Cojones

Üdv Néktek!

Folytatódjon tehát a sztori. :-)
Legutóbb, ha minden igaz, ott hagytuk abba, hogy összeszakadt alattunk az elektromos hálózat. Szerintem egész idő alatt akkor aludtunk a legtöbbet. Reggelre különben nyoma sem volt az egésznek, bár hallottunk pletykákat, hogy a város többi részén is okozott gondokat a villámlás, de szerencsére minket ez már nem érintett. Ott folytattuk a gitározást, ahol abbahagytuk, minden haladt a maga útján, míg nem az egyik húrcserekor aztán rám jött a frász. Szeretem megtisztogatni a gitárt mielőtt felteszem rá a friss húrokat, ezzel is elősegítve, hogy minél tovább tartsák a hangjukat, de nem vettem észre, hogy a húrláb magasságát állító anyák lehelletfinoman kimozdíthatók, feltéve, hogy a húrfeszülés épp nem nehezedik rájuk. Törölgetés közben totál elcsavartam őket máshová. Már a behangolásnál tarottam - volna - amikor ez kiderült, és csak húztam-húztam felfelé a húrokat, de az istennek nem akartak felemelkedni a hátsó pickupról. Először arra gondoltunk, hogy a nyak rúgta ki magát a húrok leengedésének következtében, és ez egy szörnyű gondolat volt. Ezután vettük észre, hogy a húrláb teljesen lent ül a testen. Ez már azért ésszerűbb - és menthetőbb - szituációnak tűnt. Szerencsére sikerült nagyjából megtalálni a korábbi beállítást, és a hangológép is megerősítette, hogy mindenhol a megfelelő hangok szólnak. Már csak a félsz maradt bennem, hogy mi van, ha valamit mégis elrontottunk, és mégsem lesz jó, de a gitár alapvetően használhatónak bizonyult. Hazaérve beugrottam a Guitar Clinic-be Zolihoz, aki megigazította egy picit a beállítást, de szerencsére semmi komoly hibát nem talált. Innen is szeretnék egy nagy KÖSZI-t küldeni Neki, frankón rendbe tette az egész hangszeraparátot stúdió előtt, mindenkinek ajánljuk! :-)
Maci egész későn ért csak le, délelőtt még melózott, aztán saját bevallása szerint elrontott valamit az útdíj fizetéskor, ezért futnia kellett néhány extra kört [a város felől egy egész rövidke szakasz lett fizetős a 4-esen a tavalyi átszervezések óta, hátköszönjükszépenakurvaanyádat]. Szenti dolgait nagyjából befejeztük addigra, az enyémek meg mondhatni ráértek, úgyhogy kicsit átrendeztük a helyet. Béciék elrámolták a cuccaikat, hogy hajnalban útnak indulhassanak Németországba koncertezni, Szenti hazafelé vette az irányt, Töfi pedig felszerelt nekünk énekléshez. Az eredeti terv szerint Macira hétfő estig számíthattunk, szóval úgy képzeltük, hogy addig csak Vele foglalkozunk. A hiányzó részeket majd pótlom, ha hazament. Tiszta énekkel kezdtünk, a fősávokkal meg is lettünk estére, a szólamokat és a különböző háttér vokálokat eltettük másnapra. A demózáskor már volt alkalmunk kitapasztalni, hogy egy-egy dal rengeteget tud fejlődni akár gyakorlás nélkül is, csak simán az idő elteltével. Ahogy megérik egy koncepció, az énekes egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a zenével, és a szavak megformálását, a hangok képzését is tulajdonképpen megszokja, leüllepedik benne. Minden dalt többször énekeltünk fel, általában több hónap különbséggel. Rendszerint ég és föld volt egy-egy nekifutás. Bár számítottam erre most is, Maci mégjobban odatette mint vártam, tényleg nagyon magabiztosan sikerültek az első sávok, meg voltam elégedve. Aznap éjszakára is befigyelt egy meccsnézés, de már nem mentem sehová, a stúdió wifijére csatlakoztam leptoppal. Az első harmadot még Maci is nézte velem, aztán elment aludni, én meg csetelgettem közben az asszonykámmal, aki szintén nagy hokifan, úgyhogy laza kis befejezése volt a napnak.
Szombat reggel Béci már nem jött dolgozni, ellenben jól is jött egy kis "magánszféra" Macival, mert itt következett a dolog nehéz része, az énekszólamok. Tudni kell azt, hogy az emberi hallásnak vannak bizonyos korlátai, amiket kifejezetten észrevétlenül ér el, és ez bizony nem könnyítette meg a dolgunkat. Azt mondják, olyan igénybevételnek, aminek itt mi kitettük a fülünket, egyszerre 4-6 óránál tovább nem lehet. Persze akkor sem történik semmi, nem kezd el fájni, vagy vérzik be, vagy ilyesmi, csak már egész egyszerűen nem tudjuk, hogy mit hallunk. Kikapcsol az ítélőképesség, nem tűnik hamisnak semmi. Na ez volt az, amivel nem volt időnk foglalkozni. Egész nap toltuk, és időnként majd' befontuk a szemöldökünket, mire meglett egy-egy hang. Maci általában egy akusztikus gitárt használ segédeszköznek a hangközök kikísérletezéséhez. A gitáron lepengeti magának amit énekelni akar, összehallgatjuk a zenével, vagy a már készen lévő másik éneksávval [vagymindkettővel], aztán addig dudorássza magában amíg meg nem tudja jegyezni. Ez pikk-pakk működik amikor csak 1 dallal kell készen lenni egyszerre, de itt egy fél lemezre való dallamos éneket kellett tudni megfejteni, és ez bizony elég kemény dió volt. Egy idő után a gitárról is mintha "elkalandoztak volna" a hangok, mi meg ott álltunk, mint egy rakás szerencsétlenség.
Ennek aztán a Szolnoki telefonhívása tett pontot a végére, úgy nagyjából este 6 magasságában, akivel még korábban megbeszéltük, hogy összetrombitál nekünk egy brigádot akikkel fel tudjuk venni az egyik nóta elejére tervezett irgalmatlan, egész versszakos csordavokálunkat. Kész helyzet elé állított, > vagy aznap este, vagy keressünk mást a bulira. Nem sok választásunk maradt, bár szombat volt, este 9-es tervezett kezdéssel, Béci Németországban, Töfi pedig Pestre ment még délután, de meg kellett oldanunk, hogy valaki kezelje a technikát. Töfi közbenjárásával végül összejött a dolog, behívta nekünk "s.o.s." a Tóth Zolit, aki ugyan nem teljes munkaidős munkatárs, de ismeri a stúdiót, és rá lehetett bízni a dolgokat, én pedig sovány malac vágtában átrohantam a szolnok plázai Spar-ba, hogy ugyan hadd tudjuk már megkínálni pár sörrel a segítségünkre siető társaságot, majd később leírjuk a zenekari büdzséből. Így is történt, időben megérkeztek a srácok, és néhány rövid instrukció tizenháromszori elismétlése után el is kezdtük felkiabálni a dolgokat. Bár a brigáddal nyomuló lányokat sikerült egy kicsit elszomorítani amikor kiderült, hogy selymes női hangokat nem kérünk az artikulálatlan bömbölésbe amit ez a zenei környezet megkívánt, és volt, akit kissé megfingatott a felordítandó sorok hossza, valamint az angol nyelv, maradtunk azért bőven, akik odatettük a dolgot. Ha jól számoltam, összesen 72 embernek megfelelő hang szól a véglegesben, szóval lesz egy lincshangulat. Elnézést kérek a lányoktól, de sajnos ez egy ilyen műfaj, volt rá példa korábban, hogy egy-egy kevésbé maszkulin orgánummal vitézkedő srácot is kispadra kellett ültetnünk amiatt, hogy fellágyítja az összképet. :-( Minden esetre Nekik is jár egy nagy KÖSZÖNJÜK, nagyon hangsúlyos szerepet kap majd ez a rész a lemezen. :-)
Fél 11 körül lehetett amikor kész lettünk. Koccintottunk mindenkivel a jól végzett munkára és még beszélgettünk valameddig, aztán kettesével-hármasával elköszöntek a srácok. Legtöbbjüknek voltak még tervei a szombat éjszakára. Éjfél körül ért haza Töfi, rögtön rá is nézett a felvett anyagra, Ő is meg volt elégedve. Másnap Macival kissé nyúzott állapotban folytattuk, de nem is azért, mert túl sokat ittunk vagy túl keveset aludtunk, bár mindkettő benne volt, inkább az frusztrált, hogy kezdünk kissé lemaradni az ütemtervtől. Nem sokat segített a hangulatunkon az sem, hogy már reggel 8kor feldörömbölt két melós, akik valami vízvezetékszerelést akartak eszközölni a belső udvaron, ezért arrébb parkoltattak bennünket, ellenben miután egy kis kalapáccsal és egy vésővel semmilyen kárt nem tudtak tenni a betonban, kábé 2 perc után feladták, és úgy tűntek el, mint szürke szamár a ködben. Bazdmeg, vasárnap van! Kivakartuk a seggünket a pizsiből, és nyomás vissza dolgozni. Nem sok tiszta vokál maradt még hátra, de azok nehezek voltak, próbára tették a türelmünket rendesen. A stúdiózást megelőző néhány hétben Olaszországban dolgoztam, és emlékezvén, hogy milyen jó kis lasagna-t rittyentett a Szolnoki, amikor a dokumentumfilmet vágtuk, hoztam neki egy csomag eredeti olasz tésztát, hátha lesz akkora jó arc, hogy úgy használja el, hogy mi is kapunk. És láss csodát > lett. :-) Neki egyébként ez az egyik kedvence, és elég gyakran készít, szóval jó kezekben volt a cucc. Jobbkor sem jöhetett volna, délután kettőre a Macinak már majd szétrobbanta feje, hogy még nem vagyunk kész. Kellett is a szünet, átugrottunk pár utcával odébb a Szolnoki kecójába, épp akkor lett kész, és remekbe sikerült. Az anyukája meg is kávéztatott, totál felfrissültünk.
Visszaérve aztán leküzdöttük a maradék akadályokat, és nekiállhattunk végre a hörgős/kajabálós dolgoknak. Ezekkel valamelyest egyszerűbb az élet, csak egy jól bemelegedett torok kell hozzá, a többit már lehozzuk rutinból. Az önbizalmunknak mindenképp jót tett, sorra pipáltuk ki egymás után a dalokat, csak ahogy közeledett az este, úgy vettük egyre inkább észre, hogy a Maci kezd berekedni. Készült bizonyos praktikákkal, kifejezetten a hangja ápolásának céljából [mézes tea, ilyen-olyan cukorkák, pálinka, stb...], de eljött az a bizonyos pont, amikor le kellett állnunk, mert még egy nap munka hátra van, és nem nullázhatjuk le most, az megborítana mindent. Az első lemez idején is beszoptuk ezt Bencével, akkor egy hétre leálltunk miatta, ez nem hiányzik mégegyszer. Elhatároztuk, hogy az este hátralevő részét pihenésre szánjuk, felvettünk egy rövidke videóüzenetet naplózás jelleggel, aztán jobb híján leültünk filmet nézni. Az én hangom is eléggé kivolt, a csordázáskor kvázi véresre üvöltöttem a torkomat, és bár a környezetem érthető okokból nem bánja, ha kevesebbet beszélek az átlagnál, időnként már a levegővétel is fájt, úgyhogy nekem sem ártott a lazítás. Szerettünk volna vacsorázni, de minden elfogyott, a faliújságon fellelhető szórólapok tanúsága szerint pedig már bezártak a kajáldák a városban - még mindig vasárnap volt -, szóval maradt a tea, és a Breaking Bad. :-)
Másnapra többé kevésbé helyre állt a világ rendje, Béláék is megjöttek Németországból, úgy indult minden, mint bármelyik másik hétfőn, Maci torka viszont csak nem felejtette el az addigi megpróbáltatásokat. Tudtuk ugyan dolgozni, nem volt rottyon teljesen, de legkésőbb dél körülre már nyílván valóvá vált, hogy nem fogjuk ezt aznap befejezni. Elő is állt a b-tervvel, miszerint előbb hazamegy a tervezettnél, visszatérhetek a gitártémáimhoz, aztán majd pénteken visszajön befejezni, addig is vigyáz magára. Számomra ugyan ez felvetett némi problémát, de kénytelen voltam alkalmazkodni. Útjára engedtük, és visszaszerelkeztünk gitározáshoz. Macit ugye végig én rögzítettem, ami jól is működött, mivel már a demózások alatt is kialakítottuk a magunk rutinját, de mivel Béci is arra számított, hogy ma még éneklünk, és a másikgépnél épp könyékig turkált egy másik projektben, úgy kellett berendezkednem, hogy amíg fel nem szabadul, addig magamat vehetem. Nem volt egyszerű mutatvány, a gitárom hangszedői egy csomó zajt összeszedtek a számítógép környékén cikázó kis apró elektromosságokból, így, ha csak rossz pózban ültem, használhatatlan lett az egész. Persze amint megszoktam a dolgot elkezdett haladni az ügy, szép kis adatmennyiséget halmoztam fel másnapra, amit aztán együtt átválogattunk.
A hét további része kissé összefolyt. Napközben visszakaptam Bécit, így nem kellett a székkel forgolódnom minden gombnyomás után, a többi már csak rajtam múlt. Elkezdtem jegyzetelni, magam mellé vettem a leptopot és a demók sávjaiból "puskáztam" ki a legapróbb részleteket, kezdett összeállni a kép. Ha elfáradtam, elsétáltam kajáért, ittam egy-egy kávét, hazatelefonáltam, aztán toltam reggelig. A cigiszünetekben Bélával is beszélgettünk sokat. Nagy sztorijai vannak, nekem meg mindegyikről eszembe jut vagy további három, jókat röhögtünk. Már nagyon közelgett a péntek, amikor egyik este a munka végeztével leültem a "szokásos" meccsnézéshez [ezek egyébként hajnali 2-kor kezdődtek, szóval képzelhetitek], és eszembe jutott, hogy már vagy két hete semmilyen más zenét nem hallgattam, csak a félkészen lévő anyagunkat. Az egyik reklámszünetben belehallgattam néhány nótába, ami csak úgy elém került, és egészen megdöbbentő hatást gyakoroltak rám. Egyrészt frissítő jellegűt, másrészt olyan volt, mintha már egészen el lennék szigetelve a valóságtól, mint egy hajótörött, vagy ilyesmi. Éreztem, hogy nem egy nap lesz, mire kialszom ezt az élményt amikor hazakerülök. :-)
Mire eljött a péntek, már csak egy dolgom maradt hátra, az akusztikus gitározás. Mivel ez nem kifejezetten szereti, ha zenész és hangmérnök egy légtérben foglal helyet, kicsit leválasztottuk a többi munkafolyamatról. Tudni kell, hogy Töfinek korábban az épület túlsó felében volt egy külön keverőszobája, ami azóta sajnos megszűnt, ezért itt a stúdióban kellett külön munkaállomásokat kialakítani. Így történhetett az, hogy mi végig a süketszobában dolgoztunk, míg a korábbi felvevőben tőlünk független munkák, keverések, és kissebb énekszessönök mentek, most viszont befoglaltuk mindkét helyet. Macinak még kábé 4-szer fél nótája volt hátra, meg néhány kiegészítés, én valamivel rosszabbul álltam. Azt találtuk ki, hogy felváltva dolgozunk, és igyekszünk végezni. Elvileg ez volt az utolsó napunk, bár Töfi nekünk adta volna a szombatot is, de már mindenkit vártak haza. Maci időben megérkezett reggel, ezúttal szerencsére semmilyen komplikáció nem hátráltatta. Hozott nekem egy csomag húsvéti kiadású, limitált színvilágú sárga M&M's-t [ez nekem olyan, mint a drog], és vállalta is a kezdést, úgyhogy hosszabban reggelizhettem mint korábban. Úgy belelendült, hogy rögtön két nótára is benevezett pihenés nélkül. Dél körül lehetett, amikor megkaptam a stafétát. Volt pár nóta, amiben csak néhány rövid sor erejéig díszítgettünk akusztikussal, ezeket gyorsan le is tudtam, aztán visszadobtam "a labdát". Délután közepe táján meglátogatott minket Csabi, beült megnézni az "utolsó simításokat". Futottunk még vagy három ilyen kört mire Maci készen lett, és bár Béla belement, hogy aznap túlórázik a kedvünkért, de akusztikusból volt még hátra bőven, így elhatároztuk, hogy pótnapot iktatunk be.
Este 10 volt nagyjából mire eljutottunk idáig, összepakoltuk a cuccainkat, és szépen elköszöntünk mindenkitől. Maci el is startolt azonnal, én kivittem Csabit a vasútra, és még beszélgettünk egy kicsit a hogyantovábbról. Brutálisan fáradt voltam, 11 napig dolgoztunk, 3-6 órás alvásokkal, és még hátra volt a hazaút, innen már egyedül. Az úton általában magamnál tartok egy "kabala" Monster-t, amit nem feltétlenül fogyasztok el [nem vagyok éppenséggel energiaital párti], csak amikor már "nagyon muszáj". Korábban volt egy amit vagy másfél évig hurcolásztam mire eljutottam oda, hogy nem bírom tovább és kell valami gyorsító. Hát ez is egy olyan szitu volt, azonnal elkezdtem vedelni. Megvan az a hátránya, hogy néha csak azután kezd hatni, hogy már hazaértem és fekhetnék le aludni, minden esetre itt ez nem érdekelt. Rojtos 100 kilóméter, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Az asszonykám már nagyon várt haza, készült vacsival is, meg minden, szóval jó érzés volt betoppanni. :-)
Snitt. Bő egy hónappal később volt esedékes a pótnap. Szentinek is maradt egy kis újrajátszani valója, így ketten indultunk útnak. Kifejezetten távoli emléknek tűnt már akkor a munka többi része, mégis olyan érzés volt megérkezni, mintha csak egy hétvégére mentünk volna el. Előző nap valami mozgalmas történhetett a stúdióban, Béci kissé rácsodálkozott a minket fogadó káoszra. Összeraktuk a korábbi szetapot, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kicseréltem néhány témát, amire azóta jobban rágyakoroltam, és Szenti is feltolta amit kell, délutánra már csak két hosszabb nóta maradt, amiben több szerephez jut az akusztikus. Próbáltunk előre gondolkodni, rendeltünk egy kör pizzát, és mire megérkezett, már túl is voltunk az egyiken. Jól bekajálva álltunk neki a másiknak, és bő másfél óra alatt készen lettünk. Elégedetten nyugtáztuk, hogy elvileg az egész lemezzel megvagyunk, ideje volt végighallgatni a nyersanyagot. A biztonság kedvéért az összes hangszer nálunk volt, hogyha bármivel baj van, még legyen esély kijavítani. A basszusban találtunk is egy kis apróságot, amibe úgy döntöttünk, hogy belenyúlunk, de ezen kívül minden patent volt. Ismételten elköszöntünk, és hazaindultunk. Szolnokon egész nap szép idő volt, de Pestet jóformán szétkapta a vihar, az M0-ásra érve még mi is kaptunk belőle. Szerencsére ez lett a legnagyobb bajunk. :-)
Mondanám, hogy a nehezén ezzel túl vagyunk, de nem tudom, hogy ez igaz-e egyáltalán. Az utómunka még rengeteg ideig el fog tartani, és amikor az eltelő időre gondolok, mindig eszembe jut, hogy most már tényleg hova sürgessük a dolgokat[?]. Fontosabb, hogy jó legyen. Időközben persze már elkezdtük szervezni a megjelenés körüli dolgokat, és nagyon remélem, hogy az ötleteink nagy része meg tud majd valósulni, amihez meg szintén idő kell. Pedzegettük már korábban, hogy szeretnénk egy ütős lemezborítót, erre végülis megtaláltuk a megfelelő embert. Fat Heat néven alkot, és nagyon bejött neki a kitalált koncepció. Bár eléggé elfoglalt a nyáron, sokfelé utazgat, kiállításai vannak mindenfelé a világban, de már küldött vázlatokat a folyamatban lévő art work-ről, nagyon király lesz. Mostmár szeretnénk klippeket is forgatni, mivel nem igazán sikerült betáblázni a nyarat, ezzel is próbáljuk kitölteni az így "nyert" időt. Bár a tavaly megjelent dokumentumfilmünk némileg rácáfol erre, de azért bőven van mit behozni a videózós műfajban.
Aki látott minket az elmúlt két évben élőben, annak biztos rémlik, hogy írtunk egy magyar nyelvű dalt, ez például egész biztosan megfilmesítésre kerül. Felkérésre készült, még nem árulom el, hogy kinek és mi célból, de mivel az egyik "legrégebbi új" dal, már nagyon szeretnénk a végleges formájában hallani/látni, úgyhogy ez egy kis mini megjelenés lesz a nagy megjelenés mellett. Maradva annál, ami már biztos, a Driven by Hunger után ezúttal is Rivasz Gergő készít nekünk egy dalszöveges videót. Ehhez egy teljesen új dalt választottunk, és valószínűsítem, hogy mindközül ez lát majd napvilágot először. Már most gőzerővel dolgozik rajta, mutatott is belőle részleteket, nagyon ütős lesz! :-) A többi klippet is szeretnénk még a lemez előtt kidobni, de nem tudjuk, hogy jönnek össze a dolgok. Sok ötletünk van, remélem hamarosan körvonalazódik a megvalósítás is. Szeretnénk egy werk filmet is készíteni a lemez munkálatairól, ehhez a stúdiózás ideje alatt folyamatosan gyűjtögettük a nyersanyagokat, ellenben arra jutottunk, hogy kizárólag az ott forgatott felvételekből nem állna össze egy éppkézláb kisfilm, szóval videózgatunk még mindenfélét az album megjelenéséig, aztán majd meglátjuk,hogy mennyire lesz kerek a sztori. Vannak azért mókás felvételek már most is. :-)
Koncertek...szintén lesznek...előbb utóbb. Elég rendesen lemaradtunk a nyárról, amit nagyon sajnálunk, mert ezt igyekeztünk elkerülni. Nem lenne fair a lemezre fogni, mert sok fesztivál jelentkezést küldözgettünk szét a tavasz folyamán, de alig-alig kaptunk választ, ha meg mégis, akkor is többnyire elutasítást. A legfájóbb, hogy idén a Rockpart-ra sem sikerült eljutnunk, pedig két éve még "a fesztivál kabalazenekara" voltunk, akikkel mindig történik valami szaftos, amikor oda tévednek. Úgy tűnik annyira "kihűlt" körülöttünk a levegő, hogy Nekik is kívül kerültünk a prioritásaikon. Persze a magunk felelőssége megvan ebben, nagyon régen nincsenek már aktualitásaink, ez nyílván való. Csak sajnáljuk, mert szerettünk Balatonszemesre járni. Az egyszem koncert, ami mégis lesz, Bence meghívására a szolnoki Unity/Redneck fesztiválon esedékes július 23-án. Erre egyébként a holnapi napon kezdünk felkészülni. Szeretnénk különlegessé tenni, ha már más nem jutott erre a nyárra. Node majd ősszel csinálunk valami érdekeset. Amint tudok bővebbet mondani, egyértelműen megteszem! :-)
Azt hiszem sikerült minden oldalról körbejárni a jelenlegi helyzetünket. Köszönjük mindenkinek, aki olvasott, reméljük, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést afelől, hogy mit alkottunk, mi magunk nagyon izgatottak vagyunk, hogy mit szóltok majd hozzá!

Rövidesen jelentkezünk a konkrétumokkal! :-)
Pusza!

TGer

Hola!

Először is bocsi, ha az előző írástól egy kicsit mást vártatok, elárulom, az első néhány gondolatot még ott helyben, a stúdióban jegyeztem fel, a magam számára is emlékeztetőül, hogy mit mesélek majd, ha valaki megkérdezi, hogy "milyen" volt. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz elmesélni, minden esetre amikor a közepén tartottunk, nekem nagyon erős benyomásaim voltak az előző posztban érintett témákkal kapcsolatban. :-)
Node lássuk, hogy is zajlott ez az egész. Már rögtön az elején érdemes végigzongorázni a munkamódszert, amivel az egész lemez készült, azt hiszem ez nagyon meghatározó volt, már az első megírt nótától a végkifejletig. Mivel a próbálásról már évekkel ezelőtt leszoktunk - és ez nem is tűnt kifejezetten visszafordítható folyamatnak -, kellett valamiféle házi protokoll, ami áthidalja a köztünk lévő távolságokat, legyen az akár fizikai, akár anyagi, akár techikai, akár akármilyen. A "jóöreg" Guitar Pro-t biztos sokan ismeritek, ez egy kottaszerkesztő alkalmazás, leül a paraszt, beállítja a hangszere paramétereit, hány húros, hova van hangolva, meg kismillió dolgot - igény szerint -, aztán szépen faszán hangonként bepötyögi amit kitalált. A program generál MIDI hangzást, kaphat alap ritmusszekciót, a végeredmény pedig visszarepít a polifónikus csengőhangok retrómenyországába. Nem túl cizellált, de a lényeget bele lehet préselni, kvázi "elfütyüli", eldúdolja a témákat. Ezzel gyakorlatilag egy egérrel és egy délutánnyi szabadidővel a full zenekar dolgát el tudja végezni egy tag, aztán majd együtt megtanulják valahogy. Ezer meg egy Y generációs banda él ezzel a dologgal, de mi sosem szerettük, nem áll kézre, és a lehetőségei is mondhatni korlátozottak. Mondjuk a legutóbbi August Burns Red lemezen bónuszként helyet kapott az egyik szám MIDI verziója, ami elég mókás, de ettől még nem csábulok el. :-) Pár éve egy beugráshoz így tanultam meg egy koncertre való dalt, nekem egy életre elég volt.
Egy másik gyakori "modern" megoldás a távkapcsolatokra, amikor minden tag kialakít otthon valamilyen alap felvételi láncot. Leptop, külső hangkártya, mikrofon - ha kell -, és ilyen-olyan szoftverek. Ebben a rendszerben a kezdeményező fél csak egy bizonyos pontig dolgozza ki az ötleteit, majd tovább adja a következő tagnak, aki szintén ír hozzá ezt-azt, persze rögtön fel is veszi, és ez így megy tovább, amíg körbe nem ér, vagy amíg konyhakésznek nem nyílvánítják a felvételt. Később persze majd megtanulják. Ez már közelebb áll az általunk preferált verzióhoz, viszont két olyan kritériumnak is meg kell felelni, amiben nálunk nincs konszenzus. 1, nagyjából azonos technikai feltételek, - és a hajlandóság az ezzel járó komplikációk kezelésére, 2, olyan működő alkotói "kémia", ami garantálja, hogy a különböző helyről érkező hatások és ráhatások végül működni fognak együtt a dalban. Magyarán szólva, hogy szerzőként kiegészítsük egymást, ahelyett, hogy egy nagy rakás tök különböző riffet és témát rendeznénk egymás után - kiből-mi jön -, ezzel biztosítva, hogy együtt írtunk egy sajnálatos módon totálisan hektikus és inkonzisztens hömpölygő masszát. Na itt mutatkozik meg az, amit az előző posztban írtam. Ez sosem tartozott az erősségeink közé. Bár szerintem bárki bármit is állít, max triókról tudom elképzelni, hogy mindenki mindenben egyenlő mértékben benne van.
Végülis ezt a két leosztást keverve dolgoztuk ki a saját módszerünket. Ami nekem már a legelején is a vesszőparipám volt, hogy a korábbiakhoz képest egységesebb nóták szülessenek, nagyobb kohézió érvényesüljön, a felépített hangulat a dal beindulásától, a záróakkordig uralkodó maradjon. Erről többé kevésbé fogalmunk sem volt az első lemez idején. Persze, hogy most mennyire sikerült, azt majd Ti eldöntitek :-) , de ami fontosabb, hogy erre fel kellett a teljes újragondolás. Régebben ez úgy történt, hogy leültem gitározni, és addig nem is foglalkoztam más hangszerrel, amíg az adott nótát nem tudtam elgitározni elejétől a végéig. Ennek megvolt az az előnye, hogy mire felálltam, hogy kész vagyok, már nullkilóméteres létére is egész jól el tudtam játszani amit kitaláltam. Ugyanakkor, amikor mellékerült a többi hangszer és az ének - főleg az ének -, tökmindegy mekkora kompromisszumok megkötésével, de jellegében óriásit változott az egész, és nem mindig előnyére. Tulajdonképpen 50-50 volt, hogy jobb érzéseket hagy-e majd bennem, vagy rosszabbakat, mint amikor "még csak gitár volt".
Már a harmadik számnál tartottunk mire beállt az a rendszer, hogy minden egyes téma elkészültekor azonnal rátértünk a többi hangszerre. Addig nem is folytattuk a nótát, amíg az aktuális témát nem írtuk meg mindenkire, vagyis el nem készült az összes "réteg". És akkor sem folytattuk azonnal, hanem elkezdtük előről, pörgettük újra és újra, apránként finomítva, egészen addig, amíg egyszer csak "ki nem dobta" a saját folytatását, vagyis amíg ki nem tapasztaltuk, hogy az adott helyen milyen jellegű váltásnak kell következnie. Gyorsulásnak, lassulásnak, módosított ismétlésnek, stb, stb. Mire elégszer lepörgött, ezek a döntések már könnyen jöttek. Persze azonnal rögzítettünk mindent, így volt alkalmunk "kívülről" is meghallgatni a dolgokat, nem zavart össze az a jelenség sem, hogy a dalok "játszva mások mint hallgatva". Amint elkészült egy alap, Maci szépen elvonult vele, majd amikor elkészült a koncepciójával, összegyűltünk, és egyből fel is énekelte, közben átbeszéltük, hogy ki-mit szól hozzá.
Ez aztán úgy tűnik, hogy bevált. Összesen 11 új számot készítettünk, és továbbiakban már mindet így, bár volt köztük néhány, ami nehezen adta csak meg magát. Két "komolyabb" munkaállomást alakítottunk ki, az egyiket nálam, a zenealapok nagy része itt készült, egyet pedig Szentinél, aki valahol a munkafolyamat egy negyedénél vette a fejébe, hogy a hangmérnöki pályát választja [korábban a rendőrség kötelékében képzelte el a jövőjét], így a teendők egy részét átvállalta, meglovagolván a mi érdektelenségünket is, a szakbarbarizmus egyfajta lélektani határán. Ez főleg az énekdemózásokat, és a hangzásokkal történő kísérletezést jelentette. Egyébként egészen bámulatos az a fejlődés, amin Szenti keresztül ment ezidő alatt. Az első néhány hétben, ahogy kezdte ezt kósoltgatni, még az éjszaka közepén hívogatott fel, hogy hogy az istenbe kell a legalapvetőbb dolgokat beállítani, azóta viszont kijárt egy iskolát, gyűjteni kezdte a felszerelést, még jogtiszta szoftvereket is vett, ami már most fényévekre van attól ahonnan indult. Kár, hogy közben ehhez már több kedve is van, mint zenélni. :-)
Az alól persze nem mentesít a dolog, hogy a publikus végeredményt egy tényleges stúdióban készítsük el, ezt már év eleje óta szerveztük. Volt egy olyan elképzelés is, hogy egy single megelőzi majd az egészet ["rendelésre" is írtunk egy nótát, erről majd később], amiért külön is tettük volna egy kiruccanást. Ez végül elmaradt, minden esetre a tőkerész összegyűjtése, időpontegyeztetés, és egyéb komplikációk leküzdése után végül április 12-e lett az az időpont, amikor tárt karokkal vártak minket Szolnokon a Denevérben, "mint mindig". Az előző posztban érintettük, hogy sokat változott a világ azóta, hogy legutóbb lemezkiadásba vágtunk, hát ennek sok más egyéb között az élő dobolás is áldozatul esett. Volt bennem egy kis félsz azzal kapcsolatban, hogy ezt leírjam-e, de aztán arra jutottam, hogy akit érdekel, az előtt nyugodtan felvállalhatjuk, még, ha nem is hiszem, hogy sokan lennének így vele. Átbeszéltük a dolgot Töfivel, és az derült ki, hogy kis túlzással "minden ellene szól", hogy egy ilyen prodkucióban 2016-ban élő dob szóljon, vagy legalábbis mi egész biztosan fényévekre vagyunk azoktól a kritériumoktól, amiknek teljesülnie kéne hozzá. Kéne egy csilliárdos értékű dobcucc, új bőrökkel, frissen beállítva, kellene rá plusz egy hét szabadidő, az ennek megfelelő pénz, és még úgyis annyi utómunka van vele, hogy örülhetünk, ha megközelíti egy gyakorlatilag kimeríthetetlen lehetőségekkel kecsegtető programozott alap szintjét. Ezzel nehéz volt megbékélni, kurvára analógok vagyunk, de be kellett látni, ma már ezek a kor - és a műfaj - követelményei. A demókon úgyis eleve ott figyelt a gépdob, bár a stúdióba küldés előtt rendesen átdolgoztuk, hiszen mégsem annak tudatában készült, hogy a véglegesben is ez szól majd. Lett volna egy olyan alternatíva is, hogy elektromos dobbal játszuk fel "valahol" [ahol foglalkoznak ilyennel], amivel lényegesen könnyebb az utómunka, és a dobos is elmondhatja magáról, hogy játszott a lemezen, de ezt elvetettük, már csak a plusz költségek miatt is. Nagy kanyart vágott le ez így az elején, kezdhettünk rögtön a basszussal.
Április 12-e [kedd] egyébként a születésnapom másnapja volt, Mapett érkezett reggel fél8kor, elmajszoltuk az Oreo torta maradványait, amit előző nap a csajomtól kaptam - és ami zseniális, természetesen -, aztán felmarkoltuk a tonnányi cuccot, bepattantunk az járgányba, és gó Szolnok. Az út nyugisan telt, átbeszéltük a dolgokat, hogy ki-mire számít, hogy megy majd a meló, meg mit tudunk arról, hogy mi lesz azután, és már ott is voltunk. Talán egy fél perccel tértünk el a megbeszélt 10 órától, bepakoltuk a dolgokat, magunkhoz vettük a halálos adag másfélszeresének megfelelő kávénkat, pár mondatban összefoglaltuk, hogy ki hogy van, aztán rárontottunk a bőgőre. Töfi mellett Boros Béci dolgozik, pont, mint annak idején, Ő mindig nagy cimboránk volt, diktálta is a tempót mint a gép, aztán a cigizésekkor meg még további koffeinlöketek bevitelekor nagy megbeszéléseket tartottunk.
Sok zenész kiemeli a stúdió kiválasztáskor, hogy míg a technikai színvonalban relatíve kicsi a szórás [legfeljebb a stúdiónak helyet adó épület adottságai befolyásolnak rengeteg mindent], illetve zenésze válogatja, hogy mennyire érzékeny erre [a mi szintünkön senki se nagyon], az egyik legmeghatározóbb dolog, hogy a közvetlen veled dolgozó szakemberekkel hogy jössz ki, emberileg és szakmailag egyaránt. Fontos, hogy a pult mögött dolgozó kolléga értse, hogy mit akarunk elérni, mivel a dolgok hogyanjára sokkal nagyobb rálátással van mint mi - ezért is van itt -, és persze nem lát a fejükbe, hogy mit is éreztük/gondoltunk amikor egy-egy adott dolgot kitaláltunk, kell az a "csatorna", hogy gördülékenyen tudjunk kommunikálni, és mindenki megkapja, amit akar. Mi azt a zenét, amit megalkotni vágyunk, Ő pedig a lehetőséget, hogy a legjobbat hozza ki belőlünk. Nyílván, a felvételt megelőző - esetünkben évekre tehető - folyamatnak nem volt tanúja, és bár ez "lemaradást" jelent a számára, bizonyos - kérdéses - szituációkban kifejezetten előny, hogy objektív, elfogulatlan, friss füllel képes megítélni, hogy jó irányba tapogatózunk-e. Én ugyan még nem dolgoztam túl sok hangmérnökkel életemben [a koncerteken bütykölő jaómunkásembereket ne számoljuk, a legtöbbel a bemutatkozásig se jutunk el, és ez nem rajtam múlik], ellenben Béla tökéletes partner ebben, nagyon értékelem, ha Vele dolgozhatunk. Már rögtön a legelején megdícsért, amikor szemügyre vette, hogy mi mindennel készültünk. "Végre egy felkészült zenekar!" :-)
Este 6kor lejárt a munkaideje, de addigra már ránk tudta bízni a munkaállomást, így mi még pengettünk valamennyit Mapettel. Nem emlékszem, hogy meddig nyúztuk, de kábé 7 dalnak a bőgősávjaival lettünk készen, ami nem rossz egy napra. Estefelé betoppant Szenti, akire egy nappal későbbre számítottunk, de nem jött rosszkor, fáradtak is voltunk, elég volt aznapra. Nyitottunk egy sört, összegeztük a korai tapasztalatokat, majd nemsokára ágyba dőltünk. Pontosabban a padlóra, a süketszobában leterített matracokon kvázi együtt aludtunk a hangszerekkel, nagyon meghitt volt. :-) Fél 9 kor csörgött óra, de Mapett addigra már túl volt egy zuhanyon, lefőzte a kávét, és még a konhyát is kitakarította a vacsoramaradványaink után, nagyon pörgött. 10kor megjött Béci és befejeztük a bőgőt. Bár pont egy dallal a vége előtt adta meg magát a húrkészlet, még így is időben voltunk. Mapett nézett magának egy délutáni vonatot, hogy visszatérjen a dolgos hétköznapokhoz, Szentivel pedig komoly feladat elé néztünk. Maci érkezéséig mindenhová oda kellett varázsolnunk valamiféle dallamhangszert ami mellé majd énekelni tud, mivel az Ő idejével nehezebben gazdálkodhattunk, így amint betoppan, mindent el kell dobnunk a kezünkből. Egyébként csak péntekre vártuk, de Szenti is jelezte, hogy amint letudta azokat a témákat, amikhez Ő kell, és csak Ő, szintén lelépne. Ez egyébként a vártnál jobban sikerült, Töfiék összerakták nekünk a szetapot, és nyúztuk egészen éjfélig, addigra már egész szép kis riffgyűjteményünk állt össze.
Aznap estére hivatalosak voltunk Hidasihoz, akit több szolnoki zenekarból is ismerhettek, és már tavaly nyáron is elszállásolt minket a szolnoki koncertünk alkalmával. Vittünk némi piát, és megnéztük az NHL rájátszás első meccsét. Bár ezutóbbi csak nekem volt piros betűkkel a naptárba billogozott kötelező program, a srácok szívesen csatlakoztak, elóbélygattunk együtt. Meccs után még dumáltunk, és Hidasi mutogatott a nótákból, amiken éppen dolgozott. Ötletes riffeket ír, nagyon bejöttek. Aztán döglés. Maximum 3 óra telhetett el, mire ránk talált a reggel. Lefutottuk a kötelező köröket, levideóztuk egymás faszát zuhanyzás közben, aztán kaptunk kávét, megköszöntük szépen, és visszatértünk a stúdióba. Egész nap gitároztunk, úgy nagyjából egy órás váltásokban, közben ipari adagokban nyomtuk magunkba a koffeint. Béla ajánlására Mapett még az első nap ebédre hozott egy garnitúra böszmenagy hamburgert, egy sarokkal arrébb valami kis faház büféből. Tényleg combosra sikeredtek, konkrétan így a harmadik napi ebéd alkalmával fogytak el. Szenti erről még lemaradt, rendelt valahonnét rántott sajtot sültkrumplival, ami a legaljább mirelitnek bizonyult, nem is hittem el, hogy ilyet képesek kihozni amíg meg nem kínált belőle. De ennyi komplikáció még belefér. Estefelé beugrott a Szolnoki, vele már korábban megbeszéltük, hogy majd kezd valamit az amúgy állandó jelleggel pörgő kameránk felvételeivel, mi zenéltünk, Ő meg videózgatott, gyorsan elment az este. Nem is tudom meddig nyomtuk volna észrevétlenül, hogyha nem üt be egy áramszünet. Valamikor este 11 tájékán egyszercsak minden elsötétült. Mivel ez egy ablaktalan helyiség, áram nélkül vakok lettünk, elég para volt. A kapun kilépve láttuk, hogy az egész környék elsötétült, valószínűleg egy rosszul jött villámcsapás következtében, mert addigra a viharfelhők is gyülekezni kezdtek. Bő másfél óráig nem volt áram, ez alatt persze elvoltunk, a Szolnoki tömte az agyunkat az aktuális őrületeivel, de mire visszajött, már lemondtunk a folytatásról. A felvételeink szerencsére nem úsztak el, a program pár percenként mentett magától is, úgyhogy többé kevésbé nyugodtan alhattunk. :-)
Azt hiszem a sztoriban is elfér itt egy pihenő, az áramszünet pont jó apropó egy űber kiábrándító "to be continued" felirat bevillantásához. Bár készen van a folytatás, nem tudtam, hogy mennyire fogok elúszni a mennyiséggel, maradjon csak a hét második felére is valami. :-)

Kellemes hétfőt mindenkinek, aki azonnal ide kattintott, remélem nem vagytok túlságosan csalódottak a válogatott kiesése miatt, a kánikula legalább enyhülni látszik. :-)

Folytköv!

TGer

Hi All! :-)

Paintech-en Szolnokon jártunk. Úgy érzem szanaszét szakad az összes nyakam. :-)
Soha az életben nem fogom megszokni, hogy bár sosincs elég semmiből, valahogy mindig az idő szopat meg igazán. A múlt héten "külszolgálaton" tengődtem keleten, és annak ellenére, hogy majd' három nappal korábban értem haza a tervezettnél, semmit sem sikerült kényelmesen intézni, ami még váratott magára, hogy nyugodalomban el tudjunk indulni banzájkodni.
Az új nóta bevillantásához szereznem kellett egy másik gitárt (hangolás különbség miatt), és úgy döntöttem, kutyaharapástszőrivel jelleggel veszek egyet. Bájx-nak volt is egy frankó eladó Ibaneze, csakhát setup nélkül. Se húrok, se beállítás, ráadásul már évek óta csak dísztárgyként funkcionált, amióta Ő héthúrosra váltott. A hosszú hétvége a kapuban, se hangszerbolt, se haverok, szívtam, mint a torkosborz. Végülis Szijártó Zsúti húzott ki a szarból, miután irgalmatlanul talajra tettük magunkat szerdán, a wigwamos Akela bulin. Cudar megzuhanás volt. Vettem egy brutál hibrid 10-60-as húrkészletet, de mellényúltam. Baszott vastagok a mélyei, viszont a foslágy magasaival mission impossible számba megy az intonálás. Minden esetre zajos MÁRA JÓ LESZ felkiáltások mellett Zsúti belőtte, és mehettem az utamra. Egyszer kibírom, aztán majd váltok. Ezeken kívül még a kocsibérlés, az útitársakkal meg nem történt egyeztetés, az új nóta be nem gyakorlottsága, és a pénzügyek miatt fájt a fejünk, de ez már közhely. Az utolsó pillanatig kapkodtam a fejem. :-)
Péntek délelőtt aztán átficcent Mapett, gyakorolgattunk, megfejtettük a dolgunkat, amennyire lehetett. Összenéztük egymáshoz meg a felvételhez, stimmelt annyira, hogy el merjünk indulni. Taktikai megbeszélés, elugrottunk a buszért, összepakoltuk a dolgokat, kávé-cigi-kerítésszaggató. Két offisöl szapporterünk volt aznapra. Maci, aki közkívánatra csatlakozott, aztán rávettünk, hogy leénekelje Bencével a full bulit, és Anna, aki ismerős lehet másfél évvel ezelőttről, az akkori promó fotóink készítőjeként.
Szokásosnak mondható két órás megcsúszással félöt fele elindultunk Szolnok felé. Szisszentek a sörök, duma, benzinkút, paréjkodás. Lerobbant rendőrmikrobusz tele tininindzsateknőcökkel. Prájszlessz. Csabcit a szolnoki teszkóban, Bencét meg háznál vettük fel, aztán lezúztunk a Frakkba. Valaha egy mozi volt (igazából még most is lehetne, vászon, székek, minden megvan), aztán amikor kezdett bedőlni, egy helyi csóka megvette, és szórakozóhellyé alakította. Ütős munkát végzett, minden túlzás nélkül a legjobb hely Szolnokon. Igényes kialakítás, bőven van ülő és állóhely, csocsó-darts-billiárd, aránylag gazdag piaválaszték, aránylag olcsón, óriási a színpad, óriási megszólalás. Fasza. Gyusziék hangosítottak, velük legutóbb a Tattoo Expo-n zajongtunk, nincs csalódás. Soha. :-)
A Szolnoki legújabb szerzeménye a mobiltelefonos live stream, ami megdöbbentően jól működik, és mivel egész idő alatt járatta, aki szemfüles volt, követhette az ügyködéseinket. Itt van hozzá a link, gyakorlatilag bármikor felbukkanhatunk, de persze ki kell még tapasztalnunk a használatát. Talán posztolgatunk majd, mielőtt belőjük az élő adást. :-)
Szépen berendezkedtünk, aztán volt még egy prodzsekt közbeiktatásra várva, a fotózás. A kiszemelt helyszín a régi szolnoki Tüdőkórház, ami gyakorlatilag egy rom. Egy köpésre van csak a Frakktól, és kőrideg. Lezárt terület, de hát Tarzan erős, fúr másikat. Épp csak én nem fértem be a lyukon, így hát maradt a mászás. Jó kettőfél-három méter magas volt a főkapu, de megbirkóztam vele. Van még hova fogyni (lesz is). :-) Vak sötétben, Anna fotós reflektorával a kézben imitáltam Gandalfot a libasor elején, és bevettük a' ojjektumot. Irgalmatlanul szét van bombázva belülről, de végigjártunk két emeletet, mire megtaláltuk a legjobb helyeket. Bence innen is streamelt egy sort, úgyhogy Domi (akivel az utolsó pillanatig számolva volt, végül elkapta az any kind of rézfaszú bagoly) is kivehette a részét az élményből, amolyan "hozd el anyádat is" konceptben. :-) A nézettség csúcsán 4 különböző bejelentkezésből stíröltettünk. Kíváncsi lennék, kik voltak a többiek. :-)
Körbepózoltuk az egész házat, Anna buzgón kattintgatott, aztán egy ponton elegendőnek nyilvánítottuk a nyersanyagot. Kifelé menet lopakodni kellett, mert a sündőrség alig egy utcára van onnan, és Bence állításai szerint azok harapnak a bemászkálás miatt. Elugrottunk még egyet kajálni, na abban sem volt köszönet. 80 dekás meat-only dzsírosz. Adjneki. :-D Bár az öntet úgy szétáztatta a pitát, hogy kábé már a könyökömről is lógott a cafat mire betoltam a "kedvest", de totál megérte. Ha Szolnokon jártok, és akartok egyet ZABÁLNI, keressétek a Mindent Bele Hami-t, a Thököly úton (NE a párját Szapáryn)! Legjobb. :-)
Visszamenve a Frakkba, a Show Me Regret programját pont lekéstük. Sajnálom, mert bírom a srácokat, és jól is zenélnek, szintén a nagy népszerűségnek örvendő két főénekes felállásban. Csekkoljatok rájuk! Pacsiztunk egy tonna haverral, régi ismerőssel, csajjal, és hasonlóval. :-) A Mirodam zenekar nem épp az én világom (hard rock), de nagyon profi produkció, aki bírja az ilyet, annak ajánlom. Nagy nehezen sorrakerültünk. Hálistennek a pakolás jórészét már előre letudtuk, sz'al most csak kábelezni kellett (mármint drótozni), lecsekkolni a hangolást, aztán gyorsan összenéztük, és mehetett. Beszart az intrócédé, ejnye. Ez legyen a legnagyobb bajunk. Kicsit döcögve indult a mozgás, de aztán szépen összegyűltünk, és Oros Norbiék csináltak akkora pogót, hogy csak lestem. :-) Lement a szokásos műsor, plusz a végén egy You Suffer (ezúttal a nuskull-os kommenthuszároknak címezve), és a Driven' is, elsőízben. Hallatszott rajta, hogy életünkben nem próbáltuk, de azért állt a lábán, megaztán amúgy is a két énekes volt az aktuális főattrakció. :-) Maci nagyon frankón interpretált egy csomó előre meg nem beszélt megoldást a szereposztásban, Bence meg "rutinból" kente neki, sz'al pár apróbb erdőbemenést leszámítva zsír volt. A spontaneitás kibaszott varázsa. :-)
A koncertet NEM mellesleg Mitch Lucker emlékének ajánlottuk. Bár sosem voltam nagy Suicide Silence-es, de többünk igen, és engem személy szerint is eléggé megrázott a dolog. Meló közben sokszor eszembe jut, hogy bármelyik nap meghalhatok az utakon, és amikor felteszem magamban a kérdést, hogy vajon miért nem, az agyam magától feleli azt, hogy "még dolgom van". Motorokon több ezren halnak meg naponta, mégis azt gondolnánk, hogy egy ilyen valaki, mint Mitch, erre rohadtul nem ér rá. Fájdalmas belegondolni, hogy ez csak illúzió. Régóta vallom azt, hogy hiába, a metál nem hímzőszakkör, le kell szállni a földre a szövegekben és az imidzs építésben. Túl könnyelműen énekelünk vérről, fájdalomról, és halálról, miközben szart sem tudunk róla, vagy legfeljebb nagyon keveset. Tudjuk jól, hogy minden előadó művészet felvett dolgokból építkezik, viszont a valóságban mégsem egy szép (vagy csúnya) halálért csináljuk, hanem épphogy mindezt megéljük. Nyugodj Békében, Mitch!!
Bevégzésünk után színpadtakarítás volt, mivel Threesome-ék speckó vetítős-lézersós performansza következett. Ez nagyon durván profi cucc. Gépdobról és vonalból nyomják (vagyis backline nélkül, de ne menjünk bele, hogy ez mit jelent, szakmázás sux) így totál programozható volt a látvány, és kőkemény. Valahol itt jött ki, hogy a mozi adottságai többek egy szimpla klubbénál. :-)
A romokat eltakarítva azon kaptam magam, hogy a zenekaron kívül az összes haver lelépett szinte rögtön. Se Norbi, se Écyék, se senki nem maradt. Nem tudom ríjak-e, vagy röhögjek, mert bár terveztem smúzolni mindenkivel, így a banda maradt együtt, de jobban együtt, mint általában szoktunk. :-) Ivászat, helyzetkiértékelés, szarós-fingós poénok, mintha fizetnének érte. :-)
Bencének szerváltam egy 2.5 literes Ciucas névre hallgató román sört Mordorból, ami aztán körbeadásra került, és bár ez hazájában az egyik leghájpoltabb minőségi cucc, bizony érdekes érzelmeket sorakoztatott fel mindannyiunk arcán. :-)
Négy óra tájban ránk zárták a helyet, és mivel nem volt egyéb perspektíva, szétszéledtünk. Csabi a vasútra, Bence haza, mink meg Pöstre. Bőven világos volt, mire hazaértünk. Felhordtuk a motyót hozzám, elköszöntünk, aztán mivel még rá akartam tenni egy lapáttal, elugrottam visszaszolgáltatni a buszt. Délelőtt 10 magasságában már azért ledőltem, kőkemény két óra alvást sikerült abszolválni, most meg mindenem sajog. :-)
Nagyon köszönjük a bulit Nektek, valamint Csík Gabinak és Rivasz Gergőnek a profi szervezésért!!
Még sok ilyet!! :-)
Képek a galériában, Annánk fotós oldalát meg csekkoljátok, rövidesen velünk is bővül! :-)

http://picasaweb.google.hu/gothicleny

Rákendroll!!
TGer

Sziasztok!

Na, tegyünk egy kísérletet rebootolni az elmúlt pár hetet...
Ugyeeeee már majd' mindenki értesült róla, hogy az első V megünnepléséhez felrántottunk egy új számot. Most, még gyorsan mielőtt megjelenik, tépjük fel szépen a sebeket, amiket a megszületése alatt szereztünk. :-)

Az első, és legfontosabb, amit tudni kell, hogy igenrégen zsebben van már. Még a 2010-2011-es felállás ideje alatt gyűjtögettem hozzá a témákat, hiszen, aki esetleg olvasott már itt sztorikat akkortájt is, az emlékezhet, hogy a nagylemez felvételei alatt totál beizgultunk, és már akkor el akartuk kezdeni a következőt. Szép korszak volt, de meg kell hagyni, hogy akinek ennyi terve van, az időről időre kénytelen megbírkózni a gondolattal, hogy fel is kell nőni hozzá. Minden forrásunkat a koncertezésbe öltük, és emellett semmi másra nem jutott, egészen mostanáig. Nem mondom, szépek a statisztikáink. Lejátszottunk egy tonnányi bulit, elkoptattuk a magyar utakat, és pár nemmagyart is, és halmozódtak az élmények. Ugyanakkor, itt volt az ideje visszavenni arcból, mert megjöttek a fáradtság jelei. Tagcsere, satöbbi, ismeritek a dörgést. Próbáink már évek óta nincsenek. És kapaszkodj > most sem voltak. :-)
A zeneszerzési "rutinunk" valahol a mezitlábas kőkor, és az neo-digitál-ízidrámmergitárpró-kiborg éra között lebeg. Sem a jólbevált, hagyományos, próbateremben dzsemmelős metódust nem preferáltuk soha, sem a leprogramozós, ímélbenküldős építkezést. Általában az történik, hogy egy ember hozza a vázlatot, riffekkel-szöveggel-dalszerkezettel-tokkal-vonóval (valszeg azt sem nehéz kitalálni, hogy ki), és ha nagyon muszáj, kerítünk hozzá telefonnal, fényképezőgéppel, vagy más hasonló alpári módon készült demókat, hogy belerázódjon, akinek menet közben nem sikerült. Van egy rövid periódus, amikor "zsűrizzük" az elképzeléseket, de nem szokott hosszú lenni, most meg szinte semeddig sem tartott. Volt pár futam, amit a mai fejemmel már elavultnak éreztem, és a közel két éve csiszolódó dalszövegben is ráncfelvarrtunk pár sort, de annyi.
Bikkes Gabi barátom [úgynevezett Bájx] segített összedobni egy konyhakész demót a gitárokról, tempószekvenálással, mindennel, ezt kapták meg az arcok, és végül a stúdióban is ezt használtuk mankónak. Sima ügy. Eddig. Begyakorolni egész más volt. Rohadt nehéz. :-) Egyfelől, mert az önfejlesztési szándék minden új nótában ott van. Szeretem egy kicsit, mondjuk 100+10%-os arányban túlvállalni magam. Másfelől, mert ilyen mértékben arctalanul, találkozások, és minden nélkül még sosem készült számunk. Személyenként-hangszerenként vettem át mindenkivel, hogy az ő perifériáján hogy lesz ez a dolog megoldva. Kemény meló volt. Amikor 2010 májusában az I hate Love Songs-al szingliztünk az amerikai válogatáslemez kedvéért, akkor is hasonló volt a helyzet, csak épp háromszor volt próbálva a nóta, három különböző foghíjjas felállással, teljessel pedig egyszer sem. Mégis azt mondom, semmivel sem volt könnyebb szülés. :-)
A másik gond a lemezborító volt. Tavaly ősszel már bevett szokás volt, hogy önálló koncerteket tolunk, így a flyer készítés is ott terpeszkedett a szervezkedés során megoldandó dolgok között. Eleinte csak türelmetlenségből kezdtem játszogatni a fotosoppal, aztán kezdtem belejönni, és most úgy gondoltam, bevállalom, hogy saját kezűleg építek fel egy képet. Nem volt könnyű. Először is, azt akartam, hogy a borítón látható minden csak részben fedje a dalszöveg mondanivalóját, hogy a "szubjektív képzelőerő" is teret kapjon, vagyis mindenki azt lásson benne, amit akar. Másrészt az volt még baj, hogy nincs lehetőségem kézzel rajzolt alapanyagot használni, így a munka első fele (vagy inkább a jó 80%-a) a gúgöl képkeresőben való szarakodással telik, ami számomra egy kövér agyfasz. Minden esetre bízok benne, hogy sikerült kisakkoznom egy kellő mértékben saját koncepciót, és senki nem küld rám maszkos ukránokat kalával. De persze, ha mégis, nyílván nem gondolta meg jól. :-) Ezzel kapcsolatban is van mit megköszönnöm, Bartalus Lau-nak, a konzultációkért. Lávcsi. :-)
Amit talán még a történet elejéhez tartozik (azért itt írom, mert, ha előbbre kerül, talán nem olvasol idáig sem :-D), hogy az elhatározás mindössze két héttel előzte meg a kivitelezést. Volt egy tervünk egy nagyszabású bulira Pesten, amit ebből az alkalomból rendeztünk volna, de mivel az utolsó pillanatig nem sikerült áttörnünk bizonyos falakat, kétségbe esésemben dobtam fel, hogy "figyu, mi lenne, ha inkább stúdióznánk?", és azonnal rárabolt mindenki. Ebben csak az a para, hogy ez a két hét, vacogva, rettegve, és teljesen egészében alvás nélkül telt. Mivel a nyár folyamán többször is megesett, hogy pénzhiány indoklásával hetente egyszer kajáltam, nem volt gyenge kihívás most összeszedni a szükséges magot...és persze nem akarok egyedül térdelni a gyóntatófülkében, a többiek is hasonló szarban voltak hétköznapokon. Viszont-viszont-viszont, Head up high! > sikerült. :-)
Béci és Töfi még az általában szent és sérthetetlen hétvégéjükről is lemondtak a kedvünkért, így szombat reggel 7-kor már ott kukorékoltam a Blahán, hogy Mapettet felvegyem. Ő 8-ra várt, úgyhogy hehe, első baki. Minden esetre az utazás zökkenőmentesen telt, szépen eldumálgattunk, megérkezve bedobtunk egy kávét, pacsiztunk Csabival, Bécivel, és durrbele, adjneki, Rec - On. Ez aztán zajlott egész nap, dob, basszus, ritmus, clean, szóló, akusztikus, és egy tonhalas pizza. Fellélegzés. Meglepően könnyedén felszaladt a zenealap, csak párszori konzultációra kellett megállnunk, hogy átbeszéljük azokat a részeket, amiket a sohamegnemtörtént próbákon kellett volna. De ez csupa apróság. Mivel annó még Sanyit is elláttam bőven feladattal a gitárok terén, és ennek csak egy részét tudtam visszavenni tőle, Ő is beugrott support-álni minket, amiért ezúton is köszönet! :-)
Az estéhez közeledve viszont meg kellett szakítanunk a koncentrációt, mert bulink is volt aznapra. Rákóczifalva egy Szolnok mellett, alig pár percre fekvő település, ahol egy művházas megőrülés szerveződött. Mi nem sokkal korábban, az Igor nevű formáció helyére ugrottunk be, és bizony, nem bántuk meg. :-) Még nem jártunk itt korábban, de egészen meglepő királyság volt. Terpeszkedős színpad, mellkasban dübörgős cucc, backstadge-ben kaja, sör (pontosabban: Roger :-D), ezigen. Az idővel persze eléggé hentes módjára bántunk, jöttünk, pacsiztunk, lezúztuk a "kötelezőt", bedobtuk a bedobnivalót, kicsit még paréjkodtunk, és kivégeztük Roger-t. :-) Mindenki nagyon lelkes volt, ment a hajrázás, meg a pogó, dőlés-borulás, ahogy itt az alfődön ez megy. :-) Eztán, még talajszintre részegedés előtt visszahúztuk a belünket a stúdióba, lepakoltuk a cuccot, és elsétáltunk egy kicsit kocsmázni. Ott már aztán bőven folyt a minden. Ex-zenésztársakkal, ex-osztálytársakkal, lokálpatriótákkal, és még egy Európa-bajnoki bronzérmes szumóbirkózóhölggyel is ittunk együtt, aki meglepően csinos volt, és adott lufit. :-D  Egyszóval voltunk egy nap ötévesek. :-)
Az est záróakkordjaként elugrottunk bedobni egy hamburgert is, ami aztán majdnem kalandosra sikerült. Nem tudom, ezt nem-e kéne kihagynom a beszámolóból, dehát basszameg, annyit kardoskodok a cenzúra ellen, hogy legyen most ez bónusz. Sz'al pesten a városban buszozgatva majd' minden nap megtalál egy olyan jólnevelt úr, aki mellém áll, rálép a lábamra, majd rámnéz, és nem szól semmit. Hát most, a kajára várakozva újból megtörtént. Bámul a csávó az arcomba...mondom neki, kicsit emelt hangon: "semmi gond"...erre csak bámul tovább, aztán kimegy, mivel az Ő kajáját elénk vették, mondván, hogy egyedül van. Hát bennem valami elpattant. Utána mentem, és közöltem vele, hogy bántani fogom...nyilván, nem ezekkel a szavakkal...szerencsétlen annyira megijedt, hogy meggondoltam magam. Pedig nem is volt kis darab, simán fölém állt. Pótolta a bocsánatkérést, én meg összeszorított fogakkal nagy nehezen nyugtáztam...ez van. Valahogy most is úgy érzem, sokat könnyített volna a mostanában "gyengélkedő" kis lelkemnek, ha jól a flaszterba tapostam volna a kolegát...de nem. Semmi ilyesmi. Peace&love...&hate. De csak nyugisan. Értitek... :-)
Másnap reggel kábé 2 óra alvás után dörrent meg a fülem mellett az ébresztő, hát azt sem tudtam, merre vagyok arccal. A stúdióban aludtunk, és a Szolnoki is csatlakozott, hogy ne kelljen megváratnia minket a reggeli köreivel, amíg odatolta volna a biciklit. Felrugdostunk mindenkit, reggeliztünk, aztán Csabi Túrkeve felé vette az irányt, mi pedig nekiugrottunk az énekfelvételeknek. Ez már egy fokkal nehezebb szülés volt a többinél, mivel jó 80%-ban helyben kellett összetákolnunk az elképzelést (mostanra ez is bevett módszer), mégis kifogyhatatlan poénforrás. Délután közepe tájáig tartott, de akkorra már az egész arcunkban beállt az izomláz. :-) Többek között, amivel talán "várósabbá" is tehetnénk a nótát számotokra, összegyűjtöttük, hogy milyen különböző hatások figyelhetőek meg, az általunk is csak részben preferált előadóktól. Felsorolás következik > :-)
- Hollywood Undead
- Cannibal Corpse
- Avenged Sevenfold
- Amon Amarth
- In Flames
- Korn
- az ún. Intézményes Trú Blekk Mötál
- az ún. Játszótéri Ordibálás
- és Oli Sykes élő "teljesítménye"...
Naszóval érdekes lesz.

Mire végeztünk, már csak lebegtünk, mint a szar. Cuccolás, végighallgattuk párszor, aztán náh háuze gó hóm. :-)
Mapettel egész úton okfejtettünk, főleg az ügyben, hogy mit változtat majd ez, mennyit lendít a jövőnkön, és persze a többi új nóta "munkamorálján". Nem túlzás, ha úgy tartjuk, összesítésben abszolút az első helyre került most ez. Nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy túl sok jót mondok, nehogyaztán csalódnotok kelljen, minden esetre elég a tény, hogy mink nagyon szerelmesek vagyunk. A héten már kaptunk belőle egy első mixet, amin ugyan van még mit csiszolgatni, de már a kiindulópont is igen attraktív, így a megjelenés napjáig szépen kibontakoztatjuk. Ezen nap csütörtök, és addig még egy másik munka is zajlik, Rivasz Gergő műhelyében, ami már nem titok. Egy dalszöveges videó lesz, ami mostanában vérmenő. Ebből is láttunk már snitteket, remek hatásvadászat. :-)
Szintén Gergőék szerveznek egy kétnapos rücskös-lucskos Halloween partit, november 1-én és 2-án. Péntek este mink is tiszteletünket tesszük, szóval minden út Szolnokra vezet. :-)

Ez volt hát az új nóta rövid története, és remélem, hogy még folytatódik, hiszen küszöbön a megjelenés. :-)
Addig is...
Pénz & Sárm! ;-)

Cső!

Ahogy kezdenek rutinszerűvé válni ezek a kis beszámolók, azon kapom magam, hogy folyton ugyanazt írom le. Ez a műfaj sajátja. Merthát mindenhol igyekszünk ugyanabból a legjobbat hozni. Indulás, utazás, érkezés, műsor, tapasztalat, tanulság, hazaút, regenerálódás. Unalmas egy idő után, ha csak olvasod. ;-) Szerencsére nem mindig kényszerülök önismétlésre, például most sem. Az első és mindmáig egyetlen Internacionális Tetoválásos Konferencia (egyszer magyarázza mán meg nekem valaki az >EXPO< szó jelentését) üdítő kivételnek számít nagyjából minden olyan dolog alól, amiben a zenekar általában részt vesz, így talán nem lesz nehéz egy kis színt csempészni a kedves naplónk butító egymásutánjába. :-)

Ami azt illeti, már jórégen meg volt beszélve, hogy nekünk lesz itten egy bérelt helyünk (talán a Rockmaraton környékén került szóba először?...nemtom), de csak az utolsó hetekben/napokban körvonalazódott, hogy mire számíthatunk. Úgy tűnt, hogy a szervezőbácsit néhányszor kihoztuk a béketűrésből a kérdezgetős íméljeinkkel (cucc/időpont/mittudomén témakörben), így kaptunk pár morcos válaszlevelet, de szerencsére mindent el tudtunk intézni, és mire élőben taliztunk, már kedves-mosolygós kedvében volt. :-) Nyílván elég sok különböző szálat kellett mozgatnia ahhoz, hogy a rendezvény összeálljon, és a zenekarok nyűglődése már csak hab legyen a torkán. Őt amúgy név szerint is megemlíteném, hiszen egy remek kezdeményezés életre hívója a környéken. Hozzájárul Szolnok város igensovány jóhírének öregbítéséhez. Krizsán Zoli. Üdv Zoli! :-D Nem mellesleg, igencsak komoly színvonalat diktáló tetováló művész, van is egy cimborám, aki kikerült a kezei közül, egy telihátas-felkaros-mellkasos varrattal, ami igenjól fest, már amikor épp ki van gyúrva. Üdv Ricsi! :-D Amikor ilyen szintű honi tetkókkal találkozom, mindig átfut az agyamon, hogy a fogyasztói társadalom konzervatív, tetoválatlan rétege vajon nem is látott életében többet, mint ami a Miami Ink, LA Ink, és hasonló tressríeliti műsorokban jelenik meg?? Merthát azok a srácok, hiába szerethetőek, mint "karakterek", kutyafaszát sem produkálnak az itteni szakma felső 1 harmadához képest.

Nyaszóval. Magunkat visszahelyezve a célkeresztbe, ott folytatnám, hogy ez a rendezvény, minthogy nem koncert, nem zenei rendezvény, és a turné első állomása, kiváló alkalom volt a formabontásra, minden szempontból. Van pár menetrendszerű kliséje a műsorunknak, ami két évvel fiatalabb aggyal remekül működött, de most úgy döntöttünk, elhagyjuk, és felveszünk pár új szokást. Nyílván tapasztaljátok majd, ha eljöttök a bulikra. :-)

Szombat reggel 7kor arra ébredtem, hogy nem alszom. Nahát. Lementem tejért, főztem kávét, megittam, elolvastam a híreket, legyilkoltam egy fél országot a kedvenc lövöldözős játékomban, megborotválkoztam, előkotortam a szerkényből egy tiszta céges pólót, meg ilyenek. Ezek a várakozások általában kurva lassan telnek, de, ha ezt akkor és ott ki merem mondani, százötven százalékig biztos, hogy azonnal becsap a kénköves ménkű', nehogy tovább kelljen folytatnom az unatkozást. Ezúttal meg sem mukkantam, jobb a békesség. Szó volt róla, hogy Janó beugrik délelőtt, hogy beállítsuk a bőgőjét, de küldött sms-t, hogy nem ér ide, ígyhát összecuccoltam, és gó. Hamarabb leértem, mint gondoltam, de így is épp elég baromarcút kellett elszenvednem az úton. A szolnoki vasútállomáson csatlakozott Tina (Mrs.Csabi), és háromnegyed 1-kor meg is érkeztünk az Olajcsarnok parkolójába. Egy mérsékelten kedves polgárőr bácsi kísérletet tett ugyan, hogy vitába szálljon velem, miszerint melyik betonkockát hívják most pont Olajcsarnoknak (amelyikre Ő mutatott, azt én Körcsarnok néven ismerem), dehát Őt is könnyedén diszkriminálom fejben, amiért szolnoki, és rendfenntartó, ígyhát nem kellett komolyan venni. Becsekkoltunk, körülnéztünk, minden oké. A standok és a színpad elrendezése nekem kifejezetten teszett, frankón kihasználták az épület adottságait, pláne ahhoz képest, hogy ugyanez a hely, sokkkkkal nagyobbnak szokott tűnni, amikor épp Metál Liget nevű rendezvény zajlik. Ezt asszem nem kő bemutatni. Hangaparáttal Gyuszi bácsiék szálltak ki, innen már lehetett tudni, hogy ütős megszólalás várható. Volt ingyen Monster osztogatás (igen, az ilyen rendezvényeken, ez bevett szokás), és egy brutális hatalmas amjerikai Chevrolet terepjáróval is demonstráltak, ami a kocsiból kifelé szóló hangfalak egész garmadájával volt felszerelve, valószínűleg utcánlassanvégigmenősbömböltetősrajoskodás céljából (ugyan most nem hallhattuk, de egyszer igazán kíváncsi lennék). A zenekar ugyan még sehol nem volt, de Norbiék megjöttek, ígyhát átmentünk a kocsmába. Ez azért is indokolt volt, mert a helyszínre telepített büfé nem épp minket célzott meg az árkegóriájával, mint vásárlói réteget (ez elég diplomatikus volt?? XD). Nyomtunk egy sört, közben ment a duma, anekdotázgattunk a Maratonról, meg a tavaszi turnéról, meg ezer dologról, amire valamilyen különös oknál fogva Ők baromi jól emlékeztek, én meg egyáltalán nem. Nahát. Közben megjött Bence, és Balázsék is, és még pár darab sör, úgyhogy jó volt. Az egyedüli, ami kicsit betett, hogy legalább 10 fokkal volt hidegebb, mint amire ruházkodáskor számítottam, így a kocsma teraszán üldögélve, a hideg sörön kívül nem sok mindenbe tudtam kapaszkodni. Mire megjött a Kevibül érkező különítmény (a cuccok jórészével), már szinte pakolhattunk is felfelé (habár majdnem egy egész óránk volt erre a műveletre). A Riseoffate már letakarította a cuccokat, de közvetlen utánnuk egy break-tánc előadás foglalta el a terepet (ugyan nem a színpadot, de esélytelen lett volna keresztül vergődni, az erre összegyűlt tömegen). Azért szépen komótosan, nagypapásan, felrakodtuk a cuccokat, és átvedlettünk. Csabival találtunk magunknak a csarnok végében egy ilyen...elfüggönyzött...hm...üvegajtó-előteret (vagymiafaszomnak nevezzem), ahová néhány takarítószer, és ruhatári fogasok voltak bezsúfolva, ezt használtuk öltözőnek. Szép lehetett, ahogy a túloldalról beáramló fény átvilágítja a függönyt, és a mi kicsit sem szerény sziluettünket. :-D

Ez a buli azon ritka esetek egyike volt, amikor a teljes motyómennyiséget mozgosítottuk a próbateremből. Mivel a felhozatal, a tavaszi turné, és a nyári vegetálás alatt igensokat fejlődött, nagy örömmel vettük tudomásul, hogy milyen ütősen meg bírunk szólalni, mostmár teljesen önerőből. Legutoljára Szűcs újított erőlködőt, kiváló magyar gyártmányt ProLude-éktól, és hozzá Warwick ládikót. Szól, mint a barom. Sanyinak is lett valahonnan (hirtelen) egy Gibson Les Paul-ja, de csak erőszakos ráhatással sikerült rávenni, hogy magával hozza. A másik felfedezettje egy Vorson flying-v, ami tok híján legfeljebb nevéhez méltó transzportálás formájában érkezhetett volna a helyszínre. Mindezeket megfejelve, én is most kaptam vissza a gyittyómat a szervízből (egy tök sima nagygenerálozásról). Vastagabb húrokra váltottam, feszesen szól, kőgecikemény. Ez, mint performansz, így, ahogy van, frankó. Hogyúgymongyam, van terpesztése. :-) Ami mondjuk a zenekar teljesítményéről kevésbé mondható el...node sebaj. Minden kezdet nehéz. :-)

Ami azt illeti, jellegében nagyon más volt itt minden, mint egy koncerten. Talán előzőleg kevéssé fejtettem ki, de a berendezésben, a színpad a terem közepén kapott helyet. Így bárki, aki folyamatosan zajló tetoválást, a kaját, vagy a Monster-t kereste, nyugodtan körbemászkálhatta, vagy megállhatott a zenekar mögött, hogy onnan csodálkozzon. Így nem ártott néha másfelé is fordulni, mint amerre a cuccok, és a kontroll adta magát. A másik, ami abszolút meghatározta a hangulatot, hogy világos volt. De nagyon. Az egész csarnok felső reflektorozása égett (alapvetően egy kosárlabda pályáról beszélünk). És nem kapcsolták le, pedig a tetováló standok is mind egyéni belső világítással voltak felszerelve, és a színpad állványzatán is volt fénycucc bőségesen. Reflektor, robo-lámpa, még stroboszkóp is. Tehát megtehették volna. Ilyen formában kísértetiesen hasonlított az egész a Hangfoglalás kiállítótermére, az előadói ösztöneim pedig tökéletesen összezavarodtak. Gyuszi bácsiék brutál hangzást csináltak nekünk, kontrollba is úgy szólt a motyó, mint az állat, és kifelé is, de nem tudtam egyszerűen eldönteni, hogy mi lenne a legjobb. Persze Szűcs csatlakozott hozzám, fejrázáshoz, ésatöbbi, de hely amúgy sem nagyon volt, hogy ugrabugrálhassunk, a közönség legnagyobb része meg úgy tűnt, hogy elsősorban a zenére kíváncsi mintsem, hogy rommá bulizza magát, ezt meg nyugiban amúgyis jobban produkáljuk. Szóval nehéz volt eldönteni, hogy mi a jó. Balázs amúgy nagy lelkesedéssel, végigrajoskodta a bulit, hol fotózott, hol csápolt, még a mosholással is megpróbálkozott gyönyörűségesen-óvatosan, és Norbi is tanúbizonyságot tett róla, hogy helyenként nálunk is jobban ismeri a nótákat.

Néhány kissebb hibát leszámítva megállt a lábán a performansz, ezek meg csak annak voltak köszönhetőek, hogy közel 2 és fél hónapja már, hogy legutóbb játszottunk. A kihagyás bizony rozsdásodással jár. A gitárom is épp eleget időzött a szerelőnél, ami idő alatt hanyagoltam a gyakorlást, úgyhogy kicsit ki voltam esve, Bence pedig mintha valami ezeréves leharcolt oroszlán lenne, rettenetesen nehezen vette ezt a kanyart. Sebaj, mostmár megy a turné. Ami mondjuk nagyon jól esett, hogy utánnunk ugyanúgy nem volt sietség, mint előttünk. Vége lett a bulinak, meghajlás, taps, köszi-köszi, és miután letettem a gitárt, még bőven volt időm elsőként átöltözni, és csak utánna kapni szét a motyót. Ez nagyon fontos. Tudom, már nem először mondom, de ezt a lóhalálában történő átszerelést valami iszonyatos módon rühellem. Nagy előnye volt ennek a rendezvénynek, hogy másképp volt berendezve. Persze nem minden következetlenség nélkül, a pakolást is abszolváltuk. Szépen visszarakodtunk mindent a buszba, ami rögtön el is ment, mondván, hogy a megmentőnk Csabi faterja volt, akinek attól még, hogy szombat van, akad jobb dolga is, ígyhát nem időzhet itt reggelig. Megpróbáltam ráduplázni a rockmaratonos rekeszmonstertarhálós akciómra, és mivel ugyanazok a srácok voltak, és emlékeztek is rám, ragyogóan sikerült. Pipa. :-)

Eztán már csak az oldódás volt hátra. Rövid időre a tetoválások is visszakerültek a figyelmem központjába. Végignéztem a standokat, az éppen zajló munkát, és pár katalógusba is belelapozgattam, nagyon tetszett, hogy kivétel nélkül mindenkinél találtam kiemelkedő munkákat, sehonnan sem kellett megjátszott mosollyal elslisszolnom. :-) A műsor következő szereplője a Progness zenekar volt, akikkel igenjó cimborák lettünk, de ettől eltekintve is, abszolút objektíven mondom, hogy kurvanagyot játszottak. Amikor nemsokkal ezelőtt a lemezükkel ismerkedtem, sokszor nehéz volt eldöntenem, hogy mit is képvisel a zenekar egész pontosan, de élőben minden kikristályosodott. Az én fülem sokféle dolgot felfedezett benne már előzőleg (azért írom ezt így, hogy véletlenül se tűnjön szakavatott kritikának, ami lökök), kezdve az Sepu-Soulfly típusú groove metal-tól, a Machine Head újabb lemezeit jellemző merész technikai megoldásokon keresztül a matekos progresszívig. Nehéz lett volna megítélni, hogy melyik fog így élőben leginkább kidomborodni. Amit végülis hallottam, az egy rendkívül súlyos modern metál, sok egyéni törekvéssel, egy kőkeményen összeszokott banda előadásában. Tényleg, nagyon egyben volt a produkció. A stílusra mondjuk nekem leginkább a "neotrash" kifejezés ugrik be először, ami vélhetőleg átlagot von az összes belekevert elemből, persze csak abban az esetben, ha létezik ilyen egyáltalán. Eztán persze rajoskodás, duma, fotók, sör, toltuk a rokkot.

Időközben a Scerra tagjai is beszálingóztak, és kiderült, hogy sem ők, sem a sors nem készült számukra motyóval, ígyhát hihetetlen hatalmat éreztem a magam, és Prognessék kezében, amikor kiderült, hogy vagy kölcsön adjuk, vagy nem lesz itt semmi. Nyehhehhehheeeee!! :-D Persze nem lett volna szép dolog visszaélni ezzel, odaadtuk, simán. Aztán a zenekar elkezdett felszerelni, mi meg Tarzan bátyóval megokfejtettük a szakmát. Nem szívbajos csávó, az fiksz. Persze egy énekestől ez valahol természetes. Jól zsebretettük a világot, legalábbis szóban. ;-)

Eztán persze Ők is lenyomták a műsort, ahogy szokták, nem volt itt kecmec. A közönség soraiból itt már mondjuk eltűntek a bámészkodók, aki viszont maradt, az kétségtelenül az Ő előadásuk miatt érkezett. Ha ragaszkodunk az objektívitáshoz, be kell valljam, hogy vegyesek az érzéseim a zenekarral kapcsolatban, sokszor magam sem tudom, mivan. Persze kurvajó arcok mindannyian, de ezt most úgy értelmezzétek, mintha nem ismerném őket. Mindenkivel kapcsolatban el szoktam játszani ezt az elvonatkoztatást, és nem maradhatnak ki a beszámolóból, hiszen (ahogy már megszokhattátok) egy bizonyos ponton túl, minden irományom pofátlan öncélúságba lép át. :-) Namost. Számomra egyértelmű, hogy olyan zenekarról beszélünk, akiknél a kisugárzás kulcsfontosságú szerepet játszik (igen, nem ritkán a zenét magát is háttérbe szorítva). Karizmatikus frontember, egymás játék stílusát remekül támogató zenészek, és kitalált, de jól eltalált arculat. Ezutóbbi alatt elsősorban a programozott szinfónikus betéteket, és a fellépőrucikat értem. Ez csupa olyan dolog, amire a zene szempontjából nem lenne szükség, viszont remek megkülönböztető jelzések. Ami probléma felléphet, az valahol a zenei alázat, és az úttörő jelentőségű ambíciók ütközése nyomán születik (a két fogalom igensűrűn utálja egymást). Ez például a megszólalás. Sokszor tapasztalható, hogy ahhoz, hogy egy bandának egyedi hangzása alakuljon ki, amit bármikor rögtön felismer a közönség, valamilyen formában rontani kell az összképen. Sok példát tudnék felhozni (WMD, 5FDP, vagy mondjuk a Parkway Drive - Deep Blue lemeze, hogy jobbat ne is említsek). Csupa olyan hangzás, ami ellene megy a technika fejlődésének (tehát nem tisztább, érthetőbb, nagyobb hangterjedelemre törekszik), mégis ettől válik egyedivé. A Scerra hangzás is ilyen, azt leszámítva, hogy nem tudom, volt-e a srácoknak más választásuk. Kíváncsi leszek az új anyagaikra, ebből a szempontból is. Nyílván, mert erre akár még rá is játszhatnak (feltéve, hogy tisztában vannak vele). A másik, amivel engem, személy szerint, erdőbe visz a banda, az a stílus. A srácok biográfiájában, és minden netes felületen, ahol valaha írtak róluk, azt jelentik ki, hogy egyedit szeretnének alkotni. Nekem valahogy mégis úgy tűnik, mintha a banda a múltba tekintene. Egy olyan stílus felé, ami már kifutott a modern világból, legfeljebb azért érdemes művelni, hogy az ember megmutassa, lehetett volna jobban is. Nyílván ez is olyasmi, amivel nem kritizálom őket, hiszen csak egy érzés, a számomra is egyértelmű értékek mellett. Ossian-ra is elegen járnak, pedig...hm...egyik se én vagyok. :-) Szó ami szó, ezek a kételyek azt gondolom csak érdekesebbé teszik a produkciót, hiszen negatív sajtó elvileg nincs. :-) A közönség mindenképp Őket igazolja, hiszen nem ritkán a leggyönyörűbb lányokból áll, akik nem szégyellik magukat. Az hogy is nézne ki? :-D

Miután a koncerteknek vége lett, Bencével elsétáltunk kajálni, meg zsetont felvenni, amiből aztán teljes széthullás lett. Visszamentünk, de nem is volt már sok történés (a tetováló verseny kiértékelése zsűriileg, ez nem igazán látványos), és a srácok is leléptek, valamint kezdtem megérezni a 7 órai kelést, úgyhogy oszlottunk. Bence ment a kocsmába, én meg elsétáltam a koliba, felkeltettem Szűcsöt, kivertük a faszunkat, oszt lefeküdtünk a gecibe. :-D Oppá, bocsánat, mégiscsak beficcent egy kis felnőtt tartalom. ;-)

Ami a lényeg, legközelebb Békéscsabán találkozunk, az Open Doors-ban, lesz minden, ami kő, és, ha jobban belegondolsz, nincs is az olyan messze, ott a helyed! :-)

Da show must go on! Pusza! ;-)

TGer

u.i.: a cím ugye tiszta mindenkinek? :-P :-)