és most, hogy maradni akarnak vagy nem. :-) Az elképzelés úgy ahogy volt, bevált. Iszonyatosan jól esett látni, hogy rengetegen, ahogy észrevettek, egy tapodtat sem mozdultak innen tovább. Valószínűleg az is vastagon benne volt, hogy - ugyan én nem ismerem annyira, hogy tudjam mire számíthatok, de - a Paradise Lost eléggé hullagyalázóra melankólikusra vette a figurát, és erre valszeg még a dájhárd fanok sem tudták úgy istenigazából kitombolni magukat, már persze, ha volt mit levezetni. Mi azért nem is húztuk sokáig az idejüket, csak töményen, sallangmentesen, amennyit ebből ki lehet bírni, úgy adagoltuk. Még a ZP-ben játszottuk először a kettővel ezelőtt emlegetett 2013 munka[!]című új nótát, itt már ez is szépen összeért, elég jól daraboltunk. Tényleg itt van az a pont, ahol ki kell emelnem, hogy mekkora mázli volt, hogy a kocsiajtó nem engedett minket délután 5kor játszani, mert ez egy iszonyatosan jó buli volt, irgalmatlan hálás közönséggel, remek hangulatban, egy igazi, nagy betűs Hepi End. Kétszer is visszatapsoltak, másodjára már olyat kellett játszanunk, ami nem is volt a listán. De totálra megérte. :-)
Voltak a srácok között, akik azt kiabálták, hogy mi adtuk messze a legjobb bulit egész nap, ez azért nagyon nem mindegy. :-) Koncert után még voltak akik maradtak és megvártak egy pacsira. Osztogattuk a matricákat, volt aki pólót is vett, sőt, többek egyből azt kérdezték, hogy mikor jövünk oda, ahol laknak. Szóval királyul sült el. Szépen komótosan elbontottuk a színpadot, és miután már bőven két óra volt, Maciékat pedig továbbra is várták abban a bizonyos házibuliban, útnak indultunk. Engem totál megfiatalított az egész. Egy laza háromnegyed óra alatt átértünk 'Kenesére. A rutinosabbak addigra már aludtak is egy életmentőt. Úgy látszik, hogy egészen pontosan a buli csúcspontját sikerült elkapni, mivel a busz megérkeztére [ami egy utolsó-faluvégi-istenhátamögötti kis zsákutcában elég látványos belépőnek számított] egy egész csapat rontott ki a házból. Olyanok, akik legfeljebb csak harmadkézből kapott sztorik alapján ismernek minket - úgy is csak halványan - mégis, nyakba borulással - csókokkal üdvözöltek, és a karunknál fogva ráncigáltak a házba, hogy mi márpedig ma itt alszunk, pontosabban iszunk még ahelyett is. Egy piára végül rá is tudtak venni, persze ebből kimaradtam. A Szolnoki elmondása alapján elég durvát kevertek. Nekem egyébként amúgy is állt a zászló, mivel korán reggelre várták vissza a buszt, közben még az álmosság is elkezdett kóstolgatni, és rendőri jelenlét is akad azért ilyenkor ezen a környéken. Nem tudom, egy egész hétvége távlatában milyenek lehetnek a srácok [egy biztos > nem erőltetik feleslegesen az intellektualitást], viszont így első blikkre kurvajó arcok voltak, úgyhogy innen is köszi a meghívást, remélem legközelebb elfogadhatjuk!
A zsákutcából kifelé tolatva azért az utolsó "érvük" valószínűleg örökre beégett a retinámba, ugyanis a társaság egy hölgy tagja [egy nagyon tiptop kis szöszi] úgy döntött, hogy jó ötlet a reflektor elé állni, és fel-a-szoknyát-le-a-bugyit jelleggel inspirálni minket. Ez már igen! :-) [elég messze jártunk már mire lekattantunk a témáról, de utólag azért kiderült, hogy jól tettük, hogy ennek a hatására mégsem rántottuk be a kéziféket, ugyanis a hölgy nyilvánvalóan egy tiszteletben tartott szabadgondolkodó, de azért volt hozzá tartozó pasi, és azt nem álltuk volna meg röhögés nélkül]... :-) Hajnalodott végül, mire megpillantottuk székes fővárosunkat a horizonton. Hazadobtam aki útba esett, aztán Bencével felpakoltunk, és mivel már nem volt sok az indulásig, leheverve eldumáltunk. Mi amúgy is elég rosszak vagyunk az ilyesfajta időkihasználásban, még hullafáradtan is leállunk legalább egy 2ezer oldalas regényre való történést megvitatni. Talán kevesebb, mint egy órát pihentünk így fél-aktívan, mire kelni kellett. Bedobtunk egy kávét, és indultunk 'Vörösvárra. Sikerült jelét vennem a fáradtságnak, mivel időközben gatyát cseréltem, de a kocsi papírjait a régiben felejtettem, úgyhogy félútról vissza kellett fordulnunk. Ekkor már ez érdekelt a legkevésbé. Nem késtünk sokat, nem volt gond, még átrágtuk magunkat a mi történt a zárral? kérdéskörön a tulajjal, így jutottunk a már fent kifejtett következtetésre. Visszafelé jövet Bencét kidobtam a vasúton, én pedig hazajöttem, és ágyba zuhantam.
Ha nem venném most - is - gátlástalanul öncélúra a figurát, közel egy hónapnyi síri csenddel törném meg a sztorit, de van itt még valami, amit nem szívesen hagynék elmeséletlenül. Remélem a zenekar megbocsájtja, hogy ez most nem szorosan hozzánk kapcsolódik - no nem mintha készpénznek venném, hogy egyáltalán a tudomásukra jut majd bármi. :-) Dióhéjban arról van itt szó, hogy Maciék megkértek rá, hogy gitározzak le egy koncertet az A Losing Season-ben. Nagycsalomján [SK] volt esedékes a fellépés, a Metal Forever Fesztiválon, amit Olivérék szerveznek. Ő egykor szintén beugróskodott a Szezon kötelékében, amúgy meg a Vale Of Tears-ben bőgőzik "főállásban". Egy irtó frankó, családias kis hely, egy gyönyörűen felújított [vagy eleve így épített?] fiksz, fél-szabadtéri színpadon. Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy a Szezon a szívem csücske, ha hazai bandákról van szó, így alap volt, hogy elvállalom. Tulajdonképpen nem is volt fair, hogy megkérdezték, mert egyértelmű volt a válasz. :-) Az már sokkal kevésbé, hogy képes vagyok-e ténylegesen helyt is állni, ugyanis ez nem épp négyakkord. A srácok ugyan próbáltak annyi segítséget adni, amennyit csak tudnak, például gitár pró tabokat [amit ezelőtt soha nem használtam, jóformán azt sem tudtam, hogy fog kinézni], Kabai Dani [akinek a bőrébe bújtam] készséggel válaszolt is minden felmerült kérdésre, de ez sem kimondottan kompenzálta a tényt, hogy az egészre alig pár napom van - a Rock Beach-ről hazaérve kezdtem, szerdán már próbáltunk. :-/
Az utolsó pillanatig rajta voltam, hogy visszamegyek Balatonszemesre még a Gojira-t megnézni [heti karszalagot kaptunk, swag :-D], de a délelőttbe hajló kaland révén eleve estig aludtam, és ahogy ránéztem a tananyagra, egyértelmű volt, hogy most a koncert napjával bezárólag, ezzel kelek és ezzel fekszem. :-) Olyasmi felfogásban építették fel a dalokat, hogy sok különböző szálon, mindenki szerepét több kézre-lábra megírva játszák fel, és a koncert verzióhoz egy bizonyos átlagot vonnak belőle, amit elvileg el tud játszani egy halandó ember, de, ha nincs idő elmerülni benne, kicsit az alkotó fejével gondolkodni, rájönni a működési elvére, akkor bizony rohadt nehéz. Hogy mást ne mondjak, annyira sem tudok a többiekbe kapaszkodni, hogy legalább ugyanoda lennénk hangolva. Bizony, még csak ez se. :-) Eszméletlen komplex egy cucc. Lényeg a lényeg, hogy fejest ugrottam a dologba [vagy seggest?...], és rövid időn belül egészen új dimenziókat láttam megnyílni magam előtt. Komolyan. Totál más perspektíva mint amihez szoktam, és ez jó. Sokat tanultam belőle. Persze nem ment zökkenőmentesen, pikkpakk eljött a szerda, és utána a csütörtök is. Próbáltunk sokat, és kurvajó kedvünk volt a zenéléshez, de még a koncert napjára is maradt olyan nóta/téma, amivel úgy mentem haza, hogy ezt még holnapra át kell néznem. :-/
Megkértem Mapót, hogy csatlakozzon a csipetcsapathoz felvigyázóként, mert most nekem is elkél a támogatás. :-) Kora délután ütköztünk Nedóval, és felmentünk 'Vörösvárra a buszért. Visszafelé menet dugóba kerültünk a rakparton. A Lágymányosi híd tövében - mint kiderült - egy kibaszottnagy tűzoltó autó döntött úgy, hogy elfáradt, ledől egy kicsit a fűbe...hát ez nem jött jókor. Igaz, hogy humorunknál voltunk, úgyhogy nem fájt nagyon, de az egyik elénk tolakodó már nem annyira, és mivel sikerült elcsípni a "nem sokára ott vagyok, ha ezek a fasszopóköcsögök eltakarodnak a kurvaanyjukba" mondatot, amit egyébként a telefonjába közölt tényszerűen, nekem sikerült rekedt hangon ordítoznom vele egy tömény fél percet, amit egy rendőr integetése szakított meg. Persze a továbbhaladáson kívül nem akart tőlünk semmi egyebet. A próbateremhez érve Mapettre hátékáztam a jármű feletti hatalmat, ami azért sokat könnyített rajtam. Emberemlékezet óta nem utaztam a hátsó ülésen. :-)
Az utazás és az érkezés teljes nyugiban telt, sztorizgattunk, ahogy azt kell. A helyszínre érve már zúzott az előttünk játszó banda, úgyhogy nem volt sok idő átgondolni az életemet. A beugrás révén a cucc tetemes része is teljesen idegen volt, minden esetre nem kellett kapkodni, szépen összekészítettem amit kell, még Mapettnek is dobtam egy kijegyzetelt trekklistát a keverőpultba, hogy azokon a kritikus pontokon, amikor várhatóan elbizonytalanodom, ugyan oldja már meg, hogy elvesszek a zajban. :-D Egyébként combos cájggal készültek Oliék, hatalmas hang, rengeteg fény, és a színpad is nagy, bár az be van építve, úgyhogy még csak akarni sem kell. :-) Gondolkodtam rajta, hogy na vajon meg fogok-e merni mozdulni, de amikor beindult az első szám, már csak az volt a kérdés, meg fogom-e tudni állni, amikor jönnek a túlvállalós részek. :-) Intenzív egy buli volt, és szerencsére nem is estem ki a hangulatból, pont ugyan olyan volt, mint a próbán, egyszerűen a zenéért csináltuk, így mindenki élvezte. Ugyebár annak ellenére, hogy voltak bőven, de azért mégsem jött elibünk az üdvhadsereg. Élveztem, no. :-)
Buli után tort is ültünk felette. Kaptunk virslit meg sört, meg persze mindenfélét, ami nélkül nincs Szezon koncert. :-) Voltak ismerősök is, itthonról, meg az ország néhány részéről, volt köztük olyan is, aki szintén fellépett valamilyen formációval [például Sleepless-ék], volt kivel smúzolni. Kellemesen eldumáltuk/piáltuk/buliztuk az estét, aztán még aránylag barátságos időben elindultunk hazafelé. Nem volt minden olyan patent, mint idefelé, mivel a busz elektronikája egy kicsit megbolondult. Néha elfelejtett világítani, néha az órák mutattak mindenféle érdekes dolgot, de azért csak hazaértünk. Mindenkit szépen elszállítottunk hazáig, végül egyedül érkeztem haza a busszal. Elszoktam már kicsit ettől a konkrét járgánytól, így másnap, mikor indultam volna vissza, igencsak kellemetlen meglepetésként ért, hogy nem indult be. Teljesen földhözragadt aggyal addig jutottam, hogy biztos lemerült az aksija, bár semmit sem felejtettem égve, de tegnap is szarakodott, hátha van valami. Fellármáztam a fél szomszédságot, mire találtam egy bikakábelt, és miután az sem működött, és már a szerelőmet kerítettem elő a föld alól, akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem kikapcsolni az immobilizer-t...hát fogtam a fejem. Minden esetre nem romlott el tartósan semmi, a busz is visszakerült, és a koncert is lement többé kevésbé zökkenőmentesen. Ez komoly győzelem. Szeressétek a Szezont!! :-)
Snitt. Bő három héttel később Kecskemétre voltunk hivatalosak, a KAROCK Fesztiválra. Mint a nevéből is könnyen kiderül, ezt valakik a Sz.A.R. Feszt kecsói megfelelőjének szánták. Nem lőttek nagyon mellé, ugyanaz a hang, ugyanaz a stáb, hasonló környezet, hasonló fellépői gárda. Talán azért indultak hátrányból, mert nagyon későn, már bőven június vége felé találták ki, hogy legyen ilyen, és ezzel együtt kissé kapkodósan intézték. A helyszín is háromszor költözött, a plakátokból is annyi különböző volt a fellépők variálása végett, hogy alig bírtuk követni. Persze a Sz.A.R közel 10 éves hagyománya sem elhanyagolható helyzeti előny, de most ettől vonatkoztassunk el. Annak jelét sem vettük egy percig sem, hogy bárki ne tartana ki eléggé szervezői részről, úgyhogy reklámoztuk ahogy tőlünk telt, és az adott pillanatban, a szokásos módon nekiindultunk.
Nem volt könnyű a helyszínre navigálódni. Ugyan az M5-ös közvetlen közelében, a városon kívülről lehet megközelíteni, de kanyargós kis erdei földutak útvesztőjében többször meggondoltam magam. A fesztivál területről azt kell mondjam, örülök, hogy végül idetalált a rendezőség, egy nagyon szép, gondozott, parkosított erdő tisztása. Van egy kis tó is. Kurvajól nézett ki. Csütörtöki napra esett a fellépésünk, így elég jól érvényesült az odamegyünk-lejátszuk-eljövünk szisztéma, de azért nem volt unalmas. :-)
Az előttünk játszó zenekarokban [kettőhöz volt szerencsénk] is volt egy kis visszakacsintó jelleg. Az egyik egy látszólag kissé határozatlan felállású pop-rock banda volt szörnyű énekessel, a másik egy szőröstorkú, tenyeres talpas pank csürhe. Őket egyébként [gondolom valami leadott biográfia nyomán] fel is konferálta valami csaj, vélhetőleg a keverőpult sátrából, mert nem jött a színpadra, de mellette sem láttuk. Hát azt az elképzelhetetlenül monoton, unott géphangot, amin felolvasta a "tudnivalókat", hát tanítani kéne. Komolyan, egy BKV buszsofőr megirigyelhetné, pedig azok még orrhang effektet is kapnak a rack-be pöccreindításkor... :-D Nem csodálom, hogy ehhez nem adta az arcát a hölgy. A zenekar amúgy kategóriájában nem volt rossz, mondom ezt kívülállóként. Nem sok minden ragadt meg, de a Ne Fészbukozz Részegen! című szám, amit felesleges is lenne bővebben kifejteni, hiszen a címe mindent összefoglal, azt hiszem, igazán bölcs alkotókra vall. Viccen kívül. :-)
Tudtommal nekünk nem jutott beharangozó [nem rémlik, hogy leadtunk volna ilyesmit], de nem biztos, eléggé elmerülten szereltünk, ráadásul egy csomó időnk volt rá. Mire készen lettünk, pont be is sötétedett, ideális volt a kezdésre. Nem részletezném túl, nagyon jól éreztük, a közönség is minket. Itt is itt volt a szabadszállási utánérzés, több ismerős arc, és bár nincs akkora tömeg, hogy el se látnék a végéig, de kurvajó, lelkes mindenki. Itt is eljutottunk oda, hogy már olyan nótával kell visszatérnünk, amire nem készültünk, hogy játszani fogjuk. Szóval a küldetés - szinte - túlteljesítve. :-)
Nem variáltuk túl a dolgokat, belenéztünk még a Samas előadásába, akik annó közvetlen utánunk turnéztak a Cadaveres-el, szóval hasonló alapokra próbálnak építkezni, ráadásul félig-meddig ismerősök is, aztán amikor elég volt, hazaindultunk. Mapó átvette a vezetést, de így sem volt kedvem sörözni, viszont Szenti új barátnője elkísért minket a túrára, és sütött sütit, ráadásul nem is akármilyet [hanem jót, érted :-D]. Aznap ez volt az első kajám, és a reggelihez bizony egy jó pohár tej dukál. :-D Szövegeltünk ameddig bírtuk, hallgattunk egy kis Belgát, aztán egy kis minden mást, aztán otthon találtuk magunkat. A többi a szokásos. :-)
Csak, hogy essen pár szó a jövőről is... Bennem továbbra is egyre csak az alkotási vágy [és egyben alkotói válság] tombol, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben/hónapokban, igyekezni fogok tényleges túlsúlyba helyezni a dalszerzést. Sokszor beszélünk erről, és tényleg, azzal is motiválni szeretném a srácokat, hogy azt állítom haladunk, de az igazság az, hogy bár sok ötlet van, elég nehezen állnak össze/kristályosodnak ki. Ez javarészt azért van, mert mint az elején írtam is, minden kísérletünk meghiúsult a közös, zenekari próbálást illetően. Nem mintha korábban így készültek volna a nóták, de mindenki mondja kisebb-nagyobb rendszerességgel, hogy így, a hagyományos módon szeretne dolgozni, és ebben sajnos eléggé gátol, hogy sok esetben csak duma. Nem azért mondom, mert hibáztatnék bárkit is, de mivel legalább egyszer már mindenkin elment ez a dolog, azért nem árt tisztába tenni, hogy mit akarunk. Minden esetre most nemrég kaptunk egy nagyon inspiratív felkérést, amiről még lesz szó, remélem, hogy megtöri majd a jeget. :-)

Szerveztünk néhány koncertet is, az elsőt már rögtön holnap játsszuk, szóval most csak így lezseren, közös grafika, és egyebek nélkül, puritán valójában, lásd:

10.05. - Eger - Gödör Kult Klub
10.25. - Dunaújváros - Kaptár
11.09. - Békés - Békési Rockzenekarok Találkozója
12.13. - Esztergom - Sport Alsó

Mindenütt számítunk meglepetésekre, és remélem, hogy gyarapszanak majd az ennél kisebb lélegzetvétellel el sem mesélhető sztorijaink. :-)
Köszi, ha végig olvastál, most nagy megkönnyebbülés nekem, hogy ezt végre valahára papírra - képernyőre - vethettem, holnap már egy új utakon járunk! :-)
Képek a galériában!

Pénz & Sárm! :-)
TGer