Hola!
Először is bocsi, ha az előző írástól egy kicsit mást vártatok, elárulom, az első néhány gondolatot még ott helyben, a stúdióban jegyeztem fel, a magam számára is emlékeztetőül, hogy mit mesélek majd, ha valaki megkérdezi, hogy "milyen" volt. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz elmesélni, minden esetre amikor a közepén tartottunk, nekem nagyon erős benyomásaim voltak az előző posztban érintett témákkal kapcsolatban. :-)
Node lássuk, hogy is zajlott ez az egész. Már rögtön az elején érdemes végigzongorázni a munkamódszert, amivel az egész lemez készült, azt hiszem ez nagyon meghatározó volt, már az első megírt nótától a végkifejletig. Mivel a próbálásról már évekkel ezelőtt leszoktunk - és ez nem is tűnt kifejezetten visszafordítható folyamatnak -, kellett valamiféle házi protokoll, ami áthidalja a köztünk lévő távolságokat, legyen az akár fizikai, akár anyagi, akár techikai, akár akármilyen. A "jóöreg" Guitar Pro-t biztos sokan ismeritek, ez egy kottaszerkesztő alkalmazás, leül a paraszt, beállítja a hangszere paramétereit, hány húros, hova van hangolva, meg kismillió dolgot - igény szerint -, aztán szépen faszán hangonként bepötyögi amit kitalált. A program generál MIDI hangzást, kaphat alap ritmusszekciót, a végeredmény pedig visszarepít a polifónikus csengőhangok retrómenyországába. Nem túl cizellált, de a lényeget bele lehet préselni, kvázi "elfütyüli", eldúdolja a témákat. Ezzel gyakorlatilag egy egérrel és egy délutánnyi szabadidővel a full zenekar dolgát el tudja végezni egy tag, aztán majd együtt megtanulják valahogy. Ezer meg egy Y generációs banda él ezzel a dologgal, de mi sosem szerettük, nem áll kézre, és a lehetőségei is mondhatni korlátozottak. Mondjuk a legutóbbi August Burns Red lemezen bónuszként helyet kapott az egyik szám MIDI verziója, ami elég mókás, de ettől még nem csábulok el. :-) Pár éve egy beugráshoz így tanultam meg egy koncertre való dalt, nekem egy életre elég volt.
Egy másik gyakori "modern" megoldás a távkapcsolatokra, amikor minden tag kialakít otthon valamilyen alap felvételi láncot. Leptop, külső hangkártya, mikrofon - ha kell -, és ilyen-olyan szoftverek. Ebben a rendszerben a kezdeményező fél csak egy bizonyos pontig dolgozza ki az ötleteit, majd tovább adja a következő tagnak, aki szintén ír hozzá ezt-azt, persze rögtön fel is veszi, és ez így megy tovább, amíg körbe nem ér, vagy amíg konyhakésznek nem nyílvánítják a felvételt. Később persze majd megtanulják. Ez már közelebb áll az általunk preferált verzióhoz, viszont két olyan kritériumnak is meg kell felelni, amiben nálunk nincs konszenzus. 1, nagyjából azonos technikai feltételek, - és a hajlandóság az ezzel járó komplikációk kezelésére, 2, olyan működő alkotói "kémia", ami garantálja, hogy a különböző helyről érkező hatások és ráhatások végül működni fognak együtt a dalban. Magyarán szólva, hogy szerzőként kiegészítsük egymást, ahelyett, hogy egy nagy rakás tök különböző riffet és témát rendeznénk egymás után - kiből-mi jön -, ezzel biztosítva, hogy együtt írtunk egy sajnálatos módon totálisan hektikus és inkonzisztens hömpölygő masszát. Na itt mutatkozik meg az, amit az előző posztban írtam. Ez sosem tartozott az erősségeink közé. Bár szerintem bárki bármit is állít, max triókról tudom elképzelni, hogy mindenki mindenben egyenlő mértékben benne van.
Végülis ezt a két leosztást keverve dolgoztuk ki a saját módszerünket. Ami nekem már a legelején is a vesszőparipám volt, hogy a korábbiakhoz képest egységesebb nóták szülessenek, nagyobb kohézió érvényesüljön, a felépített hangulat a dal beindulásától, a záróakkordig uralkodó maradjon. Erről többé kevésbé fogalmunk sem volt az első lemez idején. Persze, hogy most mennyire sikerült, azt majd Ti eldöntitek :-) , de ami fontosabb, hogy erre fel kellett a teljes újragondolás. Régebben ez úgy történt, hogy leültem gitározni, és addig nem is foglalkoztam más hangszerrel, amíg az adott nótát nem tudtam elgitározni elejétől a végéig. Ennek megvolt az az előnye, hogy mire felálltam, hogy kész vagyok, már nullkilóméteres létére is egész jól el tudtam játszani amit kitaláltam. Ugyanakkor, amikor mellékerült a többi hangszer és az ének - főleg az ének -, tökmindegy mekkora kompromisszumok megkötésével, de jellegében óriásit változott az egész, és nem mindig előnyére. Tulajdonképpen 50-50 volt, hogy jobb érzéseket hagy-e majd bennem, vagy rosszabbakat, mint amikor "még csak gitár volt".
Már a harmadik számnál tartottunk mire beállt az a rendszer, hogy minden egyes téma elkészültekor azonnal rátértünk a többi hangszerre. Addig nem is folytattuk a nótát, amíg az aktuális témát nem írtuk meg mindenkire, vagyis el nem készült az összes "réteg". És akkor sem folytattuk azonnal, hanem elkezdtük előről, pörgettük újra és újra, apránként finomítva, egészen addig, amíg egyszer csak "ki nem dobta" a saját folytatását, vagyis amíg ki nem tapasztaltuk, hogy az adott helyen milyen jellegű váltásnak kell következnie. Gyorsulásnak, lassulásnak, módosított ismétlésnek, stb, stb. Mire elégszer lepörgött, ezek a döntések már könnyen jöttek. Persze azonnal rögzítettünk mindent, így volt alkalmunk "kívülről" is meghallgatni a dolgokat, nem zavart össze az a jelenség sem, hogy a dalok "játszva mások mint hallgatva". Amint elkészült egy alap, Maci szépen elvonult vele, majd amikor elkészült a koncepciójával, összegyűltünk, és egyből fel is énekelte, közben átbeszéltük, hogy ki-mit szól hozzá.
Ez aztán úgy tűnik, hogy bevált. Összesen 11 új számot készítettünk, és továbbiakban már mindet így, bár volt köztük néhány, ami nehezen adta csak meg magát. Két "komolyabb" munkaállomást alakítottunk ki, az egyiket nálam, a zenealapok nagy része itt készült, egyet pedig Szentinél, aki valahol a munkafolyamat egy negyedénél vette a fejébe, hogy a hangmérnöki pályát választja [korábban a rendőrség kötelékében képzelte el a jövőjét], így a teendők egy részét átvállalta, meglovagolván a mi érdektelenségünket is, a szakbarbarizmus egyfajta lélektani határán. Ez főleg az énekdemózásokat, és a hangzásokkal történő kísérletezést jelentette. Egyébként egészen bámulatos az a fejlődés, amin Szenti keresztül ment ezidő alatt. Az első néhány hétben, ahogy kezdte ezt kósoltgatni, még az éjszaka közepén hívogatott fel, hogy hogy az istenbe kell a legalapvetőbb dolgokat beállítani, azóta viszont kijárt egy iskolát, gyűjteni kezdte a felszerelést, még jogtiszta szoftvereket is vett, ami már most fényévekre van attól ahonnan indult. Kár, hogy közben ehhez már több kedve is van, mint zenélni. :-)
Az alól persze nem mentesít a dolog, hogy a publikus végeredményt egy tényleges stúdióban készítsük el, ezt már év eleje óta szerveztük. Volt egy olyan elképzelés is, hogy egy single megelőzi majd az egészet ["rendelésre" is írtunk egy nótát, erről majd később], amiért külön is tettük volna egy kiruccanást. Ez végül elmaradt, minden esetre a tőkerész összegyűjtése, időpontegyeztetés, és egyéb komplikációk leküzdése után végül április 12-e lett az az időpont, amikor tárt karokkal vártak minket Szolnokon a Denevérben, "mint mindig". Az előző posztban érintettük, hogy sokat változott a világ azóta, hogy legutóbb lemezkiadásba vágtunk, hát ennek sok más egyéb között az élő dobolás is áldozatul esett. Volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy ezt leírjam-e, de aztán arra jutottam, hogy akit érdekel, az előtt nyugodtan felvállalhatjuk, még, ha nem is hiszem, hogy sokan lennének így vele. Átbeszéltük a dolgot Töfivel, és az derült ki, hogy kis túlzással "minden ellene szól", hogy egy ilyen prodkucióban 2016-ban élő dob szóljon, vagy legalábbis mi egész biztosan fényévekre vagyunk azoktól a kritériumoktól, amiknek teljesülnie kéne hozzá. Kéne egy csilliárdos értékű dobcucc, új bőrökkel, frissen beállítva, kellene rá plusz egy hét szabadidő, az ennek megfelelő pénz, és még úgyis annyi utómunka van vele, hogy örülhetünk, ha megközelíti egy gyakorlatilag kimeríthetetlen lehetőségekkel kecsegtető programozott alap szintjét. Ezzel nehéz volt megbékélni, kurvára analógok vagyunk, de be kellett látni, ma már ezek a kor - és a műfaj - követelményei. A demókon úgyis eleve ott figyelt a gépdob, bár a stúdióba küldés előtt rendesen átdolgoztuk, hiszen mégsem annak tudatában készült, hogy a véglegesben is ez szól majd. Lett volna egy olyan alternatíva is, hogy elektromos dobbal játszuk fel "valahol" [ahol foglalkoznak ilyennel], amivel lényegesen könnyebb az utómunka, és a dobos is elmondhatja magáról, hogy játszott a lemezen, de ezt elvetettük, már csak a plusz költségek miatt is. Nagy kanyart vágott le ez így az elején, kezdhettünk rögtön a basszussal.
Április 12-e [kedd] egyébként a születésnapom másnapja volt, Mapett érkezett reggel fél8kor, elmajszoltuk az Oreo torta maradványait, amit előző nap a csajomtól kaptam - és ami zseniális, természetesen -, aztán felmarkoltuk a tonnányi cuccot, bepattantunk az járgányba, és gó Szolnok. Az út nyugisan telt, átbeszéltük a dolgokat, hogy ki-mire számít, hogy megy majd a meló, meg mit tudunk arról, hogy mi lesz azután, és már ott is voltunk. Talán egy fél perccel tértünk el a megbeszélt 10 órától, bepakoltuk a dolgokat, magunkhoz vettük a halálos adag másfélszeresének megfelelő kávénkat, pár mondatban összefoglaltuk, hogy ki hogy van, aztán rárontottunk a bőgőre. Töfi mellett Boros Béci dolgozik, pont, mint annak idején, Ő mindig nagy cimboránk volt, diktálta is a tempót mint a gép, aztán a cigizésekkor meg még további koffeinlöketek bevitelekor nagy megbeszéléseket tartottunk.
Sok zenész kiemeli a stúdió kiválasztáskor, hogy míg a technikai színvonalban relatíve kicsi a szórás [legfeljebb a stúdiónak helyet adó épület adottságai befolyásolnak rengeteg mindent], illetve zenésze válogatja, hogy mennyire érzékeny erre [a mi szintünkön senki se nagyon], az egyik legmeghatározóbb dolog, hogy a közvetlen veled dolgozó szakemberekkel hogy jössz ki, emberileg és szakmailag egyaránt. Fontos, hogy a pult mögött dolgozó kolléga értse, hogy mit akarunk elérni, mivel a dolgok hogyanjára sokkal nagyobb rálátással van mint mi - ezért is van itt -, és persze nem lát a fejükbe, hogy mit is éreztük/gondoltunk amikor egy-egy adott dolgot kitaláltunk, kell az a "csatorna", hogy gördülékenyen tudjunk kommunikálni, és mindenki megkapja, amit akar. Mi azt a zenét, amit megalkotni vágyunk, Ő pedig a lehetőséget, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk. Nyílván, a felvételt megelőző - esetünkben évekre tehető - folyamatnak nem volt tanúja, és bár ez "lemaradást" jelent a számára, bizonyos - kérdéses - szituációkban kifejezetten előny, hogy objektív, elfogulatlan, friss füllel képes megítélni, hogy jó irányba tapogatózunk-e. Én ugyan még nem dolgoztam túl sok hangmérnökkel életemben [a koncerteken bütykölő jaómunkásembereket ne számoljuk, a legtöbbel a bemutatkozásig se jutunk el, és ez nem rajtam múlik], ellenben Béla tökéletes partner ebben, nagyon értékelem, ha Vele dolgozhatunk. Már rögtön a legelején megdícsért, amikor szemügyre vette, hogy mi mindennel készültünk. "Végre egy felkészült zenekar!" :-)
Este 6kor lejárt a munkaideje, de addigra már ránk tudta bízni a munkaállomást, így mi még pengettünk valamennyit Mapettel. Nem emlékszem, hogy meddig nyúztuk, de kábé 7 dalnak a bőgősávjaival lettünk készen, ami nem rossz egy napra. Estefelé betoppant Szenti, akire egy nappal későbbre számítottunk, de nem jött rosszkor, fáradtak is voltunk, elég volt aznapra. Nyitottunk egy sört, összegeztük a korai tapasztalatokat, majd nemsokára ágyba dőltünk. Pontosabban a padlóra, a süketszobában leterített matracokon kvázi együtt aludtunk a hangszerekkel, nagyon meghitt volt. :-) Fél 9 kor csörgött óra, de Mapett addigra már túl volt egy zuhanyon, lefőzte a kávét, és még a konhyát is kitakarította a vacsoramaradványaink után, nagyon pörgött. 10kor megjött Béci és befejeztük a bőgőt. Bár pont egy dallal a vége előtt adta meg magát a húrkészlet, még így is időben voltunk. Mapett nézett magának egy délutáni vonatot, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz, Szentivel pedig komoly feladat elé néztünk. Maci érkezéséig mindenhová oda kellett varázsolnunk valamiféle dallamhangszert ami mellé majd énekelni tud, mivel az Ő idejével nehezebben gazdálkodhattunk, így amint betoppan, mindent el kell dobnunk a kezünkből. Egyébként csak péntekre vártuk, de Szenti is jelezte, hogy amint letudta azokat a témákat, amikhez Ő kell, és csak Ő, szintén lelépne. Ez egyébként a vártnál jobban sikerült, Töfiék összerakták nekünk a szetapot, és nyúztuk egészen éjfélig, addigra már egész szép kis riffgyűjteményünk állt össze.
Aznap estére hivatalosak voltunk Hidasihoz, akit több szolnoki zenekarból is ismerhettek, és már tavaly nyáron is elszállásolt minket a szolnoki koncertünk alkalmával. Vittünk némi piát, és megnéztük az NHL rájátszás első meccsét. Bár ezutóbbi csak nekem volt piros betűkkel a naptárba billogozott kötelező program, a srácok szívesen csatlakoztak, elóbélygattunk együtt. Meccs után még dumáltunk, és Hidasi mutogatott a nótákból, amiken éppen dolgozott. Ötletes riffeket ír, nagyon bejöttek. Aztán döglés. Maximum 3 óra telhetett el, mire ránk talált a reggel. Lefutottuk a kötelező köröket, levideóztuk egymás faszát zuhanyzás közben, aztán kaptunk kávét, megköszöntük szépen, és visszatértünk a stúdióba. Egész nap gitároztunk, úgy nagyjából egy órás váltásokban, közben ipari adagokban nyomtuk magunkba a koffeint. Béla ajánlására Mapett még az első nap ebédre hozott egy garnitúra böszmenagy hamburgert, egy sarokkal arrébb valami kis faház büféből. Tényleg combosra sikeredtek, konkrétan így a harmadik napi ebéd alkalmával fogytak el. Szenti erről még lemaradt, rendelt valahonnét rántott sajtot sültkrumplival, ami a legaljább mirelitnek bizonyult, nem is hittem el, hogy ilyet képesek kihozni amíg meg nem kínált belőle. De ennyi komplikáció még belefér. Estefelé beugrott a Szolnoki, vele már korábban megbeszéltük, hogy majd kezd valamit az amúgy állandó jelleggel pörgő kameránk felvételeivel, mi zenéltünk, Ő meg videózgatott, gyorsan elment az este. Nem is tudom meddig nyomtuk volna észrevétlenül, hogyha nem üt be egy áramszünet. Valamikor este 11 tájékán egyszercsak minden elsötétült. Mivel ez egy ablaktalan helyiség, áram nélkül vakok lettünk, elég para volt. A kapun kilépve láttuk, hogy az egész környék elsötétült, valószínűleg egy rosszul jött villámcsapás következtében, mert addigra a viharfelhők is gyülekezni kezdtek. Bő másfél óráig nem volt áram, ez alatt persze elvoltunk, a Szolnoki tömte az agyunkat az aktuális őrületeivel, de mire visszajött, már lemondtunk a folytatásról. A felvételeink szerencsére nem úsztak el, a program pár percenként mentett magától is, úgyhogy többé kevésbé nyugodtan alhattunk. :-)
Azt hiszem a sztoriban is elfér itt egy pihenő, az áramszünet pont jó apropó egy űber kiábrándító "to be continued" felirat bevillantásához. Bár készen van a folytatás, nem tudtam, hogy mennyire fogok elúszni a mennyiséggel, maradjon csak a hét második felére is valami. :-)
Kellemes hétfőt mindenkinek, aki azonnal ide kattintott, remélem nem vagytok túlságosan csalódottak a válogatott kiesése miatt, a kánikula legalább enyhülni látszik. :-)
Folytköv!
TGer
