Sziasztok!
Ahogy a múlt héten megígértem, a naplózás folytatódik. És, hát bassza meg a jegesmedve, fogalmam sem volt róla, hogy mennyi mindenről lehet majd beszámolni.
Ezen a héten basszusgitároztunk, ritmusgitároztunk, kolibuliztunk, turnéhétvégéztünk, és száz százalékig kifeszítettük minden létező emberi korlátunkat.
A dob utómunkálatai a sejthetőnél több időt vettek igénybe, ezért hétfő reggel Szűcs komámmal bevetettük magunkat a Student Hotel lágy ölébe, és testi lelki felkészülés vette kezdetét a szerda reggel induló melóhoz. Gyakoroltunk, megfejtettünk, feltaláltunk, és analizáltunk, aztán mire tele lett a fejünk hangokkal, leugrottunk egyet kosarazni (baszki), aztán mire elfáradtunk, előkerültek a sörök, a borok, és a (már előző héten is nagy jelentőséggel bíró) hölgy társaság, úgyhogy igazán jó alappal indultunk. Jutott Bence új nadrágjának is egy fél pohár boroskóla, és születésnapi buliban is jártunk, ahonnan nem távozhatott senki sem megkérdőjelezhetetlen szintű emlékekkel. A cenzúrázandó részbe legfeljebb egy-két "kicsiarakás" és egy ablakból-a-mélybe jellegű hugyozás jutott. Átlagos kedd este. Bizonyos körökben. Szerda reggel rögtön egy csalódással indultunk, ugyanis nem sikerült a szokásos zöld Labda Ernő húrkészletet beszerválni a béjzhez, így hát kénytelenek voltunk bánatunkat kávéba folytani, amihez megint készítettünk pár humorral fűszerezett videóinterjút, többek közt a Szolnok Plaza emeleti kávézójában dolgozó rendkívül csinos fiatal hölgyekkel, és az utca amatőr, de annál lelkesebb önjelölt prédikátoraival. Hála istennek, a vesztes széria (a losing season?? XD) nem bírt véget érni, így Gyuszi bátyánk becsúsztatott néhány extra malőrt, például, hogy Töfiék cuccait csak részletekben hozta vissza a hétvégi német turnéállomásokról, és ehhez kóvályogtunk is egy jó adagot egy általam feltérképezhetetlen vasútmenti ipartelepen, de azért csak összeállt a kép. Belőttük a motyót, és fejest ugrottunk a melóba. Az ezt követő 36 óra totál összefolyt. Rengeteg basszus, és ritmusgittyó, haladtunk, mint a gép. Szűcs komám csütörtök este hazament, hogy rápihenjen a péntekre, én pedig a fejembe vettem, hogy egymagam, hangmérnöki, villanyszerelői, és egyéb orvosi beavatkozások nélkül, még az éjszaka felrántom a full lemezt, és ez kivételesen sikerült is. Persze egyenlőre még csak a zúzdákról volt szó, de azért megberheltem, hajnal 4-kor vidáman ágyba is kerültem. 13.00-kor ébredtem, gyakorlatilag másodpercekkel előztem meg az ekkorra beállított órámat, úgyhogy nem volt sok tennivaló, kaja, tisztálkodás, pakolászás, és nekilódultam, hogy namostaztán megturnéztatjuk a zenekart, de keményen. Az első utam a kóterbe vezetett, ahová visszavittem egy közben becsúszott plusz gitárt, ami aztán mégsem nyert lejátszót, elugrottam kajálni, ahol faszán benyeltem egy parkolócetlit, ezután lehorgonyoztam a Bence rezidencia parkolójában. Hát mit ne mondjak, bizonyára írtam már, hogy rosszabb egy nőnél, és ezúttal sem hazutolta meg önmagát, viszont nekem alkalmam nyílt dokumentálni ezt egy videó formájában, rendkívül értékes mellékszereplőkkel. Felszedtük a srácokat a vasúton, és gó Dunaújváros. Nehezen bontakozott ki az utazófíling, eleinte az idegesítően semmitmondó témák domináltak, de azért csak felértünk Pestre, ahol felvettük a koncertes motyó második felét, és végleg feloldotta a hangulatot, hogy Csabit is, és Bencét is külön-külön betaláták az újpalotai lokálpatrióta nyuggerek, mindenféle autólopásra és a környéken sétálás gyanúsíthatóságra hivatkozva. Gurultunk 'Újvárosba, megálltunk szarni, láttunk mindenfélét, rajság volt.
A Terminál klubbot szinte üresen találtuk, a Neck Sprain-es Leviék motyóhiányban szenvedve zsebbretett kézzel kóvályogtak a bárpult körül. Lepacsiztunk, az illetékesek magukhoz vették első piáikat, és vártuk, hogy beinduljon az este.
Nem csalódtunk. A cájg lassan befutott, felrántották az előbeállást, tiszteletre méltó sebességgel, közben Sicitur-ék is megjöttek, és mi is felépítettük a saját kis birodalmunkat. A színpad nem volt éppen dupladob kompatibilis, úgyhogy az előzenekari dobosdelegáció a "rendezői bal" sarokra kárhoztatott, minden esetre volt aki ezt értékelte, úgyhogy ettől még nem voltunk meglőve. Ez talán kulisszatitok, de Csabi többször megjegyezte, amikor kettesben voltunk, hogy izgul emiatt a koncert miatt (persze Ő róla egy rendkívül szilárd jellemkép él a köztudatban, úgyhogy nem tehet meg bármit), és leesett, hogy miről beszél, mert már az intró alatt is egészen komoly emberanyag gyűlt a színpad elé, fingom sincs, hogy csak szimpla lojalitásból, vagy azért, mert minket akartak látni, de megindult a Let You Fall, és a tömeg velünk mozdult be. Hátborzongató érzés, jó értelemben. Tudvalevő, hogy az underground tövig nyeli a faszt mostanában, ezzel együtt mi sem sűrűn vagyunk ellátva körülményekkel, de ez odabaszott. Pogózás, headbang, dőlés-borulás, minden játszott. Jövőre bevezényeljük a "körgödör" és a "halálfala" koreográfiákat is, indokolt. :-)
A kezdési időpont amúgy egy egészen minimális csúszással volt behajtva, emiatt is hatalmas respekt Leviéknek (a szervezés ezen formájában ritkán jeleskednek zenészek/zenekarok), sajnálatos módon ez éppen elég volt, hogy kihúzzuk az egy darab üccsi kis feldolgozásunkat a listáról, pedig kíváncsi lettem volna, hogy hogy működik ez egy kezdeményező közönség előtt. Minden esetre kárpótol a tény, hogy a Death Camp Of Ignorance című "új" szám ragyogóan működik élőben, szépen lebontották egymást rá a népek. Ez amúgy szubejktív, de szerintem ez a nóta a lemez egyik fénypontja lesz, úgyhogy nem kell, hogy meglepetésnek tartogassuk, ígyis úgyis tarol majd. :-)
Persze csak semmi egoizmus. A buli végére már patakokban folyt rólunk a víz, a Szerbiában beszerzett Cadaveres-es pólóm is felavatódott, úgyhogy beütöttük a záróakkordot, végigpacsiztunk a bátrakkal az első sorban, aztán ezerrel letakarítottuk a színpadot, hogy a Sicitur kezdeni tudjon. Horribilis, indokalatlan mennyiségű vállveregetéssel betámadtak, mire a kocsihoz logisztikáztuk a cuccokat, úgyhogy ez nagyon feltöltött energiával, és rémlik is, hogy ömlik az egó ebből a kis beszámolóból, de ne aggódjatok, eszünkben sincs elszállni, egyszerűen csak nem túlzás, ha kijelentjük, hogy ezen a hétvégén eddigi fennállásunk legtutibb bulijait nyomtuk. Mindenki jól érezte magát, és amire külön büszke vagyok, hogy annak ellenére, hogy ez volt a második alkalom, hogy bevállaltam a vokálkozást (Bence régóta győzköd), erre is kaptam egy jó visszajelzést, ami meg bírt győzni, hogy ezt van értelme profin kigyakorolni. Ezen felül kaptam egy sms-t is, ami hasonlóan szíven baszott, mint eddig, de közel egy éve most először jó értelemben. Túl jó volt ez az este ahhoz, hogy bármi elbaszhassa. Elégedett vigyorral távoztunk, és indultunk haza, hogy a korahajnali órákban új fejezetet kezdhessünk. Haladós volt a hazaút, 150-es átlag bejátszik, ledobáltuk a ruháinkat (a buzulás az nuku), és zuhantunk is be az ágyba. Hédereltünk úgy 3 órát kábé, amikor csörgött a telefon. Visszavettük az előző napi büdös cuccainkat, és átpakoltunk a mikrobuszba. Székelyudvarhelyre az After Rain zkr társaságában indultunk. Mindenkiben volt egy kis feszültség, hiszen alig aludtunk, és ezt a bulit rengeteg szarakodás előzte meg, szervezés címszó alatt, de a hangulat gyorsabban beindult, mint azt gondoltuk volna. Sokkal kevésbé volt városias az életérzés, előjöttek a cudar alfődi poénok, a lealjasodás minden verziója, úgyhogy mire átértünk Romániába szakadt hazánk földjére, már mindenkinek inkább a háta bizsergett, mintsem a tenyere. A határon is teljesen zökkenőmentesen átértünk, készítettünk rengeteg fotót, és persze megosztottuk tapasztalatainkat. Kóbor kutyák, sablon öregaszonyok, megszámlálhatóan borzasztó körülmények, fejet letépő lassulás, és véget nem érő vesszőparipa áradat (Szeretnéd?...Kapd be a botom-nyald meg a seggem...Oké, Májkül...Ne legyél hülye!...stb). Volt, akiből ellenreakciót váltott ki. Azért csak megérkeztünk. Az utolsó két órában átvettem a kormányt, amitől sokan éveket fiatalodtak (bocs Robika...XD), és egészen könnyedén placcra is találtunk. Elsőként a szállást sikerült lecsekkolni, ami rendkívül igényes volt, apartmann körülmények között, ezúton is köszi a szervezőknek! Rövid berendezkedés után átcammogtunk a klubba, ami egymásnak sorozatosan ellentmondó útbaigazítások miatt egy kicsit lassabban zajlott, de azért megtaláltuk, és rengeteg időnk maradt a soundcheck munkákra is. Ezutóbbi mellesleg számomra egészen élvezetes volt, ugyanis kamatoztathattam végre a két hetes stúdiómunkák alatt felszedett hangtani alapismereteimet is, ugyanis a helyben dolgozó srác minden hangosítót meghazudtoló módon ránk hagyatkozott annak tekintetében, hogy mitszeretnénk hallani. És jó lett. :-) Egyébiránt a klubb már elsőre seggre ültetett mindenkit. Nagy, felújított, és rendkívül látványos, ahogy rácsok, és fém mindenütt, konkrétan a Kapitány dobcucca is egy ketrecbe zárt emelvényen kapott helyet. Óriási fíling. Beficcent a zenekari pizza és a zenekari ládasör, amiért dettó hálásak vagyunk (sose jöhet rosszul), és volt elég időnk a tollászkodásra is, mert kiderült, hogy errefelé az a módi, hogy 11 előtt a fű se nő, úgyhogy elegáns késői időpontot kaphattunk. Közben újra kellemes meglepetés ért, Kósa Béla barátom személyében, aki látta a hajnali hazaértünkkor közzétett villámbeszámolót az iwiw-en, és úgy döntött, hogy lecsap erre az alkalomra, úgyhogy örülök, hogy Őt is láttam (évek óta először). Fél 11 felé kezdett nehézkes lenni a várakozás (habár vicces volt látni, hogy az After Rain tagok már ekkor tisztességesen berúgtak), így kétszer is felmásztunk a színpadra, hogy nem bírjuk tovább, de mind a kétszer leparancsoltak, hogy igenis illik megvárni, a kitűzött időpontot (ki a franc akar előrébb kerülni első zenekarként? XD). Azért csak elkezdtük, megindult a zúzás, és habár fele annyian sem voltak, mint előző este, a székely cimbik igazán kitettek magukért, és ritka módon serkentőleg hatottak mindannyiunkra. Valahogy játszani is sokkal szebben játszottunk, mint előző nap, és a harmadik szám magasságában azért bőven kialakult már az ereszedelafarkamat hangulat. Általában szigorúan józanul szoktam színpadra állni, de most csúszott a sör (pláne vendégként XD), és nem ártott, úgyhogy adta magát minden. Volt szubládákon ugrálás, rohangálás, rekordhosszú repertoár, és a ráadásban stagediving, egy szép kis leány személyében, aki segített nekem elgitározni az I hate Love Songs-ot. Ez a koncert tökéletes folytatása volt az 'Újvárosinak. Nem jobb, nem rosszabb, csak más. És nagyon jó. Lecuccoltunk, és jött az After Rain. Nem pihentünk sokat. Rövid beszélgetés, helyzetelemzés, megállapíthattuk, hogy mindenki tele van energiával, úgyhogy nyomtuk tovább. Zsoltiék megkértek, hogy fotózzunk nekik, és ebbe sok fantáziát sikerült csempészni. Az ember minél inkább odabassza, annál több minden van megörökítendő. Felmásztunk a rácsokra, vuvuzelából ittunk sört, dőltünk-borultunk, valami circle pit is rémlik, és megismerkedtünk szinte mindenkivel. Iszonyatos vendégszeretet áradt az egész társaságból. A mi közönségünk két legaktívabb tagja a színpadot is megjárt csajszi, és a barátnője volt, ők KB cimborám ismerősei, feladták nekünk a leckét. Csabi ehhez már a nevét sem adta. XD Persze csak dedikálásról volt szó, szabad stílusban. Az After Rain műsorának végére már épp elég fotónk volt, és a figyelem is elterelődött, úgyhogy egyre széjjelebb széledt a banda. Ekkor már Zsoltival voltunk leginkább egy hullámhosszon. Megismerkedtünk Zsófival, és a barátnőjével, és hirtelen késztetést éreztünk, hogy hazakísérjük őket. Persze különböző irányokba. Zsolti 6-ra, én fél 7-re keveredtem vissza a szállásra. No komment. Bencét nagyjából meglincseltem, mire felébredt, és le tudtam tarhálni egy kis zsetonnal, hogy kifizessem a taxit. :-) Persze addigra már elitta az összes pénzemet (ezért is volt egy kicsit ki, később elmesélte, ahogy egyedül mosh-olt, és ordítozott a szobában, mivel Szűcs nem tudta ezt semmivel sem lereagálni), úgyhogy örültem, hogy ledőlhetek. Fél 9kor kirugdostak a többiek, és indulhattunk a motyóért, aztán meg haza. Zotyától (a klubb tulaja) kaptunk egy üveg kerítésszaggatót búcsúzóul, na az se volt semmi. A hazautat még metálabbá varázsolta, mint az addigi élményeinket. Sajnálatos módon a kamera lemerült már rögtön az induláskor így se 'Újvárosban, se Székelyföldön nem rögzült mozgókép, de a fotók kárpótolnak mindenért, plusz a hazaúton lezajlott élménykonzultáció is űberelt minden eddigi beszélgetést. Majd beszartunk a röhögéstől. Helyenként. Királyhágón megálltunk ebédelni, ami talán csak abból szempontból érdekes, hogy tapasztalhattunk egy kis nyílvános retyós orálszekszet (sajnos nem a saját bőrünkön), és ehettünk egy pár orbitális méretű rántott húst (nem összekeverendő a szarrákloffolt bécsi szeletekkel). Innen a volánt is átvettem Sanyitól (akivel sokkal hatékonyabb párost alkottunk mint az előző napi kombinációban Robikával), és szépen hazaértünk este 8 körül. Mindenki elégedett vigyorral köszönt el a másiktól, még Bence is önmagát meghazudtoló módon lelkesedett a hétvégén történtekről, nem mellesleg azért, mert egész úton vedelte a székely páleszt, és ezáltal a társaság legpörgősebb arcává léphetett elő. Persze mi nem szaroztunk, este 10kor már újra a stúdióban voltunk, és toltuk a mötált. Nagyjából éjfélig bírtuk, Sanyi belekezdett a magáéba, aztán aludtunk egy hatalmasat. A hétfői nap folytattuk a gitározást, haladós volt, fasza volt, leadtam Zolinak a BZ-től örökölt mikrofont, hátha meg tudja javítani a kapcsolóját, és sok témával végeztünk, kisebb-nagyobb egyetértésben. Most kedd hajnal 4 van, és én pontosan 3 óra 11 perce írom ezt. Tudható, hogy a zenekar a 3 év alatt leginkább csak megpróbáltatásokon ment keresztül, így koncerteket is csak ritkán tudtunk tartani, így ez a kettő a 12. és 13. bulink volt, de nekünk egyáltalán nem hozott sem egyik sem másik balszerencsét, úgyhogy mégegyszer nagyon köszönjük mindenkinek, aki részt vett a koncerteken, rengeteg örömmel, emlékkel, és nem utolsó sorban energiával ajándékoztatok meg minket, és remélem, hogy mindenki, aki volt olyan kitartó, hogy idáig olvasott, elhiszi, hogy mi ezt soha nem felejtjük el! Köszönjük Nektek! Jövő héten újra írok, és igérem, mielőbb publikálunk az említett képekből is!
Csumi!
TGer
