Cojones

Üdv Néktek!

Folytatódjon tehát a sztori. :-)
Legutóbb, ha minden igaz, ott hagytuk abba, hogy összeszakadt alattunk az elektromos hálózat. Szerintem egész idő alatt akkor aludtunk a legtöbbet. Reggelre különben nyoma sem volt az egésznek, bár hallottunk pletykákat, hogy a város többi részén is okozott gondokat a villámlás, de szerencsére minket ez már nem érintett. Ott folytattuk a gitározást, ahol abbahagytuk, minden haladt a maga útján, míg nem az egyik húrcserekor aztán rám jött a frász. Szeretem megtisztogatni a gitárt mielőtt felteszem rá a friss húrokat, ezzel is elősegítve, hogy minél tovább tartsák a hangjukat, de nem vettem észre, hogy a húrláb magasságát állító anyák lehelletfinoman kimozdíthatók, feltéve, hogy a húrfeszülés épp nem nehezedik rájuk. Törölgetés közben totál elcsavartam őket máshová. Már a behangolásnál tarottam - volna - amikor ez kiderült, és csak húztam-húztam felfelé a húrokat, de az istennek nem akartak felemelkedni a hátsó pickupról. Először arra gondoltunk, hogy a nyak rúgta ki magát a húrok leengedésének következtében, és ez egy szörnyű gondolat volt. Ezután vettük észre, hogy a húrláb teljesen lent ül a testen. Ez már azért ésszerűbb - és menthetőbb - szituációnak tűnt. Szerencsére sikerült nagyjából megtalálni a korábbi beállítást, és a hangológép is megerősítette, hogy mindenhol a megfelelő hangok szólnak. Már csak a félsz maradt bennem, hogy mi van, ha valamit mégis elrontottunk, és mégsem lesz jó, de a gitár alapvetően használhatónak bizonyult. Hazaérve beugrottam a Guitar Clinic-be Zolihoz, aki megigazította egy picit a beállítást, de szerencsére semmi komoly hibát nem talált. Innen is szeretnék egy nagy KÖSZI-t küldeni Neki, frankón rendbe tette az egész hangszeraparátot stúdió előtt, mindenkinek ajánljuk! :-)
Maci egész későn ért csak le, délelőtt még melózott, aztán saját bevallása szerint elrontott valamit az útdíj fizetéskor, ezért futnia kellett néhány extra kört [a város felől egy egész rövidke szakasz lett fizetős a 4-esen a tavalyi átszervezések óta, hátköszönjükszépenakurvaanyádat]. Szenti dolgait nagyjából befejeztük addigra, az enyémek meg mondhatni ráértek, úgyhogy kicsit átrendeztük a helyet. Béciék elrámolták a cuccaikat, hogy hajnalban útnak indulhassanak Németországba koncertezni, Szenti hazafelé vette az irányt, Töfi pedig felszerelt nekünk énekléshez. Az eredeti terv szerint Macira hétfő estig számíthattunk, szóval úgy képzeltük, hogy addig csak Vele foglalkozunk. A hiányzó részeket majd pótlom, ha hazament. Tiszta énekkel kezdtünk, a fősávokkal meg is lettünk estére, a szólamokat és a különböző háttér vokálokat eltettük másnapra. A demózáskor már volt alkalmunk kitapasztalni, hogy egy-egy dal rengeteget tud fejlődni akár gyakorlás nélkül is, csak simán az idő elteltével. Ahogy megérik egy koncepció, az énekes egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a zenével, és a szavak megformálását, a hangok képzését is tulajdonképpen megszokja, leüllepedik benne. Minden dalt többször énekeltünk fel, általában több hónap különbséggel. Rendszerint ég és föld volt egy-egy nekifutás. Bár számítottam erre most is, Maci mégjobban odatette mint vártam, tényleg nagyon magabiztosan sikerültek az első sávok, meg voltam elégedve. Aznap éjszakára is befigyelt egy meccsnézés, de már nem mentem sehová, a stúdió wifijére csatlakoztam leptoppal. Az első harmadot még Maci is nézte velem, aztán elment aludni, én meg csetelgettem közben az asszonykámmal, aki szintén nagy hokifan, úgyhogy laza kis befejezése volt a napnak.
Szombat reggel Béci már nem jött dolgozni, ellenben jól is jött egy kis "magánszféra" Macival, mert itt következett a dolog nehéz része, az énekszólamok. Tudni kell azt, hogy az emberi hallásnak vannak bizonyos korlátai, amiket kifejezetten észrevétlenül ér el, és ez bizony nem könnyítette meg a dolgunkat. Azt mondják, olyan igénybevételnek, aminek itt mi kitettük a fülünket, egyszerre 4-6 óránál tovább nem lehet. Persze akkor sem történik semmi, nem kezd el fájni, vagy vérzik be, vagy ilyesmi, csak már egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit hallunk. Kikapcsol az ítélőképesség, nem tűnik hamisnak semmi. Na ez volt az, amivel nem volt időnk foglalkozni. Egész nap toltuk, és időnként majd' befontuk a szemöldökünket, mire meglett egy-egy hang. Maci általában egy akusztikus gitárt használ segédeszköznek a hangközök kikísérletezéséhez. A gitáron lepengeti magának amit énekelni akar, összehallgatjuk a zenével, vagy a már készen lévő másik éneksávval [vagymindkettővel], aztán addig dudorássza magában amíg meg nem tudja jegyezni. Ez pikk-pakk működik amikor csak 1 dallal kell készen lenni egyszerre, de itt egy fél lemezre való dallamos éneket kellett tudni megfejteni, és ez bizony elég kemény dió volt. Egy idő után a gitárról is mintha "elkalandoztak volna" a hangok, mi meg ott álltunk, mint egy rakás szerencsétlenség.
Ennek aztán a Szolnoki telefonhívása tett pontot a végére, úgy nagyjából este 6 magasságában, akivel még korábban megbeszéltük, hogy összetrombitál nekünk egy brigádot akikkel fel tudjuk venni az egyik nóta elejére tervezett irgalmatlan, egész versszakos csordavokálunkat. Kész helyzet elé állított, > vagy aznap este, vagy keressünk mást a bulira. Nem sok választásunk maradt, bár szombat volt, este 9-es tervezett kezdéssel, Béci Németországban, Töfi pedig Pestre ment még délután, de meg kellett oldanunk, hogy valaki kezelje a technikát. Töfi közbenjárásával végül összejött a dolog, behívta nekünk "s.o.s." a Tóth Zolit, aki ugyan nem teljes munkaidős munkatárs, de ismeri a stúdiót, és rá lehetett bízni a dolgokat, én pedig sovány malac vágtában átrohantam a szolnok plázai Spar-ba, hogy ugyan hadd tudjuk már megkínálni pár sörrel a segítségünkre siető társaságot, majd később leírjuk a zenekari büdzséből. Így is történt, időben megérkeztek a srácok, és néhány rövid instrukció tizenháromszori elismétlése után el is kezdtük felkiabálni a dolgokat. Bár a brigáddal nyomuló lányokat sikerült egy kicsit elszomorítani amikor kiderült, hogy selymes női hangokat nem kérünk az artikulálatlan bömbölésbe amit ez a zenei környezet megkívánt, és volt, akit kissé megfingatott a felordítandó sorok hossza, valamint az angol nyelv, maradtunk azért bőven, akik odatettük a dolgot. Ha jól számoltam, összesen 72 embernek megfelelő hang szól a véglegesben, szóval lesz egy lincshangulat. Elnézést kérek a lányoktól, de sajnos ez egy ilyen műfaj, volt rá példa korábban, hogy egy-egy kevésbé maszkulin orgánummal vitézkedő srácot is kispadra kellett ültetnünk amiatt, hogy fellágyítja az összképet. :-( Minden esetre Nekik is jár egy nagy KÖSZÖNJÜK, nagyon hangsúlyos szerepet kap majd ez a rész a lemezen. :-)
Fél 11 körül lehetett amikor kész lettünk. Koccintottunk mindenkivel a jól végzett munkára és még beszélgettünk valameddig, aztán kettesével-hármasával elköszöntek a srácok. Legtöbbjüknek voltak még tervei a szombat éjszakára. Éjfél körül ért haza Töfi, rögtön rá is nézett a felvett anyagra, Ő is meg volt elégedve. Másnap Macival kissé nyúzott állapotban folytattuk, de nem is azért, mert túl sokat ittunk vagy túl keveset aludtunk, bár mindkettő benne volt, inkább az frusztrált, hogy kezdünk kissé lemaradni az ütemtervtől. Nem sokat segített a hangulatunkon az sem, hogy már reggel 8kor feldörömbölt két melós, akik valami vízvezetékszerelést akartak eszközölni a belső udvaron, ezért arrébb parkoltattak bennünket, ellenben miután egy kis kalapáccsal és egy vésővel semmilyen kárt nem tudtak tenni a betonban, kábé 2 perc után feladták, és úgy tűntek el, mint szürke szamár a ködben. Bazdmeg, vasárnap van! Kivakartuk a seggünket a pizsiből, és nyomás vissza dolgozni. Nem sok tiszta vokál maradt még hátra, de azok nehezek voltak, próbára tették a türelmünket rendesen. A stúdiózást megelőző néhány hétben Olaszországban dolgoztam, és emlékezvén, hogy milyen jó kis lasagna-t rittyentett a Szolnoki, amikor a dokumentumfilmet vágtuk, hoztam neki egy csomag eredeti olasz tésztát, hátha lesz akkora jó arc, hogy úgy használja el, hogy mi is kapunk. És láss csodát > lett. :-) Neki egyébként ez az egyik kedvence, és elég gyakran készít, szóval jó kezekben volt a cucc. Jobbkor sem jöhetett volna, délután kettőre a Macinak már majd szétrobbanta feje, hogy még nem vagyunk kész. Kellett is a szünet, átugrottunk pár utcával odébb a Szolnoki kecójába, épp akkor lett kész, és remekbe sikerült. Az anyukája meg is kávéztatott, totál felfrissültünk.
Visszaérve aztán leküzdöttük a maradék akadályokat, és nekiállhattunk végre a hörgős/kajabálós dolgoknak. Ezekkel valamelyest egyszerűbb az élet, csak egy jól bemelegedett torok kell hozzá, a többit már lehozzuk rutinból. Az önbizalmunknak mindenképp jót tett, sorra pipáltuk ki egymás után a dalokat, csak ahogy közeledett az este, úgy vettük egyre inkább észre, hogy a Maci kezd berekedni. Készült bizonyos praktikákkal, kifejezetten a hangja ápolásának céljából [mézes tea, ilyen-olyan cukorkák, pálinka, stb...], de eljött az a bizonyos pont, amikor le kellett állnunk, mert még egy nap munka hátra van, és nem nullázhatjuk le most, az megborítana mindent. Az első lemez idején is beszoptuk ezt Bencével, akkor egy hétre leálltunk miatta, ez nem hiányzik mégegyszer. Elhatároztuk, hogy az este hátralevő részét pihenésre szánjuk, felvettünk egy rövidke videóüzenetet naplózás jelleggel, aztán jobb híján leültünk filmet nézni. Az én hangom is eléggé kivolt, a csordázáskor kvázi véresre üvöltöttem a torkomat, és bár a környezetem érthető okokból nem bánja, ha kevesebbet beszélek az átlagnál, időnként már a levegővétel is fájt, úgyhogy nekem sem ártott a lazítás. Szerettünk volna vacsorázni, de minden elfogyott, a faliújságon fellelhető szórólapok tanúsága szerint pedig már bezártak a kajáldák a városban - még mindig vasárnap volt -, szóval maradt a tea, és a Breaking Bad. :-)
Másnapra többé kevésbé helyre állt a világ rendje, Béláék is megjöttek Németországból, úgy indult minden, mint bármelyik másik hétfőn, Maci torka viszont csak nem felejtette el az addigi megpróbáltatásokat. Tudtuk ugyan dolgozni, nem volt rottyon teljesen, de legkésőbb dél körülre már nyílván valóvá vált, hogy nem fogjuk ezt aznap befejezni. Elő is állt a b-tervvel, miszerint előbb hazamegy a tervezettnél, visszatérhetek a gitártémáimhoz, aztán majd pénteken visszajön befejezni, addig is vigyáz magára. Számomra ugyan ez felvetett némi problémát, de kénytelen voltam alkalmazkodni. Útjára engedtük, és visszaszerelkeztünk gitározáshoz. Macit ugye végig én rögzítettem, ami jól is működött, mivel már a demózások alatt is kialakítottuk a magunk rutinját, de mivel Béci is arra számított, hogy ma még éneklünk, és a másikgépnél épp könyékig turkált egy másik projektben, úgy kellett berendezkednem, hogy amíg fel nem szabadul, addig magamat vehetem. Nem volt egyszerű mutatvány, a gitárom hangszedői egy csomó zajt összeszedtek a számítógép környékén cikázó kis apró elektromosságokból, így, ha csak rossz pózban ültem, használhatatlan lett az egész. Persze amint megszoktam a dolgot elkezdett haladni az ügy, szép kis adatmennyiséget halmoztam fel másnapra, amit aztán együtt átválogattunk.
A hét további része kissé összefolyt. Napközben visszakaptam Bécit, így nem kellett a székkel forgolódnom minden gombnyomás után, a többi már csak rajtam múlt. Elkezdtem jegyzetelni, magam mellé vettem a leptopot és a demók sávjaiból "puskáztam" ki a legapróbb részleteket, kezdett összeállni a kép. Ha elfáradtam, elsétáltam kajáért, ittam egy-egy kávét, hazatelefonáltam, aztán toltam reggelig. A cigiszünetekben Bélával is beszélgettünk sokat. Nagy sztorijai vannak, nekem meg mindegyikről eszembe jut vagy további három, jókat röhögtünk. Már nagyon közelgett a péntek, amikor egyik este a munka végeztével leültem a "szokásos" meccsnézéshez [ezek egyébként hajnali 2-kor kezdődtek, szóval képzelhetitek], és eszembe jutott, hogy már vagy két hete semmilyen más zenét nem hallgattam, csak a félkészen lévő anyagunkat. Az egyik reklámszünetben belehallgattam néhány nótába, ami csak úgy elém került, és egészen megdöbbentő hatást gyakoroltak rám. Egyrészt frissítő jellegűt, másrészt olyan volt, mintha már egészen el lennék szigetelve a valóságtól, mint egy hajótörött, vagy ilyesmi. Éreztem, hogy nem egy nap lesz, mire kialszom ezt az élményt amikor hazakerülök. :-)
Mire eljött a péntek, már csak egy dolgom maradt hátra, az akusztikus gitározás. Mivel ez nem kifejezetten szereti, ha zenész és hangmérnök egy légtérben foglal helyet, kicsit leválasztottuk a többi munkafolyamatról. Tudni kell, hogy Töfinek korábban az épület túlsó felében volt egy külön keverőszobája, ami azóta sajnos megszűnt, ezért itt a stúdióban kellett külön munkaállomásokat kialakítani. Így történhetett az, hogy mi végig a süketszobában dolgoztunk, míg a korábbi felvevőben tőlünk független munkák, keverések, és kissebb énekszessönök mentek, most viszont befoglaltuk mindkét helyet. Macinak még kábé 4-szer fél nótája volt hátra, meg néhány kiegészítés, én valamivel rosszabbul álltam. Azt találtuk ki, hogy felváltva dolgozunk, és igyekszünk végezni. Elvileg ez volt az utolsó napunk, bár Töfi nekünk adta volna a szombatot is, de már mindenkit vártak haza. Maci időben megérkezett reggel, ezúttal szerencsére semmilyen komplikáció nem hátráltatta. Hozott nekem egy csomag húsvéti kiadású, limitált színvilágú sárga M&M's-t [ez nekem olyan, mint a drog], és vállalta is a kezdést, úgyhogy hosszabban reggelizhettem mint korábban. Úgy belelendült, hogy rögtön két nótára is benevezett pihenés nélkül. Dél körül lehetett, amikor megkaptam a stafétát. Volt pár nóta, amiben csak néhány rövid sor erejéig díszítgettünk akusztikussal, ezeket gyorsan le is tudtam, aztán visszadobtam "a labdát". Délután közepe táján meglátogatott minket Csabi, beült megnézni az "utolsó simításokat". Futottunk még vagy három ilyen kört mire Maci készen lett, és bár Béla belement, hogy aznap túlórázik a kedvünkért, de akusztikusból volt még hátra bőven, így elhatároztuk, hogy pótnapot iktatunk be.
Este 10 volt nagyjából mire eljutottunk idáig, összepakoltuk a cuccainkat, és szépen elköszöntünk mindenkitől. Maci el is startolt azonnal, én kivittem Csabit a vasútra, és még beszélgettünk egy kicsit a hogyantovábbról. Brutálisan fáradt voltam, 11 napig dolgoztunk, 3-6 órás alvásokkal, és még hátra volt a hazaút, innen már egyedül. Az úton általában magamnál tartok egy "kabala" Monster-t, amit nem feltétlenül fogyasztok el [nem vagyok éppenséggel energiaital párti], csak amikor már "nagyon muszáj". Korábban volt egy amit vagy másfél évig hurcolásztam mire eljutottam oda, hogy nem bírom tovább és kell valami gyorsító. Hát ez is egy olyan szitu volt, azonnal elkezdtem vedelni. Megvan az a hátránya, hogy néha csak azután kezd hatni, hogy már hazaértem és fekhetnék le aludni, minden esetre itt ez nem érdekelt. Rojtos 100 kilóméter, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Az asszonykám már nagyon várt haza, készült vacsival is, meg minden, szóval jó érzés volt betoppanni. :-)
Snitt. Bő egy hónappal később volt esedékes a pótnap. Szentinek is maradt egy kis újrajátszani valója, így ketten indultunk útnak. Kifejezetten távoli emléknek tűnt már akkor a munka többi része, mégis olyan érzés volt megérkezni, mintha csak egy hétvégére mentünk volna el. Előző nap valami mozgalmas történhetett a stúdióban, Béci kissé rácsodálkozott a minket fogadó káoszra. Összeraktuk a korábbi szetapot, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kicseréltem néhány témát, amire azóta jobban rágyakoroltam, és Szenti is feltolta amit kell, délutánra már csak két hosszabb nóta maradt, amiben több szerephez jut az akusztikus. Próbáltunk előre gondolkodni, rendeltünk egy kör pizzát, és mire megérkezett, már túl is voltunk az egyiken. Jól bekajálva álltunk neki a másiknak, és bő másfél óra alatt készen lettünk. Elégedetten nyugtáztuk, hogy elvileg az egész lemezzel megvagyunk, ideje volt végighallgatni a nyersanyagot. A biztonság kedvéért az összes hangszer nálunk volt, hogyha bármivel baj van, még legyen esély kijavítani. A basszusban találtunk is egy kis apróságot, amibe úgy döntöttünk, hogy belenyúlunk, de ezen kívül minden patent volt. Ismételten elköszöntünk, és hazaindultunk. Szolnokon egész nap szép idő volt, de Pestet jóformán szétkapta a vihar, az M0-ásra érve még mi is kaptunk belőle. Szerencsére ez lett a legnagyobb bajunk. :-)
Mondanám, hogy a nehezén ezzel túl vagyunk, de nem tudom, hogy ez igaz-e egyáltalán. Az utómunka még rengeteg ideig el fog tartani, és amikor az eltelő időre gondolok, mindig eszembe jut, hogy most már tényleg hova sürgessük a dolgokat[?]. Fontosabb, hogy jó legyen. Időközben persze már elkezdtük szervezni a megjelenés körüli dolgokat, és nagyon remélem, hogy az ötleteink nagy része meg tud majd valósulni, amihez meg szintén idő kell. Pedzegettük már korábban, hogy szeretnénk egy ütős lemezborítót, erre végülis megtaláltuk a megfelelő embert. Fat Heat néven alkot, és nagyon bejött neki a kitalált koncepció. Bár eléggé elfoglalt a nyáron, sokfelé utazgat, kiállításai vannak mindenfelé a világban, de már küldött vázlatokat a folyamatban lévő art work-ről, nagyon király lesz. Mostmár szeretnénk klippeket is forgatni, mivel nem igazán sikerült betáblázni a nyarat, ezzel is próbáljuk kitölteni az így "nyert" időt. Bár a tavaly megjelent dokumentumfilmünk némileg rácáfol erre, de azért bőven van mit behozni a videózós műfajban.
Aki látott minket az elmúlt két évben élőben, annak biztos rémlik, hogy írtunk egy magyar nyelvű dalt, ez például egész biztosan megfilmesítésre kerül. Felkérésre készült, még nem árulom el, hogy kinek és mi célból, de mivel az egyik "legrégebbi új" dal, már nagyon szeretnénk a végleges formájában hallani/látni, úgyhogy ez egy kis mini megjelenés lesz a nagy megjelenés mellett. Maradva annál, ami már biztos, a Driven by Hunger után ezúttal is Rivasz Gergő készít nekünk egy dalszöveges videót. Ehhez egy teljesen új dalt választottunk, és valószínűsítem, hogy mindközül ez lát majd napvilágot először. Már most gőzerővel dolgozik rajta, mutatott is belőle részleteket, nagyon ütős lesz! :-) A többi klippet is szeretnénk még a lemez előtt kidobni, de nem tudjuk, hogy jönnek össze a dolgok. Sok ötletünk van, remélem hamarosan körvonalazódik a megvalósítás is. Szeretnénk egy werk filmet is készíteni a lemez munkálatairól, ehhez a stúdiózás ideje alatt folyamatosan gyűjtögettük a nyersanyagokat, ellenben arra jutottunk, hogy kizárólag az ott forgatott felvételekből nem állna össze egy éppkézláb kisfilm, szóval videózgatunk még mindenfélét az album megjelenéséig, aztán majd meglátjuk,hogy mennyire lesz kerek a sztori. Vannak azért mókás felvételek már most is. :-)
Koncertek...szintén lesznek...előbb utóbb. Elég rendesen lemaradtunk a nyárról, amit nagyon sajnálunk, mert ezt igyekeztünk elkerülni. Nem lenne fair a lemezre fogni, mert sok fesztivál jelentkezést küldözgettünk szét a tavasz folyamán, de alig-alig kaptunk választ, ha meg mégis, akkor is többnyire elutasítást. A legfájóbb, hogy idén a Rockpart-ra sem sikerült eljutnunk, pedig két éve még "a fesztivál kabalazenekara" voltunk, akikkel mindig történik valami szaftos, amikor oda tévednek. Úgy tűnik annyira "kihűlt" körülöttünk a levegő, hogy Nekik is kívül kerültünk a prioritásaikon. Persze a magunk felelőssége megvan ebben, nagyon régen nincsenek már aktualitásaink, ez nyílván való. Csak sajnáljuk, mert szerettünk Balatonszemesre járni. Az egyszem koncert, ami mégis lesz, Bence meghívására a szolnoki Unity/Redneck fesztiválon esedékes július 23-án. Erre egyébként a holnapi napon kezdünk felkészülni. Szeretnénk különlegessé tenni, ha már más nem jutott erre a nyárra. Node majd ősszel csinálunk valami érdekeset. Amint tudok bővebbet mondani, egyértelműen megteszem! :-)
Azt hiszem sikerült minden oldalról körbejárni a jelenlegi helyzetünket. Köszönjük mindenkinek, aki olvasott, reméljük, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést afelől, hogy mit alkottunk, mi magunk nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit szóltok majd hozzá!

Rövidesen jelentkezünk a konkrétumokkal! :-)
Pusza!

TGer

Hola!

Először is bocsi, ha az előző írástól egy kicsit mást vártatok, elárulom, az első néhány gondolatot még ott helyben, a stúdióban jegyeztem fel, a magam számára is emlékeztetőül, hogy mit mesélek majd, ha valaki megkérdezi, hogy "milyen" volt. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz elmesélni, minden esetre amikor a közepén tartottunk, nekem nagyon erős benyomásaim voltak az előző posztban érintett témákkal kapcsolatban. :-)
Node lássuk, hogy is zajlott ez az egész. Már rögtön az elején érdemes végigzongorázni a munkamódszert, amivel az egész lemez készült, azt hiszem ez nagyon meghatározó volt, már az első megírt nótától a végkifejletig. Mivel a próbálásról már évekkel ezelőtt leszoktunk - és ez nem is tűnt kifejezetten visszafordítható folyamatnak -, kellett valamiféle házi protokoll, ami áthidalja a köztünk lévő távolságokat, legyen az akár fizikai, akár anyagi, akár techikai, akár akármilyen. A "jóöreg" Guitar Pro-t biztos sokan ismeritek, ez egy kottaszerkesztő alkalmazás, leül a paraszt, beállítja a hangszere paramétereit, hány húros, hova van hangolva, meg kismillió dolgot - igény szerint -, aztán szépen faszán hangonként bepötyögi amit kitalált. A program generál MIDI hangzást, kaphat alap ritmusszekciót, a végeredmény pedig visszarepít a polifónikus csengőhangok retrómenyországába. Nem túl cizellált, de a lényeget bele lehet préselni, kvázi "elfütyüli", eldúdolja a témákat. Ezzel gyakorlatilag egy egérrel és egy délutánnyi szabadidővel a full zenekar dolgát el tudja végezni egy tag, aztán majd együtt megtanulják valahogy. Ezer meg egy Y generációs banda él ezzel a dologgal, de mi sosem szerettük, nem áll kézre, és a lehetőségei is mondhatni korlátozottak. Mondjuk a legutóbbi August Burns Red lemezen bónuszként helyet kapott az egyik szám MIDI verziója, ami elég mókás, de ettől még nem csábulok el. :-) Pár éve egy beugráshoz így tanultam meg egy koncertre való dalt, nekem egy életre elég volt.
Egy másik gyakori "modern" megoldás a távkapcsolatokra, amikor minden tag kialakít otthon valamilyen alap felvételi láncot. Leptop, külső hangkártya, mikrofon - ha kell -, és ilyen-olyan szoftverek. Ebben a rendszerben a kezdeményező fél csak egy bizonyos pontig dolgozza ki az ötleteit, majd tovább adja a következő tagnak, aki szintén ír hozzá ezt-azt, persze rögtön fel is veszi, és ez így megy tovább, amíg körbe nem ér, vagy amíg konyhakésznek nem nyílvánítják a felvételt. Később persze majd megtanulják. Ez már közelebb áll az általunk preferált verzióhoz, viszont két olyan kritériumnak is meg kell felelni, amiben nálunk nincs konszenzus. 1, nagyjából azonos technikai feltételek, - és a hajlandóság az ezzel járó komplikációk kezelésére, 2, olyan működő alkotói "kémia", ami garantálja, hogy a különböző helyről érkező hatások és ráhatások végül működni fognak együtt a dalban. Magyarán szólva, hogy szerzőként kiegészítsük egymást, ahelyett, hogy egy nagy rakás tök különböző riffet és témát rendeznénk egymás után - kiből-mi jön -, ezzel biztosítva, hogy együtt írtunk egy sajnálatos módon totálisan hektikus és inkonzisztens hömpölygő masszát. Na itt mutatkozik meg az, amit az előző posztban írtam. Ez sosem tartozott az erősségeink közé. Bár szerintem bárki bármit is állít, max triókról tudom elképzelni, hogy mindenki mindenben egyenlő mértékben benne van.
Végülis ezt a két leosztást keverve dolgoztuk ki a saját módszerünket. Ami nekem már a legelején is a vesszőparipám volt, hogy a korábbiakhoz képest egységesebb nóták szülessenek, nagyobb kohézió érvényesüljön, a felépített hangulat a dal beindulásától, a záróakkordig uralkodó maradjon. Erről többé kevésbé fogalmunk sem volt az első lemez idején. Persze, hogy most mennyire sikerült, azt majd Ti eldöntitek :-) , de ami fontosabb, hogy erre fel kellett a teljes újragondolás. Régebben ez úgy történt, hogy leültem gitározni, és addig nem is foglalkoztam más hangszerrel, amíg az adott nótát nem tudtam elgitározni elejétől a végéig. Ennek megvolt az az előnye, hogy mire felálltam, hogy kész vagyok, már nullkilóméteres létére is egész jól el tudtam játszani amit kitaláltam. Ugyanakkor, amikor mellékerült a többi hangszer és az ének - főleg az ének -, tökmindegy mekkora kompromisszumok megkötésével, de jellegében óriásit változott az egész, és nem mindig előnyére. Tulajdonképpen 50-50 volt, hogy jobb érzéseket hagy-e majd bennem, vagy rosszabbakat, mint amikor "még csak gitár volt".
Már a harmadik számnál tartottunk mire beállt az a rendszer, hogy minden egyes téma elkészültekor azonnal rátértünk a többi hangszerre. Addig nem is folytattuk a nótát, amíg az aktuális témát nem írtuk meg mindenkire, vagyis el nem készült az összes "réteg". És akkor sem folytattuk azonnal, hanem elkezdtük előről, pörgettük újra és újra, apránként finomítva, egészen addig, amíg egyszer csak "ki nem dobta" a saját folytatását, vagyis amíg ki nem tapasztaltuk, hogy az adott helyen milyen jellegű váltásnak kell következnie. Gyorsulásnak, lassulásnak, módosított ismétlésnek, stb, stb. Mire elégszer lepörgött, ezek a döntések már könnyen jöttek. Persze azonnal rögzítettünk mindent, így volt alkalmunk "kívülről" is meghallgatni a dolgokat, nem zavart össze az a jelenség sem, hogy a dalok "játszva mások mint hallgatva". Amint elkészült egy alap, Maci szépen elvonult vele, majd amikor elkészült a koncepciójával, összegyűltünk, és egyből fel is énekelte, közben átbeszéltük, hogy ki-mit szól hozzá.
Ez aztán úgy tűnik, hogy bevált. Összesen 11 új számot készítettünk, és továbbiakban már mindet így, bár volt köztük néhány, ami nehezen adta csak meg magát. Két "komolyabb" munkaállomást alakítottunk ki, az egyiket nálam, a zenealapok nagy része itt készült, egyet pedig Szentinél, aki valahol a munkafolyamat egy negyedénél vette a fejébe, hogy a hangmérnöki pályát választja [korábban a rendőrség kötelékében képzelte el a jövőjét], így a teendők egy részét átvállalta, meglovagolván a mi érdektelenségünket is, a szakbarbarizmus egyfajta lélektani határán. Ez főleg az énekdemózásokat, és a hangzásokkal történő kísérletezést jelentette. Egyébként egészen bámulatos az a fejlődés, amin Szenti keresztül ment ezidő alatt. Az első néhány hétben, ahogy kezdte ezt kósoltgatni, még az éjszaka közepén hívogatott fel, hogy hogy az istenbe kell a legalapvetőbb dolgokat beállítani, azóta viszont kijárt egy iskolát, gyűjteni kezdte a felszerelést, még jogtiszta szoftvereket is vett, ami már most fényévekre van attól ahonnan indult. Kár, hogy közben ehhez már több kedve is van, mint zenélni. :-)
Az alól persze nem mentesít a dolog, hogy a publikus végeredményt egy tényleges stúdióban készítsük el, ezt már év eleje óta szerveztük. Volt egy olyan elképzelés is, hogy egy single megelőzi majd az egészet ["rendelésre" is írtunk egy nótát, erről majd később], amiért külön is tettük volna egy kiruccanást. Ez végül elmaradt, minden esetre a tőkerész összegyűjtése, időpontegyeztetés, és egyéb komplikációk leküzdése után végül április 12-e lett az az időpont, amikor tárt karokkal vártak minket Szolnokon a Denevérben, "mint mindig". Az előző posztban érintettük, hogy sokat változott a világ azóta, hogy legutóbb lemezkiadásba vágtunk, hát ennek sok más egyéb között az élő dobolás is áldozatul esett. Volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy ezt leírjam-e, de aztán arra jutottam, hogy akit érdekel, az előtt nyugodtan felvállalhatjuk, még, ha nem is hiszem, hogy sokan lennének így vele. Átbeszéltük a dolgot Töfivel, és az derült ki, hogy kis túlzással "minden ellene szól", hogy egy ilyen prodkucióban 2016-ban élő dob szóljon, vagy legalábbis mi egész biztosan fényévekre vagyunk azoktól a kritériumoktól, amiknek teljesülnie kéne hozzá. Kéne egy csilliárdos értékű dobcucc, új bőrökkel, frissen beállítva, kellene rá plusz egy hét szabadidő, az ennek megfelelő pénz, és még úgyis annyi utómunka van vele, hogy örülhetünk, ha megközelíti egy gyakorlatilag kimeríthetetlen lehetőségekkel kecsegtető programozott alap szintjét. Ezzel nehéz volt megbékélni, kurvára analógok vagyunk, de be kellett látni, ma már ezek a kor - és a műfaj - követelményei. A demókon úgyis eleve ott figyelt a gépdob, bár a stúdióba küldés előtt rendesen átdolgoztuk, hiszen mégsem annak tudatában készült, hogy a véglegesben is ez szól majd. Lett volna egy olyan alternatíva is, hogy elektromos dobbal játszuk fel "valahol" [ahol foglalkoznak ilyennel], amivel lényegesen könnyebb az utómunka, és a dobos is elmondhatja magáról, hogy játszott a lemezen, de ezt elvetettük, már csak a plusz költségek miatt is. Nagy kanyart vágott le ez így az elején, kezdhettünk rögtön a basszussal.
Április 12-e [kedd] egyébként a születésnapom másnapja volt, Mapett érkezett reggel fél8kor, elmajszoltuk az Oreo torta maradványait, amit előző nap a csajomtól kaptam - és ami zseniális, természetesen -, aztán felmarkoltuk a tonnányi cuccot, bepattantunk az járgányba, és gó Szolnok. Az út nyugisan telt, átbeszéltük a dolgokat, hogy ki-mire számít, hogy megy majd a meló, meg mit tudunk arról, hogy mi lesz azután, és már ott is voltunk. Talán egy fél perccel tértünk el a megbeszélt 10 órától, bepakoltuk a dolgokat, magunkhoz vettük a halálos adag másfélszeresének megfelelő kávénkat, pár mondatban összefoglaltuk, hogy ki hogy van, aztán rárontottunk a bőgőre. Töfi mellett Boros Béci dolgozik, pont, mint annak idején, Ő mindig nagy cimboránk volt, diktálta is a tempót mint a gép, aztán a cigizésekkor meg még további koffeinlöketek bevitelekor nagy megbeszéléseket tartottunk.
Sok zenész kiemeli a stúdió kiválasztáskor, hogy míg a technikai színvonalban relatíve kicsi a szórás [legfeljebb a stúdiónak helyet adó épület adottságai befolyásolnak rengeteg mindent], illetve zenésze válogatja, hogy mennyire érzékeny erre [a mi szintünkön senki se nagyon], az egyik legmeghatározóbb dolog, hogy a közvetlen veled dolgozó szakemberekkel hogy jössz ki, emberileg és szakmailag egyaránt. Fontos, hogy a pult mögött dolgozó kolléga értse, hogy mit akarunk elérni, mivel a dolgok hogyanjára sokkal nagyobb rálátással van mint mi - ezért is van itt -, és persze nem lát a fejükbe, hogy mit is éreztük/gondoltunk amikor egy-egy adott dolgot kitaláltunk, kell az a "csatorna", hogy gördülékenyen tudjunk kommunikálni, és mindenki megkapja, amit akar. Mi azt a zenét, amit megalkotni vágyunk, Ő pedig a lehetőséget, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk. Nyílván, a felvételt megelőző - esetünkben évekre tehető - folyamatnak nem volt tanúja, és bár ez "lemaradást" jelent a számára, bizonyos - kérdéses - szituációkban kifejezetten előny, hogy objektív, elfogulatlan, friss füllel képes megítélni, hogy jó irányba tapogatózunk-e. Én ugyan még nem dolgoztam túl sok hangmérnökkel életemben [a koncerteken bütykölő jaómunkásembereket ne számoljuk, a legtöbbel a bemutatkozásig se jutunk el, és ez nem rajtam múlik], ellenben Béla tökéletes partner ebben, nagyon értékelem, ha Vele dolgozhatunk. Már rögtön a legelején megdícsért, amikor szemügyre vette, hogy mi mindennel készültünk. "Végre egy felkészült zenekar!" :-)
Este 6kor lejárt a munkaideje, de addigra már ránk tudta bízni a munkaállomást, így mi még pengettünk valamennyit Mapettel. Nem emlékszem, hogy meddig nyúztuk, de kábé 7 dalnak a bőgősávjaival lettünk készen, ami nem rossz egy napra. Estefelé betoppant Szenti, akire egy nappal későbbre számítottunk, de nem jött rosszkor, fáradtak is voltunk, elég volt aznapra. Nyitottunk egy sört, összegeztük a korai tapasztalatokat, majd nemsokára ágyba dőltünk. Pontosabban a padlóra, a süketszobában leterített matracokon kvázi együtt aludtunk a hangszerekkel, nagyon meghitt volt. :-) Fél 9 kor csörgött óra, de Mapett addigra már túl volt egy zuhanyon, lefőzte a kávét, és még a konhyát is kitakarította a vacsoramaradványaink után, nagyon pörgött. 10kor megjött Béci és befejeztük a bőgőt. Bár pont egy dallal a vége előtt adta meg magát a húrkészlet, még így is időben voltunk. Mapett nézett magának egy délutáni vonatot, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz, Szentivel pedig komoly feladat elé néztünk. Maci érkezéséig mindenhová oda kellett varázsolnunk valamiféle dallamhangszert ami mellé majd énekelni tud, mivel az Ő idejével nehezebben gazdálkodhattunk, így amint betoppan, mindent el kell dobnunk a kezünkből. Egyébként csak péntekre vártuk, de Szenti is jelezte, hogy amint letudta azokat a témákat, amikhez Ő kell, és csak Ő, szintén lelépne. Ez egyébként a vártnál jobban sikerült, Töfiék összerakták nekünk a szetapot, és nyúztuk egészen éjfélig, addigra már egész szép kis riffgyűjteményünk állt össze.
Aznap estére hivatalosak voltunk Hidasihoz, akit több szolnoki zenekarból is ismerhettek, és már tavaly nyáron is elszállásolt minket a szolnoki koncertünk alkalmával. Vittünk némi piát, és megnéztük az NHL rájátszás első meccsét. Bár ezutóbbi csak nekem volt piros betűkkel a naptárba billogozott kötelező program, a srácok szívesen csatlakoztak, elóbélygattunk együtt. Meccs után még dumáltunk, és Hidasi mutogatott a nótákból, amiken éppen dolgozott. Ötletes riffeket ír, nagyon bejöttek. Aztán döglés. Maximum 3 óra telhetett el, mire ránk talált a reggel. Lefutottuk a kötelező köröket, levideóztuk egymás faszát zuhanyzás közben, aztán kaptunk kávét, megköszöntük szépen, és visszatértünk a stúdióba. Egész nap gitároztunk, úgy nagyjából egy órás váltásokban, közben ipari adagokban nyomtuk magunkba a koffeint. Béla ajánlására Mapett még az első nap ebédre hozott egy garnitúra böszmenagy hamburgert, egy sarokkal arrébb valami kis faház büféből. Tényleg combosra sikeredtek, konkrétan így a harmadik napi ebéd alkalmával fogytak el. Szenti erről még lemaradt, rendelt valahonnét rántott sajtot sültkrumplival, ami a legaljább mirelitnek bizonyult, nem is hittem el, hogy ilyet képesek kihozni amíg meg nem kínált belőle. De ennyi komplikáció még belefér. Estefelé beugrott a Szolnoki, vele már korábban megbeszéltük, hogy majd kezd valamit az amúgy állandó jelleggel pörgő kameránk felvételeivel, mi zenéltünk, Ő meg videózgatott, gyorsan elment az este. Nem is tudom meddig nyomtuk volna észrevétlenül, hogyha nem üt be egy áramszünet. Valamikor este 11 tájékán egyszercsak minden elsötétült. Mivel ez egy ablaktalan helyiség, áram nélkül vakok lettünk, elég para volt. A kapun kilépve láttuk, hogy az egész környék elsötétült, valószínűleg egy rosszul jött villámcsapás következtében, mert addigra a viharfelhők is gyülekezni kezdtek. Bő másfél óráig nem volt áram, ez alatt persze elvoltunk, a Szolnoki tömte az agyunkat az aktuális őrületeivel, de mire visszajött, már lemondtunk a folytatásról. A felvételeink szerencsére nem úsztak el, a program pár percenként mentett magától is, úgyhogy többé kevésbé nyugodtan alhattunk. :-)
Azt hiszem a sztoriban is elfér itt egy pihenő, az áramszünet pont jó apropó egy űber kiábrándító "to be continued" felirat bevillantásához. Bár készen van a folytatás, nem tudtam, hogy mennyire fogok elúszni a mennyiséggel, maradjon csak a hét második felére is valami. :-)

Kellemes hétfőt mindenkinek, aki azonnal ide kattintott, remélem nem vagytok túlságosan csalódottak a válogatott kiesése miatt, a kánikula legalább enyhülni látszik. :-)

Folytköv!

TGer

Pénz & Sárm!

Örülök, hogy újra itt köszönthetek minden kedves egybegyűltet. :-)
Be kell valljam, korábban már többé-kevésbé keresztet vetettem a blogolásra, valahogy úgy éreztem, túl sokszor mesélem el túl kicsi módosításokkal ugyanazt a sztorit, és 2016-ban már kevés olyan laikus van, akinek újat is, és érdekeset is tudok nyújtani a saját perspektívámból, napról napra, kizárólag beszámolókra hagyatkozva.

Ugyanakkor a téma néha csak úgy adja magát. Bár az utóbbi időben kispadra került a brigád, mégis sikerült végre tettekre váltani az ígéreteket, és felvenni a lemezt, amit már öt éve írunk. Ezt mondjuk letudhatnám ennyivel is, de nem. A folyamat kellős közepén úgy érzem, hogy szinte új ember leszek mire kész leszünk, és már most kényszert érzek a tapasztalatok megosztására. :-)
Ehhez kicsit régre kell vissza menni. Amikor az előző lemez bemutatását nagyjából letudtuk [2011], én halál egyszerűnek képzeltem a folytatást. Csak halmozzuk tovább a témákat, addig amíg elég nem lesz, és kész. Sima ügy. Ekkor persze még egy csomó friss élmény hatása alatt voltunk, ami aztán szép lassan elkezdett távolodni. Ami ma még áttörés, az holnap már elvárás.

Az igazat megvallva sosem tudtam elég objektíven felmérni, hogy amit csinálunk, annak hol a helye. Ez nem merül ki annyiban, hogy nem tudok egyenes, egyszavas, egyértelmű választ adni, hogyha valaki megkérdezi a műfajt, sokkal nagyobb itt az erdő. Mindig is voltak előttünk példák, akiket követtünk, de mégsem szerettünk volna egyikre sem hasonlítani. Az akkori tagság sem értett egyet abban, hogy hogy kéne helyezkedni, sem zeneileg, sem szubkultúra szempontjából. Nem mennék bele most olyanokba, hogy ki-mit akart, és mi lett volna ha, minden esetre bíztam benne, hogy elegendő "tartalmat" szolgáltatunk ahhoz, hogy mindenki megtalálja azt a néhány pontot, amivel azonosulni tud. Azt hiszem ez volt a legnagyobb tévedés.
Mármint az erre való törekvés. Ez nem jó taktika. Ha mindenki ízlésének van benne egy kicsi, mindenki csak kicsit fogja szeretni. Mostmár felismerem. Pedig sok zenész érvel ezzel az általa preferált keverék műfaj mellett, biztos van akinek jobban sikerül, de mi felvettünk egy 60 perc 40 másodperces lemezt, csak, hogy minden kikacsintás elférjen rajta. Mire azt a szűk keresztmetszetet megállapítottuk, amit a[z akkori] tagok szeretnek és/vagy hajlandóak eljátszani, a zene bő 60%-a egyszerűen lemorzsolódott. Ezt mindenképpen el szerettem volna kerülni a következő nekifutás alkalmával.

A fejlődés persze természetes folyamat, hülyén is érzem magam, hogy látszólag így rácsodálkozom, de el kellett kezdenem felülvizsgálni a korábbi munkamódszert, és végeredményt, és ez sokszor nehéz. Egy koncert hevében, vagy 150-el döngetve az autópályán, vagy egy házibuliban meghallva a saját nótát, elég hangulatromboló, hogy én, mint alkotó, akinek lehetősége volt dönteni, hogy egy-egy dal milyen legyen, már csak a "hibákat" hallom benne. Már pedig, ahogy telt múlt az idő, én egyre érzékenyebb lettem erre, és nem csak erre. Elkezdtem jobban figyelni másokra, és visszamenőleg is igazat adtam néhány kérdésben azoknak, akik próbáltak erről-arról lebeszélni. Hogy megbántam-e bármit? Dehogy! Félreértés ne essék. Az első anyag útkeresés. Mindig mindenkinek. Ezt akkor is mondtam, de csak azért, hogy elhárítsam a gyanúsítgatást. Most viszont már tudom mit jelent. És idő is éppen elég volt rá. Bár sajnálom, hogy nem voltunk termékenyebbek.
Fontos részlete az előzményeknek, hogy a tagcserék időről időre pokollá tették az életünket. Nem is az a legrosszabb, hogy elveszítünk egy-egy társat/barátot/segítő kezet a csapatból, hanem, hogy mindegyik hagy maga után egy egységnyi lelkiismeretfurdalást. "Ha mi mindent jól csinálnánk, biztosan mellénk álltak volna Ők is." Vagy valami ilyesmi. Ilyenkor ha el nem is bizonytalanodom, igenis felhívja a figyelmemet arra, hogy érdemes kicsit átgondolni a hogyan-továbbot, és nem ragaszkodni minden hülyeséghez feltétel nélkül, mert hamarabb szaladunk bele ugyanabba a pofonba mégegyszer és mégegyszer, mint gondolnánk. Na ez tartott idáig.

Miután ezen az egészen átrágtuk magunkat oda-vissza-sokszor, a többi már gyorsan ment. Hallgattunk új zenéket, megismertünk új arcokat, előbb-utóbb megfogant az inspiráció, aztán már csak egy kis pénz kellett, és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy az egész már élesben megy. El kell mondjam nektek, ilyen keményen én még életemben nem dolgoztam semmin. Elkerülhetetlen - bár törekednék rá -, hogy bele ne menjek a hogyvolt-ba, minden esetre azt gondolom érdemes végig zongorázni, még, ha csak a saját tanulságok levonogatása végett is.
Node kezdjük az elején.
2015 elég laza volt. '14 őszén turnéztunk, azt ugye még heti szinten naplóztam itt. '15-öt közmegegyezéssel a dalszerzésnek szenteltük, megcélozva az őszt, mint lélektani határt, mire készen szeretnénk lenni. Nem volt könnyű. Egyfajta átlényegülés kellett hozzá. Próbaterem, bezárkózás, az együtt töltött idő újraosztása. Mert ez az idő kevés. Mindegyikünk élete eléggé kaotikus, tele többé-kevésbé komoly foglalkozásokkal, amiket a szabadidőből kell kigazdálkodni, nem sok marad a zenekarra. Ami meg mégis, azt - valamelyest érthető módon - mindenki a bulinak szentelné. Szeretem úgy mesélni, hogy egyedül én kattogok évek óta azon, hogy lemez kéne inkább koncertek helyett, de ez nem teljesen igaz. A srácok közül ketten még egyáltalán nem szerepeltek teljes értékű kiadványunkon. Ez nyílván valóan mindkettejüknek fontos, de, hogy az egyikük történetesen az énekes, extra jelentőséget kölcsönöz a dolognak. Szívás úgy reklámozni magunkat, hogy "hallgasd meg a zenét, de az éneket csak félig, mert már új emberünk van rá". Sőt...meddő. Aki meg nyíltan kevésbé leli kedvét a dalszerzői munkákban, az is belátta, hogy az aktualitás hiánya szépen lassan kinyír minket.

Most rászántunk egy egész évet, hogy meglegyen az új cucc. Ez is kevésnek bizonyult. Nem is a nulláról kezdtük, hiszen az anyag bő egyharmada már évek óta velünk "utazott", de be kellett látni, hogy képtelenek vagyunk az általános zenekari tevékenységeket egyszerre, egymással párhuzamosan folytatni. Éveken keresztül szerveztük turnéból-turnéba az életünket, és mondogattuk egymásnak, hogy most majd erre is figyelünk menet közben, de valójában szó sem lehetett róla. Amikor a vasárnap reggel az úton ér minket, több koncert fáradtságával, másod/harmad/negyednapos fejjel hazaesve, alig pár óra alvás után, ha meg volt beszélve, ha nem, akkor sem álltunk neki próbálni. De ha neki is álltunk volna, elképzelni is alig tudom, milyen ötleteink születtek volna azok között a körülmények között. Egyszerűen szükség volt rá, hogy "befagyasszuk" a zenekart a dalszerzés idejére. Ebbe került.
Hogy van-e lelkiismeretfurdalásom? Van. Már amennyi. Sajnos mellettem sem könnyű. De szögezzük le, hogy az ihlet nem programozható. Bár ezt minél többször mondom, annál inkább mentegetőzésnek tűnik. És már kurvasokszor mondtam. Másfelől, egyáltalán nem mindenkinek voltak dalszerzői ambíciói [egyébként ez a zenekarok többségével így van, csak nem mondják], és aki ilyenmódon "várakozásra kényszerült", annak joggal tűnhetett egy örökkévalóságnak az egész. Persze szörnyű káosz tud lenni, amikor mindenki mindent azonnal akar, néha már én is felismerem azokat a szituációkat, amikor bölcsebb csendben félre állni. :-) Egyébként többször felmerült, hogy már vagy három EP-t készíthettünk volna a halmozódó témákból. Ez igaz. De az is igaz, hogy 5 év vergődés után, nem tudnék a szembenézni a tudattal, hogy egy "rövidke nagylemezre" sem futotta a kreativitásból.

Az idő pedig egy furcsa tényező. A legnagyobb, tizensok lemezes zenekarok esetében - általában - pont az jelent jót, ha tovább húzódik 1-1 album elkészítése. Ebből derül ki, hogy tényleg megdolgoznak vele. Akik évente szarják a lemezeket, hogy pörgessék a boltot, a legkevésbé sem nyúlnak le a vödör aljára, hogy biztosak legyenek benne, hogy az aktuális cucc is komoly fejezet legyen a történetükben. Csak a kötelező.
De mi nem ilyenek vagyunk. Nekem fontos, hogy büszkék legyünk a dalokra, amiket írunk. Nem tudom, hogy ez merőben más szubkultúrákban is így van-e, de sok új dalt/lemezt meghallgatva az az érzésem, hogy az alkotó csak eszközként tekintett a zenére, mint a "növekedési" folyamat részére, és nem fontos neki, hogy alkotott-e valami lényegeset, ami önmagában is jó, és meghatározó. Persze a "klasszikus" bandákon is látszik ez a "sorlemez szindróma", de Ők legalább a kezdetekkor tele voltak munícióval, ami azért nem is öt perc alatt fogyott ki. Ma már viszont a legkezdőbbek is azonnal publikálnak, amikor még semmi valódi nincs a kezükben, csak remélik, hogy előbb-utóbb belejönnek, addig is tesztelik, hogy mekkora rájuk az igény. Ez az, amiben az öregek ténylegesen jobbak voltak. Nem tudok egy korai Metallica, vagy mondjuk Guns'n'Roses nótára úgy tekinteni, mint valami kezdetleges, útkereső, kísérletező, félkész termékre, amit még azelőtt adtak ki, hogy megtanultak volna zenélni. Nem. Ezek a dalok önálló életet élnek, teljes értékű fejezetek egy hosszú történetben, de nem "csak demók", vagy ilyesmi, jelentőségük van. Na ezt szeretném én is, ez hiányzik.

Néha eszembe jut, hogy olyan rétegműfajokban is vannak óriási világklasszis zenészek, ahol teljesen másban merül ki az ambíció. Például egyáltalán nem szempont több ezres tömegek előtt játszani, nem is törekednek rá. Mondjuk a fúziós jazz. Másfél órás lemezeket adnak el sznoboknak, pub-okban lépnek fel a Broadway-en, vagy színházakban, szmokingban ücsörgő arcok előtt, az elismerések nagy része elsősorban szakmai, a pénzük pedig szessönökből, filmzenékből, meg úgy általában a több-lábon-állásból van. Ebben egy bizonyos pontig én is örömömet lelném, node utána? Általában arra jutok, hogy az a csávó is csak hallgatja a kocsiban a saját lemezét, és kész. Amennyivel komolyabb zenész, annyival magasabbak az elvárásai magával szemben. Nálunk egy darabig az is vitatéma volt, hogy mi értelme új anyagban gondolkodni? Úgyse vagyunk zsenik, nincs ebben a műfajban már semmi, amit ne csinált volna meg előttünk ezer másik banda, a fizikai megvalósítás egy vagyonba kerül, miért nem lehet csak koncertezni, oszt kész? Az én válaszom egyszerű: mert unom. És én is hallgatnám a kocsiban. És, ha ez bekövetkezik, nem akarok kifogásokat keresni. Amilyenre sikerül, úgy szeretném késznek tekinteni, se "hibák", se kellemetlen kompromisszumok nem kellenek. Ez már most elég magas léc. És a közönségre még nem is gondoltam. :-)
Érdekes tapasztalat például, hogy hogy jártam, amikor lemezborítóhoz kerestem grafikust. Sok mindenkit megkerestünk, hogy rajzoljon nekünk, de irgalmatlan árakkal szembesültünk. Elég összetett koncepciót szerettünk volna megrajzoltatni, de még így is soknak tűnt. Persze több területen is szembesültünk vele, hogy az 5 évvel ezelőtti számok már nem stimmelnek, de arra mégsem gondoltam, hogy ekkora lesz az "infráció". A dolog pikantériája, hogy mivel a profi grafikus profi zenekarokhoz van szokva, fesztivál headliner-ekhez, meg slágerlistás "sztárokhoz", még meg is lepődtek azon, hogy nekünk mondjuk nincs pénzünk a zenélésből, és közvetlenül azért "érezzük meg" ennyire, hogy egy ilyen járulékos összeget ki kell köhögni, mert a saját kis összekuporgatott zsebpénzecskénkből van, és se kiadó, se szponzor, se management nincs mögötte a produkciónak, ráadásul még tervezett eladásokra sem kalkulálunk, hogy az egészet "befektetésnek" foghassuk fel. Mindeközben ez csak körítés, és még vagy egy tucat hasonló kiadás vár ránk, mire felvesszük, megjelentetjük, és bemutatjuk a cuccot. Persze Ők nem hibásak ebben, csak szimplán meglepő, hogy nincsenek képben a zenészlét ilyen vetületeivel. Egy nagy graffiti elkészítése sem olcsó, mégis rengetegen űzik a műfajt. Mi szeretnék minőségi cuccot kiadni a kezeink közül, az ilyen helyzetekben mégis csak egy választásunk van, virítani a lóvét. Jajj, micsoda tanulságok.
Törjük is itt meg a sztorit, ennyi merengés egyszerre bőven elég lesz, a folytatásban röviden összefoglalhatjuk a hogyvolt-ot, és néhány alternatívát is megosztok Veletek, hogy mit tervezünk, hogy lát majd napvilágot a cucc, elkerülve az ígérgetést, mert még elég sok minden képlékeny, csak az biztos, hogy lesz. :-)

Rákendroll addig is, jó volt Nektek újra mesélni. :-)

TGer