Üdv Néktek!
Folytatódjon tehát a sztori. :-)
Legutóbb, ha minden igaz, ott hagytuk abba, hogy összeszakadt alattunk az elektromos hálózat. Szerintem egész idő alatt akkor aludtunk a legtöbbet. Reggelre különben nyoma sem volt az egésznek, bár hallottunk pletykákat, hogy a város többi részén is okozott gondokat a villámlás, de szerencsére minket ez már nem érintett. Ott folytattuk a gitározást, ahol abbahagytuk, minden haladt a maga útján, míg nem az egyik húrcserekor aztán rám jött a frász. Szeretem megtisztogatni a gitárt mielőtt felteszem rá a friss húrokat, ezzel is elősegítve, hogy minél tovább tartsák a hangjukat, de nem vettem észre, hogy a húrláb magasságát állító anyák lehelletfinoman kimozdíthatók, feltéve, hogy a húrfeszülés épp nem nehezedik rájuk. Törölgetés közben totál elcsavartam őket máshová. Már a behangolásnál tarottam - volna - amikor ez kiderült, és csak húztam-húztam felfelé a húrokat, de az istennek nem akartak felemelkedni a hátsó pickupról. Először arra gondoltunk, hogy a nyak rúgta ki magát a húrok leengedésének következtében, és ez egy szörnyű gondolat volt. Ezután vettük észre, hogy a húrláb teljesen lent ül a testen. Ez már azért ésszerűbb - és menthetőbb - szituációnak tűnt. Szerencsére sikerült nagyjából megtalálni a korábbi beállítást, és a hangológép is megerősítette, hogy mindenhol a megfelelő hangok szólnak. Már csak a félsz maradt bennem, hogy mi van, ha valamit mégis elrontottunk, és mégsem lesz jó, de a gitár alapvetően használhatónak bizonyult. Hazaérve beugrottam a Guitar Clinic-be Zolihoz, aki megigazította egy picit a beállítást, de szerencsére semmi komoly hibát nem talált. Innen is szeretnék egy nagy KÖSZI-t küldeni Neki, frankón rendbe tette az egész hangszeraparátot stúdió előtt, mindenkinek ajánljuk! :-)
Maci egész későn ért csak le, délelőtt még melózott, aztán saját bevallása szerint elrontott valamit az útdíj fizetéskor, ezért futnia kellett néhány extra kört [a város felől egy egész rövidke szakasz lett fizetős a 4-esen a tavalyi átszervezések óta, hátköszönjükszépenakurvaanyádat]. Szenti dolgait nagyjából befejeztük addigra, az enyémek meg mondhatni ráértek, úgyhogy kicsit átrendeztük a helyet. Béciék elrámolták a cuccaikat, hogy hajnalban útnak indulhassanak Németországba koncertezni, Szenti hazafelé vette az irányt, Töfi pedig felszerelt nekünk énekléshez. Az eredeti terv szerint Macira hétfő estig számíthattunk, szóval úgy képzeltük, hogy addig csak Vele foglalkozunk. A hiányzó részeket majd pótlom, ha hazament. Tiszta énekkel kezdtünk, a fősávokkal meg is lettünk estére, a szólamokat és a különböző háttér vokálokat eltettük másnapra. A demózáskor már volt alkalmunk kitapasztalni, hogy egy-egy dal rengeteget tud fejlődni akár gyakorlás nélkül is, csak simán az idő elteltével. Ahogy megérik egy koncepció, az énekes egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a zenével, és a szavak megformálását, a hangok képzését is tulajdonképpen megszokja, leüllepedik benne. Minden dalt többször énekeltünk fel, általában több hónap különbséggel. Rendszerint ég és föld volt egy-egy nekifutás. Bár számítottam erre most is, Maci mégjobban odatette mint vártam, tényleg nagyon magabiztosan sikerültek az első sávok, meg voltam elégedve. Aznap éjszakára is befigyelt egy meccsnézés, de már nem mentem sehová, a stúdió wifijére csatlakoztam leptoppal. Az első harmadot még Maci is nézte velem, aztán elment aludni, én meg csetelgettem közben az asszonykámmal, aki szintén nagy hokifan, úgyhogy laza kis befejezése volt a napnak.
Szombat reggel Béci már nem jött dolgozni, ellenben jól is jött egy kis "magánszféra" Macival, mert itt következett a dolog nehéz része, az énekszólamok. Tudni kell azt, hogy az emberi hallásnak vannak bizonyos korlátai, amiket kifejezetten észrevétlenül ér el, és ez bizony nem könnyítette meg a dolgunkat. Azt mondják, olyan igénybevételnek, aminek itt mi kitettük a fülünket, egyszerre 4-6 óránál tovább nem lehet. Persze akkor sem történik semmi, nem kezd el fájni, vagy vérzik be, vagy ilyesmi, csak már egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit hallunk. Kikapcsol az ítélőképesség, nem tűnik hamisnak semmi. Na ez volt az, amivel nem volt időnk foglalkozni. Egész nap toltuk, és időnként majd' befontuk a szemöldökünket, mire meglett egy-egy hang. Maci általában egy akusztikus gitárt használ segédeszköznek a hangközök kikísérletezéséhez. A gitáron lepengeti magának amit énekelni akar, összehallgatjuk a zenével, vagy a már készen lévő másik éneksávval [vagymindkettővel], aztán addig dudorássza magában amíg meg nem tudja jegyezni. Ez pikk-pakk működik amikor csak 1 dallal kell készen lenni egyszerre, de itt egy fél lemezre való dallamos éneket kellett tudni megfejteni, és ez bizony elég kemény dió volt. Egy idő után a gitárról is mintha "elkalandoztak volna" a hangok, mi meg ott álltunk, mint egy rakás szerencsétlenség.
Ennek aztán a Szolnoki telefonhívása tett pontot a végére, úgy nagyjából este 6 magasságában, akivel még korábban megbeszéltük, hogy összetrombitál nekünk egy brigádot akikkel fel tudjuk venni az egyik nóta elejére tervezett irgalmatlan, egész versszakos csordavokálunkat. Kész helyzet elé állított, > vagy aznap este, vagy keressünk mást a bulira. Nem sok választásunk maradt, bár szombat volt, este 9-es tervezett kezdéssel, Béci Németországban, Töfi pedig Pestre ment még délután, de meg kellett oldanunk, hogy valaki kezelje a technikát. Töfi közbenjárásával végül összejött a dolog, behívta nekünk "s.o.s." a Tóth Zolit, aki ugyan nem teljes munkaidős munkatárs, de ismeri a stúdiót, és rá lehetett bízni a dolgokat, én pedig sovány malac vágtában átrohantam a szolnok plázai Spar-ba, hogy ugyan hadd tudjuk már megkínálni pár sörrel a segítségünkre siető társaságot, majd később leírjuk a zenekari büdzséből. Így is történt, időben megérkeztek a srácok, és néhány rövid instrukció tizenháromszori elismétlése után el is kezdtük felkiabálni a dolgokat. Bár a brigáddal nyomuló lányokat sikerült egy kicsit elszomorítani amikor kiderült, hogy selymes női hangokat nem kérünk az artikulálatlan bömbölésbe amit ez a zenei környezet megkívánt, és volt, akit kissé megfingatott a felordítandó sorok hossza, valamint az angol nyelv, maradtunk azért bőven, akik odatettük a dolgot. Ha jól számoltam, összesen 72 embernek megfelelő hang szól a véglegesben, szóval lesz egy lincshangulat. Elnézést kérek a lányoktól, de sajnos ez egy ilyen műfaj, volt rá példa korábban, hogy egy-egy kevésbé maszkulin orgánummal vitézkedő srácot is kispadra kellett ültetnünk amiatt, hogy fellágyítja az összképet. :-( Minden esetre Nekik is jár egy nagy KÖSZÖNJÜK, nagyon hangsúlyos szerepet kap majd ez a rész a lemezen. :-)
Fél 11 körül lehetett amikor kész lettünk. Koccintottunk mindenkivel a jól végzett munkára és még beszélgettünk valameddig, aztán kettesével-hármasával elköszöntek a srácok. Legtöbbjüknek voltak még tervei a szombat éjszakára. Éjfél körül ért haza Töfi, rögtön rá is nézett a felvett anyagra, Ő is meg volt elégedve. Másnap Macival kissé nyúzott állapotban folytattuk, de nem is azért, mert túl sokat ittunk vagy túl keveset aludtunk, bár mindkettő benne volt, inkább az frusztrált, hogy kezdünk kissé lemaradni az ütemtervtől. Nem sokat segített a hangulatunkon az sem, hogy már reggel 8kor feldörömbölt két melós, akik valami vízvezetékszerelést akartak eszközölni a belső udvaron, ezért arrébb parkoltattak bennünket, ellenben miután egy kis kalapáccsal és egy vésővel semmilyen kárt nem tudtak tenni a betonban, kábé 2 perc után feladták, és úgy tűntek el, mint szürke szamár a ködben. Bazdmeg, vasárnap van! Kivakartuk a seggünket a pizsiből, és nyomás vissza dolgozni. Nem sok tiszta vokál maradt még hátra, de azok nehezek voltak, próbára tették a türelmünket rendesen. A stúdiózást megelőző néhány hétben Olaszországban dolgoztam, és emlékezvén, hogy milyen jó kis lasagna-t rittyentett a Szolnoki, amikor a dokumentumfilmet vágtuk, hoztam neki egy csomag eredeti olasz tésztát, hátha lesz akkora jó arc, hogy úgy használja el, hogy mi is kapunk. És láss csodát > lett. :-) Neki egyébként ez az egyik kedvence, és elég gyakran készít, szóval jó kezekben volt a cucc. Jobbkor sem jöhetett volna, délután kettőre a Macinak már majd szétrobbanta feje, hogy még nem vagyunk kész. Kellett is a szünet, átugrottunk pár utcával odébb a Szolnoki kecójába, épp akkor lett kész, és remekbe sikerült. Az anyukája meg is kávéztatott, totál felfrissültünk.
Visszaérve aztán leküzdöttük a maradék akadályokat, és nekiállhattunk végre a hörgős/kajabálós dolgoknak. Ezekkel valamelyest egyszerűbb az élet, csak egy jól bemelegedett torok kell hozzá, a többit már lehozzuk rutinból. Az önbizalmunknak mindenképp jót tett, sorra pipáltuk ki egymás után a dalokat, csak ahogy közeledett az este, úgy vettük egyre inkább észre, hogy a Maci kezd berekedni. Készült bizonyos praktikákkal, kifejezetten a hangja ápolásának céljából [mézes tea, ilyen-olyan cukorkák, pálinka, stb...], de eljött az a bizonyos pont, amikor le kellett állnunk, mert még egy nap munka hátra van, és nem nullázhatjuk le most, az megborítana mindent. Az első lemez idején is beszoptuk ezt Bencével, akkor egy hétre leálltunk miatta, ez nem hiányzik mégegyszer. Elhatároztuk, hogy az este hátralevő részét pihenésre szánjuk, felvettünk egy rövidke videóüzenetet naplózás jelleggel, aztán jobb híján leültünk filmet nézni. Az én hangom is eléggé kivolt, a csordázáskor kvázi véresre üvöltöttem a torkomat, és bár a környezetem érthető okokból nem bánja, ha kevesebbet beszélek az átlagnál, időnként már a levegővétel is fájt, úgyhogy nekem sem ártott a lazítás. Szerettünk volna vacsorázni, de minden elfogyott, a faliújságon fellelhető szórólapok tanúsága szerint pedig már bezártak a kajáldák a városban - még mindig vasárnap volt -, szóval maradt a tea, és a Breaking Bad. :-)
Másnapra többé kevésbé helyre állt a világ rendje, Béláék is megjöttek Németországból, úgy indult minden, mint bármelyik másik hétfőn, Maci torka viszont csak nem felejtette el az addigi megpróbáltatásokat. Tudtuk ugyan dolgozni, nem volt rottyon teljesen, de legkésőbb dél körülre már nyílván valóvá vált, hogy nem fogjuk ezt aznap befejezni. Elő is állt a b-tervvel, miszerint előbb hazamegy a tervezettnél, visszatérhetek a gitártémáimhoz, aztán majd pénteken visszajön befejezni, addig is vigyáz magára. Számomra ugyan ez felvetett némi problémát, de kénytelen voltam alkalmazkodni. Útjára engedtük, és visszaszerelkeztünk gitározáshoz. Macit ugye végig én rögzítettem, ami jól is működött, mivel már a demózások alatt is kialakítottuk a magunk rutinját, de mivel Béci is arra számított, hogy ma még éneklünk, és a másikgépnél épp könyékig turkált egy másik projektben, úgy kellett berendezkednem, hogy amíg fel nem szabadul, addig magamat vehetem. Nem volt egyszerű mutatvány, a gitárom hangszedői egy csomó zajt összeszedtek a számítógép környékén cikázó kis apró elektromosságokból, így, ha csak rossz pózban ültem, használhatatlan lett az egész. Persze amint megszoktam a dolgot elkezdett haladni az ügy, szép kis adatmennyiséget halmoztam fel másnapra, amit aztán együtt átválogattunk.
A hét további része kissé összefolyt. Napközben visszakaptam Bécit, így nem kellett a székkel forgolódnom minden gombnyomás után, a többi már csak rajtam múlt. Elkezdtem jegyzetelni, magam mellé vettem a leptopot és a demók sávjaiból "puskáztam" ki a legapróbb részleteket, kezdett összeállni a kép. Ha elfáradtam, elsétáltam kajáért, ittam egy-egy kávét, hazatelefonáltam, aztán toltam reggelig. A cigiszünetekben Bélával is beszélgettünk sokat. Nagy sztorijai vannak, nekem meg mindegyikről eszembe jut vagy további három, jókat röhögtünk. Már nagyon közelgett a péntek, amikor egyik este a munka végeztével leültem a "szokásos" meccsnézéshez [ezek egyébként hajnali 2-kor kezdődtek, szóval képzelhetitek], és eszembe jutott, hogy már vagy két hete semmilyen más zenét nem hallgattam, csak a félkészen lévő anyagunkat. Az egyik reklámszünetben belehallgattam néhány nótába, ami csak úgy elém került, és egészen megdöbbentő hatást gyakoroltak rám. Egyrészt frissítő jellegűt, másrészt olyan volt, mintha már egészen el lennék szigetelve a valóságtól, mint egy hajótörött, vagy ilyesmi. Éreztem, hogy nem egy nap lesz, mire kialszom ezt az élményt amikor hazakerülök. :-)
Mire eljött a péntek, már csak egy dolgom maradt hátra, az akusztikus gitározás. Mivel ez nem kifejezetten szereti, ha zenész és hangmérnök egy légtérben foglal helyet, kicsit leválasztottuk a többi munkafolyamatról. Tudni kell, hogy Töfinek korábban az épület túlsó felében volt egy külön keverőszobája, ami azóta sajnos megszűnt, ezért itt a stúdióban kellett külön munkaállomásokat kialakítani. Így történhetett az, hogy mi végig a süketszobában dolgoztunk, míg a korábbi felvevőben tőlünk független munkák, keverések, és kissebb énekszessönök mentek, most viszont befoglaltuk mindkét helyet. Macinak még kábé 4-szer fél nótája volt hátra, meg néhány kiegészítés, én valamivel rosszabbul álltam. Azt találtuk ki, hogy felváltva dolgozunk, és igyekszünk végezni. Elvileg ez volt az utolsó napunk, bár Töfi nekünk adta volna a szombatot is, de már mindenkit vártak haza. Maci időben megérkezett reggel, ezúttal szerencsére semmilyen komplikáció nem hátráltatta. Hozott nekem egy csomag húsvéti kiadású, limitált színvilágú sárga M&M's-t [ez nekem olyan, mint a drog], és vállalta is a kezdést, úgyhogy hosszabban reggelizhettem mint korábban. Úgy belelendült, hogy rögtön két nótára is benevezett pihenés nélkül. Dél körül lehetett, amikor megkaptam a stafétát. Volt pár nóta, amiben csak néhány rövid sor erejéig díszítgettünk akusztikussal, ezeket gyorsan le is tudtam, aztán visszadobtam "a labdát". Délután közepe táján meglátogatott minket Csabi, beült megnézni az "utolsó simításokat". Futottunk még vagy három ilyen kört mire Maci készen lett, és bár Béla belement, hogy aznap túlórázik a kedvünkért, de akusztikusból volt még hátra bőven, így elhatároztuk, hogy pótnapot iktatunk be.
Este 10 volt nagyjából mire eljutottunk idáig, összepakoltuk a cuccainkat, és szépen elköszöntünk mindenkitől. Maci el is startolt azonnal, én kivittem Csabit a vasútra, és még beszélgettünk egy kicsit a hogyantovábbról. Brutálisan fáradt voltam, 11 napig dolgoztunk, 3-6 órás alvásokkal, és még hátra volt a hazaút, innen már egyedül. Az úton általában magamnál tartok egy "kabala" Monster-t, amit nem feltétlenül fogyasztok el [nem vagyok éppenséggel energiaital párti], csak amikor már "nagyon muszáj". Korábban volt egy amit vagy másfél évig hurcolásztam mire eljutottam oda, hogy nem bírom tovább és kell valami gyorsító. Hát ez is egy olyan szitu volt, azonnal elkezdtem vedelni. Megvan az a hátránya, hogy néha csak azután kezd hatni, hogy már hazaértem és fekhetnék le aludni, minden esetre itt ez nem érdekelt. Rojtos 100 kilóméter, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Az asszonykám már nagyon várt haza, készült vacsival is, meg minden, szóval jó érzés volt betoppanni. :-)
Snitt. Bő egy hónappal később volt esedékes a pótnap. Szentinek is maradt egy kis újrajátszani valója, így ketten indultunk útnak. Kifejezetten távoli emléknek tűnt már akkor a munka többi része, mégis olyan érzés volt megérkezni, mintha csak egy hétvégére mentünk volna el. Előző nap valami mozgalmas történhetett a stúdióban, Béci kissé rácsodálkozott a minket fogadó káoszra. Összeraktuk a korábbi szetapot, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kicseréltem néhány témát, amire azóta jobban rágyakoroltam, és Szenti is feltolta amit kell, délutánra már csak két hosszabb nóta maradt, amiben több szerephez jut az akusztikus. Próbáltunk előre gondolkodni, rendeltünk egy kör pizzát, és mire megérkezett, már túl is voltunk az egyiken. Jól bekajálva álltunk neki a másiknak, és bő másfél óra alatt készen lettünk. Elégedetten nyugtáztuk, hogy elvileg az egész lemezzel megvagyunk, ideje volt végighallgatni a nyersanyagot. A biztonság kedvéért az összes hangszer nálunk volt, hogyha bármivel baj van, még legyen esély kijavítani. A basszusban találtunk is egy kis apróságot, amibe úgy döntöttünk, hogy belenyúlunk, de ezen kívül minden patent volt. Ismételten elköszöntünk, és hazaindultunk. Szolnokon egész nap szép idő volt, de Pestet jóformán szétkapta a vihar, az M0-ásra érve még mi is kaptunk belőle. Szerencsére ez lett a legnagyobb bajunk. :-)
Mondanám, hogy a nehezén ezzel túl vagyunk, de nem tudom, hogy ez igaz-e egyáltalán. Az utómunka még rengeteg ideig el fog tartani, és amikor az eltelő időre gondolok, mindig eszembe jut, hogy most már tényleg hova sürgessük a dolgokat[?]. Fontosabb, hogy jó legyen. Időközben persze már elkezdtük szervezni a megjelenés körüli dolgokat, és nagyon remélem, hogy az ötleteink nagy része meg tud majd valósulni, amihez meg szintén idő kell. Pedzegettük már korábban, hogy szeretnénk egy ütős lemezborítót, erre végülis megtaláltuk a megfelelő embert. Fat Heat néven alkot, és nagyon bejött neki a kitalált koncepció. Bár eléggé elfoglalt a nyáron, sokfelé utazgat, kiállításai vannak mindenfelé a világban, de már küldött vázlatokat a folyamatban lévő art work-ről, nagyon király lesz. Mostmár szeretnénk klippeket is forgatni, mivel nem igazán sikerült betáblázni a nyarat, ezzel is próbáljuk kitölteni az így "nyert" időt. Bár a tavaly megjelent dokumentumfilmünk némileg rácáfol erre, de azért bőven van mit behozni a videózós műfajban.
Aki látott minket az elmúlt két évben élőben, annak biztos rémlik, hogy írtunk egy magyar nyelvű dalt, ez például egész biztosan megfilmesítésre kerül. Felkérésre készült, még nem árulom el, hogy kinek és mi célból, de mivel az egyik "legrégebbi új" dal, már nagyon szeretnénk a végleges formájában hallani/látni, úgyhogy ez egy kis mini megjelenés lesz a nagy megjelenés mellett. Maradva annál, ami már biztos, a Driven by Hunger után ezúttal is Rivasz Gergő készít nekünk egy dalszöveges videót. Ehhez egy teljesen új dalt választottunk, és valószínűsítem, hogy mindközül ez lát majd napvilágot először. Már most gőzerővel dolgozik rajta, mutatott is belőle részleteket, nagyon ütős lesz! :-) A többi klippet is szeretnénk még a lemez előtt kidobni, de nem tudjuk, hogy jönnek össze a dolgok. Sok ötletünk van, remélem hamarosan körvonalazódik a megvalósítás is. Szeretnénk egy werk filmet is készíteni a lemez munkálatairól, ehhez a stúdiózás ideje alatt folyamatosan gyűjtögettük a nyersanyagokat, ellenben arra jutottunk, hogy kizárólag az ott forgatott felvételekből nem állna össze egy éppkézláb kisfilm, szóval videózgatunk még mindenfélét az album megjelenéséig, aztán majd meglátjuk,hogy mennyire lesz kerek a sztori. Vannak azért mókás felvételek már most is. :-)
Koncertek...szintén lesznek...előbb utóbb. Elég rendesen lemaradtunk a nyárról, amit nagyon sajnálunk, mert ezt igyekeztünk elkerülni. Nem lenne fair a lemezre fogni, mert sok fesztivál jelentkezést küldözgettünk szét a tavasz folyamán, de alig-alig kaptunk választ, ha meg mégis, akkor is többnyire elutasítást. A legfájóbb, hogy idén a Rockpart-ra sem sikerült eljutnunk, pedig két éve még "a fesztivál kabalazenekara" voltunk, akikkel mindig történik valami szaftos, amikor oda tévednek. Úgy tűnik annyira "kihűlt" körülöttünk a levegő, hogy Nekik is kívül kerültünk a prioritásaikon. Persze a magunk felelőssége megvan ebben, nagyon régen nincsenek már aktualitásaink, ez nyílván való. Csak sajnáljuk, mert szerettünk Balatonszemesre járni. Az egyszem koncert, ami mégis lesz, Bence meghívására a szolnoki Unity/Redneck fesztiválon esedékes július 23-án. Erre egyébként a holnapi napon kezdünk felkészülni. Szeretnénk különlegessé tenni, ha már más nem jutott erre a nyárra. Node majd ősszel csinálunk valami érdekeset. Amint tudok bővebbet mondani, egyértelműen megteszem! :-)
Azt hiszem sikerült minden oldalról körbejárni a jelenlegi helyzetünket. Köszönjük mindenkinek, aki olvasott, reméljük, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést afelől, hogy mit alkottunk, mi magunk nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit szóltok majd hozzá!
Rövidesen jelentkezünk a konkrétumokkal! :-)
Pusza!
TGer
Bár lehet, hogy nem túl "etikus" a szervezésről mesélnem, azért arra mindenképpen szeretnék egy kicsit látványosan büszke lenni, hogy a dolgok olyan gyorsan összeálltak, hogy előbb írtak ki a honlapra, mint az 
Azóta, hogy hatan lettünk, vagy ötvenszer fel lett vetve, hogy visszamenőleg is kéne egy ráncfelvarrás a műsornak. Rendesen szétosztani az énekesek szerepeit, beleirkálni itt-ott a dalokba, hozzátenni/csűrni/csavarni. Ez kábé mind az ötvenszer be is szopódott. Az utolsó kétségbeesett próbálkozás a koncert napjára került VOLNA, de a Szolnoki elaludta a reggeli vonatot. Az ilyesmin mindig van köztünk egy kis marakodás. Nem tűnik valódi problémának, de mégis. Tudjátok, homokszem a gépezetben. Néha azért fárasztó soha hátra nem dőlni...mint aki jól végezte dolgát...
Azért van pozitív oldala, mivel még előző este elintéztem mindent, így a gyakorlás híján rápihenhettem a mérkőzésre. Az előkészületi fázissal egyébként is órákat el lehet baszni. Összeállítom/kinyomtatom a trekklistát, megírom az artiszjuszos papírt 
Valamikor kora délután megjött Bence, nem volt épp a legjobb bőrben. Előző este a szó legszorosabb értelmében betegre itta magát. Kicsit ugyan magyarázkodott...de mindannyian tudjuk, hogy megesik az ilyen. :-) Elmentünk Szentihez a buszért, aztán nálam csatlakozott Maci is. Ő már kevésbé bízta a véletlenre a jövőnket, kinyomtatta a dalszövegeket és nyakon csípte Bencét, hogy azért csak dumálják meg legalább, hogy hanyas a kabát. :-) Közben bepakoltunk, és gó. Ugyan én bírom az utazgatást, de most valahogy örültem, hogy csak a "szomszédba" megyünk. Akeláék már felpakoltak mire beértünk, és a beállásuk is haladt a maga útján. Elintéztünk a formalitásokat, közben a többiek is beszálingóztak. Bájx személyében lett ródom. Egészen fura érzés. Mondjuk nem volt sok dolga, de azt lelkesen csinálta. :-) Sok időnk volt még kezdésig, úgyhogy mindenki szétszéledt megkeresni a maga brigádját. Velünk egyidőben zajlott a Dürerben a Tattoo The Sun névre hallgató rendezvény, ami már kisebb népünnepélynek számít így a pesti nyárban, és sanszos volt, hogy a szimpatizánsok tetemes részéről le kell majd mondanunk miatta, de szerencsére azért nem lett olyan látványos, mint gondoltam.
Mire elkezdtük, már bőven megérkeztek az Akelások is, úgyhogy nem a kongó ürességet visszhangoztattuk. :-) Király volt, energikus, de azért kellett néhány nóta, mire megéreztük egymást. Ezek a hatalmas színpadok mindig ilyenek. Dinamikus kontroll, sugárban lövi a hangot, ha előtte állsz mindent elnyom, a holtterében síri csend van. Messze vagy a cucctól, métereket kell rohannod, ha elfelejted, hogy csatornaváltós rész következik. A srácokkal nem nézünk egymásra, messze vagyunk, alig vannak átfedésben a mozgástereink. Amit nem hallasz, arról nem tudsz. És még sorolhatnám. Bizonyára beletanulunk majd egy idő után, ha több jut ebből, mint évente 1-2.
Az előzenekaroskodásból úgy általában sok különböző dolgot ki lehet hozni. Most magam sem tudnám eldönteni, hogy mit sikerült, de úgy láttam, hogy azért örültek nekünk. Ilyenkor van lehetőség minden lényeges szempontból meglepni a közönséget, pláne, ha hasonló módon távoli generációk és műfajok között kell hidat építeni. Kiskunfélegyházán azt gondolom, hogy könnyebb dolgunk volt. Úgy tartja a "mondás", hogy az ácsorgó közönség legalább olyan jó, mint az őrjöngő, mert Ők vesznek lemezt. Ugyan mi lemezt nem árulunk, de a 
Sofőr létemre úgy döntöttem inkább kajálok, mintsem, hogy illegalitásba vonuljak [vagy még rosszabb: üdítőre költsek, a backstage-ben amúgy is kaptunk egy csomó kólát], szóval kértem egy pizzát. A választék a szokásos volt, és bár a magyarossal nem igazán lehet mellélőni, mégis, meg kell dicsérjem, nagyon frankó, igényes, éttermi színvonalat produkáltak, és kiszolgálásban is. Ez a részleg egyébként teljesen fullos, már-már a sznobizmus határait súrolja. Mind a berendezés, mind az étel/ital kínálat tekintetében, sőt, még a buliból sem von ki teljesen, mivel mindenütt lapostévék, amiken a helyszíni kamerák képén a fal túloldalán zajló koncert látható. De ülhettünk volna az emeletre is, ahonnét ráláthatunk a színpadra. Ennyiből egészen biztosan többet tud az új ZP mint a régi, bár az elszeparáltsága kicsit fura. Nem is tudom, hogyha csak úgy kitalálnám a semmiből, hogy eljövök ide vacsorázni, az miféle úton-módon valósulhatna meg. Nem igazán rakják ki a kirakatba, nem is tudom, hogy miért.
Mivel megvan az a szokásunk, hogy csak szépen, óvatosan vegyítjük a baráti köröket, és itt ráadásul kiemelkedően sokan voltak, ebből sem lett családi vacsi, mindenki fogta, amit akart, és szétszéledtünk. Amíg az Akela játszott, a cuccunk egy része is a közösben maradt, úgyhogy elfílingeztük még ezt a kis időt, utána dumáltunk valamennyit, összeszedtük a cuccokat és elköszöntünk. Maciék átnéztek a Dürerbe, elcsípni a tetkós buláj maradékát, Bence még mindig rajta volt az epic-hangover-ön, úgyhogy megcsípett egy vonatot, Csabiék maradtak még sörözgetni, Mapóék hazatolták a bicajt. Szenti elég morcos lett a végére, mert valamiért azt hitte, hogy időben elszabadul [ögyömapicisziveckídötédöskicsicsillagom], és a haverjai valami parkban-ivászatra is várták. Elvileg engem is, de én ahhoz már előre kevésnek éreztem magam, hogy hazaérve, cuccolva, buszt visszavíve, és a saját kocsimat hazahozva is még újból elinduljak az éjszakába. Minden esetre Bájx még vevő volt pár sörre, úgyhogy lerakódtunk nálam, és dumáltunk.
A leírásból úgy tűnhet, hogy az átlagosnál is átlagosabb dolgok történetek ezen az estén, de ahogy utólag kiértékeltük, az év egyik legjobb bulija volt ez. Ez alkalommal ugyan elmaradt az a bizonyos adrenalinfröccs, nem történt semmi, amit "kalandnak" kategorizálnánk, és ami számomra az élet sóját jelenti...viszont minden patent módon működött, mindenki örült mindennek, és nem volt bennem aggodalom..."para". Ritkán élem ezt meg ilyen "pozitívan", megnyugvással. És felfedeztünk valami újat. :-)
Snitt. Személy szerint eléggé utálom ezt a nagy előregondolkodást, amit az ipar [és persze a benne sodródó emberkék] folytat[nak], de mivel muszáj, így még tavasszal/nyár elején egy délutánon leültem egy kávéval üzeneteket küldözgetni. Hangos "Adjunk a látszatra!" felkiáltások mellett, főként olyan fesztiválokat kerestem, amik vagy most indulnak a nulláról, vagy még a bereklámozás előtt állnak, vagy kellőképp kicsiben gondolkodnak ahhoz, hogy egy kategóriánkbeli zenekar már jó fogásnak számítson, vagy mindezek tetszőleges keveréke. Egy nyúlfarknyi szöveg, egy tonna link, és mindenkinek elküldöm, aki él és mozog. Ha a név nem is mond nekik semmit, úgyis csak a legegyszerűbb dolgoknak néznek majd utána. Hány koncert, hány lájk, és profi-e a felvétel, vagy 
Ezt a bulit már azért bőven árnyalták bonyodalmak. Először is az, hogy sokáig nem tudtuk, hogy a fesztiválon belül mikor játszunk. Ez azért sem volt mindegy, mert mindenkit a világ végéről kellett előráncigálnom. Péntekre kerültünk végül, és nem könnyen, de megfejtettük, hogy mindenki ott legyen. Szenti azon a héten már Horvátországban lazult az ősökkel. Őt ugyan haza tudta dobni egy ismerőse, aki tök véletlenül jött pont akkor pont vissza, de a buszt a család használta. Egy jó darabig úgy volt, hogy Csabiék Túrkevéről hoznak egy másikat, amibe bedobhatjuk a motyót, épp csak mi nem férünk be, aztán amikor ez is bedőlt, újra a 
Úgy döntöttem, hogy végképp elébe megyek a hibalehetőségeknek, és már korán reggel felmentem 'Vörösvárra, elhozni a buszt. Egy kellemes és egy kellemetlen meglepetés fogadott. A kellemes az volt, hogy nem a "szokásos" buszt kaptuk, hanem egy jobbat, a kellemetlen pedig az, hogy a csávó elmondása alapján, egyetlen apró hibája van, mégpedig, hogy a csomagtér nem zárható. Elsőre nem kifejezetten paráztam rá, amúgy sem szoktunk a zárakban megbízni, ha ott is hagyjuk bárhol a tele járgányt, mindig úgy parkolunk, hogy ne is lehessen kinyitni. Elintéztük a papírmunkát, és kifaroltam a telepről, már az első száz méteren azon kaptam magam, hogy 120-al megyek, mondom fúbazdmeg. :-) Pedálok-kormány-váltó-kilátás-ülés-külalak, WOW. Eddigi legjobb buszunk [gondoltam magamban]. A délelőttöt a szokásos előkészületekkel töltöttem, majd miután beesett Bence, leugrottunk a boltba. Visszaérve már a kapuban várakozott Mapett, gondoltam, hogyha már úgyis itt vagyunk lenn, gyorsan megmutatom neki ezt a zárat. Persze Ő ilyenkor azonnal bedurran, mint a villanykörte, namaaajdazténmegoldóóóóóóóóóómöh. :-D És ténylegesen meg is oldotta, kinyitotta az ajtót, szaszerolta egy fél percig a bilincset, aztán a fogadó felét is, itt egy kattintás, ott egy pattintás, namostpróbáldki!, és hoppá, zárva van. Elismerően csettintettünk, 
Nem várakoztunk már senkire, a többieket menet közben kellett begyűjtenünk. Bepakoltunk, kattant a frissen megfejtett zár, minden zsír. Macihoz mentünk először, aki ugyan nem volt otthon, de a barátnőjét, Timit szedhettük fel elsőként. A terveik szerint a fesztivál után egy rokonozós/barátkozós/bebaszcsizós hétvégét bonyolítottak Balatonkenesén, ahova majd átdobjuk őket este, Timi ehhez fel is készült. Tonna kaja, tonna pia, és persze a fél lakás egy bőröndben, de hát csak nőből van Ő is. :-) Egyébként 
A helyszín maga valahol egy sporttelep és egy kutyaszarató park metszéspontján helyezkedett el. Kitudja, hogy festett volna a színpadok és a tereprendezés nélkül, nem volt sok derékszög, én a magam részéről kicsit el is veszítettem a térérzékemet. Kissé árnyalta a dolgot, hogy alig-alig lézengtek emberkék a büfék körül, és a színpadok közül is még csak egy [a miénk] volt műsoron, de ezt azzal magyarázták, hogy még korán van [és tényleg: délután 3 körül voltunk], és mindenki a strandon van. Ez utóbbi sem volt kamu, tényleg mindenki a strandon volt, de nem csak az irgalmatlan brutális hőség miatt [igen, ez pont abban a pár hétben zajlott], hanem mert a fesztiválnév ellenére combosan kihagyták a balaton-parti helyszín ziccert, sőt, a strand, mint később kiderült, egész messze, egy bő 20 perces sétányira van. Persze nem kétlem, hogy volt erre okuk, háromból két színpad igencsak nagy volt [a másik kettő], ezeket messzebb is kell vinni egymástól, meg aztán a húzónevekre vártak is emberkéket bőven. Volt néhány aranyos, "trendi" ötletük, például egy okostelefon-alkalmazás, ami a Pogo-méter nevet kapta, és a zsebben történő rázkódás alapján mérte, hogy melyik bandára zúztak a legnagyobbat a felhasználók. Érkezésünkkor rögtön ketten is letöltötték, de sajna még nem működött. :-)
A "mi" színpadunkat a pronyóció során hívták egy darabig tehetségkutató színpadnak is, de ebben legfeljebb annyi volt a tehetségkutatás, hogy az utolsó idősávba kerülő bandát [minket, legalábbis ez nap] kivéve fészbukszavazással lehetett bekerülni. Azok akik nyertek, már kora délután rázendítettek itt a kis[későbbi szponzornevén: Hell]színpadon. Nem volt valami hálás feladat, az a pár emberke is aki kitartott, szerintem csak arra gondolt, hogy dekurva meleg van, és dekurvára sörözne inkább, viszont olyan kevesen vannak, hogy ő maga is zavarba ejtő mértékű reflektorfényt kapna, ha megkísérelne angolosan távozni. Mi sem számítottunk semmi jóra, de mivel időnk még volt bőven, ezért elkezdtük leinni a leinnivalót. :-) Úgy döntöttem, ma sem kísértem a sorsot, és kértem egy alkoholmentes Szalon-t [igazából az egész feszt mindenestől pécsi háttérrel működött, így a sör is], hát ezt nem gondoltam át eléggé. Ez a "sör" valami botrány szar. Pedig a márkával nincs bajom, a 'maratoni időkből szép emlékeket [?] őrzök róla. Átnyergeltem a radlerre, később a vízre. Mindkettőből adtak egy tonnával. Szépen lassan azért lepörögtek a másodpercek, és mivel ezt a színpadot minden fellépő a sárga földdel bezárólag önkeze által kellett felépítse, próbáltunk időben neki állni. Ekkorra tartogatta az este az egyetlen, mindent meghatározó fordulatát >>> visszamentünk a színpadhoz, és a ragyogóan, szerszám nélkül, diploma nélkül, gondolkodás nélkül, elemi ösztönökből megberhelt csomagtér zár nem nyílt ki. >WaddaFax??!!< Hát igen. A következő két óránkat ez...khm...fémjelezte. :-)
Próbáltuk a kulccsal, a távirányítóval, bal kézzel, jobb kézzel, 
Hadd jegyezzem meg, mielőtt átlépnénk a megoldási fázisba, - hiszen a képek már jó előre elszpojlerezték számotokra, hogy a koncert nem maradt el - hogy mindez idő alatt PÉLDÁTLAN szervezői segítőkészséget tapasztaltunk, és ugyan az előre lebeszélt paraméterek közül kivételesen könnyű volt kilépni [a színpad utolsó zenekaraként, délután 5-től], én elmondhatatlanul nagyra értékelem, hogy nem küldtek el a véres 
Vállalható kompromisszum volt, és komolyan, mintha a sors arra várt volna, hogy megegyezzünk, erre alig negyed órával, éppen Bence próbálkozásainak hatására kinyílt az ajtó. Elmondása szerint nem csinált semmit másképp, mint azelőtt, csak erősebben. És tényleg, én épp bent ültem és fogtam a fejemet, hogy baaazdmegeztaszopááááást, közben Ő döngette az ajtót mint az állat. Ekkor már túl voltunk azon amit a lehető legtovább szerettem volna halogatni, hogy felhívjuk a tulajt. Igazából Ő sem mondott semmit azon kívül, hogy csináltassuk meg, kérjünk számlát, aztán majd lesz valami, de később, azt a magyarázatot kaptuk a dologra, hogy VALÓSZÍNŰLEG, olyan szabálytalan terepen álltunk, hogy ezek a hosszított buszok, már kasznistól képesek úgy megcsavarodni, hogy az ajtó egyszerűen beszorul a tokba. Ilyetén módon, ami történt, egyáltalán nem a zárral, vagy a babrálás hatására történt, hanem a négy kerék, négy különböző magasságától, és kizárólag erővel kell/lehet megoldani. Ezután már nem volt sok dolgunk, még mindig világos volt, és a többi színpad javában dübörgött, de nem szavaztunk neki különösebb figyelmet, inkább fogtuk magunkat, és lezúztunk a bitch-re. :-) A rockerek azóta már feljöttek, teljesen nyugis, chillezős, tipikus balaton-parti hangulat volt. Lehet gyakrabban kéne jönnöm, tavaly egyetlen egyszer jártam erre Artúrral, és jó volt egyet csobbani > október 30-án. :-D [nem vicc...bár kinézve az ablakon, az lenne kunszt, ha idén is megcsinálnánk]. Most is belesétáltunk a vízbe, de csak úgy gatyóban, kábé olyan meleg volt, hogy bögrével merítve meg is lett volna az instant leves. :-) Dumáltunk, lazultunk egy darabig, aztán visszasétáltunk. Ettünk egy nagyon pöpec kis lángost, közben a távolból hallgattuk Halász Feri konferációit a nagyszínpadról, ez egyből be is indította az idézetlavinát, az összes mindenkori színpadi arany
Visszaérve még szétszéledtünk, Maciék belenéztek a 
Az egyedüli probléma, ami nem is igazán probléma, csupán fájó pont, hogy ez a színpad nappali használatra volt berendezve, vagyis a srácok mindössze két, csak munkaterület-megvilágításra alkalmas, hétköznapi fehér fényű reflektort szereltek fel a gerendákra, így a világítással nem variálhattunk. Minden esetre bejött a tipp, ahogy nagyszínpad végzett, a tömeg megindult kifelé, ezzel együtt felénk, és a kezdést csont nélkül elkapták. Kurvára nem szarakodtunk, iszonyatos hévvel raboltunk rá a deszkára, hadd döntsék el itt és most, hogy maradni akarnak 
Voltak a srácok között, akik azt kiabálták, hogy mi adtuk messze a legjobb bulit egész nap, ez azért nagyon nem mindegy. :-) Koncert után még voltak akik maradtak és megvártak egy pacsira. Osztogattuk a matricákat, volt aki pólót is vett, sőt, többek egyből azt kérdezték, hogy mikor jövünk oda, ahol laknak. Szóval királyul sült el. Szépen komótosan elbontottuk a színpadot, és miután már bőven két óra volt, Maciékat pedig továbbra is várták abban a bizonyos házibuliban, útnak indultunk. Engem totál megfiatalított az egész. Egy laza háromnegyed óra alatt átértünk 'Kenesére. A rutinosabbak addigra már aludtak is egy életmentőt. Úgy látszik, hogy egészen pontosan a buli csúcspontját sikerült elkapni, mivel a busz megérkeztére [ami egy utolsó-faluvégi-istenhátamögötti kis zsákutcában elég látványos belépőnek számított] egy egész csapat rontott ki a házból. Olyanok, akik legfeljebb csak harmadkézből kapott sztorik alapján ismernek minket - úgy is csak halványan - mégis, nyakba borulással - csókokkal üdvözöltek, és a karunknál fogva ráncigáltak a házba, hogy mi márpedig ma itt alszunk, pontosabban iszunk még ahelyett is. Egy piára végül rá is tudtak venni, persze ebből kimaradtam. A Szolnoki elmondása alapján elég durvát kevertek. Nekem egyébként amúgy is állt a zászló, mivel korán reggelre várták vissza a buszt, közben még az álmosság is elkezdett kóstolgatni, és rendőri jelenlét is akad azért ilyenkor ezen a környéken. Nem tudom, egy egész hétvége távlatában milyenek lehetnek a srácok [egy biztos > nem erőltetik feleslegesen az intellektualitást], viszont így első blikkre kurvajó arcok voltak, úgyhogy innen is köszi a meghívást, remélem legközelebb elfogadhatjuk! 
A zsákutcából kifelé tolatva azért az utolsó "érvük" valószínűleg örökre beégett a retinámba, ugyanis a társaság egy hölgy tagja [egy nagyon tiptop kis szöszi] úgy döntött, hogy jó ötlet a reflektor elé állni, és fel-a-szoknyát-le-a-bugyit jelleggel inspirálni minket. Ez már igen! :-) [elég messze jártunk már mire lekattantunk a témáról, de utólag azért kiderült, hogy jól tettük, hogy ennek a hatására mégsem rántottuk be a kéziféket, ugyanis a hölgy nyilvánvalóan egy tiszteletben tartott szabadgondolkodó, de azért volt hozzá tartozó pasi, és azt nem álltuk volna meg röhögés nélkül]... :-) Hajnalodott végül, mire megpillantottuk székes fővárosunkat a horizonton. Hazadobtam aki útba esett, aztán Bencével felpakoltunk, és mivel már nem volt sok az indulásig, leheverve eldumáltunk. Mi amúgy is elég rosszak vagyunk az ilyesfajta időkihasználásban, még hullafáradtan is leállunk legalább egy 2ezer oldalas regényre való történést megvitatni. Talán kevesebb, mint egy órát pihentünk így fél-aktívan, mire kelni kellett. Bedobtunk egy kávét, és indultunk 'Vörösvárra. Sikerült jelét vennem a fáradtságnak, mivel időközben gatyát cseréltem, de a kocsi papírjait a régiben felejtettem, úgyhogy félútról vissza kellett fordulnunk. Ekkor már ez érdekelt a legkevésbé. Nem késtünk sokat, nem volt gond, még átrágtuk magunkat a mi történt a zárral? kérdéskörön a tulajjal, így jutottunk a már fent kifejtett következtetésre. Visszafelé jövet Bencét kidobtam a vasúton, én pedig hazajöttem, és ágyba zuhantam.
Ha nem venném most - is - gátlástalanul öncélúra a figurát, közel egy hónapnyi síri csenddel törném meg a sztorit, de van itt még valami, amit nem szívesen hagynék elmeséletlenül. Remélem a zenekar megbocsájtja, hogy ez most nem szorosan hozzánk kapcsolódik - no nem mintha készpénznek venném, hogy egyáltalán a tudomásukra jut majd bármi. :-) Dióhéjban arról van itt szó, hogy Maciék megkértek rá, hogy gitározzak le egy koncertet az 
Az utolsó pillanatig rajta voltam, hogy visszamegyek Balatonszemesre még a 
Megkértem Mapót, hogy csatlakozzon a csipetcsapathoz felvigyázóként, mert most nekem is elkél a támogatás. :-) Kora délután ütköztünk Nedóval, és felmentünk 'Vörösvárra a buszért. Visszafelé menet dugóba kerültünk a rakparton. A Lágymányosi híd tövében - mint kiderült - egy kibaszottnagy tűzoltó autó döntött úgy, hogy elfáradt, ledől egy kicsit a fűbe...hát ez nem jött jókor. Igaz, hogy humorunknál voltunk, úgyhogy nem fájt nagyon, de az egyik elénk tolakodó már nem annyira, és mivel sikerült elcsípni a "nem sokára ott vagyok, ha ezek a fasszopóköcsögök eltakarodnak a kurvaanyjukba" mondatot, amit egyébként a telefonjába közölt tényszerűen, nekem sikerült rekedt hangon ordítoznom vele egy tömény fél percet, amit egy rendőr integetése szakított meg. Persze a továbbhaladáson kívül nem akart tőlünk semmi egyebet. A próbateremhez érve Mapettre hátékáztam a jármű feletti hatalmat, ami azért sokat könnyített rajtam. Emberemlékezet óta nem utaztam a hátsó ülésen. :-)
Az utazás és az érkezés teljes nyugiban telt, sztorizgattunk, ahogy azt kell. A helyszínre érve már zúzott az előttünk játszó banda, úgyhogy nem volt sok idő átgondolni az életemet. A beugrás révén a cucc tetemes része is teljesen idegen volt, minden esetre nem kellett kapkodni, szépen összekészítettem amit kell, még Mapettnek is dobtam egy kijegyzetelt trekklistát a keverőpultba, hogy azokon a kritikus pontokon, amikor várhatóan elbizonytalanodom, ugyan oldja már meg, hogy elvesszek a zajban. :-D Egyébként combos cájggal készültek Oliék, hatalmas hang, rengeteg fény, és a színpad is nagy, bár az be van építve, úgyhogy még csak akarni sem kell. :-) Gondolkodtam rajta, hogy na vajon meg fogok-e merni mozdulni, de amikor beindult az első szám, már csak az volt a kérdés, meg fogom-e tudni állni, amikor jönnek a túlvállalós részek. :-) Intenzív egy buli volt, és szerencsére nem is estem ki a hangulatból, pont ugyan olyan volt, mint a próbán, egyszerűen a zenéért csináltuk, így mindenki élvezte. Ugyebár annak ellenére, hogy voltak bőven, de azért mégsem jött elibünk az üdvhadsereg. Élveztem, no. :-)
Buli után tort is ültünk felette. Kaptunk virslit meg sört, meg persze mindenfélét, ami nélkül nincs Szezon koncert. :-) Voltak ismerősök is, itthonról, meg az ország néhány részéről, volt köztük olyan is, aki szintén fellépett valamilyen formációval [például 
Snitt. Bő három héttel később Kecskemétre voltunk hivatalosak, a 
Nem volt könnyű a helyszínre navigálódni. Ugyan az M5-ös közvetlen közelében, a városon kívülről lehet megközelíteni, de kanyargós kis erdei földutak útvesztőjében többször meggondoltam magam. A fesztivál területről azt kell mondjam, örülök, hogy végül idetalált a rendezőség, egy nagyon szép, gondozott, parkosított erdő tisztása. Van egy kis tó is. Kurvajól nézett ki. Csütörtöki napra esett a fellépésünk, így elég jól érvényesült az odamegyünk-lejátszuk-eljövünk szisztéma, de azért nem volt unalmas. :-)
Az előttünk játszó zenekarokban [kettőhöz volt szerencsénk] is volt egy kis visszakacsintó jelleg. Az egyik egy látszólag kissé határozatlan felállású pop-rock banda volt szörnyű énekessel, a másik egy szőröstorkú, tenyeres talpas pank csürhe. Őket egyébként [gondolom valami leadott biográfia nyomán] fel is konferálta valami csaj, vélhetőleg a keverőpult sátrából, mert nem jött a színpadra, de mellette sem láttuk. Hát azt az elképzelhetetlenül monoton, unott géphangot, amin felolvasta a "tudnivalókat", hát tanítani kéne. Komolyan, egy BKV buszsofőr megirigyelhetné, pedig azok még orrhang effektet is kapnak a rack-be pöccreindításkor... :-D Nem csodálom, hogy ehhez nem adta az arcát a hölgy. A zenekar amúgy kategóriájában nem volt rossz, mondom ezt kívülállóként. Nem sok minden ragadt meg, de a Ne Fészbukozz Részegen! című szám, amit felesleges is lenne bővebben kifejteni, hiszen a címe mindent összefoglal, azt hiszem, igazán bölcs alkotókra vall. Viccen kívül. :-)
Tudtommal nekünk nem jutott beharangozó [nem rémlik, hogy leadtunk volna ilyesmit], de nem biztos, eléggé elmerülten szereltünk, ráadásul egy csomó időnk volt rá. Mire készen lettünk, pont be is sötétedett, ideális volt a kezdésre. Nem részletezném túl, nagyon jól éreztük, a közönség is minket. Itt is itt volt a szabadszállási utánérzés, több ismerős arc, és bár nincs akkora tömeg, hogy el se látnék a végéig, de kurvajó, lelkes mindenki. Itt is eljutottunk oda, hogy már olyan nótával kell visszatérnünk, amire nem készültünk, hogy játszani fogjuk. Szóval a küldetés - szinte - túlteljesítve. :-)
Nem variáltuk túl a dolgokat, belenéztünk még a 
Csak, hogy essen pár szó a jövőről is... Bennem továbbra is egyre csak az alkotási vágy [és egyben alkotói válság] tombol, úgyhogy az elkövetkezendő hetekben/hónapokban, igyekezni fogok tényleges túlsúlyba helyezni a dalszerzést. Sokszor beszélünk erről, és tényleg, azzal is motiválni szeretném a srácokat, hogy azt állítom haladunk, de az igazság az, hogy bár sok ötlet van, elég nehezen állnak össze/kristályosodnak ki. Ez javarészt azért van, mert mint az elején írtam is, minden kísérletünk meghiúsult a közös, zenekari próbálást illetően. Nem mintha korábban így készültek volna a nóták, de mindenki mondja kisebb-nagyobb rendszerességgel, hogy így, a hagyományos módon szeretne dolgozni, és ebben sajnos eléggé gátol, hogy sok esetben csak duma. Nem azért mondom, mert hibáztatnék bárkit is, de mivel legalább egyszer már mindenkin elment ez a dolog, azért nem árt tisztába tenni, hogy mit akarunk. Minden esetre most nemrég kaptunk egy nagyon inspiratív felkérést, amiről még lesz szó, remélem, hogy megtöri majd a jeget. :-)