Cojones

Üdv Néktek!

Folytatódjon tehát a sztori. :-)
Legutóbb, ha minden igaz, ott hagytuk abba, hogy összeszakadt alattunk az elektromos hálózat. Szerintem egész idő alatt akkor aludtunk a legtöbbet. Reggelre különben nyoma sem volt az egésznek, bár hallottunk pletykákat, hogy a város többi részén is okozott gondokat a villámlás, de szerencsére minket ez már nem érintett. Ott folytattuk a gitározást, ahol abbahagytuk, minden haladt a maga útján, míg nem az egyik húrcserekor aztán rám jött a frász. Szeretem megtisztogatni a gitárt mielőtt felteszem rá a friss húrokat, ezzel is elősegítve, hogy minél tovább tartsák a hangjukat, de nem vettem észre, hogy a húrláb magasságát állító anyák lehelletfinoman kimozdíthatók, feltéve, hogy a húrfeszülés épp nem nehezedik rájuk. Törölgetés közben totál elcsavartam őket máshová. Már a behangolásnál tarottam - volna - amikor ez kiderült, és csak húztam-húztam felfelé a húrokat, de az istennek nem akartak felemelkedni a hátsó pickupról. Először arra gondoltunk, hogy a nyak rúgta ki magát a húrok leengedésének következtében, és ez egy szörnyű gondolat volt. Ezután vettük észre, hogy a húrláb teljesen lent ül a testen. Ez már azért ésszerűbb - és menthetőbb - szituációnak tűnt. Szerencsére sikerült nagyjából megtalálni a korábbi beállítást, és a hangológép is megerősítette, hogy mindenhol a megfelelő hangok szólnak. Már csak a félsz maradt bennem, hogy mi van, ha valamit mégis elrontottunk, és mégsem lesz jó, de a gitár alapvetően használhatónak bizonyult. Hazaérve beugrottam a Guitar Clinic-be Zolihoz, aki megigazította egy picit a beállítást, de szerencsére semmi komoly hibát nem talált. Innen is szeretnék egy nagy KÖSZI-t küldeni Neki, frankón rendbe tette az egész hangszeraparátot stúdió előtt, mindenkinek ajánljuk! :-)
Maci egész későn ért csak le, délelőtt még melózott, aztán saját bevallása szerint elrontott valamit az útdíj fizetéskor, ezért futnia kellett néhány extra kört [a város felől egy egész rövidke szakasz lett fizetős a 4-esen a tavalyi átszervezések óta, hátköszönjükszépenakurvaanyádat]. Szenti dolgait nagyjából befejeztük addigra, az enyémek meg mondhatni ráértek, úgyhogy kicsit átrendeztük a helyet. Béciék elrámolták a cuccaikat, hogy hajnalban útnak indulhassanak Németországba koncertezni, Szenti hazafelé vette az irányt, Töfi pedig felszerelt nekünk énekléshez. Az eredeti terv szerint Macira hétfő estig számíthattunk, szóval úgy képzeltük, hogy addig csak Vele foglalkozunk. A hiányzó részeket majd pótlom, ha hazament. Tiszta énekkel kezdtünk, a fősávokkal meg is lettünk estére, a szólamokat és a különböző háttér vokálokat eltettük másnapra. A demózáskor már volt alkalmunk kitapasztalni, hogy egy-egy dal rengeteget tud fejlődni akár gyakorlás nélkül is, csak simán az idő elteltével. Ahogy megérik egy koncepció, az énekes egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a zenével, és a szavak megformálását, a hangok képzését is tulajdonképpen megszokja, leüllepedik benne. Minden dalt többször énekeltünk fel, általában több hónap különbséggel. Rendszerint ég és föld volt egy-egy nekifutás. Bár számítottam erre most is, Maci mégjobban odatette mint vártam, tényleg nagyon magabiztosan sikerültek az első sávok, meg voltam elégedve. Aznap éjszakára is befigyelt egy meccsnézés, de már nem mentem sehová, a stúdió wifijére csatlakoztam leptoppal. Az első harmadot még Maci is nézte velem, aztán elment aludni, én meg csetelgettem közben az asszonykámmal, aki szintén nagy hokifan, úgyhogy laza kis befejezése volt a napnak.
Szombat reggel Béci már nem jött dolgozni, ellenben jól is jött egy kis "magánszféra" Macival, mert itt következett a dolog nehéz része, az énekszólamok. Tudni kell azt, hogy az emberi hallásnak vannak bizonyos korlátai, amiket kifejezetten észrevétlenül ér el, és ez bizony nem könnyítette meg a dolgunkat. Azt mondják, olyan igénybevételnek, aminek itt mi kitettük a fülünket, egyszerre 4-6 óránál tovább nem lehet. Persze akkor sem történik semmi, nem kezd el fájni, vagy vérzik be, vagy ilyesmi, csak már egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit hallunk. Kikapcsol az ítélőképesség, nem tűnik hamisnak semmi. Na ez volt az, amivel nem volt időnk foglalkozni. Egész nap toltuk, és időnként majd' befontuk a szemöldökünket, mire meglett egy-egy hang. Maci általában egy akusztikus gitárt használ segédeszköznek a hangközök kikísérletezéséhez. A gitáron lepengeti magának amit énekelni akar, összehallgatjuk a zenével, vagy a már készen lévő másik éneksávval [vagymindkettővel], aztán addig dudorássza magában amíg meg nem tudja jegyezni. Ez pikk-pakk működik amikor csak 1 dallal kell készen lenni egyszerre, de itt egy fél lemezre való dallamos éneket kellett tudni megfejteni, és ez bizony elég kemény dió volt. Egy idő után a gitárról is mintha "elkalandoztak volna" a hangok, mi meg ott álltunk, mint egy rakás szerencsétlenség.
Ennek aztán a Szolnoki telefonhívása tett pontot a végére, úgy nagyjából este 6 magasságában, akivel még korábban megbeszéltük, hogy összetrombitál nekünk egy brigádot akikkel fel tudjuk venni az egyik nóta elejére tervezett irgalmatlan, egész versszakos csordavokálunkat. Kész helyzet elé állított, > vagy aznap este, vagy keressünk mást a bulira. Nem sok választásunk maradt, bár szombat volt, este 9-es tervezett kezdéssel, Béci Németországban, Töfi pedig Pestre ment még délután, de meg kellett oldanunk, hogy valaki kezelje a technikát. Töfi közbenjárásával végül összejött a dolog, behívta nekünk "s.o.s." a Tóth Zolit, aki ugyan nem teljes munkaidős munkatárs, de ismeri a stúdiót, és rá lehetett bízni a dolgokat, én pedig sovány malac vágtában átrohantam a szolnok plázai Spar-ba, hogy ugyan hadd tudjuk már megkínálni pár sörrel a segítségünkre siető társaságot, majd később leírjuk a zenekari büdzséből. Így is történt, időben megérkeztek a srácok, és néhány rövid instrukció tizenháromszori elismétlése után el is kezdtük felkiabálni a dolgokat. Bár a brigáddal nyomuló lányokat sikerült egy kicsit elszomorítani amikor kiderült, hogy selymes női hangokat nem kérünk az artikulálatlan bömbölésbe amit ez a zenei környezet megkívánt, és volt, akit kissé megfingatott a felordítandó sorok hossza, valamint az angol nyelv, maradtunk azért bőven, akik odatettük a dolgot. Ha jól számoltam, összesen 72 embernek megfelelő hang szól a véglegesben, szóval lesz egy lincshangulat. Elnézést kérek a lányoktól, de sajnos ez egy ilyen műfaj, volt rá példa korábban, hogy egy-egy kevésbé maszkulin orgánummal vitézkedő srácot is kispadra kellett ültetnünk amiatt, hogy fellágyítja az összképet. :-( Minden esetre Nekik is jár egy nagy KÖSZÖNJÜK, nagyon hangsúlyos szerepet kap majd ez a rész a lemezen. :-)
Fél 11 körül lehetett amikor kész lettünk. Koccintottunk mindenkivel a jól végzett munkára és még beszélgettünk valameddig, aztán kettesével-hármasával elköszöntek a srácok. Legtöbbjüknek voltak még tervei a szombat éjszakára. Éjfél körül ért haza Töfi, rögtön rá is nézett a felvett anyagra, Ő is meg volt elégedve. Másnap Macival kissé nyúzott állapotban folytattuk, de nem is azért, mert túl sokat ittunk vagy túl keveset aludtunk, bár mindkettő benne volt, inkább az frusztrált, hogy kezdünk kissé lemaradni az ütemtervtől. Nem sokat segített a hangulatunkon az sem, hogy már reggel 8kor feldörömbölt két melós, akik valami vízvezetékszerelést akartak eszközölni a belső udvaron, ezért arrébb parkoltattak bennünket, ellenben miután egy kis kalapáccsal és egy vésővel semmilyen kárt nem tudtak tenni a betonban, kábé 2 perc után feladták, és úgy tűntek el, mint szürke szamár a ködben. Bazdmeg, vasárnap van! Kivakartuk a seggünket a pizsiből, és nyomás vissza dolgozni. Nem sok tiszta vokál maradt még hátra, de azok nehezek voltak, próbára tették a türelmünket rendesen. A stúdiózást megelőző néhány hétben Olaszországban dolgoztam, és emlékezvén, hogy milyen jó kis lasagna-t rittyentett a Szolnoki, amikor a dokumentumfilmet vágtuk, hoztam neki egy csomag eredeti olasz tésztát, hátha lesz akkora jó arc, hogy úgy használja el, hogy mi is kapunk. És láss csodát > lett. :-) Neki egyébként ez az egyik kedvence, és elég gyakran készít, szóval jó kezekben volt a cucc. Jobbkor sem jöhetett volna, délután kettőre a Macinak már majd szétrobbanta feje, hogy még nem vagyunk kész. Kellett is a szünet, átugrottunk pár utcával odébb a Szolnoki kecójába, épp akkor lett kész, és remekbe sikerült. Az anyukája meg is kávéztatott, totál felfrissültünk.
Visszaérve aztán leküzdöttük a maradék akadályokat, és nekiállhattunk végre a hörgős/kajabálós dolgoknak. Ezekkel valamelyest egyszerűbb az élet, csak egy jól bemelegedett torok kell hozzá, a többit már lehozzuk rutinból. Az önbizalmunknak mindenképp jót tett, sorra pipáltuk ki egymás után a dalokat, csak ahogy közeledett az este, úgy vettük egyre inkább észre, hogy a Maci kezd berekedni. Készült bizonyos praktikákkal, kifejezetten a hangja ápolásának céljából [mézes tea, ilyen-olyan cukorkák, pálinka, stb...], de eljött az a bizonyos pont, amikor le kellett állnunk, mert még egy nap munka hátra van, és nem nullázhatjuk le most, az megborítana mindent. Az első lemez idején is beszoptuk ezt Bencével, akkor egy hétre leálltunk miatta, ez nem hiányzik mégegyszer. Elhatároztuk, hogy az este hátralevő részét pihenésre szánjuk, felvettünk egy rövidke videóüzenetet naplózás jelleggel, aztán jobb híján leültünk filmet nézni. Az én hangom is eléggé kivolt, a csordázáskor kvázi véresre üvöltöttem a torkomat, és bár a környezetem érthető okokból nem bánja, ha kevesebbet beszélek az átlagnál, időnként már a levegővétel is fájt, úgyhogy nekem sem ártott a lazítás. Szerettünk volna vacsorázni, de minden elfogyott, a faliújságon fellelhető szórólapok tanúsága szerint pedig már bezártak a kajáldák a városban - még mindig vasárnap volt -, szóval maradt a tea, és a Breaking Bad. :-)
Másnapra többé kevésbé helyre állt a világ rendje, Béláék is megjöttek Németországból, úgy indult minden, mint bármelyik másik hétfőn, Maci torka viszont csak nem felejtette el az addigi megpróbáltatásokat. Tudtuk ugyan dolgozni, nem volt rottyon teljesen, de legkésőbb dél körülre már nyílván valóvá vált, hogy nem fogjuk ezt aznap befejezni. Elő is állt a b-tervvel, miszerint előbb hazamegy a tervezettnél, visszatérhetek a gitártémáimhoz, aztán majd pénteken visszajön befejezni, addig is vigyáz magára. Számomra ugyan ez felvetett némi problémát, de kénytelen voltam alkalmazkodni. Útjára engedtük, és visszaszerelkeztünk gitározáshoz. Macit ugye végig én rögzítettem, ami jól is működött, mivel már a demózások alatt is kialakítottuk a magunk rutinját, de mivel Béci is arra számított, hogy ma még éneklünk, és a másikgépnél épp könyékig turkált egy másik projektben, úgy kellett berendezkednem, hogy amíg fel nem szabadul, addig magamat vehetem. Nem volt egyszerű mutatvány, a gitárom hangszedői egy csomó zajt összeszedtek a számítógép környékén cikázó kis apró elektromosságokból, így, ha csak rossz pózban ültem, használhatatlan lett az egész. Persze amint megszoktam a dolgot elkezdett haladni az ügy, szép kis adatmennyiséget halmoztam fel másnapra, amit aztán együtt átválogattunk.
A hét további része kissé összefolyt. Napközben visszakaptam Bécit, így nem kellett a székkel forgolódnom minden gombnyomás után, a többi már csak rajtam múlt. Elkezdtem jegyzetelni, magam mellé vettem a leptopot és a demók sávjaiból "puskáztam" ki a legapróbb részleteket, kezdett összeállni a kép. Ha elfáradtam, elsétáltam kajáért, ittam egy-egy kávét, hazatelefonáltam, aztán toltam reggelig. A cigiszünetekben Bélával is beszélgettünk sokat. Nagy sztorijai vannak, nekem meg mindegyikről eszembe jut vagy további három, jókat röhögtünk. Már nagyon közelgett a péntek, amikor egyik este a munka végeztével leültem a "szokásos" meccsnézéshez [ezek egyébként hajnali 2-kor kezdődtek, szóval képzelhetitek], és eszembe jutott, hogy már vagy két hete semmilyen más zenét nem hallgattam, csak a félkészen lévő anyagunkat. Az egyik reklámszünetben belehallgattam néhány nótába, ami csak úgy elém került, és egészen megdöbbentő hatást gyakoroltak rám. Egyrészt frissítő jellegűt, másrészt olyan volt, mintha már egészen el lennék szigetelve a valóságtól, mint egy hajótörött, vagy ilyesmi. Éreztem, hogy nem egy nap lesz, mire kialszom ezt az élményt amikor hazakerülök. :-)
Mire eljött a péntek, már csak egy dolgom maradt hátra, az akusztikus gitározás. Mivel ez nem kifejezetten szereti, ha zenész és hangmérnök egy légtérben foglal helyet, kicsit leválasztottuk a többi munkafolyamatról. Tudni kell, hogy Töfinek korábban az épület túlsó felében volt egy külön keverőszobája, ami azóta sajnos megszűnt, ezért itt a stúdióban kellett külön munkaállomásokat kialakítani. Így történhetett az, hogy mi végig a süketszobában dolgoztunk, míg a korábbi felvevőben tőlünk független munkák, keverések, és kissebb énekszessönök mentek, most viszont befoglaltuk mindkét helyet. Macinak még kábé 4-szer fél nótája volt hátra, meg néhány kiegészítés, én valamivel rosszabbul álltam. Azt találtuk ki, hogy felváltva dolgozunk, és igyekszünk végezni. Elvileg ez volt az utolsó napunk, bár Töfi nekünk adta volna a szombatot is, de már mindenkit vártak haza. Maci időben megérkezett reggel, ezúttal szerencsére semmilyen komplikáció nem hátráltatta. Hozott nekem egy csomag húsvéti kiadású, limitált színvilágú sárga M&M's-t [ez nekem olyan, mint a drog], és vállalta is a kezdést, úgyhogy hosszabban reggelizhettem mint korábban. Úgy belelendült, hogy rögtön két nótára is benevezett pihenés nélkül. Dél körül lehetett, amikor megkaptam a stafétát. Volt pár nóta, amiben csak néhány rövid sor erejéig díszítgettünk akusztikussal, ezeket gyorsan le is tudtam, aztán visszadobtam "a labdát". Délután közepe táján meglátogatott minket Csabi, beült megnézni az "utolsó simításokat". Futottunk még vagy három ilyen kört mire Maci készen lett, és bár Béla belement, hogy aznap túlórázik a kedvünkért, de akusztikusból volt még hátra bőven, így elhatároztuk, hogy pótnapot iktatunk be.
Este 10 volt nagyjából mire eljutottunk idáig, összepakoltuk a cuccainkat, és szépen elköszöntünk mindenkitől. Maci el is startolt azonnal, én kivittem Csabit a vasútra, és még beszélgettünk egy kicsit a hogyantovábbról. Brutálisan fáradt voltam, 11 napig dolgoztunk, 3-6 órás alvásokkal, és még hátra volt a hazaút, innen már egyedül. Az úton általában magamnál tartok egy "kabala" Monster-t, amit nem feltétlenül fogyasztok el [nem vagyok éppenséggel energiaital párti], csak amikor már "nagyon muszáj". Korábban volt egy amit vagy másfél évig hurcolásztam mire eljutottam oda, hogy nem bírom tovább és kell valami gyorsító. Hát ez is egy olyan szitu volt, azonnal elkezdtem vedelni. Megvan az a hátránya, hogy néha csak azután kezd hatni, hogy már hazaértem és fekhetnék le aludni, minden esetre itt ez nem érdekelt. Rojtos 100 kilóméter, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Az asszonykám már nagyon várt haza, készült vacsival is, meg minden, szóval jó érzés volt betoppanni. :-)
Snitt. Bő egy hónappal később volt esedékes a pótnap. Szentinek is maradt egy kis újrajátszani valója, így ketten indultunk útnak. Kifejezetten távoli emléknek tűnt már akkor a munka többi része, mégis olyan érzés volt megérkezni, mintha csak egy hétvégére mentünk volna el. Előző nap valami mozgalmas történhetett a stúdióban, Béci kissé rácsodálkozott a minket fogadó káoszra. Összeraktuk a korábbi szetapot, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kicseréltem néhány témát, amire azóta jobban rágyakoroltam, és Szenti is feltolta amit kell, délutánra már csak két hosszabb nóta maradt, amiben több szerephez jut az akusztikus. Próbáltunk előre gondolkodni, rendeltünk egy kör pizzát, és mire megérkezett, már túl is voltunk az egyiken. Jól bekajálva álltunk neki a másiknak, és bő másfél óra alatt készen lettünk. Elégedetten nyugtáztuk, hogy elvileg az egész lemezzel megvagyunk, ideje volt végighallgatni a nyersanyagot. A biztonság kedvéért az összes hangszer nálunk volt, hogyha bármivel baj van, még legyen esély kijavítani. A basszusban találtunk is egy kis apróságot, amibe úgy döntöttünk, hogy belenyúlunk, de ezen kívül minden patent volt. Ismételten elköszöntünk, és hazaindultunk. Szolnokon egész nap szép idő volt, de Pestet jóformán szétkapta a vihar, az M0-ásra érve még mi is kaptunk belőle. Szerencsére ez lett a legnagyobb bajunk. :-)
Mondanám, hogy a nehezén ezzel túl vagyunk, de nem tudom, hogy ez igaz-e egyáltalán. Az utómunka még rengeteg ideig el fog tartani, és amikor az eltelő időre gondolok, mindig eszembe jut, hogy most már tényleg hova sürgessük a dolgokat[?]. Fontosabb, hogy jó legyen. Időközben persze már elkezdtük szervezni a megjelenés körüli dolgokat, és nagyon remélem, hogy az ötleteink nagy része meg tud majd valósulni, amihez meg szintén idő kell. Pedzegettük már korábban, hogy szeretnénk egy ütős lemezborítót, erre végülis megtaláltuk a megfelelő embert. Fat Heat néven alkot, és nagyon bejött neki a kitalált koncepció. Bár eléggé elfoglalt a nyáron, sokfelé utazgat, kiállításai vannak mindenfelé a világban, de már küldött vázlatokat a folyamatban lévő art work-ről, nagyon király lesz. Mostmár szeretnénk klippeket is forgatni, mivel nem igazán sikerült betáblázni a nyarat, ezzel is próbáljuk kitölteni az így "nyert" időt. Bár a tavaly megjelent dokumentumfilmünk némileg rácáfol erre, de azért bőven van mit behozni a videózós műfajban.
Aki látott minket az elmúlt két évben élőben, annak biztos rémlik, hogy írtunk egy magyar nyelvű dalt, ez például egész biztosan megfilmesítésre kerül. Felkérésre készült, még nem árulom el, hogy kinek és mi célból, de mivel az egyik "legrégebbi új" dal, már nagyon szeretnénk a végleges formájában hallani/látni, úgyhogy ez egy kis mini megjelenés lesz a nagy megjelenés mellett. Maradva annál, ami már biztos, a Driven by Hunger után ezúttal is Rivasz Gergő készít nekünk egy dalszöveges videót. Ehhez egy teljesen új dalt választottunk, és valószínűsítem, hogy mindközül ez lát majd napvilágot először. Már most gőzerővel dolgozik rajta, mutatott is belőle részleteket, nagyon ütős lesz! :-) A többi klippet is szeretnénk még a lemez előtt kidobni, de nem tudjuk, hogy jönnek össze a dolgok. Sok ötletünk van, remélem hamarosan körvonalazódik a megvalósítás is. Szeretnénk egy werk filmet is készíteni a lemez munkálatairól, ehhez a stúdiózás ideje alatt folyamatosan gyűjtögettük a nyersanyagokat, ellenben arra jutottunk, hogy kizárólag az ott forgatott felvételekből nem állna össze egy éppkézláb kisfilm, szóval videózgatunk még mindenfélét az album megjelenéséig, aztán majd meglátjuk,hogy mennyire lesz kerek a sztori. Vannak azért mókás felvételek már most is. :-)
Koncertek...szintén lesznek...előbb utóbb. Elég rendesen lemaradtunk a nyárról, amit nagyon sajnálunk, mert ezt igyekeztünk elkerülni. Nem lenne fair a lemezre fogni, mert sok fesztivál jelentkezést küldözgettünk szét a tavasz folyamán, de alig-alig kaptunk választ, ha meg mégis, akkor is többnyire elutasítást. A legfájóbb, hogy idén a Rockpart-ra sem sikerült eljutnunk, pedig két éve még "a fesztivál kabalazenekara" voltunk, akikkel mindig történik valami szaftos, amikor oda tévednek. Úgy tűnik annyira "kihűlt" körülöttünk a levegő, hogy Nekik is kívül kerültünk a prioritásaikon. Persze a magunk felelőssége megvan ebben, nagyon régen nincsenek már aktualitásaink, ez nyílván való. Csak sajnáljuk, mert szerettünk Balatonszemesre járni. Az egyszem koncert, ami mégis lesz, Bence meghívására a szolnoki Unity/Redneck fesztiválon esedékes július 23-án. Erre egyébként a holnapi napon kezdünk felkészülni. Szeretnénk különlegessé tenni, ha már más nem jutott erre a nyárra. Node majd ősszel csinálunk valami érdekeset. Amint tudok bővebbet mondani, egyértelműen megteszem! :-)
Azt hiszem sikerült minden oldalról körbejárni a jelenlegi helyzetünket. Köszönjük mindenkinek, aki olvasott, reméljük, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést afelől, hogy mit alkottunk, mi magunk nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit szóltok majd hozzá!

Rövidesen jelentkezünk a konkrétumokkal! :-)
Pusza!

TGer

Hola!

Először is bocsi, ha az előző írástól egy kicsit mást vártatok, elárulom, az első néhány gondolatot még ott helyben, a stúdióban jegyeztem fel, a magam számára is emlékeztetőül, hogy mit mesélek majd, ha valaki megkérdezi, hogy "milyen" volt. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz elmesélni, minden esetre amikor a közepén tartottunk, nekem nagyon erős benyomásaim voltak az előző posztban érintett témákkal kapcsolatban. :-)
Node lássuk, hogy is zajlott ez az egész. Már rögtön az elején érdemes végigzongorázni a munkamódszert, amivel az egész lemez készült, azt hiszem ez nagyon meghatározó volt, már az első megírt nótától a végkifejletig. Mivel a próbálásról már évekkel ezelőtt leszoktunk - és ez nem is tűnt kifejezetten visszafordítható folyamatnak -, kellett valamiféle házi protokoll, ami áthidalja a köztünk lévő távolságokat, legyen az akár fizikai, akár anyagi, akár techikai, akár akármilyen. A "jóöreg" Guitar Pro-t biztos sokan ismeritek, ez egy kottaszerkesztő alkalmazás, leül a paraszt, beállítja a hangszere paramétereit, hány húros, hova van hangolva, meg kismillió dolgot - igény szerint -, aztán szépen faszán hangonként bepötyögi amit kitalált. A program generál MIDI hangzást, kaphat alap ritmusszekciót, a végeredmény pedig visszarepít a polifónikus csengőhangok retrómenyországába. Nem túl cizellált, de a lényeget bele lehet préselni, kvázi "elfütyüli", eldúdolja a témákat. Ezzel gyakorlatilag egy egérrel és egy délutánnyi szabadidővel a full zenekar dolgát el tudja végezni egy tag, aztán majd együtt megtanulják valahogy. Ezer meg egy Y generációs banda él ezzel a dologgal, de mi sosem szerettük, nem áll kézre, és a lehetőségei is mondhatni korlátozottak. Mondjuk a legutóbbi August Burns Red lemezen bónuszként helyet kapott az egyik szám MIDI verziója, ami elég mókás, de ettől még nem csábulok el. :-) Pár éve egy beugráshoz így tanultam meg egy koncertre való dalt, nekem egy életre elég volt.
Egy másik gyakori "modern" megoldás a távkapcsolatokra, amikor minden tag kialakít otthon valamilyen alap felvételi láncot. Leptop, külső hangkártya, mikrofon - ha kell -, és ilyen-olyan szoftverek. Ebben a rendszerben a kezdeményező fél csak egy bizonyos pontig dolgozza ki az ötleteit, majd tovább adja a következő tagnak, aki szintén ír hozzá ezt-azt, persze rögtön fel is veszi, és ez így megy tovább, amíg körbe nem ér, vagy amíg konyhakésznek nem nyílvánítják a felvételt. Később persze majd megtanulják. Ez már közelebb áll az általunk preferált verzióhoz, viszont két olyan kritériumnak is meg kell felelni, amiben nálunk nincs konszenzus. 1, nagyjából azonos technikai feltételek, - és a hajlandóság az ezzel járó komplikációk kezelésére, 2, olyan működő alkotói "kémia", ami garantálja, hogy a különböző helyről érkező hatások és ráhatások végül működni fognak együtt a dalban. Magyarán szólva, hogy szerzőként kiegészítsük egymást, ahelyett, hogy egy nagy rakás tök különböző riffet és témát rendeznénk egymás után - kiből-mi jön -, ezzel biztosítva, hogy együtt írtunk egy sajnálatos módon totálisan hektikus és inkonzisztens hömpölygő masszát. Na itt mutatkozik meg az, amit az előző posztban írtam. Ez sosem tartozott az erősségeink közé. Bár szerintem bárki bármit is állít, max triókról tudom elképzelni, hogy mindenki mindenben egyenlő mértékben benne van.
Végülis ezt a két leosztást keverve dolgoztuk ki a saját módszerünket. Ami nekem már a legelején is a vesszőparipám volt, hogy a korábbiakhoz képest egységesebb nóták szülessenek, nagyobb kohézió érvényesüljön, a felépített hangulat a dal beindulásától, a záróakkordig uralkodó maradjon. Erről többé kevésbé fogalmunk sem volt az első lemez idején. Persze, hogy most mennyire sikerült, azt majd Ti eldöntitek :-) , de ami fontosabb, hogy erre fel kellett a teljes újragondolás. Régebben ez úgy történt, hogy leültem gitározni, és addig nem is foglalkoztam más hangszerrel, amíg az adott nótát nem tudtam elgitározni elejétől a végéig. Ennek megvolt az az előnye, hogy mire felálltam, hogy kész vagyok, már nullkilóméteres létére is egész jól el tudtam játszani amit kitaláltam. Ugyanakkor, amikor mellékerült a többi hangszer és az ének - főleg az ének -, tökmindegy mekkora kompromisszumok megkötésével, de jellegében óriásit változott az egész, és nem mindig előnyére. Tulajdonképpen 50-50 volt, hogy jobb érzéseket hagy-e majd bennem, vagy rosszabbakat, mint amikor "még csak gitár volt".
Már a harmadik számnál tartottunk mire beállt az a rendszer, hogy minden egyes téma elkészültekor azonnal rátértünk a többi hangszerre. Addig nem is folytattuk a nótát, amíg az aktuális témát nem írtuk meg mindenkire, vagyis el nem készült az összes "réteg". És akkor sem folytattuk azonnal, hanem elkezdtük előről, pörgettük újra és újra, apránként finomítva, egészen addig, amíg egyszer csak "ki nem dobta" a saját folytatását, vagyis amíg ki nem tapasztaltuk, hogy az adott helyen milyen jellegű váltásnak kell következnie. Gyorsulásnak, lassulásnak, módosított ismétlésnek, stb, stb. Mire elégszer lepörgött, ezek a döntések már könnyen jöttek. Persze azonnal rögzítettünk mindent, így volt alkalmunk "kívülről" is meghallgatni a dolgokat, nem zavart össze az a jelenség sem, hogy a dalok "játszva mások mint hallgatva". Amint elkészült egy alap, Maci szépen elvonult vele, majd amikor elkészült a koncepciójával, összegyűltünk, és egyből fel is énekelte, közben átbeszéltük, hogy ki-mit szól hozzá.
Ez aztán úgy tűnik, hogy bevált. Összesen 11 új számot készítettünk, és továbbiakban már mindet így, bár volt köztük néhány, ami nehezen adta csak meg magát. Két "komolyabb" munkaállomást alakítottunk ki, az egyiket nálam, a zenealapok nagy része itt készült, egyet pedig Szentinél, aki valahol a munkafolyamat egy negyedénél vette a fejébe, hogy a hangmérnöki pályát választja [korábban a rendőrség kötelékében képzelte el a jövőjét], így a teendők egy részét átvállalta, meglovagolván a mi érdektelenségünket is, a szakbarbarizmus egyfajta lélektani határán. Ez főleg az énekdemózásokat, és a hangzásokkal történő kísérletezést jelentette. Egyébként egészen bámulatos az a fejlődés, amin Szenti keresztül ment ezidő alatt. Az első néhány hétben, ahogy kezdte ezt kósoltgatni, még az éjszaka közepén hívogatott fel, hogy hogy az istenbe kell a legalapvetőbb dolgokat beállítani, azóta viszont kijárt egy iskolát, gyűjteni kezdte a felszerelést, még jogtiszta szoftvereket is vett, ami már most fényévekre van attól ahonnan indult. Kár, hogy közben ehhez már több kedve is van, mint zenélni. :-)
Az alól persze nem mentesít a dolog, hogy a publikus végeredményt egy tényleges stúdióban készítsük el, ezt már év eleje óta szerveztük. Volt egy olyan elképzelés is, hogy egy single megelőzi majd az egészet ["rendelésre" is írtunk egy nótát, erről majd később], amiért külön is tettük volna egy kiruccanást. Ez végül elmaradt, minden esetre a tőkerész összegyűjtése, időpontegyeztetés, és egyéb komplikációk leküzdése után végül április 12-e lett az az időpont, amikor tárt karokkal vártak minket Szolnokon a Denevérben, "mint mindig". Az előző posztban érintettük, hogy sokat változott a világ azóta, hogy legutóbb lemezkiadásba vágtunk, hát ennek sok más egyéb között az élő dobolás is áldozatul esett. Volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy ezt leírjam-e, de aztán arra jutottam, hogy akit érdekel, az előtt nyugodtan felvállalhatjuk, még, ha nem is hiszem, hogy sokan lennének így vele. Átbeszéltük a dolgot Töfivel, és az derült ki, hogy kis túlzással "minden ellene szól", hogy egy ilyen prodkucióban 2016-ban élő dob szóljon, vagy legalábbis mi egész biztosan fényévekre vagyunk azoktól a kritériumoktól, amiknek teljesülnie kéne hozzá. Kéne egy csilliárdos értékű dobcucc, új bőrökkel, frissen beállítva, kellene rá plusz egy hét szabadidő, az ennek megfelelő pénz, és még úgyis annyi utómunka van vele, hogy örülhetünk, ha megközelíti egy gyakorlatilag kimeríthetetlen lehetőségekkel kecsegtető programozott alap szintjét. Ezzel nehéz volt megbékélni, kurvára analógok vagyunk, de be kellett látni, ma már ezek a kor - és a műfaj - követelményei. A demókon úgyis eleve ott figyelt a gépdob, bár a stúdióba küldés előtt rendesen átdolgoztuk, hiszen mégsem annak tudatában készült, hogy a véglegesben is ez szól majd. Lett volna egy olyan alternatíva is, hogy elektromos dobbal játszuk fel "valahol" [ahol foglalkoznak ilyennel], amivel lényegesen könnyebb az utómunka, és a dobos is elmondhatja magáról, hogy játszott a lemezen, de ezt elvetettük, már csak a plusz költségek miatt is. Nagy kanyart vágott le ez így az elején, kezdhettünk rögtön a basszussal.
Április 12-e [kedd] egyébként a születésnapom másnapja volt, Mapett érkezett reggel fél8kor, elmajszoltuk az Oreo torta maradványait, amit előző nap a csajomtól kaptam - és ami zseniális, természetesen -, aztán felmarkoltuk a tonnányi cuccot, bepattantunk az járgányba, és gó Szolnok. Az út nyugisan telt, átbeszéltük a dolgokat, hogy ki-mire számít, hogy megy majd a meló, meg mit tudunk arról, hogy mi lesz azután, és már ott is voltunk. Talán egy fél perccel tértünk el a megbeszélt 10 órától, bepakoltuk a dolgokat, magunkhoz vettük a halálos adag másfélszeresének megfelelő kávénkat, pár mondatban összefoglaltuk, hogy ki hogy van, aztán rárontottunk a bőgőre. Töfi mellett Boros Béci dolgozik, pont, mint annak idején, Ő mindig nagy cimboránk volt, diktálta is a tempót mint a gép, aztán a cigizésekkor meg még további koffeinlöketek bevitelekor nagy megbeszéléseket tartottunk.
Sok zenész kiemeli a stúdió kiválasztáskor, hogy míg a technikai színvonalban relatíve kicsi a szórás [legfeljebb a stúdiónak helyet adó épület adottságai befolyásolnak rengeteg mindent], illetve zenésze válogatja, hogy mennyire érzékeny erre [a mi szintünkön senki se nagyon], az egyik legmeghatározóbb dolog, hogy a közvetlen veled dolgozó szakemberekkel hogy jössz ki, emberileg és szakmailag egyaránt. Fontos, hogy a pult mögött dolgozó kolléga értse, hogy mit akarunk elérni, mivel a dolgok hogyanjára sokkal nagyobb rálátással van mint mi - ezért is van itt -, és persze nem lát a fejükbe, hogy mit is éreztük/gondoltunk amikor egy-egy adott dolgot kitaláltunk, kell az a "csatorna", hogy gördülékenyen tudjunk kommunikálni, és mindenki megkapja, amit akar. Mi azt a zenét, amit megalkotni vágyunk, Ő pedig a lehetőséget, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk. Nyílván, a felvételt megelőző - esetünkben évekre tehető - folyamatnak nem volt tanúja, és bár ez "lemaradást" jelent a számára, bizonyos - kérdéses - szituációkban kifejezetten előny, hogy objektív, elfogulatlan, friss füllel képes megítélni, hogy jó irányba tapogatózunk-e. Én ugyan még nem dolgoztam túl sok hangmérnökkel életemben [a koncerteken bütykölő jaómunkásembereket ne számoljuk, a legtöbbel a bemutatkozásig se jutunk el, és ez nem rajtam múlik], ellenben Béla tökéletes partner ebben, nagyon értékelem, ha Vele dolgozhatunk. Már rögtön a legelején megdícsért, amikor szemügyre vette, hogy mi mindennel készültünk. "Végre egy felkészült zenekar!" :-)
Este 6kor lejárt a munkaideje, de addigra már ránk tudta bízni a munkaállomást, így mi még pengettünk valamennyit Mapettel. Nem emlékszem, hogy meddig nyúztuk, de kábé 7 dalnak a bőgősávjaival lettünk készen, ami nem rossz egy napra. Estefelé betoppant Szenti, akire egy nappal későbbre számítottunk, de nem jött rosszkor, fáradtak is voltunk, elég volt aznapra. Nyitottunk egy sört, összegeztük a korai tapasztalatokat, majd nemsokára ágyba dőltünk. Pontosabban a padlóra, a süketszobában leterített matracokon kvázi együtt aludtunk a hangszerekkel, nagyon meghitt volt. :-) Fél 9 kor csörgött óra, de Mapett addigra már túl volt egy zuhanyon, lefőzte a kávét, és még a konhyát is kitakarította a vacsoramaradványaink után, nagyon pörgött. 10kor megjött Béci és befejeztük a bőgőt. Bár pont egy dallal a vége előtt adta meg magát a húrkészlet, még így is időben voltunk. Mapett nézett magának egy délutáni vonatot, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz, Szentivel pedig komoly feladat elé néztünk. Maci érkezéséig mindenhová oda kellett varázsolnunk valamiféle dallamhangszert ami mellé majd énekelni tud, mivel az Ő idejével nehezebben gazdálkodhattunk, így amint betoppan, mindent el kell dobnunk a kezünkből. Egyébként csak péntekre vártuk, de Szenti is jelezte, hogy amint letudta azokat a témákat, amikhez Ő kell, és csak Ő, szintén lelépne. Ez egyébként a vártnál jobban sikerült, Töfiék összerakták nekünk a szetapot, és nyúztuk egészen éjfélig, addigra már egész szép kis riffgyűjteményünk állt össze.
Aznap estére hivatalosak voltunk Hidasihoz, akit több szolnoki zenekarból is ismerhettek, és már tavaly nyáron is elszállásolt minket a szolnoki koncertünk alkalmával. Vittünk némi piát, és megnéztük az NHL rájátszás első meccsét. Bár ezutóbbi csak nekem volt piros betűkkel a naptárba billogozott kötelező program, a srácok szívesen csatlakoztak, elóbélygattunk együtt. Meccs után még dumáltunk, és Hidasi mutogatott a nótákból, amiken éppen dolgozott. Ötletes riffeket ír, nagyon bejöttek. Aztán döglés. Maximum 3 óra telhetett el, mire ránk talált a reggel. Lefutottuk a kötelező köröket, levideóztuk egymás faszát zuhanyzás közben, aztán kaptunk kávét, megköszöntük szépen, és visszatértünk a stúdióba. Egész nap gitároztunk, úgy nagyjából egy órás váltásokban, közben ipari adagokban nyomtuk magunkba a koffeint. Béla ajánlására Mapett még az első nap ebédre hozott egy garnitúra böszmenagy hamburgert, egy sarokkal arrébb valami kis faház büféből. Tényleg combosra sikeredtek, konkrétan így a harmadik napi ebéd alkalmával fogytak el. Szenti erről még lemaradt, rendelt valahonnét rántott sajtot sültkrumplival, ami a legaljább mirelitnek bizonyult, nem is hittem el, hogy ilyet képesek kihozni amíg meg nem kínált belőle. De ennyi komplikáció még belefér. Estefelé beugrott a Szolnoki, vele már korábban megbeszéltük, hogy majd kezd valamit az amúgy állandó jelleggel pörgő kameránk felvételeivel, mi zenéltünk, Ő meg videózgatott, gyorsan elment az este. Nem is tudom meddig nyomtuk volna észrevétlenül, hogyha nem üt be egy áramszünet. Valamikor este 11 tájékán egyszercsak minden elsötétült. Mivel ez egy ablaktalan helyiség, áram nélkül vakok lettünk, elég para volt. A kapun kilépve láttuk, hogy az egész környék elsötétült, valószínűleg egy rosszul jött villámcsapás következtében, mert addigra a viharfelhők is gyülekezni kezdtek. Bő másfél óráig nem volt áram, ez alatt persze elvoltunk, a Szolnoki tömte az agyunkat az aktuális őrületeivel, de mire visszajött, már lemondtunk a folytatásról. A felvételeink szerencsére nem úsztak el, a program pár percenként mentett magától is, úgyhogy többé kevésbé nyugodtan alhattunk. :-)
Azt hiszem a sztoriban is elfér itt egy pihenő, az áramszünet pont jó apropó egy űber kiábrándító "to be continued" felirat bevillantásához. Bár készen van a folytatás, nem tudtam, hogy mennyire fogok elúszni a mennyiséggel, maradjon csak a hét második felére is valami. :-)

Kellemes hétfőt mindenkinek, aki azonnal ide kattintott, remélem nem vagytok túlságosan csalódottak a válogatott kiesése miatt, a kánikula legalább enyhülni látszik. :-)

Folytköv!

TGer

Pénz & Sárm!

Örülök, hogy újra itt köszönthetek minden kedves egybegyűltet. :-)
Be kell valljam, korábban már többé-kevésbé keresztet vetettem a blogolásra, valahogy úgy éreztem, túl sokszor mesélem el túl kicsi módosításokkal ugyanazt a sztorit, és 2016-ban már kevés olyan laikus van, akinek újat is, és érdekeset is tudok nyújtani a saját perspektívámból, napról napra, kizárólag beszámolókra hagyatkozva.

Ugyanakkor a téma néha csak úgy adja magát. Bár az utóbbi időben kispadra került a brigád, mégis sikerült végre tettekre váltani az ígéreteket, és felvenni a lemezt, amit már öt éve írunk. Ezt mondjuk letudhatnám ennyivel is, de nem. A folyamat kellős közepén úgy érzem, hogy szinte új ember leszek mire kész leszünk, és már most kényszert érzek a tapasztalatok megosztására. :-)
Ehhez kicsit régre kell vissza menni. Amikor az előző lemez bemutatását nagyjából letudtuk [2011], én halál egyszerűnek képzeltem a folytatást. Csak halmozzuk tovább a témákat, addig amíg elég nem lesz, és kész. Sima ügy. Ekkor persze még egy csomó friss élmény hatása alatt voltunk, ami aztán szép lassan elkezdett távolodni. Ami ma még áttörés, az holnap már elvárás.

Az igazat megvallva sosem tudtam elég objektíven felmérni, hogy amit csinálunk, annak hol a helye. Ez nem merül ki annyiban, hogy nem tudok egyenes, egyszavas, egyértelmű választ adni, hogyha valaki megkérdezi a műfajt, sokkal nagyobb itt az erdő. Mindig is voltak előttünk példák, akiket követtünk, de mégsem szerettünk volna egyikre sem hasonlítani. Az akkori tagság sem értett egyet abban, hogy hogy kéne helyezkedni, sem zeneileg, sem szubkultúra szempontjából. Nem mennék bele most olyanokba, hogy ki-mit akart, és mi lett volna ha, minden esetre bíztam benne, hogy elegendő "tartalmat" szolgáltatunk ahhoz, hogy mindenki megtalálja azt a néhány pontot, amivel azonosulni tud. Azt hiszem ez volt a legnagyobb tévedés.
Mármint az erre való törekvés. Ez nem jó taktika. Ha mindenki ízlésének van benne egy kicsi, mindenki csak kicsit fogja szeretni. Mostmár felismerem. Pedig sok zenész érvel ezzel az általa preferált keverék műfaj mellett, biztos van akinek jobban sikerül, de mi felvettünk egy 60 perc 40 másodperces lemezt, csak, hogy minden kikacsintás elférjen rajta. Mire azt a szűk keresztmetszetet megállapítottuk, amit a[z akkori] tagok szeretnek és/vagy hajlandóak eljátszani, a zene bő 60%-a egyszerűen lemorzsolódott. Ezt mindenképpen el szerettem volna kerülni a következő nekifutás alkalmával.

A fejlődés persze természetes folyamat, hülyén is érzem magam, hogy látszólag így rácsodálkozom, de el kellett kezdenem felülvizsgálni a korábbi munkamódszert, és végeredményt, és ez sokszor nehéz. Egy koncert hevében, vagy 150-el döngetve az autópályán, vagy egy házibuliban meghallva a saját nótát, elég hangulatromboló, hogy én, mint alkotó, akinek lehetősége volt dönteni, hogy egy-egy dal milyen legyen, már csak a "hibákat" hallom benne. Már pedig, ahogy telt múlt az idő, én egyre érzékenyebb lettem erre, és nem csak erre. Elkezdtem jobban figyelni másokra, és visszamenőleg is igazat adtam néhány kérdésben azoknak, akik próbáltak erről-arról lebeszélni. Hogy megbántam-e bármit? Dehogy! Félreértés ne essék. Az első anyag útkeresés. Mindig mindenkinek. Ezt akkor is mondtam, de csak azért, hogy elhárítsam a gyanúsítgatást. Most viszont már tudom mit jelent. És idő is éppen elég volt rá. Bár sajnálom, hogy nem voltunk termékenyebbek.
Fontos részlete az előzményeknek, hogy a tagcserék időről időre pokollá tették az életünket. Nem is az a legrosszabb, hogy elveszítünk egy-egy társat/barátot/segítő kezet a csapatból, hanem, hogy mindegyik hagy maga után egy egységnyi lelkiismeretfurdalást. "Ha mi mindent jól csinálnánk, biztosan mellénk álltak volna Ők is." Vagy valami ilyesmi. Ilyenkor ha el nem is bizonytalanodom, igenis felhívja a figyelmemet arra, hogy érdemes kicsit átgondolni a hogyan-továbbot, és nem ragaszkodni minden hülyeséghez feltétel nélkül, mert hamarabb szaladunk bele ugyanabba a pofonba mégegyszer és mégegyszer, mint gondolnánk. Na ez tartott idáig.

Miután ezen az egészen átrágtuk magunkat oda-vissza-sokszor, a többi már gyorsan ment. Hallgattunk új zenéket, megismertünk új arcokat, előbb-utóbb megfogant az inspiráció, aztán már csak egy kis pénz kellett, és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy az egész már élesben megy. El kell mondjam nektek, ilyen keményen én még életemben nem dolgoztam semmin. Elkerülhetetlen - bár törekednék rá -, hogy bele ne menjek a hogyvolt-ba, minden esetre azt gondolom érdemes végig zongorázni, még, ha csak a saját tanulságok levonogatása végett is.
Node kezdjük az elején.
2015 elég laza volt. '14 őszén turnéztunk, azt ugye még heti szinten naplóztam itt. '15-öt közmegegyezéssel a dalszerzésnek szenteltük, megcélozva az őszt, mint lélektani határt, mire készen szeretnénk lenni. Nem volt könnyű. Egyfajta átlényegülés kellett hozzá. Próbaterem, bezárkózás, az együtt töltött idő újraosztása. Mert ez az idő kevés. Mindegyikünk élete eléggé kaotikus, tele többé-kevésbé komoly foglalkozásokkal, amiket a szabadidőből kell kigazdálkodni, nem sok marad a zenekarra. Ami meg mégis, azt - valamelyest érthető módon - mindenki a bulinak szentelné. Szeretem úgy mesélni, hogy egyedül én kattogok évek óta azon, hogy lemez kéne inkább koncertek helyett, de ez nem teljesen igaz. A srácok közül ketten még egyáltalán nem szerepeltek teljes értékű kiadványunkon. Ez nyílván valóan mindkettejüknek fontos, de, hogy az egyikük történetesen az énekes, extra jelentőséget kölcsönöz a dolognak. Szívás úgy reklámozni magunkat, hogy "hallgasd meg a zenét, de az éneket csak félig, mert már új emberünk van rá". Sőt...meddő. Aki meg nyíltan kevésbé leli kedvét a dalszerzői munkákban, az is belátta, hogy az aktualitás hiánya szépen lassan kinyír minket.

Most rászántunk egy egész évet, hogy meglegyen az új cucc. Ez is kevésnek bizonyult. Nem is a nulláról kezdtük, hiszen az anyag bő egyharmada már évek óta velünk "utazott", de be kellett látni, hogy képtelenek vagyunk az általános zenekari tevékenységeket egyszerre, egymással párhuzamosan folytatni. Éveken keresztül szerveztük turnéból-turnéba az életünket, és mondogattuk egymásnak, hogy most majd erre is figyelünk menet közben, de valójában szó sem lehetett róla. Amikor a vasárnap reggel az úton ér minket, több koncert fáradtságával, másod/harmad/negyednapos fejjel hazaesve, alig pár óra alvás után, ha meg volt beszélve, ha nem, akkor sem álltunk neki próbálni. De ha neki is álltunk volna, elképzelni is alig tudom, milyen ötleteink születtek volna azok között a körülmények között. Egyszerűen szükség volt rá, hogy "befagyasszuk" a zenekart a dalszerzés idejére. Ebbe került.
Hogy van-e lelkiismeretfurdalásom? Van. Már amennyi. Sajnos mellettem sem könnyű. De szögezzük le, hogy az ihlet nem programozható. Bár ezt minél többször mondom, annál inkább mentegetőzésnek tűnik. És már kurvasokszor mondtam. Másfelől, egyáltalán nem mindenkinek voltak dalszerzői ambíciói [egyébként ez a zenekarok többségével így van, csak nem mondják], és aki ilyenmódon "várakozásra kényszerült", annak joggal tűnhetett egy örökkévalóságnak az egész. Persze szörnyű káosz tud lenni, amikor mindenki mindent azonnal akar, néha már én is felismerem azokat a szituációkat, amikor bölcsebb csendben félre állni. :-) Egyébként többször felmerült, hogy már vagy három EP-t készíthettünk volna a halmozódó témákból. Ez igaz. De az is igaz, hogy 5 év vergődés után, nem tudnék a szembenézni a tudattal, hogy egy "rövidke nagylemezre" sem futotta a kreativitásból.

Az idő pedig egy furcsa tényező. A legnagyobb, tizensok lemezes zenekarok esetében - általában - pont az jelent jót, ha tovább húzódik 1-1 album elkészítése. Ebből derül ki, hogy tényleg megdolgoznak vele. Akik évente szarják a lemezeket, hogy pörgessék a boltot, a legkevésbé sem nyúlnak le a vödör aljára, hogy biztosak legyenek benne, hogy az aktuális cucc is komoly fejezet legyen a történetükben. Csak a kötelező.
De mi nem ilyenek vagyunk. Nekem fontos, hogy büszkék legyünk a dalokra, amiket írunk. Nem tudom, hogy ez merőben más szubkultúrákban is így van-e, de sok új dalt/lemezt meghallgatva az az érzésem, hogy az alkotó csak eszközként tekintett a zenére, mint a "növekedési" folyamat részére, és nem fontos neki, hogy alkotott-e valami lényegeset, ami önmagában is jó, és meghatározó. Persze a "klasszikus" bandákon is látszik ez a "sorlemez szindróma", de Ők legalább a kezdetekkor tele voltak munícióval, ami azért nem is öt perc alatt fogyott ki. Ma már viszont a legkezdőbbek is azonnal publikálnak, amikor még semmi valódi nincs a kezükben, csak remélik, hogy előbb-utóbb belejönnek, addig is tesztelik, hogy mekkora rájuk az igény. Ez az, amiben az öregek ténylegesen jobbak voltak. Nem tudok egy korai Metallica, vagy mondjuk Guns'n'Roses nótára úgy tekinteni, mint valami kezdetleges, útkereső, kísérletező, félkész termékre, amit még azelőtt adtak ki, hogy megtanultak volna zenélni. Nem. Ezek a dalok önálló életet élnek, teljes értékű fejezetek egy hosszú történetben, de nem "csak demók", vagy ilyesmi, jelentőségük van. Na ezt szeretném én is, ez hiányzik.

Néha eszembe jut, hogy olyan rétegműfajokban is vannak óriási világklasszis zenészek, ahol teljesen másban merül ki az ambíció. Például egyáltalán nem szempont több ezres tömegek előtt játszani, nem is törekednek rá. Mondjuk a fúziós jazz. Másfél órás lemezeket adnak el sznoboknak, pub-okban lépnek fel a Broadway-en, vagy színházakban, szmokingban ücsörgő arcok előtt, az elismerések nagy része elsősorban szakmai, a pénzük pedig szessönökből, filmzenékből, meg úgy általában a több-lábon-állásból van. Ebben egy bizonyos pontig én is örömömet lelném, node utána? Általában arra jutok, hogy az a csávó is csak hallgatja a kocsiban a saját lemezét, és kész. Amennyivel komolyabb zenész, annyival magasabbak az elvárásai magával szemben. Nálunk egy darabig az is vitatéma volt, hogy mi értelme új anyagban gondolkodni? Úgyse vagyunk zsenik, nincs ebben a műfajban már semmi, amit ne csinált volna meg előttünk ezer másik banda, a fizikai megvalósítás egy vagyonba kerül, miért nem lehet csak koncertezni, oszt kész? Az én válaszom egyszerű: mert unom. És én is hallgatnám a kocsiban. És, ha ez bekövetkezik, nem akarok kifogásokat keresni. Amilyenre sikerül, úgy szeretném késznek tekinteni, se "hibák", se kellemetlen kompromisszumok nem kellenek. Ez már most elég magas léc. És a közönségre még nem is gondoltam. :-)
Érdekes tapasztalat például, hogy hogy jártam, amikor lemezborítóhoz kerestem grafikust. Sok mindenkit megkerestünk, hogy rajzoljon nekünk, de irgalmatlan árakkal szembesültünk. Elég összetett koncepciót szerettünk volna megrajzoltatni, de még így is soknak tűnt. Persze több területen is szembesültünk vele, hogy az 5 évvel ezelőtti számok már nem stimmelnek, de arra mégsem gondoltam, hogy ekkora lesz az "infráció". A dolog pikantériája, hogy mivel a profi grafikus profi zenekarokhoz van szokva, fesztivál headliner-ekhez, meg slágerlistás "sztárokhoz", még meg is lepődtek azon, hogy nekünk mondjuk nincs pénzünk a zenélésből, és közvetlenül azért "érezzük meg" ennyire, hogy egy ilyen járulékos összeget ki kell köhögni, mert a saját kis összekuporgatott zsebpénzecskénkből van, és se kiadó, se szponzor, se management nincs mögötte a produkciónak, ráadásul még tervezett eladásokra sem kalkulálunk, hogy az egészet "befektetésnek" foghassuk fel. Mindeközben ez csak körítés, és még vagy egy tucat hasonló kiadás vár ránk, mire felvesszük, megjelentetjük, és bemutatjuk a cuccot. Persze Ők nem hibásak ebben, csak szimplán meglepő, hogy nincsenek képben a zenészlét ilyen vetületeivel. Egy nagy graffiti elkészítése sem olcsó, mégis rengetegen űzik a műfajt. Mi szeretnék minőségi cuccot kiadni a kezeink közül, az ilyen helyzetekben mégis csak egy választásunk van, virítani a lóvét. Jajj, micsoda tanulságok.
Törjük is itt meg a sztorit, ennyi merengés egyszerre bőven elég lesz, a folytatásban röviden összefoglalhatjuk a hogyvolt-ot, és néhány alternatívát is megosztok Veletek, hogy mit tervezünk, hogy lát majd napvilágot a cucc, elkerülve az ígérgetést, mert még elég sok minden képlékeny, csak az biztos, hogy lesz. :-)

Rákendroll addig is, jó volt Nektek újra mesélni. :-)

TGer

Sziasztok!

Először is BUÉK! :-)
Kis túlzással teljes egészében kommentár nélkül hagytuk elmenni magunk mellett a 2014-es év végét, és ezzel együtt az ilyenkor szokásos összegzések és ömlengések is kimaradtak, viszont hiányzik még egy fejezet ebből a minden eddiginél alaposabb dokumentációból, úgyhogy engedelmetekkel ezt most pótolnám. :-)
Az utolsó hétvégére egy kicsit rápihentünk. Volt vagy két hét szünet, persze nem töltöttük teljesen tétlenül, de adott egyfajta szellemi felfrissülést, ami már kellett is. Volt aki másikzenekarozott, volt aki a munkából való kimaradásait pótolgatta, vagy épp "kés alá feküdt", sőt, még egy kis dzsemmelésre is futotta a próbateremben. Csabi a Szigetszentmiklós/Kisújszállás túrát követő héten egy munkahelyi balesetben beszedett egy elég komolynak látszó égési sérülést, de hálistennek nem került veszélybe a folytatás. Bámulatos egyébként, hogy az évek során már szinte minden elképzelhető módon és mértékben lezúzta magát a srác, mégis szinte kivétel nélkül mindet kihordta lábon. Elég, ha csak az ominózus lezúgást említem a Rocktogon backstage-ébe vezető csigalépcsőről a debütáló koncert előtt 10 perccel, de volt itt térdkalács repedéstől kezdve, az összevarrt sebeken keresztül, a műtétekből lábadozásokig bezárólag minden szar, és mindig ugyanolyan fapofával ült be a dob mögé. Ha jól emlékszem mindössze egy bulink lett volna még a kezdetek kezdetén, ami egy ilyen para miatt ugrott, de még az sem biztos, hogy igazam van, minden esetre az tuti, hogy nem bánkódunk érte. :-)
A Dunaújváros/Baja kört megelőző hétvégén egyébként fel is ugrott Pestre, egy kis karácsonyi shoppingra, amit összekötöttünk egy próbával, és Artúrt is meglátogattuk, hogy egy kis színt vigyen az életünkbe, legalábbis Csabi vádliján keresztül. Kellemes kis nap volt, meg is hozta a kedvemet a folytatáshoz. Az 'Újvárosi bulik valamiért mindig különlegesek, nem tudnám megmondani, hogy hogy jöhet ki mindig a lépés, de rendszerint van valami, ami megkülönbözteti a többitől. A mostani ilyen valami az volt, hogy szám szerint a 100-ik koncertünkhöz érkeztünk. Büszke voltam/vagyok, hogy megértük ezt, mivel elég hosszú ideje futunk Cojones név alatt, még ha nem is ugyanebben a formában, és azért elég sok olyan markáns mélypontra emlékszem, amikor nem adtunk volna magunknak tized ennyit sem. Ugyanakkor jogos lenne az is, ha valaki most az olyan irányú meglepetésének adna hangot, hogy "csak száz??"... Hát igen. Ennyi. A koncertet megelőzően úgy kábé 10-15 emberkével beszélgettem erről mindenféle kontextusokban, és ugyan egyikük sem mondta, hogy kevés lenne ez a szám, de azt azért megerősítették, hogy az alapján, amennyi sztorit mesélünk, és ahány helyen látták felbukkanni a nevünket az évek során, lehetne sokkal több is. Például, ha nem számolnánk és tippelnem kéne, én legalább kétszer ennyi koncertre való emléket őrzök, de a legkisebb szám is 150 körül lenne, amennyit mondanék. Nem ez a helyzet, sajnos nagyon lassan gyűlik, még ha az a néhány turné, amit elég töményre szerveztünk az elmúlt pár évben, elég nagy területet fedett is le, és elég sokat is adtunk arra, hogy minél több különböző helyre jussunk el. Azért remélem, hogy a sokat emlegetett mennyiség/minőség mutató alapján jól állunk, mert nem egy hozzánk hasonló zenekart ismerek, akik kétszer/háromszor ennyit játszottak már, akár rövidebb idő alatt, és mégsem váltották meg a világot... Mindegy, a lényeg, hogy megyünk tovább. :-)
Két nappal a buli előtt Mapettel a próbateremben töltöttük az estét, mert olyan rémhíreket kaptunk, hogy szükség lesz a frontline-ra is cuccban, úgyhogy meg kellett gyógyítani a Kisújon beszedett betegségeit. Nem örültünk, hogy mindent vinni kell, főleg, hogy megint jócskán 500 kilóméter felett zártuk a túrát, de legalább mindent sikerült megszerelni, jól szólt, működött. Azért is érdekes ez, mert Szentivel forgattunk még egy jelenetet a múltkor már meglebegtetett készülőfélben lévő filmünkhöz, mindenféle koncertek előtti előkészületekről, és az eksztra motyók miatt valami ritka balfaszul sikerült megoldani a pakolást, nagyon nem voltunk formában. Péntek délután egyébként is volt valami a levegőben, mert valami elképszető mennyi idióta cikázott fel-alá az utakon, szinte le sem szálltam a dudáról, amíg kijutottunk a városból. Amikor Csabiért mentünk a Keletibe, egy faszfej skodás kábé 1 milliméterrel a csattanás előtt hagyta abba a tolatást, de akkor már 3 segítőkész unatkozó taxis üvöltött rá velünk együtt, hogy álljon meg. A duda meg a villogás, meg amit még önmagunkban tehettünk talán kevés is lett volna. Tényleg nagyon közel volt, belülről nézve szinte el sem hittük, hogy nem jött nekünk, de mivel mögöttünk is furakodtak, nem volt hova menekülni. A többiek begyűjtése, és a városból való távozás után azért nagyjából megnyugodtunk, az egyetlen megmaradt frusztráció Maci mérgelődése volt, aki egy elég nevetséges kritikát kapott a 'School Bus kislemezre a RockStation-ön, én meg nem nagyon tudtam meggyőzni róla, hogy ezeket sosem szabad komolyan venni.
'Újvárosba érve egy gyors bevásárlás után megérkeztünk a helyre, rögtön az első pár méteren egy rakás ismerőssel pacsiztam. A terep egyike a legjobban ismerteknek, úgyhogy nem is ragoznám túl, viszont érdemes megemlíteni, hogy a felszereléseket szinte teljesen lecserélték azóta, hogy utoljára jöttünk, jó volt látni, hogy fejlődés van. A hangember korábban jelezte, hogy késni fog, és ha tudjuk, kezdjük el nélküle. Mapett átvette a gyeplőt, és a mostanában hangmérnöknek tanulgató Szentit is bevonta az összeszerelésbe. Ezutóbbi lehet, hogy hiba volt, mert a nagy oktatás kellős közepette rögtön egy bő 40 perc csúszást is beiktattak az egyenletbe, nem örültem. A hozzánk csatlakozó zenekarok egyébként a Painful Anger és a HHCC voltak, mindketten a legjobbak közé tartoznak, akikkel mostanában dolgoztunk, ezt a szitut is profin kezelték. Hasonlóan jól alakultak a koncertek is, csak a saját fellépésünkre való várakozást esik mindig nehezemre abszolválni. Persze ment a haverkodás, meg a parkolóparádé. Ez 'Újváros egyik védjegye, szerintem nem sok hely van még, ahol ennyire egyben tudtak maradni az együtt felnövő brigádok, kinőve a tinédzser kort, a közös suliba járást, és persze az ezeket követő szokásos Pestre [vagy külföldre] költözés hullámot. Nagy körökbe állva gyülekeznek a klub előtt, egyeztetik, hogy kivel-mivan, roppant szimpatikus népség. Sikerült egy kedves, rég nem látott hölggyel is találkoznom, és váltani néhány szót, ami külön jól esett. Tulajdonképpen Ő volt az egyetlen akit ezzel a kissé hatásvadász "ez lesz századik koncert" szöveggel zsaroltam le a bulira, mivel abból az időszakból ismerős, amikor az egészet kezdtük. Ott volt akkor amikor ez a mutató még nullán állt, most szerettem volna, ha látja, hogy nem a levegőbe beszéltünk. :-) Ami azt illeti, akkoriban konkrétan udvaroltam neki, ígyhát a kezdeti gyermeteg, közhelyes, amatőr, angoltalan, nyelvtani és stilisztikai tragikomikum fogalmát abszolút kimerítő dalszövegek szerelmesdal szekcióját Hozzá írtam...talán ennek is köszönhető az, hogy most eltekintenék a nevesítéstől, mivel ezeknek a döntő többsége inkább terhelő, mint hízelgő Rá nézve, és nem akarom megsérteni, mert egy ideje már jó barátok vagyunk, és elég jól sikerült átadni a sztorit múltnak. Csak szimplán örülök, hogy eljött, és megnézett minket. :-)
Minden más szempontból egy "átlagos", a sorozatba jól illeszkedő koncertet produkáltunk. Bár egy kicsit megszivattuk magunkat a késői kezdéssel, így sokan ledobbantottak mire sorra kerültünk, de azt gondolom, hogy aki számít, az maradt, és amikor a vége felé mégiscsak elsütöttem a közönség felé is ezt a századik buli dolgot, szabályosan felrobbant a nézőtér. Nem akartam túl sokszor, vagy túl hangosan puffogtatni ezt, mert mégis csak ketten maradtunk meg az alapítók közül, és ez akár kényelmetlen is lehet a később érkezetteknek, de azért szó nélkül hagyni se. Tudjátok, "a név kötelez". :-) Buli után sokan jöttek gratulálni, meg pengetőt/dobverőt/trekklistát tarhálni, mindet alá is íratták, és az ŰVé kollégától kaptunk egy üveg pezsit is, szóval sikerült megmulatni a dolgot. Akinek nem a századik volt, annak a turné utolsó hétvégéje, szóval nem kellett azért messze menni a motivációs tényezőkért. Személy szerint azért is pörgök ennyire a témán, mert gitárosként mindössze egy alkalommal álltam színpadra más csapat színeiben, amikor kisegítettem a Szezont '13 nyarán, úgyhogy mondhatni együtt öregszem a zenekarral, fontos mérföldkövek ezek. :-)
Az este egyetlen gikszere az volt, hogy nem sikerült szállást intéznünk, így a teljes végkimerülést céloztuk meg aznapra. :-) A koncert utáni rockdiszkó [ami pár óra leforgása alatt szép lassan fokozatosan hagyományos diszkóvá degenerálódott] egyébként teljesen lecserélte a népet, csak pár srác maradt a székeken bóbiskolva, gondolom Ők az első busszal terveztek hazamenni. Mi is elkényelmesedtünk, a sarokba halmozott cuccon ücsörögtünk, nézegettük a táncoló csajszikat, meg ittunk, ahogy azt ilyenkor szokás. Több csodabogarat is utunkba sodort a sors, két srác például azzal igyekezett érdekesebbé tenni az életünket, hogy angolul haverkodva külföldinek tettették magukat, konkrétan norvégoknak. Megmondom őszintén, hogy szégyellem magam, mert simán beszoptuk a dolgot, mindannyian le is álltunk velük előadni a nagy nemzetközi arcokat, csak később a biztonságiak - akik láthatólag morogtak rájuk - mondták, hogy az egész egy ordas nagy kamu, és hogy ezek mindig ezt [vagy legalábbis ilyen hülyeségeket] csinálják. Sejthettük volna, volt már szerencsém "átlagos" skandináv arcokhoz, arrafelé még az egészen kis gyerekek is makulátlan angolsággal beszélnek, ezek meg épp hogy törték a nyelvet. Egy másik srác Mapettel kezdett vitatkozni a kábeles kofferen, miután elmeséltük neki, hogy az valaha - full komolyan - a Metallica-é volt, még a 91-es Népstadionos koncertjükkor utaztattak benne egy adag cédét, Mapett pedig lecsapott rá. Ez egyébként tényleg igaz, bár tudom elég meredeken hangzik, nem is szeretem mesélni, mert sose hiszi el senki. Most odáig mentek, hogy letépkedték róla a matricákat, hogy láthatóvá váljon a fedelén lévő dombornyomott kép az aktuális lemezborítóval...ez már kicsit elgondolkodtatta a srácot, még, ha nem is győzte meg. :-)
Mire teljesen autentikus veretős elektronikába váltott a zene, már inkább reggel volt mint hajnal, úgy döntöttünk asztalt bontunk. Pakolás közben amúgy sikerült lencsevégre kapni egy srácot, aki igazi tankönyvbe illő electric boogie-t táncolt, kurvajól nyomta. Nincs még nálam a felvétel, de remélem fel tudjuk majd használni, élőben nem is láttam még ilyet. :-) A hétvége egyetlen összezörrenését pakolás után sikerült abszolválni, miután Maci kidőlt, és befeküdt a buszba aludni, én meg rázártam volna az ajtót, de Mapó még akart ezt-azt pakolászni, és kicsit rosszul jött ki a lépés. Nem volt komoly balhé, csak épp akkora, ami így a vége felé már kijár, ez jelzi, hogy fáradunk. Sokkal rosszabbul nézett ki az, ami a klub tőszomszédságában zajló kocsma előtt folyt. Egy amúgy kis termetű, de rettentő agresszív részeg félmeztelen csávó, látszólag minden ok nélkül, kollektíven szájbabaszott mindenkit, akinek pechére - reggel lévén munkába menet - útba esett a járda azon szakasza. Egyik-másik vissza is ütött, ezek közül többen a körülöttük álló - nem tiszta, hogy csak bámészkodó, vagy konkrétan felbújtó - társaság tagjaitól is kaptak 1-1 pofont, de volt olyan srác is, aki szó szerint elfutott, hogy ne bántsák. A hülye fasz meg dobált utána üvegeket, meg amit csak ért. Csak pár percig néztük ezt a jelenetet, eléggé meg voltunk rökönyödve, aztán az vetett véget a dolognak, hogy egy - valószínűleg valami nagyon elméleti jellegű harcművészetet gyakorló - járókelő szinte már naív higgadtsággal belement a bunyóba, és egészen addig sodródtak [kábé 50 métert], hogy már majdhogynem a busz oldalának dőlve ütötték egymást, erre úgy döntöttem leléptetem magunkat a pástról. Így reggel félhétkor kurvára nem hiányzott, hogy hirtelen a teljes pereputty úgy ítélje, hogy közösségileg lépünk fel, és egy pillanat múlva egy 5vé10 közepén találjunk magunkat. A csávó egyébként láthatóan nem vette komolyan a támadást, egyik-másik szorongatásba fulladó ütésváltás között konkrétan röhögött, ami a félmeztelen kollégát a véres torokkal üvöltés szintjéig dühítette, szerencséje volt a srácnak, hogy ilyen részeg, mert olyan luftokat ütött, ami egy 120 kilós ellenfelet is simán lekáózott volna, ha el tudja találni...hihetetlen.
Kicsit odébb a rendőrök igazoltattak egy faszit, ezt már a helyszínről való elhajtás után láttuk csak, szerintem észre sem vették, hogy egy izmosabb köpésre tőlük mindjárt vért ontanak. Beszarás. Jobb ötlet híján a reggeli órákat a teszkó parkolóban töltöttük, megpróbáltunk aludni egy kicsit. Mondjuk az alvás, mint kifejezés nem feltétlen fedi a valóságot, inkább csendben ücsörgésnek nevezném ami történt. Beugrottunk pár péksüteményért így "lefekvés előtt", és a biztonság kedvéért ökörködtünk pár sort mindenféle leopárd mintás kabátokkal a női ruha részlegen. Videóztuk is a dolgot, de odajött az őr, és kijelentette, hogy tilos, és szinte azzal a lendülettel el is viharzott, mint aki tökéletesen megbízik abban, hogy azonnali hatállyal végrehajtjuk a rendelkezéseit. Persze nem akartunk semmi rosszat, csak egy kicsit úgymond...ledobta az agyunk az ékszíjat. :-) Az autóhoz visszatérve kicsit kajáltunk, aztán bebugyolálódtunk a takarókba/hálózsákokba, és megpróbáltuk kipislogni magunkból a szeszt. Én ugyan a legtöbb esetben azt mondom, még a puszta betonon is szívesebben alszok mint a kocsiban, de hát december 20-án ezt azért meg kell gondolni, pláne, hogy már hetek óta a megfázás szélén egyensúlyozgattam. Bő három óra telt el, mire Szentivel utolsóként rászántuk magunkat a kikászálódásra, ekkor már hét ágra sütött a nap, és a hétvégi bevásárlók is elözönlötték a környéket. A srácok már bent kávéztak a büfében, csatlakoztunk hozzájuk. Kiértékeltük az estét, meg úgy az ilyenkor szokásos semmirőlbeszélgetés is kezdetét vette. Alvás hiányában az átlagosnál jóval több szabad időnk maradt így a két koncert között, Macinak volt is egy ötlete az eltöltésére. Mi lenne, ha valahol útközben beugranánk valahova paintball-ozni?? Volt egy általános meglepetés az ötlet hallatán, de végülis mindenkinek tetszett, csak abban egyeztünk meg, hogy ne így öten bomoljunk fel 2-3 fős csapatokra, hanem hajtsuk fel a ma estére hivatalos zenekarokat, és nyomjunk egy ilyen nagy össznépi mókát. Sajnos ez nem sikerült, pedig találtunk egy jó pályát Baja mellett, ahol szívesen láttak volna minket, de végülis úgy döntöttünk, hogy kiscsoportosan inkább valami lazább foglalkozás legyen. Feldobtam példának a bowling-ot, ebben is simán benne lett volna mindenki, de végül ez is elmaradt. :-)
Persze adta volna magát, hogy a szabadban csináljunk valamit, mert régóta először tökéletes őszi kirándulóidő volt, 5-10 fok közötti hőmérséklet, gyönyörű napsütés, és bár eléggé fújt a szél, ezt betudtuk inkább a környéknek. Útközben Macinak volt egy elég meredek monológja arról, hogy a brokkoli valójában földönkívüli eredetű életforma. Nem tudnám idézni, és az is igaz, hogy én mondjuk pont a társaság megrögzött standup-ellenes partikillere vagyok, de azért el kell ismerni, hogy nagy alakítás volt. :-) Az egyetlen, ami csak-csak kihagyhatatlan programnak bizonyult, a Baján történő kajálás volt. Nem vagyunk különösebben ismerősök a városban, de találtunk egy elég jól kinéző helyet egy Duna-holtág partján, ahol egymás mellett sorakozott vagy 5-6 étterem. Az irányelv az volt, hogy a lehető legtürhőbb kockásabroszos, olcsó, egyszerű kajálda legyen, és halászlevet szeretnénk enni, merthát mégiscsak tudjuk már, hogy hova jöttünk. Az első komoly csalódás az utóbbi teljes hiánya volt. Miután az összes bejáratra kifüggesztett étlapot végigtanulmányoztuk, kiderült, hogy egyik sem tart halászlevet. Volt köztük mexikói kajálda, grillező, és még egy kizárólag koktélokra specializálódott "randi bár" is, de semmi klasszikus konyha. Hát ez hótciki. Találomra bizalmat szavaztunk a legolcsóbbnak látszó helynek, ami inkább a büfé kategória volt, mint az étterem, hát ez is hiba volt. Nem sorolom, hogy mit ettünk, de kritikán aluli volt a menü, és annyira még csak nem is olcsó. Oké, drága se, de olyan szinten volt elbaszva minden, hogy az botrány. Egyedül a büfés lányok mentettek a dolgon valamennyit, de hát nem ezért jöttünk mise meg tise.
Kicsit megrázva magunkat ezen trauma után leparkoltunk az Armstrong klub elé, és lehoztunk még egy szettet a kocsiban bóbiskolásból. Első körben egy ilyen "brainstorming" jellegű asszociációs játékkal kezdtük magunkat zsibbasztani. Mondok egy szót, Te vágd rá, ami elsőként az eszedbe jut, és megyünk körbe-körbe. Mire ötvenedjére is csak annyit mondtam, hogy "pina", örömmel láttam, hogy a többiek is kezdenek álmosodni. Amikor legközelebb kipattant a szemem, már rég ránk sötétedett, és eleredt az eső, szóval minden lényeges szempontból egy teljesen új időszámítás kezdődött. Épp kinyitották a helyet, úgyhogy bepakoltunk. Nagyon jófejek voltak a helyiek, és kiderült, hogy zenekari fogyasztás is van [nem volt megbeszélve], úgyhogy mindenki magához vehette, amiről úgy gondolta, hogy visszahozza hangulatba, én bekávéztam. Ugyan a tejszínhab pont előttem fogyott ki, cukrot meg dacból nem kértem, szóval nem volt egy kulináris élmény, de kellőképpen felébresztett, és már el bírtam képzelni, hogy lesz még belőlünk valami. Aznapra két teljesen új megismerkedés várt ránk, az Orwell Disznói, és a Gardnerella Vaginalis zenekarok személyében. Mindkét zenekar képviselete jóval a buli előtt megérkezett, és nagyon jófej srácok voltak, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Bár az eksztra-hang szükségessége nem bizonyult igaznak, Mapett szépen összemókolta a két cuccot, jól szólt. Közben meglátogattuk a helyi Spar-t, és bár a múltkori Penny-s kiruccanáshoz hasonlóan, nyomába sem ér a teszkós élményeinknek, sikerült azért feltöltekezni, gondolva már a hazaútra is. Ami külön kellemes meglepetés, hogy időközben a klubban KURVASOKAN lettek. Azért is meglepő, mert Baja egy afféle "random" városként élt a fejemben, amiről a méretéhez és lakosságához képest soha senkitől nem halottam nagy sztorikat. Időről időre felmerült, hogy itt is kéne játszani, de sosem éreztem, hogy lemaradtunk volna valamiről. Hát tévedtem. :-) Csabinak egyébként volt egy idevalósi barátnője, aki miatt megfordult itt párszor még a kezdetek kezdetén, és mondogatta szervezéskor, hogy a bandával is el akar jutni ide egyszer, de szerintem nincs olyan város az országban, ahová nem, tehát ez nem sokban különböztette meg a többitől, legalábbis az én szememben. Amit viszont itt láttunk, az magáért beszélt. Mapett szedte a belépőt, és én is beugrottam pár percre, amíg a bandák beállásával kellett bíbelődnie, szinte megállás nélkül jöttek az arcok. Számot nem mondok, de annyit elárulhatok, hogy az este végére rekordot is döntöttünk, soha ezelőtt nem jártunk ilyen jól kapuzással. :-)
Ismerős ugyan nem sok volt, lévén, hogy Baja nem sok mindenkinek esik útba, de két bátaszéki leányzó, Kriszta és Heni eljöttek megnézni minket, nekik külön örültünk. Régi ismerősök, és nem mellesleg a környék leggyönyörűbb hölgyeinek egyikei, úgyhogy sokat dobott a közérzetünkön a találkozás, természetesen csak barátilag. A Gardnerella Vaginalis nyitotta a sort, ha jól értelmeztem, akkor ez nem épp  a sokadik bulijuk volt, ennek megfelelően egy kicsit nehezen állt össze, de nagyon lazán tolták a srácok, jó hangulat uralkodott. Már amennyiben a goregrind-ot lehet egyáltalán lazán tolni. A mi fellépésünk olyan hirtelen jött, hogy el is felejtettem, hogy egy szürke Budapest Cowboys-os póló van rajtam, ami annyira azért nem metál. Meg is lepődtem amikor a beszerelés végén ledobtam a pulcsit, de úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ez a turnétemetés, no shave, no shower weekend. A szürke anyagon egyébként brutál hatalmas izzadtságfoltot sikerült összehozni a végére, ebből tudom, hogy dolgoztam rendesen. A koncert egyébként kurvajól sikerült, odapakoltuk mint a gép, se színpad, se elszigeteltség, tömve volt a hely, pogó, ordítozás, a plafonról is csorgott a geci verejték, és TALÁN még jól is játszottunk. Meg is állapítottuk, hogy bár nem túl etikus versenyeztetni egymással az aktuális koncerteket/városokat/közönségeket, de Szerbia óta ez volt a legjobb. Az Orwell Disznói még utánunk tolták, Ők helyben alapbandának számítanak, ennek megfelelően rájuk is betódult a nép. Hardcore-punkot tolnak a mocskosabb fajtából, Macit szabályosan megvették kilóra, végigpogózta az egészet. Mapett és Szenti is bent buliztak, Csabival mi inkább olyan beszélgetős-iszogatós levezetést tartottunk.
A kifelé pakolást elég lazára vettük. A 'Disznók rendeztek egy kis jótékonykodást is, az egész bulit azzal hirdették, hogy játékokat, és egyéb adományokat gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek így karácsony közeledtével, erre mi is készültünk ezzel-azzal. Választottunk egy fő-szimbólumot is az akcióhoz, egy labdát, amire mindenki írt egy kis üzenetet, és persze dedikáltuk, ezzel aztán meg is kíséreltünk lefotózkodni, na az volt egy szép jelenet. Ott álltunk tizen valahányan, és perceken keresztül mindenhonnan csak vakuvillanások látszottak, mint a vörös szőnyegen. Kemény volt. :-) Valaki feldobta, hogy nem is így kéne oda adományozni ahogy van, hanem el kéne árvereztetni, aztán a pénzt adományozni oda. Erre mindenki nagyon bólogatott, de nem igazán tudom, hogy mennyire volt komoly ötlet. Minden esetre remélem, hogyha tényleg megcsinálták, akkor hamarosan hírt kapunk az eredményekről. Nagy barátságok köttettek az este alatt, elég nehezen köszöntünk el, de addigra már mindenki megfejtette az általa ismert világegyetemet oda-vissza kétszer, sikerült egy sokkal patentebb pakolást is eszközölni, mint az ideúton, és úgy alapvetően minden készen állt. A hazaút nagyjából a szokásos eseménytelenségben zajlott, még meg is jegyeztem, hogy a legutóbbi ilyen hosszú utunkról [asszem Gyuláról] sokkal fáradtabban vezettem haza, pedig ott sem az alváshiány, sem az időjárás nem tett alánk ennyire. A srácok aludtak, én kértem magamnak zenét a Szenti telefonjáról bluetooth-on vezérelt hifibe [bááááámulatos hol tart a technika...:-D], és hagytam, hogy az út csak úgy leperegjen előttem. Pár boxkiállást, és pár percre tehető "alvás-megszakító" beszélgetést leszámítva csendben utaztunk hazáig. Pontosabban a próbateremig, ahol ki kellett dobnunk a cucc egy részét, utána Csabit a vasúton, a többieket meg otthon, de ez részletkérdés. Bőven világos volt már, mire az utolsó motyót is a helyére raktam, utána végre volt alkalmam egy pillanatra hátra dőlni. :-)
A fészbukra azt írtam > parádés finálé áll mögöttünk, és valóban, nagyon betalált az utolsó hétvége, sok mindenkinek tartozunk köszönettel, nem csak most, az egész turné alatt óriási élményekkel gazdagodtunk.
Nem is várat magára sokáig a folytatás, egész pontosan MA ESTE játszunk '15-ben először, a már-már legendás Stagediving fesztiválon, amit mindannyian áttörésként élünk meg. Nagyon reméljük, hogy jó lesz, különösen a tavalyi nyitány tükrében, ami nem kifejezetten sikerült erősre, inkább emlékezetesre. :-)
Köszönöm Mindenkinek, aki követett egész évben, de legfőképpen az őszi turné alatt, bíztam és továbbra is bízok Bennetek, különösen azért, mert soha ezelőtt nem körmöltem még ennyi beszámolót, remélem, hogy akik ott voltak 1-1 állomáson még sok-sok további emléket őriznek, legalább olyan megmosolyogtatóakat, mint én. :-)
BUÉK mégegyszer, és '15-ben is mi vagyunk a Herék, köszönjük, ha velünk lógtok!! :-)

TGer

Sziasztok!

Lassacskán a célegyenesbe érünk, nem is húzom az időtöket felesleges bevezetésekkel.
Három bulink volt a legutóbbi beszámoló óta, és azóta ki sem látszottam a dolgokból, így most kicsit nehéz mindent összeszednem, de talán ez nem is olyan nagy baj. A gyulai kört megelőző napokban már olyannyira vállalhatatlan állapotok uralkodtak szerény hajlékomon, hogy úgy döntöttem rászánok vagy kettőt, hogy rendbe hozzak ezt-azt, és kitakarítsak most már. Sok minden gallyra ment, ablakzárakat kellett cserélgetnem, több helységben a linóleumot is felszedtem, és a vízvezetékek is okoztak fejfájást bőven [egy ideje már vödörrel öntögettük lefelé a ganajt a retyón]. Ismerhetitek is akár a kérómat, legfeljebb nem tudjátok, sok publikált fotó készül itt, és még valami is, ami miatt ezt az egészet felhoztam. De erről csak később.
A szóban forgó hétvége ugyanúgy duplázós lett volna, mint majd' mindegyik, de a pénteki koncertet lemondták, Nagymágocsra így mégsem jutottunk el. Amikor kihírdettük a dátumokat, sokan fel is kapták a fejüket erre a kis falura a listában, nem értették, hogy oda mégis hogyan kerülünk, de én ettől még nagyon vártam. Korábban sok olyan tapasztalatunk volt, hogy az ilyen eldugott helyek - kiéhezettségük okán - elég hálásak tudnak lenni. Egyszer egyébként már áthaladtunk rajta egy utazás alkalmával, Orosházára menet útba esett. Ha minden igaz, a koncertet befogadó kocsma az, ami bedobta a törölközőt, és a helyi kontakt nagyon szerette volna átmenteni valahová a hepajt, de a jelek szerint nem sikerült. "Na mindegy."
Szombat délutánra rendeltem a srácokat magamhoz. Szenti és Mapett biztonságban megérkezett, Macival viszont nem sikerült egyeztetni, hogy min változtat az, hogy csak ekkor indulunk, így lett egy kis szabad időnk. Elugrottunk visszaváltani a takarításkor összerakott üvegeket. Nem kevés volt, még a másfél évvel ezelőtti Erdély-túráról is itt maradt egy kockányi üres palack, mégis valahogy többre számítottam. Minden esetre az sem jött rosszul. :-) Volt még egy kis paránk az cuccal kapcsolatban, egész pontosan azt nem tudtuk, hogy mennyire lesz felszerelt a klub. Elvileg Szenti lekommunikálta ezt, de Mapettet mégsem hagyta nyugodni a dolog, úgyhogy elég kacifántos módon, az egyik pincér lányt lenyomozva a fészbukon, sikerült szereznünk egy kontaktot, aki végülis megnyugtatott affelől, hogy nem kell már eksztra motyóval készülnünk. Maci is előkerült, mire minden szokásos kört lefutottunk, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre. Igen hamar visszatért beszédtémaként, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal, ha majd a koncertek mellett újra levegőhöz jutunk, és szintén igen hamar újra vitatkozásba torkollott. Nem voltam valami toleráns kedvemben, fáraszt már nagyon, hogy ilyen küzdelmek zajlanak közöttünk, így ez valahogy az egész utat fémjelezte - számomra. Igyekeztem a lehető legtömörebben összefoglalni az álláspontjaimat, és csak annyi indokot felhalmozni, amennyit feltétlenül muszáj. Érdekes, hogy belátok ugyan néhány tőlünk olajozottabban működő zenekar kulisszái mögé is, mégsem érzem, hogy akármit is tanulhatunk tőlük. Pedig jó lenne már megszabadulni ettől a jelenségtől, hogy akárki akármit mond, képtelenség egyről a kettőre jutni, mert mindenki ezrével kezdi bedobálni a pro-kontra érveket, mint amikor a felugráló ablakok idegesítenek halálra a szar holnapokon... Szerencsére a 3-4 évvel ezelőtti önmagunkra jellemző 2-3 fős klikkesedés már nem kifejezetten jellemző a vitatkozásainkra...
Csabit Szarvason vettük fel, így próbáltunk a lehető leggyorsabban/hatékonyabban célt érni. A duma is többé-kevésbé elterelődött, Mapett a Vörös Yuk felújításáról mesélt, meg ilyen-olyan szakmai dolgokat feszegettünk. Volt még egy jelenésünk a No Silence stúdióban koncert előtt, mert megbeszéltük Simivel, hogy Szenti ezzel a bulival összekötve jön feljátszani az új Over My Dawn dalt. Nem könnyű belőni a helyet, mivel nem pontosan Gyulán van, hanem mellette egy tanyán, és főleg így éjszaka könnyű eltévedni. Nagy nehezen azért odataláltunk, Szentit kitettük, és tovább indultunk a helyre. Belvárosi pinceklub, vidéken az ilyenek jót jelentenek, most is meg voltunk elégedve, mind méretében, mind adottságaiban nagyon bejött. A tulaj jó arc volt, kaptunk sört, és mivel már csak egy óránk volt kezdésig, elkezdtük összepakolni a cuccokat.
Hetek óta az első alkalom volt, hogy a hátteret is használni tudtuk, egy pontosan olyan széles, feltekerhető vetítő vászon volt a színpad mögötti falra szerelve, ezen csak át kellett terítenünk, mint a száradó ruhát. :-) A Scarecrow és a Toportyán Férgek már minket megelőzve megérkezett, úgyhogy kisebb-nagyobb technikai akadályok elhárítása után át is adtuk Nekik a terepet. Kaptam Bencétől egy kis olvasnivalót, amit a koncertre beüzemelt állványos reflektor fényénél próbáltam szemrevételezni, de olyan hülyén váltogatta a színeit, hogy hiába a fullos bőrkanapé, egyszerűen az őrületbe kergetett, el kellett vonulnom "hátra". Egyébként egy teljesen felújított szuper-menő kocsmáról beszélünk, szóval szó sincs a szokásos dohos-téglás-álcahálós pinceklub megfejtésről, annál cudarabban nézett ki a backstage, ami a pince egy lezárt szakaszában, egy óvóhelyen volt, itt már sima fehér fény világított. Kellemes volt, csak kicsit hideg. Csabi is ide menekült egy kicsit a nyugiba, úgyhogy most megint lelkizhettünk egy sort.
Harapós kedvemben vagyok voltam mostanában, fáraszt, hogy ennyi mindenért kell felelősséget vállalnom, és sokszor úgy érzem ezzel egyedül maradok. Félreértés ne essék, imádom a srácokat, és tényleg úgy érzem, hogy ez most összeérni látszik [persze igazán majd csak akkor, amikor elkészül a közös lemezünk], és ez sokszor el is hangzik, de nagyon hiányzik, hogy néha mellettem is kiálljon valaki. Ez ilyen tipikus "turné vége" szindróma, kezd sok lenni. Nem fogok semmi rosszat mondani, de akadnak bennem tüskék. Csabi egyébként nagyon készségesen végighallgatja a panaszkodásaimat, néha azt gondolom, rajta kívül nem is értené senki. Pedig tudom, hogy ez az írás félig-meddig üzenet is [vagy "segélykiáltás"], de sajnos csak teljesen hétköznapi, pitiáner hisztiként csapódik le a köztudatban. Nem hiszti ez, csak én is vágyom rá, hogy ellazulhassak, és kicsit élvezzem. Pia nélkül, nyakbaborulások nélkül, világmegfejtés nélkül...csak a zene kedvéért, vágjátok.
A hely tulaja az egyik legproaktívabb szervező volt, akivel idén találkoztunk. Folyamatosan kereste velünk a kontaktot, dicsérte az ide hordott motyót, és annak hangját, sört is kaptunk, meg mindent átbeszéltünk, ez tetszett. Igaz, hogy az artisjusos papírom láttán egy kicsit ráncolta a szemöldökét, de mivel az egésszel úgyis csak én foglalkozom, nem volt gond ez sem. Találkoztunk két messzi földi cimboránkkal is, Zsebivel, és Rolival, akik Nagyszalontáról jöttek át Gyulára. Tudom, nem nagy távolság, de azért mégis különleges mindig, ha utaznak a kedvünkért, pláne ha országhatárokon át. Nem először fordul elő, pár éve egyszer Békéscsabára is beugrottak megnézni. Azért sem mindegy a dolog, mert Őket még az 'Akelás időkből egy mosonmagyaróvári társaságból ismerjük, 'Szalonta pedig "egész véletlenül" Túrkeve testvérvárosa, szóval sok ponton össze lehet itt kötni a dolgokat. :-)
A 'Férgek és a Scarecrow is lezúzta a magáét, már-már rutinból, így nincs is hova ragoznom, mindannyian meg voltak elégedve a bulival, és ez a fő. Lett volna még egy negyedik, az Orosházán megismert Colmena nevű zenekar is, de lemondták, nem is emlékszem, hogy miért. Minden esetre így is késő volt mire sorra kerültünk, többen fel is adták a "várakozást", minden esetre lelkes arcok gyűltek össze. A műsor a szokásos volt, úgy is működött, ahogy kell. Bár készült egy-két videók, amin felfedeztünk hibákat, néhol igencsak durván mellémentek a gitárok a hangolásnak. Csak remélni merem, hogy ez nem bukott ki túl durván ott helyben. Mikor végeztünk, nekem nem volt kedvem egyből visszaöltözni, eléggé hideg volt hátul, így leizzadva nem is lett volna megfázás-biztos. Csabival elég sokáig elhúztuk a cuccok összekaparászását, és bár eldumálgattunk meg elröhögcséltünk közben, de azért megint úrrá lett rajtam a neheztelés amiatt, hogy a többiek a záróakkord beütésével bezárólag a szélrózsa minden irányába szétrebbentek, meg sem gondolva, hogy esetleg segíthetnek valamiben. Ez így a "vége felé" már egyre jobban idegesít, és nem is értem. Hülyére aggódom magam a cuccaikért, hogy mi lesz, ha majd rajtam keresik az összes apróságot amit csak úgy lebasztak valahová, hogy a legrövidebb úton rárabolhassanak a szeszre. Értem én, hogy buli van, de szerintem ez túl laza. Macit például már majdnem sikerült bevonni a dologba, amikor "oldalról" egyszerűen berepült a képbe egy arc, és csak annyit mondott: "ha jössz csocsózni, kapsz pálinkát!" ...és mentek csocsózni. :-D Jó nekik...
Megint csak ne értsétek félre, nem akarok én itt szarakodni, csak ezek a dolgok valahogy arra emlékeztetnek, hogy a többiekkel ellentétben én nem bulizni jöttem. Valahogy nem tudok leszakadni erről. Csurom retek volt a cucc, minden leöntve borral, sörrel, meg az utcáról behordott sárban megfürdetve, hát ritka kellemetlen szitu volt. Tudtam, hogy itthon sem lesz elég mindent a helyére pakolni. Mire mindenki kibarátkozta magát, és nagy nehezen kivergődtünk a cuccokkal a járgányhoz [teljes összevisszaságban, azt se tudtam, hova nyúljak], már benne voltunk a hajnalban, be is zárt a hely, pontot is tettünk a dolgok végére. Gyulán egyébként komoly éjszakai élet van, tele volt a főutca fiatalokkal, úgyhogy ezt csak az órára pillantva realizáltuk mi is. Tettünk egy kísérletet még egy kis éjszakai zabálásra, de annyian álltak sorban, és olyan botrány mód lassan "főztek" az egyszem nyitva lévő kajáldában, hogy pár perc ácsorgás után feladtuk. Simi és a barátnője pont arra sétáltak, megpróbáltunk tudakozódni, hogy van-e esetleg másik hely, akár távolabb, ahol tudunk valamit enni, de mivel semelyik esetben nem voltak biztosak a nyitva tartásban, inkább megindultunk hazafelé.
A Gyula táblával történő fotózkodás ugyanúgy zátonyra futott, mivel már semmihez sem volt türelmem, és miután huszadik próbálkozásra sem találtuk meg a megfelelő pozíciót ahhoz, hogy mindenki benne lehessen a képben, egyszerűen ott hagytam a picsába az egészet. Nem bírtam már tolerálni, hogy még ezen is vitatkozni kell, jól le is üvöltöttem a bobok haját, már nagyon érett. Bocs mindenkitől, ha úgy érzitek, hogy ezzel még tartozom, de nagyon nem esett jól az egész jelenet, nem is akarom tovább ragozni. Egész úton hazafelé azon merengtem, hogy honnan a francból van bennem ez az egész feszültség, és, hogy biztos az én hibám, de valahogy mégsem jutottam arra, hogy jó pofát kéne bármihez is vágnom. Szeptemberben még, amikor azt láttam, hogy a srácok nélkülem is egy csomó koncertszervezést kezdeményeztek, és intézgetik szépen az egészet, már előre elterveztem, hogy most én leszek az, aki a maga segge alá tolatja a körülményeket, és hűdekurvára le fogok lazulni, ennek ellenére, már egy ideje totál a viszályára fordult bennem a dolog. Mindegy, hagyjuk is ezt a témát, nem akarom, hogy ez legyen a legjellemzőbb része ennek az "epizódnak"!
...talán ez a néhány, az átlagosnál is komolytalanabb illusztráció segít egy kicsit visszabillenteni a hangulati egyensúlyt. :-)
A következő egy hét amúgy is sokkal proaktívabb volt. Volt egy kis közös dolgunk vasárnapra is, így félig-meddig rögtönzötten megbeszéltük, hogy Maci kivételével mindenki nálam alszik, így egy kisebb box-kiállást leszámítva [fel kellett töltenünk vízzel az egyik kütyüt] nyíl egyenesen jöttünk hazáig. Már világos volt, mire felértünk Pestre, futottunk egy szokásosnak mondható teszkózós kört. Úgy ki voltunk éhezve, hogy ott helyben - fizetés után persze - leültünk felzabálni a fél pékséget. Kipróbálásra került egy egész csomó mostanság megjelent ízesített túrórudi, és Soproniék "palackozott csapolt söre" is, ami egy elég hülye koncepció, legfeljebb az számít jó pontnak, hogy papírzacskóba bújtatott üvegben árulják, ami elég mókás megjelenésre. A kaja azért javított a közérzeten, és egy gyors pakolás után úgy durván reggel 8 magasságában leheveredtünk szundítani egy másfél órát. Fél11 felé már a második kávénkat szürcsöltük, és csaptunk egy kis rendet, hogy kezdetét vehesse a meló.
Amiről itt szó van - és már eléggé közel járunk a megfejtéshez ahhoz, hogy "nyíltan" beszéljek róla -, hogy Bence megintcsak a zenekar körül ólálkodik, és ezúttal egy olyan ötlettel állt elő, hogy az egyetemen ahol "tanul" [Szeged], olyan feladatot kapott egy beadandóhoz, hogy egy bizonyos dramaturgiájú dokumentumfilmet kell forgatnia, és amennyiben benne vagyunk, Ő minket választana témaként. Még szép, hogy benne voltunk. Már a turné eleje óta igyekeztünk minél több nagy pillanatot megörökíteni videó formájában, hogy annyi naprakész anyagunk legyen a filmhez, amennyi csak lehet. Persze archívnak tekinthető felvételek tonnájával vannak a "fiókban", - a '11-ben és '12-ben bonyolított turnékon, és a stúdiózásokkor is nagy videózásokat rendeztünk - de azt szerettük volna, hogy a jelen kapja a legnagyobb hangsúlyt. A fészbuk aktivitást leszámítva nem sok kézzel foghatót alkotott még ez a brigád, úgyhogy itt volt az alkalom. A kezdetektől-napjainkig zanzásított kis jeleneteket egy afféle portré-interjú jellegű székenülős-mesélős-véleményezős-nyilatkozós vázra építettük fel, ez várt ránk vasárnap, ezt vettük fel.
Bence már előre összekészítette a kérdéseket, bár sok időm nem volt átgondolni, de többé-kevésbé személyre szabtuk, és mindenkivel toltunk egy-egy szettet. Díszletnek a lakásomat használtuk, ugye ez eleve egy elég "releváns" látványvilág, másfelől meg kimondva-kimondatlanul a zenekar bázisa. Már azóta minden lényeges háttérmunkát itt végeztünk, amióta eltűnt az életünkből a rendszeres Túrkevére mászkálás. Jó kis beállításokat sikerült kisakkozni, bár a bevilágítás okozott némi fejtörést, és amúgy is minden megoldást abszolút amatőr módon a bármilyen-háztartásban-fellelhető eszközökkel kellett hozni, de elég jól sikerült, kora délután készen is lettünk Csabival, Szentivel, és Mapóval. Mivel Maci csak később ért rá, így útjukra engedtem a srácokat, pár óra múlva pedig folytattuk kettesben. Jogos lenne a kérdés, hogy mit tudunk még mesélni magunkról, ami itt a blogban, vagy más módokon [például interjúkban, vagy a színpadon konferálás által] ne lett volna unalomig ismételve, de igyekeztünk egyfajta alternatív hangot megütni, kicsit átfogóbb képet, nagyobb rálátással mutatni.
Az sem mindegy ugye, hogy mindenki megszólal majd a filmben, és bár Macival erős túlsúlyba kerültünk a nyersanyag szintjén, próbáljuk majd úgy csűrni-csavarni, hogy helyreálljon az egyensúly. Itt a blogban amúgy is hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy a zenekar nevében szólalok meg, sokszor merészkedek olyan területekre, ahol már nem teljes az egyet értés, így érdemes lenne nagy betűkkel kiírni, hogy SZVSZ, ezzel is biztosítva a többiek véleményének tiszteletben tartását. Hozzáteszem, hogy időnként épp ez fog vissza az igazán kemény odamondásoktól - nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, hogy amikor időről-időre negatív kontextusban írok valamiről/valakiről, azt élő beszédben nagyon finoman fogalmazva kevésbé diplomatikusan tenném...tudom, hogy ez kicsit hülyén passzol az oly' sokat hangoztatott "blogban nincs cenzúra" elvemhez, de higgyétek el, nem kétszínűsködök itt egy percig sem, csak szimplán igyekszem elkerülni, hogy a zenekar megítélését rontsák ezek a sajnos langyos kritikák. Bízom benne, hogy olvastok a sorok között, hiszen ismertek. ;-)
A következő hetet, a "ne álljunk meg nyerő szériában" elvet követve Szegeden töltöttem, Bencével nekiálltunk az utómunkának. Már a leutazás magasságában kibukott, hogy ez nem lesz egy egyszerű menet. Mire mindenkinél körbe házaltam, aki bármilyen nyúlfarknyi kis videóanyaggal rendelkezik a témában, ott tartottunk, hogy kedd este van, és én még mindig nem aludtam egy percet sem. Szentinél konkrétan egy napon keresztül digitalizáltuk a kazira készült felvételeket, Mapettel a fél lakást feltúrattam, mire minden memóriakártyát megtalált, ami valaha megjárta a telefonját, és még a fél haveri kört is feltelefonáltam, hogy küldjék el amijük van. Azért egész jól összejött a nyersanyag, felpakoltam minden motyót amire csak szükség lehet, és megindultam Délnek. Enni sem sikerült túl sokat ez idő alatt, úgyhogy az első mekiben vettem egy szatyor sajtburgert, és azokat majszolgatva alig egy óra alatt letekertem a távot. Rájöttem, hogyha izomból taposom a gázt egész úton, körülbelül pont akkora kockázattal vagyok mintha elalszom, viszont elég adrenalint áramoltat át rajtam, hogy az utóbbi egész biztosan ne történjen meg. Hülye ötlet, de működött, úgy mentem mint kamaszkoromban, egészen feldobott. Ne próbáljátok ki otthon!
Az utómunkával is kifejezetten jól haladtunk, bár Bence kissé alábecsülte a feldolgozandó adatmennyiséget, és sajnos a hardver kapacitásaink végére is igen hamar eljutottunk [a várthoz képest legalábbis egész biztosan]. Nem lettünk készen, de egész jó képet kaptunk róla, hogy mire számíthatunk a végeredménytől. Jó hangulatú munka volt, kifejezetten kellemesen csalódtunk egymásban, már ami az együttműködési képtelenségeinket képességeinket illeti - különösen 5 év együtt zenélés tapasztalataiból ítélve. Közben persze ment a hülyülés, ha elfáradtunk kávéztunk, sőt, a kolléga még egy lasagna-t is sütött valamelyik este. A hétvége eljövetelével fel kellett függesztenünk a tevékenységet, mivel jelenésünk volt otthon. Kecskemétig még együtt utaztunk, nagy vonalakban elterveztük a befejezés hogyanját, aztán elköszöntünk, én meg újból késésben találtam magam.
Kellemes hazautam volt amúgy, laza zene ment a rádióban, és a naplemente sem csúnya az M5-ösről vizslatva, de mire hazaértem, épp hogy csak egy zuhanyra volt időm, plusz dobtam egy csókot a lánynak akit imádok, aztán irány a Dürer. Míg mi többiek aktív pihenőn töltöttük ezt a hétvégét, Maci két zenekarral is fel tervezett lépni aznap. Az ALS a szokásosnak mondható év végi buliját adta, viszont egy elméletben már évek óta létező, de kézzel fogható formát csak mostanában öltő zenekar, a Hit By A School Bus debütálni készült. Macinak van egy egészen hosszú listája azokról a dalokról, amiket el szeretne még játszani ebben az életben valamelyik bandájával, egy kicsivel rövidebb listája azokról a műfajokról, amikben ki szeretné próbálni magát, és néhány olyan ötlete, ami köré felépít majd 1-1 kis világot. Na ez a banda az utóbbiak egyike. Gecitürhő kétakkordos őrjöngés, szigorúan trióban, kizárólag a lényegre szorítkozva. És, hogy mi a lényeg? Hát körülbelül az, hogy mindenki bassza meg a faszt, ugyanazzal a fasszal. Persze nem általánosít, külön-külön, részletesen kitér minden egyes esetben, hogy az éppen szóban forgó alany pont miért. De mindegy is, jó kis dzsunga tress/grájnd/krászt cuccról van szó, a nemrég megjelent kislemezen én is kajabálok, tökre élem. A dalszerzési tevékenység egyébként nagyrészt Maci munkája, koncertképes trióvá Nedóval, és a Superbutt-os Attikával egészül ki, akit mondjuk én nem ismerek személyesen, de mivel mindenki így hivatkozik rá, bátorkodom én is azt tenni. :-)
Jó volt a koncert, és bár nem voltak sokan, Mapett nagyon dinamikus megszólalást sakkozott ki nekik a pult mögül, egészen megdöbbentő módon életre kelt a cucc. A kislemez DIY készült, és bár nem a legkutyaütőbb - kizárólag demó szintű cuccokkal és körülmények között, de azért sejtettem azt, hogy jellegében megváltozik majd az egész, ha élőben, csutkára kihajtva tálalják. A Szezon buli hasonlóan jól sikerült, és bár itt sem voltak sokan, azért szépen megmulatták a dolgokat. Timi [Mrs.Maci] egy elég lélekemelő beszédet is tartott nekünk arról, hogy mennyire nem szereti, hogy sok közös barátjuk eljátsza, hogy támogatják Macinak ezeket az önmegvalósító jellegű törekvéseit, mégis, amikor kellenének, akkor nincsenek sehol, és mi ehhez képest milyen jófejek vagyunk, hogy mindig, mindenhol "testületileg" jelen vagyunk, és támogatjuk a "mieinket", amiben csak lehet. Hát igen. Szezonék egyébként elég jól haladnak az új nótáikkal, megint volt egy egész csokor, amit eddig nem mutattak még be sehol. Nagyon jól találnak el bizonyos hangulatokat, főleg azokra a témákra kapom fel a fejem, amikről számomra egyértelműen az jön le, hogy ezt nem lehet "kitalálni a semmiből", mondjuk otthon pötyörészve a hangokat a gitárpróba, hanem igenis próbálni kell hozzá, és hosszú időn keresztül érlelni, variálni, kikristályosítani a dolgokat. Bár nem én vagyok az igazán "próbákra éhes" tagja a közösségünknek, de ezek hallatán el kell ismernem, hogy igen, ez valóban hiányzik belőlünk. Itt lenne az alkalom tanulni valamit. :-)
Mire a srácok lejátszottak, nekem már ketyegett is az óra egy itthoni jelenésemhez, úgyhogy lecuccolás után elköszöntem, gondoltam eldöcög ez már nélkülem. :-) Másnap aztán jött a hideg zuhany, miszerint indulhatok vissza a próbaterembe az énekcuccért, mert a kövi hétvégén még az is kelleni fog. Megtörve ezt azzal, hogy Szenti bátyja is aznap költözött, és még oda is beugrottam egy kicsit segíteni [bár a legvégére értem oda, így nem sok hasznomat vették], fáradtságban szinte már ugyanott voltam, mintha ugyanúgy koncerteznénk. Sebaj, a lényeg, hogy el lett intézve. Hét közben egy épületbontáson dolgoztunk a Random Virág Tomival, úgyhogy be kellett melegíteni. Jól elfáradtam, a kezemet szétvertem, és a szakállamba ette magát a cementszag, de azért megcsináltuk. :-) A hálaadás napi NFL maraton azért kárpótolni tudott [főleg mint ürügy az udvarlásra]. :-)
Szigetszentmiklós, közelsége révén egy kicsit megtévesztett, így megint csak kapkodásba és fejetlenségbe torkollott a gyülekezés. Egyedül Szenti volt rugalmas, vele rendesen össze is pakoltunk, aztán felkaptuk Csabit a vasúton, de mind Mapett, mind Maci elég jól elúszott. A várakozással nyakunkba szakadt időt produktív kutatómunkának szenteltük. A Hős utcai benzinkúton kellett találkoznunk, ahol egy Penny Market is akad, szóval miután megetettük egy kicsit a busz folyadéktartályait, gondoltuk lecsekkoljuk, hogy hogy sütnek a pékek errefelé. Ez nálunk amúgy is olyan rituális dolog, nem múlik el hétvége teszkó [!] látogatás nélkül, de ezt az esetet megbántuk. Nagyon finoman szólva az egész bolt egy rakás szar, mind a választék, mind a kiszolgálás terén TALPAS egyesre vizsgázott, a tájára nem megyünk többet. Azért vettünk ezt-azt, de már csak kínunkban. Mire a srácok megérkeztek, már késésben voltunk, szóval ezzel a csalódással "kiegészült" feszültséggel néma csöndben elstartoltunk. Maci nem értette pontosan a szitut, így eléggé felhúzta magát, hogy most akkor Őt mi hibáztatjuk-e azért mert ennyi időt kóstál a városban lezongorázni azokat a távolságokat, amikre neki még szüksége volt munka után. Nem volt ilyesmiről szó, csak ahogy írtam is, ennyi mindennel a hátunk mögött, már minden apróságot nehéz elviselni, ami nem könnyíti meg a dolgokat... :-(
A távot egyébként pikk-pakk abszolváltuk, nem úgy a hely megtalálását. Eléggé összezavart, hogy az előzetes utána nézés alapján minimálistól kicsit rosszabbnak mondható helyismeret, a telefonon kapott tanácsok, és a GPS véleménye mind ellent mondtak egymásnak. Így utólag persze már egyszerűbbnek tűnik, és valszeg oda is találnék, de főleg az zavart be, hogy már csak a vélhető közönség helyébe képzelve magam is, minden megtett száz méter után egyre kizártabbnak tűnt, hogy ilyen helyen kéne keresnünk egy bulit. Nagy nehezen csak megérkeztünk. Az infrastruktúra egész rendben volt, színpad, hátsó ajtó, parkolóhely, ide behúzok egy pipát. A cuccról, és a helyiek mentalitásáról már nem nyilatkozhatok ilyen derülátóan. Az Aspects zenekar, nem sokkal az utolsó pillanat előtt lemondta a szereplést, és ezt a szervezőség szankcionálta is...a motyó meg csak simán egy rakás szar volt, miközben olyan kampányolást kaptunk mellé, hogy jujj. Ettől függetlenül a társaság, akik összegyülekeztek erre a nem túl rangos eseményre, nem nagyon tűnt válogatósnak, a Toportyán Férgek beállása alatt, már a "kérem a lábdobot" felszólításra felálltak táncolni, mókás volt. Maci egy korábbi bekezdésben már felemlegetett ismerősei egyébként ezúttal ellátogattak a bulira, mondván, hogy közülük többen ide valósiak, úgyhogy ott is alakult egy kis kör. Azt mesélték, hogy lettek volna többen is, de a városban két nagyobb társaság is, akik rendszerint a hely törzsközönségét adják, épp házibulit tart aznap, úgyhogy rájuk nem számíthatunk. Sajnáltuk, de hát mit lehetett tenni. A srácok rámentek a szeszre, én meg jobb híján kávézással ütöttem el az időt. A pultos lány kedves volt, és bár eléggé nagy kavalkád volt a pia körül, főzött nekem vagy hármat is zsinórban, pont erre volt szükségem.
A Férgek bulija elég türhőre sikerült, a megszólalás gyakorlatilag kimakszolta a koncepciót, soha ilyen recsegős-ropogós élményben nem volt eddig részem - bár lehetett volna...ha Ők is ott lettek volna Szarvason. :-) A fiatalság azért élte, nem kérdeztek semmit. Az egyik mélynyomó sikeresen leégett, és a rezgéstől még a színpadról is lemászott a cucc [jó nagyot csattant], aztán a mi koncertünk alatt még egyszer. Hátőőő...izé. Semmi közünk hozzá bazdmeg. Nem is értem. Méretét, és elrendezését tekintve kényelmes placc volt, nem volt különösen kellemetlen itt játszani, csak a hangzás által éltem újra részben a Szarvason tapasztaltakat [ahol amúgy meg minden más miatt tökre lelkiismeret furdalásom volt, ha emlékeztek]... A bulinkat nem részletezném, olyan volt, mint a többi, csak egy kicsit random. A haverok bírták. Az útitervünk szerint e között a két koncert között otthon alvás szerepelt, és Szenti be is táblázta valamivel a délelőttjét ezen felbuzdulva, úgyhogy eléggé szorgalmazta a mielőbbi hazaindulást. Az ittasabbik felét mondjuk nem volt könnyű rávenni, hogy segítsen, de a Férgekkel jól eldumálgattunk színpadbontás közben. Csak Csabit zavartuk kissé, akinek szanaszét voltak rakva a tokjai, és kapott is egy kérdőre vonást a stílusát illetően, amikor látszólag idegesen próbált szlalomozni az cuccban térdig gázoló emberkék között. Norbi, a Férgek frontembere kérdezte meg tőle, hogy "csak Őt személy szerint utálja-e nagyon, vagy tényleg ennyire alulfejlett a kommunikációs képessége?", és sikerült egy érdekes párhuzamot is felállítani a konyhai munka [gy.k.: Csabi szakács], és az antiszocialitás között. :-) Húbazdmeg, mondom, mi lesz itt mindjárt??...de aztán semmi, csak röhögtünk az egészen.
Nem úgy kábé 10 perccel később, amikor már a busznál tartottunk, és valaki a seggére állítva tette le a kedvenc gitáromat a hátam mögé, ami jó nagyot csattanva el is dőlt amikor nem néztem oda, na az meg belőlem hozta ki a rosszabbik énemet. Szerencsére megvédte a tok, de nagyon remélem, hogy ebből nem lesz legközelebb, mert a frász jött rám. Egy darabig csak fortyogtam magamban, de amikor kész lett a pakolás, és próbáltam volna átgondolni, hogy minden megvan-e, már nem tudtam tolerálni, hogy a srácok harmadszori felszólításra sem hagyták abba a hátam mögött 1 méterrel történő sutyorgást, úgyhogy üvöltöztem egy kiadósat. A hely tulaja is ott volt, próbált beszúrni valami közhelyet, hogy "úgyis minden megvan", de azt is leugattam. Tudom, nem kellett volna, de megmondom őszintén, hogy nem bántam meg, ilyenkor ezeket hagyni kell, hogy kijöjjenek belőlem, nagyon rosszat tesz az, aki húz azzal még percekig, hogy "nyugi már, lazulj!". Attól napokig is rajta tudok maradni a dühön. Levezetés képpen betoltam az utolsó sütit, amit még a Pennyben vettünk, aztán megpróbáltuk bebikázni a Férgek verdáját, hogy Ők is elstartolhassanak. Nem arattunk túl nagy sikert, még egy kósza szikrára sem futotta a töltésből, ez főleg azért meglepő, mert betolni kifejezetten rövid távon sikerült. A hazautunk többé kevésbé zökkenőmentesen zajlott, mindenki épségben megérkezett, felszórtuk a motyókat hozzám, Csabival még kicsit elemezgettük a történteket, aztán ledöglöttünk. A másnapi kötelező nagyzabálás ezúttal a sokat emlegetett Pléh Csárdában történt. Ezt egy egész napos programként illik értelmezni, mert még ha reggel 8kor tolod is oda a képed, akkor is garantált, hogy úgy bekajálsz, hogy estig egy értelmes gondolatra nem fogja futni, nemhogy még mocorogj is mellé. Valamivel átfogóbb képet igyekeztünk kapni a menüről, mint legutóbb, így nem csak a másfél kilós panírozott hullákra építettünk. Szenti barátnőjével kiegészülve hatan voltunk, kipróbáltuk a pacalt, a sztrapacskát, a milánóit, a rakott krumplit, és az egyszerűbb gyomrúak [például én] a cordon bleu-t.
Mondanom sem kell, hogy irgalmatlan adagokat adnak, aki mellőzte eddig a linkekre kattintgatást, szerintem pótolja be, és nézze meg a videót, mert abból fogja érteni. Az öreg, aki főnökként szerepel, egyébként nem dolgozott aznap, és ez érezhető visszaesést jelentett a minőségben, de mondjuk engem ez nem érdekelt, én zabálni jöttem [Csabi szóvá tette, dehát Ő szakmabeli, jó hogy érzékenyebb]. :-) Persze senki sem bírt vele - az csodával határos lett volna - ki előbb, ki utóbb, de a végét mind elcsomagoltattuk. Bocs, ha ezzel most szétoszlatok egy álomképet magunkkal kapcsolatban, ez tényleg profi szint, a közelében sem vagyunk. Volt még rajtunk kívül egy elég tiptop kis kosztümös csaj a bódéban, meglepő temperamentummal hallottuk telefonálni két rágcsálás között, Tőle kifejezetten féltünk. Mi van, ha egyedül betolja a szemünk láttára, amit mi nem bírunk hatan?? :-D Az utolsó pillanatig a jelét sem adta fáradásnak, de aztán egy ponton Ő is bedobta a törölközőt, és kért egy dobozt. Szerintem pontosan ismerte a határait, nem úgy tűnt, mint aki idegenül mozog a környezetben. :-) Az idő is szépen elment, lassan ideje volt összeszedni magunkat. Hozzám amúgy kifejezetten közel van ez a hely, de még megígértük, hogy kivisszük Szentinét a Keletibe. Elég sűrű forgalom volt, nem is mertem közelebb menni, mint a Dózsa György úti kereszteződés, itt elköszöntünk, és visszafordultunk. A liftből kilépve a húgom jött szembe a folyosón, rögtön meg is örökölte tőlem a kajám második felét, úgy éreztem már a könyökömön jön ki. Dobtunk egy kávét még pakolás előtt, reméltem, hogy kicsit helyre rakja a pocakokat, de talán mindenki csak nyűgösebb lett tőle. Szívtuk egymás vérét mint állat, még azon is képesek voltunk összeveszni, hogy beférünk-e egy telefonnal készült képbe anélkül, hogy fel kéne állni, hogy összeboruljunk, mint a sittesek a zuhany alatt. Kiderült, hogy igen. :-)
Nagy nehezen megindult a karaván Kisújszállás felé. Szenti keresgélt a lemezek között, hogy mivel lazíthatna a hangulaton. Abban mindenki egyet értett, hogy szóba sem jöhet semmi, amiben torzított gitár szól, ahhoz már "öregek vagyunk". Szóba jött filmzene, komolyzene, még diszkó is, mire a többség megszavazta a Boney M - pontosan ugyan nem tudom de - úgy 30 év körüli koncert dévédéjét. Mondanom sem kell, hogy én a kisebbséghez tartoztam, de aztán egész jó poén-alapanyagnak tűnt, különösen, hogy kép is volt hozzá, a GPS kijelzőjén lehetett sasolni. Hát mit ne mondjak...ha én nekem valaki 2007.10.06.-án ezt elmeséli...lehet, hogy ma nem tartanánk itt. :-) Egyébként elég rövid volt, még nem jártunk szerintem Monornál sem, amikor vége lett, kereshettünk tovább. Megpróbálkoztunk a legutóbbi Linkin Park lemezzel, de nagyon nem jött be, sőt...ahhoz képest, hogy csupa jót hallottam róla, kifejezetten traumatikus élmény volt. Az útviszonyok sem voltak kellemesek így telezabálva, ekkor hangzott el az az ominózus mondat is, ami ennek a bejegyzésnek a címe lett végül. Olyan jó helyen, a jó időben talált meg, hogy azóta szállóigévé vált. "Még egy ilyen kanyar, és visszajön a pacal" :-) Megérkezéskor már az első benyomás is sokkal jobb volt, mint mostanában a legtöbb bulink esetében. Tele volt a kocsma, sőt, még a környéke is. Csupa rokker arc, és senki olyan, aki láthatólag ne tudta volna, hogy mire vállalkozik. Nem volt ugyan valami tágas, de bőven elég ahhoz, hogy sok jó ember kis helyen is sok helyet foglalhasson. :-) Sietve bepakoltunk, aztán átadtuk a terepet a Roar zenekarnak. Hát Ők nem kifejezetten voltak hálásak, hogy velünk dolgozhatnak. Ez nagyjából minden megnyilvánulásukból lejött. Az egész kurvára nyögvenyelősen állt össze, valamivel több mint 40 percet kóstált eljutni odáig, hogy az első hangot megpengessék. Ettől már előre a plafonon voltam. Nem is kevéssel futottunk ki az időből, amit rájuk tudtunk szánni. Elég rendesen be voltunk fenyítve a buli végét jelentő csendrendelet felől, de szóba sem álltak velem, amikor mondtam, hogy sietni kéne... Igazából még a szervezés hogyanjából fakadt a sértődöttség, nem kifejezetten értettek egyet azzal, hogy további zenekarokat is szeretnénk az estére, - ezért több különböző módú és mértékű kioktatásban is részesültem még az este folyamán - csak kár, hogy mindegyik nélkülözte az együttműködni vágyást, és/vagy az ok-okozati összefüggéseket. Mindegy, nem akarok én itt sarat dobálni, minden esetre kurvára remélem, hogy soha többet nem kerülünk egymás útjába.
Ennek a homlokegyenest-ellenkezőjét tudom nyilatkozni a Painful Anger zenekarról, akik most másodjára játszottak velünk, és jönnek a következő körre is. Állati jófej srácok, jól is zenélnek, és nekik különösen gubancos volt megszervezni ezt a koncertet, aminek ellenére minden helytállást példásan hoztak, szóval tényleg, RSPKT! Egy jópofa cintányér megfejtést is láttam náluk, még a backstage-nek kikiáltott billiárd teremben vártuk az előző koncert végét, amikor láttam, hogy a kolléga egy majdnem teljesen szétrepedt ride, és egy szintén eléggé viseltes splash tányért csavaroz az állványra egymásba fordítva, tehát úgy, hogy lemez a lemezre simuljon. Állítólag a Blind Myself-es Valentin ötlete, és egy nagyon varacskos kínai hangzást ad ki ez a kettő így együtt. Én is megcsaptam, tényleg morcosan szólt. A cucc szarakodásától, és a fél hangfal elszállásától eltekintve innen már egészen zökkenőmentesen zajlott az este. Ez sem volt különösebben gázos, mert csak az éneket hangosítottuk ki, és a hely akusztikája elég jól szétdobálta a hangot mindenhová, legfeljebb a tányér erőlködésének tett egy kicsit rosszat, hogy csak a fele szólt. Azóta persze megszereltük. :-) A mi bulink is jól sikerült, a szokásos szettet játszottuk, tömve volt a kocsma, nem is érdemes ragozni - meg elég régen is volt már ahhoz, hogy részletekre emlékezzek. Annyi maradt meg, hogy Szenti lehangolt gitárja megint beszart valamiért, és az utolsó erre írt nótát egyedül kellett játszanom, ami megintcsak jól kiborított a komfortérzetből. Persze így is lement, és Szenti azt mondta, hogy jó volt. Ő csak tudja má'. :-) Van itt egy videó elvileg, nem tudom sajnos beágyazni, mert a fészbuk nem engedi, de tégy egy próbát, hátha láthatod! Elvileg mindenkihez eljuthat, aki a posztoló hölgyemény, vagy a videóban megtagelt arcok ismerőse, vagyis "haver" [igazából annyira nem aggódom amiatt, hogy túl sok "laikus" eljutott volna a poszt ezen igen késői szakaszára]. :-)
Egész jól lelazultam, mire végeztünk, de igyekeznem kellett az elpakolással, hogy a Férgek műsora még beleférjen az időbe. Hát drága jó Roar-ék főnöke ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy még egy kis pénzügyi természetű vitába is belesodorjon, plusz a nyakamba öntse, hogy mennyire azt hitték, hogy a bab is hús. Mit ne mondjak, elég rosszul esett, de félig meddig megértem, hiszen tudhatta ha van egy kis esze, hogy ezt a dolgomat nem fogom félbehagyni azért, hogy mélyebbre ássuk magunkat az egyet nem értésben... Kár, mert mire végeztem és utánuk mentem, már leléptek, pedig nagyon kikívánkozott már valami hálátlanság. Csabival aztán ha már más szarság nem is történt, ezen felbuzdulva megtartottuk az aznapi terápiás beszélgetésünket. Arra tértünk vissza a buliba, hogy Mapett és Maci már szinte belépett a Toportyánokhoz, Mapett nyakában a három húros bőgő, Maci meg a torka szakadtából üvölti a mikibe, hogy ROOOOOOOOOTS!!!!!, hát legalább Ők jót buliztak. Szentivel beültünk a biliárdhoz kicsit relaxálni hazaindulás előtt, közben a Férgek vagy egy milliószor megköszönték a közös koncerteket, tényleg nagyon kedvesek voltak, aztán amikor végeztek, mi elkezdtünk szétszerelni.
A pakolás már-már cirkuszi látványosság számba megy, bár most eléggé nehéz volt mindent betuszkolni, és Mapettel ugyanúgy odabasztuk/ugyanabba az ajtóba/ugyanazokat a kezeinket, de a csinos/lelkes kocsmárosnénik végignézték, és gratuláltak, hogy milyen szép rend lett. Elmeséltem nekik prózában, hogy hát ez már tényleg elég sokadjára történik, sőt, ha a Nagymágocsot nem mondták volna le, akkor ez bizony egy jubileumi koncert lett volna, de erről majd később. :-) A Férgek kocsiját megint csak be kellett tolni, szegény autó remélem azóta azért meggyógyult, Csabitól elköszönve pedig mi is hazaindultunk. Nem maradt Ő sem hoppon, még valahol a két első zenekar műsorai alatt/közben Szentivel átugrottak Kevibe', így saját autóval mehetett haza. A lehető legjobb pillanatban, még mielőtt eluralkodott volna rajtam a kétségbeesés, a végeláthatatlan hajnali hazaút gondolatától, hirtelen bevillant, hogy mi még tele vagyunk elpakolt kajával, úgyhogy azon "melegében", menet közben, elkezdtük kézzel zabálni a délutánról megmaradt húsokat. Elfogyasztottuk a Monstert is, amit már vagy egy hete folyamatosan magamnál hordok, hogy kihúzzam vele a legfáradtabb pillanatig. Bár nem ez volt az, de nagyon jól esett. :-)
Miután mindenki megtömte az arcát, egy darabig még dumáltunk, aztán ahogy ez mindig is lenni szokott, a srácok elaludtak, én meg csak bámultam bele a sötétbe, és igyekeztem megnyugodni. Az énekcuccot ugyan még vissza kellett szállítanunk Szezonéknak, ami sajnos a leghidegebb hajnalra esett, és az épületben lévő teherliftet sem tudtuk használni, de ennyi kellemetlenséget leszámítva minden különösebb gond nélkül hazaértünk.
Ezzel voltam tehát még adósotok, remélem, hogy megérte mindezt végigszenvedni, és esetleg olvastatok olyasmiről is, ami további érdeklődést kelt. :-)
Kösz mindenkinek, a következő két koncerttel [egyik/másik] az idei évre már befejezzük, remélem, hogy minél többetekkel találkozunk!!

Pusza!!
TGer

Sziasztok!

Ne aggódjatok, az itt leírtak mind igazak lesznek, már menet közben elhatároztam, hogy ez a fejezet ezt a címet kapja majd. Olyan esetekben használom ezt a panelt, amikor tudom, hogy semmi olyat nem mondhatok, amit hallani akarnak, márpedig "fel kell vállalni" a valóságot, még, ha sok más esetben meg is játszhatnám magam. Sokan megteszik, még olyan hülyék is vannak, akik a publikus bizonyítékok [képek/videók] meghazudtolásával igyekeznek a külvilág felé jó pofát vágni, de nálam ez itt most nem játszik. Azt mondják, egy sportoló mindig olyan, amilyen a legutóbbi meccse volt, úgyhogy ebben a posztban most kifejezetten földhözragadt leszek. :-) Általában kútfőből hordom össze azt a sokmindent ami ide kerül, de most csak a biztonság kedvéért írtam egy vázlatot címszavakban. Azért érdekes ez, mert kifejezetten hosszú lett, főleg ahhoz képest, hogy milyen gyalázatos módon alámentünk a szintnek az elmúlt hétvégén. De ne szaladjunk ennyire előre. :-)
Hét közben megint téma volt, hogy elég sietős lesz a menet pénteken, Mapett még a korábbiaktól is egy órával később tudott csak szabadulni. Odarendeltük a gyülekezőt a munkahelyéhez, és bár Szenti direkt lemondta az aznapi dolgait, hogy időben elkészüljünk az indulásra, mégis össze-vissza csúsztak a dolgok, szinte az utolsó pillanatban érkezett hozzám. Addigra már az ajtóba halmoztam mindent, és a következő 20 percben meglepő hatékonysággal tudtunk egymás keze alá dolgozni. Ketten kábé fele annyi idő alatt produkáltunk egy plafonig rakott autót, mint sokszor mindannyian együtt. Igaz, hogy Szenti pár dolgot otthon felejtett, de attól ez még jó kezdés, végül semmit sem nyilvánítottunk nélkülözhetetlennek. Vételeztünk még egy kávét/energiaitalt és a gázra léptünk, 20 percen belül oda is értünk a találkozóra. Fura érzés, hogy egész héten kifejezetten meleg volt [átlag 15 fok?...több?], és pólóban/rövidnaciban pakoltunk, de már a lakásból kilépve is éjszakai sötétség fogadott, még ebben az elvileg délutáninak számító időpontban. Ettől ősz az ősz igazán - legalábbis szerintem - és innen már csak sötétebb, és hidegebb lesz. A legkevésbé sem volt "közeleg a karácsony" érzésem tőle. :-)
Jól haladt a Hungária körút, jól haladt az M5-ös is, a 44-esen aztán beálltunk a konvojba. Valahogy nem volt egy száguldozós napom. Amúgy is hírül adták, hogy razziázik a szerv. Elvileg a kivilágítottságot ellenőrzik, de nem tartom kizártnak, hogy egy-két rosszabbul kereső körzetben összekötik ezt még sebességméréssel, és egyéb jól büntethető dolgokkal, megaztán én hiszek abban, hogy sofőrként mindenben alkalmazkodni kell az éppen aktuális aznapi formámhoz, még ha lassabb napokon ez "cikinek számít" és/vagy sietünk is. Volt pár kifejezetten szoktalan szituáció, amikor kettesével-hármasával előztek ránk a kamionok, de leszartam, így sem haladtunk rosszul. Közben ment a duma, most már az is szóba került, hogy van-e élet a turné után. Sorra vettük, hogy milyen tervek várnak megvalósításra. Megkövetem magam, mivel már vagy három rojtos éve is bazdmeg minden ezzel kapcsolatos kérdésre azt válaszoltam, hogy az első és legfontosabb dolgunk elkészíteni a második lemezt, most nem jelentem ki kerekperec, hogy erre jutottunk, de remélem, hogy bármi is lesz, kedvez majd ennek, mert nekem már nagyon hiányzik. Néha visszaolvasom a régi interjúkat, elgondolkodom, hogy miket hordtam össze, mit gondolok másképp, vagy épp szégyen szemre évek távlatából is ugyanúgy. A napokban pont elém került egy, ami főcímben szedte valamelyik lemezzel kapcsolatos kijelentésemet, ami azóta sem valósult meg. Azért ez blama. Tudom jól, hogy senki sem tart puskát a fejünkhöz, hiszen annyi lemez jelenik meg nap mint nap, nem egy közülük minden eredetiséget/értékes tartalmat nélkülöz, és továbbra sem tartom magunkat óriási műalkotóknak, mégis, annyi mindenben változtunk már az előző óta, hogy egyszerűen vágyom rá, hogy a zenénk MINKET képviseljen. Vitatkozunk arról is, hogy nagylemez kell-e vagy valami kisebb, könnyebben abszolválható kiadvány...mégis...úgy érzem többek vagyunk. Túl szentimentális?...megint. :-)
A másik téma, ami ritkán marad érintetlenül koncertek előtt, hogy navajon "mi nyírhatja ki a ma esténket?" :-) Az éppen aktuális ok a Kárpátia zenekar koncertje volt, ami a szarvasi sportcsarnokban rendeződött meg péntek este. Igaz, hogy nagyon finoman fogalmazva teljesen különböző világokat képviselünk, mind zenében, mind szubkultúrában, és a szigorúbban hozzáálló tagjaink azonnal ki is jelentették, hogy aki inkább oda megy, az nem is fog innen hiányozni, de sajnos vidéki - pláne alföldi - szinten nem válogathat úgy az ember. Biztos vagyok benne, hogy ha csak azokat a srácokat vesszük alapul, akik leszarták, hogy ki játszik, és kizárólag a haverok [értsd: a többség akarata] miatt választották a másik koncertet, akármennyien is vannak, épp elegek lettek volna, hogy jó bulink legyen. TERMÉSZETESEN semmi rosszat nem akarok mondani a Kárpátiáról, amúgy is megteszi helyettem más de azért sejtettem, hogy fájni fog...azt mondjuk nem, hogy ennyire.
Fél9 magasságában érkeztünk a helyszínre. Relatíve egyszerű terepeken mindig is elleneztem a GPS használatát, úgy mint minden gépiesítést [halljátok mennyire összecseng a két szó? mondjátok ki hangosan! :-)] ami visszaveti az emberi tényezőt, de azért utca/házszám keresgélések alkalmával előfordul, hogy engedek a többség az Y generáció akaratának. Bár tudni vélte, hogy merre vigyen, azt már nem egészen, hogy az utcák merrefelé egyirányúak, úgyhogy kellett egy kis tolatgatás a szembeforgalomban mire megtaláltuk a helyünket, de hát szeretünk veszélyesen élni. :-) Scarecrow-ék már ott voltak, és persze a helyben dolgozók, de kissebb ledöbbenésre > senki más. Köszöntünk, átbeszéltük, hogy mi a helyzet, de mivel tényleg egy deka érdeklődés nem látszott kibontakozni, egy órát helyből csúsztattunk a kezdésen. Pakolás után Szenti elugrott a vasútra, hogy begyűjtse Csabit, idő közben a Just Four is megérkezett. Jól elkirándulták az időt, még délután beszéltünk telefonon, és azt mondták órákkal korábban indulnak nálunk, mégis csak így sikerült, de legalább már "jól érezték" magukat. :-)
Nagy kár volt a rossz kilátásokért, mert nagyon tetszett a klub. Méretében, felszereltségében, földrajzi elhelyezkedésében is sok más hely megirigyelhetné. Az is igaz, hogy már csak a térségből kiindulva is illett volna ismernem a Zebrát, elég régen megvan már, de úgy látszik ezidáig kimaradt, nem rémlik, hogy buliztam volna már itt bármikor. A lényeg az egészben, hogy bár nem kifejezetten szoktunk válogatni klub és klub között, én eléggé féltem ettől a turnétól olyan a szempontból, hogy navajon hány olyan helyen játszunk majd, ahol egész egyszerűen be kéne tiltani, hogy koncertet rendezzenek. Nem is azokról a szokásos/tipikus, ma már sztárallűr kategóriába sorolható igényekről beszélek, minthogy legyen külön öltöző, hátsó ajtón lehessen közlekedni, és mondjuk egy bizonyos technikai felszereltség alá ne menjünk, hanem arról, hogy rengeteg vendéglátós nagyon rossz hatást gyakorol a szakmára az által, hogy a maga szaros kis talponállóját egy 3x5 méteres elkerített kiüríthető sarokra alapozva már "klub"-nak definiálja, durván visszaélve azzal, hogy a gombamód szaporodó zenekarok az anyjukat is eladnák, hogy felléphessenek. Nem akarom dramatizálni, de nagyon sok az olyan hely manapság, ahol istenverte élmény egy koncert, még ha nem is a hangulat, de a lebonyolítás szempontjából biztosan. A közönség persze bünteti ezt, nem egy olyan bulira emlékszem, amikor az maradt számomra is a végkövetkeztetés, hogy "a helyükben én se jöttem volna ide", de azért csak nem fogynak el. Mintha elbújnánk a világ elől, hogy senki se lássa, mit művelünk, mivé lettünk. :-( Szerencsére a Zebra nem ilyen, de egyébként ezidáig elég jól teljesít a komplett turné is, sehol nem volt kifejezetten kritikus az infrastruktúra.
Van cucc, van színpad [mondjuk az elég beszédes, hogy ezt ma már felsorolom, mint pozitívumot], vannak fények is, sőt, kerthelység és öltöző is. Főleg ez utóbbi érdekes. A padlástérben rendezték be, egy közel azonos méretű helyen mint a lenti küzdőtér, és egy komplett zenekarra való cucc árulkodik arról, hogy - mint kiderült - korábban diszkó volt, most két helyi banda próbaterme is egyben. Mondjuk ami hangzavar itt be bír ragadni, az alapján elég nehéz elképzelni, hogy a két szinten két különböző buli párhuzamosan menjen, de állítólag volt erre példa. 10 után valamivel elkezdett a Scarecrow, mi meg egy asztalhoz telepedve úgy tettünk, mintha lenne még ott rajtunk kívül valaki. Túlzok egy kicsit, mert volt azért a kerthelységben egy asztaltársaság, bár kivonták magukat a körforgásból. Időről időre bekukkantottak amikor piáért jöttek a pulthoz, de néhány másodpercnél tovább sajnos nem tartottak ki a produkció mellett. Egy leányzó volt csak, aki egy másik asztalnál, teljesen egyedül nézte végig a koncertet, de valami azt súgta, hogy Őt sem a zene vonzotta ide, hanem a srácok közül tetszik neki valaki, legalábbis abból kiindulva, hogy egy pillanatra sem fordította el a tekintetét a színpadtól. Csinos lány volt, de nekem ez inkább mint jelenet tetszett, olyan tinivígjátékba való volt [a kevésbé böfögősfingósabbak közül]. :-)
Az apró lélegzetvételnyi csendekben megszakmáztuk a dolgokat, megegyeztünk, hogy melyik pultos lányba vagyunk szerelmesek [mindegyikbe, érted...alanyi jogon], az amerikai álszentség témakörét is kiveséztük NFL szabályokra levetítve, és jókat röhögtünk azon, hogy a pakoláskor használt ajtó valójában nem a bejárat, ezért időközben bezárták, de erről kollektíven mindenki lemaradt, és elég hülye fejeket vágtak, amikor ki akartak menni cigizni, de nem sikerült. JustFour-Áron elmesélte nekünk, hogy mindegyiküknek elég nehéz hete volt, ezért eleve úgy vágtak neki a napnak, hogy ma bizony dühből tolják, mind a bulit, mind a zenét. Az Ő zenéjüket lehet is, és a pia is kezdett hatni, rövid átszerelés és egy harmatosan hatásvadász "mi vagyunk a Just Four és be vagyunk baszva" csorda-bemutatkozás után elkezdték. Nem régóta vannak így együtt, ez többek között azért is fura, mert korábban, amikor együtt turnéztunk/buliztunk/okvetetlenkedtünk, valahogy mindig az a kép élt a fejemben, hogyha van olyan banda, ahol SOHA nem lesz tagcsere, akkor azok ők, most valahogy mégis megtörtént. A nevet most már "meghazudtolva" öten vannak, és amúgy nagyon jófejek az új gitárosok, szóval ez nem feltétlen probléma, ennek ellenére még szokni kell a változást. Bírtam Kristófot, remélem jó neki ott ahol most van. Zenei szempontból gördülékeny volt a dolog, zúztak ahogy kell, és próbáltak a közönséggel is kommunikálni, de ebből sajnos nem sikerült sokat kihozni. Azért Slukknak eszébe jutott pár régi közös sztori, amire mókás kis utalásokat tett ránk mutogatva, persze ezeket a laikusok nem érthették volna. :-) Macinak volt egy szép mélyenszántása, miszerint "nem fohászkodsz esőért, ha nincs felhő az égen", - vagy valami ilyesmit mondott - ezzel szépen összefoglalta a látottakat. :-)
Aztán játszottunk mi is. Ezt nagyjából ennyivel lenne indokolt lerendeznem...de azért ne legyünk szőrös szívűek. Az első dolog, ami feltűnt, hogy a többieket mi néztük meg, de magunkat már nem tudjuk. Igaz ugyan, hogy közben megjöttek a jegyszedő srác haverjai, akik már a Just Four-on is valami Judas Priest nótát kértek számon, és azt állították, hogy akkor hajlandóak lesznek bulizni, de mi úgy éreztük ez egy kicsit övön aluli. Fura figurák voltak, nem tudtam eldönteni, hogy viccelnek, vagy komolyan mondják. Rajtuk kívül egy idős házaspár volt még jelen, akik valószínűleg csak fűtött helységben akarták elfogyasztani a valamijüket, ezért kötötték meg azt a kompromisszumot amit a zenénk elszenvedése jelentett, valamint egy részeg és egyre részegebb bobi, aki kíváncsi volt ugyan, de örült, hogy állt a lábán. Nagyon bíztam benne, hogy a kertben szeparálódó brigád igazából azért vonult úgy külön, mert a mi koncertünket várták, de kiderült, hogy nem. Kurvára nem. :-) Aztán a hangzás. Nem túlzok, a legrosszabb volt EVÖR. Onnan tudom, hogy a koncert nagy részét az üres nézőtéren mászkálva játszottam le [ilyet egyébként is szoktunk, ha van hely], sőt, néhány riffre/nótára még az asztalokhoz is leültem gitározni. Bent a színpadon ez nem tűnt fel, de odakint valami eszméletlen ocsmány, értelmezhetetlen zaj volt az egész. Azért vagyok ezen így megütközve, mert se a cuccal, se a hangemberrel nem volt különösebb gond, és a többiekhez képest is csak annyiban alakítottuk másképp a dolgokat, hogy szerettünk volna hangosabban szólni, de ez valami katasztrófálisan sikerült. Beszélgettem a kollégával elcuccolás közben, nem hiszem, hogy az Ő készülékében lett volna a hiba, de valahol mindenképp.
Mi magunk is érdekesen reagáltuk le a dolgot. Szentin és Mapetten semmi különös nem volt érezhető, bár Ők nekem mindig is csak a titokzatos "túloldal", gyakran megesik, hogy semmi rálátásom nincs, hogy a színpad azon felén mi történik egész idő alatt. Legfeljebb egy-két húrszakadás, vagy durva elhangolódás okozta kínos pillanatot osztunk meg egymással. Most aránylag sokat láttam belőlük, de azon kívül, hogy nem öltek különösebb energiákat a vehemens előadásmódba, nem éreztem rajtuk semmi eksztrát. Csabi kezelte a leginkább helyén az egészet, bár korábban jellemző volt, hogy zokon veszi ha leszarnak minket, ugyanakkor azt is mondta párszor, hogy lehajtott fejjel játszik és sokszor fogalma sincs, hogy mivan, de most láthatólag volt kedve dobolni, meg röhögni is...rajtam meg Macin...de főleg Macin. Ő ugyanis, a korábban még Sopronban kitűzött up-for-whatever elven, fullgázon verette végig. Nem csak a szokásos fel-alá rohangálás ment, de még a konferálás a csupasz falaknak is másfélszer kacskaringósabb volt az átlagosnál, a színpadhoz tolt kis lépcsőt is össze-vissza rugdosta, ha útban voltam engem is fellökött, és akkorákat csulázott mint egy teniszlabda. Ez amúgyis nagyon menő underground szokás, rendszerint fej fölé, hogy aztán a plafonról/lámpákról/vagy épp - jelen esetben - a kábel-elvezető alagútról visszacsöppenjen, pontosan a saját fejére. Raszta hajjal a legzorallabb, amiből persze soha ki nem jön többet, de sajnos az nem volt kéznél. :-) Valószínűleg előfordult ez már párszor a fennállásunk alatt, minden esetre most alkalmam volt nagy totálban látni. A legcudarabb a buli vége volt, ahol már rég túl voltunk az összes záróakkordon/lecsengésen/gitárbúgatáson, de Ő még mindig teli torokból hisztérikusan üvöltötte negyvenhatodjára is, hogy ÁJ 7 LÁV SZONGZ!!, és vágott össze-vissza mindent, amiért később kapott is egy lebaszást, de szerencsére semmi többet. Ilyen toporzékolást még életemben nem láttam. Összefoglalva, a kővé dermedéstől az ördögűző koreográfiáig minden szerepet felvállalt valaki. :-)
Fontos kiemelni, hogy a szervező srác vagy tucatszor elnézést kért tőlünk minden miatt, a szarvasi rockerektől kezdve az összes elképzelhető félresikerült dolog nevében, pedig igazán nem tehetett semmiről. Erről beszéltem a bevezetőben, hogy az ilyen estékkel is szembe kell tudni néznie annak, aki vállalja ezt az egészet, ez is ugyanúgy az anyagi valóságunkat reprezentálja, mint amikor jobban sikerül a sztori. A csapos lányoktól kaptunk egy-egy sört, nagyon kedvesek voltak, bár gondolom, hogy inkább a kitartásunkat jutalmazták vele, mintsem az előadás minőségét. Én elpasszoltam a magamét egy kávéért cserébe Szentinek, aztán amíg a szociálisabb felünk ismerkedett, Csabival komótosan-öregesen elpakolásztuk a motyókat. Zahorán Csabiék egy pár héttel korábbi koncertjükön itt felejtettek két pólót, ezt is elpakoltam, apró csalódást okozva ezzel az egyik csajszinak, de mivel olyan aranyosan mondta, hogy már kiszemelte magának az egyiket, adtam Neki egy kohóneszest, hátha ezzel is kicsit kellemesebb emléket hagyunk magunk után. Hát nem djönyörű?? :-) Az is benne van, hogy tetszett a keresztneve, de ezt már végképp én se értem, hogy miért írom le, úgyse vágja senki. :-) Kicsit talán indiszkrét és nem ide való, de mégis meg kell említenem, hogy ugyan basztak megnézni, de a jegyszedő arc minden betévedő bámészkodót kőkeményen levett pénzzel, így ez a kvázi nullaemberes buli egyáltalán nem volt az a klasszikus értelemben vett bukta, sőt. Groteszk.
Miután végeztünk, már csak a haverkodás befejezése volt hátra. Mapett elég jól berúgott Just Four-ék viszkijétől, és egy kicsit össze is törte magát egy biciklin, amit az egyik sráctól kért el egy körre. Bár Ő röhögött közben, azért elég veszélyeseket borult. Maci rutinszerűen belebonyolódott az egész általa ismert zeneipar elmesélésébe valami raszta arcokkal, akik a metálról reggae-re váltásban [WTF??] rejlő logikát igyekeztek elmagyarázni, Szenti eközben a muterja által csomagolt kajába temetkezett [amit innen is KÖSZÖNÜNK :-)], Csabi meg egyre mélyebb sóhajokkal jelezte, hogy haladna, de aztán nagy nehezen csak elindultunk. A GPS még tett egy kísérletet, hogy bevigyen az erdőbe - tudniillik létezik egy rövidebb út az erdőn át, szinte nyíl egyenesen Mezőtúr felé Kevibe, de arrafelé komppal kellene átkelni a Kőrösön -, szerencsére nem dőltünk be neki. Mezőtúron Csabi átszállt saját verdába [Szarvasra ugyebár vonattal jött], és mindenféle anyagcserefolyamatok lebonyolítása után kis lemaradással követtük is. Túrkevére mentünk, ugye a másnapi koncerthez ez klappolt, hajnal 4re ágyba is kerültünk.
Már-aki persze, nekem szerencsére jó hely jutott [nem túl szűken Csabi mellett :-D], Maci egy kanapét, Szenti egy fotelt kapott maga alá, Mapett viszont jobb híján a kocsiban aludt. Aggódtam, hogy szarrá fagy, de Ő arról számolt be, hogy nagyon kényelmesen elhevert hátul, még be sem kellett nagyon takaróznia. Ki érti ezt... :-) Csabinál elég komoly létszámban produkálnak "késő nyári" túlélést a szúnyogok, ebből kaptam is dögivel, mindkét kezem olyan volt mint a túrórudi reggel, érdekes, hogy a kopasz fejemet nem csípkedték össze. Egyben mázli is, mert az kurva idegesítő. Szakítva kicsit a hagyományokkal, Mezőtúrra mentünk át kajálni, Csabi ajánlott egy helyet, ahol 1200 pénz leszurkolása után 3 órán keresztül megállás nélkül zabálhatunk. Nagyon finoman fogalmazva éltünk a lehetőséggel. Hideg gyümölcsleves, gulyás, vagy ötféle rántott dolog, csülök és pacal pörik, rizs, majonézes törtkrumpli, süti és kávé, meg még az isten tudja mi, úgy mentünk rá, mint aki negyven napja nem evett. Állítólag megy az étterem már vagy 4-5 éve, egészen elképzelhetetlen számomra, hogy csak most jutottunk el ide először. Szóba is került, hogy na, már megint lesz gasztroblogolás?, mondtam, hogy alap! :-D
A kép még a bemelegítéskor készült, kár, hogy kihagytuk a végeredmény megörökítését, derékig gázoltunk a tányérokban... :-)

Levezetés képpen rádobtunk egy kávét, közben ki-ki elintézte a hazatelefonálást, nekem is megvoltak az első "hazagondolós" pillanataim. Macival kicsit meglelkiztük a dolgot, aztán visszamentünk Kevibe. Beugrottunk a teszkóba, részben rutinból, részben pedig, hogy feltöltsük a továbbindulós készleteket. Egy kicsit még várakoznunk kellett amíg felszabadult Csabi autója, hogy hasonlóan gördülékenyen intézzük az utazást, mint előző nap. Időhúzónak úgyis ott a jútúb, ezúttal a néhai Z+ csatorna kimaradt jelenetei, és egy kis stand up került terítékre. Itt sem értettünk mindenben egyet, de hát nem is azért van, hanem lazulni. Sikerült késve indulni, bár nem volt sürgős, de olyan 7 környékére ígértük magunkat, ehhez már sietni kellett. Kisújon csatlakozott Anna, javítva kicsit a nemek arányát, Csabi letette az autót, és megállás nélkül robogtunk Hajdúszoboszlóig. Közben egy olyan közúti látványosság is "szórakoztatott", minthogy egy kamion a szemünk láttára kapott durr-defektet, ami elég para volt. A jelenség végeredménye viszonylag gyakori az utakon, biztos láttátok már Ti is az óriási cafatokban, a felniről szó szerint lefoszlott abroncsot heverni - jobb esetben - az út mellett. A futófelület rendszerint egyben marad, a többi meg olyan távon szóródik szét, amíg még a szikrázó felnin elment a járgány, hiszen ha azonnal megállna kigyulladna, így nem teheti. A kamion mögött - közvetlenül előttünk haladó autó át is hajtott a gumin, mázli, hogy nem fordította be alánk, ki tudja mekkorát dobott volna rajtunk. Ezt leszámítva minden simán ment, nem is késtünk sokat, pár percet a megbeszélthez képest.
A Rock Café-val kapcsolatban ugyanaz az érzés fogott el, mint előző nap. Van minden mint karácsonykor, szép is, korrekt a mérete is [bár az sötétben nem tűnt fel, hogy rózsaszín]. Nem ismerem úgy a várost, hogy az elhelyezkedését is meg tudjam ítélni, de nagyon reméltem, hogy nem kell azzal a konklúzióval térnünk haza, hogy két kurvajó helyet "pazaroltunk el". Az első benyomás amúgy vicces volt, mert a lejátszókból - direkt vagy véletlenül - épp Tankcsapda szólt, és a színpad - úgy látszik állandó - háttere is egy nagy Tankcsapdás molinó volt, amit láthatóan kézzel készített valaki, és ezer ponton rögzítették a falra, ezzel egyszersmind kizárva, hogy a miénket használni tudjuk [mivel a minimum az lett volna, hogy keresztül kell vernünk rajta néhány szöget], vagyis az egész úgy tűnt, mintha egy Tankcsapda-múzeumba érkeztünk volna, de aztán kiderült, hogy erről nincs szó, csak érzéki csalódás. :-) Összeraktuk a cuccot, aztán egy kis szakmázás, piák magunkhoz vétele, és a háttérzene Depresszióra történő leváltása után el is kezdődött a móka.
A Szupersztráda nevű zenekart az Overcast szerezte maguk helyett, mivel pár héttel korábban lemondták a szereplést. Hasonló helyzet volt, mint ami pár hete, volt ugyan rá ok [az egyik tag kidőlt valami sérüléstől], de úgy éreztem, hogy vastagon benne van az is, hogy a szombathelyi visszajelzések elvették tőlünk a kedvüket. Hát mindegy, lelkük rajta, minden esetre köszönjük a közbenjárást! Nem sokat láttam a zenekarból, de többen közülünk jókat nyilatkoztak a teljesítményükről. Azért használom megint ezt a kifejezést, mert igyekszem Őket nem összehasonlításba helyezni. Attól részben függetlenül, hogy a stílusuk hard rock, kifejezetten nehéz zenét játszanak, sokat vállal a gitár, és az ének is, ebben sok a hibalehetőség. A jelen lévőket viszont meggyőzték, számomra már csak az maradt rejtély, hogy egy láthatóan fiatal, 18-20 év körüli brigád, hogy választhatja ezt a műfajt sajátjául, ami már a szüleik idejében is lejárt lemeznek old school-nak számított...?? Erre nem fogok választ kapni. Sok sikert kollégák!!
Jól is szóltak egyébként, a helyiek - egy középkorú házaspár - jó munkát végeztek a technikával, és amennyit tudtunk beszélgetni, a szaftos sztoriknak sincsenek híján a klub mindennapjaiból. :-) Nyaranta saját fesztiváljuk is van ott a telken, meg minden. Egyébiránt az egész személyzet nagyon jófej volt, talán egy kivétellel, a kidobóember személyében [ingyenes buli lévén nem tudom virágnyelven jegyszedőnek címkézni fel]. Pár gondolat erejéig telepedtünk volna a mikrobusznál az utcán - mondván, hogy ott az átlagosnál nagyobb nyugi van, és egy-egy bagó kíséretében tudunk beszélgetni, de mindannyiszor odajött, és olyan stílusban magyarázta el, hogy náluk ezt a hátsó udvarban szokás, hogy a hajam leég. :-) Ha egy kibaszott matekórán a mögötted ülővel beszélgetsz, és a tanár úgy vizsgázott konfliktuskezelésből, hogy egy másfélkilós tornaszertáros kulccsomó csattan a tarkódon 20 méterről odabaszva, még az is barátibb. Persze FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, értjük mi, hogy emitt mi a protokoll, semmi kifogásunk a hátsó udvar ellen, de azért ez a hepciáskodás tanítani való volt.
Scarecrow-ék közben egész jó koncertet adtak. Ezt főleg csak a saját elbeszélésükből tudom, de örültem neki, mert lelkiismeret furdalásom volt miatta, hogy Szarvason úgy jártak, ahogy. Volt egy ajtó a hátsó kertbe vezető folyosón amin "öltöző" felirat állt, de mivel oda senki nem ajánlott be, inkább a buszban, és részben az utcán sikerült egy kis közszeméremsértést eszközölnünk, ez megint olyan tipikus underground, mint a színpadon köpködés. :-) Macinak eltört az övcsatja, én meg már nem terveztem visszavenni a hosszú gatyát a hazaútra, úgyhogy felajánlottam az övemet, hogy ne villanjon ki a medve bőre koncert közben, de kiderült, hogy a legbeljebb eső lyukhoz képest is még 20 centit szorítana rajta, ha tudna. El kéne járnom futni... Közben az udvarban vetkőzős csocsó bajnokság zajlott, két hölgy és két úr részvételével. Jól is hangozhatna, de a lányok voltak ügyesebbek, nem is kicsivel, szó szerint kukira vetkőztették a két bobot. Kicsit már-már sajnáltam is őket, bár kétség kívül az Ő hibájuk, hogy voltak olyan hülyék, hogy nem alakítottak vegyes párosokat. :-) Szentivel nagyon hergeltük magunkat, hogy ki kéne hívni "a győztest", de aztán végül kihagytuk ezt a ziccert, pedig nem gondolom, hogy lett volna okunk aggódni, - korábban már többször alkottunk ütőképes csapatot több versenyszámban is. Az is benne volt, hogy nem gólonként, hanem meccsenként vetkőztek, ezért elég sok időt emésztett fel maga a játék, a mi fellépésünk viszont vészesen közelgett. :-)
Ugyanúgy üres teremnek kezdtünk játszani mint előző nap, de itt azért csak-csak összegyűltünk a végére, nem kellett azon izzadni, hogy két homályt szórunk egymás után. Nem voltak sokan, de nem éreztük magunkat eredménykényszerben, és ez ennyi. Ez a hétvége erre volt hivatott...vannak olyanok, akik örömzenélésnek hívják csak azok általában nem fogadnak el érte pénzt. :-) Egyébként nagyon kedves lányok/fiúk voltak, tudtak tapsolni is, meg üvölteni is, meg mindent amit kell. Maci megint bedobta a fejfölé csulázós figurát, csak most épp akkora szög alatt, hogy engem találjon el az emberes egydecis turha, hát volt már kellemesebb meglepetésben is részem. Nagy hirtelen csak egy egész apróra gyűrt zsebkendővel sikerült kisegítenie, úgyhogy a következő szám előtt a trekklistát használtam fel cicamosdásra, az is egy izom türhő megnyilvánulás volt, jól passzolt az összképbe. :-) Közben egészen elmerengtem rajta, hogy mennyire rutinszerű már ez az egész, úgy robogunk keresztül egész nótákon, hogy észre se veszem, pedig régebben hangról hangra meg tudtam jegyezni, hogy mit-hogy játszottam egy koncerten, és mi dolgom lesz még vele mire összeáll. Valahogy szükségem volt arra, hogy minden szempontból "ideiglenesként" tekintsek magunkra, és ez folyamatos fejlődést generáljon. Van persze az újak között olyan dalok, amiket még - a kevés ismétlésszámból kifolyólag - bizonytalanabbul játszunk, de például a Clouds Over California-val kapcsolatban néha már eszembe sem jut, hogy nem a saját számunk, pedig mit összeszoptam, mire megtanultam tisztességesen eljátszani... Egyébként régen voltunk utoljára olyan helyen, ahol kijön a szótagszám, ha kicseréljük a California-val [asszem talán Balatonszemesen], úgyhogy +1 kredit Hajdúszoboszló!! :-) Kicsit visszatérve, így is oda kell persze figyelni, például Szenti egyik gitárja nehezen hangolható [floyd rose-os, mégis droppolgatja a kétlakiság miatt], így rászoktunk, hogy füllel is utána húzunk, erre van egy figura amit a konferálás alá játszunk, hogy ne legyen feltűnő, aztán Maci néhány helyen alternatív dalszöveget használ, és egyéb apróságok mások mint otthon, de már ez a konkrét sorozat is két és fél hónapja tart, nem nehéz belepunnyadni. Ebből a szempontból kifejezetten várom, hogy újra demózzunk/ötleteljünk, visszatérjünk a felfedező útra.
Jól kicentiztük a buli végét, elméletileg fél1-kor kell abbahagyni a zajkibocsátási engedély lejártával, ezzel együtt épp, hogy nem tehettünk eleget a visszatapsolásnak. Azért köszi. :-) Elég gyorsan összeszedtük a motyót, és az indulás is aránylag gördülékeny volt, csak az udvarias elköszönések voltak hátra, és persze a lehető legtöbbet erőltetett pultoslánnyal-fotózkodást is megejtettük [főleg, hogy a szintén sláger település-táblák ezúttal kollektíven kimaradtak]. Érdekes mennyire egy húron pendülnek a kocsmatöltelékek a térségben, előző nap Szarvason a "fogd meg a seggét", emitt meg a "fogd meg a csöcsét!" felkiáltásokkal igyekeztek Ők is hozzátenni valamit a fotó közvetítette - betetőzni látszó hangulathoz, mi azért nagy nehezen, de úriemberek maradtunk. :-)
A hazaútra nem maradt sok dolog, szokás szerint mindenki bealudt, nekem ez jót is tett. Megnyugszom ilyenkor, visszalassulok gondolkodó emberré, igazság szerint még élvezem is az éjszakai autózást. Nagy szabadság ez, különösen, ha egyedül vagyok, előhozza a romantikus énemet. Nem ér röhögni, igen is van ilyen, sajnálom, hogy nem mutogathatom gyakrabban. :-) Olyan tiszta levegő és holdfény volt, hogy egy fél pillanatra le is kapcsoltam a világítást, így is tökéletesen láttam az utat [sofőr koromban gyakran csináltam ezt, persze csak óvatosan]. Csabitól és Annától elköszöntünk Kisújon, sztorizgattunk még a parkolóban a mostanában egymásnak ajánlgatott filmekről, és megbeszéltük, hogy kit-milyen meglepetések fognak érni, ha majd itt elolvassa, hogy mi történt. A következő nekifutásból aztán már meg sem álltunk Pestig. Mindenki aludt, én "levitáltam". A Ferihegyi fényekkel megtámogatva baromi hangulatos kis hazaút volt, ennél talán csak a százhalombattai erőmű szebb éjszaka, azt Dunaújvárosból jövet szoktam stírölni az M6-osról. Beugrottunk még a benzinkútra, és lemostuk a járgányt - elég sok mocskot összeszedett ez alatt a szűk két nap alatt - aztán kicuccolás, a srácok leléptek, én próbáltam rendszert találni a körletben keletkezett káosz számára, aztán lassan káó. Pár óra után fel is ébresztett az éhség. :-) Az utcában sétálva összefutottam Ball kollégával [aki korábban a Subliminal Merger, újabban az Insane sorait erősíti], kiderült, hogy nemrég a szomszéd házba költözött, valami azt súgja, lesznek még itt megfejtős esték a közeljövőben. :-)
Azzal fejeztem be legutóbb, hogy remélem az elkövetkezendő élményeink is elég okot adnak egy kurvahosszú hosszú posztra, hát ez a két koncert - vállaltan - nem tette, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy honnan gyűlik össze a fejemben mindig ennyi minden... Ezúton is elnézést kérek, ha szar ha esik a színvonal, csak remélni tudom, hogy kifogyok, mire a turné is kifogy alólunk, aztán akkor majd pihenhet ez a platform is, amíg a zeneszerzésben - vélhetően - hasznosabb munkát végzünk. :-)
Sejtettem én, hogy az előző hétvége már-már rekordokat döntögető számaiért előbb utóbb meg kell bűnhődnünk, remélem ezt ennyivel letudtuk, hiszen így is jól éreztük magunkat, és folytatjuk tovább. :-)

Nem hagytam ki semmit?...oké, kussolok. :-D
Pusza
TGer

Sziasztok!

Új hét, új élmények. Kezdek belejönni ebbe is. :-)
Bár legutóbb is elég szorosan kicentiztem, hogy beszámolót kapjon a hosszú hétvége mielőtt tovább nő a lemaradásom, kezdem egyben látni magam előtt az idei évet, és ennek örülök, mert amilyen sivár tavaszunk volt, kezdett egyfajta elmúlás érzés bontakozni ki bennem. No nem az a fajta, ami kilátásba helyez bármit is, hanem az bizonyos nosztalgikus, a fiatalságról ábrándozó. Szó sincs róla természetesen, hogy öregek lennénk, csak úgy éreztem, hogy azért hagyjuk telni az időt tétlenül, mindenféle aktivitás, ha úgy tetszik lépéskényszer nélkül, mert felébredtünk bizonyos álmokból, amiből sosem szerettem volna. Túl szentimentális?...lehet. :-)
No nem kell ám megijedni ettől a felvezetéstől, mindössze annyi indokolja, hogy ez a hétvége ismét egy kamaszkori jellegű hangulatot hozott el bennem. :-) Tudni kell a turnékról, hogy akkor működnek jól, ha a szabadnapokon sem "kapcsolunk ki". Ki kell ugyan józanodni, saját ágyban aludni, tiszta ruhát felvenni, asszony/anyu főztjét kajálni - kinek mi jut, de amint elkezdesz azon agyalni, hogy hol-milyen buli volt, mennyi pénzt vertél el, kinek szívtad a vérét és ki szívta a tiédet, hirtelen nagyon fárasztó lesz, nyomás alá helyez, siker/kudarc tökmindegy, nem tesz boldoggá. Személyfüggő, hogy ki-mikor kerül ezekre a bizonyos mélypontokra, és milyen gyorsan esik túl rajta. Vannak olyan mázlisták akik soha, és vannak akik csak nem vallják be. Imádtam a hosszú hétvégét, de valahogy csak-csak utolért ez is.
Csorna volt az első olyan állomás idén ősszel, ahol újak voltunk. Elég sok ilyen van, egész pontosan a teljes menetrend fele, most kezd majd el szaporodni. A felkészülés most sem volt egyszerű, senki sem ért rá semmire, megint gallyra ment egy állvány, Nándi megint megcsinálta [KÖSZI!! :-)], és kibaszott hamar lett a keddből péntek. Az egyetlen, ami könnyített a helyzeten, hogy ez alkalommal a korábbi állomás egyben közelebbi is volt, úgyhogy nem feltétlenül kellett kapkodni. Kecskeméten ugyan már elég sokszor játszottunk, de a Kilele Music Cafe ezidáig kimaradt. Picike hely, szerintem tokkal-vonóval 50-60 ember befogadására lehet alkalmas. Ez ugye épp az ellenkező véglet, a másik bejáratott hely a városban óriási ehhez képest. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, minden esetre az feltétlenül a mostani leosztás mellett szólt, hogy itt még nem jártunk.
Kora délutánra vártam a srácokat, ismét nulla rápihenéssel, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy késtek egy bő fél órát, így volt időm elugrani kajáért, és bedönteni egy vödör kávét. Eredetileg négy zenekarosra terveztük az estét, de High Five-ék lemondták a szereplést. Mondták ugyan, hogy miért, de igazság szerint én arra gyanakszom, hogy a soproni koncerten csalódtak az általunk nyújtott lehetőségekben, amit őszintén sajnálok. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a klub egy lakóház pincéjében található, vagyis 11-kor életbe lép a csendrendelet, így elég korán el kellett volna kezdenünk, hogy kényelmesen sorra kerülhessen mindenki. Eljött a Halloween is, ami nem rossz alkalom egy kis bolondozásra, bár nem kifejezetten támogatom az életünk minden területére befurakodó amerikanizmust. Először elvetettük a beöltözős buli ötletét, de amikor Mapett beállított egy babakék színű mindenhol összematricázott munkavédelmi sisakban, úgy döntöttünk ideje bölcsebb döntést hozni. :-) Vagy épp a frászt Szentire, aki a liftből kilépve egy koponyamaszkos figurával nézett szembe, ami alatt egy símaszk lapult, vette ezt észre akkor, amikor megkért, hogy amazt vegyem le. Tudom, ez így zavaros egy kicsit, de óriási jelenet volt, kurva nagyot röhögtünk. :-D
A szokásos körök lefutása után átkempeltünk a Fradi pálya elé, ahol felvettük Macit, és bepofátlankodtunk az M5 felhajtásra várakozó kilóméteres dugó legelejére, kaptunk olyan káromkodást, hogy öröm volt visszavigyorogni gonoszul. Meg sem álltunk a kecskeméti teszkóig, ahová további jelmezek után kutatva érkeztünk, de elég nagy csalódást okozott. Szinte semmivel sem készültek Halloween-ra, még a karácsonyra is jobban, pedig még csak október van - utolsó nap ide vagy oda. Műfenyőtől kezdve, adventi koszorún keresztül, a szintén amerika-import kandallóra függesztendő zokniig ott figyelt az összes vacak, nem is tudtam másra fanyalodni, mint egy mikulás sapkára, gondoltam a símaszkkal vicces lesz. Mapónak adott volt a sisak, Maci kapta a koponyamaszkot, Szenti pedig jobb híján egy babos kendőt vásárolt. Csabi ugyan korábban nem adta a beöltözést, de gondoltuk, majd kibontja a haját, és Ő lesz Nagyfi Laci. :-)
Vele is itt a teszkóban futottunk össze, mellesleg véletlenül, mivel nem egyeztettünk pontosat, hogy mikor érkezik. Jól megszívatta a Szolnokon talált bomba, leszállították a vonatról, és órákon keresztül vesztegelt a pótlásra várva, miközben azt tervezte, hogy kényelmesen elbassza az egész délutánt Kecsón. Erre inni kellett. :-) Átmentünk a klubhoz, és mivel még zárva volt, a sarki kávézót vettük célba, mintegy felfrissülés céljából. A tévében épp a helyi meccs közvetítése kezdődött. A Kecskemét az örök "kedvenc" Felcsútot fogadta, mi pedig elkezdtük azt fejtegetni, hogy navajon ez hány embert von el a mi koncertünktől így péntek este. Őrület. :-D Egyébként a túloldali lelátón tisztán kivehető volt, hogy alig néhány maroknyian voltak kíváncsiak az örökrangadóra :-) úgyhogy nem fájt nekünk se. :-)
Mire kinyitott a klub, a zenekarok is megérkeztek, és amint felállt a cájg már kezdett sürgőssé válni a kezdés. Szegény Scarecrow-ékat kénytelen is voltam egy nótával előbb lekérni a színpadról mint tervezték, mert nagyon belecsúsztunk a kritikus időszakba, Kecskemét meg nem pont az a város, ahol rendőröket akarunk látni a koncertünkön. Azért is kár, mert nagyon jól tolták, nyoma sem volt annak az "összeszokatlanságnak" amit az orosházi bulijuk után írtam. Megmondtam, hogy elmúlik, így is lett. Jó volt. A Godgiven koncertje alatt ugyan jórészt a jegyszedésben segítettem Mapónak, és a buszban pakolásztam, de amit láttam belőlük, az állat volt, a helyi srácok megőrültek rájuk. Én is egyre jobban bírom a brigádot, minden szövegközi félmondatban megegyeztünk, hogy toljuk még együtt amennyit csak lehet. A nekünk küldött számot is külön köszi, nagy királyok vagytok Srácok!! :-)
Beszúrok ide egy nótát Tőlük, a klipp ugyan már nem az aktuális felállást szerepelteti, bőgő poszton az egy koncertet nálunk is lejátszott Bucsi Laci erősít már egy ideje, de ez a szám ettől még most is állandó szereplő a műsorban. :-)
o

Pénz & Sárm!

Nyolc bulin vagyunk túl az őszi kóválygásból, kapkodom a fejem a történések után. :-)

A most summázandó négy koncert, a már-már "mindenturnés" hosszú hétvégénken zajlott. Szerencsére ilyenből minden tavaszra/őszre jut már lassan, úgyhogy idén is sikerült megszerveznünk, hogy egy nagyjából szűken értelmezett országrészt alaposabban betúrázhassunk rövid idő alatt. Ez a mostani a Kisalföld és a Balaton-felvidék metszetére esett.
A túra ennek megfelelően szerdán startolt, de az én ilyenkor már-már szokásosnak mondható "ámokfutásom" már vasárnap. Hajlamos vagyok úgy gondolni, hogy Ti, akik visszajártok olvasgatni - az adminként hozzáférhető statisztikák alapján mindig ugyanazok - úgy ismertek mint a tenyereteket, de feltételezve, hogy talán mégsem, és/vagy akad azért néhány "újfiú", nem árt tudni rólam, hogy elég jól rá vagyok gyógyulva a major sportokra [a baseball kivételével az összes amerikai ligát követem], és képes vagyok éjszakákat átvirrasztani, hogy ősztől tavaszig 2-3száz meccset nézzek meg élőben, az ottani időszámítás szerint. Vasárnap a szokásosnál is töményebb adaghoz jutottam. Hajnal 2 órai kezdettel hétfő reggelig toltam, két meccset napközben még személyesen is közvetítettem [kezdő vagyok még, de Szenti és a családja révén egy ideje már megszilárdulni látszik a pozícióm az Újbuda Rebels focicsapat hazai kommentátoraként], és mire észbe kaptam már kezdődött is a csonka hét, szóba sem jöhetett, hogy akár egy pillanatot is pihenjek, mielőtt nekivágunk az országnak. Meló, edzés, és még egyéb zenekaros teendők mellett a következő két nap is egy-kettőre elrepült, hirtelen azon kaptam magam, hogy szerda reggel 8 óra van, és még mindig nem aludtam egy percet sem. Az előző itt leközölt beszámolót pár órás lélegzetvételnyi szünetekben készítettem, és mindenképpen publikálni akartam mielőtt lelépünk, mondván, hogy egy nyolc buliról szóló posztot kizárt, hogy elbírjon ez az amúgyis leterhelt platform. :-) Na ennyit az önsajnálatról.
Küldtem egy sms-t Mapettnek, hogy érkezéskor addig verje az ajtót, amíg elő nem bújok, mert kitudja milyen mélyre süllyedek, ha lefekszem erre a pár órára. :-) Így is lett, nem cicózott, és bár ritka cudarul nézhettem ki, nekiálltunk előkészülni. Az átlagosnál is hosszabb listám volt az el nem intézett dolgokról, de szépen összeraktuk amit kő. Nándihoz is volt még egy futásunk, mert még Orosházán sikerült megtépni egy csavarmenetet Csabi egyik állványában, ami így az utolsó pillanatra lett kész, de sikerült ezt is elintézni, úgyhogy jók voltunk. A Csabik is megjöttek, nem tudom...kettő-három körül, kezdődött a tetrisz.
Nem gyenge mutatvány volt, mivel az összes elképzelhető cuccot magunkkal kellett vinnünk, nem csak amit ritkán, hanem amit SOHA nem szoktunk koncerten használni. Gyakorlatilag a tábortüzelős bulikhoz tartott akusztikus gitáron, és a legendás, Janótól örökölt home-made basszuskombón kívül csak a - lemezfelvétel idején még slágerpoén, ma már inkább csak dísztárgy - vuvuzela maradt itthon. Nem csak az ölekbe vagy a lábak alá, de még a rakteret leválasztó rácsra kötözve is jutott cucc. :-) Kaptunk egy "potyautast" is, a húgom lakótársának személyében, akit ugyan igyekeztem felkészíteni, hogy mi vár rá, de abban nem sikerült megegyeznünk, hogy hátha inkább nekünk kellene felkészülnünk Őrá, minden esetre könnyedén átugrottuk az ismerkedős köröket, mindenki egyet értett abban, hogy megvettük egymást kilóra. Ő Vera. Szia Vera! :-)
Majdnem minden klappolt volna, ha nem állunk az idővel NAGYON szarul. Írtam a múlt héten, hogy nincs már szabink, ez most is betett, pláne, hogy az első bulihoz kifejezetten messzi célpontot választottunk Sopron képében. Macit a munkahelyénél vettük fel, eleve durván fel volt baszva, de amikor megtudta, hogy előre ültetjük, és az - egyébként példás előre gondolkodásból még előző nap beszerzett - kocka söre is mélyre van temetve, elég csúnya káromkodások közepette sikerült beparkolnunk a dugóba, így a hosszú hétvégén vidékre menekülőkkel elárasztott Duna parton. Persze amint elmesélte, hogy mi bántja lelkét, és menetrend szerűen a büdösnarkóskurvaanyjába száműzött mindenkit, aki részt vállalt benne, már azért jobban lett, helyreállt az egyensúly. Én is ideges voltam, mert elég combos késés összejött, mire kissebb-nagyobb megszakításokkal letekertük a távot, de legalább odaértünk.
Amint megérkeztünk, a zenekarok már vigyáz állásban várakoztak, pillanatokon belül kiürítettük a buszt, nagy nehezen összeeszkábáltuk a hangosítást, és lehetett kezdeni. A Zombie Machine zenekar nyitotta a sztorit, részben saját/részben feldolgozás szettel. Nem tudom érdemes-e belebonyolódnom, nem volt egy veretes produkció, mondjuk nagyobb gond sem volt vele, mint bárkivel aki kezdő. Trióban tolták, ami egy szuperkönnyűnek tartott felállás, de mivel már csak valamit-valamiért alapon is, ha könnyebb valakin kiigazodni, a hibáit is könnyebb észrevenni, úgyhogy ez azért megtévesztő lehet. A frontember kolléga arról számolt be, hogy próbálkoztak gitárosokkal, de senki sem húzta sokáig...én ennek ellenére tanácsolnám, hogy valakivel csak-csak békéljenek meg, akkor még lehet belőlük valami. Gyakorlás, alázat, és minőségibb kommunikáció. Félreértés ne essék, nincs bajom a srácokkal, csak épp két napon keresztül hallgattam ezt másoktól [nem beszélve a saját észrevételeinkről]. Az utolsónál is utolsóbb pillanatban kerültek a képbe egy lemondás miatt, úgyhogy köszönjük szépen, hogy vállalták, és csak arra az esetre, ha ezt olvasnák, egymilliomodjára is elmondom: no offense, a blogban nincs cenzúra. :-)
A második a sorban a High Five nevű pop-rock formáció volt, Szenti ismerősei. Ők egészen máshol helyezkedtek el a térképen. Az összeszokottság, a hangszeres vállalás, meg úgy alapvetően a zene mind nagyon rendben voltak, és az énekes kollégának - mindannyiunk egybehangzó következtetése szerint - valószínűleg abszolút hallása van, mert egy egészen hangyafasznyi kis nyolcadhangot sem énekelt félre egész koncert alatt. Az egyetlen hiba az egészben az volt, hogy nem kalkulálhattak arra, hogy Sopronban bárki is kimozdul csak miattuk, és nem kifejezetten vérszomjas metálarcoknak szóltak elsősorban, itt pedig kevés kivétellel csak ilyenek gyűltek össze. Ettől még Nekik is köszönjük, nekünk egyértelműen tetszett! :-)
Macival megbeszéltük, hogy teljesen mindegy, akármi is lesz, mi odabasszuk a nyitányt, az átlagosnál is jobban megőrülünk. Ez sikerült is, de a teljesen indokolatlan arconpörgés közepette sikeresen rásérültem a korábban már lezúzott derekamra, hát bravó paraszt. Persze nagyon bízom benne, hogy az a maroknyi ember aki megtisztelt a figyelmével, értékelte, hogy mi itt nem válogatunk koncert és koncert között, mindenképpen "pirosba forog", de azért remélem azt is, hogy meggyógyulok, és nem fogom megbánni, mert ez elég erősen limitálta a fizikai teljesítményemet a hétvége többi részén.
Itt jegyezném meg, hogy SENKIT NE TÉVESSZENEK MEG a beágyazott fotók >>> csak részben kötődnek a prózához, nem volt elegendő anyagom, hogy kronológiailag mindent rendesen illusztrálni tudjak. :-)
Koncert után a vedelés vette át a főszerepet. Mivel helyben aludtunk és az autó is jó helyen volt ott-ahol, én sem szaroztam, adtam az érzésnek. :-) Rögtön indítás képpen letoltunk vagy fejenként hatot abból a valamiből, amiben a vodka és a málnaszörp mellett még Tabasco adja a hatóanyagot, ez behúzta az alaphangulatot. Később egy sör-pong játszma tétjeként azért meccseltünk, hogy ez a pia Mérges Kohónesz néven fusson az itallapon [az eredeti nevére nem emlékszem, de Szenti haverjainak pesti törzshelyén "Alattomos" néven árulják], de miután a Mapett & Maci páros ronda nagy zakót kapott a házigazdáktól, Szentivel mi is csak megszorongatni tudtuk őket, legyőzni sajnos nem, pedig két kört is mentünk, és az utolsó pohárig húztuk. :-/ Minden esetre szépen elment a fél éjszaka, már csak a hátam miatt volt aggódni valóm, nagyon finoman szólva nem köszönte meg szépen azt a pózt, amiben sikerült közel délig heverni mozdulatlanul...
Snitt. Remekül illusztrálta a kimerültségemet, hogy mindenkit sikerült órákkal túlaludni, már lazán ment a duma meg a kávé, mire összekaptam magam. Átugrottunk a pár utcányira lévő, még tavasszal felfedezett hamburgereshez kajálni egyet, és újból kilátásba helyeztünk egy kirándulást a Pléh Csárdába, amikor legközelebb Pesten leszünk együtt. Még indulás előtt ejtőztünk egyet a klubban, újranéztük a Maunikasó örökzöldeket, és pár epizódra tehető Driving in Russia-t, aztán nagy nehezen útnak indultunk Szombathely felé. Nem komoly távolság, kiránduló tempóban csapattuk, az egyre romló időjárás ellenére is egy laza óra alatt átértünk. Október 23-a lévén nem is volt semmilyen más opció, minthogy azonnal a Végállomás klubhoz menjünk "beköltözni". A placcmester kolléga épp abban a pillanatban érkezett meg, úgyhogy jól klappoltak a dolgot, kiürítettük a buszt, és elkezdtünk a színpaddal molyolni.
Ekkora már nagyon durván harapott az időjárás, viharos szél, cudar hideg volt, kezdhettünk aggódni, hogy itt sem számíthatunk komoly nézőszámra. Még a kezdetek kezdetén, amikor utoljára itt játszottunk, talán nem volt komolyan vehető összehasonlítási alapom, de most kiemelném, hogy egy példamutató hely-adottságokkal és felszereltséggel rendelkező klubról van szó, amiért ebből kifolyólag különösen nagy kár, ha nem sikerül "kihasználni". Tényleg minden van, mint karácsonykor. Hasonló helyzet volt anno is, csak az épp januárban történt, amikor nincs min csodálkozni, ha nem vállalják a népek ezt a tundra közeli leosztást a város szélén. Mire kész lett a színpad, és a többi banda is megérkezett már elég távoli emléknek tűnt a hamburger, úgyhogy rendeltünk egy pizzát, pontosabban kettőt, jó nagyokat. Épp jókor jött meg, mire mindenki berendezkedett, már csak ez kellett az idillhez. Igaz, hogy a pesti illetékességű Overcast műsoráról emiatt lemaradtam, de amennyit az ajtón keresztül hallottam belőlük, az elég volt. Kevés kivétellel ugyanazt tudnám leírni, amit az előző esetben a High Five-ról. Játszott egy laza szettet a Zombie Machine is, kontrollcékontrollvé, ezen már túl vagyunk.
Sikerült faszán betartani az időket, így pár perccel 11 előtt mi is sorra kerültünk. Én ugyan annak is örültem, hogy járni tudok ezzel a derékkal, de igyekeztünk odabaszni. Eléggé kevesen voltak, de ahogy azt már többször megbeszéltük, Ők erről egyáltalán nem tehetnek, nem is beszélve arról, hogy a legkevésbé sem szeretnénk, ha hazaérve azt mesélnék rólunk, hogy "ezért" nem érte meg kimozdulni. Kaptunk is egy levelet pár nappal később, amiben egy nagyon kedves hölgy méltatta ezt a típusú igyekezetet a részünkről, innen is köszönjük, nagyon jól esett a sorait olvasni!! Kisebb-nagyobb technikai malőrök ellenére nagyjából rendben lement a buli, volt egy kis húrszakadás, és az I hate előtt olyan durván elhangolódtam, hogy szerintem soha olyan rosszul gitár még nem szólt a kezemben. Nem is volt hova elsumákolni, örültem, hogy túl jutottam az intrón, és gyorsan kiálltam behangolni, aztán nagy nehezen lement a nóta, de már semmire sem tudtam koncentrálni, csak ahogy Csabi kínjában röhög az egészen. :-)
Koncert után nem sokkal bezárt a pult, és az emberek is haza szálingóztak, mire letakarítottuk a cuccainkat a színpadról, már csak az öltöző maradt, meg a sör, és a helyi kollégák egy kis szakmázásra. Jól átrágtuk magunkat rajta, hogy hogy működne ez errefelé, ha pár fokkal magasabb kategóriát képviselnénk, és amúgy mások hogy szokták, és kivel-mivan. Mire a srácok elpályáztak, már átcsapott a dolog kanbuliba, jöttek az egyre lucskosabb témák. :-) Azért nem kizárólag, Macival például szépen körbejártuk a dalszöveg koncepciókat, mind a régi, mind az új nóták tekintetében. Nagyon örültem, hogy végre együtt vannak az agyak, és átlátjuk a zenekar "világnézetét", főleg annak ellenére, hogy a mondanivaló, úgy intézményesen, ma már kurvára nem divat zenész körökben. :-) Közben folyamatosan szívtuk egymás vérét azzal, hogy ki-mit dumál önkéntelenül, abból a listából amit a múltkor már kifejtett rendszer szerint adóztatunk. GDP, bitch...! :-)
A következő reggeli ébredés sem volt könnyebb. Összeszedelőcködtünk és megcéloztuk a teszkót, hogy bevásároljunk döglött állatból. Nagy nehezen egy kávét is sikerült keríteni, miután csúnyán megbotránkoztatott az ottani kajálda rész az árakkal/mennyiséggel. Így már azért vállalható volt a következő néhány kilóméter. Vinárra mentünk, nem tudom ki emlékszik, két évvel ezelőtt egyszer már jártunk itt brigádostul, és meséltem is róla. Ez egy kis falu, Celldömölk és Pápa között nagyjából félúton. Íd'sanyám és a család azon része innen származik, azóta is van itt egy telek, redneck összkomfort. :-) Muter és nagybátyám vártak ránk, ők mindenféle egyéb okból töltötték itt a hétvégét, készültek egy kis welcome-pálesszel, mindenhol az a jellegzetes fával-fűtés illat terjengett, egyből ránk tört a tanyasi hangulat. Nem csak kempelni, hanem próbálni is terveztünk itt a házban, de már út közben megegyeztünk, hogy elnapoljuk. Idő sincs rá, és mindenki fáradt, így félúton épp holtpont-közelben voltunk. Cserébe egész délután ment a duma meg a lazulás, sőt, még egy kis frissítő "sportolásra" is futotta. Szentivel ilyenkor általában tojáslabdát dobálunk, de az most nem volt, helyette kaptunk íjakat és egy szalmabálát, úgyhogy ment a lövöldözés. :-) Csabi zseniális pörköltet oktojált a bevásárlásból, ez további kiváló felvezetése volt az estének. Egy jó zuhany is tervben volt, de mivel ez itt szabadtéren van megoldva, egy fából készült kabin fölé szerkesztett hordóban ipari méretű merülőforralóval melegített vízzel, miközben alul-felül süvít a szél, ezt senki nem vállalta. Körülbelül olyan, mint amikor a legmorcosabb orosz télben köpsz egyet a vodkaslukk után és a nyálad koppan az aszfalton. Ki ne tudná milyen érzés. :-)
Mikor beesteledett, kipakoltuk az alvós motyókat, és átmentünk Pápára. Ez a buli mindössze egy héttel korábban szerveződött, egyáltalán nem vártunk tőle semmit, ennek ellenére óriási kellemes csalódás fogadott. Elég bonyolult helyen van a Klastrom, sikerült is kóvályogni egy sort az egyirányú utcákban mire megtaláltuk, de már parkolás közben kijöttek elénk a srácok, és mint a hangyák elözönlötték a cuccot, pikk-pakk összeraktuk a dolgokat. :-) Mapett kezdett már eléggé feszült lenni, talán Őrajta látszott a legjobban, hogy kezdi már unni mindenki hülyeségét, de azért összeállt a setup. Nemsokára a Godgiven zenekar is megérkezett, és miután egy durván részeg kolléga másfél óra leforgása alatt vagy harmincszor mutatkozott be, és mesélte el, hogy már reggel óta itt iszik, és mikor kezdődik már valami, nagyjából fél10 tájban meg is kapta Tőlük, amire vágyott. Max respekt Nekik, a hétvége első olyan zenekara voltak, akik tudták, hogy mire vállalkoztak. Remekül megmozgatták az emberkéket, a Ghost Inside nótáért pedig külön pacsi, nagy kedvencünk!! :-)
Következtünk mi. Szépen begyűltek a népek, és beindult a daráló, most először igazán. :-) Bár ma már elég hosszú a műsorunk ahhoz, hogy néha a legkitartóbbaknak is kelljen egy cigi, így voltak azért hullámvölgyei is a bulinak, nem úgy a vége!! :-) Sikerült egy húrt is leszakítanom, - ez velem koncerten kifejezetten ritkán fordul elő, évek óta nem is volt rá példa - ugyanakkor pikk-pakk átváltottam a pótgitárra, meg sem kellett, hogy álljunk miattam. Szép munka a srácoktól és tőlem is. :-) Háromszor visszatapsoltak, eljátszottunk mindent, ami nem volt felírva, és több nótát ismételtünk is, úgyhogy igazán kemény finálét sikerült produkálni. Össze is álltunk egy fotóra a legproaktívabbakkal. :-)
Nem mintha siettünk volna bárhová, de azért szép lassan összekaparásztuk a cuccot, megvoltak a nagy összeborulások mindenkivel, örültünk, hogy jól sikerült, aztán úgy egy óra múlva kábé eltoltuk a biciklit. Kiértékeltük, hogy mi zajlott/hogy zajlott, aztán Vinárra visszatérve ott folytattuk, ahol délután abbahagytuk. Pálinka, sör, politika, botrány...stb. :-) Hajnal volt már, mire lefeküdtünk a kályha mellé, komolyan mondom, ha azt hazudnák, hogy Alaszkában vagyunk egy hegyi menedékházban, és az odakint tomboló hóvihar hetekre zárt el a civilizációtól, én elhittem volna. Állati hangulatos volt. :-)
Dél tájban keltünk, az öregek addigra már visszaértek egy körről a szomszéd városból, hoztak péksütiket a kávékhoz, és úgy alapvetően visszatértek a melóhoz. Muter a kerámia bizniszét pörgeti innen, 'bátyám pedig fleksszel fakasztott szikrazuhanyt lépten-nyomon, bár nem nagyon tudom mi célból. Nagy nehezen mi is rászántuk magunkat a próbálásra, bepakoltuk a legszükségesebbeket a házba, és elővettük a nótát, amit még Keviben kezdtünk el építgetni. Épp egy olyan stádiumban tartunk, ahol "visszafordul önmagába" vagyis a kezdő riff először csendül fel újra, így tudtunk belőle egy végtelenített verziót gyakorolni megszakítások nélkül. Mire átrágtuk magunkat rajta párszor, és mindent megbeszéltünk, el is ment az a néhány óra, amitől úgy éreztük megérte elővenni a hangszereket, annak ellenére is, hogy már azért kezdett kicsit sok lenni a rokkolásból így a negyedik napon. :-)
Búcsúzóul még zabáltunk egyet, Muter sütött kolbászt, és bevágtuk a pörkölt maradékát egy kis főtt krumplival. Esküszöm, ezen a hétvégén többet ettem - és aludtam - négy nap alatt, mint máskor hetekig. :-) Kicsit sokáig ejtőztünk, sietve kellett indulnunk Csornára, de elég jó tempót autóztunk ahhoz, hogy ebből ne legyen gond végeredményben. Kellemes meglepetésként fogadott, hogy a helyi srácok full backline-al készültek [perkálhatok az angol zsargonért bazdmeg], így nem kellett lejátszanunk azt a fél/1 órás procedúrát, amit színpadépítés címen mindig emlegetek. Csak a bőgőmotyót toltuk be, mert az nem volt túl izmos, cserébe egy helyes kis piktogrammot hegesztett a tányérjára valaki szigszalagból. Baszd a kombót!! :-)
A Soós Kocsma névre hallgató kultúrközpont egy családi házból lett átalakítva, egy ennek megfelelő környéken. Elsőre nem nagyon tűnt bíztatónak amikor megláttam, hogy hova vezet az utunk, de ettől még kellemes hely volt, szép nagy, félig fedett hátsó udvarral, ahová ki lehetett ülni bagózni, és már majdnem el is gondolkodtam azon, hogy miért nem kint játszunk, amikor feltűnt, hogy kábé 3 fok van, és nyilván a szomszédok személyében is elszánt ellenségekre találnánk. Ehelyett egy, a pápaihoz hasonló méretű szobában épült fel a motyó, és főleg ehhez képest volt veszélyes, hogy a szervező kollégák egy elég bitang méretű - és persze teljesítményű - cuccal készültek, mintegy borítékolható, hogy perceken belül a fejünk leszakad. :-) Óvatosan kezelték persze a srácok, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy a házat le lehetett volna bontani vele. A Sztereotípia nevű, önmagát pop punk/punk rock zenekarnak aposztrofáló társaság nyitotta az estét. Elmondásuk szerint már régóta zenélnek, de a formáció még csak most debütál. Kisebb-nagyobb pontatlanságok mellett egyben volt a produkció, egy kis hamis ének, vagy félrepöngetett hang abszolút belefér, sokkal fontosabb, hogy nagyon szimpatikusak voltak személyesen, sok sikert kívánunk a továbbiakhoz! A Nice One Babe nevű formáció már ismerősebben hangozhat, egy ideje már mocorognak a színtéren, Bencétől korábban sokat hallottam róluk. Bár személyesen csak most ismerkedtünk meg, nagyon jófej brigádnak bizonyultak, és elég jól is tolták, komoly beleéléssel. A zenéjük metalcore, aki ismer az tudja, hogy hányadán állok a műfajjal, minden esetre, ha valaki jól csinálja, annak tisztelet! :-)
Kifogytam az akár csak részben releváns fotókból is, úgyhogy toljatok inkább egy nótát a srácoktól! :-)

A nézőszám kifejezetten jól alakult, de elég nehéznek bizonyult beindítani a népeket. Maci a nyakát majd' kitörte, úgy pörgött, de még a bólogatás szintjéig is alig bírta feltüzelni az egybegyűlteket. Mivel itt már eléggé dekoncentráltak voltunk, és a szűken egymás nyakára pakolt cuccokban turkálni sem volt könnyű, nem vettünk elő trekklistát, hanem fejből dobáltuk be, hogy mi jön, ennyivel is kicsit megvariálva a dolgokat. A nóták között ettől még tökéletes visszajelzéseket kaptunk, csak fura módon mintha nem bulizni, hanem zenét hallgatni jöttek volna a népek. Mapett mindkét gitárjáról letépett egy húrt mire végeztünk, nekem pedig a dobhártyám viselte nehezen a fülem mögött irgalmatlan sípoló magasakkal szóló éneket, de azért csak megmaradtunk.
Megbeszéltük, hogy bár nem túl etikus, de eljövünk amikor lejátszottunk, mert eléggé fáradtak vagyunk már így négy nap után. A Murders Coming Back nevű helyi banda már javában tolta mire kipakoltunk, és amennyit elkaptam belőlük, az alapján elég jól, úgyhogy remélem nem szorultak ránk semmilyen formában, hogy elégedettséggel nyugtázhassák az estét. Van egy olyan sztereotípia a közönséggel szemben, hogy amikor mozdulatlanul állják végig a koncertet, akkor vesznek cédét. Elég banálisan hangzik, de bejött, ugyan nekünk cédénk már pont nincs, de pólóból kifejezetten sokat eladtam, egészen meg voltam illetődve. Valamivel éjfél előtt sikerült elstartolni, és bár a katasztrófális látás-, és útviszonyok mellett százas utazónál komolyabb tempót nem igazán autóztunk, fél kettő környékén már azt fejtegettük, hogy ki-hogy esik útba, hol szálljon ki. Amikor hazaértünk Csabival, még épp el tudtam kapni egy meccset, amiről azt hittem, hogy lemaradok, ez jól hatott a közérzetemre, habár a végeredmény nem sietett a kedvemben járni. :-( Tartottunk még egy kis helyzetkiértékelést, aztán levakartuk magunkról a retket, és ledöglöttünk. Nem sokat pihentünk, mert vasárnapra is maradt program, miután délben Őt elvitte a vonat, én Szentiékhez csatlakoztam a pálya szélén, kvázi levezetés képpen. Bár soha ilyen lassú és pontatlan nem voltam még ezelőtt, döntőbe jutott a csapatunk, úgyhogy innen is gratulálunk!! :-)
Nem kimondottan ide tartozik, de miután vasárnap este már semmihez sem volt lélekjelenlétünk, Bencével félig-meddig spontán elhatároztuk, hogy kilátogatunk a keddre bejelentett tüntetésre. Nem szívesen fűzök a dologhoz semmit, tudom, hogy a szélrózsa bármelyik irányából meg lehet közelíteni a témát, és különben is olyan távol tartom magam a politikától, amennyire csak lehet, viszont abban biztos vagyok, hogy mindenki egyet ért, hogy változás KELL. Az is nyilván való, hogy ennyivel még nem tettünk szinte semmit, és ez eléggé dühítő dolog, minden esetre hízlaltuk a tömeget, még ha jelen esetben ez a 200 kiló élő hús még kevésnek is számít. Lényeg a lényeg > bármelyik oldalra is álltok, támogassátok a változást, mert ez, ami van, egészen biztosan nem vezet sehová!! A zenekar szűkebb köreiből csak Janóval találkoztunk, Vele is csak futólag, mi épp egy kerítésre másztunk fel fotót készíteni, amikor ránk kiabált a tömegből. Maci telefonon követte az eseményeket, és annyit üzent: "csak ne rabosítsanak!"
Ezt sikerült hozni. :-)
Dióhéjban ezzel telt az elmúlt hét. A turnénak még a felénél sem járunk, a következő körrel Kecskemétet és a vajdasági Óbecsét látogatjuk meg, aztán kezdenek majd szaporodni az olyan helyek, ahol még sohasem jártunk, így remélhetőleg egyre szaftosabb sztorikkal szolgálhatok majd! :-)

Kösz, ha hogy ezt képes voltál végigszenvedni, remélem előbb utóbb mindenki szereplője lesz majd a "kalandnak"!! :-)

Pusza!
TGer

Hi All!!

Letudtuk az bemelegítő köröket, szóval úgy döntöttem, igyekszem újra felvenni az események fonalát. :-)

Esztergomban indult az idei ősz, ott, ahol tavaly kétszer is jártunk, és valami egészen megdöbbentően hasonló forgatókönyv érvényesült így harmadjára is. A tavalyiak jó kis koncertek voltak, nagyon kedvesek, vendégszeretőek a helyiek, nagyon jól éreztük magunkat, csupán egyetlen aprócska "perzsa foltja" volt a dolognak, hogy mind a kétszer sikerült egy hosszú line up végére kerülni, ami azért sok esetben hálátlan dolog, rendszerint csúszás is van, sokan hazamennek, aki marad az is fáradt, keresztül gázolt rajta 3-4 [akár 5] többé-kevésbé kemény, hangos-gyors-durva-borzasztó-brutális zenekar, megrágta-lenyelte-kikakilta, úgy kell neki egy kohónesz koncert mint pocoknak a tarlótűz. :-(
Ettől persze még nem volt rossz, de ezúttal igyekeztünk - volna - úgy alakítani a dolgokat, hogy ez ne így legyen. Hát nem sikerült. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy választhattunk, hogy több lehetséges már-megszervezett koncert közül melyikhez csatlakozunk, ahol nyilván nem voltak már kiadóak a legjobb helyek. Szombat lévén volt időnk kényelmesen gyülekezni, pakolászni-elindulni, és kifejezetten későn érkeztünk a helyszínre, de még így is az elsők között voltunk, pedig már alig volt pár perc a kiírt kezdésig. Barátkoztunk az aznapi "főzenekarral" akik Brazíliából érkeztek hozzánk, és Revengin néven futottak, valamint a Mongooze-os srácokkal, akiket még Mosonmagyaróvárról ismerünk azelőttről, hogy zenekarrá formálódtak volna. Kaptunk sört, elvoltunk, de senki sem volt igazából kompetens a műsor megindításával kapcsolatban. Nagy nehezen csak megérkezett a nyitóbanda, megmondom őszintén, hogy már elfelejtettem a nevüket [vagy soha nem is tudtam??...], de helyi srácok voltak, és instrumentális műsorral készültek, habár nem volt tiszta számomra, hogy csak azért nincs ének, mert még nem találtak rá embert, vagy az egész még csak egy ideiglenes riffhalmaz, amiről úgy gondolták, hogy koncertképes. No offense fiúk, de nem tudom dicsérni a munkamorált. Ahogy az első kolléga megérkezett, és arról számolt be, hogy a többiek még hozzá képest is komoly lemaradásban vannak, arra gondoltam, hogy minden egyes elvesztegetett másodperc egy újabb lapát föld a még le nem játszott koncertünk sírjára.
Tudta ezt a Mongooze zenekar is, akik a nagy sorrend és időpont vitatkozás közepette úgy döntöttek, ma mégsem lépnek pályára, és elköszöntek. Aggódtam ugyan, hogy azzal a tanulsággal zárjuk az estét, hogy Nekik volt igazuk, de tudtam, hogy ennél több kitartás kell, főleg itt az elején. :-) Mivel a Dusty Chopper jobban sietett, a brazil banda időpontja pedig kőbe volt vésve, nagy nehezen elfogadtuk, hogy megint utoljára maradunk. FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, a legkevésbé sem azért írom ezeket, hogy bárkire bármiért is ráhúzzam a vizes lepedőt, SZÓ SINCS ILYESMIRŐL, csak szeretem, hogy itt őszinte lehetek, és egy kicsit úgy gondolom, hogy aki idejön olvasni az kizárólag ennyit vár el tőlem. [de az is lehet, hogy csak szimplán nincs kinek elsírnom a szarságaimat] :-)
Mapettel és Csabival szakmázással próbáltuk elütni az időt, oppardon, egymás fülének rágásával, hogy hogy kéne csinálni ezt az egész önmenedzselés dolgot. Vannak bizonyos elvek, amiken rendre összevitatkozunk különböző lerészegedések összejövetelek alkalmával, úgyhogy mondhatni adta magát. Kívülről bizonyára megmosolyogtató lett volna látni, de mi olyan komolyan vettük, hogy tulajdonképpen egy percet sem láttam a többi zenekarból, úgyhogy nem is tudok beszámolni róluk. Színpadon kívül mindenki nagyon jófej volt, találkoztam Dávid barátommal is, akivel a nyáron együtt dolgoztunk egy projektben, amiről majd valamikor tuti mesélek, meg Just Four-ék mánáger cimbije, Ádám is keményen kivette a részét a buliból, ebben nem volt hiba. :-)
A koncertünk végeredményben egész jó volt, nyilván kevesen voltak, de ugyanúgy, ahogy a korábbi két alkalommal, példás kitartást tanúsítottak, és megmozgatták magukat a zenére, úgyhogy ebből szerencsére sikerült jól kijönni, köszönjük, RESPEKT. :-) A végére csak-csak feloldódtam én is, nem is távoztam rossz érzésekkel, az egyedüli, ami megmaradt, hogy még az elején sikerült valami nehezet nagyon szerencsétlenül emelnem, és meghúztam a derekam, ezt még így három hét távlatból is nyögöm, persze már messze nem olyan szar, mint akkor/ott. Remélem nem sokára végleg elmúlik... :-/
Két hétre rá a Dürer kert volt célpont, egy saját szervezésű bulival. Elég nehezen állt össze a történet, alig több, mint három hetet kaptunk a teljes melóra, mivel egy lemondás okán kaptunk időt/helyet, de a korábban már említett, soha nem tapasztalt munkamegosztásunk működni látszott. Ennyi idő alatt feltűnni a láthatáron és sikerre vinni a meccset [pláne pesti viszonylatban, egyedül a világ ellen] mondjuk lehetetlen, de mivel ezt akkor senki sem mondta, így az elején kezdtük. :-) 6 zenekarosra terveztük meg az estét, és kisebb-nagyobb kompromisszumok árán sikerült is mindenkivel megegyezni, nem volt más hátra, mint a végrehajtás.
Ez sem könnyű, bár Mapettel a bulit megelőző két napot és két éjszakát együtt, és készülődéssel [!! :-D] töltöttük, Szenti rögtön egy karambollal indított, ráadásul nem is a "szokásos" buszunkat törte össze [pontosabban Őt törték, ami azért nem ugyanaz], hanem a másikat, amire elvileg jobban kell vigyázni, mert kicsivel kevésbé saját, és nem annyira kicsivel drágább is. :-( Ez mondjuk még csak a kezdet volt, azóta már egymás között kielemeztük a történetet lépésről lépésre, ettől most jelen esetben eltekintenék, elég, ha annyit mondok, hogy kiábrándítóan kevés dolog történt a megbeszéltek szerint. Nem jelent ez semmi rosszat, pontosan azt produkálta a rendezvény, amit ebből a leosztásból, két lábbal a földön állva, józan paraszti középkeleteuróp ésszel várni lehetett, mindazonáltal sajnos kiütközött a hátránya annak, aminek minden más szempontból örülünk, miszerint, ha mindenki kiveszi a részét a munkából, akkor nincs meg az az 1 ember, akinek a kezében összpontosul minden szál, és azokat megfelelően rángatja is. Apró késések, figyelmetlenségek, egy-két elromló kütyü, otthon felejtett akármi, kicsi, de szörnyen idegesítő parák fémjelezték az esténket.
Hogy most már a velünk játszó zenekarok is "címlapra" kerüljenek, azért a nagy assetudommerrevagyokarccal közepette igyekeztem mindenki műsorába belenézni egy kicsit, egyúttal csekkolni, hogy a fészbukeseménybe posztolgatott ajánlóimmal mekkorát hazudtam a népnek. :-) A budapesti Ashley Noise nyitotta a sort, egy aktuálisnak mondható metalcore produkciót hoztak, szerintem a jobbik fajtából. Ennek az amúgy is fáradófélben lévő műfajnak a meglehetősen szűk eszköztára ma már szerintem kevés a figyelemfelkeltéshez, de még mindig döntő tud lenni, hogy meg bírják-e szólaltatni emberi erőforrásból is, az űrtechnikával dolgozó stúdiókban makulátlanra pucolt zenét, és ebből kifejezetten jól vizsgáztak a srácok. Nem szívesen használok ilyen tipikus távolságtartó szövegkörnyezetet, mintha valami indokoltalan webzine befásult adminja lennék, és ingyenjegyért írnám a cikket egy amúgyis ingyenes koncertről, de sajnos csak ilyen általános dolgok ragadtak a fejemben. Nagyon jófejek voltak a srácok, Őket is szivatta a technika, még a beállás alatt elszállt az egyik fej [egy kombóból kiműtött 6505-ös vas], de sikerült kivédekezni a dolgokat, és kaptak egy tizenpár perc "ajándék" csúszást a figyelmetlenségünktől. Őket követte a VL45 zenekar, akikről sok helyen azt olvastam, hogy épp visszatérésben vannak, de mivel korábban nem ismertem őket, számomra ez bemutatkozás volt. Ők is elsősorban a teljesítményükkel győztek meg, mivel a zenéjük inkább rock mint metál [messzire elkerülném a szokásos al-al-alműfaj szőrszálhasogatást], amihez képest az én "lejátszómnak" kicsivel jobban "viszket", de kurvajól eljátszották azt-amit, szóval oda is respect! Az újraformálódáshoz egyébként Süle Tomi barátunk [Mapett korábbi zenésztársa] is csatlakozott, úgyhogy ott is lett egy közös pont. Remélem nyomjuk még együtt a jövőben! :-)
Harmadikként a Kill With Hate brigádja álhatott a színpadra, elég nagyot emelve a "téten", brutális darabolós deathmetállal. Róluk azt érdemes tudni, hogy tavaly megnyerték a Wacken fesztivál idehaza is megrendezett tehetségkutatóját, aminek eredménye képpen felléphettek odakint. Ide is ennek megfelelően hozták a kötelezőt. [tudjátok, ez az a buli, ahol a kisszínpad előtt vannak tízezren] :-) Azzal együtt, hogy én mondjuk az övéknél valamivel dallamosabb technikásabb deathmetált szeretem, nagyon jól működtek a számaik élőben, főleg annak ellenére, hogy bár sosem voltam egy hangzás miatt károgó típus, az Ő zenéjüknek ellensége volt a megszólalás, az alap ritmusképleteken kívül nem sokat értettem a lejátszott hangokból, minden esetre a fíling átjött. A Claps For Caroline jelenség egy hosszabb sztori, és sok esetben könnyedén lerendezném egy "őket ugye nem kell bemutatni" közhellyel, de most merészen megelőlegezem magamnak, hogy itt talán többen még nem hallottatok róluk. Ők is egy 'core, saját bevallásuk szerint electrocore zenekar, amit nagyjából úgy kell elképzelni, hogy az alapvető breakdown-tukatuka-tisztarefrén-breadown-kezdelőről körforgásba elektronikus elemeket, de szerintem inkább mondjuk ki >>> diszkózenét kevernek, sejtem, hogy azzal a céllal, hogy mindkét színtérhez egyszerre szóljanak, és/vagy valami olyan fúziót sakkozzanak ki, ami az összeférhetetlensége okán lesz egyedi és figyelemfelkeltő. Azt szerintem egy percig sem vitatja senki, hogy ezutóbbi sikerült, olyannyira, hogy rövid idő alatt az egyik legmegosztóbb társasággá nőtték ki magukat a színtéren, különösen azáltal, hogy elég attraktív külsőségekkel is megtámogatják a koncepciót. Bevallom, én sem kifejezetten tartozom az elért rajongótáborhoz, de azt hiszem itt az ideje gondolkodó ember módjára állni hozzá, hiszen mindannyian ugyanarra a hegyre igyekszünk felmászni, csak más-más irányból. A srácok cuccait egyébként három földrészen terjesztik kiadók, jövőre pedig nyugatEu/Amerika turnéra készülnek, ez megint olyasmi, ami nem szorul magyarázatra. :-) A nálunk játszott koncert is ennek jegyében telt, a zenében ugye ízlések vannak meg pofonok, de a munka ettől még profi. :-)
A saját koncertünkről most sem írnék többet a kelleténél. Itt is volt pár gubanc. Szentinek a gitárja egyre többet hisztizik a több zenekar okán több beállításban történő használat miatt, nem volt könnyű rábírni, hogy azt a hangot adja amit kérünk. A dobot is elég csúnya rendetlenségből kellett újraépíteni, de mégsem ez volt a legmarkánsabb különbség a "rutin" koncertekhez képest, hanem a ránk általában egyáltalán nem jellemző GANAJ részegség. :-) Most már röhögök a dolgon, de akkor azért zavart, hogy mindenki a felére lassult, és láthatóan nem jöttek ki az amúgy már milliószor elismételt lépések egymás után. Ettől még a zene megszólalt, és kifejezetten jó visszajelzéseket kaptunk, holott én például már rég nem éreztem magam ennyire kényelmetlenül színpadon. Szerencsére nem az én kedvem a tét. :-) A Lost Continent buliját arra is alapozva szekvenáltuk a végére, hogy talán Ők a legerősebbek helyi szinten, és tutira sokan megvárják Őket, de sajnos elég sok csúszás halmozódott fel addigra, és a lelki egyensúlyom elhúzódó visszaállítása okán pár percet leszámítva el is szalasztottam. Remélem, hogy nem haragszanak. Ennek ellenére nem kérdés, hogy jól tolták, megaztán a tagok egyéb munkásságát tekintve kvázi a második otthonuk ez a színpad, ahol nem tudnak hibázni. :-)
Az este egyéb részei jól működtek, a Dürer Kerttől mindenben a legtöbb segítséget kaptuk, ahogy már írtam korábban, jó kis nosztalgiázást rendeztünk Janóval, Bence is elkirándult a kedvünkért, amiért azért még lógok neki egy túrórudival. A mörcsben Vellai Ricsi, a színpad mögött pedig Virág Tomi tartotta a frontot, akiknek innen is köszönjük, lávcsi van srácok!! Bezárt a bazár, mire mindennel végeztünk, eszközöltünk még egy öltözői kupaktanácsot, a pakolás és a hazaút pedig már csendben zajlott. Előbb elvetettük, aztán mégiscsak életre kapott az afterparti vedelés gondolata, hazaérve hármasban délután kettőig verettük...rejtély, hogy maradtunk idáig életben. :-)
Végre vidék! - felkiáltással készülődtünk a következő hate-re. Orosháza és Túrkeve, és persze új megfejtések vártak "tárt karokkal". Nagyjából az egész turnén téma lesz, hogy a srácok már minden szabadságot elégettek a tavaszi/nyári programjaikra, így péntekenként muszáj megvárni a munkaidejük végét, ennél korábban nem indulhatunk. Tekintve, hogy mindenki a mi cuccunkon játszik, és nem egy útvonalon a távolabb eső állomás került előrébb, ez bizony komoly gond. Értem ez alatt, hogy ki vagyunk centizve, sietünk, nem hibázhatunk, nincs időnk javítani. A leggyakoribb, legkézenfekvőbb lecsapódása ennek az útközben történő "pihenőkön" való huzakodás, nehéz úgymond együtt menstruálni "egyeztetni óráinkat" a toalett/cigaretta/kajapia szükségletek terén. Ez kifejezetten az én "hibám", annó éveken keresztül nemzetközi fuvarozásból éltem, ahhoz szoktam, hogy teletankolok, és akkor állok meg legközelebb, amikor elfogyott, ehhez nyilván nem sokaknak van segge türelme a társaságban. Orosháza esetében ez még megfejeltetett azzal, hogy senki nem ért rá részt venni az előkészületekben, vagyis cső egyedül pakoltam, és gyűjtöttem be a bobokat, ami nem mondhatnám, hogy fenékig tejfel. :-(
A Fradi pályához beszéltünk meg találkozót, többé-kevésbé pontosan oda is ért mindenki, aztán az utat is nagyjából zökkenőmentesen letekertük, csak néhány helyen kellett megállni térképezni, ahol elbizonytalanítottak a jelzőtáblák, ezzel a prosztataproblémák is megoldódtak. Orosháza nagyobb város, mint amilyennek látszik, kifejezetten nehéz volt megtalálni a helyet, főleg ahhoz képest, hogy már harmadjára jöttünk. A zenekarok katonás rendben megérkeztek, de a hangosítók még egy másik buliról tartottak éppen hazafelé, úgyhogy ezzel nyertünk egy kis időt. Nyilván előbb kezdtük volna, ha lehet, de nem volt mit tenni. A gyulai illetékességű Colmena zenekar nyitotta a sort, különböző modern rock/metál feldolgozásokkal, őket követte a Kistópart Utca, akiket ugye jól ismerünk, és utána mi. Többen maradtak otthon, mint akik eljöttek, de szerintem jól nyomtuk, és akit ez érdekelt, annak sem hiányzott a sok fotelrocker. :-) A terem túloldalán gyönyörű lányok csapolták a sört, és irgalmatlan hangosan döngetett a cájg, nekem ennyi elég volt. :-) Zárásként a békéscsabai Scarecrow tolt még egy laza szettet, Őket is ismerjük már korábbról a környékről, a Cavalera-folklór groove metal vonalat viszik, sajátokkal és cover-ekkel vegyesen. Szerintem kurvajó kis banda, érződött ugyan némi összeszokatlanság, mivel nemrég tagokat cserélgettek, de ennek nemsokára nyoma sem lesz, és mivel még további 7 helyre is elkísérnek minket az ősszel [ezzel vezetve az ide vonatkozó statisztikákat], minden bizonnyal látni is fogjuk.
Az este pikáns része a koncert utánra maradt, amikor is a busz berakodásakor mellénk szegődött egy meglehetősen részeg - és agresszív - srác, hogy számon kérjen valami múltbéli dolgot, ami bántja a lelkét. Sajnos nem teljesen állt össze a kép, hogy miért is van megsértődve, arról számolt be, hogy nem jött össze egy koncert, amit a korábbi zenekarával közösen toltunk volna, de a tényekről hamar elterelődött a szó, miután az egésszel elsősorban Macit találta meg, aki nagyon finoman fogalmazva nem a megfelelő ember az ilyesmire. Tettlegességig nem fajult ugyan a balhé, de komoly érzelmi skálán mozogtak az indulatok, a fenyegetőzésen át a ríva fakadásig minden megvolt, és egy ponton már átcsapott gonoszkodásba, akkor már kimondottan megsajnáltam a szerencsétlent. Felbukkant az említett zenekarnak egy másik tagja is, aki mondjuk még annyira sem tudta megmagyarázni a dolgot, de segített levakarni rólunk a srácot, ezt innen is hálásan köszönjük. Remélem, hogy sikerült kialudni a dolgot, én senkiben sem szeretek tüskéket hagyni [feltéve, hogy túlélték a döfést]... :-)
Egész este dumáltunk róla, hogy a buli utáni első utunk a teszkóba vezet majd, de mint kiderült, annyira azért mégsem világi a metropolisz, hogy 24 órás teszkója legyen, így hát megindultunk Kevibe. Lőttünk pár megőrülős fényképet, paréjkodtunk, megbeszéltük, hogy ki-kibe volt szerelmes az este folyamán, volt egy kis parám, hogy egy szembejövő rendőrautó esetleg zokon veszi, hogy egész úton távolságival és ködlámpával igyekszem lokalizálni az útba integrált lövészárkokat, Mezőtúron pedig "lerobbant" a vonat az átjáróban, és negyed órát váratott, de szerencsére minden különösebb gond nélkül hazaértünk.
Haza. Mert Túrkeve az otthon. A mostani tagoknak már nincs annyi kötődésük hozzá, mint nekem, de amilyen módon és mértékben képesek vagyunk feloldódni, az több mint beszédes. :-) Kezdve a panzióval, kényelmes akár a punci, folytatva a reggeli kávéval, habkönnyű de izmos, bezárólag a haverokkal és a bulival. Csabival még a teszkó bebukásának környékén megdumáltuk, hogy elzarándokolunk a Dodó Pizzériába egy "bőségtálra" amit annó régen mindig toltunk, ezt asszem nem kell magyarázni, rizs, krumpli, és az étlapon szereplő ÖSSZES fajta húsból kettő. Köztünk így megy a buzulás. Vállaltan. :-) Annyi rondított csak a dologba, hogy a kollégát még előtte elszólította a kötelesség, ahová alvás nélkül ment szombat reggel, és nem is keveredett elő délutánig, amikor nekünk már jelenésünk volt a Tóparty-ban, mivel megbeszéltük, hogy korán lemegyünk, és még próbálunk egyet délután, amíg zárva tart.
Ez etalon ötlet volt. Kettőre lejött Balázs, az ŰVé kolléga, kinyitotta a helyet, kipakoltuk az ülőgarnitúrát a gyepre, berendeztük a helyet, hét ágra sütött a nap, pattintottunk egy sört [...monstert...], és rázendítettünk. Bemelegítésnek eltoltuk a már leámenzett új nótákat, aztán tartottunk egy nagy demó-hallgató áttekintést, és kiértékeltük a még feldolgozatlan ötleteinket. Jól állunk. Tényleg. Durván 6-ig, a hivatalos nyitásig nyúztuk, aztán kicsit összébb rakodtunk, és átadtuk a terepet a vetítővászonnak, azon "belül" is a magyar-román meccsnek, és elpályáztunk kajálni. Ekkorra már olyan éhes voltam, hogy az se számít, döglött-e. Megkaptuk, amit akartunk, hibátlanul. :-)
Kaja után Csabi hazament, hogy ledőljön egy másfél órára amíg a többi banda lejátszik, mivel péntek reggel óta nem aludt, és itt már bőven besötétedett, én meg visszamentem megfejteni. Végre személyesen is megismerkedtünk a Toportyán Férgek és a Painful Anger zenekarokkal is, állati jó formák, azonnal megvolt a közös hang, ment a sztorizgatás. A kezdés magasságában még Vincze Robikáék is rátettek egy lapáttal, miszerint két házzal arrébb bográcsolást rendeztek, és rám csörögtek, hogy ugorjunk át két zenekar között, úgyhogy még egy kis marhalábszár is besegített, hogy visszajöjjek nullára, utána pedig a teljes brigád csatlakozott a bulihoz. Valahol az események kellős közepére beesett az este WTF pillanata is, nem kisebb "ellenség" személyében, mint a NAV, akik ezt a remek időt/alkalmat találták megfelelőnek egy laza kis razziára, úgyhogy rövid időre lefagyott a buli, amíg egy rendőrbácsi és egy rendőrnagyonnéni felügyelete alatt interjúvolták az ŰVé kollégát mindenféle témákat feszegetve. Ha jól vettem ki néhány félmondatból, ez elsősorban munkavédelmi ellenőrzés volt, de nem tudom biztosan, a lényeg, hogy látszólag nem találtak problémát, csak ránk hozták frászt, úgy általában, hivatalból. Bravó paraszt. :-)
Leléptek, bepörkölteztünk, a bandák zúztak, elnökség volt. Mikor mi következtünk, megint csak megállt bennem a trágya, mert hirtelen olyan sokan és kollektíven eltűntek a helyiségből, mintha megfeledkeztek volna róla, hogy még csak este 11 van, de alig jutottunk az első nóta közepéig, és újra megtelt a hely, beindult a hentelés. Pár percig még formálódott a társaság, miután egyszer csak egy irgalmatlan attraktív hölgykoszorúban találtuk magunkat, akik egészen megdöbbentő módon a banda minden egyes rezdülését azonnal lereagálták, ez, egészen durván intim helyzet volt. :-) Lenyomtuk a műsort, és lé a zsebben :-D izzadtan mint a ló, komolyan mondom, eddig legjobb buli volt a turnén. Egy gyors hazacuccolás után pedig első alkalommal én is magamhoz vettem az üveget, és kiültünk a kanapéra a csillagos ég alá, ment a brigádolás, mindenki bró volt, esküszöm, óriási érzés. :-)
A szó legszorosabb értelmében kiittuk a sört a kocsmából, és még felugrottunk az egyik lelkes - ám ezidáig számunkra ismeretlen - arc pecójára egy teára, aztán úgy reggel 6 fele létjogosultságot nyert az alvás hipotézise is. :-) Meg volt ugyan beszélve, hogy még a délelőtt folyamán hazaérünk, és hasznosan töltjük a hétvégéből fennmaradt időt, de erre esély sem volt, a legviszketegebb kollégák is délután 1-ig feküdtek hullamerevségben. Toltunk még egy búcsúpizzát a Dodóban, és beugrottunk a teszkóba üdítőért az útra, aztán ráléptem a pedálra, és itthon találtuk magunkat. Kitaláltuk megint az okosságot, miszerint a sok-sok apró kis hülye elszólásokat, amik mindenkinél ott vannak, és rendszerint kiszívjuk érte egymás vérét, valamilyen rendszerben el kéne kezdeni adóztatni, hogy aztán abból induljunk galaktikus turnéra, mert hát a mennyiség okán ez a legkevesebb. Készült is egy árfolyam prognózis, még azért majd pontosítjuk. :-)
Nem volt gáz az elcsúszás, mivel a mostani hétvégét is itthon töltöttük, rápihenve az előttünk álló 4 bulis túrára. Mire mindenki hazaútját elrendeztük, megtankoltunk és elköszöntünk, már este is lett, és ülhettem le nyugalomban a vasárnapi szokásos NFL maratonomhoz. Győzött a csapatom, ennyi, mi kell még? :-)
Nem tudom mit írhatnék lezárásképpen...talán azt, hogy bocsi, rövidebbre terveztem. :-)
Itt folytatjuk, nomeg ott ahol abbahagytuk >>>

10.22. - Sopron - Bohémia
10.23. - Szombathely - Végállomás
10.24. - Pápa - Klastrom
10.25. - Csorna - Soós Kocsma

Gyertek koncertre!! :-)
Pusza!!
TGer

23:48.

Percek vannak csupán éjfélig, pont mint a Linkin Park első gyengébb lemezének címében, leülök ide, és elkezdek pötyögni. Csak párat kettyen még az óra, és 7 egész éve lesz annak, hogy az első igazi, hangos próbánkon annak idején zenekarnak mertük nevezni azt a fura kis társaságot, akikről ma már elképzelni sem tudom, hogy akkor és ott, vajon mi a huncut fütyit gondolhattak, hogy hol lesznek most, és mit csinálnak. Persze, ha visszalapoznék ennek a naplónak az elejére, rögtön kivilágosodna számomra, hogy milyen sokáig tartott, mire rendeztük a fogalmainkat a világgal, a felnőttéválással, és szinte utolsó sorban a zenész élettel kapcsolatban. :-) Egyszer már megtettem, istenverte élmény volt látni, hogy mennyi [és milyen] csodálatos, gyermeki álmot szakított szét azóta a valóság [és az ébrenlét]. DE, még mindig itt vagyunk. :-)
Hét éve ugyanekkor, egy ugyanilyen hűvös hajnalon Kecskemét felől érkeztünk "haza" Túrkevére. Akkoriban mindenhétvégés rutin volt Csabi és köztem, hogy ahol Akela koncert van, ott mi ott vagyunk. Egy elég sűrű bulin voltunk túl, ez elég sok mindent meghatározott, de most nem ide tartozik. Kollár Pisti barátunkkal, és Szijártó Zsoltival megrakodva autóztuk le ezt a kényelmes, 1 órás távot, majd miután Zsoltit kitettük otthon, a kevi strand parkolójában tértünk "nyugovóra", miután Csabi nem hozott magával lakáskulcsot, és nem tartottuk volna jó bemutatkozásnak az anyukájánál, ha felverjük álmából azon melegében. Az akkori, köreinkben legendás, kedvenc, szakadt, zöld Szuzukim üléseit próbáltuk az elképzelhető legkevésbé kényelmetlen szögekbe csavargatni, és elterelvén a gondolataimat arról, hogy mennyire kurvára rühellek autóban aludni, az egyre párásodó ablakokra rajzolgattam hülyeségeket, miközben azon mélázgattam, hogy úristen-mi lesz itt.
Nagy nehezen csak reggel lett, átgurultunk a kisújszállási vasútra, hogy Pistit becserélhessük az akkor érkező Janóra, aki az első években nyúzta kötelékünkben a mélygitárt. Az Ő tagsága már nem érte meg azt, hogy közönség előtt is igazán aktívvá váljon a banda, minden esetre nagyon is ott volt az kezdetkor, és a pénteki Düreres bulinkon ittunk is egy nagyot a régi szép időkre. :-) Csabival akkor még egyáltalán nem ismerték egymást, és komoly kérdés volt, hogy hárman képesek leszünk-e felépíteni, és persze működtetni egy távkapcsolatban élő zenekart, de nyilván ezt is az elején kellett kezdeni. Elő a hangszert, és mutasd mid van, haver. Nem bíztam a véletlenre, 5 egész, teljesen kész[nek értelmezett] nótával érkeztem, amiből három és felet már az első félórában kibasztunk. :-) De nem csak én vizsgáztam jelesre komolyanvehetetlenségből, a mai napig emlékszem Csabi arcára, amikor az első témákat pengettem, és ötlete sem volt arra, hogy most akkor mihez kezdjünk az egésszel. Ő akkor már bejáratott haknidobos volt, több zenekarral a háta mögött, több száz betanult 80-as-90-es évekbeli metál klasszikussal a fejében, de ez Neki is új volt, emlékszem, ahogy elhangzott az azóta is aktuális kérdés: "Hogy a faszomba kell saját zenét játszani??" :-)
Node bárhogy is volt, jó hangulatban telt az első napunk, megfejtettük a mindent, pizzáztunk a Dodóban, leszűrtük a lényeget az első két dalhoz [akár ismerhetitek is azt a két nótát, aminek az alapjai túlélték a lomtalanítást], és magabiztos "jövő héten folytatjuk" kijelentések mellett köszöntünk el egymástól, és indultunk haza Pestre. Csak hogy egy orbitális közhelyet is elsüssek a biztonság kedvéért: a többi már történelem. :-)
De nem csak ennek van most évfordulója, illetve majdnem-évfordulója. Szombattal bezárólag kereken 1 éve nem frissült a blog, szégyen szemre még az év végi összesítőt is leszartam, és bár ennek a bizonyos hanyagságnak egy - a zenekaron teljes mértékben kívülálló oka volt, azért van egy kis lelkiismeret furdalásom. :-)
Tudjátok, hogy általában milyen részletességgel írok a koncertjeinkről és egyéb kalandjainkról, most rögtön le is szögezném, hogy ez ebből a távlatból már teljesen kizárt, így efelől ne aggódjatok, igazság szerint a fele sztorira már nem is emlékszem, a másik fele meg nem biztos, hogy olyan, ami ne történt volna meg korábban, ergó nem érdemes új karaktereket pazarolni rá. :-)

Tavaly ősszel nem kifejezetten turnéztunk, de azért megfordultunk itt-ott, például Egerben, ahol a valaha volt legszélesebb skálán hullámzó közönség fogadott. Óriási szkinhed pogótól elkezdve, az veretőselektronikás afterpartira váró, órájukra gyakran pillantó diszkósokon keresztül, breakdown-közben-cigiszünet címszó alatt az utolsó emberig kiürülő teremig bezárólag minden volt, csak pislogtunk mint hal a szatyorban. Ennek ellenére kellemes az emlék, ha arra jártok, mindenképpen igyatok meg egy sört a Gödör Kult Klubban, nem hazudok, az ország egyik leg"cool"abb atmoszférájával rendelkező klubja, remélem nem utoljára jártunk ott!
Volt egy szokásosnak mondható körünk Dunaújvárosban, ahol a lyánok sütöttek nekünk sütit, a szülővárosunkbeli Tóparty Sörözőből pedig hazavihettük a helovíntököket, amik szépen világítottak, de két nap múlva úgy megrohadtak, mintha egész nap Obituary-t bömböltettem volna a lakásban. :-) Az ősz legkalandosabb történetét egyértelműen a Békési Rockzenekarok Találkozója hozta meg, ahová megérkezvén elszállt a mikrobuszunk elektronikája, és ott ragadtunk éjszakára. A babona, miszerint a legtöbb szívással, elromlással, gondatlansággal összehozott bulik a legjobbak, tökéletesen működött, a szervezők pedig PÉLDAMUTATÓ módon segítettek a lehető legkisebb lelki sérüléssel megúszni a dolgot, elszállásoltak, gondunkat viselték, leköteleztek! :-) Másnap egy kis közúti veszélyeztetés, egymással ordítozás, garantált megfázás után egy generátor csere tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés. Volt egy szintén szokásosnak mondható koncertünk a Dürer kistermében is, és ahogy kezdtük, úgy fejeztük be az évet: Esztergomban, a Sport Alsóban. Zsír volt.
Az év végi elszámolásban olyasmikről esett volna szó, hogy időközben Bence kilépett a zenekarból, így a hatfősnek kimondott felállásunk mindössze 3 koncertet ért meg. Ez így önmagában elég szarul hangzik, de nem mondanám, hogy rossz döntés volt, inkább örülök, hogy tovább tudtunk lépni. Igazából most először "beszélek" erről "nyíltan", mivel az események sodrásában úgy döntöttünk, hogy ennek nem rendezünk nagy bejelentést, és a szokásos ezzel járó drámát, még ha Bence, a posztjából, a köztünk eltöltött időből, és úgy általában a hozott eredményeiből következve meg is érdemelte volna. Tulajdonképpen Ő is ezt preferálta, hogy egyszerűen csak eltűnjön az alvégen és kész. Mindig is meghatározó tag volt, szerintem Ő maga sem tudja, hogy mennyire, csak voltak pillanatok, amikor inkább negatív dolgokat hoztunk ki egymásból. Hozzáteszem, amióta nem zenélünk együtt, én személy szerint úgy érzem, közelebbi barátomnak tekinthetem, mint bármikor ezelőtt. Maci természetesen azóta is lelkesen ellátja a feladatokat, ez is ott volt Bence szempontjai között, ami az időzítést illeti, így a lehető legkevesebb gondot okozta a távozással.
Szilveszter környékén, csak úgy önszórakoztatásból nekifutottam, hogy kigyűjtöm egy nagy, mindent átfogó statisztikába a 2013-as évünk ÖSSZES számszerűsíthető adatát, kezdve a teljesen alapvető költségeinktől, az egy év alatt 5 különböző felállásban történő koncerteken keresztül olyan fun fact-ekig, minthogy a próbákon cirka 70 bögre kávét toltunk az arcokba, és amíg Malajziából, Indiából, Szingapúrból, Kirgizisztánból, Irakból, Szenegálból és Vietnámból több lájkolónk is akad a fészbukon, Franciaországból mindössze 1. :-)
A '14-es évet az Akela vendégeként avattuk fel a Wigwamban [bocsesz...Club 202-ben], ahol az anyukám fennállásunk óta először látott élőben zenélni [és nagyjából ez volt az este legérdekesebb része], aztán egy apró, de annál szélsőségesebb országjárás keretein belül Sopronban, Sátoraljaújhelyen, és Szegeden kérdeztük meg Rohan Lovasait, hogy mi újság a határon. Istenemezdekurvaerőltetettvolt. :-D Közben persze csináltunk néhány - szerintem legalábbis - kizárólag ránk jellemző anti-kreatív kis hülyeséget, minthogy elmentünk a Csillag Születik válogatásra, TELJES színpadi felszereléssel a hátunkon, aztán amikor elolvastuk a jelentkezés feltételeként kézhez kapott szerződést, úgy vágtuk be magunk után a forgóajtót, hogy csak úgy reccsent. Rommá zabáltuk magunkat a Bádog Gundelban próba előtt, aztán kézzel rajzoltunk tortát Mapó szülinapjára, és hasonlók. De hát ezek csak hétköznapok. :-)
A nyárra 7 koncert gyűlt össze mindenféle körülmények között, ami az eddigi legaktívabb nyarunkká tehette volna az ideit, de sajnálatos módon különböző összeférhetetlenségek okán hármat le is kellett mondani közülük. Szenti nyaralása is betett a programnak, 4 egész embert fogyasztottam el beugrókeresés címszó alatt, mire egymásra találtunk Sanyival, aki végülis visszatért a zenekarba egy koncert erejéig, és akivel nagyon király volt újra együtt zúzni - Szabadszálláson. Balatonszemesen aztán ismét eljátszottuk ugyanazt a parát a busszal mint tavaly, annyi különbséggel, hogy most a tolóajtót sikerült lezúzni. :-) A koncert szerencsére kiválóan sikerült, és ismét a szívünbe zártuk a RockPart[ra átkeresztelt] fesztivált, izgatottan várom, hogy mi lesz jövőre!! :-)
Szolnokon, és Kecskeméten jártunk még fesztiválozni, ahol ugyan kicsit nehezebb leosztásból, de próbáltuk kijátszani a legtöbbet. Előbb a színpad lejtett, utóbb pedig elvesztettük a pirotechnika szüzességünket is. :-) Kösz mindenkinek!! :-)
Na...és mi a fasz van a jelenben? Végre elérkeztünk ehhez a kérdéshez is. :-) 1:39 lett, mire összepötyögtem ezt a mennyiséget, és mivel a szöveg megszületése után rendszerint a képek válogatása következik a blogger szakmában, még órák vannak hátra a publikálásig, és emlékeztetnem kell magam, hogy születésnapunk van, és szereznem kell valahonnét egy tortát [HACSAK valaki meg nem teszi helyettem]. A jelen csak ez. :-) Illetve nem egészen. A múlt héten Esztergomban, tegnapelőtt pedig Pesten játszottunk, egy - a jelen állás szerint - 17 állomásos turné első két koncertjét. És ez most nekem nagyon bejön. Elmondom miért. Sokadjára turnézunk már, és régóta nem kergetem már azokat az illúziókat, hogy akármikor történhet valami ami meghozza az áttörést, és hirtelen egyik pillanatról a másikra majd "lesz belőlünk valaki", de most, olyan közhangulat uralkodik bandán belül, amire esküszöm, még nem volt példa. Soha nem látott, kiegyenlített munkamegosztásban szerveződik a körút, nem csak azt teszi mindenki hozzá amit tud, hanem amit szeretne is. Segítjük egymást, és majd' minden kérésre igent tudunk mondani egymásnak. Ez csodálatos. Tényleg. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de így még sosem dolgoztunk, úgy érzem, valami összeért most a csapatban. És ha rajtam múlik, ezt ezerrel magunkkal visszük a színpadokra is, remélem, hogy meglátjátok! :-)
Kár is tovább ragozni, itt vannak a dátumok, hosszú időre visszamenőleg frissítettem a galériát is, böngésszetek, tervezgessétek, hogy hol találkozunk!!

Köszi a köszöntéseket is! :-)
Pusza
TGer

Hejhó!!

Lassacskán ideje utolérnem magam ezzel a vándorkrónikával, mivel ezen a hétvégén már klubbulizunk, és így is elég nehéz összekaparászni az emlékmorzsákat... :-)

A Sz.A.R. fesztivál véres zsír volt, de hamar tovább kellett lépnünk, mert a következő buli kisebb fajta bizonyítási vágyat is felébresztett bennem [ideje tán' visszavenni arcból?...lehet :-)], hiszen olyan kiváltságban lehetett részünk, amiben nem sűrűn. A Zöld Pardon ugyan sosem tartozott a kamaszkori törzshelyeim közé, de azzal együtt, hogy majdnem kizárólag sztárzenekarokat játszattak, azért mindig is referenciapontnak számított. Az utóbbi két-három évben sokat fejlődött a város a nyári klubozást illetően, nincs már az a "levegőt sem kapunk a fesztiválok mellett" dolog, mint régen. A Dürer Kert, az A38 tető, a Park megnyitása, meg a ZP, akármekkora jackass is volt a bezárása/költözése körül, faszán kiszolgálják a nyáron is itthon sinylődő réteget, igény is van, örülünk. Értelem szerűen, bármilyen, minimálisan is ambíciózus zenekar, ezerrel feni rá a fogát, hogy ebből kiharaphasson egy magának való darabot. Nyilván mi is. :-)
Bár lehet, hogy nem túl "etikus" a szervezésről mesélnem, azért arra mindenképpen szeretnék egy kicsit látványosan büszke lenni, hogy a dolgok olyan gyorsan összeálltak, hogy előbb írtak ki a honlapra, mint az Akela előzenekara, minthogy erről a tagokat értesíthettem volna. Elég régen nem csináltuk ilyet [márminthogy nem kérdezek, csak közlök], úgyhogy rohadtul bennem volt a drukk, hogy mindenki ráérjen, de mázlim volt. Köszönet érte Király Zolinak, aki az egészet a vonal másik végéről vezényelte, nagyon begerjedtünk a lehetőségre! :-) Omász Peti nevét sem hagynám ki semmiképp a listáról, mivel az én feladatom volt flyer-t készíteni, de mikor kiderült, hogy nyomdakész minőséget szerettek volna, mi már Szabadszálláson üdültünk és egyedül Hozzá fordulhattam. Kértem, hogy ne fáradjon semmi komoly/bonyolult/egyedi cuccal, de mégis, egy fullos, kézzel rajzolt grafikát küldött, és mire hazaértünk, már ki is nyomtatták. Szentivel aztán, gatyarohasztó hőségben körbesétáltuk velük a fél várost, és adtunk a pofájának. Ezen aztán ne múljon. :-) Jól jött ki a lépés a pronyóciót illetően, mivel még azon a héten hivatalosak voltunk a Tilos Rádióba is, ahol Plaskovék egy vérmenő új műsort indítottak a megboldogult Gorezone helyét átvéve. Elmeséltük a Sz.A.R.akodást, és, hogy mit tervezünk "legközelebb". A többi szimpatizáns fanzine-webzine-mötálportál is sokat segített, úgyhogy ezúton is köszi!! :-)
Azóta, hogy hatan lettünk, vagy ötvenszer fel lett vetve, hogy visszamenőleg is kéne egy ráncfelvarrás a műsornak. Rendesen szétosztani az énekesek szerepeit, beleirkálni itt-ott a dalokba, hozzátenni/csűrni/csavarni. Ez kábé mind az ötvenszer be is szopódott. Az utolsó kétségbeesett próbálkozás a koncert napjára került VOLNA, de a Szolnoki elaludta a reggeli vonatot. Az ilyesmin mindig van köztünk egy kis marakodás. Nem tűnik valódi problémának, de mégis. Tudjátok, homokszem a gépezetben. Néha azért fárasztó soha hátra nem dőlni...mint aki jól végezte dolgát...
Azért van pozitív oldala, mivel még előző este elintéztem mindent, így a gyakorlás híján rápihenhettem a mérkőzésre. Az előkészületi fázissal egyébként is órákat el lehet baszni. Összeállítom/kinyomtatom a trekklistát, megírom az artiszjuszos papírt [hátha majd egyszer észbe kapnak, jól fog jönni egy kis nyugdíj kiegészítés :-)], ellenőrzöm az elemeket, kábeleket, megszerelem/megtisztítom amit kell, listát írok, hogy mit kell elvinnünk és mi marad itthon, aztán többé-kevésbé útra kész kupacba halmozok mindent. Éjfél tájban még Mapettnek is főztem egy adag húrt, mert mostanában rászokott, hogy letépkedi őket, és rohamosan fogy a készlet amit még a stúdiózáskor halmoztam fel [ott ugyebár nem szakadások indokolják a cserét]. Érdekes egyébként, hogy sokszor úgy érzem, a zenekari fészbuk oldal szinte kizárólag fotóblogként sikeres. Erről a fazékban rotyogó mosogatószerről is lőttem egy képet, és pár perc alatt behozott egy tonna lájkot az éjszaka közepén - ráadásul pénteken - miközben a híradás célú posztok rendszerint a kutyát nem érdeklik. Na mindegy, reméljük, a közölt értékek csupán tájékoztató jellegűek. :-D
Valamikor kora délután megjött Bence, nem volt épp a legjobb bőrben. Előző este a szó legszorosabb értelmében betegre itta magát. Kicsit ugyan magyarázkodott...de mindannyian tudjuk, hogy megesik az ilyen. :-) Elmentünk Szentihez a buszért, aztán nálam csatlakozott Maci is. Ő már kevésbé bízta a véletlenre a jövőnket, kinyomtatta a dalszövegeket és nyakon csípte Bencét, hogy azért csak dumálják meg legalább, hogy hanyas a kabát. :-) Közben bepakoltunk, és gó. Ugyan én bírom az utazgatást, de most valahogy örültem, hogy csak a "szomszédba" megyünk. Akeláék már felpakoltak mire beértünk, és a beállásuk is haladt a maga útján. Elintéztünk a formalitásokat, közben a többiek is beszálingóztak. Bájx személyében lett ródom. Egészen fura érzés. Mondjuk nem volt sok dolga, de azt lelkesen csinálta. :-) Sok időnk volt még kezdésig, úgyhogy mindenki szétszéledt megkeresni a maga brigádját. Velünk egyidőben zajlott a Dürerben a Tattoo The Sun névre hallgató rendezvény, ami már kisebb népünnepélynek számít így a pesti nyárban, és sanszos volt, hogy a szimpatizánsok tetemes részéről le kell majd mondanunk miatta, de szerencsére azért nem lett olyan látványos, mint gondoltam.
Mire elkezdtük, már bőven megérkeztek az Akelások is, úgyhogy nem a kongó ürességet visszhangoztattuk. :-) Király volt, energikus, de azért kellett néhány nóta, mire megéreztük egymást. Ezek a hatalmas színpadok mindig ilyenek. Dinamikus kontroll, sugárban lövi a hangot, ha előtte állsz mindent elnyom, a holtterében síri csend van. Messze vagy a cucctól, métereket kell rohannod, ha elfelejted, hogy csatornaváltós rész következik. A srácokkal nem nézünk egymásra, messze vagyunk, alig vannak átfedésben a mozgástereink. Amit nem hallasz, arról nem tudsz. És még sorolhatnám. Bizonyára beletanulunk majd egy idő után, ha több jut ebből, mint évente 1-2.
Az előzenekaroskodásból úgy általában sok különböző dolgot ki lehet hozni. Most magam sem tudnám eldönteni, hogy mit sikerült, de úgy láttam, hogy azért örültek nekünk. Ilyenkor van lehetőség minden lényeges szempontból meglepni a közönséget, pláne, ha hasonló módon távoli generációk és műfajok között kell hidat építeni. Kiskunfélegyházán azt gondolom, hogy könnyebb dolgunk volt. Úgy tartja a "mondás", hogy az ácsorgó közönség legalább olyan jó, mint az őrjöngő, mert Ők vesznek lemezt. Ugyan mi lemezt nem árulunk, de a pólóeladásban tetten érhető volt a dolog, és a most elkészült új matricákból is elég sokat szétosztogattunk. Buli után sok haverral futottunk össze, és azt - a sajnos szintén nem keveset - leszámítva, akik lekéstek, azért kaptunk vállveregetéseket. :-) A ZP megtámogatott minket egy kis fogyasztással, úgyhogy lepakolás után átficcentünk a vip részlegre, ahol már le volt adva a drót, hogy jön a fosztogató horda. :-D
Sofőr létemre úgy döntöttem inkább kajálok, mintsem, hogy illegalitásba vonuljak [vagy még rosszabb: üdítőre költsek, a backstage-ben amúgy is kaptunk egy csomó kólát], szóval kértem egy pizzát. A választék a szokásos volt, és bár a magyarossal nem igazán lehet mellélőni, mégis, meg kell dicsérjem, nagyon frankó, igényes, éttermi színvonalat produkáltak, és kiszolgálásban is. Ez a részleg egyébként teljesen fullos, már-már a sznobizmus határait súrolja. Mind a berendezés, mind az étel/ital kínálat tekintetében, sőt, még a buliból sem von ki teljesen, mivel mindenütt lapostévék, amiken a helyszíni kamerák képén a fal túloldalán zajló koncert látható. De ülhettünk volna az emeletre is, ahonnét ráláthatunk a színpadra. Ennyiből egészen biztosan többet tud az új ZP mint a régi, bár az elszeparáltsága kicsit fura. Nem is tudom, hogyha csak úgy kitalálnám a semmiből, hogy eljövök ide vacsorázni, az miféle úton-módon valósulhatna meg. Nem igazán rakják ki a kirakatba, nem is tudom, hogy miért.
Mivel megvan az a szokásunk, hogy csak szépen, óvatosan vegyítjük a baráti köröket, és itt ráadásul kiemelkedően sokan voltak, ebből sem lett családi vacsi, mindenki fogta, amit akart, és szétszéledtünk. Amíg az Akela játszott, a cuccunk egy része is a közösben maradt, úgyhogy elfílingeztük még ezt a kis időt, utána dumáltunk valamennyit, összeszedtük a cuccokat és elköszöntünk. Maciék átnéztek a Dürerbe, elcsípni a tetkós buláj maradékát, Bence még mindig rajta volt az epic-hangover-ön, úgyhogy megcsípett egy vonatot, Csabiék maradtak még sörözgetni, Mapóék hazatolták a bicajt. Szenti elég morcos lett a végére, mert valamiért azt hitte, hogy időben elszabadul [ögyömapicisziveckídötédöskicsicsillagom], és a haverjai valami parkban-ivászatra is várták. Elvileg engem is, de én ahhoz már előre kevésnek éreztem magam, hogy hazaérve, cuccolva, buszt visszavíve, és a saját kocsimat hazahozva is még újból elinduljak az éjszakába. Minden esetre Bájx még vevő volt pár sörre, úgyhogy lerakódtunk nálam, és dumáltunk.
A leírásból úgy tűnhet, hogy az átlagosnál is átlagosabb dolgok történetek ezen az estén, de ahogy utólag kiértékeltük, az év egyik legjobb bulija volt ez. Ez alkalommal ugyan elmaradt az a bizonyos adrenalinfröccs, nem történt semmi, amit "kalandnak" kategorizálnánk, és ami számomra az élet sóját jelenti...viszont minden patent módon működött, mindenki örült mindennek, és nem volt bennem aggodalom..."para". Ritkán élem ezt meg ilyen "pozitívan", megnyugvással. És felfedeztünk valami újat. :-)
Snitt. Személy szerint eléggé utálom ezt a nagy előregondolkodást, amit az ipar [és persze a benne sodródó emberkék] folytat[nak], de mivel muszáj, így még tavasszal/nyár elején egy délutánon leültem egy kávéval üzeneteket küldözgetni. Hangos "Adjunk a látszatra!" felkiáltások mellett, főként olyan fesztiválokat kerestem, amik vagy most indulnak a nulláról, vagy még a bereklámozás előtt állnak, vagy kellőképp kicsiben gondolkodnak ahhoz, hogy egy kategóriánkbeli zenekar már jó fogásnak számítson, vagy mindezek tetszőleges keveréke. Egy nyúlfarknyi szöveg, egy tonna link, és mindenkinek elküldöm, aki él és mozog. Ha a név nem is mond nekik semmit, úgyis csak a legegyszerűbb dolgoknak néznek majd utána. Hány koncert, hány lájk, és profi-e a felvétel, vagy DIY. Az igazság az, hogy az egyedüli lehetőség, amit ezen az úton-módon sikerült megfogni, a balatonszemesi Rock Beach Fesztivál lett. De totálra megérte! :-)
Ezt a bulit már azért bőven árnyalták bonyodalmak. Először is az, hogy sokáig nem tudtuk, hogy a fesztiválon belül mikor játszunk. Ez azért sem volt mindegy, mert mindenkit a világ végéről kellett előráncigálnom. Péntekre kerültünk végül, és nem könnyen, de megfejtettük, hogy mindenki ott legyen. Szenti azon a héten már Horvátországban lazult az ősökkel. Őt ugyan haza tudta dobni egy ismerőse, aki tök véletlenül jött pont akkor pont vissza, de a buszt a család használta. Egy jó darabig úgy volt, hogy Csabiék Túrkevéről hoznak egy másikat, amibe bedobhatjuk a motyót, épp csak mi nem férünk be, aztán amikor ez is bedőlt, újra a pilisi kolégákhoz fordultunk. Szenti a "stoppal" egyenesen placcra vitette magát, Csabiék meg kitalálták, hogy végigtolják a fesztet, úgyhogy inkább vasúti kedvezménnyel élnek oda-vissza.
Úgy döntöttem, hogy végképp elébe megyek a hibalehetőségeknek, és már korán reggel felmentem 'Vörösvárra, elhozni a buszt. Egy kellemes és egy kellemetlen meglepetés fogadott. A kellemes az volt, hogy nem a "szokásos" buszt kaptuk, hanem egy jobbat, a kellemetlen pedig az, hogy a csávó elmondása alapján, egyetlen apró hibája van, mégpedig, hogy a csomagtér nem zárható. Elsőre nem kifejezetten paráztam rá, amúgy sem szoktunk a zárakban megbízni, ha ott is hagyjuk bárhol a tele járgányt, mindig úgy parkolunk, hogy ne is lehessen kinyitni. Elintéztük a papírmunkát, és kifaroltam a telepről, már az első száz méteren azon kaptam magam, hogy 120-al megyek, mondom fúbazdmeg. :-) Pedálok-kormány-váltó-kilátás-ülés-külalak, WOW. Eddigi legjobb buszunk [gondoltam magamban]. A délelőttöt a szokásos előkészületekkel töltöttem, majd miután beesett Bence, leugrottunk a boltba. Visszaérve már a kapuban várakozott Mapett, gondoltam, hogyha már úgyis itt vagyunk lenn, gyorsan megmutatom neki ezt a zárat. Persze Ő ilyenkor azonnal bedurran, mint a villanykörte, namaaajdazténmegoldóóóóóóóóóómöh. :-D És ténylegesen meg is oldotta, kinyitotta az ajtót, szaszerolta egy fél percig a bilincset, aztán a fogadó felét is, itt egy kattintás, ott egy pattintás, namostpróbáldki!, és hoppá, zárva van. Elismerően csettintettünk, senkivelünknemgecizik, ennyi volt, pipa. :-)
Nem várakoztunk már senkire, a többieket menet közben kellett begyűjtenünk. Bepakoltunk, kattant a frissen megfejtett zár, minden zsír. Macihoz mentünk először, aki ugyan nem volt otthon, de a barátnőjét, Timit szedhettük fel elsőként. A terveik szerint a fesztivál után egy rokonozós/barátkozós/bebaszcsizós hétvégét bonyolítottak Balatonkenesén, ahova majd átdobjuk őket este, Timi ehhez fel is készült. Tonna kaja, tonna pia, és persze a fél lakás egy bőröndben, de hát csak nőből van Ő is. :-) Egyébként megdöbbentően bámulatosan pozitív leányzó. Amikor úgy nagyjából tavaly év vége magasságában először találkoztunk, én egy "kicsit" be voltam baszva, és éppen a következő lemez, kötelező-nőgyűlölő nótájának szövegén tervezgettem-ötletelgettem, és...hát...Timi seperc alatt kiszedte belőlem a bánatomat. Olyan kedves volt, hogy - viccen kívül - elbőgtem magam. Szóval zseniális. :-)
Kimentünk a vágóhíd utcai próbatermekhez, mert Mapó elfelejtett bőgőfejet kölcsön kérni [a sajátja finoman szólva nincs a helyzet magaslatán], mivel Maci onnan egy köpésre dolgozik, egyszerűbb volt oda irányítani. Pakolás, cigi, szendvics, és indultunk tovább. Az M7-es ilyenkor nyáron egy 270 kilóméter hosszú Hungária körút, úgyhogy nem volt egyszerű menet. Mire leértünk, Maci és Bence rendesen kimosták az agyunkat különlegesebbnél különlegesebb telefonról villantott zenékkel. Minimális keresgélés után meg is találtuk a helyünket. Az utóbbi években volt néhány markáns elrettentő példa, ami azt sugallta, hogy a Balaton-partra képtelenség metált vinni. A legutóbbi ilyen kezdeményezés idején még örültem is neki, mert egy időbe esett volna valamivel, amiben mi is érdekeltek voltunk, de sajnos mi is a sorsukra jutottunk. Ide belépve azonban semmi nem utalt rá, hogy bármiféle botránybafulladás készülődne, sőt, kompromisszummentesen profinak tűnt minden. A szervező koléga robogóval ingázott az egyes intézkednivalói között, egy rövid útbaigazításon és a passzaink/karszalagjaink/rendszámazonosítónk borítékban történő hozzámvágásán kívül nem is volt velem több dolga, egy félmondatban örült, hogy megérkeztünk, és viharzott is tovább. Micsoda sztahanovizmus. Respekt! :-)
A helyszín maga valahol egy sporttelep és egy kutyaszarató park metszéspontján helyezkedett el. Kitudja, hogy festett volna a színpadok és a tereprendezés nélkül, nem volt sok derékszög, én a magam részéről kicsit el is veszítettem a térérzékemet. Kissé árnyalta a dolgot, hogy alig-alig lézengtek emberkék a büfék körül, és a színpadok közül is még csak egy [a miénk] volt műsoron, de ezt azzal magyarázták, hogy még korán van [és tényleg: délután 3 körül voltunk], és mindenki a strandon van. Ez utóbbi sem volt kamu, tényleg mindenki a strandon volt, de nem csak az irgalmatlan brutális hőség miatt [igen, ez pont abban a pár hétben zajlott], hanem mert a fesztiválnév ellenére combosan kihagyták a balaton-parti helyszín ziccert, sőt, a strand, mint később kiderült, egész messze, egy bő 20 perces sétányira van. Persze nem kétlem, hogy volt erre okuk, háromból két színpad igencsak nagy volt [a másik kettő], ezeket messzebb is kell vinni egymástól, meg aztán a húzónevekre vártak is emberkéket bőven. Volt néhány aranyos, "trendi" ötletük, például egy okostelefon-alkalmazás, ami a Pogo-méter nevet kapta, és a zsebben történő rázkódás alapján mérte, hogy melyik bandára zúztak a legnagyobbat a felhasználók. Érkezésünkkor rögtön ketten is letöltötték, de sajna még nem működött. :-)
A "mi" színpadunkat a pronyóció során hívták egy darabig tehetségkutató színpadnak is, de ebben legfeljebb annyi volt a tehetségkutatás, hogy az utolsó idősávba kerülő bandát [minket, legalábbis ez nap] kivéve fészbukszavazással lehetett bekerülni. Azok akik nyertek, már kora délután rázendítettek itt a kis[későbbi szponzornevén: Hell]színpadon. Nem volt valami hálás feladat, az a pár emberke is aki kitartott, szerintem csak arra gondolt, hogy dekurva meleg van, és dekurvára sörözne inkább, viszont olyan kevesen vannak, hogy ő maga is zavarba ejtő mértékű reflektorfényt kapna, ha megkísérelne angolosan távozni. Mi sem számítottunk semmi jóra, de mivel időnk még volt bőven, ezért elkezdtük leinni a leinnivalót. :-) Úgy döntöttem, ma sem kísértem a sorsot, és kértem egy alkoholmentes Szalon-t [igazából az egész feszt mindenestől pécsi háttérrel működött, így a sör is], hát ezt nem gondoltam át eléggé. Ez a "sör" valami botrány szar. Pedig a márkával nincs bajom, a 'maratoni időkből szép emlékeket [?] őrzök róla. Átnyergeltem a radlerre, később a vízre. Mindkettőből adtak egy tonnával. Szépen lassan azért lepörögtek a másodpercek, és mivel ezt a színpadot minden fellépő a sárga földdel bezárólag önkeze által kellett felépítse, próbáltunk időben neki állni. Ekkorra tartogatta az este az egyetlen, mindent meghatározó fordulatát >>> visszamentünk a színpadhoz, és a ragyogóan, szerszám nélkül, diploma nélkül, gondolkodás nélkül, elemi ösztönökből megberhelt csomagtér zár nem nyílt ki. >WaddaFax??!!< Hát igen. A következő két óránkat ez...khm...fémjelezte. :-)
Próbáltuk a kulccsal, a távirányítóval, bal kézzel, jobb kézzel, ugyanazzal a fasszal, külön-külön és együtt is. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgot kipróbáltunk, és nem. Közben persze az összes technikus, biztonsági őr, szervező, és szervezetlen, és barátnő, és szúnyog megpróbált segíteni, de nekik sem ment. Volt a körben a "kötelező" ezermester nagy öreg, aki valaki jelen-nem-lévőnek a faterja, és mindenhez ért, de persze ez Őt is megakasztotta. Egy amerikai vígjátéksorozatban [tudjátok, ahol alákeverik a röhögést a "vicceknek"] ez, mint alapkonfliktus, 1.0-ás közhely lenne. De így, és itt, és ekkor...beszarás. Felhívtuk az összes elképzelhető szervízt és szerelőt és szakit, aki csak fellelhető volt, de vagy csak megadtak egy számot, ahol megadtak egy számot, ahol megadtak egy számot, vagy addig jutott a problémánk megértésében, hogy tisztázza a végkimeneteltől független kiszállási díját. Szopjanak lovat...
Hadd jegyezzem meg, mielőtt átlépnénk a megoldási fázisba, - hiszen a képek már jó előre elszpojlerezték számotokra, hogy a koncert nem maradt el - hogy mindez idő alatt PÉLDÁTLAN szervezői segítőkészséget tapasztaltunk, és ugyan az előre lebeszélt paraméterek közül kivételesen könnyű volt kilépni [a színpad utolsó zenekaraként, délután 5-től], én elmondhatatlanul nagyra értékelem, hogy nem küldtek el a véres rohadt gecibe messzeségbe, hogy mit balfaszkodunk mink itten. Bármilyen más fesztiválszervező megtette volna. Még, ha nem is pont ezekkel a szavakkal. Az lett a feldobott alternatíva, hogy toljuk át az egészet késő éjszakára, addig valahogy kinyitjuk, ha másképp nem, hát elflexeljük szakértői segítséggel drága pénzért. És ha már úgyis csúszunk, mi lenne, ha nem is ezen a kisszínpadon, hanem valamelyik nagyobbikon, az utolsó zenekar utánra kerülnénk. A helyszínváltás megvétózódott, mondván, hogy a nagyszínpadnak, a zajkibocsájtási rendelkezés értelmében éjfélkor el kell hallgatnia, a közepesnek meg egyébként is reggelig tart a műsora, viszont lehet szó az éjfélről, ugyanezen a színpadon, mivel amúgyis útba esik azoknak, akik a nagyszínpad zárásával megindulnak hazafelé.
Vállalható kompromisszum volt, és komolyan, mintha a sors arra várt volna, hogy megegyezzünk, erre alig negyed órával, éppen Bence próbálkozásainak hatására kinyílt az ajtó. Elmondása szerint nem csinált semmit másképp, mint azelőtt, csak erősebben. És tényleg, én épp bent ültem és fogtam a fejemet, hogy baaazdmegeztaszopááááást, közben Ő döngette az ajtót mint az állat. Ekkor már túl voltunk azon amit a lehető legtovább szerettem volna halogatni, hogy felhívjuk a tulajt. Igazából Ő sem mondott semmit azon kívül, hogy csináltassuk meg, kérjünk számlát, aztán majd lesz valami, de később, azt a magyarázatot kaptuk a dologra, hogy VALÓSZÍNŰLEG, olyan szabálytalan terepen álltunk, hogy ezek a hosszított buszok, már kasznistól képesek úgy megcsavarodni, hogy az ajtó egyszerűen beszorul a tokba. Ilyetén módon, ami történt, egyáltalán nem a zárral, vagy a babrálás hatására történt, hanem a négy kerék, négy különböző magasságától, és kizárólag erővel kell/lehet megoldani. Ezután már nem volt sok dolgunk, még mindig világos volt, és a többi színpad javában dübörgött, de nem szavaztunk neki különösebb figyelmet, inkább fogtuk magunkat, és lezúztunk a bitch-re. :-) A rockerek azóta már feljöttek, teljesen nyugis, chillezős, tipikus balaton-parti hangulat volt. Lehet gyakrabban kéne jönnöm, tavaly egyetlen egyszer jártam erre Artúrral, és jó volt egyet csobbani > október 30-án. :-D [nem vicc...bár kinézve az ablakon, az lenne kunszt, ha idén is megcsinálnánk]. Most is belesétáltunk a vízbe, de csak úgy gatyóban, kábé olyan meleg volt, hogy bögrével merítve meg is lett volna az instant leves. :-) Dumáltunk, lazultunk egy darabig, aztán visszasétáltunk. Ettünk egy nagyon pöpec kis lángost, közben a távolból hallgattuk Halász Feri konferációit a nagyszínpadról, ez egyből be is indította az idézetlavinát, az összes mindenkori színpadi aranyokádásokköpésekből, amit valaha hallottunk. Feri nem szégyellte kábé mondatonként feldobni a labdát. :-D
Visszaérve még szétszéledtünk, Maciék belenéztek a Paradise Lost-ba, Szentivel, Mapóval és Bencével egy nóta után feladtuk. Ledobódtunk egy asztal köré, és belesodródtunk egy többé-kevésbé komolykodó beszélgetésbe, ami a jövőről szólt. Mit ne mondjak, volt is egyetértés meg nem is. Kicsit nehéz hova tenni. Minden esetre eltelt vele az idő, és úgy döntöttünk, most alábaszunk a színpadépítésnek, megcsináljuk úgy, hogy a tíz ujjukat megnyalhassák utána. 11 tájban előkerítettük a technikusokat - a színpad ezidő alatt teljesen zárva tartott - és nekiálltunk belőni. Feltettük a molinót, majdnem teljesen elfedte a hátoldalt, már most 200%-al jobban festett. Aztán a cuccok és a hang. Mondtam a hangembernek, hogyha túl szigorú szabályokat nem sért, és/vagy elfér az arcán, akkor adjon a pofájának horrrrribilis, indokolatlan kakaót, amennyit csak elbír a cájg, kurvasokat. Ezzel is elősegítve, hogy minél többen észrevegyenek. Megkaptam, amit akartam, már a beálláskor kibaszott nagyot dörrent alattunk a tákolmány. Hozzáteszem, én nem ismertem a csapatot, de minden színpad kiváló megszólalással bírt, ezt is nagyon eltalálták a szervezők. ;-)
Az egyedüli probléma, ami nem is igazán probléma, csupán fájó pont, hogy ez a színpad nappali használatra volt berendezve, vagyis a srácok mindössze két, csak munkaterület-megvilágításra alkalmas, hétköznapi fehér fényű reflektort szereltek fel a gerendákra, így a világítással nem variálhattunk. Minden esetre bejött a tipp, ahogy nagyszínpad végzett, a tömeg megindult kifelé, ezzel együtt felénk, és a kezdést csont nélkül elkapták. Kurvára nem szarakodtunk, iszonyatos hévvel raboltunk rá a deszkára, hadd döntsék el itt és most, hogy maradni akarnak vagy nem. :-) Az elképzelés úgy ahogy volt, bevált. Iszonyatosan jól esett látni, hogy rengetegen, ahogy észrevettek, egy tapodtat sem mozdultak innen tovább. Valószínűleg az is vastagon benne volt, hogy - ugyan én nem ismerem annyira, hogy tudjam mire számíthatok, de - a Paradise Lost eléggé hullagyalázóra melankólikusra vette a figurát, és erre valszeg még a dájhárd fanok sem tudták úgy istenigazából kitombolni magukat, már persze, ha volt mit levezetni. Mi azért nem is húztuk sokáig az idejüket, csak töményen, sallangmentesen, amennyit ebből ki lehet bírni, úgy adagoltuk. Még a ZP-ben játszottuk először a kettővel ezelőtt emlegetett 2013 munka[!]című új nótát, itt már ez is szépen összeért, elég jól daraboltunk. Tényleg itt van az a pont, ahol ki kell emelnem, hogy mekkora mázli volt, hogy a kocsiajtó nem engedett minket délután 5kor játszani, mert ez egy iszonyatosan jó buli volt, irgalmatlan hálás közönséggel, remek hangulatban, egy igazi, nagy betűs Hepi End. Kétszer is visszatapsoltak, másodjára már olyat kellett játszanunk, ami nem is volt a listán. De totálra megérte. :-)
Voltak a srácok között, akik azt kiabálták, hogy mi adtuk messze a legjobb bulit egész nap, ez azért nagyon nem mindegy. :-) Koncert után még voltak akik maradtak és megvártak egy pacsira. Osztogattuk a matricákat, volt aki pólót is vett, sőt, többek egyből azt kérdezték, hogy mikor jövünk oda, ahol laknak. Szóval királyul sült el. Szépen komótosan elbontottuk a színpadot, és miután már bőven két óra volt, Maciékat pedig továbbra is várták abban a bizonyos házibuliban, útnak indultunk. Engem totál megfiatalított az egész. Egy laza háromnegyed óra alatt átértünk 'Kenesére. A rutinosabbak addigra már aludtak is egy életmentőt. Úgy látszik, hogy egészen pontosan a buli csúcspontját sikerült elkapni, mivel a busz megérkeztére [ami egy utolsó-faluvégi-istenhátamögötti kis zsákutcában elég látványos belépőnek számított] egy egész csapat rontott ki a házból. Olyanok, akik legfeljebb csak harmadkézből kapott sztorik alapján ismernek minket - úgy is csak halványan - mégis, nyakba borulással - csókokkal üdvözöltek, és a karunknál fogva ráncigáltak a házba, hogy mi márpedig ma itt alszunk, pontosabban iszunk még ahelyett is. Egy piára végül rá is tudtak venni, persze ebből kimaradtam. A Szolnoki elmondása alapján elég durvát kevertek. Nekem egyébként amúgy is állt a zászló, mivel korán reggelre várták vissza a buszt, közben még az álmosság is elkezdett kóstolgatni, és rendőri jelenlét is akad azért ilyenkor ezen a környéken. Nem tudom, egy egész hétvége távlatában milyenek lehetnek a srácok [egy biztos > nem erőltetik feleslegesen az intellektualitást], viszont így első blikkre kurvajó arcok voltak, úgyhogy innen is köszi a meghívást, remélem legközelebb elfogadhatjuk!
A zsákutcából kifelé tolatva azért az utolsó "érvük" valószínűleg örökre beégett a retinámba, ugyanis a társaság egy hölgy tagja [egy nagyon tiptop kis szöszi] úgy döntött, hogy jó ötlet a reflektor elé állni, és fel-a-szoknyát-le-a-bugyit jelleggel inspirálni minket. Ez már igen! :-) [elég messze jártunk már mire lekattantunk a témáról, de utólag azért kiderült, hogy jól tettük, hogy ennek a hatására mégsem rántottuk be a kéziféket, ugyanis a hölgy nyilvánvalóan egy tiszteletben tartott szabadgondolkodó, de azért volt hozzá tartozó pasi, és azt nem álltuk volna meg röhögés nélkül]... :-) Hajnalodott végül, mire megpillantottuk székes fővárosunkat a horizonton. Hazadobtam aki útba esett, aztán Bencével felpakoltunk, és mivel már nem volt sok az indulásig, leheverve eldumáltunk. Mi amúgy is elég rosszak vagyunk az ilyesfajta időkihasználásban, még hullafáradtan is leállunk legalább egy 2ezer oldalas regényre való történést megvitatni. Talán kevesebb, mint egy órát pihentünk így fél-aktívan, mire kelni kellett. Bedobtunk egy kávét, és indultunk 'Vörösvárra. Sikerült jelét vennem a fáradtságnak, mivel időközben gatyát cseréltem, de a kocsi papírjait a régiben felejtettem, úgyhogy félútról vissza kellett fordulnunk. Ekkor már ez érdekelt a legkevésbé. Nem késtünk sokat, nem volt gond, még átrágtuk magunkat a mi történt a zárral? kérdéskörön a tulajjal, így jutottunk a már fent kifejtett következtetésre. Visszafelé jövet Bencét kidobtam a vasúton, én pedig hazajöttem, és ágyba zuhantam.
Ha nem venném most - is - gátlástalanul öncélúra a figurát, közel egy hónapnyi síri csenddel törném meg a sztorit, de van itt még valami, amit nem szívesen hagynék elmeséletlenül. Remélem a zenekar megbocsájtja, hogy ez most nem szorosan hozzánk kapcsolódik - no nem mintha készpénznek venném, hogy egyáltalán a tudomásukra jut majd bármi. :-) Dióhéjban arról van itt szó, hogy Maciék megkértek rá, hogy gitározzak le egy koncertet az A Losing Season-ben. Nagycsalomján [SK] volt esedékes a fellépés, a Metal Forever Fesztiválon, amit Olivérék szerveznek. Ő egykor szintén beugróskodott a Szezon kötelékében, amúgy meg a Vale Of Tears-ben bőgőzik "főállásban". Egy irtó frankó, családias kis hely, egy gyönyörűen felújított [vagy eleve így épített?] fiksz, fél-szabadtéri színpadon. Aki kicsit is ismer, az tudja, hogy a Szezon a szívem csücske, ha hazai bandákról van szó, így alap volt, hogy elvállalom. Tulajdonképpen nem is volt fair, hogy megkérdezték, mert egyértelmű volt a válasz. :-) Az már sokkal kevésbé, hogy képes vagyok-e ténylegesen helyt is állni, ugyanis ez nem épp négyakkord. A srácok ugyan próbáltak annyi segítséget adni, amennyit csak tudnak, például gitár pró tabokat [amit ezelőtt soha nem használtam, jóformán azt sem tudtam, hogy fog kinézni], Kabai Dani [akinek a bőrébe bújtam] készséggel válaszolt is minden felmerült kérdésre, de ez sem kimondottan kompenzálta a tényt, hogy az egészre alig pár napom van - a Rock Beach-ről hazaérve kezdtem, szerdán már próbáltunk. :-/
Az utolsó pillanatig rajta voltam, hogy visszamegyek Balatonszemesre még a Gojira-t megnézni [heti karszalagot kaptunk, swag :-D], de a délelőttbe hajló kaland révén eleve estig aludtam, és ahogy ránéztem a tananyagra, egyértelmű volt, hogy most a koncert napjával bezárólag, ezzel kelek és ezzel fekszem. :-) Olyasmi felfogásban építették fel a dalokat, hogy sok különböző szálon, mindenki szerepét több kézre-lábra megírva játszák fel, és a koncert verzióhoz egy bizonyos átlagot vonnak belőle, amit elvileg el tud játszani egy halandó ember, de, ha nincs idő elmerülni benne, kicsit az alkotó fejével gondolkodni, rájönni a működési elvére, akkor bizony rohadt nehéz. Hogy mást ne mondjak, annyira sem tudok a többiekbe kapaszkodni, hogy legalább ugyanoda lennénk hangolva. Bizony, még csak ez se. :-) Eszméletlen komplex egy cucc. Lényeg a lényeg, hogy fejest ugrottam a dologba [vagy seggest?...], és rövid időn belül egészen új dimenziókat láttam megnyílni magam előtt. Komolyan. Totál más perspektíva mint amihez szoktam, és ez jó. Sokat tanultam belőle. Persze nem ment zökkenőmentesen, pikkpakk eljött a szerda, és utána a csütörtök is. Próbáltunk sokat, és kurvajó kedvünk volt a zenéléshez, de még a koncert napjára is maradt olyan nóta/téma, amivel úgy mentem haza, hogy ezt még holnapra át kell néznem. :-/
Megkértem Mapót, hogy csatlakozzon a csipetcsapathoz felvigyázóként, mert most nekem is elkél a támogatás. :-) Kora délután ütköztünk Nedóval, és felmentünk 'Vörösvárra a buszért. Visszafelé menet dugóba kerültünk a rakparton. A Lágymányosi híd tövében - mint kiderült - egy kibaszottnagy tűzoltó autó döntött úgy, hogy elfáradt, ledől egy kicsit a fűbe...hát ez nem jött jókor. Igaz, hogy humorunknál voltunk, úgyhogy nem fájt nagyon, de az egyik elénk tolakodó már nem annyira, és mivel sikerült elcsípni a "nem sokára ott vagyok, ha ezek a fasszopóköcsögök eltakarodnak a kurvaanyjukba" mondatot, amit egyébként a telefonjába közölt tényszerűen, nekem sikerült rekedt hangon ordítoznom vele egy tömény fél percet, amit egy rendőr integetése szakított meg. Persze a továbbhaladáson kívül nem akart tőlünk semmi egyebet. A próbateremhez érve Mapettre hátékáztam a jármű feletti hatalmat, ami azért sokat könnyített rajtam. Emberemlékezet óta nem utaztam a hátsó ülésen. :-)
Az utazás és az érkezés teljes nyugiban telt, sztorizgattunk, ahogy azt kell. A helyszínre érve már zúzott az előttünk játszó banda, úgyhogy nem volt sok idő átgondolni az életemet. A beugrás révén a cucc tetemes része is teljesen idegen volt, minden esetre nem kellett kapkodni, szépen összekészítettem amit kell, még Mapettnek is dobtam egy kijegyzetelt trekklistát a keverőpultba, hogy azokon a kritikus pontokon, amikor várhatóan elbizonytalanodom, ugyan oldja már meg, hogy elvesszek a zajban. :-D Egyébként combos cájggal készültek Oliék, hatalmas hang, rengeteg fény, és a színpad is nagy, bár az be van építve, úgyhogy még csak akarni sem kell. :-) Gondolkodtam rajta, hogy na vajon meg fogok-e merni mozdulni, de amikor beindult az első szám, már csak az volt a kérdés, meg fogom-e tudni állni, amikor jönnek a túlvállalós részek. :-) Intenzív egy buli volt, és szerencsére nem is estem ki a hangulatból, pont ugyan olyan volt, mint a próbán, egyszerűen a zenéért csináltuk, így mindenki élvezte. Ugyebár annak ellenére, hogy voltak bőven, de azért mégsem jött elibünk az üdvhadsereg. Élveztem, no. :-)
Buli után tort is ültünk felette. Kaptunk virslit meg sört, meg persze mindenfélét, ami nélkül nincs Szezon koncert. :-) Voltak ismerősök is, itthonról, meg az ország néhány részéről, volt köztük olyan is, aki szintén fellépett valamilyen formációval [például Sleepless-ék], volt kivel smúzolni. Kellemesen eldumáltuk/piáltuk/buliztuk az estét, aztán még aránylag barátságos időben elindultunk hazafelé. Nem volt minden olyan patent, mint idefelé, mivel a busz elektronikája egy kicsit megbolondult. Néha elfelejtett világítani, néha az órák mutattak mindenféle érdekes dolgot, de azért csak hazaértünk. Mindenkit szépen elszállítottunk hazáig, végül egyedül érkeztem haza a busszal. Elszoktam már kicsit ettől a konkrét járgánytól, így másnap, mikor indultam volna vissza, igencsak kellemetlen meglepetésként ért, hogy nem indult be. Teljesen földhözragadt aggyal addig jutottam, hogy biztos lemerült az aksija, bár semmit sem felejtettem égve, de tegnap is szarakodott, hátha van valami. Fellármáztam a fél szomszédságot, mire találtam egy bikakábelt, és miután az sem működött, és már a szerelőmet kerítettem elő a föld alól, akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem kikapcsolni az immobilizer-t...hát fogtam a fejem. Minden esetre nem romlott el tartósan semmi, a busz is visszakerült, és a koncert is lement többé kevésbé zökkenőmentesen. Ez komoly győzelem. Szeressétek a Szezont!! :-)
Snitt. Bő három héttel később Kecskemétre voltunk hivatalosak, a KAROCK Fesztiválra. Mint a nevéből is könnyen kiderül, ezt valakik a Sz.A.R. Feszt kecsói megfelelőjének szánták. Nem lőttek nagyon mellé, ugyanaz a hang, ugyanaz a stáb, hasonló környezet, hasonló fellépői gárda. Talán azért indultak hátrányból, mert nagyon későn, már bőven június vége felé találták ki, hogy legyen ilyen, és ezzel együtt kissé kapkodósan intézték. A helyszín is háromszor költözött, a plakátokból is annyi különböző volt a fellépők variálása végett, hogy alig bírtuk követni. Persze a Sz.A.R közel 10 éves hagyománya sem elhanyagolható helyzeti előny, de most ettől vonatkoztassunk el. Annak jelét sem vettük egy percig sem, hogy bárki ne tartana ki eléggé szervezői részről, úgyhogy reklámoztuk ahogy tőlünk telt, és az adott pillanatban, a szokásos módon nekiindultunk.
Nem volt könnyű a helyszínre navigálódni. Ugyan az M5-ös közvetlen közelében, a városon kívülről lehet megközelíteni, de kanyargós kis erdei földutak útvesztőjében többször meggondoltam magam. A fesztivál területről azt kell mondjam, örülök, hogy végül idetalált a rendezőség, egy nagyon szép, gondozott, parkosított erdő tisztása. Van egy kis tó is. Kurvajól nézett ki. Csütörtöki napra esett a fellépésünk, így elég jól érvényesült az odamegyünk-lejátszuk-eljövünk szisztéma, de azért nem volt unalmas. :-)
Az előttünk játszó zenekarokban [kettőhöz volt szerencsénk] is volt egy kis visszakacsintó jelleg. Az egyik egy látszólag kissé határozatlan felállású pop-rock banda volt szörnyű énekessel, a másik egy szőröstorkú, tenyeres talpas pank csürhe. Őket egyébként [gondolom valami leadott biográfia nyomán] fel is konferálta valami csaj, vélhetőleg a keverőpult sátrából, mert nem jött a színpadra, de mellette sem láttuk. Hát azt az elképzelhetetlenül monoton, unott géphangot, amin felolvasta a "tudnivalókat", hát tanítani kéne. Komolyan, egy BKV buszsofőr megirigyelhetné, pedig azok még orrhang effektet is kapnak a rack-be pöccreindításkor... :-D Nem csodálom, hogy ehhez nem adta az arcát a hölgy. A zenekar amúgy kategóriájában nem volt rossz, mondom ezt kívülállóként. Nem sok minden ragadt meg, de a Ne Fészbukozz Részegen! című szám, amit felesleges is lenne bővebben kifejteni, hiszen a címe mindent összefoglal, azt hiszem, igazán bölcs alkotókra vall. Viccen kívül. :-)
Tudtommal nekünk nem jutott beharangozó [nem rémlik, hogy leadtunk volna ilyesmit], de nem biztos, eléggé elmerülten szereltünk, ráadásul egy csomó időnk volt rá. Mire készen lettünk, pont be is sötétedett, ideális volt a kezdésre. Nem részletezném túl, nagyon jól éreztük, a közönség is minket. Itt is itt volt a szabadszállási utánérzés, több ismerős arc, és bár nincs akkora tömeg, hogy el se látnék a végéig, de kurvajó, lelkes mindenki. Itt is eljutottunk oda, hogy már olyan nótával kell visszatérnünk, amire nem készültünk, hogy játszani fogjuk. Szóval a küldetés - szinte - túlteljesítve. :-)
Nem variáltuk túl a dolgokat, belenéztünk még a Samas előadásába, akik annó közvetlen utánunk turnéztak a Cadaveres-el, szóval hasonló alapokra próbálnak építkezni, ráadásul félig-meddig ismerősök is, aztán amikor elég volt, hazaindultunk. Mapó átvette a vezetést, de így sem volt kedvem sörözni, viszont Szenti új barátnője elkísért minket a túrára, és sütött sütit, ráadásul nem is akármilyet [hanem jót, érted :-D]. Aznap ez volt az első kajám, és a reggelihez bizony egy jó pohár tej dukál. :-D Szövegeltünk ameddig bírtuk, hallgattunk egy kis Belgát, aztán egy kis minden mást, aztán otthon találtuk magunkat. A többi a szokásos. :-)
Csak, hogy essen pár szó a jövőről is... Bennem továbbra is egyre csak az alkotási vágy [és egyben alkotói válság] tombol, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben/hónapokban, igyekezni fogok tényleges túlsúlyba helyezni a dalszerzést. Sokszor beszélünk erről, és tényleg, azzal is motiválni szeretném a srácokat, hogy azt állítom haladunk, de az igazság az, hogy bár sok ötlet van, elég nehezen állnak össze/kristályosodnak ki. Ez javarészt azért van, mert mint az elején írtam is, minden kísérletünk meghiúsult a közös, zenekari próbálást illetően. Nem mintha korábban így készültek volna a nóták, de mindenki mondja kisebb-nagyobb rendszerességgel, hogy így, a hagyományos módon szeretne dolgozni, és ebben sajnos eléggé gátol, hogy sok esetben csak duma. Nem azért mondom, mert hibáztatnék bárkit is, de mivel legalább egyszer már mindenkin elment ez a dolog, azért nem árt tisztába tenni, hogy mit akarunk. Minden esetre most nemrég kaptunk egy nagyon inspiratív felkérést, amiről még lesz szó, remélem, hogy megtöri majd a jeget. :-)

Szerveztünk néhány koncertet is, az elsőt már rögtön holnap játsszuk, szóval most csak így lezseren, közös grafika, és egyebek nélkül, puritán valójában, lásd:

10.05. - Eger - Gödör Kult Klub
10.25. - Dunaújváros - Kaptár
11.09. - Békés - Békési Rockzenekarok Találkozója
12.13. - Esztergom - Sport Alsó

Mindenütt számítunk meglepetésekre, és remélem, hogy gyarapszanak majd az ennél kisebb lélegzetvétellel el sem mesélhető sztorijaink. :-)
Köszi, ha végig olvastál, most nagy megkönnyebbülés nekem, hogy ezt végre valahára papírra - képernyőre - vethettem, holnap már egy új utakon járunk! :-)
Képek a galériában!

Pénz & Sárm! :-)
TGer

Csigidicső.

Íme a folyt., ami köv. :-)

Annak ellenére, hogy tartós szkepticizmus uralkodik a fesztiválszezon ránk eső részét illetően, az első jelek azt mutatták, hogy apránként, de fejlődünk, és a korábbiaknál aktívabb nyár várható. Először is a Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál [továbbiakban - ismertebb nevén - Sz.A.R.] szervezőségében találtak imáink meghallgatásra. Amióta vagyunk, minden évben jelentkezünk, reméljük idén sikerült elég mély benyomást tennünk ahhoz, hogy hagyománnyá válhasson a szereplés. :-)
Mivel pénz és egyebek hiányában a korábban preferált fesztiválok "civilben" történő meglátogatása idén kizártnak ígérkezett, az Új Fiúval úgy döntöttünk, élünk a stábkarszalag adta minden kiváltsággal, és végigtoljuk a Sz.A.R. fesztet teljes hosszában. Borítékolható volt, hogy többé-kevésbé rommá szívatjuk ezzel a csapat maradékát, de nem ütköztünk számottevő ellenállásba, így hát fogtuk a cájgot, a mikrobuszt és Szenti két haverját, hogy kidolgozzuk az haditervet. Hatékony, tőkeerős gépezetté kellett válnunk rövid átfutással, így azonnal le is csaptunk az első hirtelen jött munkalehetőségre. Kasler Ancsiék, akikkel másfél éve Dombóváron ismerkedtünk meg [és aki bizony a nemzetközi undergroundban sem akárki], költöztető brigádot kerestek, mi pedig teljes mellszélességgel ráraboltunk. Friss levegő, napfény, plató, doboz, ablak és gurtni. Testhez álló feladat volt. Egy masszívabb ülő-fekvőgarnitúrán, irgalmatlan szobanövényeken, és pár trükkösen alaktalan cuccon kívül nem okozott komoly fejtöréseket, ahogy bementünk, úgy jöttünk ki.
Hazafelé átrágtuk magunkat a terven, aztán csütörtök délben gyülekeztünk nálam. Kiválogattuk a cuccokat, lőttünk pár "before" fotót, összevadásztuk az útravaló söröket, szendókat, üdítőket, aztán gó. Nem telt bele másfél óra, már helyben is voltunk. Több helyről hallottuk korábban, hogy az évek során alaposan kicserélődött a rendezőség, meg úgy alapvetően az itt felnőtt/felnövő generáció. Persze garantáltan a "régen minden jobb volt" felhangokkal, "ez már nem ugyanaz a szarfeszt", de minket cseppet sem érdekelt, nagyon szimpatikus kis közösséget ismertünk meg már az első órákban, ahogy a ráhangolódás gyanánt magunkhoz vett italokat szürcsöltük serínyen. [E.] Ilyen az, amikor mindenki tudja, hogy ez egy buli, és akkor is csak egy buli marad, hogyha akármennyi lóvé van benne, vagy akármilyen áldozatvállalás árán jöhet létre, és akármekkora gonddal szükséges kézben tartani a szálakat. Ilyenre tényleg ritkán van példa, ezerrel meg kell becsülni. És nem merül ki abban, hogy rugalmasak, elnézőek a szervezők, ha valami elromlik, elkésik, vagy váratlan helyzet elé állít [igen, ilyenről is lesz szó később], hanem egyszerűen a levegőben érezni, hogy ez itt és most mindenkinek nyaralás. Az ilyen embereknek tényleg elég egyszer elmondani mindent. És az úgy van/lesz. Ráncoltam a szemöldökömet amikor magyarázták, hogy 8 év alatt egyszer sem csúsztak a programmal, így most kilencedjére sem szeretnének, de láss csodát, bejött. Persze ez csak egy földhözragadt példa.
Az első nap programja főleg a punk szakosztályra fókuszált, amiben nem igazán vagyok otthon, itt volt a lehetőség művelődni tizenvalahány idősávban. A színpad oldalában egy ilyen buszmegálló szerűen féloldalas katonai sátor volt megtéve backstage-nek. Full-extrás táborhely. Sörpad, fotelek, szalmazsákok a dögléshez. Innen néztük páholyból a teljes három napot. Lelkesen tolták a srácok, valahol értem is a műfajt, de azért nem győzött meg. Nem mondanék senkiről rosszat, de hiba lenne elsumákolni, hogy színvonalában eléggé felhígult a színtér. Tömörítsük a kioktatást egy a félmondatba > "akinek inge", az ne szégyellje észrevenni magát. Azért akadt pár banda, akiket megjegyeztem magamnak. Elsőként a pécsi Dirty Dawn-t, akik nem csak jóval tökösebb, közvetlenebb, "színpadról legördülő" műsort adtak mint bárki előttük, hanem az ilyen ándörgránd gyülekezők alapfunkciójának számító haverkodással is Ők életek először, kicsit csodálkoztam is a többi bandán. Meg vagytok szeppenve, vagy mifasz? :-)
A második említésre méltó kompánia, az első napi headliner, az argentín The Argies. Kurjongatós sramli-punk rock. A stílusba ugyan nem tudtam beleélni magam, de annyira lazán, felszabadultan tolták a háromakkordot, hogy egyszerűen nem lehetett nem örülni. Habár nem kimondottan látszott rajtuk, hogy megfiatalítaná őket a sok jókedv-móka-kacagás. :-) Mindegyik jó 10 évvel nézett ki idősebbnek a - vélhető - koránál, itt-ott egy-két fog hiányzik, vagy pár tenyérnyi haj, és persze a hetes borostájukkal meg a füstös latínó beütésükkel [az amúgy is dögmeleg nyár közepén] színpadon kívül akármikor beképzelném őket odakozmált aszfaltozónak borsod megyéből szeretettel. A színpadról azért barátságosabb, gyerekkoromból ismerős hangulat áradt, a Bud Spencer-Terence Hill filmek kocsmai verekedései. Akármelyikben ott lehettek volna élőzenés aláfestésként napszemcsis bőrjakós olasz digó szettben, talán egy magasabb korhatárbesorolásban. :-) Egy kis apróság árnyalta az élményt, a közönség. Volt ugyan néhány elszánt vécépumpalóbáló pankgyerek, aki lebontotta rájuk a letaposott füvet, de egy egészen félelmetes módon nihillista társaság pont a színpad előtt talált magának fél tucat szalmazsákot, hogy hirtelen felindulásból körbeülős pikniket tartson. Elég hülyén nézett ki. Csóri frontember minden nóta között tett egy-egy kísérletet, hogy "bevonja" őket, de mintha a falnak beszélt volna. Mintha én szégyelltem volna magam. Minden esetre jó kis buli volt, Szenti és Bézs [az említett haversrácok közül az egyik] két tannyelvű sulijuk révén folyékonyan brekegnek spanyolul, így tudtunk kicsit beszélgetni velük. Jófejek voltak, és a bandanevünk hallatára cseréltünk is egy pólót izibe. :-)
A harmadik általam is megjegyzett zenekar Ashen Epitaph névre hallgatott. Azon kívül, hogy Zentáról jönnek, nem sokat tudtam meg róluk, de a recsegős-ropogós tech-death cuccot respektáltam. Nem kicsit kilógtak az aznapi felhozatalból, hozzáteszem > szerencsére. Olyan volt mint egy esti-mese, álomba ringathattam magam az egész napi hajtás után. :-) Egyébként tevékenység szempontból elég "lineáris" napunk volt. Ingáztunk a sör és a budi között. Elfelejtettük megbeszélni, hogy ki-hol-milyen körülmények között alszik, sőt, addig ki sem derült számomra, amíg fel nem ébredtem reggel 9kor a busz hátsó ülésén keresztbe fekve. Rohadt kényelmetlen egy szitu volt, se a fejemet nem tudtam egész éjjel sehová sem rakni, se a lábamat, ami az egyik legborzasztóbb érzés a földön. De komolyan. Fejjel lefelé lógva is szívesebben alszom, csak a lábam lehessen nyújtva. :-/
A másik élet-, és emberellenes dolog, amivel hasonló helyzetben azért mindig leápoljuk magunkat, az a kocsmás kávé. Egy nagyon kedves idős házaspár szállt ki a helyszínre állandó büfével. Az esti piáltatás nagy részét is Ők végezték, de már korán reggel frissen várták a feltápászkodó, nyúzott arcú, másnaptól sújtott delegációkat. Tényleg tök aranyosak voltak, de sajnos a kávéjuk pontosan ugyanaz a köpedelem szar, keserű-savanyú szutyok volt, amit a nyugati aluljáró legtürhőbbolcsóbb talponállójában is hörpinthet, aki nem fél a haláltól. Talán pont ez benne a lényeg, muszáj felébredni, máskülönben ebbe pusztulsz bele. Utána még kicsit nyújtózkodtunk, kifo(gmo)stuk magunkból a tegnapot, aztán bolt-kaja-lazulás. Ápoltuk a diplomáciai kapcsolatokat. A stáb prominens egyéniségei, akikkel időközben sikerült masszívan összehaverkodni, maguk is megérnének egy-egy ilyen posztot.
Direktor úr, Robi, a főszerv, a góré, minden titkok tudója, akinek van halas tetkója [persze tudjuk, hogy Koi ponty, mert nem vagyunk faszparaszt], senki vele nem gecizik. ;-)
Tacsi, a felkonferanszié, amúgy több fellépő zenekarnak is énekese, afféle "nemmakezdtem" jellegű arc, nagydumás, nem éppen konzervatív. :-)
Erika. Hát...őőő...Erika. Mindenki anyja helyett anyja. :-) És az anyjuknak tolja. Ő süti a ház specialitását, az úgynevezett Szarburgert, hordja az ingyenpólókat, és igény szerint, Tacsi kolléga kenyerét elvéve, bikiniben konferál. Mert megteheti. Domina.
Rajtuk kívül az örökké szomjas Ród-Krú, köztük Ricsi. Igen, a mi Ricsink. Beépített ember. És egy nagyon felhasználóbarát jelenség, hogy vannak őrök is, de nincsenek szem előtt. Nincs feszítés-demonstráció-totyakodás...ha néha-néha elcsattan egy pofon [bunyó nélkül nincs buli ;-)] előkerülnek a semmiből, apró irgumburgum, és már el is tűntek. Ez. Jó.
Szó volt róla, hogy ezen a hétvégén megtörik az egész évünket fémjelző időjárás-siker-széria. Végig esni fog, meg 18 fok lesz. Így második nap délelőtt ennek még semmi jelét nem vettük, tömény, meleg, mozdulatlan levegő, és mélykék ég, ideális strandidő volt. A szabadszállási tűzoltók ilyenkor kiugranak egy kocsival a fesztiválterületre, és fellocsolják a színpad előtti tipikus mindenhová beférkőző kiskunsági homokot, és ha már itt vannak, a vállalkozó kedvű fiatalságot is. Én mondjuk kihagytam a vízágyús balhét, de aki egész napos szabad ég alatt fetrengést tervezett, azt biztos jól felfrissítette. Nem volt ugyan az a szörnyű brutál hőség [helyi idő szerint csak két hét múlva durvult be a nyár], de nem is kellett megfázástól tartani. :-)
Délután kettőig azért sok időnk volt, és miközben a fél szememet folyamatosan a következő heti ZP-s bulink szerveződésén tartottam, Szenti a kezembe nyomta a laptopját, és megkért, hogy csináljak meg neki egy küldit a GTA - San Andreas-ban, amibe már belefürdött párszor. Akárki akármikor azt gondolná, hogy ilyen helyen szentségtörés ilyesmit csinálni, de így a két berúgás közti átfedésben mókás volt kicsit leülni kockulni. Korábban három télen háromszor vittem végig a játékot, de engem is megizzasztott a mutatvány, sz'al lesz még bajban a koléga, mire a végére ér. Egy lépéssel minden esetre sikerült közelebb vinni. :-)
Az aznapi felhozatal két szörnyű rossz, hamis, pontatlan, szétesett zenekarral indult. De tényleg, amit zenekar elbaszhat, azt ők el is baszták. Az egyik arc észre sem vette, hogy kirántotta a gitárjából a kábelt, úgy játszott le három számot, hogy szerencsétlen erősítő majd' szétrobbant a levegőből felszedett jelektől, a dobosuk nem húzta meg a pergőállványt, így ahányszor odacsapott, annyi szögben állt összevissza az egész. Nem egyszer a mikrofon kosarát verte, aztán amikor a lába alá zuhant a pergő, csak ütötte tovább a cineket, mondván, hogy nem állhat le. Különben is mit csinálna, és mit csinált eddig rosszul?? Bazdmeg, azt hittem el sem hiszem. Vallatni lehetett volna velük. Külön "vicces", hogy mi nem tudtuk, de a második zenekar tagjai ott ültek mellettünk amíg az első játszott, és velünk, Tacsival, meg a színpados bobokkal együtt ócsárolták a szegény párákat a fellépésük teljes hosszában [mondjuk úgy 25 percig]. Aztán amazok lejöttek, emezek felmentek, és alig hittem el, de még rosszabbak voltak. Ilyet én még nem basztam, fel kellett volna venni.
Tudom, ez most durván hangzik, de én komolyan, sajnáltam a srácokat. Nem csak azért, mert ez a koncert így sikerült, hanem, mert a következő, meg az azutáni is ilyen lesz, ha nincs aki helyre tegye őket. Erről már beszéltünk itt-ott. Sok olyan zenész, akinek az utánpótlás generáció ad a szavára, nagyon rosszul teszi, hogy kihagyja a kritizálás lehetőségét, és egyszerűen csak nyugtázza, ha ilyet lát. "Jaó lesz ez, csináljátok!" Tudom én, hogy meg kell hozni a gyerekek kedvét a zenéléshez, de könyörgöm, így erdőben hagyni a srácokat katasztrófa. Hülyén halnak meg. Kellett valami, ami eltereli a figyelmemet erről a szarról... ;-)
A későbbi idősávokban azért emelkedett a szakmai egzisztencia [:-D], bár a sárkányüldöző hegyimetál, és a "kompromisszummentes rock" térnyerése a punk után nekem afféle csöbörből vödörbe érzést kölcsönzött... De azért no offense. :-)
Az este közeledtével átvették a terepet a "fiatalok". Láttunk egy sikergyanús Óvör Máj Daun koncertet...nem is volt rossz. Pár hete Oroszlányban basztam odafigyelni, de egészen kikupálódtak azóta, hogy utoljára láttam. Bencét meg Rolit kibasszák a picsába, még lehet is belőlük valami. :-D Na jó, csak viccelek. Őket követte egy szintén régről ismerős társaság, a 'fehérvári Sleepless. Bírom a srácokat, bár nem épp az én műfajomat játszák [hozzáteszem, aznap szinte senki], viszont annyira átalakultak az elmúlt 1-2 év alatt, hogy felém ez kábé egy bemutatkozással is felért volna, és igazán ügyesen tolták.
Őket követte a pösti Csakazértis a line-upban. Nem tudom, Őket mennyire kell bemutatni, egy afféle laza-bulizós-dallamos-DEAZÉRT-zúzós-tökös-bölcselkedős popmetál formációról van szó. Ismerünk még ilyeneket, és nem mindegyiket szeretjük, de ezeket a srácokat bírom, két egészen földhözragadt okból. 1, mert sokkal szimpatikusabb, vidámabb, emberközelibb, allűrmentesebb arcot mutatnak, mint azok akikre gondolok [hadd ne mondjak neveket, nem akarok megint én lenni a szargeci] emiatt szerintem sokkal jobban megérdemelnék azt a bizonyos státuszt, amire műfaj szinten mindig lesz egy bizonyos "mainstream" rocker réteg [réééteg, bazdmeg...TÖMEG!]. 2, mert bivaly a hangzás. :-) Azóta egyébként kijött egy klipjük, amiben itt készült felvételek is vannak bőven. Ugyan magunkat nem találtam meg benne, de, ha valakinek mégiscsak sikerül, az nyert valamit amiről majd megalkuszunk. :-)
Közben szépen besötétedett, és már kezdett a buli is kinézni valahogy [értsd: lettünk egy páran]. Következett az Insane. Fura történetem van a srácokkal kapcsolatban. Még tényleg a legelején ismertem meg őket, 2000 körül, amikor az "alapító" felállás a Tankcsapdával turnézott. Ott voltunk a Pecsa szabadtéren, és akkoriban a TCs még egy alapvetően "trú" zenekarnak számított, és a kellően konzervatív kőrocker közönséget vonzotta, akinek köreiben óriási divat volt az összes "újító" jellegű zenekart rommá savazni. Knapp Oszkár barátunk [gy.k.: az akkori énekes] a méter széles bőgatyájában, égnek meredő zseléhajjal, meg a tökömtudja, nem volt...khm...könnyedén idealizálható a számukra. :-) Ugyanígy Mapett, aki irgalmatlan brutális feketében, tetkó helyett pirszingekkel, kőkemény pofákat vágva félelmetesen nézett ki, már akkor megjegyeztem magamnak. :-) Viszont én, mint zöldfülű, minden lelkiismeret furdalás nélkül meleg szívvel üdvözöltem amit művelnek, főleg, hogy már akkor titkolnom kellett a suliban, hogy Limp Bizkitet - is - hallgatok, máskülönben fejjel mártogatnak a budiba... :-D Ez után az "éra" után nagyon sokáig nem tudtam róluk semmit, talán egészen addig, amíg hosszú-kanyargós úton-módon egyszercsak Mapett is a mi kötelékünkben találta magát. Itt kapcsolódik ez, az aznapi produkcióhoz, mivel az azóta megfigyelhető "evolúciójuk" láttán mindig csodálkoztam, hogy egy banda, aki ilyen rendhagyó módon halad a korral, hogy több nagy hangvételű stílusváltást is meglépnek [bár, ez inkább csak megszólalásbeli változásokat hozott, mintsem dallamvilágbelit], az hogy képes ennyi energiát felhalmozni, hogy közben mindenki másnál többet koncertezik, és mégsem ebből él. Mert sajnos, ez az árnyoldala azért meglátszik, szinte állandó jelleggel van[nak] új arc[ok] a képben, és mivel egy-egy facelift zeneileg is szakít a hagyományokkal, folyton azt az érzést keltik bennem, hogy itt valami előről kezdődött, valamit újra kell építeni. Mostanában kifejezetten sokszor láttam őket, és ebből messze a Sz.A.R.os volt a legjobb, éppen azért, mert ezt a legkevésbé éreztem. Nem tudom megmagyarázni.
Utolsó banda volt aznapra a pösti Subliminal Merger. Amennyire otthon vagyok a műfajban - semennyire -, úgy tudom, hogy elég megosztó társaság, de mivel egy-két tagjukkal pacsi-heló-mivanveledsemmi?-hovamészsehova? viszonyban vagyok, és ezek halál jófej csávók, semmi okom előítélkezni. :-) Otthon szorosan a nyomukban jár egy elég stabil brigád, akik borítékolják, hogy aprítás lesz a koncerten. Nélkülük nem volt ugyanaz, de azért elég könnyen megmozdították az egybegyűlteket. Jobb is, ha ennyiben maradunk, mert ekkora már olyan hullakészen álmos voltam, hogy a már említett színpad melletti fotelek egyikében szimplán bealudtam a vérbe. Egy egész tehetséges kiscsaj háromszor is felébresztett, és látszott rajta, hogy "horgászik", de mivel mindháromszor úgy mutatkozott be, hogy az előzőeket láthatólag röptében elfelejtette, gondoltam, "ez" most nem ér annyit, amennyi türelmem amúgy sincsen. :-D
Szombaton reggel már annak tudatában kellett összeszednem magam, hogy ma már játszunk is. Nem volt egyszerű, mivel az előző este azért rendesen sikerült odapakolni a fogyasztásnak, bizonyára kevesebb szót ejtek a fellépőkről, ha a személyes élményeim nagyobb százalékára emlékszem - azért ne felejtsük el, hogy mindez három hónappal ezelőtt történt. ;-) A srácok gondoskodtak róla, hogy kizökkenjek az álomvilágból, első ízben Mapették leutazása bonyolódott meg olyan módon és mértékben, hogy kérdésessé vált, hogy az egészet lemondjuk-e a faszba. Másfelől meg az sem sokat segített, hogy Bence megtalálta a "megfelelő" pillanatot arra, hogy belázadjon az előre összeállított műsort kifogásolván...hát nem örültem. Ettől függetlenül da só mászt gó on, annak rendje és módja szerint beindult ez a nap is.
Lényegesen minőségibb volt már a napközbeni felhozatal is, mint az előző két napon, a Kistópart utca és a Toscrew, bár kissé motiválatlan, de profi produkciója után az Armada zenekar is szépen hozta a kötelezőt délután háromkor. Őket követte az Early Morning Vision nevű - ha jól emlékszem - instrumentális zenekar, akik bár nem showmankedték túl a dolgot, mégis kurvajó, karakteres zenét nyomtak, igazi atmoszféra-teremtő hangulattal. Zsír volt. Időközben befutott a mi "másik felünk" is, és röviden átdumáltuk a Bence kiharcolta változásokat, utánna lehetett asszimilálódni. Tacsi koma egyik zenekara, a Blind Monkeys is sorra került, gyalultak. Bár ekkor már készülődnünk kellett saját magunkra, ezért a színpad mögül, de igazán respektáltuk a produkciót, élen az örök-kedvenc Hatebreed nótánk interpretációjával, a Destroy Everything-el. Ez különösen annak tükrében volt üdítő, hogy az elmúlt két napban elég sűrűn leltünk partnerre egymás személyében, hogyha épp a...khm...gyengébb leosztásból operáló zenekarok vérének kiszívása volt a progi. Egyikünk sem szeretett volna lebőgni. :-) A másik brigád az All Falls Down, szintén ügyesen muzsikált, csak sajnos - a rendezőség tagjaként - annyit variáltak az időpontjukkal, hogy ekkora távlatból már nem tudom visszafejteni, hogy mikor is játszhattak a fesztiválon belül. Talán az előző napi adagból felejtettem épp ki a srácokat. Bocsesz. :-/
Csak sorra kerültünk. Mit is írjak saját magunkról? :-D Talán azt mindenképp, hogy amíg a fesztivál teljes egésze egy csepp eső, és/vagy időjárás leromlás nélkül megúszta, egyes egyedül a mi koncertünk nem. Már a buli előtt látszott, hogy gyülekeznek a felhők...kicsit a szél is erősödik...és néhány számot azért még kivárt, de utána dirr-durr-csitt-csatt. Leszakadt az ég. Szerencsére - több bandával ellentétben - a mi gyertek közelebbjeinkre azért akadtak reagálók/vállalkozók, és az irgalmatlan zuhé' csak erősített a felfrissülni vágyáson, de a színpadolók nem örültek ennyire, sovány malac vágtában ránk raboltak, és takartak le/vittek el az útból mindent, aminek árthat. Az egyik kolega jól szájba is baszott a mikrofonommal, miközben Ő a motyót próbálta menteni, én pedig vokálozni igyekeztem. Azt hittem kiköpöm az összes fogam. :-( A komolyabb gondokat azért majdnem megúsztuk, már az utolsó szám közepén jártunk, amikor csak elment az áram a vérbe, jöhetett a sztendáp komédia. :-) Koccintás az első sorral, ordítózás, szokásos időhúzó stuff. A legjobbakkal is megesik...az áram visszatértével beütésre ott folytattuk, ahol abbahagytuk...még egy playback cédé sem bútol be ennyi idő alatt... :-D
Utánunk a Sonic Rise nevű nevétmárhallottamdenemtudokróluksemmit zenekar játszott, akikkel ugyan sikerült bemutatkozni, szerencsét kívánni, meg ilyesmiket pakolás közben, de mivel a korábban emlegetett "másik felünk" sietett hazafelé [rekordsebességet voltak kénytelenek autózni, valami Pesten elérendő vonat miatt], ezért a cuccok szelektálásában, és egyéb szálak elvarrásában megállt a következő egy órám, így nem láthattam, hogy mit művelnek a színpaddalon. :-/
A következő, Pigs Might Fly nevű zenekar szinte koppra ugyanez volt, kivéve, hogy még több helyen láttam már a nevüket régebben, és őket már volt is érkezésem megnézni. Vegyes érzéseket hagytak bennem. Egyfelől jól is, profin is muzsikáltak, másfelől meg sajnáltam, hogy bár lemezről nagyon izgalmas, változatos zenét hallottam tőlük korábban, nem tapasztaltam olyan átütő "előadói aurát", ami közelebb hozta volna a közönséget a világuk megismeréséhez/megértéséhez. Azért kár, mert a külsőségeik, és a tapasztalataik is mind meglennének ehhez, de valahogy mégsem. Az énekes koléga részéről viszont egy dolgot mindenképp szeretnék kiemelni, egy igazi, high-tech, horrorfilmbe illő halál-sikolyt, amit ugyan több helyen is teljesen funkciómentesen hozott elő, viszont olyan irgalmatlan, hihetetlen, elképesztő hangot én még életemben nem hallottam. Bence pont mellettem állt amikor első alkalommal sikította bele a srác a nagy semmibe, hát azt az arcot, amivel mi egymásra néztünk, le kellett volna fotózni. Komolyan.
Cadaveres. Hát Őket szerintem nincs hova ragozni. :-) Pontosabban van, Ők voltak azok a három nap, három főbandája közül, akikkel kapcsolatban úgy éreztem, hogy igen, igazán jó választás. Energikus, fáradhatatlan előadás, semmi követhetetlen művészkedés, jókedv-rajság-keménység, könnyen felvehető lendület. Ha a helyükben lennék, kizárólag az ehhez hasonló lehetőségeket keresném a sztárságra. :-) Magukkal hozták Sleepless Milán-t, félig ródnak, félig csak úgy bulizni, hathatósan megismertette a mosh-olás kultuszát egy felkészületlen arra járóval, úgy döntöttem segítek kiemelni az ezt követő bunyóból. :-) Nem csak Ő járt hasonlóan, Balika, az első szám alatti beindulás hevében - nem kimondottan egyedülálló módon - lezúgott a színpadról. Ehhez is karnyújtásnyira voltam, szinte már nekem fájt. Tudni illik, ez a színpad egészen magas, mondjuk nekem mellkasig érő volt, és még a mi fellépésünk alatt takarták le az előtte lévő szubládákat az eső miatt, egy hosszú, kifeszített, fekete ponyvával. Balázsunk fentről nyilván nem láthatta, hogy ami egy egész-színpad-széles nagy fekete párkánynak tűnik, az középen tök üres, csak egy nejlon, és mivel elég nagyot, úgy jó másfél métert kellett lépni hozzá a színpad széléről, nem volt olyan fázis, amiben még meggondolhatta volna magát. :-D Valamikor mostanában pont erről volt egy kis riport az ertéell fókuszban, ha ezt felvettük volna, első és legmarkánsabb példa lehetett volna a jelenségre. :-D
A fesztivál záróakkordja a Don Gatto fellépése volt. Ők is jól passzolnak az előző konceptbe, miszerint egy igazán idevaló banda, akikben minden megvan, hogy kihozzák ebből a buliból a makszimumot, épp csak belőlem nem. Igazán nem akarok semmi rosszat mondani a srácokról, amit eddig színpad mögött tapasztaltam tőlük, az mindig is nagyon szimpatikus volt, de Ők is [!!] azok közé tartoznak, akikről őszintén szólva sosem értettem, hogy hogy a fenébe kerülnek oda-ahova. Ehhez talán a műfaj megértése/szeretete hiányzik belőlem, minden esetre ez az óbéjgatós hárdkór-pank nekem nem ad semmit. Az elődzenekar Fürgerókalábak amúgy annyira nem volt a mumusom, egy-két dalszövegükön el tudtam vigyorogni [nem úgy, mint sok kortársén], és a szintén hozzájuk köthető Chaos of Disorder [ahonnét a Kada is örökölt egy kopasz-szakállas gitárost Kálmi személyében] is tetszett a maga idejében. Minden esetre, akiben még volt erő megőrülni, az megtette, és ezt nem vitatnám el a srácoktól semmi pénzért! :-)
Így a buli végéhez közeledve összefogtunk az útitársakkal, és derekasan az utolsó fillérig elittuk minden pénzünket, közben szocializálódtunk. Szombat lévén aznap voltak a legtöbben, így lehetett is kontaktusokat keresni. István [Szenti másik haverja] a csajozás azon módját preferálta, hogy látványosan kikent-kifent-parfümfelhőbenúszó-mindenbőlalegdrágább jellegű jányokhoz ment oda, és finoman, artikuláltan, intellektuálisan, de annál pofátlanabb módon belekötött a pasijaikba. Számomra nem igazán volt tiszta, hogy tulajdonképpen miféle eredményt vár a dologtól, vagy csak szimplán a bajt keresi magának, viszont az ötven kilója, százhatvan centije, és full-türhő megjelenése ellenére egy faszomtudjahánydanos karatemester [tényleg az], úgyhogy szívesen ráhagytam a dolgot és csak vigyorogtam az oltogatáson, ami oda-vissza ment.
Csak megjött aznap is "az a bizonyos" törés, és amikor már mindenkivel koccintottunk, minden Szarburgert felfaltunk, és Robit se tudtuk több piajeggyel letarhálni, jöhetett a mély levegő, és egyszer csak a buszban ébredtünk, és vasárnap reggel volt. :-)
Ricsiék még az éjszaka folyamán elbontották a színpadtechnikát, úgyhogy már tényleg úgy nézett ki a placc, mint ahol mindennek vége van. Megvártuk, amíg a főnökúr befut, mert nála igazi otthon főzött kávé szokott lenni még reggel termoszban, és az bizony ebben a helyzetben minden pénzt megér. :-) Eztán szépen körbenyaltunk mindenkit, letarháltuk a stage passukat emlékbe, és hazaindultunk. Lazán, bámészkodósan vezettem, közben bömböltettük a Sub Bass Monster örökzöldeket...igazi "nyár" érzésem volt. :-)
Tudjátok, fura érzés, de ez is olyan jó egy fesztiválon. Látjátok, mennyit írtam [feltéve, hogy eljutottatok idáig ;-)], az embert ilyenkor ez keríti hatalmába. Hogy úristen, megint mik történtek, miket csináltunk, mekkora sztori lett ebből is, feltéve, hogy az életben egyszer hazaérünk, két óráig zuhanyzunk, eszünk, alszunk, és egyszer majd valamikor a távoli jövőben feltöltődünk annyira, hogy el bírjuk mesélni. :-)
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy eredetileg azt terveztem, hogy az egész nyarunkat foglalom össze ebben a posztban, a következő pedig már a jövőről fog szólni, és láss csodát > csak az első buliig jutottam. :-D
Köszi a figyelmet, ez itt bizony még nem ér véget, amint egy kis levegőhöz jutok, folytatom! ;-)
Pusszantás, meg a pénz, mega sárm! ;-)
Stay tuned!!
TGer

Pénz & Sárm!

Íme, a pillanat. Jelentem, folytatom!
Nem tegnap pötyögtem utoljára...
[okéoké, minden poszt így kezdődik] :-)
Csabi tanácsára úgy döntöttem, ezúttal feltördelem néhány epizódra az oknyomozó riportot, mivel már legutóbb sem először éreztem, hogy ekkora adagokban ez már hízlal. :-)
A mai "adásban" elvarrom Nektek a tavaszi turnéról megmaradt szálakat, legközelebb a nyárról regélünk, aztán majd meglátjuk, meddig marad nyereséges a franchise. :-)
Ott szakadt meg a sztori, hogy Salgótarjánban zenéltünk. Azt a hétvégét bizonyára megemlegetjük még. Node nem csak egy koncert volt a sok közül, hanem egyfajta megágyazás néhány változásnak. Hangosan kimondva csak később lett, de eredetileg ezen a bulin szerveztük át a felállást, így másfél év után újfent. Szerencsére ezúttal senki sem lépett ki, viszont bővültünk, rögtön duplán. Az előző posztban már meséltem Szentiről, aki betömte végre a Sanyi után maradt hiányposztot, és Maci is előlépett állandó taggá. Volt ugyan egy kis ijedtség, amiért eléggé kapkodva intéztük ezt - tulajdonképpen két sör között elböffentve, hogy ki-mit akar - de pár nap/hét alatt hozzászoktunk a gondolathoz, hogy mostantól hatan. Az egyéni sztorik apróságaival most nem untatnálak Titeket, egyrészt, mert kicsit utána számolva már negyedik hónapja így vagyunk, másrészt mert megvolt ennek a maga hírverése, elolvashatjátok itt vagy itt, de még TV verzió is volt, és kétszer rádióztunk, amihez nem tudok most hirtelen kontaktot, de tán majd máskor. :-)
Négy buli volt hátra. Nem ígértük meg egymásnak, hogy azonnal, hirtelen, minden kanyart levágva az új felállással rugaszkodunk neki, ez még korai lett volna. "Könnyített" valamennyit a helyzeten, hogy négyből kettőt már a következő héten lemondtak. Sopronba, ha emlékeztek, tavaly is mentünk volna, de miután Komárnóban akkora földbeállást produkáltunk, hogy nem rizikóztuk meg a tovább indulást [annyi pénzünk sem volt, hogy étlen-szomjan-mezitláb-kutyaszánnal be bírjuk vállalni], úgy döntöttünk idén biztosra kell menni. Ettől lépett vissza most a Bohémia klub, amivel aztán nem vitatkozhattunk. Ígértek pótlást, de ragaszkodva a blog szellemiségéhez - ami nem ritkán a polkorrektség rovására megy - elárulom, hogy az ilyenekben sosem hittem...na majd meglátjuk. Olvas bárki Sopronból? :-)
A következő hétvégére tehát egy bulink maradt, amivel szerencsére nem igazán lehetett mellélőni > Oroszlány. Sajnos, azon a héten elég sok minden elromlott, aminek a nagyrészére már nem emlékszem, de jól kirángatott a hangulatból. Péntek délután eszközöltünk egy próbát, aztán egy berúgást. Lenéztünk a Dürerbe, ahol valami rögtönzött detkór koncerttel ünnepelték a hely 5-ik születésnapját. Elég nyomasztó volt az oly' sokat emlegetett
vasalthajú/fültágított/nyakbatetovált/répanacis delegációból ilyen tömény adagot "kapni", és sikerült belefutni abba a bandába is, aki tavaly Békéscsabán lenyúlta a lóvénkat, de szerencsére nem maradtunk sokáig. Itthon aztán Bencével szokás szerint reggelig dumáltunk, nem is volt könnyű az ébredés.
Dél körül átmentünk Szentiékhez, onnan meg a meccsre. Összeraktuk a hangot, pont ahogy legutóbb, aztán elhoztuk a család mikrobuszát, merthát az új fiú annyira főnyeremény, hogy ilyenjük is van. :-) A faterja diszkréten leviszgáztatott, miszerint már odafelé is én vezettem, de szerencsére görbült az osztályzat. :-) Visszaérve még elpöcsöltünk egy pár órát pakolással, szereléssel, pizzazabálással, sebek nyalogatásával [másnap volt köményen]. Út közben megint megjegyeztem, hogy mázlink van az időjárással. Szinte az egyetlen dolog, ami hibátlanul klappol egész évben [na jó, az esztergomi koncert elhalasztása a március 15-ei hóvihar miatt talán előre letudta a szivatásunkat egyben].
Egy laza óra alatt leértünk Oroszlányba. Koccantunk az Over My Dawn tagokkal, Csabi és Anna meg még egy harmadik irányból érkeztek, aztán szép kis háromautós fáklyásmenetben megérkeztünk. Emlékszünk tavalyról, hogy hogy néz ki a helyzet? Zsír. :-) Megvoltak a nagy nyakba borulások, nyilván itt nem az a szokásos arctalan bürokrácia érvényesül. Kipakoltunk és rámentünk a szeszre. Legalábbis már-aki. Kiderült, hogy korábban nem jártuk eléggé körbe hazatérés körülményeit, a buszt is várják időben, szállásunk is legfeljebb a szabad ég alatt lehetne, úgyhogy részemről se pia, se hernyó, se kurvák. Néha ilyen is kell [vagy nem].
Másodiknak időzítettük magunkat a négyből, így nem telt bele sok idő, máris lehetett szerelni. Előttünk egy helyi srácokból verbuválódott ücsörgős-akusztikus szett játszott. Kellemes dallamokat pengettek, de kicsit sem feldobva a labdát. :-) Minden esetre szépen összegyűltünk. Elővettük a tavaly bevált megoldásokat, voltak ismerős arcok, ismeretlenek is, eladta magát a performansz, már amennyire ilyen körülmények között ez lehetséges. Ez inkább házibuli mint koncert. Csillagos ég alatt, a puszta kellős közepén, lobog a tűz, fűben fetreng mindenki. A szabadságérzetben ad extrát, nem az adrenalinban. És hibátlanul működött.
Ami utánunk következett az szintén megér egy misét. MC Broko művésznévre hallgat az úriember, aki Csehországból érkezett, és egy igen attraktív one-man-performed műsort nyomott, a szó legszorosabb értelmében >>> játékokon. A műfaj egyfajta breakcore, amit, ha valaki nem ismer, úgy tudnám összefoglalni, hogy egy elektronikán, tört ritmusokon, szekvenáláson, konzervatív füllel a legösszeférhetetlenebbnek tartott dolgok házasításán alapuló stílus. Rendszerint számítógéppel készül, de kis kreativitással - amiből itt nem volt hiány - élőben is előadható.
Lemezről biztos sokan olcsójátékhülyegyerekeknek jellegű poénzenének gondolnák, klasszikus orgonaszólók alá programozott blastbeat-ekkel, elképzelhetetlen nyelveken történő suttogással - vagy épp ordibálással - de ahogy láttuk Brokót rátehénkedni a kütyüire, miközben gitáron, szintin, és a programozott alapokat élőben keverve zenél, elvitathatatlan muzikalitással, nem volt több kérdésünk. :-) Ahogy ott álltunk, nagy félkörben a színpad előtt, mindenki kereste a másik tekintetét, benne az őszinte csodálkozással hogy bazdmeg, embeeeeer, ez mimááár?? :-) Bezony. Készült pár videó, nem mind kapta el a csúcspontokat, de ezt azért nézzétek meg Ti is.

Nem először játszott itt sem, de Pesten is már többször, és a Critical Mass biciklis menet is ismeri - mint jelenséget - Európa szerte. A legtöbb koncertfotó is az Ő galériájából való, és ugyan nem beszélgettünk túl sokat, de sztorijai is akadtak bőséggel. A buli előtt és után egy teljesen hétköznapi íszternjuróp arc, enyhe hipszter beütéssel, amit még bevesz a redneck gyomor. :-)
Megnéztük az Over My Dawn koncertjét is...pontosabban ott voltam rajta. Elnézést kérek a srácoktól, de nem igazán tudok érdemben nyilatkozni. A hazaút közeledtével kezdtem szeparálódni a partiarcoktól, meg amúgy is kifárasztott a sok kérdés-válasz-kérdés küzdelem [mi volt velünk egész évben? alapon], és ez valahogy visszahozta rám az egész heti elkenődöttséget. Támasztottam a falat, éreztem, ahogy lüktet az egész, a zenével, a dülöngélő emberkékkel, de fejben közben egész máshol jártam. A hangos koncertek után volt még egy kis tűznézés, körbeülés, akusztikus gitár, kongázás, énekelés, ez kicsit lelazított. A srácok építettek deszkából egy kis kilátót, úgy 5-6 méter magasat. El nem hittem volna, hogy nem szakad össze alattunk, de csak felmásztunk rá Szentivel. Dumáltunk, meséltem neki ezt-azt a közelmúltról, kicsit a távolról is, had haladjon az ismerkedés. Irgalmatlan csillagos eget láttunk fentről.
Mire mindenki kifílingezte magát, vettünk egy mély levegőt, és hazaindultunk. Mindenki össze-vissza szervezte a hazaútját, úgyhogy a buszra végül csak hárman maradtunk. Talán a városhatárig dumáltunk a semmiről, Szenti szinte azonnal bealudt [hoppá milyet alliteráltam gecó], nem sokkal később Mapett is. Bőven világos volt mire hazaértünk. Felcuccoltunk és bedobtunk egy kávét. Külső szemmel olyan lett volna, mintha most indulna a nap, a srácok rápippantottak egy bagóra, tervezgető jelleggel beszélgettünk, de valójában az utolsó lépésekhez gyűjtöttünk erőt. Ők elpályáztak, én ágyba zuhantam. Koffeinlöket ide vagy oda, nem számított. :-) Snitt.
A másik sztornózott koncert Szegeden lett volna, egy "új" helyen, az Alagút sörözőben. Bevallom őszintén, ezzel a koncerttel én sem sokat foglalkoztam a "holtidőben". Önálló bulikhoz rendszerint tisztes távlatokból szokás időpontot intézni, a hirdetésre, részletekre, ilyenkor még ráérünk. Nem mondanám, hogy azzal keltem és feküdtem, hogy mikor megyünk már. Szeged megítélése amúgy is elég vegyes. Amikor a Szolnoki két éve odaköltözött, mondván, hogy felvették az egyetemre, a csapból is az folyt, hogy Szegeden hanyas a kabát. Itt kell zenélni "mert jó", ide kell jönni a semmittevés kedvéért is, és azért összegyűlt egy kisebb adag haver aki ide volt köthető, de mégsem alakult ki az a "második otthon" fíling, mint mondjuk Mezőtúron, vagy Dunaújvárosban. Szilveszterkor voltunk utoljára, azóta mintha eltűnt volna a föld színéről. Nem tudom mit gondoljak, majd meglátjuk lesz-e legközelebb. Minden esetre itt volt nekünk Kiskunfélegyháza. Még aznap délután [május 25-én], hivatalosak voltunk a 1 like Rock-ba interjúzni. Ezen a ponton még mindig ment az agonizáció, hogy mit mondjunk, mi zajlik a ház körül, minden esetre tudtuk, hogy csak két hét múlva megy adásba, szóval rizsáztunk össze-vissza, a szereplés reklámértékére hagyatkozva. Köszönjük srácok!! :-)
Korán leértünk 'Félegyházára, a Rocktár még ki sem nyitott. Sétáltunk egyet cigi és pia vásárlás ürügyén. Annak ellenére, hogy ekkor még csak távoli fenyegetésnek tűnt a Nemzeti Dohánybolt "éra", a főutcán tömegével nyitva lévő kocsmák, éttermek, újságosok egyhangúlag nélkülözték ezt az opciót. Az egész hóbelevanc túlvégéig masíroztunk, mire találtunk egy boltot. Magunkhoz vettük ami kellett, oszt séta vissza, közben befutott a "stáb" is.
Kihasználva a hosszú idő adta kényelmességet, rámentünk a színpadépítésre. Szépen végigrágtuk magunkat az összes, általában elkapkodott részleten, még egy kamerát is beállítottunk a keverőpultba, hátha elkap néhány masszívabb pillanatot amivel Kögéék még fűszerezhetnek a tévés anyagon.

Az eredeti menetrend az lett volna, hogy két teremben, egymást váltva mennek a koncertek, az átszerelések adta üresjáratok teljes mellőzésével. Ez több ponton is bedőlt. A Noa Rock nevű frontasszonyközpontú formáció lemondta a szereplést [hozzáteszem > szerencsére, mivel így kerültünk feljebb a nagyszínpadra], a másik, egy Psychogang nevű fantomzenekar pedig minden felvezetés nélkül, egész egyszerűen elmulasztott megjelenni. Azért mondom, hogy fantom, mert tényleg az, ez alatt a név alatt még a megadott címeken sem találtam róluk semmit. Mondjuk a többiek sem tudták, hogy ezek Ők ki a faszomok kik, csak Árpinak [rokktár tulaj] volt egy telefonszáma a bobhoz aki elvileg tehet az egészről. Persze hiába hívtuk. Kettesben maradva sikerült egész elegáns esti időpontra csúszni, már nem kellett aggódnunk, hogy akadnak még, akik úton vannak és le fognak késni. Sajnos nem rogyadozott az épületalap az emberanyagtól, viszont örömmel tapasztaltam, hogy aki eljött, az ugyanolyan nyitottsággal fogyaszt minket is, ahogy vélhetően az Akelát fogja. Ezt annó a Bloody Roots-os koncertünkön is megfigyeltem, habár azt gondoltam, hogy tök véletlen. Respekt!
Mapett átvállalta a hazautat, úgyhogy én is söröztem-buliztam, a magam visszafogott módján. :-) Rég nem láttam az Akelát élőben, pedig jóformán rajtuk nőttem fel, mókás volt kicsit nosztalgiázni. Közben persze sör meg még több. Konkrétan kiittuk a Kőbányait a pultból. Gasztro spin-off > az itteni melegszendó kurvajó. Ha kijön a lépés, próbáljátok ki! ;-) Hazafelé menet ismét felbomlottunk két-három különböző útra/módra. A Pestre tartókban mocorgott a honvágy, szóval lassacskán kipakoltunk. Mapett felső ládája bukfencezett egy szépet a rakodórámpán legurított cucc-torony tetejéről, én pont kihagytam... Nem tudom mióta mondom, hogy ennyire azért nem kéne spórolni az energiával, mert egyszer valami összetörik, dehát beszélhetek...szerencsére baja azért nem lett. Elköszöntünk mindenkitől és gó. Kellett még egy gyors kitérő ahhoz a már előzőleg feltérképezett éjjelnappalihoz, mert kevésnek bélyegeztük söreinket. Szenti megkért, hogy hozzak neki is párat, és a kezembe nyomott egy kétezrest. Nem tudom miért, úgy vettem le, hogy ennyiért kér sört, szóval hoztam vagy 15 dobozzal...kiderült, hogy csak kettőt akart, meg a visszajárót. Mindegy, nem romlott meg. :-) A szokásos minden bokornál meg kell állni szindrómától eltekintve, sima utunk volt hazáig.
A következő héten épp egy ilyen hangszerbolt-stúdió-stúdió-hangszerbolt tiszteletkörön cirkáltunk - elvittük a videót Kögének, Szenti meg kinézte az új motyóját, természetesen minden oldalról szivatott a technika, ahol csak ért - amikor a Blaha felé sétálva egyszer csak megállított egy hölgyemény, és apró szemrevételezés után beszervezett egy sör-tesztelésbe. Igazából az életkorunkra volt kíváncsi, de nem azért, hogy a vélhető nagykorúságunkat megerősítsük, hanem hogy megtudja, hiányzunk-e még a statisztikájából. Az ilyen kendőzetlenül offenzív kérdések [hány éves vagy?] hallatán mindig fellángol bennem a kalandvágy, és persze rávágtam, hogy 43 [megvan a maga sztorija, hogy miért ennyi], ezzel felvételt is nyertem. Szenti, aki még - MÉG - nem ilyen rutinos, a valóságot mondta, és mivel az 19 - bezony -, bőven akadtak korábbi jelentkezők ahhoz, hogy Ő már ne kelljen. A csaj [csaj a faszt...khm...hölgy...asszony...mammer...GILF...stb...] egész sor tipikus piackutató kérdést tett fel mielőtt belevághattunk. Érdekes, hogy ugyan beleláttam a papírjába, és több válaszom is magától ott figyelt volna az opciók között, nem is egyet közülük elutasított [manipuláció? korrupció? konspiráció? okossááááág???]. Többek között azt, hogy a leggyakrabban fogyasztott márkának a Kőbányait jelöljem meg, pedig ez minden túlzás nélkül hagyomány [tulajdonképpen a Kőbányai teszi ezt zenekaros sztorivá, ezért van, hogy ezt most ide leírom :-)], és nem könnyen mondtam le róla, azt hiszem, hogy a Soproni javára. Kíváncsi vagyok, az egész vajon mire kellett [persze a nyílvánvaló tatarozáson és wellnesshétvégén kívül, a pályázati pénzek adóvisszatérítése után]... Persze az értékelés nem az utcán zajlott. A Mercury Hotel egyik földszinti konferenciatermébe vitt be minket, ahol egész bizalomgerjesztő körítéssel, számítógéppel, kosztümös titkárnő vezetésével dübörgött a kvíz show. Az egész leginkább egy szavazó bizottsághoz hasonlított, bár ha urnát látok, lehet, hogy megijedtem volna. :-) Kaptam egy pohár sört, ittam, Ő kérdezett. És bazdmeg, a nyakam rá, hogy Kőbambi volt. Mondtam is nekik, hogy ezt isszuk majd' minden nap, kurvára nem ma kezdtem, de csak nagy matektanár szigorral néztek rám a szemüveg fölött, hogy disztingváljak-koncentráljak. A kérdések, nem mellesleg, elég személyesek voltak, és bár névtelenül zajlott, elég sűrűn hazudtam ahhoz, hogy Szenti hülyére röhöghesse magát a válaszaimra vágott pofáikat látva. Három ilyen kört futottunk, maximum 5 perc alatt, három pohár - esküszömhogy - Kőbambi, háromszor ugyanaz a kérdéssor. Nem volt szerencséjük, emlékeztem az előző körben adott válaszokra, és már csak a vicc kedvéért sem mondtam mást, legfeljebb úgy analizálgathatnak ronggyá, ha pörgött valahol egy kandikamera. Fizetségül kaptunk két doboz Borsodit. Miiiöööcsoda multikultúra...!... Ezt egyébként már előre elporhintette amikor leszólított, afféle biztonsági mézesmadzagként. Ha Szenti időben kapcsol, négyet is kaphattunk volna. :-)
A június nem hozott sok újat a nap alá, de azért próbáltuk kreatívan eltölteni. Interjúztunk a Rockvilág rádióban. Felrántottunk pár új demót. Lőttünk fotókat, összekaptunk az utómunkán, kibaszattuk magunkat az Aréna Pláza - sokat látott - parkolóházából. Megkóstoltuk a habanero paprikát, ami még hugyozás közben is visszamar. Felfedeztük a rocksztár feliratú kólásüvegeket. Katasztrófatúristáskodtunk a Duna parton. Meglátogattuk Pávcsiékat 'Újvárosban, kajáltunk Bullburger-t. Jártunk a Hegyalján, és végigvirrasztottuk a Stanley kupa döntőt. Végülis nem rossz. :-)
Időközben már szanaszét feszített a belső kényszer, hogy legalább 1 új dalt fejezzünk már be eléggé ahhoz, hogy elkezdhessük a koncertekre cipelni. Ehhez sikerült egy őrjítően meleg nyári estét választani, romantikus félhomályban, pár hétnyi osztás-szorzás, dalszövegírás, kísérletezgetés eredményeként Maci felkajabálta az első nekifutást, ezzel sínre is téve az egész-zenekaros előadást [egyelőre persze csak bétatesztelés céljából]. A nóta munkacíme Twenty-thirteen lett, és dióhéjban arról szól, mennyivel könnyebben is megúszhattuk volna, ha a 2012-re ígért dolgok tartják a határidőt. Morcos kis nóta lett, páran azóta talán hallottátok is már. :-) Remélem a többi nem igényel majd ekkora lélegzetvételt.
Szép vízválasztó lehet itt a történet folyásában, ha klubszezonból a fesztiválszezonba lépéshez pakolom a reklámszünetet, úgyhogy mára ennyi. Van itt még bőven elbeszámolnivaló, úgyhogy most magam is kicsit rápihenek. 

Hogy is szól az idevágó közhely?
"Maradjanak velünk!"

;-)
Folytköv!
TGer

Hejhó Again! :-)

Közeleg a vége. Tömény adagot fogyasztottunk a turnéból a legutóbbi bejelentkezésem óta, így nem csodálkoznék, ha komoly részletek felett siklanék el így beszámolható emlékek után kutatva magamban, de ígérem igyekezni fogok! Sokszor nyavalyogtam már, hogy szokjatok rá a kommentálásra, de hát nem történt meg, így aztán elég nehezen térképezem fel, hogy kinek írom ezt tulajdonképpen. :-) Általában egy-egy poszt után három napig stabilan görbül felfelé a statisztika, de persze abból csak annyi derül ki, hogy nem senkinek. Most majd meglátjuk, magatokra ismertek-e. :-)

Esztergom után a Dürer Kertbe látogattunk. Nem tudom hány éve minden tavasszal megvan ez a buli, de ahelyett, hogy haladó hagyományként ünnepelnénk, minden egyes alkalommal olyan érzésem van, mintha az elsőre készülnénk...[csalódott vagyok?...talán egy kicsit.] Persze nincs min meglepődni, hetente megfordulok a DK-ben, és akár egy sörre jövök, akár egész estére, akár ismernek a pultosok, akár kezet nyújtanak az őrök, én a mai napig idegenben érzem magam. És pláne nehéznek látom előadóként érvényesülni. Mindenki annyira menő, annyira trendi, annyira hipszter, hogy annak ellenére, hogy jó törzshelynek látom a helyet, mégsem alakult ki bennem az "otthon" érzés. Egymillió és két banda megy fel a színpadra reménytől csillogó szemmel, és jön le BÁRHOGY, akár teljes kielégülésben, attól még a következő úgy veszi át a stafétát, mintha soha nem is léteztek volna. Ilyenkor úgy érzem, egyszerűbb az egész világ 7 milliárd humanoidjával ELŐBB megismertetni, neadjisten megszerettetni [?!] a zenémet, és csak azután kísérletezni a bázisépítgetéssel Budapesten...pedig ide születtem, baszki. Minden esetre helyi szinten még mindig a DK a legjobb. Sok más, talán jobban befogadó belvárosi klub leginkább csak olyan, mintha élve eltemettek volna. Egy szó mint száz, felvettem a "legszebb mosolyomat" és nekiálltam összerakni a Húsvéti Special Set-et, ami a szervezőség külön kérése volt a kistermes zenekaroktól.Nem szólt ez többről, mint egy halom feldolgozásról, legalább a műsor felében. Ez még önmagában nem lett volna nagy dolog, de mivel a buli még egy hónappal korábban időpontváltással került március 31-re, Bence nélkül voltunk kénytelenek megoldani, akinek ekkora már "kőbe vésett" programja volt. Ugye korábban az ilyen helyzetekre tanultuk be a műsort Macival, de most ez sem működhetett, mivel kettővel utánunk az A Losing Season is az est fellépői között sorakozott, és két egész koncertet már nem lett volna szerencsés bevállalnia. Megoldottuk: vállalja Maci a saját számokat, a feldolgozás nótákra meg kerítsünk vendégszereplőket, hátha még jobban is veszi ki magát a dolog. Kellett tehát 4 azaz négy új, nullkilóméteres énekes. Mapett [erősen ironizálva a helyzetet] első nekifutásra szerzett 3 gitárost. Végülis elférnek, gondoltam én, de mire az énekeseket összevadásztuk, azon kaptuk magunkat, hogy kilencen vagyunk a stábban, és illene azért próbáltatni is a brigádot. :-/ Végül nem lett olyan nehéz szülés, mint amire számítottam, de hát jobb félni. :-)
Két szombat délutánt áldoztunk erre az Amper próbateremben. Kurvajó hangulatban telt a gyakorlás, elszállt minden aggodalmam. Közben persze világmegváltás, megfejtés, sztorik, pénz, sárm.
A második próba már a koncertet megelőző napon volt, így onnét hazaérve Csabival már csak egy pingpongasztal méretű pizzát toltunk az arcunkba, aztán alvás. Másnap Ő elzúzott barátnőzni, én meg nekiálltam az utolsó simításoknak. Gitárt húroztam, trekklistát nyomtattam, elemet cseréltem, hogy minden patent legyen. Mivel az Esztergom előtt összetört autóm még mindig a biztosítási ügyintézésre várakozott, dönthettem, hogy melyik egyéb itthon lévő szappantartóba gyűröm bele a cuccot [a szó legszorosabb értelmében]. Pakolhatóság szempontból mindkettő katasztrófa volt, így kábé hasra ütés jelleggel döntöttem, és mire laza másfél óra alatt sikerült bepréselnem az embertelen sok szarunkat, már indokolt volt attól parázni, hogy Frédi Flinstone jelleggel kell majd rásegítenem a szerénynek mondható lóerőkre...
Odatelefonáltam, hogy kések egy fél órát, de kiderült, hogy még így is megelőztem mindenkit. Nahát mondom szépen vagyunk. :-) Félúton jártam a kipakolásban, amikor befarolt a többi zenekar, de ők is egy szép kis puttonnyal érkeztek, úgyhogy segítségem továbbra sem akadt. :-) Azért megoldottam, és kezdődhetett a sörözés. Az sem sokáig, mert elég hamar belelendült az első zenekar, és utána a második is, és hirtelen azon kaptam magam, hogy mindjárt kezdünk. A lelki békém felkutatása céljából gondoltam sétálok egy kört még a buli előtt. A WC előtt elhaladva megállított egy srác, és érdeklődött, hogy láttam-e egy bizonyos kék hajú cimboráját kijönni a budiból. Mondtam, hogy nem, de nem zavarta nagyon a dolog, rögtön meg is invitált egy kortyra, valami maga által kevert koktélból, laposüvegből. Mondta, hogy mit öntött bele, és nem volt kifejezetten bíztató, de azért csak megkóstoltam, nem illik az ilyet elutasítani. :-) Közben megkerült a kolléga [aki a dürer fényei mellett még egészen közelről sem tűnt kék hajúnak] úgyhogy nekiálltak elmesélni, hogy sok más egyéb között a Cojones-t jöttek megnézni, és nem-e tudom, hogy mikor kezdenek. Természetesen fogalma sem volt, hogy én vagyok az én, de elmesélte, hogy van egy közös ismerősünk, aki húde szeretett volna gitározni jönni hozzánk, csak amikor találkozott velünk, megijedt és inkább visszalépett, de már megbánta... NAHÁT. :-) Ebben a magasságban muszáj voltam felfedni magam, hogy kiderüljön az illető kiléte, így hát jól megleptem őket, minden esetre ebből még lehet, hogy lesz valami. :-) Majd még mesélek.
Időközben a minket megelőző zenekar beütötte a záróakkordot, úgyhogy lelki békével vagy nélkül, de mennem kellett felszerelni. Szépen begyűltek az emberkék, a tavalyit már helyből felülről verte a sztori, sz'al belekezdtünk. Széjsztap, Detkemp, ahogy szoktuk, aztán jöhetett a vendégdömping. Kádár Laci vastagított egy gitárnyit a Clouds Over California (Devildriver) megszólalásán. Ő ugyebár az Insane-ből lehet ismerős, ahonnét a mai napig is oly' sokan ismerik fel Mapettet is. Nem öt perccel ezelőtt zúztak együtt utoljára. Király volt! Szerettünk volna erre is egy vendégénekest, de nem lett, viszont Maci lelkesen lenyomta. :-)
Verettünk egy Driven By Hunger-t [kezd már alakulni, azért még eltart mire felzárkózik a többihez], aztán a hangszercserére való tekintettel ide szekvenáltuk a "nosztalgiafeldolgozásunkat", vagyis a Five Finger Death Punch-tól a The Bleeding-et. Jó három éve már, hogy ez volt az állandó külsős nótánk a bulikon, de egész jól sikerült felidézni. :-)
Rendkívül csinos segítségre leltem a gitármegfejtéseket illetően Máté Évi személyében, aki főállásban a Cherry Bomb leányságát [van ilyen szó?...és olyan, hogy zegzug?] erősíti, valamint énekfronton is kaptunk hathatós nyolcoktávos segítséget, egy három lábon járó budapest-élvonalbeli metálceleb személyében, aki nem más, mint Bokodi "Bráti" "Kisoszika" "Bokoditéjlor" Bálint, aki [számomra elsősorban] ex-ALS, Slipchaos, Backseat, Lost Continent, ex-The Ministers, ex-Gloaming [teattttyaúristen] tag. :-D
Csaptunk egy Empty trash-t, ami szokás szerint jól sikerült [a Maci féle performansz legerősebb nótájaként tartjuk számon], aztán jöhetett az újabb "reunion", Köge és DeadT érkeztek a Checkpoint Charlie-ból egy nótára. :-) Amíg a gittyócserével vacakoltam, a srácok összedobtak egy rögtönzött kis country bulit, yeeehaaaw-zással, meg tábortűzakkordokkal, meg kamudéliakcentusos kamunótával. :-) Körbeállva, tapsolva már egész stand up-osra sikerült. Azt hihették volna, hogy egy Volbeat nótához jammelünk intrót, de bizony nem, mert a korai Machine Head egyik nagy slágere következett, a From This Day! Ezt a számot már külön ennek a bulinak a kedvéért tanultuk meg, és nagyon élveztük, jó kis könnyen játszható, parti zúzda. :-) Eztán You Suffer...már klasszikus. És egy karizmatikus I hate LS...És ennyi. Így történt.
Lecuccolás közben pacsiztam több akkor érkezett, ilyenformán rólunk lemaradt cimborámmal...ejnye jányokfijúk. :-) A másik dolog, ami miatt [jogosan] rinyálhat az egyszeri zenész a Dürer kistermében játszva, az a backstage mérete, különösen, ha az átlagos bulikon szereplő zenekarok mennyiségét is figyelembe vesszük. Hiába vannak a külsősök "kitiltva" az öltözőből, egyszerre akkor sem tud huszon embernél kevesebb tobzódni ebben a telefonfülkében, ha a fene fenét eszik, és még ott a cájg is, ami mindig láb alatt van, és vagy divatból, vagy a zenei színtér homogenitásából adódóan, de ránézésre rendszerint az összes banda összes cucca tök egyforma.
Tizen darab tök egyforma gitártok, x darab ugyanabból a három-négy féle erősítőből, amit mindenki használ, meg vagy egy millió kis obis-praktikeres kábeles koffer, na meg vans hátizsák [jobb esetben tán quicksilver, közepesben eastpak, rosszabban teszkós fila]. :-D Egyszóval egy kibaszott gombostűt nem lehet leejteni. Mi előre feladtuk a harcot, és a ránk következő banda műsora alatt inkább kicuccoltunk a kocsiba, ami az időközben egész takarosra hízott tömegen keresztül szintén egy mutatvány volt. :-)
Ezután már minden gátlásunkat levethettük magunkról. Volt, aki lelépett, volt aki fel, én sodródtam az árral. Végigpogóztam az ALS-t, ittam az összes haverral, ismerőssel, ismeretlennel egy-egy sört, ment a muffin zabálás, világmegváltás, ésatöbbi. Talán, amit meg kell még gyónnom, hogy fél füllel sem figyeltem oda semelyik másik zenekarra sem. A Backseat, és az AWS műsorai hagytak bennem apró emlékeket a nagy vonalakban elmondható hangulatról, de ennyi. Na majd legközelebb. A bandázás eztán odáig húzódott, hogy ránk zárták a bazárt, és egy darabig még eztán is, már nappali világosság volt mire mindenkitől elköszöntem és hazavergődtem. Leparkoltam, kizuhantam, megfáztam, sérvet kaptam, hanyatt estem, combnyakamat törtem, de valahogy felrámoltam a motyót, és egy részem azóta is alszik. :-)
Snitt. Dunaújvárosnak van egy bizonyos varázsa. Egy külön atmoszféra, egy külön kis világ. Tudom, minden városhoz köthetőek bizonyos hangulati elemek, "stílusjegyek" ha úgy tetszik, és persze sztereotípiák is [erről Bencével egyszer majd könyvet írunk :-D], de Újváros valami egészen megfoghatatlan értelemben más. Egyfelől a parkosításba ágyazott betonrengetegével kifejezetten hasonlít szép szülőgettómra, Újpalotára. Másfelől a városkép szinte kizárólag a kommunizmus hagyatékát őrzi, ezzel egyszerre történelmi és újszerű, valahogy "friss". A girbegurba utcái sem "szokványosak", nem arra az elbaszott körút-sugárút féle pókháló sablonra épült, mint Pest, Szeged, Debrecen, meg az átlag európai városok, és hiába a 4-6-8 lépcsőházas nemtomhányemeletes panelek, ettől még egészen vidékies, nyugis az egész. Irgalmatlan sok ember, kis helyen, mégis, mint egy faluban, végigmész az utcán, és mindenki köszön mindenkinek. Egyszóval bejön. Pár éve voltak tisztátalanabb indokaim is, amiért erre figyelgettem, ma már elég annyi, hogy jó ide jönni zenélni. :-) Olyan az egész, mintha egy apokalipszis után itt telepedett volna le az a maroknyi túlélő aki az összes, és még csak barátkoznának a gondolattal, hogy újra be kell népesíteniük a bolygót. :-D
Idén első ízben kellett eljátszanunk a főzenekar szerepét [húúúúúúúmegháááááááámegapukezdődiiiiik :-D], és persze szokás szerint mindent megszívtunk, amit csak lehetett. Buszbérlés, zenekarok lekötése, telefonálás, tonnányi agyfaszok. Nincs értelme leásni benne, "hallottátok" már ezerszer, most is kábé ugyanaz történt. Meg bekaszáltam egy mandulagyulladást. Az még nem történt. Úgy hozta az élet, hogy koncert napján délelőttre pakoltunk egy próbát is, ami nem esett rosszul, bár csak hármasban, a hangszeres szekció dolgozott, szépen haladtunk az új nótákkal. Próba után Csabi lelépett, Mapóval meg felugrottunk Pilisvörösvárra a mikrobuszért. Értek ott is meglepetések, de rendben leszerveződött azért minden, és kijöttünk hozzám pakolni. 16 perc alatt kihozták a pizzánkat, amit innen is respektálok!
Időközben a többiek is megkerültek, és még sok többieket meg felkaptuk a Keletiben, és irányhorány.
Felfedeztük, hogy a 6-os úton tér-, és időgörbületek találhatóak. A városból kiérve már 45 kilóméternek írta Újvárost, 10 perccel később 46-nak. Szép munka. :-)
Ezek a furafijúk képesek lettek volna minden benzinkúton megállítani, hogy cigizzünk meg hugyozzunk, de szerencsére egyel megúsztam. :-)
A fentebb már felemlegetett városszerkezetnek köszönhetően, évről évre stabilan elfelejtem a járást, de ezúttal Mapett megtámogatott egy kis telefonos segítséggel, és be is villantak részletek, szóval az eltévedést kifelejthettük a programból.
Odaértünk, becuccoltunk, pacsiztunk a többi bandával, vitatkoztunk még egy sort a fellépési sorrend miatt, csak úgy az íze kedvíért, aztán nyugi lett. Ment a bandázás, gengelés, kajapijanő, minden. A számon tartott cimborák kielégítőnek mondható 70%-a eljött, és szintén egészséges mennyiségű "érdeklődő", úgyhogy odavágás történt.
A koncertről szerintem felesleges regényt írnom, mindenki ügyes volt, mi is alápakoltunk a témának, kisorsoltunk egy adag cédétpólót a színpadról, még egy korábbi faszbukos eseménymeghívós akciót lezárva, a legjobban üvöltő kollégáknak a mikrofont is kölcsönadtuk. Király volt.
A koncert végeztével melegváltás következett, beindult a diszkó, és időre be is állított egy adag nép, akik láthatólag már várták, hogy végezzünk. Úgy döntöttünk, hogy gyorsan színpadot bontunk, hogy aztán lehessen szabadon asszimilálódni. Ez nem tartott sokáig, mondjuk egy órát, amíg mindenki elszopogatta a piáját, és úgy döntöttünk, hogy gó. Véletlen egybeesés, de nagyon régóta most először tudtam megállni, hogy egyetlen cseppet se igyak egész este, és ez nagy mázli volt. Immáron nyolcadik éve, hogy autóvezetésből tengődök napról napra, aznap mégis életem első szondáztatását pipálhattam ki, méghozzá a Bosnyák téren, ami azért elég cudar ziccer... :-D A buszunk tulajával még előző nap nyitva hagytuk a lehetőségeket, hogy mikorra vihetjük vissza a járgányt, úgyhogy a hazaérkezés után Bencével még délelőtt közepéig ültünk a szoba közepére halmozott cuccokon, és 1 azaz egy sört, órák hosszat adogattunk, mire feladtuk a telefonra várakozást, és ledöglöttünk. Nem is jött a hívás, délután háromkor magunktól ébredtünk fel, és szerveztük le a visszautat, aztán Bencét is kivittem a vonathoz. Valamiért külön megragadt bennem, hogy nagyon király időjárásunk volt egész hétvégén, nem meleg, nem hideg, napfényes, friss levegős, állat. Így az indokoltnál jóval kevésbé fáradtan tértem vissza az unalmas kispolgár szerepkörbe bő három napra. :-)
Unalmas kispolgárból unalmas rockerbe váltva [mindezt unalmas szófosó bloggerként mesélve], szerdán egész napos alvást terveztem, amiből aztán semmi sem lett. Hiába húztam a lefekvést reggel 9-ig, délután 2-kor úgy vágott ki az ágy, mint a macskát szarni. Volt mivel elütnöm az időt, mert az átlagoshoz képest sokkal több dolgot írtam fel az elintézendők közé, hiszen "külföldre" megyünk. A késő éjjel és a kora hajnal metszéspontjára terveztük az indulást, amikor Mapett megkerül a melóból, és üresek az utak, meg nyugi van. Sikeresen megjártam Pilisvörösvárt kétszer is délután, mivel egyrészt elkéstem a buszbérlés megbeszélt időpontjáról, másrészt a saját autómban felejtettem a lakáskulcsot, amit már csak itthon vettem észre. Mire lezongoráztam a dolgot, már bőven este volt, úgyhogy járhatott a kezem rendesen. Sütöttem egy tonna rántott húst szendvicstölteléknek. Szépen felpakoltam, mindenből raktam el pótot is, nehogy valamivel szarban maradjunk.
Éjfél után voltunk, amikor beesett az első szapport. Vízer Ricsike, aki fesztiválos cimboránk, és első ízben csatlakozott ilyen túrához. Egyenesen a kék yukas Vader buliról jött, szépen be is volt rekedve. :-) Elszöszmötöltünk még pár órát, mire Mapett befutott, aztán felpakoltunk, és gó. Bőven világos volt, mire felszedtük a Szolnokit természetes élőhelyén, Csabit pedig Kisújszálláson, ahol már az iskolába tartó fiatalság hömpölygött az utcákon. Volt pár igencsak tűzrű'pattant menyecske, mit ne mondjak. :-D
Mapett egész úton próbálta megfejteni az autórádiót, amin egy ponton úgy felbaszta magát, hogy kishíján az egész műszerfalat kibontotta a kocsiból, de csak azért sem működött. Bence egy laptopnyit mentett a dolgon, és bár nem szólt valami izmosan, mégsem kellett zene nélkül leutaznunk 2000 kilómétert. :-)
A karcagi teszkónál még végeztünk egy utolsó készletfeltöltést. Alkalmam volt bemutatni a fesztiválos gatyómat, amiben nem kevesebb, mint 14 sör rejthető el [2-2 az első zsebekben, 2-2 a farzsebben, 3-3 oldalt]. Persze azért kifizettük. :-D
A határátkelés-pénzváltás-útdíj fizetés mesterhármas már abszolút simán ment. Az ökörködés egy percre sem szűnt, úgyhogy szépen csorogtunk Székelyudvarhely felé. Időközben ahogy a multinacionális rétegződésben időről időre visszatérő román-domináns területekre tévedtünk, majd kiesett a szemünk, az errefelé "villa" címszó alatt épített már majdhogynem kacsalábon forgó paloták látványára. Ebben persze vastagon ott van a pejoratív felhang. :-) Ezek az épületek valószínűleg státuszszimbólumot jelentenek, de mezei paraszt alföldi szemmel nézve a vallási, kulturális, szexuális, és intellektuális aberrációk minden elképzelhető formáját magukon hordozzák, így leginkább csak félelmetesek. Pláne azért, amire nemigen találok magyarázatot, hogy bár nagyon is újnak, késznek és gondozottnak látszanak, 99%-ban lakatlannak tűnnek. Nem is egynek még ott figyel a verandáján egy-egy betonkeverő, vagy pár zsák cement, mintha épp, hogy befejezték volna, de egynek sem láttam életre, hétköznapi forgatagra utaló jeleit. Mondjuk egy virágot az ablakban, vagy a faszom tudja. Mintha az Addams Family kísértetkastélyai lennének, otrombán kibaszva a kirakatba, az utcafronton, lakatlanul, csak a felvágás kedvéért...sosem fogom megérteni...valszeg. :-)
Erős késő délután volt, mire megérkeztünk. Fáradtan, nyűgösen, Mapóval kicsit marakodtunk is az kóválygás miatt, mire megtaláltuk a klubbot. A helyiek torkán is nehezen nyomtuk le, hogy szeretnénk még aludni egyet mielőtt akármi történik, dehát már vagy 30 órája nyomtam ébren, és levezettem az egész utat, úgyhogy velem aztán vitatkozhatott volna bárki... :-) A Damned zenekar bőgőse szállásolt el, meg is mutatta a pecót, nem messze volt a klubtól, de mire mindenki megtalálta a maga helyét, és elhevertünk a matracon, már alig volt egy óránk, hogy pihenjünk, annak is a legnagyobb részét eldumáltuk.
Visszatérve a klubba még másfél óránk volt a tervezett kezdésig, a szervező srác már a plafonon volt, hogy hogy fog ez sikerülni. 10 perc alatt összeraktuk a cájgot, és mondtuk neki, hogy így. :-D
Fellépőtársaink a Damned, egy folkmetálban utazó társaság, még aránylag sokáig osztottak-szoroztak, mire összeállt nekik is a kép, és már csak várakoztunk, hogy jöjjön a nép. Ez csak majdnem rímelt. :-) Nem tudom helyi szinten mennyire számított erősnek a nézőszám, de szerintem egész szépen összegyűltünk, és a srácok rázendítettek. Meglepően jól szóltak, főleg ahhoz képest, amit korábban hallottam Tőlük a neten, kifejezetten karakteres, fasza kis zúzda volt, népdal feldolgozásokkal és pár saját nótával! Respect! \m/
Ezután mi is megtettük a magunkét. Az utolsó pillanatig paráztam, hogy ez sok mindenki mind a másik zenekar cimborái, és mint aki jól végezte dolgát, el is pályáznak, de nem így lett. Elénk is álltak szép számmal, és ment az ihajcsuhaj. Elvileg ugyanazzal a műsorral készültünk, mint előző hétvégén, de mivel háromszor is visszatapsoltak, a végére már csak ismétlésekkel szolgálhattunk. Minden esetre mindenki meg volt elégedve, ittunk is rá bőséggel. :-)
Bár buli után stabilan elkezdtek hazaszivárogni az emberek, maradtak bőven, akikkel ismerkedhettünk. Valahogy a afterpartikoncept rokkdiszkó, két acélszív és egy testemenajel között nem igazán indított be, de sokat dumáltunk a helyiekkel, ment a sztorizgatás. Egészen megdöbbentő, hogy mennyire képben vannak az "anyaországban" zajló dolgokkal, az elmondásaikból egyértelműen kiderült, hogy a fél szemüket szinte mindig "rajtunk" tartják, miközben az itteni kis világ szerintem 10ből 9 földinknek teljesen idegen. Errefelé márpedig pezseg az élet. Többet kéne ide járni.
Mire megérett az indulás, már a helyiek is a záráson gondolkodtak, úgyhogy szépen elbúcsúzkodtunk, és visszatértünk a pecóra. Ez egy kurvanagy panellakás volt, ami albérlők hiányában üresen állt, úgyhogy bár bútor egy darab se' volt, kényelmesen el tudtunk héderelni. Másnap aztán regenerálódás, zuhanyzás [turnén??? bizony.], kaja, cigi, még több cigi, meg sör, és indultunk tovább.
Mapett átvette a vezetést, nekem meg volt időm össze-vissza fotózgatni, mindent, amit csak láttunk. Sepsiszentgyörgy egy egészséges "szolnoknyira" van 'Udverhelytől [ez nagyjából 100km-t jelent, otthonról szoktam megjegyezni ilyen DIY mértékegységeket a távolságok belövéséhez], néhány kanyargós-meredek-életveszélyes útszakaszt leszámítva lazán átautóztunk.
Itt újra megjegyeztem, hogy egész hétvégén mázlink volt az időjárással, ezerrel sütött a nap, 25+ fokok és fasza friss levegő volt, egészen berúgtunk tőle. :-) Sepsiszentgyörgy belvárosa és főtere leginkább a pécsi Széchenyi térre emlékeztet, sétálóutcák, turistának tűnő arcok mindenhol, és persze kellőképp alul öltözötten, egész nyárias volt minden. Itt sem volt könnyű megfejteni a klub hollétét, de azért egy bő fél óra alatt megoldottuk. Egy szálloda [és üdülő központ] épületének aljában volt kialakítva a hely, látszólag univerzális, kávézó, étterem, szórakozóhely, és bármi más elképzelhető funkcióra berendezkedve. Menőn nézett ki. A helyiek már láthatólag munkában voltak, összeraktak egy elég tisztességes hangot és színpadot, így egyből pakolhattunk is.
Lezongorázva a kötelező köröket, gondoltuk begyűjtjük a legfontosabb tapasztalatokat, úgyhogy beruháztunk a pizzájukra. :-) Nem bántuk meg, kurvajó fával tüzelős kemencés módszerrel csinálják, jól megpakolva, puha tésztával, adta mint az állat. A kávéról sajnos már nem zenghetek ódákat, bár az sem volt rossz, de újból bebizonyosodott, hogy igazán jóra csak magam tudom megcsinálni. :-) Közben Damned-ék is beértek minket, és felpakoltak, és közeledett is az idő.
Bence panaszkodott, hogy úgy érzi, mintha csúnyán néznének rá, talán valami előző esti, vagy valamikori bunkó megnyilvánulása miatt [tudjuk mi, hogy milyen az], és ugyan ez senkinek nem tűnt fel rajta kívül, rögtön el is képzeltük, hogy hogy énekelnék meg ezt magyar népdalos formában, ha már róluk van szó. A szöveg hamar összeállt, és a hejj dunárúl fúj a szél című énekórai alapvetés dallamára könnyedén rá is illesztettük. :-D
Úgy döntöttem, hogy srácok műsorát a "backstage"-ből hallgatom végig, ami most szó szerint volt értendő, ugyanis a színpad pont leválasztott egy helyiséget a klubról, ahol a billiárd asztalon kívül semmi sem volt, így ezt kaptuk meg öltözőnek. Mivel a molinónk az egész boltívet elfedte, látni semmit sem láttunk a mögötte történtekből, de kiválóan hallottunk mindent, amit a színpadon állók művelnek.
Nem tudom, az Ő koncertélményük milyen lehetett, de a miénk sajnos elég ingerszegényre sikerült, miután kiderült, hogy az a 80 pár ember, aki megvette a belépőt, egyáltalán nem a zene kedvéért jött, hanem, hogy sörözzön/pizzázzon/lazuljon, a klub egy ettől részben elválasztott helységében. Azért legnagyobb részt rockerekből állt a társaság, és időről időre átjöttek belehallgatni egy-egy nótába, de konkrét bulizásra alig tizenpár emberke vállalkozott, ami azért nem hatott a legjobban.
Ahogy végeztünk, rögtön szembesültünk is vele, hogy ki-miért jött, mivel rögtön rá is rabolt egy brigád a billiárdra, kis túlzással kizavarva minket a helyünkről, amit azért elég nehéz volt megállni "röhögés" nélkül. A szállásunk a szomszéd épületben volt, és mire kiszenvedtük a cuccainkat, meg átbeszéltük, amit ilyenkor kell, már bezárt a hely, és néhány rendőrbácsi is ott téblábolt, amit nem tudtunk hova tenni. Minden esetre mi eltökéltük, hogy most bizony berúgunk, mint az albán szamár.
Találtunk is alternatívát, a parkon belül egy harmadik épületben, egy lepukkant raktárházban romkocsma volt kialakítva. Persze a kialakítás egy durva kifejezés, itt nyilván a koncepció része az omlott vakolat, a raklapok, olajos hordók, és társaik, viszont az árkategória nagyon is fedte a büdös nagy hipszter valóságot, úgyhogy önmagunk rommá ivása elmaradt, viszont legalább reggel 9ig okfejtettünk. Dr.Szolnoki publikálta a felfedezéseit a témában, megállapítottuk a kötelező-laptopdídzsé által performált zenék műfaji keresztmetszetét is, az úgynevezett "poszt-gomba" stílust, és játszottunk csernusosat. Mindenki szépen elmesélte, hogy milyennek látja mostanában a másikat, most, hogy már Mapett is régi tagnak számít, így a közel másfél évével, amióta együtt vagyunk. :-)
Mire reggelre teljesen kifogyott a hely, minket is elküldtek aludni. Dél körül aztán arra ébredtünk, hogy a panzió takarítónői bebámulnak a szobánk ajtajának ablakán [wtf...?!], és meglehetősen puritán módon adnak hangot a meglepetésüknek, amit a foglalt szobák okoztak nekik. Talán azt hihették, hogy hajléktalanok tartanak éppen szabadrablás szerű házfoglalót, de mivel képtelen voltunk tovább aludni, közölhettük velük, hogy ki a faszomok vagyunk, és mit keresünk itt. Kaptunk egy drótot, hogy lenn a főtéren a toronyóra alatt található a környék legjobb kávézója, úgyhogy Ricsivel és Mapettel elzarándokoltunk, a többieket hátrahagyva tisztálkodásra. A kávét ugyan emitt is legfeljebb közepesnek minősíthettük, viszont a hangulat nem volt rossz, hasonló hipszterségben, mint az előző esti kocsma, csak itt a könyvespolcos-antikbútoros egyetemi klub fílinggel operáltak. A mellettünk lévő asztalnál egy egész nagy társaság kávézgatott, és arról beszéltek, hogy ott voltak a tegnapi bulinkon. Elmondásuk szerint nem is lett volna rossz, csak kár, hogy kevesen voltak. Belőlünk majdhogynem a röhögés tört ki, de láthatóan észre sem vettek. :-)
Visszatérve a járgányhoz még raktunk egy kis rendet, aztán úgy döntöttük elstartolunk.
Marosvásárhely elvileg ugyanarra van, mint amerről jöttünk, de a GPS egy egész más környékre vezetett. Ez nem jelent eltévedést, csupán alternatívát, errefelé is gyönyörű volt a táj, volt okunk bámészkodni. Szintén késődélutánra értünk oda, és a kifogyóban lévő lejeinkre való tekintettel első ízben egy pénzváltót kerestünk. Nem találtunk, de egy kis vásárlás és lazulás azért még belefért koncert előtt. A helyi ábécében árultak Borsodit, ezen mindenki jót mosolygott [az egyetlen hazai sör, amit itthon sem preferál egyikünk sem].
Minden eddiginél nehezebb volt megtalálni a helyet, mivel a város főterén egy orbitális utcabált rendeztek éppen, nagyszínpaddal, bazársorral, mindent lezárva, a kedves GPS-ünk az istennek nem tudta megfejteni, hogy hogy a viharba kerüljük el. A harmadik eltévedés után úgy döntöttünk, hogy gyalogosan próbálunk odatalálni. Bár sokáig kételkedtünk abban, hogy jó irányba tartunk, az utolsó pillanatban mégis odaértünk, és a helyiek azonnal ránk repültek. Elmondásuk szerint már órák óta hiába próbálják levadászni az elérhetőségünket a netről, és tonnányi elérhetetlen közös ismerőstől, és már azt hitték, hogy meghaltunk, és kilőttek a holdra, és felfaltak a szaracénok. Nem igazán tudtuk hova tenni a dolgot, de kiderült, hogy errefelé az a szokás, hogy este 10-ig bezárólag vége az élőzenének, úgyhogy spuri van. A srác kocsijával visszamentünk a buszhoz [egy nem kicsit bonyolult és követhetetlen útvonalon, szűk, macskaköves, egyirányú utcákban kavarogva], aztán beparkoltunk, és lehetett is felszerelni. Egy út vezetett be is ki [pontosabban le és fel], egy embertelenül szűk, szabálytalan, és meredek lépcsőn le a pincébe, hát ezen kész Jackass volt levarázsolni a motyót. Elférni sem igen tudtunk, így első ízben, amióta Sanyit egy második gitárládára cseréltem [már bocsesz :-D] volt toronyba rakva a cuccom, Mapett pedig mindenestül a színpad előtt kapott helyet.
A molinóra ugyan esélyünk sem volt, de volt a falon egy jópofa LED-es fényreklám bizgentyű, amin egész este oda-vissza kúszott az éppen játszó zenekar neve. Pakolás után Csabival úgy döntöttünk, hogy belenézünk abba a "hakniba", ami kiiktatta a főteret az útvonalból. Be is sétáltunk szépen a tömegbe, és elterveztük, hogyha utunkba akad egy szervező, akkor villámgyorsan leköttetjük magunkat a nagyszínpadra, de csak egy fél nótára futotta, az éppen aktuális román vastagcsaba előadásából, amikor csörgött a telefon, hogy azonnal jöjjünk vissza, mert mindjárt kezdünk. Nahát.
Előttünk a Kövérgép nevű helyi zenekar játszott, akik egy érdekes feldolgozás repertoárral álltak ki. Egy tonna magyar ősmetál-klasszikust szőrén leszedtek, és habár szépen, pontosan játszották, a feldolgozás része abból állt, hogy bele-bele írogattak a szövegbe, ami ugyan nagy vonalakban megmaradt, de a legtöbb rímet kicserélték, leginkább olyan szavakra, amik az eredeti sorvégek magánhangzóinak magas/mély párját tartalmazzák, ezért totál erdőbe visz az egész. Bizonyos értelemben nagyon vicces volt, másfelől meg furcsa, így, hogy nem ismertük őket. :-) A nézőszám határozottan barátibb volt, mint előző este, bár sokan ülve maradtak, és sörözés közben hallgattak minket. Azért előre egész szép számban jöttek komoly hajzuhataggal rendelkező kollégák, úgyhogy ez egy különösen headbang-centrikus este volt. :-)
Emide már nem szerveztünk magunknak szállást, úgyhogy a buli végével bezárólag kipakoltunk, és sörözés, dumálás, haverkodás, cickóösszefirkálás, fotózkodás, pólóeladás keretein belül barátkoztunk a gondolattal, hogy előttünk terpeszkedik 500 kilóméter hazaút. Bence úgy döntött, hogy betankol sörből, és hozott is vagy tízet, de csak felbontva adták ki a pultból. Nem nagyon volt ötletünk, hogy hogy tudnánk ezt magunkkal utaztatni, úgyhogy gondoltam zárjuk vissza, van itt bőven szigszalag, ragasszuk be. :-D
Ez nem sikerült a legjobban, de arra elég volt, hogy egy esetleges felboruláskor elmaradjon a lábunk alá ömlő söráradás. Ez szép mondat volt. Na minden esetre elköszöntünk mindenkitől, és a gázra léptünk. Szó volt róla, hogy meg kéne rizikózni mégiscsak azt a nagyszínpados fellépést a főtéri vúdsztokkon, kvázi kérdezés nélkül. Betolatunk a színpad mögé, és felpakolunk, mintha mindenki számára evidensnek kellene lennie, hogy mi jövünk...de aztán csak a fáradtság győzött. :-)
Még jó darabig összegeztük a tapasztaltakat, és zavarba ejtően gyakran álltunk meg brunyálni, de hálistennek egész éjszaka egy deka autó nem volt az úton, így kényelmesen, még sötétben elértük a határt. Visszaváltottuk a zsét, aztán előkapartuk az igazolványokat, és irány a "check out". A határőr bácsi az iratainkat visszaszolgáltatván "Sok Szerencsét!" kívánt, de valami olyan - számomra - értelmezhetetlen hangsúllyal, mintha az azonnali végelgyengülés következtében történő elhalálozásunkat reszkírozta volna meg fejben. Én komolyan nem tudtam hova tenni a dolgot. Egy nagyjából 5 másodperces tömör hatásszünet, és a világ legbutább arckifejezésével történő egymásra bámulás után, utolsó lélegzetemet kiköhögve visszakérdeztem, hogy "Mihez, - és nagyon halkan -> bazdmeg???" Erre valami irgalmatlan röhögés tört ki a kocsiban, Ő meg kábé elszomorodva, hogy ekkora barmot lát, annyit tett hozzá, hogy "hát az élethez, úgy mindig". :-D
Elköszönni hálistennek már udvariasan sikerült. :-D
Csabit átdobtuk Túrkevére, Bencét Szolnokra, magunkat Pestre. Közben már annyira nem hallottunk, nem láttunk, hogy forma 1-ről meg magyar fociról beszélgettünk, ami azért elég ritka, még, ha vannak is köztünk érintettek. :-) Hazaérve már nem sok dolgunk maradt, felhalmoztuk a cuccot a szobába, a srácok leléptek, Ricsike még búcsúzóul belerókázott a lépcsőház előterében lévő szórólapos-kukába, biztos ami biztos. :-) Eszközöltem a buszon egy gyors takarítást, hogy a tulaj ne feltétlen csodálkozzon rá a trógerségre, amiben három napig léteztünk, visszakanyartam Pilisvörösvárra, aztán hazajöttem, és aludtam egy négy-öt napot egyhuzamban.
Talán el is hiszitek, de ezen a ponton, én ezt már vagy két hete körmölöm, napi 2-3 órás adagokban, úgyhogy fogalmam sincs, rendesen körülírtam-e mindent, amiben részünk volt, de nagyon remélem, hogy lesz, aki nem adta fel félúton. Jól éreztük ezt a pár hétvégét, és innen, az enter lenyomása után szinte azonnal megyünk tovább Debrecenbe, másnap pedig Salgótarjánba, ahol első ízben játszunk, úgyhogy szintén megvan az alaphangulat. :-)

Snitt. Amit nem árt hozzátennem ehhez a szép kis kihúzott, dőlttel szedett, lezárásnak szánt bekezdéshez, hogy a szöveg megírása sajnos még csak a munka nagy részét sem teszi ki. Képeket válogatni, méretezni, linkeket beágyazni, valamint a gyalázatos spontán helyesírásomat javítgatni, még legalább ugyanannyi idő, úgyhogy most kénytelen vagyok rekordhosszra nyújtani ezt a posztot, mivel időközben Debrecenből és Salgótarjánból is kőkeményen hazaértünk. :-)
Ezekre a bulikra volt idő rápihenni. Két hétvége is üresen maradt, próbáltuk kihasználni. Volt aki kirándult, volt, aki egyéb zenekaros teendőket intézett, mi Csabival első ízben visszalátogattunk Dunaújvárosba. Formálódik egy új banda, ahová Csabi is beszállt ropogtatni, az ős-Akela alapító Pávcsi meghívására. Mostanság csinálnak saját próbatermet, és én is csatlakoztam kicsit segíteni. Lenn töltöttük az egész hétvégét, és szépen elengedtük magunkat. :-)
Az 'Újvárosról fentebb megfogalmazott véleményem is leginkább ennek a kirándulásnak az alkalmával alakult ki bennem. Pávcsi tetőtéri konyhájának ablakából bámultam a város horizontját egy irrrgalmatlan gyönyörű csillagos ég alatt, a telihold fényénél, mikorra már mindenkit ledöntött a lábáról a rákendroll. Világi érzés volt, szerintem amíg élek, nem felejtem el. :-)
A második szabad hétvégénken amerikai foci meccsre mentünk új barátommal, Szentivel. Róla majd mesélek még. Már egy ideje elég rendesen elkapott az NFL őrület, tudja ezt aki ismer, de magyar előadásban még nem láttam ilyet. Szenti bátyja játszik is a csapatban akiket megnéztünk, így szervezői minőségben, hangosítóként voltunk jelen. Király hangulat volt, és bár nem lettem szurkoló [Oros Norbinak, aki Szolnok Soldiers játékos, minimum tartozok ennyivel :-D], bizonyára visszatérek még bámészkodni. Az ellenfél [schmidt ad isten] a debreceni csapat volt, akik nem akármilyen zakót kaptak, gondoltuk, ezt majd a bulin felemlegetjük. :-)
A kövi túra úgy volt elképzelve, hogy 9 személyes buszban vagyunk összebútorozva a Just Four-al, de ez az utolsó pillanatban kútba esett. Péntek kora délután meg is indultunk a buszért, már szokásosnak mondható módon Pilisvörösvárra, ami szűk 30 kilóméter, de akkora forgalom volt, hogy helyből beszedtünk egy másfél óra késést. Maradt is volna még tennivaló a pakolás előtt, de mindent leszartunk, csak behánytuk a buszba a cuccokat, és nekilódultunk az M3-asnak.
Közepes tempót autóztunk, de ez sem volt elég, nagyjából a kiírt kezdés előtt 10 perccel zuhantunk be, de sem a Just Four nem előzött meg, sem a last minute-ban beszervezett Kistópart utca nem sietett sehová, és a szervezőlány sem sürgetett, inkább megállított, már az ajtóban. Mint kiderült, elég szerényre sikerült az érdeklődés, így arra kaptunk felajánlást, hogyha még most lemondjuk a bulit, nem tartanak igényt semmilyen anyagi vállalásra tőlünk.
Osztottunk-szoroztunk egy darabig, hogy mi legyen, közben a J4 is megérkezett, de végülis úgy döntöttünk, hogy leszünk akár egymás közönségei is, ha már idáig elszenvedtük magunkat. Felcuccoltunk, és hagytuk Kistópartékat beállni. Egy cimborám edzőtermében kaptunk szállást, és mivel csak így ért rá, kénytelen voltam elszaladni egy pár percre, hogy kulcsot kaphassunk. Mire lezongoráztam a dolgot, már javában hívogattak, hogy jöjjek vissza, mert további parák vannak. Kiderült, hogy annak ellenére, hogy a koleganő vígan hagyta, hogy plusz egy órát elbasszunk a koncert megtartásának eldöntésén, egy bizonyos helyi csendrendelet értelmében a buli legkésőbb fél12-ig tarthat, ilyenformán, ha akarunk [és persze fizetünk] sem játszhatunk tovább. Na ezen a ponton már átbillent bennem a libikóka, és úgy döntöttem, mellőzöm az észérveket. Kiderült, hogy a hely főnöke, valamint a velünk kapcsolatot tartó szervező csaj között is elég...khm...döcögős a kommunikáció, így bár senki sem volt egyértelműen hibás az egész este alakulásában, csak az lett a vége, hogy a Kistópart műsorával bezárólag lehúztuk a rolót. Sokat gondolkodtam, hogy na vajon ezt hogy fogom mesélni. Biztos vagyok benne, hogy megvan rólam a véleményük, ahogy nekem is róluk. Egyik sem túl fényes, de valahol mindegyik jogos. Nem szeretnék kígyót-békát mondani senkire, tudom jól, hogy magam is rászolgáltam, hogy rám mondják. Mapett lecuccolás közben/után sokat próbált melózni azon, hogy mentse a zenekar renoméját a helyiek szemében, nem szeretném elbaszni neki azzal, hogy itt szarakodok. Minden esetre kétlem, hogy közeli-távoli jövőben igényt tartanak még a szolgálatainkra...és őszintén sajnálom.
Nem volt más hátra, mint megünnepelni a megünnepelhetetlent. Eldobódtunk a szállásra, leparkoltuk a buszt, mindenki kijelölte a magának tetsző négyzetmétereket a tatamin, aztán úgy döntöttünk, hogy menedékre lelünk Debrecen híres-hírhedt rokkocsmájában, a Fácánban. Szinte megalázóan sokan múlatták itt az időt. Bővült is a hely azóta, hogy két éve itt jártunk még a Cada turnéval. Valószínűleg a dohányzási tilalom miatt, egy jó nagy hátsó kerttel toldották meg, amivel kábé megduplázódott, de még így is teltház volt. Hát ki voltunk akadva. Just Four-ék köreiben ketten is az alkohol mellőzésére kényszerültek mindenféle gyógyszeres kezelések okán, és elég gyászos arcot vágtak a dologhoz, de a többiek ittak helyettük is rendesen.
Mire kisztorizgattuk, kiökörködtük, kibosszankodtuk magunkat, már benne voltunk a hajnalban, így visszavonulót fújtunk. Mapett úgy be volt rúgva, hogy kvázi vinni kellett, de ebben én is csak annyival maradtam le mögötte, hogy vigyázni tudjak magunkra. A szállásra menet még elsétáltunk egy non-stopba, ami valami embertelen messzinek tűnt, pedig elvileg csak pár utcányira tértünk le a legrövidebb útról. Közben a mostanság nagy népszerűségnek örvendő "új helyet", a Roncsbárat is sikerült megfigyelnem közelről...hát mit mondjak...nice. A terembe visszaérve a részegebbje azonnal kidőlt, én a "szokásos" reggelig okfejtős verziót éltem. Igaz, ez a Szolnoki nélkül nem ugyanaz [ezen a hétvégén ugyebár Maci jött velünk dalolászni], de azért nem maradtam egyedül. :-)
Másnap reggel korán keltünk, mivel 9re volt várható egy csapat edzésre, de szerencsére késtek egy órát, így rendezni tudtuk az arcberendezéseket. Azt is kiszúrtuk magunknak, hogy ez az edzőterem, közös udvarban van egy mindenki által sokkal inkább preferált szórakozóhellyel, a Kaptárral. Jobb is lett volna itt benyelni az orbitális buktát, könnyebb lett volna elbújni a szégyen elől. :-D Ami talán még jobban ironizálja a helyzetet, hogy két emelettel alatta egy buzibár üzemel. Mókás volt vizslatni a hajnalban hazabotorkáló szőröstökű gerlicepárokat... :-D Átadva a terepet az izzadt, erős, egymásnak feszülő férfitesteknek [földharc edzés következett], először is kajálni mentünk. A plázafílingben úgy gondoltuk mindenki megtalálja a számítását, úgyhogy egy közösen bedobott kávé után szétszéledtünk, mindenki keresett kedvére valót. Csabival ketten átsétáltunk az út túloldalára, az "újabbik" plázába, ahol találtunk is egy jó kis helyet. Csabi a szokásos girosztálat, én meg egy hagymás rostélyost választottam krumplipürével. Meg voltunk elégedve. Talán ez, és a tény, hogy az egész debreceni tartózkodásunk alatt elképzelhetetlenül gyönyörű lányokat láttunk ezrével az utcákon, még menthet a hangulaton valamit. Annál is inkább, hogy ez idő alatt egy mikulás csomagot is rábaszott a buszunkra az a kurva szabad szombatot hírből sem ismerő elöljáróság, szóval már tényleg megfogadtam, hogy kiégetem Debrecent az autós térképeim lapjairól... :-D
Just Four-ék tettek egy javaslatot, hogy Tarján felé félúton ugorjunk be lazulni egyet valami útba eső vízpartra. Ők ugyan a "bányató" kifejezést használták, én mégsem tudok róla, hogy bármit is bányásznának a Tisza parton, minden esetre benne voltunk. A városból kiérve benzinkutaltunk egyet, és Mapett telefonjáról előkerültek az ominózus Belga lemezek, úgyhogy innentől a célig üvöltve röhögött mindenki. :-) A Hortobágyra érve eszembe is jutott, hogy direkte magammal hoztam a HHCC pólómat, úgyhogy átvedlettem alkalmiba. :-) Poroszlóig sodródtunk, mire alkalmas helyet találtunk a tavi lazulásra. Volt egy fasza tóparti szálloda, kemping, étterem, és egy kis csónakkikötő. Igaz, hogy a gáton sétálva megközelíthető szabad strandot túl távolinak ítéltük, és egy, a lehúzódásunk mértékét keresetlen szavakkal illető biciklis csoport még pluszban felbaszta az agyamat, de egy jó gombaleves kihúzott a szarból. Macival azt beszéltük, hogy a lángosos-hekkes-kockásabroszos-szocreál attitűddel keressük majd a kontaktust, de nem jártunk így sem rosszul, Ő például egy szép emberes tányér lecsóra tett szert mindössze három kilóból, amit nagyon barátinak ítéltünk. :-)
Idő közben Just Four-ék úgy döntöttek, hogy kalandoznak még egy kicsit külön, nekünk meg Verpeléten volt jelenésünk, ahol egy eladó basszusgitárfej várt Macira. Ő most ugyebár a The Sea And The Sun [vadonatúj még bevezetés alatt álló nevén > SEE THE SUN] zenekarban bőgős-énekes lett, így ideje cuccot újítani. Mint kiderült, az eladó fejtől függetlenül, a tulaj igazi mesterember, gitárokat, erősítőket és ládákat is gyárt teljesen saját kezűleg, valamint felvigyázza a helyi bandák hangszereinek állapotát. Többet között Road-ék gitárjai is ott lógtak a szobája falán, mint aktuális munkadarabok. Jól elszakmázgattunk, Maci be is ruházott a fejre, és kaptunk is egy kis sütit az útra, úgyhogy jó kedvvel indultunk tovább. :-)
Tarjánba megérkezve bolyongtunk egy ízeset, aztán csak odataláltunk. Pacsiztunk, ismerkedtünk, színpadot építettünk, adminisztráltunk, és kaptunk ingyen sört. :-) A helyi banda, cseppet sem meglepő módon lemondta a bulit, de egy fiatal csipetcsapat azonnal rá is csapott a felszabaduló lehetőségre, hogy szeretnének játszani. Igenááám, de még csak egy kopott pengetőjük sem volt. A gitárosokon keresztül verekedték magukat kölcsönadás szempontból, de a dobmotyókat már nem engedték a tulajok.
Kicsit sajnáltam őket, mert lehettek vagy 13-15 évesek, de már mindegyik olyan magas volt mint én, és igazi lelkes, derék gyerekeknek látszottak. Sokszor hálásak lennénk egy ilyen brigádért a vidéki bulikon. Minden esetre most így alakult. Elég nagy káoszban voltam, így már csak arra eszméltem fel, hogy a Just Four belecsap. Egész szép kis társaság bulizta végig a műsorukat, jól is szóltak, fasza volt. Persze én nagyon jól tudom, hogy mit tudnak a srácok, de Maci például most futott beléjük először, és látszott, hogy csont nélkül betalálta a fíling, úgyhogy Ő is csatlakozott a mocorgókhoz. :-)
Persze az ördög nem alszik, sajnos a jelenlevők nagy része az átszerelés alatt hazament az utolsó busszal, azért minket ez sem állított meg, aki maradt, az kapta rendesen, jól felszántottuk a deszkákat. Volt közös ugrálás, alighogy össze nem szakadt az egész hóbelevanc, meg színpad előtt rohangálás, ahogy kell. :-)
Kicsit elefánt is voltam a porcelánboltban, több ízben Csabi középső beütőjét rúgtam rá a dobra állványostul, egy ízben pedig egy kábelen történő elcsúszás miatt az egész bal oldalsó hangfaltornyot döntöttem rá a hangosító gyerekre, ami csak csodával határos módon nem vágta agyon a srácot, és szintén ennyin múlott, hogy még csak a nótát sem kellett félbe szakítanunk. Szóval nem volt egy presztízs buli, de odabasztunk. :-D
A koncert végén pacsi mindenkinek, fellélegzések, pakolás. Elmondtuk még egymásnak ezerszer, hogy mi az underground, és, hogy fúde nagyon nagy dolgok várnak még ránk, aztán csináltunk egy "stáb fotót", firkáltunk a firkafalra, és mindenki körbenyalt mindenkit.
Gyorsan még vettem pár sört a hazaútra, aztán csak döglöttünk. Mapett mindenkit hazavitt, beleértve magát is, úgyhogy onnantól hazáig nekem kellett ellavírozni a busszal. Örültem, hogy nem futottunk ellenőrzésbe [psssszt!!! :-)]. Csabival aztán szépen felcuccoltunk, és másnap elkísért 'Vörösvárra. Kiderült, hogy Mapett az utolsó tankolásunkkor [már itthon, Újpalotán] a kúton felejtette a tanksapkát, vagyis már hosszú kilómétereket mentünk nyitott tankkal. Hát gondolhatjátok, hogy zavarba jöttem, de mázlim volt, mert miután végeztünk, és Csabit is eldobtam a vonathoz, visszamentem a kútra, gondoltam hátha megtalálták, és igen, meglett. Mégsem játszottam el teljesen a tulaj bizalmát. :-)
Vasárnap délután Szentivel visszatértünk az amerikai foci-miliőbe, ezúttal a Fáy utcai Vasas sporttelepre, egy nemzetközi mérkőzésre a Pozsonyi Uralkodók ellen. :-) Az előzőnél sokkal izgalmasabb meccs volt, mégis alig tudtunk figyelni, mivel a szlovák cimbik cheerleader csapata pont a hangosító pult előtt találta meg a helyét, és bár nem szeretnék semmi valótlant beleképzelni a dologba, de a lelátó, és a saját csapatuk zászlóinak szerencsétlen elhelyezkedése révén mi voltunk az egyetlen közönségük...akinek majdhogynem végig háttal állva táncoltak. :-) Nincs ezen mit szépíteni, bilibe lógott a kezünk. :-D Még csak zenét sem hoztak magukkal, arra riszáltak, amit betettünk, aztán nem győztük magyarázni, hogy ez bizony a sajátunk. :-D A meccs végén el is kaptuk őket egy közös fotóra, mert féltünk, hogy nem fogjátok elhinni, no meg aztán ezt a ziccert be kellett zavarni minden áron!! :-)
Nagy nehezen csak a végére értem, ez történt tehát a legutóbbi elszámolás óta, remélem, hogy nem nyertem meg semmilyen fogadást azzal kapcsolatban, hogy ember nem lesz a földön, aki idáig olvas, minden esetre jól éreztem magam, miközben körmöltem eme kedves, indokolatlan sorokat. :-D

Van még hátra, tartsatok velünk!!
Képek a galériában!!
Rákendroll!! :-)
TGer

Pénz & Sárm!

Ismét csak eljött az ideje, hogy "hozzam a kötelezőt", tavasziturnénaplónélkülmondmitér...?
[előre is bocsesz, hosszú napom volt] :-)

Csak, hogy el ne maradjon a bulit megelőző háttérmunka során beszedett "sebek" feltépkedése, elmesélhetem, hogy az aktuális szopórollerre még március 8-án kerültünk. Épp a reggeli rutinok végeztével indultam volna a dolgomra, amikor egyszercsak becsönget a házmester, és mondja, hogy jöjjek a parkolóba, mert gáz van. Lementem, ez fogadott >
Kedves, középkorú hölgy az elkövető, nagyon sajnálja, már ki is töltötte a betétlapot. Nem az első dolgok közt jutott eszembe boldog nőnapot kívánni neki...de vettem pár nagy levegőt, próbáltam magam nyugtatni, és inkább a gondnokhoz intéztem a keresetlen szavakat, aki valami különös tehetséggel találja meg a közös hangot a bennem alvó állattal, még a legingerszegényebb szituációkban is, például, ha szimplán elmegy mellettem az utcán. Mindegy, a lényeg, hogy "csak" időmbe fog kerülni a dolog. Nem először, és sajnos azt kell gyanítsam, nem is utoljára fordul elő ilyesmi, csakhogy tudtam, ez betesz majd a turnékezdésnek. Korábban úgy volt, hogy elég lesz "kisautóval" menni Esztergomba, nem kell full-cájg, de azért kelleni fog egy rendes csomagtartó. A következő pár napban aztán vagy másfél tucat havernál fürödtem be a verdatarhálással, míg eljutottam odáig, hogy csütörtökön, embertelen zuhogó esőben tartsak egy főpróbát, tesztelve, hogy ídsanyám szappantartójába beférünk-e esetleg a tervezett motyókkal. Sikerrel jártam, de jött a következő kanyar, a másnap reggelre lezúdult hó. Bencével már korán reggeltől értekeztünk, tudhatjátok jól, hogy mi folyt egész nap. Néhol a térerő is megszakadt köztünk, Csabiról meg órákig azt sem tudtuk, hogy egyáltalán elérhető lesz-e. Felkeléskor gyorsan meg is örökítettem a gyűrött arcú meglepetést, egyúttal emlékeztetve magamat arra, hogy idén valamivel többet kamerázzunk, gyűljön csak szépen a dislike! :-D

Hejhó!

Itt a tavasz, dagad a fasz. [vágja egyáltalán bárki ennek a dumának az eredetét?? (én vágom, de tök fura, hogy már emberemlékezet óta minden tavasszal elsütjük, és mindössze csak ennyi maradt fenn abból, ahonnét való) semmi értelme ilyeneken gondolkodni]

Ideje kibújni a napfényre, és beszámolni, hogy mit alkottunk. :-)
Van itt lássuk csak, néhány koncertdátum, pár darab erősen bétaverziós új nóta, nyereményjáték, szívmelengető statisztikák, néhány szépreményű egyéni törekvés, és hoppáppá, a zenekarospóló-szüzességünket is durr, elvesztettük. :-) Lehet szemezgetni.
Hogy tetszik? :-) A mintát Omász Peti barátunk készítette, nekünk nagyon bejön, aki kér belőle, megtalál a fészbukon, avagy ímélben, a szoksásos: cojoneszenekar@gmail.com-on!! Van minden méret, férfi-női fazon, ami kell.

Ami az élőzenét illeti, arra is gyúrunk, bár még csak a felénél járunk, azért nincs miért stoppolni az infót, itt az első adag, lesznek ismétlések, bemutatkozások, ahogy az szokott lenni! :-)
Bővebben első körben a turnét megindító esztergomi állomásról írnék, ami miatt nagyon izgatottak vagyunk, sok jót hallottunk a helyről, és a felhozatal is igen zúzós lesz aznap. Találtok pontos infókat a hivatalos fészbuk eseményben, és Andóca már egy cikket is rittyentett ez alkalomból a Zenevilág-ra, ajánlóval egybekötött miniinterjúval, csekk!! :-)
Apropó interjúk, az elmúlt egy hónap történéseihez egy ilyet is sorolnék, ezúttal nem annyira szorosan a zenekar kapcsán lettem kifaggatva Juhász Andrea Gréta barátunk blogján, a JAGpot-on! Kaptam aztán érte hideget-meleget, és bevallom, ez abszolút érthető, dehát ezt teszi a kóros mennyiségű szabadidő, meg az a ronda nagy pofám, pláne ezek keveréke. :-)
Ha esetleg unatkoznál > íme. :-)

Egy további ragyogó 100% ándörgrándbarát kezdeményezés Bence nevéhez fűződik, és nem más, mint egy rádió műsor, amely a Stage/dive címet kapta, a (természetesen) szolnoki Amadeus Rádió programjában. Minden hétfőn 22.00-tól egy órában tömény zúzda, hírek, interjúk. Ehhez is van egy fészbukos linkem, úgy látszik ez egy ilyen nap, csekkoljátok!!
Év eleje tájt kicsit összébb kaptuk magunkat a próbákat illetően is, már-már rendszeresnek mondhatóak az összeröffenéseink, és szépen haladnak az új nóták is, továbbá összeszedtünk egy-két kiegészítő jellegű nem-saját nótát is, amivel speckók a szándékok, de erről majd később!

Lebonyolítottunk idő közben egy nyereményjátékot is, mert "lomtalanításkor" kiderült, hogy mégsem fogytunk ki teljesen a cédékből, és a frissen megtalált utolsó példányt sorsolásra bocsájtottuk, néhány youtube-link megosztásért cserébe, hogy terjedjen a hír, és ez ugyan már lefutott kör, de szeretnénk gratulálni innen is a nyertesnek, aki nem más, mint Stolnicki Júlia, és persze a többieknek is köszönjük a részvételt!!
Az említett korong egyébként napra (és órára is majdnem) pontosan 2 évvel ezelőtt jelent meg, sz'al a lemeznek meg egy látens Boldog Szülinapot küldenék. :-)
A lemezt röviddel megelőző, mindmáig zászlóvivő-slágerünk pedig a 20.000-es youtube nézettséget érte el, ami azért még nem egy GengnemSztájl, de örülünk. :-)

Ez történt tehát a buzis-merengős kis szilveszteri posztom óta, köszönjük mindenkinek, aki figyelemmel kísért, lassacskán ideje, hogy átültessük mindezt a gyakorlatba!!

Puszcsi.
TGer

Sziasztok!

Tavaly ilyenkor [azt hiszem, hogy] boldog voltam. Lelkesen körmöltem a sorokat, gyűjtöttem a képeket, alig vártam, hogy lenyomjam az entert, és szobrot állítsak a 2011-es évnek.
Hogy miért? Mert igazán forrón tálaltuk. Hangosan nevettünk, hangosan sírtunk, ami a csövön kifér.
Szigorú összehasonlításban, ezt 2012 is elhozta nekünk, de a nosztalgiázást most passzolom.
Lássuk inkább, hogy mit tanultunk belőle.
Tudjátok, azért utálom, amikor a magunkfajta csávó interjúkban, cikkekben, satöbbi, a zeneipar válságáról papol, mert rendszerint saját magát azonosítja az egész hóbelevanccal. Banális közhelyekbe csomagolva közli, hogy ingyen jár zenélni, meg a lemez se megy. Hát ez nagy hiba. A tények persze makacs dolgok, de az ún. zenésztársadalom még a legnagyobbak személyében sem kért képviselőt, éppen ezért bocsájtom előre, hogy ne higgyétek, hogy eljátszom magam is.
Node kezdjük az elején. Engedelmetekkel átugranám az év eleji tagcserék veszteséglistáját - tompítandó a negatívizmus - nézzük inkább, hogy mit nyertünk vele.
Röviden és tömören...>...Mapettet.
Kicsit kifejtve...>...nem kimondottan vagyok tisztában a rálátásommal, de, ha most megkérdeznének, hogy mi a legfontosabb, egészen biztosan a jól megválasztott bandatagokról mondanék valami szép színpadias, előre megkomponált panelmondatot. < Ja, mint ez. De nem olyan kétdimenziós ez, hogy a pénzt, a rászánt a szabadidőt, a hangszeres tudást, meg a többi szokásos dolgot emlegessük. Valamiféle ösztönös, biológiai szükséglet kell a résztvevők szervezetében ahhoz, hogy ilyenmódon kifejezzék magukat, ezzel kell élniük minden egyes nap. Ez egyszerű dolgokban is kifejezhető, minthogy együtt járunk-e szórakozni, cserélgetünk-e egymás között nőket zenét, vagy épp időről időre megpróbálunk a többiek fejére nőni, amit persze csak az motivál, hogy mindannyiunk jelleme tükröződjön a közös termékünkön. Mapett ezt hozza. Mindent ad a közösbe, ami Ő. És bizony, ezt csak egy féle zenész tudja > aki a kezdetektől a sajátját játszotta.
Nem kis munka volt összecsiszolódni. Február volt, mire feladtam, hogy Sanyi helyére is találunk valakit, és közeledett az éles bevetés. Előre eldöntöttük, hogy nem sietünk a lemezzel, jöjjön pár koncert, had épüljön egy kis közös múlt. Közben annyi ötletet halmozunk fel, amennyi magától beugrik. Ez nem csak Mapónak volt új. Persze Ő már készen kapta a számokat, variálni csak annyit lehetett, amennyivel a hiányzó harmadik embert pótolni igyekeztünk. Ő is kicsit többet vállalt, én is, dehát ettől még együtt is csak négy kezünk van. Belenyúlkáltunk itt-ott, de nagytotálban maradt, ami volt, újratanultuk.
A lényeges változás az, hogy a négy ember SOKKAL kevesebb, mint az öt. Erre csak menet közben jöttem rá. Eltűntek a klikkek, meg az ujjal mutogatás, de jött helyette valami más, egyfajta...meztelenség érzet. Nem is tudom érthetően szavakba önteni. A legjobb példa, ami felhozható, hogy "talán kevesebb felé megy a gázsi, de a bukta is". De nem a pénzről van szó, az más lapra tartozik. Innentől kezdve, senkinek semmije nem maradt magánügy, legyen az bármilyen apróság. Nincs többé olyan, hogy "rajtam nem múlik". Ez tapintható terhet rótt ránk.
A turné aztán hozott meglepetéseket. Sokszor rájöttem már, hogy hiba siettetni a fejlődést. Vélt tapasztalatok alapján valós kockázatokat vállalni, még, ha aránylag veszélytelen módon és mértékben teszi is az ember, igen hálátlan tud lenni. Sűrű menetrendet pakoltunk össze, minimális feltételekkel vállaltunk el szinte mindent, 2 és fél hónapon keresztül nem is hagyva szabad hétvégét. Volt egyfajta kihívás értéke. Emlékszem, nagyon sokat beszélgettünk az utazások alatt. Érdemileg ezúttal, nem csak hülyülve. Ezer meg egy sztorit "cseréltünk" Mapóval, honnan jöttünk-merre tartunk jelleggel. És ahogy haladtunk, városról városra, úgy gyűltek a közösek is. Pozitív, vagy negatív értelemben mindenhol nagy dolgok történtek. Az eredeti terv szerint csupa visszatérős helyre szerettünk volna menni. Had lássuk, hogy fogadják az új felállást azok, akik látták a régit...? De ez nem sikerült. A felhozatal jó háromnegyede lett új hely, ha nem is az egész város szintjén új. És nagyon érvényesült az "egyszer fent-egyszer lent" jelleg. Volt, hogy eleve rosszul választottunk, volt, hogy csúnyán kibasztak velünk. Volt, hogy a legrosszabbra számítottunk, és a legjobbat kaptuk. És volt, hogy már mindegy volt, csak magunkért csináltuk. Valahol ezeket szeretem a legjobban. Mint egy kiránduló család, aki stoppal indul el otthonról.
Node mint minden családban, nálunk is felütötték a fejüket a súrlódások. Kissebb-nagyobb viták a jövőbeni tervekkel, a kitűzendő célokkal, az elért eredményekkel, ésatöbbi. Ez mind olyasmi, amiben nem gyakran értünk egyet. Amíg öten voltunk, nem volt nehéz "pártokra" bomlani, de ahogy fentebb is említettem, négyen már nem ilyen, megközelítőleg sem. Amikor vége lett a turnénak, arra jutottunk, hogy nem erőlködünk beszopni magunkat a fesztiválokra. Addig, amíg Alaszka legutolsó nyomorult hegyi menedékházának budijában is ott figyel a kohónesz matrica, hívjanak meg, vagy hagyjuk a picsába. Sokkal fontosabb dolgunk lehet, ha nekiállunk az új cuccnak. Ami aztán rohadt nehezen indult be. A koncertezés megzabálta az összes elképzelhető zsetonunkat, és az is kiderült lassan, hogy egymásra is eléggé ráuntunk a tavasz folyamán. A próbákhoz esetünkben szintén utazni kell, de mindenkinek nyár van, mindenki élné, lehetőleg a saját életét...persze kissebb-nagyobb átfedésekkel azért együtt. Volt szemöldökráncigálás bőven, de nagy nehezen csak nekiálltunk. A technika ördöge is fingatott rendesen, az alkotói válság is, meg a véleménykülönbségek. Azóta is magamban mondogatom, hogy vissza kell állni a ritmusba, vagy padlógázzal, vagy sehogy.
Jött az ősz, jött az öt év, és a lépéskényszer. És tényleg kényszerű volt. Más bandák ennyi idő alatt a tojásból sem bújnak ki, megint mások pedig a teltházas arénabulijukról adnak ki DVD-t a "jeles alkalomból". Most akkor tényleg, mi mi a faszt csináljunk? Jó lenne egy menő buli, de lecsúsztunk róla. Jó lett volna a lemez, de elbalfaszkodtuk. Hát akkor legyen csak egy kis morzsa belőle. Rohadtul szkeptikus voltam. Működni fog ez a nóta?? Ha igen, miért? Ha nem, miért? Agyfasz.
Megintcsak egy pillanatnyi tanulság, hogy aki azt állítja, hogy a siker nincs arányban a teljesítménnyel, az hülye. Márpedig sokan vannak így vele. Az átlagos zenész, egy bizonyos mértékű szakmai rálátás birtokában elfelejt zenét hallgatni. A szó legszorosabb értelmében nem látja a fától az erdőt. Pedig ebben rejlik a lényeg. Aki ezt el bírja kerülni, az mindig érezni fogja, hogy merre kalandozzon az alkotás útvesztőjében. Gazdálkodhat a teljes munkássága szintjén is max. 4 akkordból, ha ezt érzi, ott lesz a toppon. Szerintem.

2013 számunkra erről fog szólni. Alakulgatnak a koncertek, de addig, amíg nincs új a nap alatt, nem sietünk el semmit. Nagyon reméljük, hogy nem felejtettetek el, mert, ha már csak a fele tervünk összejön, idén minden egészen másképp lesz!!
Nagyon köszönjük Nektek a tavalyi évet, és bár nem kimondottan voltunk önmegtartóztatóak, biztosíthatok mindenkit arról, hogy soha nem fogjuk elfelejteni! :-)

Stay Tuned!!
BUÉK!
Rákendroll!!

TGer

Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek! :-)

A mi házaink táján már ezerrel tombol az ünnepi felfordulás, kavarjuk a mérgeket, felfúrtuk a plafonra a fordított karácsonyfát, meg még amit ilyenkor szoktunk, pörgünk, mint állat. :-)

Igaz, mostanában kicsit visszább húzódtunk a nagy közösségi élettől, de ezúton is biztosítanék mindenkit, hogy megvagyunk, élünk, és virulunk is, és nem csak a szeretet csöpögős ünnepein szeretünk Titeket, hanem mindig, de persze most különösen. :-)
Szilveszter környékére majd még tartozom a már-már bejáratott év végi összesítővel, és, ha minden jól megy, a jövőévben minden eddiginél sűrűbbre vesszük a zenekar körüli történéseket! :-)

Addig is mindenki zabáljon, mintha fizetnének érte, szaggassátok a csomagolópapírt, meg ami még belefér! :-)
Nagyon örülünk a számtalan új ismeretségnek, amit ez az év adott nekünk, és persze a régieknek is, amit idén is sikerült megőrizni! :-)

Boldog Karit Redneckz! :-)

TGer, Fene, Firka, Mapó

Hi All! :-)

Paintech-en Szolnokon jártunk. Úgy érzem szanaszét szakad az összes nyakam. :-)
Soha az életben nem fogom megszokni, hogy bár sosincs elég semmiből, valahogy mindig az idő szopat meg igazán. A múlt héten "külszolgálaton" tengődtem keleten, és annak ellenére, hogy majd' három nappal korábban értem haza a tervezettnél, semmit sem sikerült kényelmesen intézni, ami még váratott magára, hogy nyugodalomban el tudjunk indulni banzájkodni.
Az új nóta bevillantásához szereznem kellett egy másik gitárt (hangolás különbség miatt), és úgy döntöttem, kutyaharapástszőrivel jelleggel veszek egyet. Bájx-nak volt is egy frankó eladó Ibaneze, csakhát setup nélkül. Se húrok, se beállítás, ráadásul már évek óta csak dísztárgyként funkcionált, amióta Ő héthúrosra váltott. A hosszú hétvége a kapuban, se hangszerbolt, se haverok, szívtam, mint a torkosborz. Végülis Szijártó Zsúti húzott ki a szarból, miután irgalmatlanul talajra tettük magunkat szerdán, a wigwamos Akela bulin. Cudar megzuhanás volt. Vettem egy brutál hibrid 10-60-as húrkészletet, de mellényúltam. Baszott vastagok a mélyei, viszont a foslágy magasaival mission impossible számba megy az intonálás. Minden esetre zajos MÁRA JÓ LESZ felkiáltások mellett Zsúti belőtte, és mehettem az utamra. Egyszer kibírom, aztán majd váltok. Ezeken kívül még a kocsibérlés, az útitársakkal meg nem történt egyeztetés, az új nóta be nem gyakorlottsága, és a pénzügyek miatt fájt a fejünk, de ez már közhely. Az utolsó pillanatig kapkodtam a fejem. :-)
Péntek délelőtt aztán átficcent Mapett, gyakorolgattunk, megfejtettük a dolgunkat, amennyire lehetett. Összenéztük egymáshoz meg a felvételhez, stimmelt annyira, hogy el merjünk indulni. Taktikai megbeszélés, elugrottunk a buszért, összepakoltuk a dolgokat, kávé-cigi-kerítésszaggató. Két offisöl szapporterünk volt aznapra. Maci, aki közkívánatra csatlakozott, aztán rávettünk, hogy leénekelje Bencével a full bulit, és Anna, aki ismerős lehet másfél évvel ezelőttről, az akkori promó fotóink készítőjeként.
Szokásosnak mondható két órás megcsúszással félöt fele elindultunk Szolnok felé. Szisszentek a sörök, duma, benzinkút, paréjkodás. Lerobbant rendőrmikrobusz tele tininindzsateknőcökkel. Prájszlessz. Csabcit a szolnoki teszkóban, Bencét meg háznál vettük fel, aztán lezúztunk a Frakkba. Valaha egy mozi volt (igazából még most is lehetne, vászon, székek, minden megvan), aztán amikor kezdett bedőlni, egy helyi csóka megvette, és szórakozóhellyé alakította. Ütős munkát végzett, minden túlzás nélkül a legjobb hely Szolnokon. Igényes kialakítás, bőven van ülő és állóhely, csocsó-darts-billiárd, aránylag gazdag piaválaszték, aránylag olcsón, óriási a színpad, óriási megszólalás. Fasza. Gyusziék hangosítottak, velük legutóbb a Tattoo Expo-n zajongtunk, nincs csalódás. Soha. :-)
A Szolnoki legújabb szerzeménye a mobiltelefonos live stream, ami megdöbbentően jól működik, és mivel egész idő alatt járatta, aki szemfüles volt, követhette az ügyködéseinket. Itt van hozzá a link, gyakorlatilag bármikor felbukkanhatunk, de persze ki kell még tapasztalnunk a használatát. Talán posztolgatunk majd, mielőtt belőjük az élő adást. :-)
Szépen berendezkedtünk, aztán volt még egy prodzsekt közbeiktatásra várva, a fotózás. A kiszemelt helyszín a régi szolnoki Tüdőkórház, ami gyakorlatilag egy rom. Egy köpésre van csak a Frakktól, és kőrideg. Lezárt terület, de hát Tarzan erős, fúr másikat. Épp csak én nem fértem be a lyukon, így hát maradt a mászás. Jó kettőfél-három méter magas volt a főkapu, de megbirkóztam vele. Van még hova fogyni (lesz is). :-) Vak sötétben, Anna fotós reflektorával a kézben imitáltam Gandalfot a libasor elején, és bevettük a' ojjektumot. Irgalmatlanul szét van bombázva belülről, de végigjártunk két emeletet, mire megtaláltuk a legjobb helyeket. Bence innen is streamelt egy sort, úgyhogy Domi (akivel az utolsó pillanatig számolva volt, végül elkapta az any kind of rézfaszú bagoly) is kivehette a részét az élményből, amolyan "hozd el anyádat is" konceptben. :-) A nézettség csúcsán 4 különböző bejelentkezésből stíröltettünk. Kíváncsi lennék, kik voltak a többiek. :-)
Körbepózoltuk az egész házat, Anna buzgón kattintgatott, aztán egy ponton elegendőnek nyilvánítottuk a nyersanyagot. Kifelé menet lopakodni kellett, mert a sündőrség alig egy utcára van onnan, és Bence állításai szerint azok harapnak a bemászkálás miatt. Elugrottunk még egyet kajálni, na abban sem volt köszönet. 80 dekás meat-only dzsírosz. Adjneki. :-D Bár az öntet úgy szétáztatta a pitát, hogy kábé már a könyökömről is lógott a cafat mire betoltam a "kedvest", de totál megérte. Ha Szolnokon jártok, és akartok egyet ZABÁLNI, keressétek a Mindent Bele Hami-t, a Thököly úton (NE a párját Szapáryn)! Legjobb. :-)
Visszamenve a Frakkba, a Show Me Regret programját pont lekéstük. Sajnálom, mert bírom a srácokat, és jól is zenélnek, szintén a nagy népszerűségnek örvendő két főénekes felállásban. Csekkoljatok rájuk! Pacsiztunk egy tonna haverral, régi ismerőssel, csajjal, és hasonlóval. :-) A Mirodam zenekar nem épp az én világom (hard rock), de nagyon profi produkció, aki bírja az ilyet, annak ajánlom. Nagy nehezen sorrakerültünk. Hálistennek a pakolás jórészét már előre letudtuk, sz'al most csak kábelezni kellett (mármint drótozni), lecsekkolni a hangolást, aztán gyorsan összenéztük, és mehetett. Beszart az intrócédé, ejnye. Ez legyen a legnagyobb bajunk. Kicsit döcögve indult a mozgás, de aztán szépen összegyűltünk, és Oros Norbiék csináltak akkora pogót, hogy csak lestem. :-) Lement a szokásos műsor, plusz a végén egy You Suffer (ezúttal a nuskull-os kommenthuszároknak címezve), és a Driven' is, elsőízben. Hallatszott rajta, hogy életünkben nem próbáltuk, de azért állt a lábán, megaztán amúgy is a két énekes volt az aktuális főattrakció. :-) Maci nagyon frankón interpretált egy csomó előre meg nem beszélt megoldást a szereposztásban, Bence meg "rutinból" kente neki, sz'al pár apróbb erdőbemenést leszámítva zsír volt. A spontaneitás kibaszott varázsa. :-)
A koncertet NEM mellesleg Mitch Lucker emlékének ajánlottuk. Bár sosem voltam nagy Suicide Silence-es, de többünk igen, és engem személy szerint is eléggé megrázott a dolog. Meló közben sokszor eszembe jut, hogy bármelyik nap meghalhatok az utakon, és amikor felteszem magamban a kérdést, hogy vajon miért nem, az agyam magától feleli azt, hogy "még dolgom van". Motorokon több ezren halnak meg naponta, mégis azt gondolnánk, hogy egy ilyen valaki, mint Mitch, erre rohadtul nem ér rá. Fájdalmas belegondolni, hogy ez csak illúzió. Régóta vallom azt, hogy hiába, a metál nem hímzőszakkör, le kell szállni a földre a szövegekben és az imidzs építésben. Túl könnyelműen énekelünk vérről, fájdalomról, és halálról, miközben szart sem tudunk róla, vagy legfeljebb nagyon keveset. Tudjuk jól, hogy minden előadó művészet felvett dolgokból építkezik, viszont a valóságban mégsem egy szép (vagy csúnya) halálért csináljuk, hanem épphogy mindezt megéljük. Nyugodj Békében, Mitch!!
Bevégzésünk után színpadtakarítás volt, mivel Threesome-ék speckó vetítős-lézersós performansza következett. Ez nagyon durván profi cucc. Gépdobról és vonalból nyomják (vagyis backline nélkül, de ne menjünk bele, hogy ez mit jelent, szakmázás sux) így totál programozható volt a látvány, és kőkemény. Valahol itt jött ki, hogy a mozi adottságai többek egy szimpla klubbénál. :-)
A romokat eltakarítva azon kaptam magam, hogy a zenekaron kívül az összes haver lelépett szinte rögtön. Se Norbi, se Écyék, se senki nem maradt. Nem tudom ríjak-e, vagy röhögjek, mert bár terveztem smúzolni mindenkivel, így a banda maradt együtt, de jobban együtt, mint általában szoktunk. :-) Ivászat, helyzetkiértékelés, szarós-fingós poénok, mintha fizetnének érte. :-)
Bencének szerváltam egy 2.5 literes Ciucas névre hallgató román sört Mordorból, ami aztán körbeadásra került, és bár ez hazájában az egyik leghájpoltabb minőségi cucc, bizony érdekes érzelmeket sorakoztatott fel mindannyiunk arcán. :-)
Négy óra tájban ránk zárták a helyet, és mivel nem volt egyéb perspektíva, szétszéledtünk. Csabi a vasútra, Bence haza, mink meg Pöstre. Bőven világos volt, mire hazaértünk. Felhordtuk a motyót hozzám, elköszöntünk, aztán mivel még rá akartam tenni egy lapáttal, elugrottam visszaszolgáltatni a buszt. Délelőtt 10 magasságában már azért ledőltem, kőkemény két óra alvást sikerült abszolválni, most meg mindenem sajog. :-)
Nagyon köszönjük a bulit Nektek, valamint Csík Gabinak és Rivasz Gergőnek a profi szervezésért!!
Még sok ilyet!! :-)
Képek a galériában, Annánk fotós oldalát meg csekkoljátok, rövidesen velünk is bővül! :-)

http://picasaweb.google.hu/gothicleny

Rákendroll!!
TGer

Sziasztok!!

Bizonyára sokan belefutottatok már az új nótába, ami csütörtök este szabadult el a karmaink közül, de persze ezen a felületen sem mehetünk el mellette szó nélkül. :-)
Az elkészültének történetét alább ugye már felvázoltuk, de persze akadnak még, akik nem ismerősek errefelé, így majd még elmondatják velem egy jó párszor lilában. Nem is vinném túlzásba a szövegelést, elég, ha annyit osztok meg Veletek, hogy a számítottnál sokkal több, és sokkal szívmelengetőbb visszajelzéseket sikerült besöpörnünk ezalatt a cirka három (és fél) nap alatt, így újból csak nem győzöm hangsúlyozni >>> KÖSZÖNJÜK!! :-)



Három különböző megjelenési forma volt beígérve, amihez azonnali hatállyal fel is zárkóznék. Csütörtökön már megjelentünk hallgatható-letölthető formában a SoundCloud-on, dalszöveges videóval a Youtube-on, és mostanra az egész pakkot, hanggal, képpel, borítóval, és szöveggel együtt is sikerült felvarázsolnunk a Data.hu-ra. Pontosan úgy juthattok hozzá, mint a nagylemezhez, annó. :-)

Ezen sorok körmölése közben a videó már jóval félezer megtekintés felett jár, a SC-on pedig érdekes módon többen fészbuklájkolták a dalt, mint ahányan a play gombra kattintottak, legalábbis az általunk elérhető statisztikák szerint. Vicces szitu, de mindent beleértve "feltétlen bizalmat" jelent, szóval szintén KÖSZ! :-)
Kaptunk nem egy kifejtett véleményt is, sok általunk (és vélhetőleg nagy tömegek által is) tisztelt szakmabeli ismerőstől, amikre külön büszkék vagyunk! Talán, ha soká halmozódik, majd összeállítok belőle egy kis gyűjteményt. A blog habitusához persze hozzátartozik, hogy említést tegyek az első fikákról is, amik cseppet sem meglepő (ellenben megnevezni nem kívánt) helyekről, és módokon érkeztek, de ezeken leginkább csak udvariasan mosolygunk. A troll-kultusz virágzik, nem kevésbé az ösztönös-savazás-fikszáció, az ördög nem alszik az adrenalinfüggő kommenthuszárok lelkének mélyében. :-)

Driven By Hunger

As pain opens up Your heart
Including nothing, that want to come out
Everything would like to stay
In the cold darkness inside
This story has based on fake events
But I'll try to tell You more credible
However, Heaven's door is open
I will kick it in, so fucking HARD!

Our childhood's elapsed
Sometimes I spend whole hours
Just thinking about past
Everyone said
My bad memories will fade away
But I'd got too much to repress
And too much wounds that cannot heal
Society's killing my basic instincts
I wanna be the hated exception
The Only, never choose the easier ways

Unleash deathly wishes to uncover my soul!
Forgotten to be more than meat and blood and bones

Need never equals violence
Just another kind of existence
Let's step over this huge distance
That sprawling between us!

Why does anybody spit out his own blood?
Civilization had a price, that You call: crimes
Killing will never get outta' fashion
Calm down!

But I still hate that, You can't look into my eyes!

As pain opens up Your heart
And no one appreciates your trust
Everyone turns away
Let the cold silence surround
This story will never lose actuality
Darwin knew, and never denied
Faith is too weak to satisfy us
Why do they wait for us to apologize??
    
Livin' as a human ment a lot before
VERY MUCH MORE!
Evolution reached the crowning, and started to fall
TIME WILL KILL US ALL!
Unleash deathly wishes to uncover my soul!
LET IT OUT TO GROW!
Forgotten to be more than meat and blood and bones
RATHER WORSE!

Az ilyenkor szokásos hír/interjú/nyilatkozat dömping ezúttal nem tudom mennyire "fenyeget", de a minap összehoztunk egy kis beszélgetést Andócával, aki már a kezdetek óta irkál rólunk, ha épp van mit, persze mindig nagyon kedvesen. :-) Ezúttal a zenevilág.net webzine jelenti a hazai pályát, kattanjatok rá! >>>

http://zenevilag.net/cikkek/cojones_cd_mindenkeppen_lesz___interju_tobler_gergovel

A "megapakk" letöltőlinkje pedig itt ficeg >>>

http://data.hu/get/5709493/Cojones_-_Driven_By_Hunger_single.rar

Nagyon-nagyon köszönjük ezt a hétvégét is srácok!
A lájkokat, a tonnányi megosztást, véleményeket, kommenteket, szmájlikat, meg mindent!!
Imádás van!
November 2. >>> Szolnok >>> Frakk!!
+Pénz&Sárm! ;-)
TGer